Pest Megyei Hírlap, 1985. szeptember (29. évfolyam, 205-229. szám)
1985-09-14 / 216. szám
/ A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXIX. ÉVFOLYAM, 2X6. SZÁM 1985. SZEPTEMBER 14., SZOMBAT TüzeSohelyzöt a községekben Törteién sorszám van, sor nincs A törteti Tüzép-telep forgalma jócskán lemaradt a tavalyi mögött. Igaz, ez a meny- nyiségre, de a minőségre, vagyis a fajtánkénti összetételre is. A Dél-Pest megyei Áfész telepének Pásztor János a vezetője. Utalványgond — Mi az előjegyzési rendszert vezettük be. A helyi lakosokat vesszük figyelembe. Felírjuk a jelentkező adatait, sorszámot kap, s ha jön a szén, kiszaladunk a vevőhöz vagy valami más módon üzenünk. A sorszám 542-nél tart, ebben vegyesen, fajtánként szerepelnek a várakozók. Az 542. szám tulajdonosa Vince Dénes, József Attila utcai lakos; 15 mázsa NDK-bri- kettet kérne. — Mennyiségi kikötést nem tettünk, az a tapasztalatunk, hogy nincs „bespájzolás”. Átlagban tizenöt-negyven mázsa között visznek, de ez utóbbi mennyiséget mdr a kazánosok, akik pedig errefelé nincsenek valami túl sokan. S míg a telepvezető munkáját végzi, a szénre várókat kérdezem. Túri Istvánná évente húszharminc mázsát tüzel el, konyhát meg egy szobát fűt Most csak érdeklődik, hisz már a névsorban van. Leginkább az foglalkoztatja, a szeptember 30-ig érvényes utalványokkal mi lesz, ha addig nem érkezik meg a szén? Sajnos, erre nincs megnyugtató válasz — az illetékesek figyelme nem terjedt ki eddig e fontos és sokakat érintő momentumra! — Tavalyig sok • szenünk volt — magyarázza Pásztor János. — Olyan szállítmányokat is átvettünk, amelyeket más telepek nem fogadtak, hiszen van helyünk bőven. Az emberek meg hozzászoktak a választékhoz. Talán az NDK-brikett a legközkedveltebb, ami nem is csoda. Sok az idős ember, s bár e szénfajta nem tartozik a legolcsóbbak közé, kényelmes fűtést • tesz lehetővé. Pár darabbal meleget lehet csinálni a kis konyhában, estére meg a szobában. Kokszpróba Közben Czeróczky Lászlóné érkezik — tatai brikettet vásárolna. Központi fűtést alkalmaznak, tavaly azzal fűtöttek, amit kaptak. így elment vagy hatvan-nyolcvan mázsa, ami lehet, hogy soknak tűnik, de rögtön hozzá is fűzi, a gyerekek már délután otthon vannak, kell a meleg a házban. Fa lesz a héten — ígéri a telepvezető; s azt is, a közületet is emlékezetében tartja. — Havonta kétezer mázsa brikettet, ezer mázsa darabos szenet kapunk. De kazánba való nyugatnémet, lengyel vagy jugoszláv szenet az utóbbi fél évben egy dekát sem láttunk. Kokszunk lenne, de a vásárlók nem szeretik, talán, mert nem is ismerik, de azíért is, mert igencsak drága. Stummer László éppen ezért toppan be. — Húsz kilót kérek — magyarázza. — Nekem ifjúsági foci Borii után derű A Ceglédi VSE megyei ifjúsági labdarúgó-bajnokságban szereplő fiataljai a legutóbbi két fordulót ötven százalékos sikerrel vették. Előbb vereséget szenvedtek _ Szentendrén, majd hazai pályán gólzáporos győzelmet arattak a Budaörs ellen. Szentendre—Ceglédi VSE 5-3 (3-3) CVSE: Szőke — Nagy, Kor- pácsi. Dervaderics, Éder — Szabó, Vigh, Fodor — Szakter (Fekete), Farkas, Gyikó (Túréi) . A ceglédiek fiatal csapata — a hazai gárda játékosainak többsége két-három évvel is idősebb volt náluk, s ez a korkülönbség ilyenkor még rengeteget számít — a fárasztó utazás után az 'első félidőben még jól tartotta magát. Szünet után viszont elég volt egy tizenöt perces rövidzárlat ahhoz, hogy a súlyos egyéni hibákat kihasználva a szentendreiek elhúzzanak, s háromgólos győzelmet arathassanak. Góllövő: Szabó, Fodor. Jók: Dervaderics, Fodor, Szabó. Ceglédi VSE—Budaörs 8-1 (1-1) CVSE: Szőke (Báró) — Nagy, Korpácsi, Dervaderics, Éder, (Fekete), Darázs, Szabó, Fodor, Szakter (Kiss), Farkas, Gyikó (Vigh). A helyzetek alapján akár kétszámjegyű győzelmet is arathatott volna a CVSE. A Budaörs jóval erősebb fizikumú játékosai nem tudták megakadályozni a hazaiak fölényes sikerét. Góllövők: Szabó (3), Fodor 13), Szakter, Farkas. Jók: Szabó, Éder, Dervaderics, Fodor. — án kazánom van, ki kell próbálni, mit csinál ez a koksz. Sajnos, • a szomszédban senkinek sincs efféle anyaga, hát gondoltam, veszek annyit, hogy kipróbáljam, s nem vész kárba a befektetés. A férfi évente 40—50 mázsát tüzel el. Koksztól — ha beválik — 20—25 mázsát vásárol majd. Setartott ígéretek Vagyis, minden szénre van valamilyen kereslet. A másutt sokat emlegetett sorban állás Törteire nem jellemző, de. ennek oka van. — Az emberek rájöttek arra, akár ide állnak, akár nem, azzal nem lesz otthon tüzelőjük. Másrészt — s ez a fontosabb indok — tapasztalhatják nap mint nap, hogy amit ígértünk, azt be is tartjuk. Sorszám szerint kiértesítünk mindenkit. Ez megszüntette az idegeskedést — állítja Pásztor János. Ez tehát a tüzelőhelyzet Törteién, 1985 szeptemberében ... Ballal Ottó Biológiai növényvédelem Méreg nélküli kertészkedés A biológiai kertművelés, a vegyszerek, mérgek nélküli kertészkedést jelenti. Lehet-e mérgek nélkül kertészkedni? Kezdetben erőteljesen csökkentjük a vegyszerek mennyiségét, később pedig teljesen abbahagyjuk használatukat. A mérgek nélküli kertészkedéshez a természet mély ismerete, a vegyi anyagokat kiváltó természetes biológiai anyagok, gyógynövé- nyek, komposztok,/ komposz- tolók, speciális szerszámok szükségesek. Ha mindez meglesz, akkor hazánkban is lehetségessé válik a méreg nélküli kertészkedés. Saját kiskertünk a legkiválóbb kísérletezőhely. Haladéktalanul lássunk munkához, kísérletezzünk! Felbecsülhetetlen haszon Milyen hasznunk származik a méreg nélküli kertészkedésből? A gyümölcs, szőlő, zöldség méregmentes, egészségünket nem veszélyezteti. Ráadásul pénzt takarítunk meg azáltal, hogy vegyszereket nem vásárolunk. Környezetünket is védjük, mert visszaáll a természetes vegetáció. Kertünk újra benépesül hasznos rovarokkal, lepkékkel, madarakkal. Ez a biológiai növényvédelem. Hazánkban csaknem egymillió embernek van vajamilyen kertje (házi, szőlős-, gyümölcsös, zöldség-, hobbi-, zárt-, háztáji, hétvégi k-rt). Ez a szám néggyel szorozva, 4 millió embert érint. S ennek népgazdasági haszna felbecsülhetetlen. A kert hasznos állatai a hasznos rovarok, az élősködők közé tartoznak a fémfürkészek, vértetűfürkészek, petefürkészek, a közönséges fürkészek és a fürkészlegyek. A ragadozók: katicabogarak — pusztítják a levéltetveket. TeKe Pályacsúcs párosban Ceglédi ősz Varjúdombi meleghozók A színházi esték mellett a város közvéleményében alighanem a Ceglédi ősz rendezvénysorozatai hagyják a legmélyebb nyomokat. Ebben az esztendőben, szeptember 26-án a Gregor József «főszereplésével színre vitt Bánk bán vezeti be az őszi fesztivált. Az alábbi felsorolás csupán azokat az eseményeket tartalmazza, amelyekkel a Kossuth Művelődési Központ igyekszik hozzájárulni a Ceglédi ősz sikeréhez. 27-én 10 és 14 órakor: Varjúdombi meleghozók. Az Állami Bábszínház vendégjátéka gyerekeknek. 27-én 20 órakor: a bolgár Trákia együttes fellépése. Szakmai körökben sokak érdeklődését felkeltette az új ceglédi teátrum. Ennek bizonyítékát adta nemrégiben a Színháztechnika című lap, anji hosszú cikkben foglalkozott az intézménnyel. A jó feltételrendszer külföldi társulatok számára is vonzó. Közülük ezúttal a világot járt bolgár Trákia népi együttes látogat el Ceglédre. 2S-án 19 órakor: Tom Jones. Egyre rangosabb helyet vív ki magának a hazai mezőnyben a kaposvári Csiky Gergely Színház stábja. Most a világhírű Fielding-regény átdolgozásával jelentkeznek. 29-én 17 és 20 órakor. Lepsénynél még megvolt. A Vidám Színpad által Salamon Béla emlékére szerkesztett műsorban többek között Lo- rán Lenkét, Verebéig Ivánt, Gyurkovics Zsuzsát láthatjuk. Október 1-én: az ország legfiatalabb gárdájáé, a Centi Színpadé a pódium. Szórakoztató pantomimkomédiájukat E. A. Poe munkássága ihlette. 2-án 19 órakor: Paraszt dekameron. Erotika, szerelem, csalódás, megcsalattatás, pajzán, groteszk történetek a népi műfajok felhasználásával. A kecskeméti Katona József Színház összeállítását Vándor- fi László rendezte. 3-án: Goldoni: Két úr szolgája. Komédia a debreceni Csokonai Színház domborításában. Október 6-án, az őszi finálé napján: Verdi Nabuccóját énekli a debreceni operatársulat, a MÁV Filharmonikusok zenei segédletével. Ezzel zárul tehát a rendezvényhalmaz, de mintegy utó- hangként két érdekesség követi a színházteremben. 10-én: Queneau: Stílusgyakorlat. Ez a darab májusban már — fővárosi művészek megformálásában — s'kert aratott Cegléden. Ez alkalommal a debreceniek (másféle) felfogásában nézhetiük meg. Rendező: Pin- czés István. 11-én 19 órakor: a Nazarov együttes felléoése ötletekre. humorra építő folklórfeldolgozást mutat be a szovjetun iőbeli zenevirtuózokból álló csapat. együttes között a KÖZGÉP 3188 fával valamennyi ve- télytársát megelőzte. Egyénileg: 2. ifj. Molnár 829, 6. Szakter 799, 7. Tukacs 791, 11. Rimóczi I. 779 fával. Debrecen, „Hajdú Kupa’’ felnőtt találkozó. Csapatban: 4. Ceglédi KÖZGÉP 5048 fával. Egyéniben: 2. Tornyos! 922. Párosban: 2. Tornyosi— Sándor 1782 fával. Szentendre, „Stefán Lajos’’ emlékverseny ifjúságiaknak. Csapatban: 1. Ceglédi KÖZ-, GÉP, 1593 fával. Párosban: 1. Szakter—Rimóczi I. 811 fával. (Szakter 439 fát ért el, s ezzel megjavította a pályacsúcsot.) 3. Tukacs—Temmel 782 fával. Győr, páros verseny a „Kisalföld Kupáért”. A Tornyosi— Sándor duó 827 fával a középmezőnyben végzett. Országos seregszemlén lépték pályára a serdülők is. Az ötvenkét induló között ott voltak a ceglédiek, kettejüknek sikerült bekerülni a legjobb tíz közé. 6. Csendes 399. 9. Temmel 395. Párosban ezzel a teljesítménnyel másodikok lettek. tfngureán László levélbolhákat, atkákat, 1-1 lárva napi 20 kártevőt elfogyaszt. A fátyolkák (aranyszemű fátyolka) a lárva-levél- tetveket, atkákat pusztítják; a lebegőlegyek lárvái naponta 100 levéltetűt is elfogyasztanak; a futrinkák lárvái és a rovarok ragadozók, hernyókat, pajorokat, drótférgeket fogyasztanak. Az imádkozósáskák pusztítják a szöcskéket, sáskákat, legyeket, rovarokat, a szitakötők apróbb rovarokkal táplálkoznak. A ragadozó poloskák tápláléka a levéltetű, atka, hernyp. A lágybogarak tápláléka különböző kártékony rovar. A háziméh, poszméh a virágok beporzásával nagy hasznot hajtanak, ezenkívül a méz is fontos exportcikk. Hasznos kétéltűek a gyíkok, kígyók, békák (az összes békafaj), mert rovarokkal, legyekkel. szúnyogokkal, hernyókkal táplálkoznak. Hasznos madarak: a kerti rozsdafarkú — hasznos rovarpusztító —, a cinege (szén- és kékcinke), mert egy cinkepár naponta ezer rovart is elpusztít. A fecske a szárnyas rovarok (légy, szúnyog) nagy tömegének pusztítója. A vörösbegy is hasznos rovarpusztító, az ökörszem apróbb rovaroké. A kakukk nagy szőröshernyókkal táplálkozik. Madár, virág A mérgező növényvédő szerek és a műtrágyák a kert hasznos állatai (rovarok, kétéltűek, madarak, emlősök) életét károsan befolyásolhatják, sőt, ki is pusztíthatják őket. Amikor tízéves biológiai kertművelési tapasztalatomat közreadom, azért teszem, hogy szolgálatot tegyek a kertbarátoknak. A méreg nélküli kertészkedésnek régi harcosa vagyok, mert azt szeretném, ha környezetünk szén és egész- <- ges maradna. Ehhez egész társadalmunk összefogására van szükség. Nagy öröm és gyönyörűség, hogyha énekes .madaraink, trillázását hallgathatjuk, hogyha unokáink gondtalanul kergethetnek egy- egy lepkét, vagy egy csokor mezei virággal kedveskedhetnek nekünk. Szokatlan permet A biológiai kertművelés során kiskertünk benépesül hasznos rovarokkal, kétéltűekkel, madarakkal', emlősökkel. A növények egymásra gyakorolt. pozitív hatásai, a különböző biológiai eredetű per- metlevek és porzószerek, a komposztgazdálkodás megvalósítása sok-sok lehetőséget nyújt. A biológiai növényi kivonatokkal végzett permetezések nálam biztató eredményeket hoztak. A gyümölcsfák megőrizték egészségüket, túlnyomórészt jó minőségű, ízletes gyümölcsöt teremnek. Zöldséges- és szőlőskertemben is jó eredménnyel jártak kísérleteim. Jó néhány permetszer, növényi kivonat saját ötletem alapján készült, így védelmet élvez. Kísérleteimet folytatni kívánom, módszereim tökéletesítésével szeretnék még jobb eredményt elérni. Dr. Lengyel Adám Fogadóórák Dr. korváth Géza, a városi tanács vb-titkára szeptember 18-án, szerdán délelőtt 8- tól 12 óráig fogadóórákat tart a városházán, hivatali helyiségében. Étkük a táp A Dél-Pest Megyei Áfész tápot és takarmányt árusító boltjaiban jó forgalmat bonyolítottak le. Az Áfésznek huszonhárom árusítóhelye van. Eladtak 730 vagon tápot, 133 vagon Phylaxia-terméket. A tápból jutott annak a 320 ezer napos csibének is, amelyeket a Dorottya utcai telepen vásárolhattak meg a kistermelők, nevelésre. Indul a gőzmoidony Utaztatók új ötletekkel A virágvásár szó hallatán az ember többnyire nagy nyári bemutatókra gondol, rózsa- kiállításra, csokorkötészeti bemutatókra neves kertészek rendezésében, vagy az orchidea-, esetleg kaktuszbemutatókra, amelyekre főként megszállott kiskertesek, gyűjtők figyelnek fel. Az őszi virág- bemutató és -vásár ritkább, pedig a szeptember, október is csodálatos virágpompát terít az ember szeme elé, járjon bár kertben, parkban, erdőn, mezőn — vagy járjon épp virágbemutatón, -vásáron. A MÁVTOURS, az ország egyik legrégibb utaztatójának legifjabb idegenforgalmi irodája ezt az alkalmat ragadta meg. Látványos és hangulatos virágbált rendeznek szeptember 21-én a Budai várban, a Hilton Szállodában. Sátras, középkori jelmezt öltő árusok színesítik az érdeklődők bizton várható forgatagát, lesznek Labdarúgás iár kezdetben gólözön Megkezdődött az őszi idény a Monor—Cegléd körzeti labdarúgó-bajnokságban is. Az elmúlt évhez képest hiányzik a visszalépett Jászkarajenő. Utólag a Csévharasztot osztották be a helyére. Űj együttesek még a. megyei II. osztályból kiesett Gyömrö, . valamint a nagykátai körzetből ide átkerülő Tápiószőlős. A két utóbbi gárda jól kezdte a szezont, mindkét találkozóját megnyerte, csakúgy, mint az átigazolások során megerősödött Dánszentmiklós. Említést érdemel még Albertirsa együttese, amely a hazai pályán elért döntetlen után idegenben győzni tudott. Az első két fordulóban négy csapat nem szerzett pontot: Törtei, Péteri, Csévharaszt s a Nyáregyháza. (Utóbbi csak egy mérkőzést játszott, a Maglód— Nyáregyháza összecsapásra november 7-én kerül sor). Eredmények: (zárójelben az ifjúsági csapatok eredményeit közöljük) ■ I. forduló: Gyömrő—Ecser 5-0 (6-0), Albertirsa—Mende 2-2 (6-0), Űri—Törtei 2-0 (2-3), Péteri—Tápiószőlős 2-5 (4-2), Csévharaszt—Dánszentmiklós 0- 11, Abony—Ceglédbercel 1-0 (6-0). 11. forduló: Ceglédbercel— Csévharaszt 9-2, Dánszentmiklós—Pétéri 5-1, Tápiószőlős— Űri 3-1 (8-0), Törtei—Albertirsa 1-2 (2-7). Mende—Gyömrő 1- 2 (2-2), Ecser—Nyáregyháza 5-3 (4-2), Maglód—Abony 2-1 (1-1). A következő, harmadik forduló rangadója: Albertirsa— Tápiószőlős. U. L. szabadtéri vásári mulatságok a nap folyamán, este pedig a Hilton termei nyílnak^ meg a virágbál részvevői előtt. Különben virágkötészeti bemutató is lesz ezen a napon a Hiltonban, megtekinteni bárki betérhet. Báli belépő felől érdeklődni, mint jelezték, a MÁVTOURS közönségszolgálati irodájában lehet Budapesten, a Népköz- társaság útján, emellett vidéki fiókirodáiban és a vasúti jegypénztárak is adnak felvilágosítást. Ám a virágbált csak figyelemkeltő eseménynek szánják, céljuk, hogy nevüket, szolgáltatásaikat a vasúti turizmus fejlesztése érdekében mind többekkel megismertessék. Szeretnék például kiszélesíteni a nosztalgiavonatos utazásokat, öreg gőzmozdonyokkal, tiszta, rendes régi vasúti kocsikkal, szervezett egésznapos programokkal. Különvo- natot szerveznek szívesen országos rendezvényekre, sport- eseményekre, vásárokra, nagyobb kulturális megmozdulásokra. (Számításba jöhetnek például ceglédi, országos vagy nemzetközi sportesemények, akár a Ceglédi ősz esemény- sorozatának egy-egy látványos rendezvénye is a jövőben.) Utaztattak már csoportokat a pécsi vásárokra, a szegedi szabadtéri játékokra, az augusztus 20-i tűzijátékra. A mezőgazdaságban dolgozókra, háztájival, kiskerttel foglalkozókra rövid, egy-két napos kirándulásokkal gondolnak. Programfüzetük, mfnt jelezték, hamarosan megjelenik, olyan ajánlatokkal, amelyeket iskolás csoportoknak, nyugdíjaskluboknak és köröknek, üzemi kollektíváknak ajánlanak, a MÁV-turizmust szorgalmazva. Szolgáltatásaik lebonyolításához igénybe veszik a társ közlekedési vállalatok járműveit is, szerződést kötve azokkal. ISSN 0133—2600 (Ceglédi Hírlapi A tekézők bajnoki rajtja előtt a szakosztályok — Így a Ceglédi KÖZGÉP is — igyekeztek kihasználni a még rendelkezésre álló időt, az edzések mellett több, a felkészülést, formába hozást szolgáló versenyen vettek részt. A KÖZGÉP felnőtt sportolói eredményesen és jól szerepeltek Debrecenben, az ifjúságiak pedig két viadalt is megnyertek. Eredmények: Kaposvár, „Balaton Kék Szalag” verseny, négyfős ifjúsági csapatok részvételével. A nyolc