Pest Megyei Hírlap, 1985. szeptember (29. évfolyam, 205-229. szám)

1985-09-09 / 211. szám

Dl A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXIX ÉVFOLYAM, 211. SZÁM 1985. SZEPTEMBER 9., HÉTFŐ Albertirsa Idén elkészít! az ABO°áruház Sláger a gázszilikát meg a thermoton Melyik fal jó és melyik rossz? Különvélemény A mezei grófokról Seniorok a Vérfürdőben szabvány? A falakra úgyne­vezett hőátbocsátási tényezőt ír ellő, melynek értéke 0,7 Watt per négyzetméterKelvin. A födémekre ennél is kisebb, 3,4 az adat. A téglák közül a gázszilikát építőblokk meg a thermoton nevű, nikecell la­pocskákkal forgalomba hozott teljesíti ezen értékeket, a po- roton s más, például a Rába nevű blokkok csak más ki­egészítő eljárásokkal, például perlites, terranovás vakolattal kombinálva jók. Többszörös haszon A falak mellett az ajtók, ablakok is figyelmet érdemel­nek. A legkorszerűbbek pára­mentesített kettős üvegezéssel, esetleg más védő, energiael­nyelő, illetve visszasugárzó ke­zeléssel készülnek. Mellesleg, áruk is ennek megfelelő, hi­szen nem ritkaság közöttük á tízezer forintos sem. Mindent összevetve, az új szabvány előírásainak megfe­lelő kisebb családi ház körül­belül százezer forinttal kerül többe így. Ez nem kis összeg. Azonban nem lehet figyelmen kívül hagyni azt a tényt, hogy végeredményben hosszú távon ez kétszeresen is meg­térül. Egyrészt a tulajdonos­nak, hiszen nem kell meg­venni az egyre drágább olajat, ami eddig füstbe ment. S ha a környezetszennyezés csökke­nését is figyelembe vesszük, még jobb a helyzetkép. Ballai Ottó így vész el a termés számot­tevő része. Azt hinné az ember, a ga­bona nagyobb tiszteletet él­vez. Dehogy! A hasas gabo­nában mal'acfaJika röfög, bi­zonyosan van gazdájuk is, és nem is messze. Jaj, el is felejtettem, hirtelen feltűnik egy zöld ruhás ember, a ma­lacokra ügyet sem vet... Hét végén egy gépkocsi- konvoj betört egy nagyüzemi kukoricásra, s addig törték a kukoricát, amíg az autók szí­nültig meg nem telitek. Szinte mindnyájunknak van hasonló v sztorija: sajnos, azért, mert valahogy az igazi csőszök eltűntek, az emberek viszont annál inkább kapzsi­vá lettek. Jó volna ezt az in­tézményt igaziból feltámasz­tani, mert munkánk érteim® és értéke enyészik el s válik illetéktelen személyek jogtalan tulajdonává. Hát ezért sírom vissza a mezei grófokat. Surányi Dezső Fejlődik, gyarapodik Albert- Irsa. A nagyközségben sokat tesznek azért, hogy javulja­nak a feltételek az oktatás­ban, az egészségügyi ellátás­ban és a kereskedelemben egyaránt. Két éve, 1983-ban kezdtek hozzá a Győzelem úti, központi iskola bővítéséhez., ahol a kivitelező ceglédi Le­nin Termelőszövetkezet szak­emberei egy negyvenszer húsz méteres tornatermet és három tantermet építenek. Nagy szükség van vala­mennyire. hiszen a tanulólét­szám az 1985—86-os tanévtől eléri az ezerötszázat. A tizen­nyolc tantermes iskolában most már megvalósulhat, hogy egy épületbe kerüljenek a fel­sősök, s ott szaktantermi ok­tatásban részesülhetnek. A testnevelési órákat eddig esy tornaszobának minősülő, ki­sebb helyiségben tartották. Ezt ezentúl az aláó tagozato­sok használják, a nagyobbak pedig birtokukba vehetik, az annyira várt tágasabb, s így jobb sportolási, testedzési le­hetőséget biztosító tornater­met A több min't húszmillió forintba kerülő építmény vég­leges átadása novemberre várható, de az új tantermek­ben már szeptemberben meg­kezdődhet a tanítás. Ez az építők rugalmas magatartásá­nak köszönhető, kongresszusi felajánlásként vállalták a ha­táridő megkurtítását. A következő ötéves terv második felében szükség lesz még további tantermek készí­tésére. Addig a többi, oktatási célokat szolgáló épületet fel­újítják, szeretnék, ha azok színvonala minden tekintet­ben utolérné a központi isko­láét. Az albertirsaiak az össze­vont orvosi ügyelet tavalyi bevezetésével nagyot léptek a központi orvosi ügyelet eléré­se felé, mely a tervek sze­rint — a megyei és Cegléd Városi Tanács egészségügyi osztályának ígérete alapján — még ebben az évben megvaló­sul. A rendelőben már meg­kezdték az állandó összekötte­tést biztosító CB-rádió szere­lését, amellyel természetesen ellátják a szolgálatot teljesítő gépkocsit is. A központi orvosi ügyelet Albertirsa mellett- több tele­S .eptember 9-től 15-ig Hétfő, 17.00: Műsorismer­tetés. Hírek. 17.05: .Nyugdíja­sok magazinja. 18.00—18.30: Alföldi krónika. Kedd, 17.00: Műsorismerte­tés. Hírek. 17.05: Két dal, egy előadó. Princ énekel., 17.15: Hazai holmi. 17.20: Új felvé­teleinkből. A tiszakécskei ci- terazenekar játszik. 17.30: Mozinézőben. 17.45: Filmek zenéjéből. 18.00—18.30: Alföl­di krónika. Szerda, 17.00: Műsorismer­tetés. Hírek. 17.05: Űj felvé­teleinkből. A szolnoki Bartók- kamarakórus énekel. 17.15: ííoteszlap. 17.20: Williams Ro­ger zongorázik. 17.30: Zenés autóstop. Közlekedési maga­zin. 18.00—18.30: Alföldi kró­nika. Csütörtök, 17.00: Műsoris­mertetés. Hírek. 17.05: Két dal, egy előadó. David Bowie énekel. 17.15: Az újságíró jegyzetfüzetéből. 17.20: A ceg­lédi Kaláris együttes mai da­lokat ad elő. 17.30: Az utak őre. 17.50: Klasszikus meló­diák feldolgozásaiból játszik pülés ügyeleti ellátását is ja­vítja majd. Jó hír még az is — amivel a nagyközség la­kosságának több éves álma valósult meg —, hogy meg­kezdték az önálló gyermekor­vosi rendelést. Jelenleg hat­éves korig tudják itt fogadni az arra rászorulókat. Ahhoz, hogy ezt tizennégy éves korig kiterjeszthessék, két gyermek- orvosi státusra van szükség. A kereskedelemben a leg­alapvetőbb élelmiszerekkel való ellátás megfelelő. A Dél- Pest Megyei Áfész vezetésé­vel azon gondolkodnak, ho­gyan lehetne megszüntetni, de legalább csökkenteni a bizo­nyos cikkek terén tapasztal­ható hiányt. Az élelmiszerel­látás területén jelentős javu­lást várnak az épülő ABCr áruháztól, ami a vasútállo­más környékén létesül. A köz­ségből nagyon sokan, eljárnak máshová dolgozni, így az új boltban óriási forgalom vár­ható. Jelenleg anyagiak hiá­nya miatt a szakipari mun­kákat nem tudják végezni. Az összeg rövidesen rendelkezés­re áll majd, így az üzlet vár­hatóan még ebben az évben átadásra kerül. Megnyugta­tóan rendeződött a papírbolt helyzete, melynek régi épüle­te 1984-ben összedőlt. Végle­ges helyét a Pesti és Vasút út sarkán levő üzlethelyiségben jelölték ki. A vízműtársulás mintegy tíz éve alakult meg, s mun­kája legnagyobb részét elvé­gezte. Az üzemelő három kút viszont nem elégséges, ezek­ben a nyári, kánikulai napok­ban igen alacsony a víz nyo­mása. Éppen ezért a közeljö­vő egyik jelentős feladata egy negyedik kút megfúrása. A csatornamű társulatot most szervezik, s amennyiben ez sikerrel jár, már jövőre el­kezdődhet a szennyvízleveze­tő csatorna építése, melyből a tervek szerint 1990-ig több mint 9 kilométer létesülne. A csatornára nagy szükség van, hiszen a családi házak­ban jelentősen megnöveke­dett a szennyvíztermelés, me­lyet a házi szikkasztók már nem tudnak elvezetni. Emeb kedett a talajvíz szintje, s hogy ez na érje el a kritikus magasságot, mihamarabb hoz. Werner Müller zenekara. 18.00— 18.30: Alföldi krónika. Péntek, 17.00: Műsorismer­tetés. Hírek. 17.05: Roppa­nástól koppanásig. Könnyű­zenei lemezbemutató. 17.35: Fafaragók. 17.50: Népzene a Tiszazugból. A tiszasasi és mester-szállási népdalkor éne­kel. 18.00—18.30: Alföldi kró­nika. Szombat, 7.00: Román nem­zetiségi műsor. 7.30: Rádió- víkend. (A tartalomból: Hí­rek. Lapszemle. Piac. A hét­vege sportja. Színházról, ki­állításról.) 8.00: Szerkesztik a hallgatók. Előadók abc- ben. 8,40: A héten történt. 9.00: A nap hírei. Progra­mok hétvégére. 9.30—10.00: Román nemzetiségi műsor. Vasárnap, 9.00: Műsoris­mertetés. Hírek. Program- ajánlat. 9.05: Utolsó mohi­kánok. Zenés riportműsor. 11.00— 11.30: Szlovák nemze­tiségi műsor. 19.30—20.00: Hangos újság. Az adások mindennap az 1350-es kilohcrízen hangza­nak el. zá kell kezdeni a csatornamű és a szennyvíztisztító-telep létrehozásához. 1985 kiemelkedő eseményét a nagyközségi meleg vízi strand átadása jelentette, amely széles körű társadalmi összefogással valósulhatott meg. A lakosság a gyűjtési akció keretében csaknem más­fél millió forintot fizetett be. Ezen felül, a két termelőszö­vetkezet közösségét nem szá­mítva, a kétszáz főt is meg­haladja azoknak a száma, akik kétkezi munkájukkal se­gítettek. A társadalmi munká­ban a Micsurin Termelőszö­vetkezet járt az élen, többek között ők készítették el a ter­veket, s elvégezték a vízgé­pészeti, csőfektetési munká­latokat. A medencét a Sza­badság Tsz kollektívája épí­tette meg. ip A Micsurin Tsz által koráb­ban működtetett üzemi fürdő már bizonyította a rendelke­zésre álló víz — amely a me­dencében általában 36—37 fo­kos — kiemelkedően jó gyógyhatását. így a fürdő kör­nyékén a parcellázás iránt igen nagy az érdeklődés. Igénnyel eddig csaknem fél­ezren jelentkeztek. _ Jelenleg a parcellázási ter­vet készítik. A fürdő tovább­fejlesztéséhez már rendelkez­nek egy száz négyzetméteres kismedence kiviteli tervével, később pedig egy úszómeden­cét is ki akarnak alakítani. A területen összesen hét árusító­pavilont építenek majd és lé­tesül egy étterem is, amelyhez egy háromszáz adagos konyha kapcsolódik. Napjaink építkezőinek sok­sok mindennel meg kell küz­deniük. Talán a legnagyobb nehézséget a szükséges anya­giak összegyűjtése jelenti, majd következhet az építő­anyagok beszerzése s maga az építkezés. Hőveszteségre kétharmad Sokan azonban — a jelek­ből ítélve — nem tudják pon­tosan, hogy a sokat emlege­tett energiatakarékossági szab­vány milyen szigorú kikötése­ket tesz az 1985. január else­je után építendő, illetve hasz­nálatba veendő új házakra. Olykor még naiv vélekedéssel is lehet találkozni: ha állnak a falak, úgyis megadják a lakhatási engedélyt. Nos, ez koránt sincs így, s némi eliga­zítást nyújtandó, most az építkezőkre vonatkozó legfon­tosabb megállapításokba te­kintsünk bele. Érdemes rögtön az egésznek a jelentőségénél kezdeni. Az ország energiaszámlájának te­temes részét — több mint 35 százalékát — a lakossági fo­gyasztások adják. Egy-egy la­kás energia-háztartását azért kell vizsgálnunk, mert azon­nal látható lesz, hogyan lehet takarékoskodni. A fűtésre két­harmada jut a költségeknek, s ez is nagyjából kétharmad- egyharmad arányban osztódik meg. Előbbivel a falak hőszi­getelését pótoljuk, utóbbival a tüzelőberendezések hatásfok­veszteségét fedezzük. Vagyis azonnal látható, ha a falak hőveszteségét csökkentjük, az­zal végezzük a legnagyobb mennyiségű „karbantartást” az energiaszámlán. Többek között ezt is előírja az új, ésszerű fűtőanyag-fel­használást sürgető racionali­zálási határozat. S az említett számadatok után nézzük a gyakorlati megvalósítás lehe­tőségeit. B—30 stop A legegyszerűbb hőveszte- ség-csökkentő módszer a vas­tagabb falak építése lenne. De amennyire olcsó volt ez a vertfalú házikók esetében, annyira nem alkalmazható ma. Különben sincs rá szük­ség, hiszen korszerű faanya­gok egész sora kapható ál­landóan a Tüzép-telepeken. Említést érdemel, hogy a ko­rábbiakban mindennapos használatra polgárjogot nyert B—30-as falazóblokk önmagá­ban nem felel meg a követel­ményeknek, csak megfelelő hőszigetelő vakolással kombi­nálva, s ugyanez a helyzet a szintén népszerű uniform tég­lával is. A kisméterű téglát főfalnak használni egyenest vétek az új szabvány szerint Nagy kár viszont, hogy a hivatalos iratok említést sem tesznek a vályogról. A régi-új építőanyag, amelynek korszerű felhasználására többek között francia, nyugatnémet, ameri­kai kísérletek folynak, nem szerepel az alkalmazható fal­anyagok között. A szakembe­rek véleménye is mondhatni, eltérő: sokak szerint nagyon rossz hőszigetelésű. Erre ad cáfolatot a városunkban is mindennapos tapasztalat: meg­felelő szigeteléssel és falvas- tagsággal télen meleg, nyáron hűvös épület a vályog falú, tehát energiatakarékos, jó hő­szigetelő. Kiagészítő eljárásokkal Sokan esküsznek a házilag készített, beton-salakból vert nagyméretű elemekre. Nos, el kell őket szomorítani, ugyanis a beton önmagában egyálta­lán nem jó — ebből kellene a legvastagabb fal az össze­hasonlító méretezés esetén — s mutatja ezt azok tapaszta­lata is, akik az építkezés be­fejezése után döbbennek rá, a hatalmas szénmennyiség a fa­lakon át hő formájában el­szökik. De mit igényel pontosan a Mielőtt valaki a cím láttán izgatottan levegő és telefon után kapkodna, sietek kijelen­teni, hogy tényleg a mezei grófokat, a szigorú és pedáns mezed grófokat várom vissza. Azokat, akik furcsa nevük el­lenére a közjót szolgálták, hisz a mezei grófok nem má­sok, m’nt csőszök... Az olvasó vércukorszántjé­nek fokozatos csökkenése után nézzük a tényeket. Nagyüzem az út mellett. Zsendül a nö­vény. Hét vége, szombat dél­után. A kaput könnyű kinyit­ni, az utáníutós autó vezetője otthonosan nyit majd zár. Nyugodtan teheti, az élről kirobbannak a segédek, irány a gyümölcsfák közé! Gyorsan telnek a kosarak, ládák. Sie­tős, hiszen holnapra el kell az árut készíteni, piac lesz. Hány és hány hasonló ese­tet tudnának az üzemek dol­gozód elbeszélni. Bizony a nagst értékű, verejtékes mun­kává!, magas hozamúra igazí­tott földművelési területeinken Tizennegyedik éve Gyulán, a Várfürdőben találkoznak az egykori úszók, vízilabdá­zók, edzők, hogy összemérjék tudásukat a Senior úszóbaj­nokságon. A versenyzők négy korcsoportban álltak rajtkőre: a 40—50, az 50—60, a 60—70 év közöttiek és a 70 éven fe­lüliek. Az eltelt 14 esztendő igazolta a kezdeményezést, az országban az egyetlen, időseb­bek részére kiírt verseny nagy népszerűségre tett szert. Ezúttal is nyolc megye több mint kétszáz versenyzője in­dult a versenyen. A ceglédiek Pest megye színeit képviselve ismét kitűnően szerepeltek, a következő eredményeket érték el: Bajnokságot nyertek: 50 mé­teres gyorsúszásban dr. Haj­dú Endre, 4x50 méteres gyors­váltóban : Tomcsányi Zoltán, Beck Mihály, Schenk Tibor, Patyi Árpád. Második helyezettek 50 mé­teres pillangóúszásban: Tom­csányi Zoltán, 200 m vegyes­úszásban: dr. Hajdú Endre. Harmadik helyezett: 50 mé­teres hátúszásban: dr. Süve­ges Gyula. Negyedik helyezettek: 50 méteres hátúszásban: Beck Mihály, 50 méteres gyors­ban: Patyi Árpád, 50 méte­res mellúszásban dr. Süveges Gyula. Edző: Kelemen István, A megyék közti pontver - senyben Szolnok után Pe t megye versenyzői a másodi­kak lettek. Beck Mihály Szeptemberben Cselgáncssuli A Ceglédi VSE cselgáncs- szakosztálya, amióta az egye­sület korszerűsített sportcsar­nokát birtokába vehette, meg­növekedett számban, hetente négy alkalommal tartja edzé­seit. Az utánpótlás folyama­tos biztosítása érdekében most felvételt hirdetnek a cselgáncs sportiskolába. A tanfolyam öthónapos, szep­tember közepén kezdődik. « Az edzések idejében — a CVSE-sportcsarnokban: hét­főn és pénteken 17.30 és 1!’. kedden és csütörtökön 15.30 és 17 óra között várják mind­azon 1973 és 1976 között szü­letett fiúk jelentkezését, akik kedvet és tehetséget éreznek e sportág iránt. Az első fog­lalkozásra Pángyánszki Pál edző vezetésével szeptember 16-án kefül sor. L3SN 0133—2600 (Cégiéül Hírla; U. L. ízléses tantermekben Húsz tanteremben kezdték meg az oktató és nevelő munkát a Kisegí­tő Foglalkoztató Iskola és Nevelő- otthon harmoni­kus, jól tagolt új épületében a pe­dagógusok. Az in­tézmény a neve­lőotthonnak helyet teremtő traktus közeli átadása után Dél-Pest me­gye legjelentősebb ilyen profilú köz­pontja lesz. Ké­peinken a már át­adott iskolát mu­tatjuk be. Fent: Dicséretes ízléssel rendezték be és dekorálták a ta­nárok az osztály- termeket. Lendvai Tünde ötödik osz­tályosokkal foglal­kozik. Lent: Az iskola udvari szárnya. Apáti-Tóth Sándor felvételei- »«uw»!:" MKmwwtMR’Wc. A szolnoki rádió műsora

Next

/
Oldalképek
Tartalom