Pest Megyei Hírlap, 1985. augusztus (29. évfolyam, 179-204. szám)

1985-08-08 / 185. szám

Wfixzlcm 1985. AUGUSZTUS 8., CSÜTÖRTÖK m££mu ZIMBABWEI ELLENTÉTEK Őrizetbe vételekről, házkuta­tásokról érkeztek jelentések az elmúlt napokban Zimbabwéből. A rendőri intézkedések mind- eavike a ZAPU, az ellenzéki Zimbabwei Afrikai Népi Unió tagjai, aktivistái ellen irányult. Az egyik razzián behatoltak a < párt vezetője, Joshua .N'komo / lakásába, sőt őrizetbe vették V a jelenlévőket, köztük a poli- z tikus több biztonsági emberét V is. Jó néhány megfigyelő haj­lik arra a véleményre, hogy a múlt havi általános választáso­kon biztos győzelmet aratott Mugabe miniszterelnök, illetve a parlamentben túlnyomó többségét megőrző ZANU—HF (Zimbabwei Afrikai Nemzeti Unió — Hazafias Front) párt­ja most igyekszik fokozni a nyomást legfőbb politikai el­lenlábasára, aki — s itt rejlik a dolgok tragikuma — a fe­hértelepes Smith-rendszer el­leni harcok idején még első számú fegyvertársa volt. Ára a szövetség és az együttmű­ködés nem tartott sokáig. Rö­viddel a valódi önállóság el­nyerése, a többségi uralom 1980-as bevezetése után jel­erősödtek a Mugabe és Nkomo közt fennálló ellentétek, ame­lyek jóval túlmennek a szemé­lyes véleményeltérésen, a két párt programjában fellelhető különbségeken. Az igazi ve­szély abban rejlik, hogy a ZANU—ZAPU-ellentét egyben a törzsi szembenállást, a lakos­ság többségét alkotó shona, és a kisebbséget jelentő ndebele törzs közötti, történelmi gyö­kerű konfrontációt tükrözi. Márpedig ezek a kiújuló fe­szültségek — csakúgy, mint a fekete kontinens más orszá­gaiban — a gazdasági felada­toktól, a társadalmi átalakulás teendőitől vonják el az erőt. Mennyire éleződhet ki mos) az ellentét, igazak-e azok a vádak, hogy Mugabe a ZAPU felszámolására törekszik? Ne­héz kérdések ezek, s a jelek szerint nagymértékben a rá­juk adandó válasz határozza meg a Dél-afrikai Köztársaság terhes szomszédságában helyé) kereső Zimbabwe jövőjét. Szá­mos szakértő úgy véli, hogy — bármennyire nem világos pil­lanatnyilag a mostani rendőri intézkedések háttere — hosz- szabb távon kevés kétség fér Mugabe szándékához. A kor­mányfő ugyanis több alkalom­mal — legutóbb épp a júliusi voksolás után — megerősítette, hogy néhány éven belül egypártrendszert akar bevezet­ni az országban. Sz. G. (usúhmtm konferencia Súlyos viták és nézetkülönbségek A csonka arab csúcstalál­kozót megelőző órákban lázas tanácskozásokat folytattak a marokkói Casablancába érke­zett küldöttek, hogy az esté­re tervezett megnyitó ne ke­rüljön csődbe. Az Arab Liga táborának a felét sem kitevő országok államfői — más or­szágokat alacsonyabb szintű megbízottak képviselnek — egyfajta szűkített napirend­tervezetről vitáztak. Ez — egy marokkói szóvivő szerint — az arab egység problémáját és a palesztin ügyet \ tartal­mazná. Mindkét említett té­ma értelmezés dolga, ha a csúcskonferencia ele kerül: lehet a részvételtől most el­zárkózó, haladó arab orszá­gok kritikája, Irak támogatá­sa Iránnal szemben, akár Egyiptom ügye (ezt többen ketlik); ami pedig a palesztin kérdést illeti: felfogható a „jordániai elképzelés” iránti szolidaritás keresésének, vagy Szíria elítélésének, amiért ez az ország nem támogatja Ara­fat jelenlegi irányvonalát, s szövetségesei szigorúan ellen­őrzik Libanonban az Araiat- hű palesztinok táborait. Ismeretessé vált, hogy a PFSZ vezetője több küldött­séggel találkozott, közöttük az öböl menti országokéival, az irakival és a jordániaival. Véglegesnek látszott, hogy Szaddam Husszein, az Iraki Forradalmi Parancsnokság Ta­nácsának elnöke, államfő vé­gül mégsem jelenik meg a konferencián, csak küldöttsé­get menesztett Casablancába. Fahd szaúd-arábiai király — arra hivatkozva, hogy most tartanak a mekkai za­rándoklatok — úgyszintén Az arab „csonka csúcs’*-ra Ca­sablancába érkezett Jasszer Ara­fat, a PFSZ vezetője, aki a ké­pen Hasszán marokkói királlyal látható. Manőverek a karibi térségben Amerikai flottafelvonulás Az amerikai hadügyminisz­térium bejelentése szerint az atlanti-óceáni flotta hajói — a Coral Sea repülőgép-anya­hajó vezetésével összesen 19 hadihajó — újabb nagyszabá­sú hadgyakorlatot tartanak az Atlanti-óceán délnyugati vi­zein és a Karib-tenger térsé­gében. Az augusztus 13. és szeptember 7. között megren­dezésre kerülő hadgyakorlaton brit és holland haditengeré­szeti egységek is részt vesz­nek. A manőverek célja: ki­dolgozni a szárazföldi, vízi és víz alatti célpontok elleni csapásmérés és az „elektro­nikus hadviselés” módszereit. Mint a TASZSZ washingto­ni tudósítója a bejelentéssel kapcsolatban megállapítja, a hadgyakorlat térségének meg­választása kétségtelenné teszi, hogy az Egyesült Államok célja ismét a nyomásgyakor­lás a számára nemkívánatos karib-térségbeli rendszerekre, mindenekelőtt Kubára és Ni­caraguára. Idén ez már a harmadik amerikai flottafel­vonulás lesz a térségben. Irak—Irán Tüzérségi párbaj Az iraki katonai főparancs­nokság legújabb hádijelentése szerint az elmúlt nap folya­mán az iraki—iráni front kü-? lönböző szakaszain szórványos tüzérségi lövöldözés folyt. A Tigris folyótól keletre eső térségben elsüllyesztettek két iráni őrnaszádot. Az ellenség ágyúval lőtte Mandala iraki várost Az ÍRNA teheráni hírügy­nökség szerint az irakiak a front északi szakaszán az el­múlt nap alatt 115, a déli és a középső szakaszon pedig harminc halottat vesztettek. Horramshar és Abadan iráni városban a tüzérségi belövé- sek nagy károkat okoztak. távol maradt. Ezt a befolyásos Nyugat-barát országot Abdal- láh trónörökös képviseli. Líbia néhány diplomatája az értekezlet helyszínén tar­tózkodott szerdán, de a kül­döttség vezetője hazautazott, miután előző nap éles szó­váltásba keveredett az ira­kiakkal. Így igen valószínűt­lenné vált, hogy Moamer El- Kadhafi líbiai vezető vagy akár a delegáció részt venne a konferencián. Híre ment, hogy az értekez­let esetleg küldöttséget me- nesztene Damaszkuszba. Szí­rián kívül, Algéria, a Jemeni NDK, illetve Libanon közöl­te, hogy bojkottálja a rendez­vényt, amit a marokkói szer­vezők csak a régen halogatott soros arab csúcs előkészítésé­nek festenek le, ■ Egyezmény az atomfegyvementes övezetről Csendes-óceáni Atomfegyvermentes övezetté nyilvánították a Csendes-óceán déli részét kedden, az érintett országok képviselőinek a Cook- szigeteken megrendezett ta­nácskozásán — jelentette ki David Lange új-zélandi mi­niszterelnök, a fórum szóvivő­je. A megállapodást a térség tizenhárom országa egyhangú­lag elfogadta. Az egyezmény a Csendes­óceánnak Dél-Amerika part­jaitól az Antarktiszig terjedő területét öleli fel, beleértve Ausztráliát és Pápua Új-Gui- neát. A megállapodás értel­mében az aláírók vállalják, hogy a térségben nem fejlesz­tenek ki, nem gyártanak, nem vásárolnak és nem fogadnak el más országoktól nukleáris robbanóeszközöket; nem járul­nak hozzá, hogy a Csendes­óceán déli részén atomkísérle­Ünnspség a bolíviai fővárosban Beiktatták ez államfőt Ünnepélyes keretek között beiktatták kedden tisztségébe az új bolíviai államfőt, Victor Paz Estenssorót. A beiktatási ünnepségen negyven ország képviselője vett részt, La Paz- ba utazott mások között Raul Alfonsin argentin, Julio Ma­ria Sanguinetti uruguayi és Belisario Betancur kolumbiai államfő. A hetvennyolc esztendős Victor Paz Estenssorót ne­gyedszer választották meg Dél-Amerika legszegényebb országának elnökévé. Bár a július 14-i előrehozott válasz­tásokon, ahol a Nemzeti For­radalmi Mozgalom jelöltje­ként indult, csak a második helyet szerezte meg, ám az őt megelőző jobboldali Hugo Banzer sem kapta meg az el­nökséghez szükséges szavazat- többséget. Hétfőn a kongresz- szus választotta, meg az új áL. lamfőt — Victor Ráz Estens- soro személyében. Az új elnöknek Bolívia tör­ténetének legsúlyosabb gazda­sági válságával kell megbir­kóznia. A világon itt legma­gasabb az infláció — egy év alatt elérte a kilencezer szá­zalékot. Bolívia másfél éve nem törleszti a mintegy öí- milliárd dolláros külföldi adósságát. Beiktatási beszédében Vic­tor Paz Estenssoro a gazda­ság fellendítésének szükséges­ségét hangoztatta. Kijelentet­te: szeretné újratárgyalni a hitelezőkkel a külföldi adós­ságok törlesztésének átüte­mezését. Beszédében külpoli­tikai törekvéseivel kapcso­latban hangsúlyozta, hogy szeretné fejleszteni Bolívia kapcsolatait a szomszédos or­szágokkal, az Egyesült Álla­mokkal, Nyugat-Európával, a Szovjetunióval, Japánnal és Kínával. teket folytassanak és nukleá­ris fegyvereket raktározzanak. David Lange a tanácskozás után közölte, a dél-csendes- óceáni államok kérni fogják a térségben területekkel rendel­kező országokatFranciaor­szágot, Nagy-Britanniát és az Egyesült Államokat —, hogy alkalmazzák a körzetben a szerződés előírásait. Felkérik őket — rajtuk kívül a Szovjet­uniót és Kínát — arra is, hogy a térség országaival szemben ne alkalmazzanak nukleáris fegyvert és ne fenyegessenek annak használatával, szüntes­sék be az atomfegyver-kísérle­teket. Egynapos sztrájk a BBC-nél Kedd éjféltől egynapos sztrájkba lépett a legnagyobb brit rádió- és televíziós tár­saság, a BBC kétezer újság­írója és műszaki személyzete. A társaság történetében egyedülálló munkabeszüntetés­re az adott okot-/hogy a.hálQr zat vezetősége — a konzerva­tív kormány nyomására — nem engedélyezte egy, az észak-írországi helyzettel fog­lalkozó műsor bemutatását, mert abban megszólaltatták volna a törvényen kívül he­lyezett Ír Köztársasági Had­sereg (IRA) egyik vezetőjét is. A BBC ötvenhárom éves történetében első ízben fordul elő, hogy a. társaság belföldi és külföldi szolgálata hu­szonnégy órán keresztül, nem mond be híreket. Folytatódik a római per Török személyek kihallgatása Török személyek állnak egymással szemben ezekben a napokban a pápa elleni merénylettel kapcsolatos per­ben. A szerdai kihallgatáson Ali Agca gyermekkori barát­Az Egyesült Államok városaiban Tiltakozás a fegyverkezés ellen Az Egyesült Államok tucat­nyi nagyvárosában — többek között New Yorkban, Washing­BRIGHT STAR — Fényes csillag — fedőnév alatt, va­sárnap egyhetesre tervezett hadgyakorlat kezdődött Észak- és Kelet-Afrikában s a Kö­zel-Keleten. Jelentős létszámú —• tizenkétezer — amerikai katona vesz részt a manőve­rekben. Megfigyelők szerint annak ellenére, hogy ez már a negyedik katonai demonst­ráció — 1980-ban volt az első —, a mostani minden idők leg­kiterjedtebb erőfitogtatása, amiben az Egyesült Államok részt vett a térségben. Amikor vasárnap hajnalban feltűntek az amerikai 6. flot­ta egységei az egyiptomi Alexandria kikötője előtt, hogy partra tegyék a tenge­részgyalogosokat, valóságos sokként érte a látvány a vá­ros lakóit. Néhány nappal ko­rábban tiltotta be Mubarak egyiptomi elnök a „Zöld me­netet”. A megmozdulást már hetek óta tervezték az Egyip­tomban is jelentős erőket meg­mozgató iszlám fundamenta­listák azzal a céllal, hogy az elnöki rezidencia, az Abdin- palota elé vonulva tömeggyű­lésen vitassák meg az államfő és a kormány tagjainak rész­vételével a saria — az iszlám törvények szerinti bíráskodás — mielőbbi bevezetését. A kormány betiltotta a „Zöld menetet” és szigorú intézkedé­seket helyezett kilátásba az iszlám fundamentalista meg­mozdulások esetére. Alexand­ria a kopt keresztények köz­pontja is és jelentős számú zsidó vallási közösség él itt. A három világvallás jelenléte a ~Jeg Y1ET A FÉNYES CSILLAG HADGYAKORLAT tonban, Bostonban, Chicagó­ban, Philadelphiában és Los Angelesben — tüntetésekkel emlékeztek meg kedden a hi- rosimai atomtámadás negyve­nedik évfordulójáról. A Pentagon csaknem negy­ven objektumát és létesítmé­nyét vették békés ostromzár alá a tüntetők, követelve az atomfegyverkezési hajsza meg­fékezését. A felvonulók béke­menetei több városban — pél­dául a San Franciscó-i Golden Gate hídon — megbénították a forgalmat. A rendőrség százötven tün­tetőt vett őrizetbe a megmoz­dulásokon. * 40 ja, Szedat Szirri Kadern cá­folta a pápa merénylőjének állításait. Mint emlékezetes, Agca a római Foro Italico tárgyaló- termében eddig lezajlott ki­hallgatások során azt mondta, hogy négy évvel ezelőtt, a merénylet napján, több más török személy is jelen volt a római Szent Péter téren. Ezek közé sorolta Kademet is, aki most maga vállalta, hogy Tö­rökországból Rómába utazik, és így szembesíthették őt Ag- cával. Kadern a keddi és szerdai kihallgatáson cáfolta, ho^y bármi köze lett volna az egy­házfő ellen végrehajtott ak­cióhoz, s hazugnak nevezte Ali Agcát. A római esküdtszék ezek­ben a napokban azt próbálja elérni, hogy egy másik török személyt is szembesíthessen Agcával és Kademmel: Jalcin Ozbejt. akit jelenleg az NSZK-ban tartanak fogva. Erről még folynak a tárgya­lások a nyugatnémet hatósá­gokkal. Csak röviden... városban magyarázza azt, hogy Alexandria rendkívül érzékeny minden változásra, mely a Közel-Keleten vagy éppen itt, Afrika északi részén végbemegy. Ez az oka annak, hogy az amerikai hadihajók megjelenése meglepetésként érte a város lakóit, meri •mindhárom vallási közösség — más-más indokok alapján — elutasítja a Camp David-i megállapodást, A felháborodás nem korlátozódott Alexandri­ára, sőt Egyiptomra sem, Élénk tiltakozást váltott ki a hadgyakorlat Líbiában, ahol az ország biztonságát sérti erőfitogtatásnak bélyegezték a manővert. A „Bright Star”-t a „térség stabilitását veszélyez­tető eseménynek” minősítette Etiópia is. Joggal, hiszen a katonai demonstráció egyide­jűleg Egyiptom, Jordánia, Szo­mália és Omán területén io­HIVATALOSAN az Egyesüli Államok „kiképző akciónak’1 nevezi a Fényes csillag ma­nővert. az a tény azonban, hogy harckocsizó és rakéta­alakulatok is részt vesznek benne, s meg nem erősített források szerint az amerikai gyorshadtest is, arra mutat, hogy az olajszállító tengeri út­vonalak megszállását gyako­rolják. A SZOVJET és az indiai külügyminisztérium képviselői Üj-Delhiben augusztus 5—6- án politikai konzultációkat tartottak az ENSZ-közgyűlés 40. ülésszakának napirendjé­ről és arról, hogy az Indiai­óceán térségét békeövezetté nyilvánítsák. A JAPÄN nemzetvédelmi hivatal szerdán közzétett évi „Fehér könyvében” az állító­lagos szovjet katonai fölénv ürügyével igyekszik az orszá­got fokozott fegyverkezésre, a katonai kiadások növelésére rábírni. A NYUGAT-EURÖPAI technológiai, kutatási együtt­működést célzó Eureka-prog- ram második miniszteri kon­ferenciáját 1985. november 5—6-án tartják meg az NSZK-beli Hannoverben — jelentette be szerdán a nyu­gatnémet külügyminisztérium. TOVÄBBI öt nyugatnémet borban találtak az NSZK egészségügyi hatóságai mér­gező fagyásgátlót, s ezzel ajü országban kimutathatóan autoglikollal kezelt borok száma 17-re emelkedett, Va­lamennyi Rajna-vidéki bor, közülük az egyik, egy 1983-as évjáratú „Wachenheimer Domblik” literje a vizsgái­tok szerint 3,6 gramm dieti- lén-glikolt tartalmaz, ebből ez eddig a legmagasabb érték nyugatnémet borban. Mint is­meretes, a literenkénti 16 grammos mennyiséget minő­sítették életveszélyesnek. ISERAELI kémhálózatot lep­leztek le az egyiptomi bizton­sági szervek — jelentette az Al-Ahali, a baloldali Nemzeti Haladó Párt. hetilapja. Az iz­raeli nagykövetségen cáfolták az egyiptomi ellenzéki párt lapjának hírét. rencia kizárólag az Egyesült Államok érdekeit szolgálja, hiszen a reagani különalkun alapuló politika kiszélesítését tartja szem előtt. Hadgyakorlat és csúcskon­ferencia („csonka-csúcs”) Wa­shington érdekeinek szolgála­tában. Sles ellentétben az arab érdekekkel. 1982-ben ugyancsak Marokkóban — Fezben — megtartott arab csúcsértekezleten héketervet fogadtak el, mely szerint Izra­elnek ki. kell vonulnia vala­mennyi megszállt területről, a palesztinok külön államot alapíthatnak, s szavatolni kell a térség valamennyi államá­nak a biztonságát. NOS, A FÉNYES CSILLAG hadgyakorlat és a casablancai csúcs éppen a fezi határozat semmissé tételét szolgálja. Leonyid Zamjatyin, az SZKP KB nemzetközi tájékoztatási osztályának vezetője egy ku­vaiti lapnak adott nyilatkoza­tában leszögezte: nagyon sok a hasonlóság a Fezben meg­tartott arab csúcsértekezleten elfogadott program és a Szovjetunió álláspontja között. Természetesen tudják ezt a Fehér Házban is. Ezért kísérli meg Washington a fezi prog­ramot megváltoztatni Casab­lancában, s hogy ez valóban így is történjék, átfogó had­gyakorlattal igyekszik „jobb belátásra bírni” az ingadozó­kat, fenyegetni az ellenzőket, így fest a Pax Americana — az amerikai tőkések elképzel­te béke — a tények tükrében. Ruttkay Levente Az Egyesült Államok célja nyilvánvaló. Arab szövetsége­seit sorakoztatja fel, hiszen alig egy hete szavazta meg a washingtoni szenátus és kép­viselőház azt a segélyprogra­mot, melynek keretében Egyiptom a következő két esz­tendőben 4,2 milliárd dollárt, az előirányzottnál 500 millió­val többet kap. A közös had­gyakorlat elsődleges célja az, hogy még mélyebben megosz- sza az arab világot. Nem elha­nyagolható az a szándék sem, hogy a hadgyakorlat fenyege­tő élű legyen a haladó arab országok ellen. Ezt a szándé­kot érzi Szudán is, mely első ízben marad távol a katonai akciótól. Szuvár Ed-Dahab kormányzata visszautasította az amerikai—egyiptomi felké­rést, s osztja Líbia aggodal­mát, miszerint a térség biz­tonságát sérti a hadgyakorlat. Az arab világ amúgy is megosztott. Talán nem vélet­len az, hogy II. Hasszán ma­rokkói uralkodó szer­dára hívta össze az „összarab- nak” nevezett csúcstalálkozót Casablancában. Szíria, Liba­non, a Jemeni Népi Demokra­tikus Köztársaság, Líbia és Algéria már lemondta a rész­vételt. A Pravda keddi szá­mában felhívja a figyelmet arra, hogy az ún. csúcskonfe-

Next

/
Oldalképek
Tartalom