Pest Megyei Hírlap, 1985. augusztus (29. évfolyam, 179-204. szám)
1985-08-31 / 204. szám
8 PEST MEGYEI HÍRLAP 1985. AUGUSZTUS 31., SZOMBAT ^Színházt lfvf.t. Nyár végi morgások Több bú, mint öröm. Több kifogás, mint elismerés. Kevesebb siker, mint kudarc. Több ok a morgolódásra, mint az elégedettségre. Így értékelhetnénk tömören a véget ért nyári színházi szezont. Nem csak a mi szűkebb „érvényességi területünk” - ön, azaz Pest megyében, s a fővárosban, hanem országosan is körülbelül ez volt a helyzet. Kezdjük a megye — s az ország egyik legfontosabb és legpatinásabb nyári színházával, a szentendrei Teátrummal. Itt ez az év megint változást hozott. Most — s úgy tűnik, hosszabb távra szólóan — a Nemzeti Színház és társulata lett a gazdája a Teátrumnak. A változás a korábbi évek gyakori bizonytalankodása és rögtönzése után megnyugtató is lehet (feltehetőleg lesz is), de az idei produkció ezt még nem igazolta. Jól tudjuk, hogy egy mégoly kiváló koncepció, műsorterv, távlati program végrehajtásához is idő kell, s talán csak évadok sora bizonyíthatja az elképzelések helyességét vagy tévedéseit. Nem lenne tehát helyes a mostani előadás, a Tisztújítás sikertelenségéből messzemenő, s főleg a jövőre vonatkozó következtetéseket levonni. De annyit mégis meg kell mondani, hogy ez a bemutatkozás nem volt igazán szerencsés. M ár a darabválasztás, illetve Nagy Ignác művének ez a most látott átdolgozása sem volt megfelelő, mert ez a variáció sem hangvételében, sem dramaturgiájában nem illik a szentendrei játéktérre. S legalább ennyi kifogásunk volt a megvalósítással kapcsolatban is, mert az a széteső stílusú, inkább a Vidám Színpad, semmint a Nemzeti profiljába vágó előadás, melyet láthattunk, rendezésében sem; színészi teljesítményeiben sem volt reprezentánsa a nagynevű társulatnak. Azt készséggel elhisszük, hogy az előadásnak anyagi sikere yolt, — de hát ez még a mai gazdasági viszonyok között sem minden, s nem adhat felmentést az elérhetőnél és kívánatosnál gyöngébb művészi munkára. Jóval több örömünk telt a másik „nagyszínpadi” produkcióban, mely egy régi szentendrei hagyományt is felfrissített. Donizetti bájos vígoperája, a Szerelmi bájital, nemcsak hogy valóban kitűnő művészi színvonalú előadás volt, nagyon jó énekesi és zenei megvalósítással, hanem visszahozta azt a gyakorlatot, hogy a remek akusztikájú téren zenés műveket is játsszanak. Ezt annak idején éppen az a Békés András kezdeményezte, aki a Teátrum kezdeteinél bábáskodott — s most a Szerelmi bájitalt is rendezte. Ráadásul ennél az előadásnál érezhettük azt az egységet is, mely a mű és a helyszín egymáshoz illőségében oly ritkán nyilvánult meg ezen a nyáron. Nem tudjuk, mik a szentendrei Teátrum jövő évi tervei, de a Donizetti-elő- adást szívesen látnánk 1986 programjában is. A főváros közelsége bizonyára a nem magyar ajkú idegen- forgalmat is ide csábíthatná; hazánkban kevés olyan natúr szabadtéri játékhelyszín akad, ahol oly természetes módon lehetne — a megfelelően kiválasztott — operákat előadni, mint épp Szentendrén. A fő program jó kiegészítése volt a szentendrei Városháza udvarán rendezett Moliére-sorozat, s azok az egyéb rendezvények, melyek összességükben adták ki a szentendrei nyár képét. Ezekről lapunkban többször, s részletesen írtunk. Most és itt csak annyit szükséges még elmondani, hogy az a komplexitás, mely a nyári hetek, hónapok szentendrei szórakoztatását változatos műfajokkal és rendezvényekkel igyekszik biztosítani, mindenképp dicséretes. S miután itt érezhetően jelen van a differenciált befogadó közegben gondolkodás is, nagyon valószínű, hogy ezeknek az elképzeléseknek a még jobb kimunkálása, még körültekintőbb egyeztetése a következő években még sok szép eredményt hozhat. A Dunakanyar más részeinek nyári műsorokkal történő ellátása idén szerényebb keretek között történt, fiint tavaly, de talán több sikerrel, a jobb művészi szinten. A visegrádi események (a nyíregyházi színház szép Segítsd a királyt! előadása, meg a palotajátékok), a zsámbéki esték, s más rendezvények eredményesnek bizonyultak. Megfelelő közönségvon- zatuk valószínűleg anyagilag is megnyugtatóan zárta a vállalkozást. A nyírségiekkel talán további kapcsolatok is kiépíthetők — mindenesetre a visegrádi és a zsámbéki helyszín, megfelelő időjárás esetén, pompásan alkalmas az oda illő (!) művek előadására, s érdemes lenne a (különösen Zsámbékon már szinte hagyományosnak számító) nyári előadásokat valamiféle koncepció szerint szervezni, válogatni a jövőben. Az olyan, a helyhez is kapcsolódó játékokra meg, mint amilyen a visegrádi nagy történelmi show volt, kifejezetten szükség van. Némi morgásra persze itt is van okunk. Tulajdonképpen egyetlen eddig említett helyszínen — Szentendrén sem — tekinthető megoldottnak a közönség szünetekben történő ellátása. Büfé- és egészségügyi kérdésekben a helyzet több mint csüggesztő. Ezen nagyon radikálisan változtatni kell, mert a kulturált nyáresti szórakozáshoz a kulturált infrastruktúra is elengedhetetlenül hozzá tartozik. A megyéből Budapestre térve: a felemás eredmények itt is jellemzőek voltak. A Városmajor igazán meglepetésnek számító A kalóz előadása a nyár országosan is egyik legjobb produkciója volt. Nagy kár, hogy a főszereplő Gáspár Sándor balesete miatt csak rövid szériát futhatott. A másik előadás, a Rémségek kicsiny .&P.tö«...§okkál, Kevésbé volt a Városmajorba illő, mert csupán az, hogy zenés darabról van szó, még nem elegendő indok a szabadtéri előadásra. Itt nyilván a már kész produkció, meg a kedvelt színészek listája indokolta a bemutatást. L egnagyobb csalódások a Margitszigeten érték a közönséget. A Csárdáskirálynő „átigazított” változata önmagában sem, s a szereposztás még ezen túl sem győzött meg arról, hogy ez az operett a Szigetre való (vagy hogy ebben a formában és felállásban oda illő). A nemzetközi produkciónak számító Carmen meg egyszerűen nem érte el azt a zenei színvonalat, amelyet egy európai főváros legrangosabb nyári játszási helyén ma el kell érni. Szót ejthetünk még a Budai Parkszínpadról, melynek kissé (?) megkésett újdonsága a bő másfél évtizedes Hair volt. Leszámítva, hogy ez a librettó nem érvényes a mára, az aktualizálási ötletek pedig nem sikerültek, — nagyon tönkretette a zenét is az itt éppúgy, mint a Szigeten csődöt mondott hangosító berendezés. (Az idei nyár országosan általános panasza egyébként épp a hangosítás rossz technikai színvonala volt.) Volt jobb — mondhatjuk a nyári szezonra. S hozzátehetjük: remélhetőleg lesz is jobb. TAKÁCS ISTVÁN Művelődési színvonalunk egyik fokmérője Milyen a szakma rangja? „A művclődésbfcn sok új tényező jelentkezik; mint a szabadidőszokások változása,, a művelődés új eszközeinek és tormáinak megjelenése, a tömegtájékoztatási eszközök túlsúlyba jutása. Mégis — úgy hiszem —, hogy a könyvtárra az adott esetben a közművelődési könyvtárak funkciói érvényesek. S ezek hatékonyabb megvalósításánál kell tekintetbe vennünk a megváltozott művelődési helyzetet... A könyvtári szolgáltatások igénybe vétele fokjelzője a művelődési színvonalunk, s ezért kötelességünk minél több embert bevonni az igényesebb művelődés körébe.” Köpeczi Béla művelődési miniszter szavainak igazát érhetjük tetten, amikor a Magyar Könyvtárosok Egyesülete jubileumi vándorgyűlésének tematikáját forgatjuk, előadásait hallgattuk, ötven esztendővel ezelőtt a könyvtári szakma ösz- szefogására, a tudományos kutatások serkentésére, a bibliográfusok érdekvédelmére hívták életre az egyesületet. A mostani múltba nézés a tanulságok számbavételével a jövő körvonalait rajzolja. Nem véletlen, hogy a visszatekintések során azokat a jelenségeket hangsúlyozták, amelyek iránytadóak. Az sem véletlen, hogy az ötven esztendő szakmai számadása mellett a másik fő kérdés a hivatástudat és szakmai köztudat témája volt. Mit jelent a mostani vándorgyűlés az egyesület számára? — kérdeztük Billédi Fe- rencné dr.-tól, a Magyar Könyvtárosok Egyesületének elnökétől. Jubileumi számvetés — A fél évszázados jubileum megfelelő alkalom a könyv, a könyvtár, a könyvtári hivatás vizsgálatára. Zaklatott időszakot élt át ez idő alatt az egyesület. Működése minden korszakban a könyvtári programok megvalósítását szolgálta. Azzal, hogy áttekintjük az eddigieket, az elmúlt idők hiányosságait, eredményeit szembesítjük a jelennel, a jövőbe nézőn. A könyvtárosság és a levéltárosság a legrégibb szakmához tartozik. Ugyanakkor mindig újabb és újabb társadalmi és technikai kihívásokkal találja magát szemben. A társadalmi követelményekhez való igazodás az egyesület működésének létalapja. — A könyvtárosszakma presztízséről egyre több szó esik manapság. Mit tehet az egyesület a társadalmi elfogadtatás növeléséért? — A szakmai kérdések elszakít- hatatlanok az embertől. Ahány könyvtáros, annyiféle. Tehát nagyon árnyaltnak kell lennie a megítélésnek. Bizonyára sokan tudják, hogy a tudományos fokozatokkal rendelkező tudósoktól az érettségivel rendelkezőkig meglehetősen széles a könyvtárosok képesítésének skálája. Jó lenne, ha tudatosulna, hogy bizonyos munkakörökhöz milyen kvalitású szakemberek szükségesek. Manapság már nem vesszük egy kalap alá a könyvtárakban dolgozókat. Meg kell különböztetni ezen a területen is, hogy milyen a tevékenység társadalmi hasznossága. Mindenesetre azt szeretnénk, ha mindenki megtalálná hivatása nyitját. Az önmegvalósítás lehetőségeit kínálja fel az egyesületi munkába a bekapcsolódás. Anyagi megbecsülés — Kaphat-e, várhat-e segítséget a könyvtárosok egyesületétől a tagság? — Természetesen. Éppen ezt a hRa diófigyelő NAPKÖZBEN. Ismét egy jó példa arra, mennyire nem tudunk szervezni. Itt vannak a több millióért felújított műemlék kastélyok, amelyeket csak az év egy részében lehet üzemeltetni, mert nincs vendég. Hiába elfogadhatók a panziókban az árak, szép és csöndes a környék, jó propaganda híján az épületek fenntartása épphogy csak nem ráfizetéses. Mint a szerda délelőtti műsorban hallottuk, az idegenforgalmi irodák nem vállalják fel ezt az ügyet. Talán, mert többletmunkát jelentene, esetleg a konkurenciát látják bennük — ki tudja? Mindenesetre elképzelhető más megoldás is. Létrehozhatnának egy olyan utazási irodát, amely kifejezetten azzal foglalkozna, hogy a már meglevő harmincöt panzióba és hatvan kempingbe jó reklámmal hazai és külföldi vendégeket toboroz. Ha volna aki csinálja, bizonyára akadna üzem és vállalat, mely szívesen betársulna egy-egy kastély fenntartásába, ha cserébe üdülési lehetőséget nyerne dolgozóinak. TÖRVÉNYKÖNYV. Míg a műsort hallgatva a szervezettség hiányán bosszankodunk, röviddel ezután a Törvénykönyv prezentálta a másik végletet is. A jótállásokkal kapcsolatos túlbiztosítást: hogy lehet egy rövid életű, rossz mosógéppel négy hónapos kálváriát járni? Még hogy én kérvényezzek? — csattant fel a panaszos — és joggal. A 7990 forintos Tátra-mat mosógépét sem megjavítani, sem kicserélni nem tudták. Ugye ismerős az ügy? A vásárló kénytelen megvenni azt, ami van, a rossz minőségű árut is, és ki van téve a magát hatóságnak képzelő kereskedelem packázásai- nak. Mivel nincs konkurencia, nem is kell versenyezni a vásárlók kegyeiért, bizalmáért. Jó volt ez a műsor, csak kérdés, hogy azok is hallgatták-e — és főleg levonják-e a konzekvenciát —, akiknek szólt: a bürokratákká előlépett kereskedők. N. E. nyitottságot szeretnénk megvalósítani. Hogy a legkisebb helyen lévő könyvtáros is bizalommal forduljon hozzánk gondjaival. A közös beszélgetések, a vitás kérdések elemzése a szakmai közérzet meghatározója. Ehhez tartozik a bibliográfusok erkölcsi, anyagi megbecsülése, amin vitathatatlan, hogy jó lenne segíteni. Az oda-visszajelzés rendkívül fontos. Az egyesület nem elégszik meg a hagyományos formákkal, ezért mutatjuk be állandóan kísérleteink eredményeit, újdonságainkat. Ügy érzem, ez a társadalmi szervezet hivatott arra, hogy fórumot nyújtson a szakma művelőinek. Házigazdaszemmel A tizenhetedik vándorgyűlés házigazdája ezúttal a Pest megyei szervezet. Szervező tevékenységében társak voltak a Pest Megyei Tanács művelődési osztályának munkatársa, a szentendrei művelődési központ és könyvtár dolgozói, valamint a megye könyvtárosai. — A Pest megyei területi szervezet kétszázhatvanegy tagot számlál — feleli kérdésünkre Kányi Andrásné, a helyi szervezet titkára. — Közülük csaknem százan jöttek el Gödöllőre, hogy részt vegyenek a különböző szekcióüléseken. Rendkívül fontosnak tartom azt, hogy évente országos találkozón cserélhetjük ki tapasztalatainkat. így a legeldugottabb településen dolgozók is bekapcsolódhatnak a vérkeringésbe, megismerkedhetnek a legújabb eredményekkel. S ha a technikai vívmányok nem is vonulnak be mindenhová, a könyvtárosoknak egyáltalán van fogalmuk arról, mi történik az országban, a nagyvilágban. Zömében a közművelődési könyvtárak képviselői jöttek, de itt vaqpgk ,az iskolai,. az , üzemi,„,a szakszervezett bibliotékák munkatársai is. Meg kell említenem az Agrártudományi Egyetem segítőkészségét, hogy otthont adott a tanácskozásnak. — A szakmai program összeállítása mellett gondoltunk arra is, hogy a résztvevők megismerkedjenek Gödöllő és vidéke közművelődésével — kapcsolódott a beszélgetéshez Jakab Béla, a Pest Megyei Tanács osztályvezető-helyettese. — A környék könyvtárainak látogatásán kívül néprajzi, zenei, képzőművészeti, színházi, irodalmi programokon vehetnek részt az ország valamennyi tájáról hozzánk látogatók, ERDŐS! KATALIN Jelenet a visegrádi palotajátékokból Erűősi Ágnes felvétele Ilosvai Varga István MILYEN EMBER VOLT a kilencven éve született Ilosvai Varga István? Most, hogy már a halál titok-ködébe burkolózott, — s csak sírját koszorúzhatja meg ma az utókor — erről csak festményei, művei vallhatnak. Sequi il tuo corso — járd a magad útját! —, így szól az intelem mindnyájunkhoz, de keveseknek van közülünk ereje hozzá. Némelyektől elpártol a jó sors vagy a szerencse és még ki tudja, mi mindenen múlik, hogy az ember nem tudja magát kitépni a mindennapok homályából. Csak bolyong, lézeng az élet ködbozótjában és az út végén természete szerint lázadóan öklét rázva, a félelemtől szűkölve vagy megadóan áll meg a halál színe előtt. Milyen ember volt? Humanista, akit az önmaga és ezzel összefüggésben a mások sorsa iránt érzett felelősség arra késztetett, hogy kiverekedje magát ebből az édesanyameleg, babusgató, vigasztaló, de önveszejtö homályból az élet metsző levegőjére és megformálja a maga arcát. László Gyula írja önarcképeiről: „az önmagával való szüntelen számvetés termékeny aggodalma” öltött bennük formát. Hogy minek szól ez a termékeny aggodalom? Annak, hogy a mindennapok Golgotáján és kabaréműsoros cirkuszában nemcsak néz, de lát-e, meglátja-e azt, ami az ezerarcú valóságban csak neki van odakészítve. A sűrű számvetések arra vallanak, hogy tiszteletre méltó igyekezettel próbálta betölteni küldetését. Művészi indulása a század első évtizedeiben szinte tipikusnak mondható. Kezdetben a nagybányai iskola természetelvű hagyományaihoz vonzódik, de mint Rippl-Rónai József tanítványa és barátja megtanulja azt is, milyen buktatókat rejt magában az atmoszferikus látvány festés. Párizsi tanulmányútján a posztimpresszionistákkal ismerkedik és az így szerzett tapasztalatok birtokában a továbblépést számára is az jelenti, hogy a konstruktivizmus felfedezéseit megpróbálja beépíteni művészetébe. Jó időnek el kellett telnie ahhoz, hogy ezek, a természetük szerint meglehetősen eltérő impulzusok összeérjenek, és a sokféleségből kiválasztódjon az, amiben folyton elmúló és megújuló önmagára, saját változó világára ismer. SZENTENDRÉRE KÖLTÖZÖTT 1934-ben. Az egyéniségéhez illő környezet segítette kibontakozni művészkarakterét. Szentendre adta neki a színeket, a felfedezés örömét. Kiszabadult a komor, mély- barna tónusok birodalmából az izzó fehérek, napsárgák és nevető pirosak derűs rétjére és fel a művészet magasába, hogy onnan ugyanazt üzenje, mint minden nagyember az utána jövőknek — hadd mondjam az üzenetet Nagy László hiteles szavával: — ha emberarcúk lesz, csókolom őket.
