Pest Megyei Hírlap, 1985. augusztus (29. évfolyam, 179-204. szám)
1985-08-31 / 204. szám
4 1985. AUGUSZTUS 31., SZOMBAT Kétéves fcertlbsrstkör Termény m&ssfra Cöd-feBson csinálnak belőle egy kis zsebpénzt. Visszavitték az említett kis üzletbe, de nem jártak szerencsével. Azután én próbálkoztam, lecipeltem a súlyra is tetemes mennyiségű üveget, s az eredmény: rideg elutasítás. Taxit fogtam, és a városközpontba fuvaroztam, ahol szó nélkül visszakaptam a betétdíjat. (400 Ft.) Talán engedtessék meg nekünk, hogy pénzünk áramlási irányát magunk határozzuk meg, ne pedig a kereskedői önkény! A vásárláskor ugyanis egyetlen kereskedő sem tekint el a betéti díj felszámolásétól, még a maszek sem. Sík István Gödöllő Kovács Jánosné (a kör vezetője) és férje elégedetten szemléli a kiállított termékeket. Két éve alakult Göd-felsőn a kertbarátkor, melynek vezetője Kovács Jánosné. Az eltelt időszak alatt több kiállítást szerveztek, s jó barátságot tartottak a pomázi és a dunakeszi kertkedvelőkkel. Nemrégiben sikeres terménybemutatót rendeztek, ahol saját termesztésű gyümölcs- és zöldségféléikkel, s az ezekből készített télirevalóval ismerkedhettek meg a látogatók. A huszonnégy kiállító bemutatóját a község mintegy 300 lakója tekintette meg. A szeptember 2-i közgyűlésen kerül sor a legjobb kiállítók jutalmazására. Nagy Péter Göd Természetesen minden kereskedelmi egységnek kötelessége az általa forgalmazott üvegeket visz- szaváltani — mondja Fekete Lajos, a Pest Megyei Tanács kereskedelmi osztályának helyettes vezetője. Tehát a magánkereskedőkre is érvényes a visszaváltási kötelezettség. Az már egy más kérdés, hogy nem vall kifejezetten jó üzleti érzékre az említett, kereskedő viselkedése, hiszen, ha az általa forgalmazott üvcgmennyi- séggel nem tud elszámolni, kifejezetten ráfizet. A sörösüveg esetében ugyanis palackonként 30 fillér a kereskedő nyeresége. Valószínű egyébként, hogy raktár-, illetve göngyöleghiány miatt tanúsított a kereskedő visszautasító magatartást. Mit tehet mégis a póruliárt vásárló? A magánkereskedőknél is megtalálható a vásárlók könyve! veknik Néhány héttel ezelőtt egy albertirsai olvasónk jelezte, hogy a községükben lévő pék kisiparosnál vásárolt kenyerek súlyhiányosak. Ez különösen a nyugdíj ásóknak számít sokat. ★ Panaszával felkerestük a nagyközségi tanács illetékeseit, és Fazekas László tanácselnök az alábbi tájékoztatást küldte szerkesztőségünknek: Rick György sütőmesternél 1985. augusztus 15-én ellenőrzést tartottunk. Ennek során 1 és 2 kilogrammos kenyerek próbamérését végeztük el. A kenyerek egyhar- madánál az előírt súlyt állapítottuk meg, másik harmadánál többletet tapasztaltunk és hat darab kenyérnél észleltünk néhány dekás hiányt. A fentiek alapján megállapítható, hogy a panasznak lehetett alapja. A sütöde vezetője elmondta, hogy az általa használatos technológia nem teszi lehetővé a súlyhatárok jelenleginél pontosabb megközelítését, viszont igen jó minőséget biztosít. (Az utóbbi megállapítás valóban helytálló.) ő azonban minden kenyeret a nagy forgalom miatt nem tud lemérni, hiszen ez sok időt venne igénybe. Az ellenőrzést végzők szerint védekezése csak részben fogadható el. Ezért kötelezték, hogy az eladótérben helyezzen el egy figyelem}elhívó táblát, melyen arról tájékoztatja a vevőket, hogy kérésre bárkinek leméri a kenyeret, és annak órát a tényleges súlyhoz igazítja. Addig we konduEien? Augusztus 16-án megszólalt a bernecebaráti tanács hangos hírmondója, idézem a hallottakat: „A Pest Megyei Temetkezési Vállalat vámosmi- kolai kirendeltségének vezetője értesíti a lakosságot, hogy augusztus 16-tól szeptember 1-ig szabadságon lesz. Haláleset alkalmával Szobra menjen, akinek koporsóra van szüksége! Hétvégén koporsóéiadás csak Vácott van .. A fent említett körzethez, ha jól tudom, a következő községek tartoznak: Bernecebaráti, Kemence, Tésa, Vá- mosmikola, Nagybörzsöny, Ipolytölgyes és Letkés. Szob 34 kilométer, Vác pedig 45, míg Vámosmikola alig 12 kilométerre fekszik az én kis falumhoz. Azt hiszem, nem szükséges tovább fejtegetnem, mit jelent egy-egy gyászoló család számára a kirendeltségvezető szabadságolása. Nem lett volna egyszerűbb, ha a vakáció időtartamára inkább egy helyettest állítanak? Olyanról még nem hallottam, hogy egy áruház bezárt volna, mert az igazgató szabadságra ment. Máté Ferenc Bernecebaráti Betétes üvegek A Honvéd és a Kállai Éva utca sarkán van egy kicsi bolt, magánkezelésben. A városközponttól távol élőknek ez a kis üzlet valóságos áldás, megkönnyíti a mindennapi bevásárlást. De... Nem tudom, a magánkereskedőkre is vonatkozik-e a belkereskedelmi miniszter azon rendelete, mely szerint a forgalomban lévő betétdíjas üvegeket kötelesek visszaváltani. Én ugyanis rossz tapasztalatokkal rendelkezem ezen a téren. A nyári melegben sok söröspalack halmozódott fel a kamrámban — gondoltam, majd a gyerekek ttean elég bírságolni Az akácvirágzás kellős közepén zuhogtak a fejszék, siví- tottak a fűrészgépek. A méltóságteljes koronák engedelmesen megadták magukat. Fel- sőpakonybdn erdőirtás volt. Más, de összefügg az előzővel: Gyál és Felsőpakony térségében az utazó orrát iszonyú bűz csapja meg. A környéken lakók pedig két éve szenvednek ettől. Hogy mi bűzlik? A folyékony, állati eredetű trágya, melyet tartályszámra hordanak az erdők süllyedéseibe, homokbányák medreibe a Szabadság Tsz fuvarosai immáron két esztendeje. A környezetvédelem érdekünk, mondjuk, halljuk, de mit teszünk érte ... ? Tudom, az illetékesek csak egyetlen dolgot tehetnek: bírságolhatnák a vétkezőt. Ettől viszont még nem lesz tiszta a levegő! Akkor hol a megoldás ... ? Varga Lajos Felsőpakony Saját erőből megoldható Oroszi Sándorné farmosi olvasónk keresett meg nemrég levelével, mert — mint írja — évek óta próbál valamit tenni, hogy végre meggyulladhasson lakásában is a villany. Pillanatnyilag a SzeVízssmtesen nyolc betű... Csicsp — bubcágca Az Ecserre Vecsés felől érkezők találják szemben magukat ezzel a táblával. Veress Jenő felvétele lei utcában, ahol három gyermekével lakik, hol petróleummal, hol gyertyával világít. A tanácselnöktől kapott egy írásbeli tájékoztatást (amelyet nekünk is elküldött), se szerint igénylésének elbírálása felsőbb szerv hatáskörébe tartozik. Most mit tegyen — kérdezi? Sajnos olvasőnk háza olyan külterületen fekszik (tanya), ahonnan a legközelebbi villanyvezeték körülbelül 400 méterre van. Ráadásul rajtuk kívül más nem is liakik a környéken, tehát az áram bevezetése más lakókat nem érint. Ilyen esetben — mivel a tanácsnak erre nincs elegendő pénzügyi fedezete — a lakónak saját anyagi erejéből kell a problémát megoldani. Petrovics József, az EMÁSZ nagykátai kirendeltségének vezetője azt tanácsolja olvasónknak, hogy a tanácsnál megtalálható villamoshálózat- fejlesztési igény bejelentése című nyomtatványt töltse ki. Azt továbbítják az EMÁSZ Üzemigazgatósághoz és 60 napon belül megkapja a választ, milyen összegbe kerül lakásvilágításának korszerűsítése. Ezután már a kérelmező dolga, hogy eldöntse, neki megéri-e. iyáron sincs szünet Budaörsön, a Jókai Mór Művelődési Ház egyik közkedvelt programja már évek óta a Pódiumszínpad műsora. Annak idején az évadnyitó előadással kapcsolatban Postabontás rovatukban a többi között a következő megjegyzést olvashattuk: „A jó műsornál üresen maradt ülőhelyek száma jelzi, hogy a nagy kiterjedésű lakóteleppel rendelkező nagyközségben a szervezés nem volt kifogástalan.’’ Most viszont örömmel számolhatók be arról, hogy a Pódium-sorozat évadzáró előadásán a modern színházterem zsúfolásig megtelt nézőkkel. A művelődési ház igazgatója, Kása Pál és munkatársai, már most. a nyár folyamán szervezik az 1985—86-os évad programjait. Ügyelve arra, hogy a már megszeretett színvonalas műsorokkal, előadásokkal továbbra is ébren tartsák a lakosság érdeklődését. Az augusztus havi programok is bizonyítják, hogy a budaörsi művelődési házban nyáron sincs szünet. A hónap eseményeinek sorát az Aratóbál nyitotta meg, amelyen Boross Jolán és Pécsi Kiss Ágnes énekművészek vendégszereplése és a népi hagyományok felelevenítése csak fokozta a jó hangulatot. Augusztus 14-én nyílt meg Rajki László szobrászművész és Szénási Mihály festőművész kiállítása, mely szeptember 15-ig tekinthető meg. Lénárt József Budaörs Öszfönz&ff higiénia A községi tanács, a helyi Vöröskereszt és a Hazafias Népfront községi bizottsága az elmúlt év végén — a település tisztaságáért mozgalom továbbfejlesztéseképpen — meghirdette a község utcái közötti versenyt. A nemrég sorra került értékelésben az alábbi utcákat tartották díjazásra érdemesnek: első helyezett Kölcsey Ferenc utca (15 ezer forint), második helyezett: Rudas László utca (10 ezer), harmadik helyezett: Jókai Mór utca (5 ezer). A helyezésekért kapott pénzösszeget kizárólag az utcák további fejlesztésére, korszerűsítésére, csinosítására fordíthatják a lakóközösségek, A versenyt az 1986-os évre ismét meghirdettük. Együtt községünk szépítésért! Lehet pályázni! Molnár József vöröskeresztes titkár Tápiógyörgye EGYÜTT AZ UTAKON AZ ÚTINFORM JELENTI Csordás Csaba: — Autópályáinkon a hét végére feloldják a fő korlátozásokat, de az M3-as forgalmát szombaton és vasárnap is érinti. hogy Hatvan nyugati határában a fel- és lehajtóágakat lezárták, így Hatvannak csak a 21-es úton keresztül van közvetlen kapcsolata az A 441-es út nagykőrösi átkelési szakaszán folytatják az építési munkát, ezért a 40 kilométeres sebességkorlátozás a hét végén is érvényben marad. , A 4-es főút Budapest, Vecsés közötti szakaszán a repülőtéri elágazás építésének befejező munkálatai során felfestették a burkolatjeleket, így a hét végén már a kiszélesített útpályán, új forgalmi sávokban közlekedhetnek. A 2-es út Dunakeszi szakaszán most már nemcsak a Vác felé tartókat, hanem a főváros felé haladókat is rövid terelőútra vezetik. Kisebb torlódások előfordulhatnak itt a hét végén is. BECSÖNGETÉS Dr. Dutka Antal, a Pest Megyei Közlekedésbiztonsági Tanács főmunkatársa: — Vége a nyárnak, a vakációnak. A szülők lázas igyekezettel járják az üzleteket. Vásárolják az iskolakezdéshez szükségeseket, füzeteket, iskolaköpenyeket. Mindezek közben sem szabad azonban megfeledkezni a közlekedési ismeretek felújításáról. A nyárihoz képest új útvonalakon közlekednek a gyerekek, amikor a suliba mennek s onnan hazajönnek. Még akkor is tanácsos újra végigjárni együtt az utat, ha tavaly is erre jártak a kicsik, s akkor sem szabad elmulasztani, még ha nem is olyan kicsik a kicsik. Ez legalább olyan fontos, mint az összes egyéb előkészület. Sőt, ha elgondoljuk, milyen szeretettel, mennyi aggódással várjuk haza gyermekeinket, könnyen beláthatjuk, mennyire szükséges. Ilyenkor vissza kell szoktatni az iskolásokat a mindennapi élethez, a szokásos útvonalakhoz. Különös jelentősége van ennek az elsősök között új életet kezdő apróságok esetében. Ebben az időszakban megnő a felnőtt közlekedők felelőssége, mert a szülők és pedagógusok mellett ők azok, akik megakadályozhatják a tragédiákat az utakon. PMKBT-PÁLYÁZAT A nyerteseket ismertettük, a megfejtést nem. Sokan szóvá tették ezt, s igazuk van. Elnézést kérünk a mulasztásért, s pótoljuk. íme a helyes válaszok: A—2, B—1, C—1, D—x és E—2. Most pedig következzék a következő forduló, a második. A kérdések: F. Vasúti kereszteződésben megfordulni..! 1) minden járművel szabad. 2) csak kerékpárral szabad. x) tilos. G. A kerékpár pótülésén a 18 évnél idősebb vezető szállíthat 1) egy felnőtt személyt. 2) egy 10 éven aluli gyermeket. x) csak 68 kg-nál könnyebb személyt. H. Személygépkocsival lakott területen belül a felső sebességhatár ... 1) 50 km/h. 2) 60 km/h. x) nincs sebességkorlátozás. I. Előzni tilos tábla hatályánál személygépkocsival előzni lehet ... 1) az út jobb oldalán haladó villamost balról. 2) kerékpárost. x) oldalkocsis motorkerékpárt. J. A gyalogosforgalom irányítására szolgáló fényjelző készülék villogó zöld jelzésénél... 1) sietve még meg lehet kezdeni az átkelést. 2) már tilos lelépni a járdáról. x) rövid átkelőhely esetén még át lehet kelni. Beküldendő a kérdések betűjele és a helyes megfejtés jele, a Dunakeszi Közlekedésbiztonsági Tanács, Dunakeszi, Ff. 4. — 2121. címére postán vagy a helyi KBT-knek a plakátokon feltüntetett címekre A helyes megfejtést és a nyertesek névsorát a Pest Megyei Hírlap Együtt az utakon című rovatában ismertetjük minden hónap utolsó szombatján, legközelebb tehát szeptember 28-án. A fődíj változatlanul egy színes televízió. ÖNTSÜNK TISZTA VIZET... ... az akkumulátorba S ne csak tiszta legyen a viz, hanem desztillált is, sőt. ha lehet ioncserélt Olyan, amilyent külön erre a célra készítenek. Általában kapható a benzinkutaknál vagy a háztartási cikkeket árusító üzletekben. Hidegebb időben sem árt három-négy hetenként ellenőrizni az akkumulátorokban a savszintet, az ilyen meleg napokban azonban feltétlenül szükséges, s ha alacsony a szint, elengedhetetlen az utántöltés desztillált vizzel. S ha már az akkumulátorhoz nyúltunk, akkor jó megtisztítani az elpiszkolódott sarukat is. RENDŐRAUTÓ-AKCIÓ Finnországban megfigyelték, hogy az út szélére állított rendőrautók (akár ülnek bennük akár nemi é* az automatikus sebesé ginérő radarok hatására a gépjárművezetők átlagosan 25 százalékkal csökkentik sebességüket.. Ez a „fegyelem” azonban nem tart sokáig: néhány száz méterrel az ellenőrző hely után újra gyorsítanak. Balesetmentes közlekedést és kellemes hétvéget kíván gyalogosoknak és járművezetőknek egyaránt: Roó? Péter 0 L. A Magyar Autóklub Pest Megyei Szervezete \ pályázatot hirdet megyei titkári munkakör betöltésére Középfokú végzettség, szervezési és. vezetői készség, valamint qyakorlat szükséges. Pest megye ismerete és felsőfokú végzettség előny. Érdeklődni lehet a 453-796-os telefonon. A oályózotukat. részletes önéletrajzzal, okktóber 1-ig küldjék el a Magyar Autóklub Pest megyei Szervezetéhez, cím: Budapest XI., Fejér lipót u, 63., levélcím: Budapest, Pf : 122, 1502. A