Pest Megyei Hírlap, 1985. augusztus (29. évfolyam, 179-204. szám)
1985-08-03 / 181. szám
JÓKEDVTŐL RÉSZEGEN, ÉLMÉNYEKKEL TELÍTETTEN Majd egy hét választ még e! a VIT ünnepélyes megnyitásától, amikor vonatra sziliünk a Keleti pályaudvaron Harminchat órás utazás elé nézünk. A tő beszédtéma természetesen a fesztivál. Többnyire azok viszik a szót, akik már részesei lehettek a világ ifjúságának valamelyik korábbi találkozójának. Felelevenítik színes emlékeiket. De rövidesen mi is ízelítőt kapunk abból, mi vár ránk Moszkvában. Először L’vovban, majd még négy nagyobb állomáson fogadják csoportunkat a szovjet fiatalok. Népviseletbe öltözött lányok nyújtják át a kalácsot, fúvószenekarok játsszák az indulókat, s a BÉKE, Guanina Robles neve rákerül a magyar békeplakátra. Jelvénycsere a Vörös téren. BARÁTSÁG, FESZTIVÁL néhány perces várakozások gyors jelvénycserékre is alkalmat adnak. Kijevben még magyar nyelvű feliratokkal, transzparensekkel is kedveskednek vendéglátóink. Hasonlóan ünnepélyes a fogadtatás Moszkvában a Kijevi pályaudvaron. A kölcsönös üdvözlés után Ikarus autóbuszokba széliünk, s elindulunk a Malagyozsnaja — Ifjúság — szállóba. A hotelt az 1980-as olimpiára építették, azóta a Szputnyik ifjúsági utazási iroda üzemelteti. Természetesen itt sem maradhat el az üdvözlés, a népviselet és a kalács. Nézelődésre sok idő nem marad, reggeli után azonnal vissza a buszokba: koszorúzás az ismeretlen katona sírjánál, a Lenin Mauzóleum megtekintése, majd autóbuszos városnézés. Felfedezzük a várost Hasonlóan telnek a következő napok is, Ismerkedünk a város nevezetességeivel, kirándulunk Vlagyimirba és Szuzdalba, megnézzük a Moszkvai Nagycirkusz színpompás élőadását. S természetesen mi magunk is igyekszünk szabad időnkben minél többfelé eljutni, látni amit csak lehetséges, hiszen egy város felfedezésének legjobb módszere: térképpel nekivágni az utcáknak, keresni a megfelelő metró- vagy buszmegállót, érdeklődni a helyes irányról, elfáradva egy kávézóban meginni egy feketét — hamar rájöttünk, hogy itt célszerűbb a teát választani —, vagy egy pádon ülve szemlélni a város .életét.' Ahogy múlnak a napok, úgy leszünk egyre többen a hatalmas, huszonkét emeletes hotelban. Megérkezik az újabb magyar csoport, összesen mintegy hatszázan vagyunk már. Aztán a Puerto Ricó-i fiatalokat köszöntik, majd a görögöket és végül az osztrákokat. Teljes a létszám. S számunkra ezzel el is kezdődött a VIT, kialakulóban az igazi fesztiválhangulat, ami pontosan annyit jelent: a hallban késő éjszakáig szól a zene, s ha a zenészek összepakolnak, előkerülnek a saját hangszerek. A gitáron ■ hol magyar népdalok, hol görög dallamok szólnak. A legkitartóbbak egészen reggelig beszélgetnek, énekelnek. S ez így megy nap nap után. Sajnáljuk alvásra az időt, minden percet szeretnénk kihasználni. S nemcsak táncolásra, éneklésre. Mindez csak alkalom. Alkalom a beszélgetésre, a barátkozásra, egy életre szóló emlék megszerzésére, egymás hazájának, életének megismerésére. Politikai nézetek ütköznek, vagy találnak éppen megértésre. Kommunisták, szocialisták, zöldpártiak vitatkoznak a legkülönböző kérdésekről. Nyelvi zűrzavar Beszélgetünk, de hogyan? Bizony nehezen. Űjabb alkalom ez, hogy szomorúan állapítsuk meg, nyelvtudásunk nagyon gyatra. Amíg a külföldi fiatalok közül szinte mindegyik ért valamilyen nyelvet, a sajátján kívül: sokan kettőt, hármat is, addig a magyarok között alig-alig akad, aki meg tud szólalni oroszul, angolul vagy németül. Az osztrák csoportból ketten is beszélnek valamelyest magyarul, de van, akit oroszul sem lehetne eladni, így aztán ránk hárul a tolmácsolás feladata, akik mégiscsak elboldogulunk valahogy. Nem is rossz ez, hisz ily módon sokkal több fiatallal elegyedünk beszédbe. Fordítunk politikai véleményeket, dalszövegeket, szerelmi vallomást és visszautasítást, és természetesen vicceket mondunk. Jóllehet a poént nem is érti meg társunk — azért nevetünk. Nevetünk mindenen, jókedvünk egy percre sem apad el. Egy a jelszónk Ezeknek a hajnalig tartó együttléteknek, beszélgetéseknek számos tanulságát lehetne megfogalmazni. Számunkra a legkellemesebb, hogy minket, magyarokat szeretnek, s meglepően sokat tudnak hazánkról. S nemcsak szomszédaink, az osztrákok, vagy a görögök. Még a Puerto Ricó-i fiatalok is jól vizsgáznak. Az idő gyorsan repül, elérkezik a megnyitó napja. Az ugyancsak az olimpiára épült hatalmas Lenin stadion lelátóit 110 ezer fiatal tölti meg, hogy részese lehessen a négy óra hosszat tartó színpompás ünnepségnek, amivel hivatalosan is kezdetét veszi a világ ifjúságának seregszemléje. Meg sem kísérelem leírni a látványt, sem a hangulatot és végképp nem azt, amit akkor éreztünk, amint 110 ezer torokból, több tucat nyelven szállt a dal: „Egy a jelszónk a béke, harcba boldog jövőért megyünk...” Fönn lobog már a VIT zászlaja és messzire világít az ismeretlen katona sírjánál meggyújtott láng. Elkezdődött a nyolc napon át tartó rendkívül gazdag program- sorozat. Mi, a turistacsoport tagjai kicsit . csalódtunk. Viszonylag kevés helyszínre, rendezvényre jutunk el, köztük több olyan magyar programra, ami elsősorban a külföldieknek lehet érdekes. Nincs lehetőség afra, hogy mi válasszuk meg, hová megyünk. Időnk még csak lenne, de meghívó, belépő nélkül sehová nem — még Saját nemzeti klubunkba se —, mehetünk be. Megvannak ennek a praktikus okai, ésszel értjük is, de szívünk szerint mindenütt ott lennénk. Mindenütt ott lenni Irigyeljük, akik a politikai delegátusok igazolványát hordják a nyakukban, ők szabadabban mozoghatnak. Ha van idejük. Mert nekik zsúfoltabb a programjuk, hivatalos rendezvények egész során kell megjelenniük. Végül is abban maradunk: nem is jártunk olyan rosszul. Megtaláljuk a lehetőségét annak, hogy átéljük, átérezzük a fesztivál hangulatát. S nemcsak a szállóbeli társaink között. Moszkva utcáit járva mindenütt különböző nemzetiségi csoportokkal hoz össze a sors., A központ természetesen a Vörös tér. Itt éjjel és nappal egyformán óriási tömeg kavarog. Jelvények ezrei cserélnek gazdát, gyűlnek a címek a noteszokban, közös fényképek készülnek, s felfelcsendül a dal is, s táncra mozdulnak a lábak. Otthon a szállóban folytatódik minden tovább. Ki-ki meséli, kikkel találkozott a városban, milyen ritka jelvényre tett szert, hány új ismerőst, netán barátot szerzett. Másnap pedig mindez kezdődik elölről. Fáradt, de boldog arcokat látunk magunk körül, némelyikünk állva elc.'szik a liftben, mások a reggelit hagyják ki. De mindez nem számít. Egy a fontos: ki nem maradni semmiből, ott lenni a többiekkel, élvezni a fesztivál minden pillanatát. Ma a. moszkvai Lenin stadionban ünnepélyes keretek között bezárják a XII. Világifjúsági és Diáktalálkozót. A szovjet főváros nyolc napon keresztül adott otthont a minden eddigit fölülmúló méretű fesztiválnak. A politikai delegációk tagjaiként 157 országból 20 773 fiatal vett részt a VIT-en, s ugyanennyien érkeztek a turistacsoportokkal is. Nyolc napon át követték egymást szünet nélkül o programok: nagygyűlések, tömegdemonstrációk, vitafórumok, kulturális rendezvények és sportesemények. Negyvenezer fiatal tette magáévá a transzparenseken látható és mindenütt hallható jelszót: mir, druzsba, fesztivál — béke, barátság, fesztivál. A magyar turistacsoportok félidőben váltották egymást, hogy minél többen részesei lehessenek az életre-’ szóló élményt nyújtó eseményeknek. Mi, akik az első turnus tagjaiként érkeztünk haza Moszkvából, lelkesen idézzük fel az átélt élményeket. Gondolatban újra végigjárom a moszkvai utcákat. Deák Bili Gyula dedikál i Hajnalig tartó éneklés a szálló halijában. ARCOK Megszállottan keressük az új és még újabb ismeretséget. Mi marad meg mindebből? Egy apró ajándék, egy aláírás a sapkán, a trikón? A jegyzetfüzetbe rótt neveket és címeket meddig tudjuk majd azonosítani egy kedves arccal? Nap mint nap új emberekkel találkozunk, egyre több azoknak a száma, akiknek köszönünk, intünk. A bájos görög kislánnyal az első nap egymásra mo- solygunk. S ez a mosoly később is sok mindent pótol. Egyetlen szót sem beszélünk egymással és mégis összetartozunk. Guanina Robles Puerto Ricából érkezett. Azonnal meghódít mindenkit. Kicsattanó vidámsága, temperamentuma, virtuóz tánctudása lenyűgöző. És közvetlensége, az a magától értetődő természetesség, ahogy bárkivel képes pillanatok alatt kapcsolatot teremteni. Amikor azt kérdezzük tőle, hogy náluk a fiatalok mind és mindig ilyen felszabadultak-e, azt válaszolja: nem. De szeretik, ha másokat jókedvre deríthetnek, s most ennek igazán itt a helye és ideje. Színésznőnek készül, a magyar színházi életről érdeklődik. S hazájáról beszél, az amerikai függőségről, az ifjúsági szervezetek helyzetéről. A következő pillanatban már hangosan kacag valamin, aztán aláír egy magyar békeplakátot. de máris a kör közepére pattanva táncol. A bécsi egyetemista, Ruth Murphy kicsit töri a magyart, beszél valamicskét oroszul és tökéletesen angolul, franciául. Szereti a magyarokat, egy debreceni nyári egyetemen zárta szívébe honfitársainkat. Most is gyűjtögeti az újabb magyar szavakat. Azt mondja, két országot ismer, ahol szívesen élne. Az egyik Franciaország, a másik Magyarország. Hálásak vagyunk szeretetéért. A hellén szobrokra emlékeztető külsejű görög fiú nevét nem jegyeztem fel. Politikáról beszélgetünk. Kapitalizmusról és szocializmusról. ö kommunista. Favágó, idénymunkás. Más nézőpontból, inkább elméleti síkról közelíti meg a kérdést az osztrák közgazdász. A kapitalista országokban élő emberek kiszolgáltatottságáról beszél szenvedéllyel. Szintén kommunista. Es munkanélküli. S tovább. Űjabb és újabb találkozások. Párbeszédek. Néha csak egy-egy mondatos lehetőség. A stadion büféje a megnyitó ünnepségen. Szép arcú fiatalasszony, gyermeket vár. Libanonból jött; a gyönyörű, de szenvedő országból. Most nem jó ott élni, sokat lövöldöznek, robbantanak. De ha egyszer béke lesz, gyertek el és nézzétek meg — búcsúzik. Magyar klub. A büfében állok sorba, a Los Angelesből érkező fiú megkér, rendeljek neki fagylaltot, kettőt. Megteszem: kedvesen rámosölygok a felszolgálóra, rábökök a fagylaltgépre és két ujjamat felemelem. Szegény srác értelmetlenül néz, nem tudja, hogy a magyar klubbaú is szovjet felszolgálók dolgoznak. Véleményét egyetlen szóban tömöríti a fesztiválról: won- derfull. Csodálatos. Valóban az. —
