Pest Megyei Hírlap, 1985. augusztus (29. évfolyam, 179-204. szám)
1985-08-24 / 198. szám
PEST MEGYEI* 1985. AUGUSZTUS 24., SZOMBAT Napfény csillog az Ipoly tükrén, távoiabb-közélebb kerül hozzá aa országút. Tölgyfaerdők levelei kínálnak hús árnyat a hegyoldalaikon, torony csúcsa kandikál ki a Börzsöny alján hullámzó dombok közül. Nem világvégi táj ez. s nem is szabad annak tekinteni a zamatos ízű málna hazáját, ahol a szüret olyan, mint máshol az aratás. Igaz, a legközelebbi város, Vác, ötven-hfit- van kilométerre esik némelyik községtől, de gépkocsival könnyen elérhető egy óra alatt. Távolságik Szépsége, gazdagsága ellenére is gyéren lakott ez a vidék. melyet Pongrácz János, Kemence község tanácselnöke* egyszer úgy jellemzett, hogy egy nagy zsákhoz hasonlít, aminek csali két kijárata van, a szobi és a bernecebaráti. Vámosmikolán, ha nem i;s C3ökken, de egyáltalán nem nő a népesség száma. Pcrőc&ény öregszik, Kemencét 10 év alatt 500-an hagyták el, az óvodájában bőven van hely. a gyerek viszont kevés, mintegy 400-an jártak el dolgozni még két évvel ezelőtt is. Pedig itt is, a többi községben is sokat tettek a tanácsok, a vezető testületek, s maga a lakosság is az életkörülmények javításáért. Sok milliót tesz ki a községért végzett társadalmi munka értéke, jó ivóvízzel látták el a vezetékeket, többféle munkaalkalmat teremtettek. Neve, rangja van a Kemencéi Vegyesipari Szövetkezetnek, a környékbeli téeszek - nek, s Pásztor Imréné, a vámoismilkolad tanács elnöke szerint ma már volna is elég munka mindenkinek, ha nem alakult volna ki a fárasztó ingázás hagyománya. föövekvő lakosság Kovács István, Letkés tanácselnöke mondta ki nemrég, szilárd meggyőződését bizonygatva: — A falu nyugalmát át kell menteni a múltból a jelennek és a jövőnek. Régimódi nyugalomról persze nem lehet szó. A Börzsöny lába előtt hegy és folyó közé települt emberek a természet szépségei közelében is a századvég színvonalán akarnak élni, s idejükkel, munkájukkal nem takarékoskodva, meg is tesznek érte mindent, csak legyem kezdeményező. A találkozás pillanatában éppen egy 170 méter hosszú közút építését fejezték be, a tanácselnök azon örvendezik, hogy jól halad az új orvosi rendelő építése, hogy a társközség Ipoilytölgyesen higanygőzlámpák világít;jak' az utcákat" ezén- túl, hogy hamarosan lasz a faluban közétkeztetés, hogy a jelenlegi 1 ezer 600 lakost számláló két kisközségből jövőre 88 gyerek jár óvodába. Nem mindenütt nyugtázhatják, hogy errefelé van férfinői fodrász, cipész, kárpitos, s hamarosan lesz cukrászda is. — Annak, hogy nálunk inkább növekszik, mint fogy a lakosság, Szob közelsége, a munkalehetőség, a jó közlekedés az oka — mondta a tanácselnök. ciki szerint tavaly 23 esküvőt tartottak a faluban, s az új házasok feszül 17- en mindjárt telket is vettek, ■amit itt négyzetméterenként 20 forintért lehetett megvásárolni. Akár részletre is ad házhelyet a tanács, csak építkezzenek az emberek. A következmény, hogy fiatalodik a község, s az egészséges lokálpatriotizmus sokféle jele tapasztalható. Közösséget teremt, érzelmi szálakat erősít a helyi pávakör, ebben a hónapban megnyílik a tájház, melynek anyagát a nyugdíjasklub tagjai adták s gyűjtötték ösz- sze. A társadalmi munka értéke pedig tavaly 2 ezer 470 forint voit családonként. Az augusztus húszadikán megnyílt orvosi rendelő, amihez lakás is tartozik, 3,6 millió forintba kerül, s a megyei tanács 1 millió 760 ezer forintjához a lakosság 1982-iben és ’83-ban 5—500 ezer forint értékű 'társadalmi munkát adott. lel politizál Kovács István a két választás közötti időszakban, 1982-ben lett próféta a saját falujában. Látható tisztelettel és közvetlenséggel üdvözük az emberek. A tanácsválasztáskor a szavazatok 84 százalékát kapta meg. Az elnök jótl politizál és az emberük követik. Ezt már Nagybörzsönyben hallottuk Horváth < Andrástól, az Ipoly- völgye Termelőszövetkezet és a Létkéshez tartozó körzet területi pártvezetőségének titkárától Kovács T. István A cím fölötti képünkön: A községi tanács cin üké gyakran tájékozódik a helyi takarékszövetkezetben is, amelynek 638 tagja van. Erdősi Ágnes felvétele A Ceglédi úti trafik helyén az átalakítási munkák elvégzése után Gyógynövény és Drogéria Szaküzletet nyitott a helyi Áfész. Nagy Dénesné üzletvezetővel még akkor beszélgettünk ott, amikor az áruk tetszetős elrendezésén dolgozott. A választék sokak számára örvendetesen széles skálájú lesz, s az sem mellékes, hogy a keresett, népszerű termékekért nem kell más városba utazni, mint korábban. Casanova fürdője Fűben, fában van az orvosság, illetve volt egykoron, amikor az első „gyógyszereket” az erdők-mezők növényei szolgáltatták az embernek. Ki hinné, hogy az időszámítás előtt a VI. évezredtől már több száz gyógyító hatású növényt tartottak számon az erről való írásos feljegyzések. Több híres történelmi személyiség féltve őrzött receptje gyógynövények keveréke volt. Medici Katalin híresen szép arcbőrét nyírfalevélnedvből eperrel és mézzel kikevert pakolásának köszönhette. Szép Fülöp akác- és búzavirág, valamint fehér mályvalevél főtt teakeverékét itta rendszeresen. A híres Casanova korabeli „habfürdője” olívaolajból, tojássárgájából, búza- és rozmaringvirág együtteséből állt össze Sámánok, táltosok, papok, ké'őbb füves és javas- asszonyok éltek érdeküknek, megfelelően szerzett tudományuk hatalmával. Hagyományokra, évezredes tapasztalatokra, megfigyelésekre épült a gyógynövények használata még sokáig. A szintetikus gyógyszerek megjelenésével felhasználásuk méltánytalanul, jó ideig erősen háttérbe szorult. Napjaink tudománya örvendetesen ismét felfedezte valamennyit, a laboratóriumok vegykonyháiban hatóanyagaik titkát megfejtették. Ma már egészségünket szolgáló termékek formájában egyre nagyobb a szerepük a gyógyászatban és a kozmetikában. — Vajon a ma embere él-e a természet adta lehetőségekkel? — Az eddig működő üzletek forgalma erre már kézzelfogható bizonyíték. Mielőtt az üzlet vezetésére vállalkoztam volna — mondja Nagy Dénesné —, természetes, hogy tájékozódtam. De volt közvetlen tapasztalatom is, hiszen 18 évig a központi gyógyszertárban dolgoztam. Gyakran kerestek ott az emberek főleg teakeverékeket. vagy a tv-ben reklámozott termékeket. Mi alapanyag hiányában csak néhány áruféleséggel tudtunk szolgálni, hiszen a gyógyszertár profilja egészen más. A készen kapható termékek mellett itt arra is lehetőségem van, hogy kívánság szerint a sokféle alapanyag birtokában, speciális keveréket állítsak össze. Pest megyében az egyetlen — Milyen termékeket gondol majd a legkelendőbbnek? — Többnyire azokat, amelyeket a tv vagy rádió reklámja révén ismernek az emberek: reumazselé, Béres-csepp. ginseng és propolisz tartalmú készítmények, ízesítő aromák, fűszerek, dohányzás és hízás elleni teakeverékek, haj- és testápoló szerek. Ezek mellett nagyon szeretném népszerűsíteni azokat a kevésbé ismert gyógynövényeket, melyek kedvezően hatnak az idegrendszerre, a vérkeringésre, az erek rugalmasságára, segítik az emésztést, javítják a serdülőkori bőrproblémákat, vagy fokozzák a szervezet általános ellenállóképességét és regenerálódását. — A nemrégen megjelent magyar gyógyvizekből készült Hemovit R termékcsalád máris nagyon keresett Ezek mellett több igen hatásos importtermék is kapható lesz folyamatosan Néhány igen szép kivitelű prospektus is kiegészíti a felvilágosító munkát, sőt Nagykőrös VII. ötéves terve megalkotásának jegyében korábban széles körű tájékozódási folyamat indult el, aminek az volt a feladata, hogy összegyűjtse a lakosság azon javaslatait, melyek alapját képezik a tervkoncepciónak, s majd a terv elkészítésének. A minap a város társadalmi szervezetei, tanácsi bizottságai képviselői adtak egymásnak találkozót a művelődési központ emeleti termében, hogy a beérkezett több száz javaslatot, véleményt megvitassák. A mostani fórum nyitotta meg tehát a társadalmi viták sorát, amik a terv elkészítését megelőzik, hiszen a cél most is az, hogy a lakosság legszélesebb rétegeinek együttes akarata jusson érvényre az elkövetkező fél évtized alatt. Valamennyien, akik igyekeztünk átgondolni jövőnket s megfontoltan hangot adtunk elképzeléseinknek, előbb visszatekintettünk a korábbi tervciklus alatt elért eredményeinkre. Ezek képezhetik alapját a VII. ötéves tervre vonatkozó gondolatoknak. Csak így lehet számvetést készíteni a ránk váró feladatokról. Kocsis Jánosáé tanácselnök, a gyűlés szónoka is ezt tette most. Ha csak nagy vonalakban is, de sikerült felvázolnia az összképet, ami a VI. ötéves terv befejeztével tárul elénk. Ahhoz, hogy ma terveket alkothassunk, nem elég csak a múltba látni, számításba kell venni azokat a demográfiai, életmódbeli változásokat is, amikkel tetszik vagy nem, szembe kell majd néznünk. A népesség, ha nem is rohamos tempóban, de gyarapodik. Az , összlakosság arányához mérten tovább növekszik az idősek, az eltartottak száma. Ugyanezt a változást vélhetjük felfedezni a bölcsődés és az óvodás korúak létszámának alakulásában is. A növekvő szabad idő újabb és újabb igényeket támaszt. Ezek mind olyan alapyető szempontok, amiket feltétlen figyelembe kell venni az elkövetkező gazdasági ciklus küszöbén. Ezzel nem azt akarjuk mondani, hogy az elmúlt időszakot illetően sok az adósságunk. Mindvégig érezhettük a dinamikus fejlődést, mind az Gyógynövények címmel egy igen tartalmas ismeretterjesztő könyv is állandóan kapható lesz a boltban. — Melyek a beszerzési források? — Az áru nagyobb részéi közvetlenül a Herbáriától kapom, de a FŰSZERT útján is van beszerzési lehetőségem. A rendelkezésemre álló összeg egy részéve] gazdálkodhatok csak, a forgalom és bizonyos termékek kelendősége szabja meg a továbbiakat. A boltban csak szavatossági időn belüli termékek tarthatók, ezt a Herbáriéhoz tartozó üzletekben szigorúan ellenőrzik. Más környező településekről is várok vásárlókat, hiszen ilyen üzlet Pest- megyében csak Nagykőrösön nyílt. Bizonyított vclsság Fűben, fában, sőt, gyógyvizekben van az orvosság — a bőit választékát látva érzi e mondás valós igazát az ember A természet pazar bőséggel kínálja kincseit, értő körültekintéssel használva egészségünk védői lehetnek élettani értékeik miatt, melyek nem misztifikált csodák, hanem a tudomány bizonyította valóság. Szcndrődi Judit infrastrukturális — gáz-, elektromos, víz, csatornahálózat területén, mind az élet- körülmények javulásában. Elértük, hogy ma már minden gyerek bölcsődébe, napközibe, óvodába járhat. Tanterem- bővítéssel sikerült enyhíteni a kétműszakos tanítás terhét. Társadalompolitikailag nagy jelentőségű az a fejlődés, amit a lakásépítés, a telekkínálat vonalán, bár súlyos terhek órán, de sikerült megvalósítani. Folytathatnánk tovább, de a felsorolás nem feladatunk most. Csupán arra kívántunk rámutatni, hogy a VI. ötéves terv időszaka cseppet sem múlt el nyomtalanul. Bár ezt nem kell különösebben bizonygatni, saját szemünk a tanúja tiszteletre méltó eredményeinknek. Am mindent nem sikerült megvalósítanunk abból sem, amit öt év előtt elterveztünk, éppen ezért első teendő, hogy az áthúzódott beruházásainkat minél előbb befejezzük. A tanácselnöknek csupán töredékét volt lehetősége ismertetni a fórum előtt ama rengeteg felvetésnek, amiket a javaslattevők szerint meg kell hogy valósítsunk az elkövetkezendő időszakban. A valóban legfontosabbak a hozzászólásokban is újra meg újra felvetődtek, s ezzel már valamelyest kezdett érződni, kikristályosodni az a sorrend, melyre a végső fórumnak, a testületi ülésnek majd figyelemmel kell lennie a terv elkészítésekor. A jelenlevők nem kevesebb, mint 49 százaléka szólt a szerintük legégetőbb gondokról. B. Tóth Ferenc a város egyik alapvető hátrányára, az építőipari kapacitás hiányára hívta fel a - figy.ejméf, .Szavaival élve: rpeg kell teremteni a saját kivitelezés lehetőségeit, hiszen az építések fenntartási költségeinek emelkedése és az idegen vállalkozások indokolatlanul sok ráfordítást emésztenek fel. Olcsón és értelmesen kell beruházni olyképpen, hogy az új létesítmények lehetőleg alapját képezzék a további fejlesztésnek. Dr. Törös László a város- központhoz közel eső utak burkolását tartja igen sürgős feladatnak. A városi könyvtárnak is optimális körülményeket kell teremteni — mondta —, de az egész Cifrákért s az ottani szálloda romlását sem nézhetjük tovább. Dr. Kulin Sándor a gyermekegészségügy koncentrálását emelte ki hozzászólásában. Elképzelése, hogy ez a szakterület a kapcsolódó intézményekkel együtt a volt gyermekkórházban kapjon helyet. Így az új szakorvosi rendelővel való közelség elő’/ Az 1985. szeptember ol- ^ seje után szülő édesanyák ^ számára egy hónappal meghosszabbodik a szülési szabadság. A Minisztcría- !; nács rendeleté értelmében ^ ezt a négy hetet azonban f csak a szülés előtt szabad '• kivenni. A szülési szabadság megnövelésének egészségügyi hasznosságáról dr. Öry Imre, az Egészségügyi Minisztérium főtanácsosa elmondta, hogy az egészségügyi szakemberek a koraszülések és a csecsemőhalálozás csökkenését várják ettől a rendelettől. Már a szülési gyermekágyi szabadság létrehozásakor is az volt a cél, hogy a mama — terhessége védelme érdekében — egy hónappal a szülés előtt otthon maradjon. Azért azonban, hogy a szülés után hosszabb időt tölthessen az édesanya gyermekével, ezt a szabadságot a gyakorlatban átvitték a szülés utáni időszakra, ami egésznyére válna az intézménynek. Nem feledkezett el szólni az egyre gyakrabban szóba kerülő problémáról, az iskolai férőhelyek hiányáról sem Egy új, legalább 12 tantermes iskola megépítése szerinte is elodázhatatlan feladat. Véleményével nem volt egyedül. Többek között Rossi Ervin, Bende Jánosné, Soós Sándorné és Farkas József is elsők között vetette fel ezt a gondot a fórum előtt. Persze nemcsak e vonatkozásban ismétlődtek a gondolatok, a jelenlevők közül többeket foglalkoztatott a fedett uszoda megépítése és a szeméttelep kérdése, a kill- és belterületi utak javítása, az új telefon- központ üzembe állítása. Sőt, voltak, akik a régi postapalota egykori leégett kupolájának helyreállításáért harcoltak. Csikai Pál a NEFAG környezetszennyezési problémáiból kiindulva úgy látja, fontolóra érdemes vennünk azt is, van-e lehetőségünk arra, hogy az üzemet elköltöztessük. Ezzel megoldanánk e sokakat érintő gondot, és lakások építésére alkalmas területet is nyerne a város. Gulyás Sándor munkatársai üzenetét hozta, akik kérik, legyen újra szülőotthon, rehabilitációs munkahely, javuljon a közlekedés s legyen sok-sok játszótér. Lakóhelyünk szépítése, környezetünk védelme ügyében is éppúgy sokan szót ejtettek, ezt talán dr. Lengyel Adóm sommás megállapításával összegezhetjük: nevelés kérdése lett a környezetvédelem, ha minden első osztályos nebulóval elül- tettetünk, gondoztatunk egy fát, a jövő nemzedéke lelkében is gyökeret, vea: az érzelem a természet szeretete iránt. Sajnos a krónikás is csak csipetnyi ízelítőt tudott, adni mindabból, ami elhangzott e mozgalmas gyűlésen. Nem kevesebb, mint 75 javaslattal álltak elő a felszólalók. Ebből is látható, rengeteg megoldásra váró feladat hárul ránk. Leszögezhetjük, egytől egyig jogos igény, a legkisebb is életünk szebbé, jobbá tétele érdekében fogalmazódott. De be kell látnunk, hogy korlátozott anyagiak híján valamennyit egyszerre nem lehet kielégíteni. De rajtunk múlik, hogy mit és mikor valósítsunk meg. A cél most az. hogy elkezdjünk és folytassunk égy olyan párbeszédet, ami segít ésszerű rangsort állítani, tükrözve benne a közösség akaratát, s megkönnyítve a testület munkáját, hogy majdan felelősséggel határozhassa meg a város VII. ötéves tervének legfontosabb tennivalóit. Miklay Jenő ségügyi szempontból semmiképp sem volt előnyös. Hasonlóan azoknak az országoknak a gyakorlatához, ahol a csecsemőhalálozások, a szülési szövődmények száma alacsony, azt szeretnék Magyarországon is elérni, hogy a terhesség utolsó hónapjában az anya hetenként, jelentkezzen a terhességét ellenőrző orvosnál a terhesgondozóban, vagy annak a kórháznak az ambulanciáján, ahol szülni fog. A megfelelő ellenőrzéssel időben megelőzhető a koraszülések és halvaszületések egy része, az egészségügyi szolgálat fel tud készülni a szövődményes szülések levezetésére. — Alapvető változást szeretnénk a terhesgondozásban — mondotta dr. öry Imre. A cél. hogy a mind jobb. fejlettebb orvosi vizsgálat mellett többet törődjenek a szülésre felkészítés lélektani kérdéseivel, hogy a terhesgondozáson körültekintően foglalkozzanak a kismamákkal, megismerve családi környezetüket is. Társadat! vita Nagykörös Vll ötéves tervéri Mozgalmas gyűlésen hetvenöt javaslat ^ Falvak a Böfzscny -túlsó oldalán (L) ^ Évezredes ínegilgyelásek adják ai alapját ^ Ríieglissszabbcdík a szülési szabadság Változást a gondozásban!