Pest Megyei Hírlap, 1985. augusztus (29. évfolyam, 179-204. szám)

1985-08-23 / 197. szám

* 2 ' 1985. AUGUSZTUS 23., PÉNTEK Hsvbs bírálatok érik a műboldelhárító kísérleteket A Reagún-kormányzat nyíltan zsarol Magyar vezeték távirata ROMÁNIA NEMZETI ÜNNEPÉN f Kádár János, az MSZMP főtitkára, Losoticzi Pál, jj az Elnöki Tanács elnöke és Lázár György miniszter- ^ elnök Románia nemzeti ünnepe alkalmából táviratban ^ üdvözölte Nicolae Ceausescut, az RKP főtitkárát, ál- í iamfőt, valamint Constantin Dascalcscut, a román kor- ' mány első miniszterét. A távirat szövegé a következő: A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa és kormánya, a magyar nép és ,a magunk .nevében üdvözletünket és jókíván­ságainkat küldjük Önöknek, Románia- dolgozó népének nem­zeti ünnepük, országuk felszabadulásának 41. évfordulója al­kalmából. Pártunk és kormányunk őszinte és tartós törekvése, hogy a két ország együttműködése a marxizmus—leninizmus esz­méi és az internacionalista szolidaritás alapján az élet min­den területén fejlődjék országaink és népeink, a szocializmus, a társadalmi haladás és a béke egyetemes: ügye javára. Nemzeti ünnepükön további sikereket kívánunk Önöknek, Románia népének a szocializmus építésében, a nemzetközi biztonság erősítéséért és a béke védelméért vívott közös harcban. ir Sarlós István, az országgyűlés elnöke Nicolae Giosant, a nagy nemzetgyűlés elnökét, a KISZ Központi Bizottsága, a SZOT, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa, a Magyar Nők Országos Tanácsa és az Országos Béketanács pedig román partnerszervezetét üdvözölte Románia nemzeti ünnepe alkal­mából. ★ Az SZKP Központi Bizottsága, a Legfelsőbb Tanács El­nöksége és a Szovjetunió Minisztertanácsa a nemzeti ünnep alkalmából táviratban köszöntötte az RKP KB főtitikár'ájt, a román államfőt és az ország miniszterelnökét. Moszkvában csütörtökön ünnepi gyűlésen emlékeztek meg Románia felszabadításának 41. évfordulójáról. Az Egyesült Államokban számos közéleti személyiség, haladó szervezet bírálja Rea­gan elnöknek azt a döntését, hogy az Egyesült Állárhok ‘ a közeli napokban kísérletet hajt végre egy rnűholdelhárí- tó rakétával. Elítélte ezt a döntést többek között Gerard Smith volt nagykövet, aki an­nak idején a SALT—I szerző­désről folytatott tárgyalásokon részt vevő amerikai küldött­séget vezette. ,',A SALT—I szerződés megmentésére ala-. kult országos hadjárat” nevű szervezet, az Amerikai Tudó­sok Szövetsége és több más tudományos, illetve politikai testület is hibásnak nevezte, hogy Reagan a genfi tárgyalá­sok idejére időzítette a kísér­letet. John Pike, az Amerikai Tu­dósok Szövetségé űrpolitikai bizottságának társigazgatója éz MTI washingtoni tudósító­jának a szervezet nevében ki­jelentette: hibásnak tartja a döntést. „Különösen nyugta­A Szovjetunió washingtoni nagykövetsége tiltakozott az Egyesült Államok külügymi­nisztériumánál amiatt, hogy az durva rágalmakat terjeszt á Szovjetunióról, a Moszkvá­ban dolgozó amerikai diplo­matákkal szembeni bánásmód­ról. A szovjet fővárosban csü­törtökön nyilvánosságfa ho­zott tiltakozás határozottan visszautasítja az amerikai külügyminisztériumnak azt az abszurd vádaskodását, hogy az Egyesült Államok Szov­jetunióban dolgozó képviselői­nek megfigyelésére a Szov­jetunió vegyi eszközöket hasz­nál fel. ) y, > fj OSSIP" A tiltakozás felhívja a fi­gyelmet, hogy a durva ame­rikai rágalom nyilvánvaló célja előkészíteni a talajt egy újabb sizovjetéllehes pro­pagandakampány számára, amelynek el tervezői ilyen módszerekkel akarják még rosszabbá téri ni a két ország kapcsolatainak légkörét, fel­szítani a szovjetellenes érzel­meket. lanító, hogy a kipróbálásra éppen most, a genfi tárgyalá­sok idején, Reagan elnök és Gorbacsov főtitkár novemberi csúcstalálkozója előtt kerül sor”. Mint Pike megállapította: a katonai vezetés kifejezetten meggyorsította a rakéta ki­próbálását: az eredetileg ter­vezett célobjektumot — egy különleges léggömböt —, nem tudták biztosítani, s ezért vá­lasztottak egy használhatat­lanná vált amerikai mester­séges holdat. A műholdelhári- tó fegyver kifejezetten 5 arra szolgál, hogy növelje az első- csapásmérő képességet a má­sik fél felderítő és hírközlési holdjainak kiiktatásával — hangoztatta az űrfegyverek szakértőjének tekintett tudós. A L’Humanité „Reagan zsa­rol” című vezércikkében az amerikai űrfegyvefkísérlet, be­jelentését kommentálva hang­súlyozza: az amerikai kor­mánynak ez a döntése súlyo­san veszélyezteti az emberisé­A tiltakozásban a szovjet fél hangsúlyozza, hogy a pro­vokáció lehetséges következ­ményeiért az Egyesült Álla­moknak kell viselnie minden felelősséget. Az amerikai kormányzat szovjetellenes fegyvertára leg­újabb eszközének nevezte a The Washington Post ismert kommentátora, Mary McGrory a lap csütörtöki számában azt, hogy az amerikai kül­ügyminisztérium a Moszkvá­ban dolgozó amerikaiak elle­ni „esetleges egészségkárosító” akcióval vádolta meg a Szov­jetuniót. Az ismert kommentátor az elmúlt napok eseményeit — az atomfegyver-kísérletek köl­csönös moratóriumának eluta­sítását. az amerikai műhold­elhárító fegyverrel folytatott kísérletek bejelentését, McFar- lane elnöki tanácsadó pesszi­mista hangvételű nyilatkoza­tát és a legújabb szovjetelle­nes vádat — elemezve, arra a következtetésre jut, hogy az elnök „esetleg a csúcstalálko­zó lemondását akarja kierő­szakolni a szovjet féltől”. get és provokáció a közvé­leménnyel szemben, E döntés azt mutatja, hogy Washing­ton a zsarolásra, a katonai fölényre való törekvésre ala­pozza. diplomáciáját és befe­jezett tényeket akar teremte­ni. A lap végül hangsúlyozza: Reagan döntése távlatilag be­láthatatlan veszélyeket. idéz fel, mert olyan területre ter­jeszti ki a fegyverkezési haj­szát, ahol lehetetlenné válik annak ellenőrzése, még ha ezt a kormányok óhajtanák is. Sürgősen nemet kell mondani Reagannak, még mielőtt ez a veszély testet öltene. Az SZKP KB Politikai Bi­zottsága legutóbbi ülésén az ENSZ-közgyulés küszöbönálló 40. ülésszakával összefüggő kérdéseket vitatott meg — állapítja meg az ülésről csü­törtökön nyilvánosságra ho­zott közlemény. A testület megerősítette, hogy a Szov­jetunió a béke hatékony eszközének tekinti az Egye­sült'Nemzetek Szervezetét, és továbbra is arra fog törekedni, hogy az ENSZ alapjául szol­gáló igazságos, demokratikus elvek érvényre jussanak a nemzetközi kapcsolatok gya­korlatában. A Szovjetunió a mostani őszi ülésszakon is arra törekszik, hogy a ta­nácskozás munkájában köz­ponti szerepet kapjanak a j. Az ENSZ-ben a közgyűlés. hivatalos okmányaként közzé­tették. azoknak a válaszoknak a szövegét, amelyeket Mihail Gorbacsov, az SZKP KB fő­titkára adott a TASZSZ mun­katársának kérdéseire augusz­tus 13-án. ic A genfi leszerelési értekez­let csütörtöki ülésén a kon­ferencia hivatalos okmányá­vá minősítették a világűr bé­kés, nem katonai célú hasz­nosítását indítványozó szovjet kormányjavaslatot. Viktor Iszraeljan, a "szovjet küldöttség vezetője felszólalá­sában hangoztatta: javaslata megtételekor a Szovjetunió abból indult ki, hogy az em­beriség csak két dolog között választhat. A világűr vagy a Április óta először tartott ülést csütörtökön a libanoni kormány. Eközben Szíriái közvetítéssel újabb tűzszüneti megállapodás jött léire. Az egymással szemben álló ke­resztény és mohamedán milí­ciák a tűzszüneti határidő le­járta után azonban változat­lan hevességgel folytatták a harcot, amely az elmúlt 12 napban 300 halálos és csak­nem ezer sebesült áldozatot követelt. A három legnagyobb milícia és a hadsereg képviselői a Bekaa-völgyben tartott ta­nácskozásukon szíriai közvetí­téssel tűzszünetre, valamint a nehézfegyverek használatának beszüntetésére szólították fel az egymással szemben álló csoportokat, semleges területté nyilvánították a szerdán lezárt bejrúti nemzetközi repülőte­ret, és úgy döntöttek, hogy a demarkációs vonalon szíriaiak fogják ellenőrizni a tűzszünet betartását. Hasid Karami miniszterel­nök a kormány ülése után sürgette, hogy ne csak a de­markációs vonalra vezényelje­nek szíriai megfigyelőket, ha­nem a főváros egész terüle­Chmupek bonul látogatása Hans-Dietrich Genscher nyugatnémet alkancellár és külügyminiszter meghívására csütörtökön hivatalos látoga­tásra Bonnba utazott Bohus- lav Chnoupek csehszlovák külügyminiszter. Csehszlovákia és az NSZK között rendszeres a politikai párbeszéd. Bohuslav Chnou­pek mostani látogatásával Genscher tavaly decemberi prágai útját viszonozza. Ak­kor valószínűnek mondták Kohl kancellár prágai látoga­tását is. Az NSZK Csehszlovákia első számú külkereskedelmi part­nere a fejlett tőkés országok között. fegyverkezési hajsza megfé­kezésének kérdései. A testület tájékoztatót hall­gatott meg a Moszkvában megtartott XII. Világifjúsági és Diáktalálkozóról, s megál­lapította, hogy a fesztivál fontos nemzetközi esemény volt. Hozzájárult ahhoz, hogy az ifjúság még egységesebben lépjen fel az imperializmus agresszív politikájával szem­ben, a békéért és a bizton­ságért. A testület áttekintett több népgazdasági kérdést is, így például az őszi betakarítási munkák helyzetét és a Kasz- pi-tenger melléki kőolaj- és gázkitermelő körzet fejleszté­sével és kiépítésével össze­függő feladatokat. földi élet javát szolgálja, vagy újabb * halálos veszedelem forrásává válik. A „csillaghá­borús” tervekkel szemben — hangsúlyozta a szovjet kül­dött — mi a „csillagok bé­kéjét” állítjuk, s azt várjuk, hogy valamennyi ország csat­lakoznék, ehhez a program­hoz. A szocialista országok kül­döttei arra hívták fel a kon­ferencia részvevőinek figyel­mét, hogy a szovjet kormány által javasolt program meg­felel az emberiség létfontos­ságú érdekeinek, távlatokat nyújt ahhoz, hogy a világűr békés hasznosításában széles­körűen együttműködjön vala­mennyi ország, és nép. tén ők biztosítsák a fegyver­nyugvás betartását. Az Amin Dzsemajel államfő elnökleté­vel tartott minisztertanácson különben nem vett részt sem a síita Nabih Berri igazság­ügyminiszter, sem a drúz Va­lid Dzsumblatt közmunkaügyi miniszter. Az ENSZ Biztonsági Taná­csa szerint a Dél-Afrikában kiéleződött problémák egyet­len megoldását a faji elkülö­nítésen alapuló (apartheid) rendszer teljes felszámolása jelentené. A testület szerdán, kétnapos vita után, szavazás nélkül fo­gadta el nyilatkozatát, ame­lyet Oleg Trojanovszkij szov­jet nagykövet, a BT soros el­nöke olvasott fel. A Bizton­sági Tanács elítélte a dél-afri­kai rendőrség által foganato­sított önkényes letartóztatáso­kat és a feketék legyilko- lását. Követelte az Afrikai ★ F elszabadulásának 41. év­fordulóját ünnepli ma a Román Szocialista Köztársa­ság. A kommunisták irányí­tásával népi fegyveres felke­lés sodorta el 1944. augusztus 23-án Antonescu tábornok diktatúráját. A fordulat vég­rehajtásában, a fasiszta rend­szer megdöntésében meghatá­rozó szerepet játszott a szov­jet Vörös Hadsereg kisinyov— iasi hadműveleteinek sikere, amely megnyitotta az utat Délkelet-Európa felszabadítá­sa felé. A szovjet győzelmek még a román uralkodó osz­tály reálisabban gondolkodó rétegei számára is világossá tették, hogy a náci Németor­szághoz fűződő szövetség Ro­mánia függetlenségét veszé­lyezteti. A diktatúra1 elleni harc tapasztalatai a román kommunisták álláspontját iga­zolták: Románia nemzeti ér­dekeit a Szovjetunióval való szövetség és együttműködés szolgálja. Az új, antifasiszta román kormány kilépett a hitlerista tömbből, s ettől kezdve a román katonák a háború végéig a szovjet had­sereg mellett harcoltak. A negyvenegy évvel ezelőtti nap mérföldkő a szomszédos Az új-zélandi rendőrség csütörtökön hivatalosan beje­lentette. hogy azonosították a Rainbow Warrior — a kör­nyezetvédők hajója — fel- robbantásának Vádjával le­tartóztatott Sophie Térenge nevű, svájci útlevéllel rendel­kező személyt. A szenzációs leleplezés szerint az illető azonos Dominique Prieur szá­zadossal, a francia hadsereg tisztjével. Az AFP saját nyo­mozása szerint Dominique Prieur a francia katonai hír­szerzésnél teljesíit szolgálatot. Francia lapértesülések szerint tái'sa — akinek személyazo­nosságát egyelőre titokban Nemzeti Kongresszus (ANC) nevű apartheid-ellenes moz­galom vezetőjének, Nelson Mandelának feltétel nélküli szabadon bocsátását. Bírálta a pretoriai kormányt, amiért az nem teljesítette a tanács­nak azt a korábbi követe­lését, hogy oldja fel a rend­kívüli állapotot. ’ Hans-Dietrich Genscher nyugatnémet külügyminiszter szerdai tévényilatkozatában úgy fogalmazott, hogy Dél- Afrika forradalom előtti hely­zetbe került, mivel a fehér kisebbségi kormány nem hajt­ja végre a szükséges refor­mokat. ★ ★ ország történelmében. A for­dulat megteremtette az átfogó gazdasági-társadalmi átalaku­lás, a szocialista építés alap- feltételeit. Az azóta eltelt négy évtizedben Románia dol­gozói nagy utat tettek meg az új rend megteremtésében: a kommunista párt vezetésével leküzdötték hazájuk elmara­dottságát, jelentős eredménye­ket értek el a szocialista nagyipar és a mezőgazdaság fejlesztésében. A sikerekben nagy része volt Románia és a többi szocialista ország együttműködésének, a KGST-n belüli közös* tevékenységnek. Hazánk és Románia kap­csolatai szocialista céljaink közösségen, marxista—leninis­ta, és prpletár internacionalis­ta eszméinken — nyugszanak. Együttműködésünk fontos té­nyezője országaink részvétele a KGST-ben és a Varsói Szerződés szervezetében. O rszáguk nemzeti ünnepén köszöntjük Románia né­peit és kívánjuk, hogy újabb eredményeket érjenek el szo­cialista hazájuk építésében, a béke és biztonság, a szocia­lista közösség együttműködé­sének előmozdításában. tartják — szintén a haton.:, i titkosszolgálat, a DGSE tag­ja. Az új-zélandi hatóságok úgy döntöttek, hogy a kiét gyanúsított ellen hamis útle­véllel történt beutazás, a Rainbow . Warrior elleni me­rénylet és gyilkosság miatt emelnek Vádat. Manchester Légi katasztrófa Közvetlenül felszállás előtt kigyulladt csütörtökön hajnal­ban a British Airtours légi- társaság Boeing 737 típusú re­pülőgépe a manchesteri repü­lőtéren. A gép fedélzetén 131 utas és hatfőnyi személyzet tartózko­dott. Az eddigi jelentések sze­rint a szerencsétlenség követ­keztében 54 személy életét vesztette, és . legalább 83 em­bert szállítottak kórházba sé­rül ésekkeh Margaret Thatcher brit mi­niszterelnök ausztriai nyaralá­sát megszakítva Salzburgból hazautazott, és a manchesteri repülőtéren megtekintette a szerencsétlenül járt repülőgép roncsait, majd a városi kór­házban meglátogatta a ka­tasztrófa túlélőit. Építkezők! Beszerzési gondjaik megoldására felajánljuk a segítségünket. Boltunkban rövid szállítási határidőre megrendelhető: méretre vágott öntött és síküveg, hajlított betonacél, fa nyílászárók (ajtók, ablakok), lakatosszerkezetek, EB 60/19-es födémbéléstest, transzportbeton. Kedvező áron kínálunk: építési anyagokat, festékeket, burkoló- és hőszigetelő anyagokat, vízvezeték- és fűtésszerelési anyagokat, villanyszerelési anyagokat, szerszámokat és kisgépeket, gépkocsialkatrészeket, barkácsanyagokat. Címünk: 26. sz. Állami Építőipari Vállalat építők boltja, Dunaújváros, Papírgyári út 17. 2401 (az Épületelemgyárral szemben)» Telefon: (25) 16-473, telex: 29-329. A bolt munkanapokon 9 órától 17 óráig áll a kedves vevők rendelkezésére. Alaptalan szovjetellenes rágalmak Erélyes moszkvai tiltakozás Ülést tartott ez SZíK? KB Politikai Bizottsága A béke hatékony eszköze Viktor Iszraeijan felszólalása Genfi leszerelési értekezlet Taná&kszstt a libanoni kabinet MmcsUkpoénak a karcok Dél-Afrikéban fel kell számolni az apartheid politikát A Biztonsági Tanács határozata Rainbow Warrior-ügy Azonosították a merénylőt

Next

/
Oldalképek
Tartalom