Pest Megyei Hírlap, 1985. augusztus (29. évfolyam, 179-204. szám)
1985-08-22 / 196. szám
NAGYKOROS! A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXIX. ÉVFOLYAM, 196. SZÁM 1985. AUGUSZTUS 22., CSÜTÖRTÖK Megszüntetni az elmaradásokat Az ésszerű szükségletei szerint Csöngetés előtt fiz iskolákon nem múlik Lezárt kutak, izzó kedélyek Motorizált technikára épült világunkban hátborzongató dolog napiig tartó üzemanyaghiányról még viccelődni is. Márpedig ami a közelmúltban történt, cseppet sem volt vicc, majdnem két hétig benzin nélkül maradt a város. A felháborodást gondolom, nem fontos most ecsetelnünk. Hozzánk is egyre- másra érkeztek a méltat- -lankodó, telefonok. Ameny- nyire erőnkből tellett, igyekeztünk lecsillapítani a tűzforró kedélyeket, s megértetni, hogy amíg az üzemanyagtöltő állomáson nem végeznek a térbetonozás, javítás egyébként valóban elodázhatatlan munkálataival, meg kell békül- nünk a kényszerű helyzettel. De hiába volt minden békítő próbálkozás, a kontra érvek erősebbeknek bizonyultak. Nem csoda, hiszen autók százainak kellett a környékbeli helységekben tankolniuk, de leginkább a kánikulai nyárban benzin nélkül maradt öntözőszivattyúk gazdái kapkodtak fűhöz-fához. Pedig valójában még szerencséseknek is mondhatják magukat, ugyanis eredetileg 3 hétre tervezték a benzinkút- bezárását,' ennyi időre taksálták a balesetveszélyessé vált terep rendbehozatalát. Az építők példás igyekezetén azonban cseppet sincs kedvünk most fellelkesülni, bár ők mit sem tehetnek az egészről, mint ahogy a kutak kezelői is sokad- rangú illetékesek e kellemetlen ügyben. Mutatják is a vezérigazgatói körlevelet, amiből világosan kitűnik, hogy érdeklődő újságíróval is legfeljebb csak a köszönés erejéig állhatnak szóba. Hivatalos nyilatkozatnak részükről nincs helye. Tiszta sor, el kell fogadni a felsőbb utasítást, de különben is mi bővebbet tehetnének ahhoz, amit tulajdonképpen Tör is' tudunk ?• Mönd-' ják, a burkolat renoválása íTtár tényleg nem várhatott tovább, hiszen keze-lába kibicsaklott az autósnak, iamikor a kövezetre lépett. Megértjük. Azt is tudjuk, hogy e munkát jobbára csak nyáron lehet elvégezni. De azt vajon miféle magyarázat támasztja alá, hogy az ÄFOR semmi megoldást nem keresett, talált a benzinellátás további biztosítására? Hiszem, hogy még az esetleges sorbanál- lásért sem háborgott volna senki, de jóformán két hétig üzemanyag után szaladgálni, az bizony már fölöttébb kellemetlen. S ami a legrosszabb, pénzbe, időbe került. Egy közel 30 ezer lakosú várossal szemben eléggé goromba tréfa volt. A tűzoltóparancsnokság felhívja a váfos lakosságának figyelmét, hogy fokozott gondot fordítsanak a megelőző tűzvédelmi előírások betartására. Tüzelőberendezéstől tűzbiztos fallal elválasztott helyiségben lakásonként legfeljebb 250 liter fűtőolajat szabad tárolni. Egy lépcsőházas lakóépület pincehelyiségében tárolt olaj teljes mennyisége nem lehet több kétezer liternél. A meleget termelő tüzelőanyagok könnyen gyulladnak, sőt olykor robbanásveszélyesek, ezért mind körültekintően kell kezelni és tárolni valamennyit. Alapvető követelmény, hogy a tüzelőanyagokat a tárolás során óvni kell a káros fel- melegedéstől. A barnaszenek és a brikettfélék hőmérsékletét — öngyulladásra való hajlamosságuk miatt — célszerű a tárolóhelyen rendszeres« ellenőrizni, s ha fölmelegszenek, gondoskodni kell átrakásukról. Benzinből, oldószerből, oldószeres készítményből legfeljebb 1 litert szabad tárolni üvegfólia vagy folyadéküveg- hen — a lakásnak olyan heA városi tanács végrehajtó bizottsága ülést tartott, ahol több napirendi pont egyikeként Tarnavölgyi Sándor osztályvezető előterjesztése alapján megvitatták Nagykőrös város Tanácsa 1985. évi működési költségvetésének és fejlesztésialap-ter- vének első félévi végrehajtásáról szóló beszámolót. Lakossági ellátás A városi tanács az elmúlt időszakban legfontosabb feladatainak tekintette a városüzemeltetési, a fenntartási és a fejlesztési feladatokhoz szükséges pénzügyi feltételek biztosítását, az intézmények szükségleteihez igazodó pénzellátást. Mint látni fogjuk, e követelményeknek az első félévben maradéktalanul sikerült eleget tenni, köszönhető ez annak is, hogy az 1985. évi gazdálkodás színvonalának emelése érdekében és az ésszerű takarékosság érvényesítésére tett intézkedéseket az önállóan gazdálkodó tanácsi intézmények is eredményesen valósították meg.- A félév pénzügyi jellemzője, hogy a működési bevételek magasabbak az időarányosnál, ellenben a szokatlanul hideg tél miatt az energiafelhasználás többlete és ennek költségei is érezhetően jelent* keztek. A városi tanács első félévi bevétele meghaladja a 130 millió forintot, ami az előirányzat 54 százalékát teszi ki. A kiadások ezzel szemben 125,1 millió forintra rúgnak, s ez az összeg megközelíti a tervezett kiadások 52 százalékát. E néhány adattal csupán az arányokat próbáltuk érzékeltetni. Számunkra érdekesebb most, hogy az eltelt időszak alatt eme tekintélyes kiadás hol és milyen formában öltött testet. Tény, hogy az ágazati és a szakigazgatási szervekkel együttműködve a tanács a lakossági ellátás javításához szükséges feltételeket, a kisebb eszközigényességű feladatok soron kívüli megoldásához az anyagi lehetőségeket biztosította. lyiségében, ahol nem használnak nyílt lángot, nincs tüzelés és megvan a kellő szellőzés. Fűtőolajat legfeljebb 25 literig csak zárt edényben és maximum 200 literig acéllemezből vagy más anyagból készült, de biztonsági szempontból ezzel egyenértékű hordóban tároljuk, azonban ne köz- használatú helyiségekben, de maximum 50 liter fűtőolajat — a közvetlen hőhatástól védve — a lakásban is lehet tárolni. Legfeljebb négylakásos, szabadon álló úgynevezett I—III tűzállósági fokozatú lakóépület pincehelyiségében lakásonként 600 liter olaj tárolható. Tűzoltóparancsnokság Szilvavásár Az áfész-telepeken augusztus 21-én megkezdték a kékszilva felvásárlását, amelyből nagy mennyiségre számítanak. A vörösszilva vételét is elkezdték, de. fája nagyon megfogyatkozott, s így kevés termésre lehet majd számítani. A közutak javítására, karbantartásra, belvízelvezetesre, a fürdőszolgáltatás támogatására összesen 618 ezer forintot használtak fel. Az Abonyi, a Dózsa, a Bajza, a ,Kustár utca, valamint a Csipvár dűlői út felújítására eddig már 7,9 millió forintot fizettek ki. A 14,5 millió forint előirányzat többi részét a Deák tér, a Patay út korszerűsítésére, a Szabadság téri munkálatok befejezésére fordítják. A piacok, vásárok tartására fordított összeg az időarányosnál alacsonyabb, mivel a piactér korszerűsítése csak a 2. félévben esedékes. A gyógyító, megelőző ellátás kiadásai viszont 1,8 százalékkal magasabbak a tervezettnél. A volt szülészeti osztály régi épületének tetőfelújítása 458 ezer forintba került. A Magyar utcai körzeti rendélő kazáncseréjét pedig soron kívül el kellett végeztetni. Az anya-, gyermek- és ifjúsági ellátásra fordított összeg az időarányosnál 2,9 százalékkal kisebb, oka, hogy a bölcsődéi kihasználtság a tervezettnél rosszabb. Időarányában az intézeti szociális ellátásra is kevesebbet költött az első félévben a tanács. Ez persze csak látszat, mert az Arany János utcai öregek napközi otthonának tetőszerkezeti felújítása elkészült, de a kifizetés áthúzódott júliusra. A szociális intézmények kihasználtsága egyébként teljes. Növekvő segélyek A szociális gondozás különböző juttatásaira 4,7 millió forintot fordítottak. Sajnos a házi szociális gondozás a külterületen nem teljesen megoldott a gépkocsi rossz állapota miatt. • A gyámhatóság által a kiskorúak részére folyósított rendkívüli segélyek összege 244 ezer forint, de az igények növekedése miatt újabb összegek felhasználására is szükség lett. Az alsó- és középfokú oktatáshoz biztosított pénz meghaladja az 55 millió forintot. Ennék segítségével elkészült az Arany iskola nyelvi laboratóriuma, s beindult a Petőfi iskolában a számítógépes oktatás is. A gimnázium kollégiumában a nyílászárók cseréjét kezdték meg, ez a munka tanévkezdésre befejeződik. Közművelődésre 2,2 millió forint lett biztosítva jó kihasználással, viszont a művelődési központban az időarányosnál alacsonyabb teljesítés mutatkozik, mivel sok rendezvény nem valósult meg. Jelentősek még az ifjúsági, test- nevelési és sportfeladatokra fordított összegek. A tanácsi fejlesztési alap saját bevétele összhangban állt a 6. ötéves terv tervezési ütemével. A teljesítés 103 százalék. A fejlesztési alap kiadásaiból többek között 39 utcában 5365 négyzetméter járda épült jelentős társadalmi összefogással. Elkészült a 48 lakásos épület beruházási programja, ennek költségelőirányzata 23,8 millió forint. Épül a Kárász, Gyopár, Fo- garasi, Batthyány utca nyomvonalán 1522 folyóméter középnyomtávú gázvezeték. Ez évben megoldásra váró feladat a Bajcsy-Zsilinszky úti egészségügyi komplexum s az MHSZ-lőtér gázellátása is. A biztonságos áramellátást lehetővé tevő Démász üzemviteli épület munkálatai befejeződtek. Az 1985—86-os évben a számítógép és tartozékai kerülnek elhelyezésre. Jelentős volt a fejlesztés a magánerős külterületi villany- hálózat építése terén is. Az első félévben 986 méter épült meg magánerőből, a fejlesztési alapból pedig 22 lámpahelybővítés történt. A települések vízellátásával kapcsolatban megjegyezhetjük: a víz- mükutak teljes kapacitással működnek. Idén befejeződnek a 2 ezer köbméteres tározó és zárkamra technológiai szerelései. Elkészült a Török Ignác utcai kút terve a 2. félévben ez is realizálódik. Megoldásra váró feladat ez év őszén a Dózsa György és Zsemberi úti lakásépítési terület ivóvíz- és szennyvíz- csatornázásának biztosítása. Továbbra is kiemelt feladat a magánlakásépítés segítése, az építési telkek kialakítása, közművesítése. Tekintélyes fejlesztési került és kerül sor a kulturális szolgáltatás vonalán is. Dióhéjban ennyi az összefoglaló, arra természetesen nem vállalkozhattunk, hogy a költségvetés valamennyi részletét megvizsgáljuk, de úgy hiszem, a főbb jellemzők kiemelésével sikerült valamelyest érzékeltetni az elmúlt félév dinamikus gazdasági mozgását, amiről a mostani vitát Kocsis Jáno&né tanácselnök összegezte. Hangsúlyozta, hogy a tanácsi pénzgazdálkodás figyelemmel kísérése az eddigieknél is fontosabb feladat lesz a jövőben. A 86-os évben életbe lépő új tanácsi’? gazdálkodási forma mindinkább a bevételek növelésére s a jövedelmek lehető legésszerűbb felhasználására sarkall. Eífogadták Nos, az elmondottak után leszögezhetjük, a tanácsi gazdálkodásra a megalapozottság volt eddig is a jellemző, ezt a lakosság életkörülményeinek javulása is igazolja. Az év hátralevő időszakában biztosítani kell a VI. ötéves terv sikeres befejezését. A .rendelkezésre álló pénzeszközök célszery felhasználásval a jelentősebb ' elmaradásokat meg kell szüntetni, állapította meg a beszámoló, amit a végrehajtó bizottság tartalmasnak, színvonalasnak ítélt meg, s a jelenlevők egyhangúlag elfogadták. My. J. A Magyar Agrártudományi Egyesület és a Nagykőrösi Konzervgyár szervezésében a nagyrévi Tiszazug Tsz-ben zöldhabtermesztési tanácskozás és fajtabemutató volt. A konzervgyár évi igénye 3500 tonna zöldbab, ennek 90 százalékát géppel takarítják be. Kulcsár Sándor, a termelő- szövetkezet elnökhelyettese elmondta, hogy a magyar FZB- zöldbabbetakarító géppel 20— 30 százalék a betakarítási veszteség, a holland babbetakarító gépekkel lényegesen kevesebb. Sikeresen próbálták ki a repce elleni vegyszeres gyomirtást Glialkával, kenőkóccal kezelve,''hogy a babra ne kerüljön. Az elmúlt évben 4,7 tonna zöldbab-átlagtermésük volt, az idén valamivel kevesebb lesz. a rendkívül sok aszályos idő miatt. Egy kilogramm zöldNem a nebulók riogatására szánjuk, de hamar szökik a nyár, vészesen közeleg az első becsöngetés pillanata. Ami mégis megnyugtató: a város' oktatási intézményei átvészelve a szokásos nyári tatarozási, felújítási hadműveleteket, indulásra készen várják a diáksereget. Csupán egyetlen jelentősebb munkálat határideje tolódott el kissé, mégpedig a Kinizsi úti általános iskola fűtőrendszerének átalakításáé. Rövidesen ebben az iskolában is gázláng váltja föl az olajkályhákat, s ezzel bezárul a sor: immár Nagykőrös valamennyi tanodájában gáz melegíti a termeket. A csekély csúszás oka az, hogy a városi tanács csupán a minap jutott hozzá a teendők elvégzéséhez szükséges 900 ezer forintnyi pótelőirányzathoz. A támogatás hírére a tervező ígéretet tett: részterveit sebes tempóban veti papírra, hogy a kivitelező minél előbb munkához láthasson. A nagykőrösi Gamesz igen körültekintően szervezte meg a szünidei renoválásokat. Időben megköttettek a szerződések, mindahány augusztus 20-i befejezést rögzített. A megbízássa] élő állami cégek és a kisiparosok tartották adott szaNagykőrösi Kgy. Kinizsi— Monor 1-0 (0-0). Kinizsi: Leskó — Farkas L, Kecskés 1., Adámi, Csikós, Kovács Z., Szabó, Sallai (Szálai' 75. p.). Farkas J., Vígh, Toricska. Az ' átfutó eső miatt kissé csúszós, de jó füves pályán az első percekben ismerkedő, kiegyenlített játék folyt., Monor egy éve került vissza a megyei II. osztályba, a Kinizsi most újoncnak, számít a felkerüléssel. A körösi csapat higgadtan, okos taktikával játszott, mezőnyfölényben volt és többet birtokolta a labdát. A 8. percben Szabó ígéretes helyzetben mellé lőtt. A körösi kapunál Kecskés ^szögletre hárított. Vígh átadása után Toricska nem találta el jól a labdát, majd szöglet- rúgás után Vígh fejese alig szállt kapu fölé. Leskó kivetődve védett egy indítást, majd szögletrúgás után biztosan húzta le a beívelést. A 30. percben Adámi szép becsúszással hárított. Az első félidőben többet támadott a körösi csapat, de igazi gólhelyzetet pem tudott kialakítani. A második félidőben Monor nagyobb erőbedobással kezdett, ennek ellenére'az '55. percben Vígh az ellenfél térfelén elcsípett egy monori indítást, kapura húzott és éles, lapos lövéssel megszerezte a vezetést. 1-0. Szabó lövése mellé szállt, a körösi kapunál Kecskés fejjel hárított, majd lesgyanús helyzet után nehezen szabadított fel a Kinizsivédelem. A 70. percben a monori csatár nagy helyzetben kapu mellé lőtte a labdát. bab szűkített önköltsége a múlt évben 5,58 forint volt kilogrammonként. Tömegtermelésükben Vallja, Empress, Fanion, Keygold, Goldiroy fajtákat termelnek. A kísérleti zöldbabfajtáknál vetés előtt 3,5 liter Olitref vegyszeres gyomirtót alkalmaztak hektáronként és vetés után 2 kilogramm Patoránt, ugyancsak hektáronként. Növényvédelemre 4 alkalommal Miltox, két alkalommal Kasu- min és Bi—58 növényvédő szereket alkalmaztak. A zöld hüvelyű fajták közül bőtermőnek mutatkozik a Vallja, Fanion, Empress, Cimbola. A sárga hüvelyűek közül a Bodor, Keygold, Echo, Solare. A zöldbabot a Tiszából öntözni tudják, így az aszályos időben is nyereséges a zöldbabtermelés. Dr. Konrád Zoltán vukat. Tevékenységük ellenértékének kifizetésére a Gamesz- kisjavítási alapján 3,5 millió forint állt rendelkezésre. Ezt tetézi meg ágazati szinten körülbelül 2 millió forintnyi társadalmi munka. A kisebb feladatoknak a helybeli Gamesz műszaki-karbantartó csoportja gyürkőzött neki. Igaz, idén kiemelkedő, nagy volumenű építésről, helyreállításról, felújításról nem is adtak hírt a tervek. Az Arany János Általános Iskola fő- és melléképületeiben .például fő-, képp a festéssel, mázolással foglalatoskodtak a szakemberek. Ami még az óvodákban, is- . kólákban hátravan: a takarítás- meg néhány apróság. S utána kezdődhet a tanév, \ Országgyűlési képviselő fogadóórája Görbe Ferenc országgyűlési képviselő ma, augusztus 22-éa 9—12 óráig tartja képviselői fogadóóráját Nagykőrös lakosai számára a Nagykőrösi Konzervgyárban. Egyenlítési alkalom volt. Monor támadott többet, de a körösi védelem jól hárított. A 73. percben Vígh lövését védte a kapus, a 80-ban. Leskó biztosan védett egy szabadrúgást. Az utolsó tíz percben kiegyenlített mezőnyjáték foiyt. Jó színvonalú, sportszerű mérkőzésen jói szervezett iá- téíkkal megérdemelten nyert a körösi csapat. Leskó jól összpontosított, vele1 élt a játékkal, jói irányított. A katonai, .szolgálatra készülő Adámi és Csikós nagyszerűen ját-, szőtt, elöl Vígh jeleskedett, de a nagyon értékes győzelemért a teljes csapatot dicséret illeti. Mocsai Lajos játékvezető — egy partjelzővel — nagyon precízen,, tárgyilagosan vezette a mérkőzést. Ma délután hazai pályán Dánszenimiklós csapatával lesz edzőmérkőzés. A múlt héten Hetényegyhá- záh az utolsó felkészülési mérkőzésen 1-1 volt az eredmény. Nk. Kgy. Kinizsi ifi— Monori ifi 1-0 (1-0). Kinizsi ifi: Barabás — Czinkus, Kecskés Z., Parázs, Szűcs (Bella), Bertalan (Kur- gyis), Onhausz (Viktor), Simon, Eszes, Hagymást, Hegedűs (Varga). _Az erősebb fizikumú monori csapat ellen jó kezdés után visszaesett a „megfiatalított” körösi, csapat, de később ismét magára talált és küzdelmes mérkőzésen nyerni tudott. Heten a múlt bajnokságban még serdülők voltak, a csapat zöme három évig ifista lesz és együtt játszhat. Jók: Barabás, Parázs, Simon, Eszes. Góllövő: Simon. Túri Ferenc játékvezető egyedül is kifogástalanul vezette a jó iramú mérkőzést. P. S. Mai sportműsor Labdarúgás. Kinizsi-sporttelep, 16 óra 30 nerc: Nagykőrösi Konzervgyári Kinizsi— Dánszentmiklós (vagy Törteti TSz SK), barátságos mérkő- •?és. A nagyteremben / Házasság szabadnappal. Színes magyar fjlmvígjáték. Előadás 6 és 8 órakor. A stúdióteremben Kung-fu. Színes lengyel film, fél 6-koir. ISSN 0133-2708 (Nagykőrösi Hírlap) Tűzvédelmi felhívás Fajtabemutató Nagyréven Kenőkóccal a repce ellen É—SPOBTHÍBEK—' , ;-------Ket tős siker a nyitányon