Pest Megyei Hírlap, 1985. augusztus (29. évfolyam, 179-204. szám)

1985-08-22 / 196. szám

1385. AUGUSZTUS 22., CSÜTÖRTÖK inkább gyalogolnak A mentesítő megrendelhető I A közlekedés olyan, mint az időjárás: állandó és megunha­tatlan téma. Hol szidjuk (gyakrabban), hol dicsérjük (valljuk ►/é: ritkán), de nem múlik el nap, hogy ne beszélnénk róla. Demény Arpádné, a Volán 20-as Vállalat szentendrei üzem* igazgatóságának vezetője előtt vaskos dosszié fekszik. Benne gondosan összehajtogatva, dátumozva a munkájukat dicsérő vagy elmarasztaló cikkek gyűjteménye. — Nem takargathatjuk a munka közben elkövetett ki- sebb-nagyobb hibáinkat, hi­szen szem előtt vagyunk. A mi munkaterületünk az utca. A jól ismert sárga autóbu­szok a körzet 21 helységét kö­tik össze egymással, illetve a Dunakanyar jobb partját Bu­dapesttel. Mindehhez alig va­lamivel több, mint három tu­cat jármű áll rendelkezésünk­re. Az időjárás befolyáséi — Három éve kocsiparkunk ötven százalékát kicseréltük, így ma autóbuszaink átlagos életkora négy esztendő. A biztonságos közlekedés érde­kében szigorú szabályok hatá­rozzák meg, mikor kell átnéz­ni, javítani a kocsikat. Autó­buszainkat háromnaponként teljesen átvizsgáljuk. — Így elvileg lehetetlen a meghibásodás miatti járatki­esés? — Igen, de ez csak elmé­letben igaz. Még a legjobban karbantartott maszek gépko­csival is előfordul, hogy előre nem tudott műszaki hiba miatt leáll. Ilyen esetek ná­lunk is előfordulnak. Termé­szetesen, amint tudomást szerzünk róla, azonnal men­tesítő járatot indítunk, hiszen az utasokat mindenképpen el kell juttatnunk oda, ahova a jegyük szóL ■ —' A díjemelkedés nem csökkentette a forgalmat? — Csak egy átmeneti idő­szakra. öt éve dolgozom a szentendrei igazgatóságon, de ez alatt az idő alatt sohasem volt akkora forgalmunk, mint idén nyáron. Naponta 13 ezer utast szállítunk. A helyközi járatokat azonban — amióta négy forint a menetdíj — vál­tozatlanul kevesebben veszik igénybe. Inkább biciklin vagy gyalog teszik meg az egy-két rr.egá Hőnyi távolságot. — A zsúfoltságot, a tömött autóbuszt kánikulában nyilván nehezebben viselik el az em­berek. — Gyakran szidnak ben­nünket, hogy nem indítunk több járatot. Fölszáil egy egész kiránduló osztály, s ezért néhány utas lemarad. Pedig, ha az iskolából pár nappal előbb telefonon érte­sítenének a tervezett kirán­dulásról, szívesen indítanánk menetrenden kívüli járatot a várhatólag zsúfoltabb útvona­lon. Kevesebb várakozás — A napi forgalom mun­kaidő kezdetén, illetve végén különösen erős lehet, hiszen Szentendrén és környékén sok vállalat, üzem található. — Nem panaszkodhatunk, igen jó munkakapcsolatot si­került kialakítanunk az üze­mekkel. Előre értesítjük őket a tervezett menetrendválto­zásról, ezzel kapcsolatban kérjük véleményüket is. Nem okozott gondot az sem, ami­kor a vállalatok áttértek a rugalmas munkaidőre, bár olyan igényeket, amelyek öt­perces követési időt kívántak volna, nem tudtunk figyelem­be venni. Ehhez kicsi a mi autóbuszparkunk. Hosszas egyeztetéssel azonban sike­rült úgy megszerveznünk já­ratainkat, hogy a munkába, illetve hazafelé igyekvőknek ne kelljen sokáig várakoz­niuk a megállóban. Ezek a járataink csak munkanapo­kon közlekednek, de egy-egy rendkívüli műszak alkalmá­val — amennyiben idejében értesít róla az illető vállalat — szívesen indítjuk őket hétvégeken is. — A menetjegyárak emelé­se ellenére sem lennének nye­reségesek a közlekedési válla­latok, ha ügyes kezdeménye­zésekkel nem próbálnának va­lamilyen úton-módon többlet- bevételre szert tenni. Mi hoz nyereséget a szentendrei üzemigazgatóságnak? Örülnek a leveleknek — Három különjárati autó­buszunk. Ezeket bárki meg­rendelheti hazai vagy külföl­di fuvarozásra. Tavaly pél­dául a mi autóbuszunkon utazott Franciaországba a bu­dakalászi Lenvirág együttes, de utaztattunk már Olaszor­szágba és az NSZK-ba is. Alapvető és legfontosabb fel­adatúnk azonban változatla­nul a helyi forgalom lebo­nyolítása. Ehhez azonban az utasok segítségére is szüksé­günk van. Eltüntetik vagy megrongálják a megállókban elhelyezett menetrendtábláza­tokat, előfordul, hogy még az ezeket tartó oszlopokat is ki­emelik a földből vagy meg­görbítik. Jó lenne, ha az, aki ilyesmit lát, .megpróbálná megakadályozni a rongálást. Sok levelet kapunk egyéb­ként utasainktól, s ezeknek mi — a közhiedelemmel el­lentétben — akkor is örülünk, ha kritikus észrevételeket tar­talmaznak. A tőlük nyert in­formációk alapvetően megha­tározzák munkánkat, hiszen legfontosabb célunk: kényel­mes, gyors utazást biztosítani a helyi lakosoknak és a Duna jobb partjára látogató turis­táknak. Álmodozni jó Jesszusom, de szeretem, amikor az információáramlásról haiiok! Elképzelem, amim az a sok-sok információ megvadult főiyóként zúdul rám, úgy, hogy majd elsodor. Ilyenekről szok­tam álmodni. Aztán löiébreuek, Zúdulásról, sodrásról szó sincs, jóindulattal legfeljebb csordogálásróí. Így például tu­dom, hogy Szentendre városának lakói —- már ha van otthon telefonkészülékük — és intézményei, vállalatai a központ meg­keresése nélkül, közvetlenül teiiúvhatók. E készülékekhez te­lei on számok is tartoznak, bár ennek nyilvánvalóságát csakis a meggondolatlan olvadó hiheti. A számok ugyanis — (ál)tit­kosak. Nem teljesen titkosak, mert akkor sohasem tudnánk meg őket. A szentendrei telefonszámok pedig megtudhatók, csak éppen kötélidegzet, két Izmos láb, s rajtuk egy pár stra­pabíró f élcipő szükség éltetik a hadművelethez. Mindezekkel felszerelkezve az ember útnak indul, gyalog — lehetőleg tűző napon — néhány kilométert, majd bekopogtatva az illető in­tézményhez, udvariasan megkéri őket: legyenek szívesek fel­diktálni a telefonszámukat. Ugyan már — kacaghatna most fel a meggondolatlan olvasó —, hiszen ott a telefonkönyvi Hol? — kérdezhetné vissza a türelmes gyalogló. Mert a szentendrei postán ilyen portéka nem vásárolható. Állítólag ezeket a í’ü- zetszsrű kis könyvecskéket ötévenként nyomtatják ki, de a példányszámot két perc alatt kapkodják el. Aki a harmadik — vagy az öt éven belüli milliomodik — percben akarna he­lyi telefonkönyvet venni, az pukkadjon meg. Vagy menjen haza. Álmodozni az információáramlásról. Gyerekek a gyárban Egy picike ötlet is elég p KJ ne Ismerni a „kulcsos" 4 gyerekek nyári életét, célta- é lan bolyongásukat az utcá- y kon, tereken? S ki ne talál- í kozott volna — ha máshol y nem, közvetlen környezetében, í munkahelyén — olyan sztilök- f kel, akik idegesen lesik érá- 4 jukon a munkaidő végéhez í közeledő mutatót, hiszen a V. gyerek egyedül van otthon. A Papíripari Vállalat szent­endrei gyárában számukat te­kintve nincsenek többségben a női dolgozók, ám a szak­szervezeti titkár, Márikné Bérezi Juditnak a kezdemé­nyezését a férfiak is lelkesen megszavazták. Hogy mi volt az ötlet? — A szülők behozhatják szünidőben gyerekeiket a gyárba — meséli a termelés- előkészítés fiatal szakembere. — Nekem szerencsém van, édesanyám nyugdíjas, otthon Vigyáz a gyerekre, míg én a gyárban vagyok. Sok anyuká­nak azonban óriási gondot okoz az elhelyezés az óvoda1., iskolai szünetben. Érthető mó­don idegesek, ingerlékenyeb­bek idebent. Az ötlet természetesen csakis a kölcsönös segíteni akarás alapján valósulhatott meg. A folyamatos termelés biztosítá­sa nyaranta jelentős erőfeszí­tést kívánt a gyári kollektívá­tól, hiszen nemcsak a rendes évi, hanem a rendkívüli fize­tés nélküli szabadságon lévők helyett is erős tempót kellett diktálniuk az éppen bent lé­pőknek. A szakszervezeti tit­kár javaslata nyomán azon­ban az is világossá vált, hogy az édesanyák — otthoni, nagy­szülői segítség híján — kép­telenek egyedül megoldani a gyerekek elhelyezését. — Arra gondoltunk — me­séli tovább Márikné Bérezi Judit —, 1 hogy a nyáron egyébként is kihasználatlan kultúrhelyiségünkben pompá­san ellennének a gyerekek. Az egészen kicsiket kivéve, nyolc­éves korig fogadtuk őket. Mi is szereztünk, meg hozhattak is magukkal otthonról, játékokat. — Ki vigyázott rájuk, amíg szüleik az üzemben dolgoz­tak? — Az egyik fiatalasszony, Bódog Józsefné, aki egyéb­ként „civilben” a boríték­üzemben dolgozik mint pa­píripari szakmunkás. Szívesen vállalta ezt a feladatot. . Most két hétig egyébként éppen szünetel a tábor, mert a nagy szabadságolások miatt csak két gyerekre kellett volna vi­gyázni. Augusztus utolsó he­tében megint lesz 10—12 gye­rekünk. — Hol étkezhetnek, s mit csinálnak egész nap a cseme­ték? — Reggelit otthonról hoz­nak, a szülők befizetik ne­kik az ebédet, amit akár az anyukával közösen is elkölt­hetnek. Ha jó az idő, kint vannak a sportpályán, ami itt van a gyár előtt; szeles, hű­vös napokon pedig a kultúr­teremben játszanak Bódog Józsefné felügyelete mellett. Mint a papírgyári példa is mutatja, jó közérzetünkhöz néha egészen picike kis ötlet is elegendő. SZENTENDREI vtmap A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA ÜuRCjiség a városházán Elbúcsúzó tanácstagok Bensőséges hangulatú ün­nepséget tartottak augusztus 17-én délelőtt a szentendrei városházán. Társadalmi mun­kában élenjárókat, valamint sokévi közreműködés után a tanácstagi posztról leköszönő közéleti embereket köszöntöt­tek a város vezetői; Színi Ist­ván tanácselnök, Rozgonyi Er- nöné dr., az MSZMP városi bizottságának első titkára, Kurdics Erika, a KISZ városi bizottságának és Benkovits György, a HNF városi bizottsá­gának titkára. Ugyancsak az elnökségben foglalt helyet Lusztig .Gábor, a Szakszerve­zetek Pest Megyei Tanácsá­nak politikai munkatársa. A leköszönő tanácstagokat Szini István elnök köszöntötte, s emlékezett meg több éves — évtizedes — munkájukról, majd megköszönve tevékeny­ségüket, Ligeti Erika szobrász- művész szép emlékplakettjét nyújtotta át Marosvölgyi La­josnak, Krav jár Andrásnak, Szalai Imrének, Bódis József- nének, Szauter Tibornak, Bállá Lászlónak, Nizák Imré­nek, Ronga Lászlónénák, Vető Lászlónak, Klement Lászlónak, Csúcs Jánosnak. Danyi lstván- nénak, Váradi Zoltánnak, Ha­lasi Józsefnének, Schalcsik Máriának, Ács Mihálynak, Borbély Jánosnak, Arnold Fe­rencnek, Bódog Józsefnénak, Saáphy Károlynak. Hornyok Jenőnek, Fehér Andrásnak, Margaritovics Györgynek, Bi­hari Józsefnek, dr. Páljános Adolfnak, dr. Németh István­nak. dr. Győré Andornak, dr. Katona Gyulának, Szabó Im­rének, Szautner Katalinnak, Fridii Jenönének, Henei Dé- nesnek, Frida Ferencnének, Horváth Csabánénak. Csesz- nák Józsefnek, Nagy Csabáné­nak, Pereházy Józsefnek, Ter- ray Istvánnak, Román József­nek, dr. Stiegler Rózának, Kovács Imrének, Katona Lászlónak és Nagy Jánosnak. Kiváló társadalmi munkáju­kért tizenhármán vettek át Benkovits Györgytől, a HNF városi titkárától kitüntetést: Belosits József, Sállá István, dr. Jung József, Paunász Bé- láné, Homor István, Fazekas Lajos, Juhász Károlyné, Ko- vacsik Józsefné, Módos József, Pongrácz Ferencné, Janszki Istvánná, Berényi István és Siklós László. Ezt követően Színi István tanácselnök a múlt esztendő­ben végzett kiemelkedő társa­dalmi munkáért adott át ki­tüntetésekéi. Kerámáaplakettet és emléklapot kapott: a Mó­ricz Zsigmond és a Ferences Gimnázium, az egyik honvéd­ségi alakulat, az Erdészeti Gépgyártó Vállalat Rákóczi Ferenc szocialista brigádja, a Pest Megyei Üt- és Hídépítő Vállalat Csikány-brigádja, Ka­tona Súndorné, Spitzer Lajos, a PEFÉM szolgáltató gyáregy­ség pártalapszervezeti titkára, Szabó László, a Szentendrei Ipari Szövetkezet elnöke. Szí­vós Mihályné és Visky Éva. Melecsek Sándomé Érdemes Társadalmi Munkás kitünte­tést, V. Buda János pedig Ki- yá-ftr Társadalmi' Munkás- em- Jékpláüíettet Véhetett át. Határidő előtt Építik a mentőállomást Felbontott útszakaszok mu­tatják, mint mindenütt az or­szágban, Szentendrén is ki­használják az építkezéshez nélkülözhetetlen szép időt a kivitelezők. Ezt leginkább a belvárosban közlekedők ta­pasztalhatják, ahol jó ütem­ben halad és nagy erőkkel folyik a gázhálózat-építése. A munkálatok várhatóan még a szeptember 30-i átadási határ­idő előtt befejeződnek, hiszen augusztus elejéig a vezeték hatvan százalékát lefektették. Új lendületet vett a mentőál­lomás építése is, amelyet új kivitelező, a helyi Álész In­tertechno Szakcsoportja foly­tat. A szerződés értelmében munkájukat november 30-ig kell befejezniük. Sokan várták érdeklődéssel, mikor veszi kezdetét a köz­ponti támogatást élvező pin­cerekonstrukció.. Nos, a kivi­telező ÉLÉPSZER felvonult az első munkaterületére, az úgynevezett malomépülethez. Itt a támfalat erősítik majd meg. y Vajda Múzeum Később fogadhat Húzódik a Vajda Múzeum építése. Mint megtudtuk, a városi tanács a kivitelezési munkák folytatásához három­millió forint állami támoga­tást kapott, így meggyorsulhat a munka az építkezésen. Kár, hogy októberre, a múzeumi hónapra az intézmény még így sem fogadhat látogatókat. Már rövidesen aszfaltozzák Csodák pediglen nincsenek!?) Aj i, magyarok, imádjuk a csodákat. Rajongá­sunk, elképedt kíváncsisá­gunk tárgya persze válto­zik, némelyik azonban hosszabb életet vív ki ma­gának közgondolkodásunk­ban. Ilyen például a ,,gaz­dasági csoda”, amelyet eleinte csak Japánnal kap­csolatban emlegettünk, má­ra azonban vérszegény és igencsak satnya kezdemé­nyezésekre is szívesen rá­aggatjuk. De hát marad­junk csak az igazi csodák­nál, azoknál, amelyek bá­mulatba ejtenek bennün­ket. Nem kevés ország fejlő­dését figyeljük döbbent meglepetéssel: honnan, mi­ből táplálkozik felpörgetett iramú fejlődésük, magas műszaki, technikai, szerve­zettségi színvonaluk. A minap én is rácsodál­koztam egy adatra: a Duna menti Regionális Vízmű és Vízgazdálkodási Vállalat­hoz tartozó három város­ban és 69 községben össze­sen M7 kilométernyi csa­torna található. Ebből 73 kilometer a szentendrei körzet házai alatt kanya­rog. Nem vagyok közgaz­dász, s e kemény törvény­szerűségek által meghatá­rozott tudományághoz csu pán annyit értek, mint hon­fitársaim. Azt azonban sej­tem, hogy a csupán példa­ként említett számadat nem éppen az infrastrukturáli. fejlettség netovábbját jel­zi. Ezzel egyébként hazánk már régebben sem jeleske­dett. A két világháború kö­zött infrastrukturális fej­lettségünket tekintve Euró­pa országai között a nem éppen előkelő huszadik he­lyet foglaltuk el. S fájdal­mas ugyan, de tény: ma ugyanott állunk. A költség- vetés eme ágazata ellen, légfőbb érvként pénzéhsé -ge és nyereségnélkülisége szól. S végül is nem volt égbekiáltó a közutak, vas­útvonalak, telefonhálózat, közműrendszerek — néhá­nyat emelve csak ki e szfé ra bugyrából — állapota, de hiánya sem. „Kibírta” az ötvenes évek iparosítá­sát, s csak a hatvanas években derült ki: lehetet­len vagy a kelleténél sokkal nagyobb erőfeszítést igé­nyel a gazdasági továbblé­pés infrastrukturális fej­lesztés nélkül. Időközben a. szakemberek azt is bebizo­nyították, hogy sok-sok át­tételen keresztül ugyan, de busásan megtérülnek az ilyen jellegű beruházások. Gyorsabb az ügymenet, ha meglevő és jó telefonon bonyolítják levelezgetés he­lyett; nem kell méregdrá­gán javíttatgatni a kocsi-, kát, ha hepehupák és göd­rök nélküli, jól megcsinált betonúton szaladhatnak. Egyre gyorsabb ütemben fogyó egészséges vizünket sem kellene féltenünk, ha az állampolgár nem kény­szerülne sebészi beavatko­zással perforálni a rendelet szerint egyébként zárt rend­szerűnek épített szennyvíz- tárolóját. Így azonban an­nak átvétele után, amint kilép kapuján a hivatal képviselője egy jól meg­élezett vésővel azonnal alá­ereszkedik ... Csatorna ugyanis nincs. Drága... S ez ellen — pénz hiányában — hiába küzd a szóban forgó példá­ban aposztrofált vállalat is. /V 3to ismerem a legújabb' 1 ’ adatsort, csak sejtem; a huszadik helynél valami­vel előbbre találhatók — infrastrukturális ' mutatói­kat tekintve — a gazdasá­gi fejlődésük „csodájáról” neves országok. Hogy cso­dák nincsenek, egy rég el­porladt királyunk is állí­totta. Ügy a XII. század­ban .., I /.C-. däSiwff&ä Mint arról már többször Is hírt adtunk, jó fmL,«*£. ütemben halad a gázvezeték építése. Az első szakasz elkészült, az árkok betemetése után helyreállítják az útburkolatot, s megindulhat a közlekedés. Az oldalt írta: Horváth Judit Fotó: Erdős! Ágnes

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom