Pest Megyei Hírlap, 1985. augusztus (29. évfolyam, 179-204. szám)
1985-08-17 / 193. szám
A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXIX. ÉVFOLYAM, 193. SZÁM 1985. AUGUSZTUS 11., SZOMBAT Umi a menedzserek Új módszereket alkalmaznak Tudományos szervezés, vezetés í Külhonban azt hangoztatják, hogy a menedzserek % korában élünk, a gazdasági életnek olyan típusú veze- í tőkre van szüksége, akik a szorosan vett szakmai fel- $ készültség mellett kellő szervezési és vezetési ismere- tekkel rendelkeznek. A tudományok színes palettája 4 immár e területek által is gazdagabb, és nálunk sem f késlekedtek megteremteni ehhez a szükséges szervedé zeti kereteket. Allbertirsai tükörkép Gyorsabb a fejlődés tempója Jó indíttatás A Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság (SZVT) 1978-ban vert gyökeret Cegléden. Egyik létrehozója és irányítója Sárik Jánosné, aki kezdettől fogva a titkári funkciót tölti be. Vele beszélgettünk eddigi munkájukról és további szándékaikról. Mint elmondotta, nagymérvű nyitottság jellemzi az egyesületet, ami abban nyilvánul meg, hogy kívülállókat 's szívesen hívnak, várnak összejöveteleikre, amelyeket az MTESZ Petőfi utcai székházában tartanak. Érdeklődőkből, támogatókból széles körű réteg alakult ki, általában olyan emberekből, akik értékelik, hogy hozzájuthatnak a számukra új és fontos információkhoz. Nagy vonzerő a sok jó előadó. Miniszterhelyettesek, egyetemi tanárok, főhivatalnokok, egy-egy témakör legjobb ismerői kapnak — és fogadnak el — meghívást Ceglédre. A fiatal szakemberek is szívesen jönnek. A múltkoriban például Borlói Rudolf, az Állami Bér- és Munkaügyi Hivatal munkatársa tartott emlékezetesen nagy sikerű tájékoztatót a keresetszabályozás új módszereiről. Napjainkban a fejtágítók, különböző fajsúlyú tanfolyamok korát éljük, és ésszerű átrendeződés kezdődött meg ezen a területen is. A Volán 20-as Vállalat a középvezetők felkészítését úgy oldotta meg, hogy nem munkatársainak kellett az összejövetel színhelyére utazni, hanem mindig az az egy személy kereste fel őket, aki éppen a programban előadóként szerepelt. Vannak továbbá olyan vállalatok is, amelyek kimaradnak a központjaik által szervezett továbbképzési alkalomból, ezért városbeli egységeiket Is figyelembe kell venni. Jó indíttatást adott, hogy ugyanabban az évben alakult meg az MTESZ városi szervezete is, továbbá a Magyar Agrártudományi Egyesülettel is a kezdet kezdetétől jó a kapcsolat. Közös rendezvényük volt tavaly a Dózsa Tsz-ben tett látogatás, ahol egy nagy tapasztalattal rendelkező idősebb szövetkezeti elnök ismertette vezetési módszereit, a fiatal munkatársakkal való együttműködését Szinte ráadásképpen még a gazdaságot is megtekintették. Rangja van A tudományos társaságok rangja növekedett azáltal, hogy tavaly az MTESZ egyesületből társadalmi szervezetté rukkolt elő. A gazdaságpolitika szervezésében nagyobb feladatot kapott, számos fontos témában véleményezési jogköre van. Természetesen megyei és helyi berkekben is mind többet támaszkodnak a szakemberek ismereteire. Nálunk például a kereskedelemfejlesztési elképzelések megtárgyalásába vonták be az SZVT-t. Az országos irányzattal összhangban formálódott az itteni éves program is. A gazdaság- irányítási rendszer korszerűsítésének témakörét és a vállalati belső irányítást tűzték programul. Az év elején a foglalkoztatást és a munkaerőgazdálkodást a keresetszabályozás tükrében tekintették át. Rangos előadó, dr. Magyar József, a SZÓVOSZ főosztályvezetője ismertette az új vállalatvezetési formák bevezetésével kapcsolatos változásokat. Egy másik alkalomrfial dr. Rózsa József, az Állami Bér- és Munkaügyi Hivatalból az anyagi ösztönzés szerepét világította meg ■ a gazdálkodó egységek fokozott önállóságának tükrében. Járt itt a Fer- roglóbus vállalat igazgató- helyettese is. aki az anyag- és készletgazdálkodással kapcsolatban fejtette ki saját elveiket. Nagy nyereség, hogy a Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság elnöki tisztét olyan szakember tölti be, mint Varga Ernő, a Magyar Nemzeti Bank peglédi fiókjának igazgatója, aki maga is figyelemre méltó előadást tartott a hitelpolitika gyakorlati alkalmazásáról. Az SZVT kebelében tavaly jött létre a személyzeti vezetők klubja. Szerencsés indulását könnyítette., hogy a különböző szervezetekben dolgozó személyzetisek azonos gondjaik megbeszélésére kaptak vitafórumot, tapasztalatszerzési lehetőséget A tisztességről Az év hátralevő hónapjaiban részben a Ceglédi ősz ’85 eseményeihez, részben a Past Megyei MTESZ műszaki hetekhez kapcsolódnak az előadások. Dr. Lux Elvira pszichológus a korszerű lélektani módszerek vezetésben való alkalmazását tárja, hallgatói elé. Dr. Matolcsy György, a Pénzügyminisztérium munkatársa a gazdaságirányítási rendszer alkalmazásának tapasztalatait ismerteti. Az MTESZ műszaki hét előkészületei most folynak. Időszerű témaként iktatták programba az árképzési és a tisztességtelen gazdasági tevékenységet. A Vasipari. Elektromos és Műszerész Szövetkezetben a vezetés felépítését és gyakorlati tevékenységét tanulmányozzák. T. T. Még mindig nagy a fogalom a ceglédi papírboltokban, bár az első rohamon már túljutottak. Megfelelő árukészlettel rendelkezett a Rákóczi úti, a Szabadság téri és a Kossuth Ferenc utcai papír- és írószerbolt. Füzetcsomag, iskolatáska és a sok-sok apró, tanuláshoz kellő holmi egyaránt kínálta magát. Füzet- és tankönyvborító, csomagolóanyag rendre érkezett. Szeptember elején még várható egy vásárlási hullám, mert az első tanítási napok után derül ki. mi minden kell még. A papírboltok a levelező Tekében városi csapatbajnokságot szervezett a szakmaközi bizottság és a sportfelügyelőség. A több hétig tartó viadalon tizenhárom csapat vett részt, összesen százhetvennyolcan gurítottak rendszeresen a KÖZGÉP automata pályáján. A jól sikerült viadalt a rendezők a következő évtől ki szeretnék bővíteni, hogy a mostaninál még többen induljanak el. A mezőnyből kiemelkedtek a KÖZGÉP dolgozói, ,a rajthoz álló két csapatuk szerezte meg az első és második helyet, a jobbik gárda veretlenül nyerte a bajnokságot. Egyénileg csak azoknak a teljesítményét értékelték, akik több alkalommal szerepeltek csapatukban. A nőknél a 20. sz.1 Volán játékosai érték el a legjobb átlageredményeket. Közöttük a sorrend: 1. Nagy Sándorné 218, / A Dánszentmiiklósi—Albert- irsai Micsurin Termelőszövetkezet üzemi híradójában legutóbb figyelemkeltő írás jelent meg Albertirsai tükörkép címmel, Fazekas László nagyközségi tanácselnök tollából. A tükörbe néző ember a saját arcát, tükörképét látja szemtől szembe. Arcára írva, ha gondja van, öröme van, arcán látszik elégedettsége, vagy akár tanácstalansága vagy bizakodása. A tanácselnök írását olvasva egy kicsit közelebb kerülhetnek hozzánk Albertirsa most jellemző vonásai. — örvendetesen felgyorsult a fejlődésünk tempója —summázza Fazekas László. — Ettől azonban csak tovább gyarapodott közös teendőink száma. Több tényező együttes hatásaként érhettük el eredményeinket. Események, adatok sorakoznak itt most. A megyei, a városi — korábban járási — párt- és állami vezetés odafigyelt Albertirsára, segített elvi és gyakorlati útmutatásokkal. Ennek köszönhető, hogy a közigazgatás átszervezésének időszaka nem okozott gondot itt. — Szorosabbá váltak a kapcsolatok a településen belül a különböző szervezetek, intézmények és gazdálkodó egységek között. Külön kiemelést érdemel az a sokoldalú segítség, amit a Micsurin és a Szabadság Termelőszövetkezet nyújtott az utóbbi években a községpolitikai célok valóra váltásához. A nyolcszáz hektáros társulásos gyümölcsültetvény s szinte vonzataként az ezervagonos hűtőház, a vízműhálózat fejlesztése, az ellátás és a vendéglátás javulása mind a fejlődés motívuma. Az alapellátást jórészt a Dél-Pest megyei Afész oldja meg, kisáruházával. A kisker- teseket a felvásárlással segíti. A Dolina étterem 300 adagos konyhája a közétkeztetésben jelentős. Most van készülőben egy 400 négyzetméter alapterületű ABC-áruház. A Micsurin Tsz két esztendeje közmegelégedésre üzemanyagtöltő állomást nyitott. Az ellátást jól segíti a Cegléd és tagozatosok ellátására Is felkészültek. Nemcsak füzetegységcsomagok találhatók a polcokon és a raktárban, hanem ki-ki szólóban is vásárolhat a bolti füzetkészletből. Javítóvizsgák Augusztus 29-én, csütörtökön reggel 8 órakor megkezdődnek a javítóvizsgák a ceglédi 203. Bem József Ipari Szakmunkásképző Intézetben. A pótbeíratás augusztus 29-én délután 15 órakor kezdődik az iskolában. 2. Kaszai Béláné 217, 3. Szu- da Éva 213 fás átlaggal. A férfiaknál a KÖZGÉP- esek egyénileg is kiemelkedtek: 1. Sárik Sándor, KÖZGÉP A., 253, 2. Bodóczki István, KÖZGÉP B„ 247, 3. Király János, KÖZGÉP A. 245 fás átlaggal. A városi csapatbajnokság végeredménye: X. KÖZGÉP A 12 12------78-18 24 2. KÖZGÉP B ÍZ 10 — 2 69-27 20 3. Stylus Faipari Kisszöv. 12 10 — 2 64-32 20 4. November 7, Tsz, Csemő 12 9 — 3 67-29 18 5. 20. sz. Volán 12 9 — 3 61-35 18 6. Vasip. Szöv. 12 7 — 5 53-43 14 7. Honvédségi KIPA 12 6 — 6 53-43 12 8. AFÉSZ 12 5 — 7 47-49 10 9. KÖZGÉP serdülő 12 4 — 8 33-58 8 10 VIKUV 12 3 — 9 41-55 6 11. Városgazd V 12 2 — 10 25-71 4 12 Posta 12 1—11 16-80 2 13. Május 1. Ruhagyár 12 — — 12 9-84 — u. L. környéke Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat Albertir- sán. A Művelt Nép Könyv- terjesztő boltját sokan keresik fel, és mindig van miért. A TÜZÉP telepe igyekszik a lakosság igényét kielégíteni. A vízműhálózat kiépítését, mint a tanácselnök írta, rövidesen követnie kell a nagyközségi csatornamű kivitelezésének. Elkészíttették már a csatornamű és a szennyvíz- tisztító telep kiviteli tervét, amelynek megépítéséhez rendelkezésre áll az összes szak- hatósági engedély. A munkákat jövőre szeretnék elkezdeni. Az úthálózatot egyelőre csak szerény keretek közt tudják korszerűsíteni. Az újtelepi rész közlekedési viszonyain sokat szeretnének javítani. Járdaépítésben a lakosság lelkesen segítkezik: Az utóbbi öt esztendő alatt 5170 méter járdát építettek tanácsi segítséggel, sok társadalmi munkával. Szó kerül a nagyközségről készült írásos dokumentumban arról is, hogy a bölcsőde a jogos igények kielégítésére még megfelel, negyven gyereknek adva helyet. Egy óvoda létrehozását viszont tervezik a következő ötéves terv időszakára. Enyhültek az iskolagondok, amikor négy esztendeje megépült kilenc tanterem, majd újabb három, és egy tornaterem is. Az egészségügyi ellátásban előrelépést jelentett az ötödik orvosi körzet kialakítása, megoldódott az összevont orvosi ügyelet. Tavasz óta Albertir- sán is van gyermekorvosi szakszolgálat, ennek bővítését Augusztus 19-től 25-ig Hétfő. 8.00: Műsorismertetés. Programajánlat. 8.05: 50 éves a szolnoki sportrepülés. 9.00: Régi melódiák, új köntösben. 9.20: A város, ahol nem történik semmi. 9.40: Pár perc dzsessz. Stan Getz triója játszik. 9.45: Előzetes augusztus 20-i műsorunkból. 9.58: Verbunkos muzsika. 9.57—10.00: Programismertetés. Kedd. 9.00: Műsorismertetés. 9.05: Alkotmány utcai háztűz- néző. 10.00: Délelőtti minihangverseny, A szolnoki MHSZ Olaj bányász! fúvószenekar játszik. 10.10: Derék pékek. 10.30: Csepregi Éva énekel világslágereket, közben 10.40: Hazai holmi. Körmendi Lajos jegyzete. 10.57—11.00: Műsorelőzetes. Szerda. 17.00: Műsorismertetés. Hírek. 17.05: Farmer és nyakkendő. Ifjúsági magazin 18.00—18.30: Alföldi krónika. Csütörtök. 17.00: Műsorismertetés. Hírek. 17.05: Hétközben. Aktuális magazinműsor. (A műsor hívható telefonszáma: 18-111.) 18.00: Alföldi krónika. 18.15: Beatpa- rádé. 18.26—18.30: Hírösszefoglaló. Lap- és műsoréi őze- tes. Péntek. 17.00: Műsorismertetés. Hírek. 17.05: Engelbert Humperdinck énekel. 17.20: tervezik. A lakásgondokat ismerve tizenkét közművesített telket adott a tanács a magánerős építkezések támogatásához, és újabb 49 családi otthon sorházas kiépítését szorgalmazzák emellett. ■ A fürdő megépítése külön figyelmet érdemel, hiszen létrejöttét a két termelőszövetkezet milliói mellett a lakosság is másfél millió forinttal segítette eddig, s hasonló a társadalmi munkák összértéke is. — Ügy gondolom — írta Fazekas László tanácselnök —, a leírtakból és az itt számba veitekből egyaránt kitűnik, hogy az 1980 táján, a VI. ötéves terv időszaka előtt az Albertirsa népe által önmaga elé tűzött célok legfontosabb jai teljesültek. Fejlődésünk elérte a kívánt tempót, lakosainknak a korábbinál szélesebb rétege zárkózott fel az élenjárókhoz. Ma már nem jellemző településünkre a széthúzás. örvendetesen szaporodnak az összetartó erők. Céljaink és feladataink is hasonlóak az öt év előttiekéhez, ám megoldásukhoz csak a korábbinál is nagyszerűbb munkával juthatunk. Most majd még több múlik rajtunk, ezen a tájon élő embereken, itt dolgozó kollektívákon. Fogadóórák Fekete Antal, a városi tanács elnöke augusztus 21-én, szerdán délelőtt 8-tól 12 ódáig fogadóórákat tart a városházán hivatali helyiségében. Égi szekerek. Látogatóban a Kilián György Repülő Műszaki Főiskola légi jármű-múzeumában. 17.40: A 100 Folk Celsius együttes játszik, közben Noteszlap. 18.00—18.30: Alföldi krónika. Szombat. 7.00: Román nemzetiségi műsor. 7.30: Kellemes hétvégét. 8.30: Koppanástól koppanásig. Könnyűzenei lemezbemutató. Vezeti: Kutas János. 9.00: Üres katedrák. 9.20: Könnyű hangszerszólók. 9.30—10.00: Román nemzetiségi műsor. Vasárnap. 9.00: Műsorismertetés. Hírek. Programajánlat. 9.05: Énekegyüttesek slágerfelvételeiből. 9.25: Hazai holmi. Körmendi Lajos jegyzete. 9.30: Könnyűzene vonósokra. Helmuth Zacharias zenekara játszik. 9.40: Humor a plasztikában. Nagy István szolnoki szobrászművész műtermében. 9.50: Rod Stewart énekel. 10.00: 50 éves a szolnoki sportrepülés. 11.00—11.30: Szlovák nemzetiségi műsor. 19.30—20.00: Hangos újság. Az adások mindennap az 1359-es kilohertzen hangzanak el. ISSN 0153—250» (Ceglédi Hírlap) Értesítés a ceglédi gázfelhasználóknak! Értesítjük önöket, hogy Cegléden, augusztus 22-én, reggel 4 órától augusztus 23-án, 22 óráig karbantartási munkák miatt szünetel a gázszolgáltatás. K-rjük. szíveskedjenek a gázmérőnél felszerelt elzárócsapot „elzárt” állapotba fordítani! A gázszolgáltatás ismételt megindítása előtt gázszerelőinknek meg kell győződniük a gázcsap elzárásáról, ezért kérjük, szíveskedjenek a gázszünet idején, este 22 óráig lehetővé tenni a lakásba való bejutást, illetve a lezárás tényéről írásban tett nyilatkozatot kérünk. A gázszolgáltatás kimaradásáért szíves elnézésüket kérjük, a gyors és szakszerű üzembe helyezéshez nyújtott segítségüket köszönjük. Észrevételeiket a következő címen és telefonszámon jelenthetik be: Tigáz foí(Iédi I zenié Cegléd, Kozmo S. u. 2. Tel.: 11-595 és 10-824. Túl az első rohamon Füzetek, nemcsak pakkban Tömegsport , A Közgép lett a bajnok Megjöttek a kanalas gépek Húsznál többféle rakodókanál készül a Közgép ceglédi gyárában a Volvo-rakodógcpek különböző típusaihoz. Cserébe a legkorszerűbb rakodóeszközök érkeznek a gyárba — képünkön —, amelyeket szerte az országban nagy megelégedéssel használnak. Apáti-Tóth Sándor (elvétele A szolnoki rádió műsora