Pest Megyei Hírlap, 1985. július (29. évfolyam, 152-178. szám)

1985-07-06 / 157. szám

«VT MM. YE, 1985c JŰLIUS 6. SZOMBAT Egy mondat a határozatból Ahhoz gazdagnak kellene lenni Rövid idő elteltével talonba tették Idézünk. „... olyan módszereket kell kidolgozni, ame­lyek a bérrendszer alkalmazását rugalmasabbá teszik, ösztönöznek a munka termelékenységének emelésére, biztosítják a helyesebb létszámgazdálkodást.” Helyes. Legyen így! Hasznos szándékok, sikert ígérő cél. A citá­tum eredeti szövege azonban meglehetősen öregccske, 1958. október 16-i ülésén fogadta el — a munkásosztály- lyal kapcsolatos egyes feladatokról határozva — a Ma­gyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága. Módosult arányok Az átlagos tájékozottságú ál­lampolgár is példák seregét tudja sorolni arra, mennyifé­le próbálkozás alanya, tárgya volt — az említett, 1958-as pártdokumentum óta — a bér­politika, g bérrendszer fejlesz­tése, korszerűsítése, változta­tása, igazságosabbá tétele, ösz- szehangolása a változó köve­telményekkel és így tovább, szinte a végtelenségig gyara­pítva az új és a még újabb megfogalmazásokban testet öl­tő, változatlan, végre nem haj­tott felada tóikat. Emlékeztetésül elég itt utal­ni a különböző bérpreferen­ciák kialakult — és például a. megye textiliparában, villa- mosenergia-iparában fontos szerephez jutó —, majd az ere­deti céltól már-már függetle­nedett rendszerére, az ún. or- ságos szakmai bértáblázat megalkotásának kikövetelésé­re, azután rövid idő elteltével talonba tételére, a nyereségré­szesedési kategóriák kialakítá­sára és megideologizált eltö- röltetésre... S míg a példatár gazdag, addig az eredmény szegényes, sőt, az óhajtotthoz, a remélthez, a várthoz mérten kimondottan szerény, csekély. Szegényes, mert a hatvanas évekhez képest tetemesen csökkent az,ös*jtes jövedelmen belül a munkajövedelmek ará­nya, súlya, s a munkajövedel­mek közötti különbségek is — az ellenkezőt sürgető határo­zatok, rendelkezések, szónok­latok és újságcikkek ellenére — lényegesen mérséklődtek. Volt idő, amikor — ezzel nem azt állítjuk, mintha az lett volna az eszményi — a jövedelem nyolcvan százalé­kát a munkával összefüggő be­vételek, húsz százalékát a munkától független források — döntően a társadalmi jut­tatások — adták. Napjainkban ez az arány — sokak szerint — kritikus határt ért el. A mun­kajövedelmek a lakosság ösz- szes jövedelmének a kéthar­madát adják csupán, holott — a saját bőrünkön érezhettük, éreztük — 1980 és 1984 kö­zött a munkások és az alkal­mazottak reálbére, illetve a termelőszövetkezeti tagok reálkeresete — kerekítve — hat százalékkal csökkent...! Erről a folyamatról így szól a Magyar Szocialista Munkás­párt Pest megyei Bizottságá­nak a megyei pártértekezlet — 1985. március - 2—3-a, Gö­döllő — elé beterjesztett je­lentése: „Az átlagos kereset- növekedés a szocialista szek­tor anyagi ágaiban évente megközelítette a hat, más te­rületein pedig meghaladta az öt százalékot. Mivel qazdasági realitásokból és kényszerből többször került sor fogyasztói áremelésekre, a bérből és fize­tésből élők egyes rétegeinél csökkent az életszínvonal." Elgondolkoztató átrendező­dési folyamat indult meg a megyében a hetvenes évék vé­gén, a nyolcvanas évek ele­jén. A legfontosabb jellem­zője ennek a kedvezőtlen fo­lyamatnak az volt, hogy gyor­san veszített vonzerejéből az ipari kereset, egyre több más ágazat haladta meg az iparban elérhető átlagos havi bért. az iparon belül pedig, ami a kifi­zethető béreket illeti, már-már lehetetlen helyzetbe jutottak a nagyüzemek. Egyre erőteljesebben érzé­kelhetővé vált — és ma sem szólhatunk róla múlt időben — a főmunkaidőben elérhető munkajövedelmek szerepének, súlyának kisebbedése, némely esetben, helyen már-már je­lenléti díjjá devalválódása. A társadalom jogos igényeit, in­dokolt türelmetlenségét fogal­mazták meg a Magyar Szocia­lista Munkáspárt XIII. kong­resszusának határozatában a küldöttek, amikor a dokumen­tumban azt rögzítették: „A la­kosság jövedelmének növeke­désén belül — az alapvető szo­ciális ellátás sérelme nélkül — a munkából származó jövedel­mekre kell nagyobb figyelmet fordítani.” Ami nem azt tudat­ja. hogy a jövedelmeknek a munkától független része ki­maradhat a figyelem sugará­ból, hanem az elsőbbséget ha­tározza meg, azt, minek van előnye. Ennek az előnynek a megjelölését valóban a közvé­lemény követelte ki. Bizonyos, hogy ebben a ki­követelésnek szóló, jó értelmű engedékenységben jelentős ré­sze van az életszínvonal stag­nálása, bizonyos rétegeknél csökkenése következtében lét­rejött feszültségeknek, ám nagy a valószínűsége annak is, hogy kemény gazdasági, gaz­dálkodási tények nyomatékosí­tották szükségszerű teendővé a felismerést: nem vagyunk annyira gazdagok, amennyire visszaszorult a munkajövedel­mek szerepe a munkamegosz­tás legtöbb részterepén ...! Ahhoz ugyanis nagyon gaz­dagnak kellene lenni, hogy le­mondhassunk munkajöve­delmekben rejlő ösztönzési, ér­dekeltségi' lehetőségekről, mert ha ezekről „elfeledkezünk”, akkor aligha sikerül előterem­teni a viszonylag tág körű szo­ciális ellátás, társadalmi jut­tatás seregnyi részletének anyagi fedezetét. Figyelmeztető tények Néhány, az előbbi bekezdés­ben említett, nyomatékosító, figyelmeztető tények közül. Az ipar állóeszközeinek állomá­nya a nyolcvanas évek eddigi szakaszában a termelésnél gyorsabban növekedett, azaz hasznosításuk — romlott...! Továbbá: a gépek és berende­zések munkarend szerinti idő­alapjának — ami messze van a naptári időalaptól, mert sok­kal kisebb annál — csupán a hetvennégy százalékát töltik ki tényleges működtetésükkel a termelőhelyek, holott ez az időalap a megyében — el­sősorban a gépiparban — a cégek többségénél egyetlen műszak ...! S ami igazán meg­hökkentő: az újonnan elké­szült, korszerű technikai, tech­nológiai színvonalat képvise­lő beruházásoknál még ked­vezőtlenebb — hatvan száza­lék körüli — ez a hasznosítá­si arány ...! Folytathatjuk más irányból közelítve a bizo­nyításhoz, a gazdásági tények kikényszerítette felismeréshez eljutás kimondásához például azzal a tapasztalattal is. hogy napjainkban a fejlesztések kö­zül minden ötödik, az átadást követő második esztendőben is még mindig veszteséggel működik! Nemcsak érthető,, hanem egyenesen szükségszerű, hogy a hetedik ötéves terv most for­málódó koncepciója a koráb­biakhoz mérten szűkíti a köz­ponti bérpolitikai intézkedések alkalmazásának mozgásterét, ugyanakkor az eddigieknél szorosabb kapcsolatot keres a főmunkaidőben nyújtott telje­sítmény emelkedése, s annak növekvő elismerése között. Ilyen — lényegében régóta hangoztatott elvekre felépülő új — gyakorlat eredménye le­het azután, hogy — a koncep­ció mai változata szerint — a munkajövedelmek reálértéke átlagosan évi két százalékkal — 1936 és 1988 között ennél valamelyest kisebb mértékben — növekedhet. Nem ringatunk magunkban olyan illúziókat, hogy az 1984. évi — egy foglalkoztatottra ju­tó — 5500 forintot valami­vel meghaladó átlagkereset, még ha hangsúlyozzuk is, hogy ez átlagkereset, valami roppant erős ösztönzést foglal­hat magába a korábban em­lített tények — a gyatra fej­lesztési hatékonyság, az álló­eszköz-kamatoztatás alacsony színvonala stb. —, tapasztala­tok kedvezőbbé változtatásá­ra. Főként akkor nem hisz- szük ezt, ha tudjuk: a teljesít­ménytől függő — ún. mozgó — keresetrész nulla és húsz szá­zalék között van a népgazda­ság legtöbb területén, azaz ha­tása korlátozott vagy éppen jelentéktelen, elhanyagolható. Sok az igazság ugyanis abban az üzemi véleményben, hogy­ha havonta száz, százötven, kétszáz forint mindent össze­véve az ösztönzés, akkor már sokkal tisztességesebb, egye­nesebb dolog az öntudatra ala­pozni ... Regös út marad Kedvezőtlen tapasztalatok serege kényszerítette ki azokat az intézkedéseket, szabályozó­változtatásokat, amelyek ha­tására 1984-ben már — sze­rény mértékben — nőtt a bé­rek, a keresetek ösztönző sze­repe, az egyéni javadalmazás és az egyéni teljesítmény kap­csolata valamivel szorosabb lett. Kezdő lépések — nem egyértelmű visszhanggal! Ki­derült ugyanis, hogy nemcsak a jövedelmek differenciálását kell megszoknia a közvéle­ménynek, hanem o követelmé­nyek emelkedését és differen­ciálódását is! Ami nem egy­szerű! Példák, esetek sokasága mutatja a megyében, a meg­nőtt feladatokat nem -minde­nütt és nem mindénki5 Vállal­ja...! Nem — lesz — köny- nyű szakítani a megcsontoso­dott szokásokkal, a rossz be­idegződésekkel, amint nem könnyű elrekeszteni a munká val arányban nem álló, illetve a munka nélkül szerzett jöve­delmek keletkezésének útját sem. Mégis, bár nem könnyű, de elkerülhetetlen. Ez az egyet len lehetséges útja ugyanis az életszínvonal — érzékelhető és tartós — emelkedése megala­pozásának. Hangsúlyozzuk: megalapozásnak. Mert az emelkedéshez még több kell majd. Persze, először nem munkajövedelmek, hanem a társadalomnak szükséges és hasznos munkateljesítmények formájában. Mészáros Ottó Magyar-nicaraguai tapasztalatcsere Rafael Solis, a Nicaragua: Nemzetgyűlés titkára vezeté­sével négy párt képviselőiből álló parlamenti küldöttség tartózkodott július 3—5. kö­zött Magyarországon, hogy ta­nulmányozza a magyar al­kotmányt, létrejöttének és módosításainak történelmi, társadalmi körülményeit. A küldöttség megbeszélést foly­tatott Cservenka Ferencné- vei, az országgyűlés alelnö- kével, találkozott dr. Bölcsey Györggyel, az országgyűlés jogi, igazgatási és igazságügyi bizottsága titkárával, Ri- bánszki Róberttel, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa titkárával, dr. Petrik Ferenc igazságügyminiszter-helyet- tessel és dr. Halász József­fel, az Állami és Jogtudomá­nyi Intézet igazgatóhelyette­sével. Találkozó Nagykátán Szövetkezetiek Egy világméretű mozga­lom, a szövetkezeteké idén hatvanhanmadszor rendezi meg saját ünnepét. Gyűlé-' seken, szabadtéri ünnepé­lyeken találkoznak össze a legkülönbözőbb gazdasági tevékenységgel foglalkozó, de a közös munka és közös tulajdon alapján munkál­kodó emberek, hogy meg­erősítsék egymásban a hi- , tét: együttes erőfeszítéseik nem hiábavalók,1 gazdasági és eszmei értelemben egy­aránt előremutatók, hasz­nosak, a közösség érdekeit szolgálják. A Szovjetuniótól Francia- országig, Hollandiától Ma­gyarországig egyaránt tar­tanak ilyen megemlékezé­seket. Pest megyében ma szombaton a mezőgazdasá­gi, fogyasztási ipari szövet­kezetek tagsága Nagykátán, a Tápióbicske úton levő emlékművel szembeni ré­ten tartja nagyszabású ta­lálkozóját. A nagygyűlést Babcsán József, az MSZMP Nagykátai Bizottságának első titkára nyitja meg, majd Takács József, az MSZMP Központi Bizottsá­gának alosztályvezetője mond ünnepi beszédet. hét híre MINEMŰSEGUN ® Nemzetközi mezőgazdasági kemizálási konfe­rencia színhelye volt Keszthely. ^ Győrött megkezdte munkáját az országos anyanyelvi tábor. ® Átadták rendeltetésének Békéscsabán a hazai konténeres szál­lítás legújabb pályaudvarát. Q A hét híre az is, hogy Budapesten rendezték meg az újonnan végzett vas­ipari szakmunkások avatóünnepségét. SzGmO gondok forrása a megye iparában — de nem­csak az iparban — a kellő szá­mú, megfelelő képzettségű szakmunkások hiánya. Tábo­ruk a nyolcvanas évek ele­je óta folyamatosan kisebbe- dik — ugyanakkor, szemben a közhiedelemmel, a segéd­munkásoké növekedett —, az összes foglalkoztatottan belüli arányuk is mérséklődik. Ked­vezőtlen folyamat! Az, mert hiszen a megye ipara elérke­zett a már nem halasztható lépésváltáshoz, egy intenzív fejlődési szakasz megkezdésé­hez, s ehhez, nélkülözhetetle­nül, jól képzett szakmunkások kellenek, kellenének. Ebben a tárgykörben is lényeget látó elődünk, Széchenyi István — a Stádiumban — fogalmazott úgy, hogy .. nem a nép so­kasága okozza egy vidék vi­rágzását, hanem a nép mine- müsége”. Mineműségünkkel, ha a felszínen maradunk, sem­mi hiba nincsen! Semmi hiba nincsen, nem lehet, mivel a megyében tíz esztendő alatt több mint a két­szeresére növekedett az aktív keresők táborán belül azok ará­nya, akik szakmunkásképzőt, középfokú szakiskolát jártak ki sikerrel. A változás itt volt a legnagyobb, a második hely­re pedig — a számszerű vál­tozás mértéke szerint — azok csoportja kerül, akik közép­iskolát végeztek. Sikerült több mint kétezer fővel bővíteni — és ezzel tízezer fő közelébe hozni — azoknak az ifjaknak a ser egét. -akrk a megye szak­munkásképző intézményeiben készülnek jövendő mestersé­gükre. Akkor hol a hiba? Pél­dául ott, hogy a kiképzett, szakmunkás oklevelet szerzett fiatalok közül minden máso­dik (!) öt éven belül elhagyja a választott mesterséget, más pályán próbálkozik. Ez a fel­erősödött. hatásaiban szinte felmérhetetlenné váló folya­mat azután oda vezet, hogy bár a gyerekek is csökkenő számban választanak valami­lyen vasasszakmát, forma sze­rint elegendő lenne az után­pótlás, ha pusztán azt nézzük, a vasipari szakmákban meny­nyi oklevelet osztanak ki. Ha viszont azt firtatjuk — és a lényeg itt rejlik —, mennyi a tényleges, hosszú távon is szá­mításba vehető utánpótlás, ak­kor meghökkenve tapasztal­juk, patinás szakmák kezde­nek szinte elnéptelenedni — így a klasszikus forgácsoló mesterségek, az esztergályos, a gyalus, a köszörűs —, s ugyan a megyében némely mestersé­gek népszerűsége emelkedőben van — mint például a mecha­nikai, s főként az elektromos jellegű műszereké —, egyre nehezebb o hagyományos vas­ipari munkakörök betöltése. Egyre nehezebb, mert mine- műségünk örvendetes változása nem leli a párhuzamot a gaz­daság igényelte, követelte szakképzési feladatokkal. Valamikori köznapjainkra utal, hogy bár a céhe® kéz­műiparból összesen 202 mes­terséget ismerünk, ezeknek je­lentős része — majdnem a fe­le! — a ruházati, illetve a tex­til-, textilfeldolgozó iparban volt megtalálható. Ha erre mutatkozott szükség, akkor ezeket a mesterségeket tanul­ták a jövendő mesterek, mert a szakma a — szerény — ki­emelkedés ígéretét hordta ma­gában. Ma viszont a családok egy része tragédiának tartja — a leányok esetében pedig végzetnek... —, ha a cseme­te „csak” szakmunkásképzőbe jut be. S e csemeték közűi so­kan bizony még ezt a csak- iskolát is bukdácsolva járják ki... Véljük, bár tévednénk, mintha fontos arányokat, irá­nyokat vétene el a pályavá­lasztás körül tüsténkedő csa­lád; a családok tízezrei! Hatalmas népgazdaság: ká­rok eredője a képzés és a tényleges szükségletek össz­hangjának hiánya, a papíron kiképzettek és a valóságosan foglalkoztathatók szembetűnő eltérése. A megyében nagy értékű fémmegmunkáló gé­pek, berendezések állnak, dol­goznak a logikus két műszak helyett félműszaknyit, kezelő híján. Aligha véletlen: a va­sasszakmákban a legnagyobb a keletje a vállalati gazdasági munkaközösségek teremtette többletnek, gyakran a válla­latnak minden pénzt megér — és ki is fizetik, bár tudják, a doloigban nem minden forin­tot fed teljesítmény —, hogy a vgmk, főként határidős szállí­tásoknál, kirántja a bajból. Szakmai mineműségünk álla­pota és gyakorlati kamatozta­tása ezért, így teremt kérdő­jeleket másfajta, remélt mi- neműségeink realitását téve kétségessé, kérdésessé. M. O. Penzió a Patkó utcában Több lehet, mint érdekközösség Rossz szomszédság, török átok — tartja a mondás, de ugyan ki­nek adatik meg, hogy megválassza, ki mellé költözik. Ma már nem­csak a fővárosban, de annak környékén is egyre-másra nőnek ki a földből a tízemeletes panelházak, a rossz nyelvek szerint: betonkaptá- rak. Száz lakás, száz család. Belőlük igyekeznek jó szomszédi közös­séget kialakítani több, kevesebb sikerrel a lakásszövetkezetek, ame­lyek egyikét mutatják be az alábbi sorok. Okirat, idézetekkel Budaörs, Patkó utca 5. A lakásszövetkezet 1980 májusá­ban alakult meg. A meglehe­tősen viharos kezdet után — több vezetőség váltotta egy­mást —, másfél éve egy fia­tal, agilis elnök vette kézbe az irányítást. Meqyesy Péterjegv megállapodást tesz elém. Az alapító okirat kissé szokatlan módon, idézetekkel zárul. Kettőt idemásolok, mert jól jellemzik az újító szellemű társadalmi tisztségviselőt' „Csak azok lesznek közülünk igazán boldogok, akik megke­resték és megtalálták a mások szolgálatához vezető utat” (Al­bert Schweitzer); „Az érték elherdálása etikai vétség” (Kondor Bála), — Talán kissé patetikusan hatnak ezek a szavak, de én komolyan gondolom — mond­ja. Mielőtt azonban a valóban újszerű kezdeményezésről szólnánk, pergessük vissza az időt. Egy korábbi, nagy vitát kavaró közgyűlésen, ahol a lakók nem fogadták -ed a zár­számadást, felszólalt — akkor még civilben — Megyesy Pé­ter is. Kifejtette véleményét a pénzügyi tervezésről, mond­hatnánk, vesztére, mert a vá­lasz az volt: ha jobban tudja, csinálja. Kcmaíozzon az érték — Ezt persze nem fogadtam el, de gondolkodtam a dolgon, beszéltem többekkel, akikről éreztem, együtt tudnánk dol­gozni. Végül, egy hét töpren­gés után ráálltam, elvállaltam a háromtagú igazgatóság ve­zetését. Az volt a célom, cé­lunk. hogy gyarapítsák, ka­matoztassuk a közös vagyont. Tavaly márciusi közgyűlé­sünk végül is felhatalmazta az igazgatóságot, hogy a ház lá­bazatát — amelyet a leendő bérlő beépíttet — bérbe adjuk. Ez utólag egyszerűen hangzik, de több hónapos tárgyalás, győzködés, szavazás előzte meg. Néha már azt mondtam magamban: szép, szép ez a demokrácia, de roppant meg­nehezíti a dolgunkat, hogy egy-két akadékoskodó lakó­társ keresztülhúzhatja a szá­mításainkat. Amikor már zöld útja volt a bérbeadásnak, ar­ról folyt a polémia, hogy még­határozott, vagy meghatáro­zatlan időre szóljon a szerző­dés. A döntés: tizenöt éves a bérlet. A bérlő pedig, Kökényesi Miklós személyében, egy pen­ziótulajdonos. Igen, penzió működik a budaörsi Patkó utcában. Ez néhány lakót is meglepett, akadtak tamásko- dók, de hogy az elképzelés mennyire válik be, az a tulaj­donos dolga: a lakásszövetke­zeti tagok nem fizethetnek rá, errő] gondoskodik a szerződés. Csak nyerhetnek — Természetesen, minden oldalról - körüljártuk, alapos, sokszor éjfélbe nyúló tárgyalá­sokat folytattunk a leendő tu­lajdonossal, mire megszületett a megállapodás. A siker tisz­tes bevételt jelent: évi 147 ezer forintot. Ha ez az összeg nem lenne, emelnünk kellett volna az üzemelési költséghozzájá­rulást, több mint 100 forint­tal. Ami pedig a biztosítéko­kat jelenti: ha a bérlő nem tudna fizetni, felmondási jo­gunkkal élhetünk és a bérle­ményre más gazdát kereshe­tünk. Felbuzdulva az eredmé­nyen, szerződtünk a Pest me­gyei Tanács Gyógyszertári Központjával is, a fennmara­dó helyen ők építenek raktá­rát. A 150 négyzetméteres te­rület hasznosításából szárma­zó összeg egy része — a bér­leti díj 480 forint négyzetmé­terenként — ugyancsak az üzemelési csekkszámlára megy, másik fele pedig a tar­talékalapba. A pénz jól jön a Patkó ut­caiaknak, ám ettől még nem válnak lakóközösséggé, amely­nek tagjai nem csupán egy­más mellett, de valóban együtt élnek. Az igazgatóság tarso­lyában éppen ezért egyéb el­képzelések is vannak. Például: Üj Tükör klub megalakítása, kondicionálóterem kialakítása, a nagyobb gyerekeknek szá­mítógépes tanfolyam szerve­zése, játszótér és parkoló épí­tése. Szigethi Teréz

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom