Pest Megyei Hírlap, 1985. július (29. évfolyam, 152-178. szám)
1985-07-24 / 172. szám
PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYEStW-KEK! XXIX. ÉVFOLYAM, 172. SZÁM Ár»: l.iMI forint 1985. JÚLIUS 24., SZERDA Mi keit as építkezőknek? (3. oldal) Tulipánhagyma — vonatjegy (4. oldal) Jogi tanácsok (6. oldal) Tiindérróssák a dísstéban Hét év fogházra ítélték (8. oldal) A fejlesztés! koncepció vitája Igények szorításban Látogatás a BHG-ban és a Telefongyárban Lázár György fővárosi körúton Lázár György elbeszélgetett Varró Lászlóné műszerésszel a BHG elektronikus végszerelő üzemében. Interkozmosz-program Kísérletsorozat az úrkomplexumon Negyvenötödik napja dolgozik a Szaljuí—7—Szojuz—T— 13 űrkomplexumon Vlagyimir Dzsanibekov parancsnok és Viktor Szavinih kutató űrhajós. A komplexumhoz vasárnap kapcsolódott hozzá a Kozmosz—1669-es jelzésű, a Prog- ressz-típusnak megfelelő szállító űrhajó. Ez lehetővé tette, hogy újabb kísérletekhez lássanak hozzá az űrhajósok. A keddi program egyebek között biológiai megfigyeléseket tartalmazott. A két űrhajós a Kurszk —85 elnevezésű komplex kísérleti program végrehajtásának második szakaszában vesz részt. Ezt a kíséri etsorozatot a világűr békés célú felhasználását célzó némzetközi Interkozmosz-program keretében végzik el. Az űrhajósok az űrállomásról fényképfelvételeket készítenek a földfelszín kijelölt területeiről. Ezzel egyidejűleg ugyanezeket a területeket fényképezik a mesterséges holdak automatikus berendezései, repülőgépeken elhelyezett geofizikai laboratóriumok, helikopterek és a földön épített megfigyelő pontok. Kísérletképpen új módját Választották a határ megtekintésének a kiskunlacházi Petőfi Tsz-bén. Kétüléses sárkányrepülővel — melyen helyet foglalt a főagronómus is — szálltak a termőterület fölé. Ezzel a szellemes és olcsó megoldással olyan informáA Hazafias Népfront Pest Megyei Elnöksége, a Szakszervezetek Megyei Tanácsának elnöksége és a KISZ Pest Megyei Bizottsága után tegnap a megyeházán — Krasznai Lajosnak, a megyei pártbizottság első titkárának elnökletével — a megyei párt-végrehajtóbi- zottség és a megyei tanács végrehajtó bizottsága együttes ülésen tárgyalta meg Pest megye — VII. ötéves tervre vonatkozó —terület-és település- fejlesztési koncepcióját. A tanácskozáson részt ' vett Kovács Péter, az MSZMP KözAz év első hat hónapjában csak mérsékelten, 1,3 százalékkal növelte termelését a gépipar, ami jóval kevesebb az ciókhoz lehet jutni, amelyek szemmagasságból aligha állapíthatók meg. PL: belvízfoltok, gombabetegségek a tábla közepén, a korábbi talajmunkák, vagy a műtrágyázás egyenletlenségei és ezek eredményeképpen a termesztett növények fejlettségi állapota. ponti Bizottságának alosztály- vezetője. A napirend előadója Balogh László megyei tanácselnök volt. A vitában tizenhármán nyilvánítottak véleményt. A napirend előadójának összefoglalója után Krasznai Lajos mondott zárszót. A testületek egyetértettek azzal, hogy a koncepciót — az eddigi vitákban elhangzottak figyelembevételével — az elkövetkezendő megyei tanácsülés elé terjesz- szék. (írásunk a tanácskozásról a 3. oldalon.) előirányzottnál, de valamivel kedvezőbb az egész ipar átlagánál. alkatrészek nehézségei ellenére is — négy-öt százalékkal bővítették termelésüket. Az átlagnál jobb eredményeket könyvelhetnek el a közlekedési eszközöket és a fémtömegcikkeket gyértó vállalatok. Csökkent viszont a gépeket és gépi berendezéseket, valamint a villamosipari termékeket készítő üzemek termelése. Ez utóbbi alágazatokhoz tartozó vállalatok gondjait szaporították a késedelmes kooperációs szállítások. Piaci problémák is adódtak az év első félében, például mind itthon, mind az exportpiacokon visszaesett a mezőgazdasági gépek iránti kereslet. Nincs jelentősebb előrelépés a gépipari termékszerkezet korszerűsítésében, bár a kedvezőbb eredményeket elérő műszeripari és számítástechniJő úton járnak: bizonyítja ezt: az idén az eltelt hónapok adatai szerint várhatóan túlszárnyalják a tavalyi csúcsot is. A volánosok különösen nagy hangsúlyt helyeznek az ügyfeleikkel való jó kapcsolatokra. Hiszen ez mindennek az alapja: ha a megrendelő hosz- szú távon is előnyösnek tartja az együttműködést, köny- nyebben ad megbízást egy- egy nemzetközi fuvarra még olyankor is, ha éppen a konkurencia valamelyest olcsóbban vállalná a szállítást. A vállalat egyebek között ezért is hozta létre a külföldi forgalmat szervező irodáját, amely alapítása, március elseje óta több jelentős üzletet kötött. A Volán Tefunak jelenleg a világ 152 országának 642 városával van futárszolgálati kapcsolata, ami azt jelentig hogy Budapest és az említett külföldi települések között rövid időn belül, eljuttatják a címzettekhez a kisebb küldeLázár György, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke kedden egész napos programon tájékozódott a főváros fejlődéséről, az elmúlt évek eredményeiről, s a közeljövő terveiről. Programja első állomásán, a budapesti pártbizottságon Grósz Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a pártbizottság első titkára és Szépvölgyi Zoltán, a fővárosi tanács elnöke fogadta. Az MSZMP Budapesti Bizottságának székházában — ahol jekai üzemekben gyorsabban cserélődnek ki a termékek, mint más iparágokban. A gépipar általában kiegyensúlyozott belföldi ellátást biztosított az első félévben tartós fogyasztási cikkekből. Jó néhány termékből kisebb volt a hiány, mint tavaly, bojlerből, hűtőszekrényből főleg a választék szegényes. A gépipari vállalatok a tervezettnek megfelelően növelték szocialista exportjukat, ezek az üzemek adják a magyar ipari kivitel kétharmadát. A konvertibilis exportban nem sikerült elérni a tervezett növekedést, a vállalatok a tavalyi első félévi szinten szállítottak a tőkés piacra, s ezt is nagy erőfeszítéssel érték el. A fejlődő’országokba csökkent a kivitel, egyes piacokra — ahol fizetési gondok merültek fel — 20 százalékra is visszaesett. Az exportlemaradás pótlása érdekében a vállalatok számos gazdaságszervező intézkedést tesznek a második félévben, és ebben segíti munkájukat az Ipari Minisztérium is. ményeket. Újabban idehaza is fejlesztik kapcsolataikat megrendelőikkel. Jelentős segítség, hogy a Szovjetunióból közvetlenül, a vagonok tengelycseréjével érkező árut a fővárosban külön iparvágányon rakodhatják majd át. A nemzetközi fuvarozásban — s ezt jól érzékelik a vállalat vezetői is — egyre erősebb a konkurencia. Sőt! Dél-Né- mstországba például csupán úgy tudnak szállítani, hogy Ausztriában vasúti kocsikra gördülnek a teherautók, mert a szigorú környezetszennyezési előírások miatt csak így tudják célba juttatni a magyar kocsik az árut. Ehhez persze szélesíteniük kellett együttműködésüket tcbb külföldi szállítási céggel. S bár a hazai piac a Volán-vállalatok között megosztott, újabban szembe kell nézniük azza] is, hogy néhány magánfuvarozó is engedélyt kapott a nemzetközi forgalomban való részvételre. • F. Z. len voltak a főváros politikai életének vezetői —, Grósz Károly Budapest politikai, társadalmi és gazdasági életéről, a fővárosi pártszervezetek, kommunisták tevékenységéről adott tájékoztatást. A továbbiakban az idei népgazdasági terv fővárosi teljesítésének féléves helyzetéről, s az év végéig hátralévő feladatokról beszélt. Szépvölgyi Zoltán, a fővárosi tanács hatodik ötéves tervének eddigi teljesítéséről számolt be, majd a következő tervperiódus fővárosi koncepcióját körvonalazta. Lázár György, a főváros sajátos helyzetének ismeretében fűzte mondandóját az elhangzottakhoz, hangsúlyozva annak fontosságát, hogy az észszerűség és a takarékosság fontos szerephez jut majd a rendelkezésre álló anyagi erőforrások felhasználásánál. A kedvező politikai légkör, a bizakodó hangulat fontos eleme a feladatok megoldásának, a továbblépést szorgalmazó tervek megvalósításához Aczél György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja kedden Zala megyébe, látogatott. Zalaegerszegen Karvalits Ferenc, a megyei pártbizottság' első titkára fogadta, és tájékoztatta a megye életéről. Aczél György felkereste a Magyar Hűtőipar zalaegerszegi gyárát, ahol Farkas Sándor igazgató beszámolt az. évi 12 000 tonna árut előállító hűtőipari üzem munkájáról. A Politikai Bizottság tagja ezt követően a hűtőipari építőtáborban dolgozó fiataloknak és a Zala megyei KlSZ-szerve- zetek képviselőinek részvételével rendezett aktívaértekezleten előadást tartott időszerű ifjúságpolitikai kérdésekről. Marjai József, a Minisztertanács elnökhelyettese kedd este visszaérkezett Budapestre Jugoszláviából. Fogadására a Ferihegyi repülőtéren megjelent Milovan Zidar, Jugoszlávia budapesti nagykövete. Bányász Rezső államtitkárnak, a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatala elnökének meghívására kedden delegáció élén hivatalos látogatásra Budapestre érkezett Szavfat as- Sarif, az Egyiptomi Arab I Köztársaság tájékoztatási ál- l lamminisztere. azonban rendkívül feszített ütemű és fegyelmezett munkára van szükség — hangoztatta. A főváros veztőivel folytatott megbeszélés után Lázár György útja — Grósz Károly és Szépvölgyi Zoltán kíséretében — a BHG Híradástechnikai Vállalathoz vezetett. Be- recz Frigyes vezérigazgatónak és Rócz Károlynak, a pártbizottság titkárának tájékoztatója után a vendégek megtekintették a BHG bemutató- termét, majd az elektronikus alközpontokat összeszerelő üzemét. Lázár György ezután a Telefongyárat kereste fel, ahol a vállalat és a kerület vezetői fogadták. A kormány elnöke először üzemlátogatáson vett részt: megtekintette a fejlesztési részleget. Ezt követően Koncz Károly vezérigazgató adott tájékoztatást a gyárról. A Minisztertanács elnöke mindkét vállalatnál elismeréssel szólt az eredményekről, s további sikereket kívánt a tervek valóra váltásához. • Látogatásának következő állomása a Zala Bútorgyár volt. Itt Tihovszky Ernő igazgató ismertette az évente 20 ezer lakás berendezésére elegendő bútort előállító gyár munkáját, májd a Politikai Bizottság tagja megtekintette az üzem kereskedelmi és mintatermét. A látogatás a megye egyik legnagyobb mezőgazdasági üzemében, a pacsai Haladás Termelőszövetkezetben fejezi - . dött be. Radies tibor, a minj- . egy hatezer Hektáron gazdálkodó szövetkezet elnöke adott tájékoztatást, miután Aczél György megtekintette a gazdaság vasipari . üzemét, s áz egyik állattartó telepet. Találkozott a termelőszövetkezet aratóival is. Abdel Moneim Atik, az Egyiptomi Arab Köztársaság budapesti nagykövete hazája nemzeti ünnepe alkalmából kedden fogadást adott rezidenciáján. A fogadáson részt vett Kapolyi László ipari miniszter, Bányász Rezső államtitkár, a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának elnöke, valamint a politikai, a gazdasági és a kulturális élet számos vezető képviselője. Ott volt a budapesti diplomáciai képviseletek több vezetője és tagja. Felszállás előtti megbeszélés Kerekes Tamás felvételei Határszemle sárkányról Az Ipari Minisztérium értékelése szerint a híradástechnikai, a vákuumtechnikai és a műszeripari cikkeket előállító vállalatok — az elektronikai A gépipar első féléve Mérsékelten emelkedő termelés Külföldi fuvarkapcsolatok Vasúton a teherautók í Bár Pest megyében és a fővárosban Is meglehetősen 4 sok munkája van a Volán Tefunak, a vállalat újabban Í a nemzetközi fuvarozásban is egyre nagyobb szerepet ff vállal. Tavaly ebből a tevékenységből mintegy harminc ff százalékkal nagyobb árbevételt értek el a két esztendő- ff vei ezelőttinél, s e siker a még kihasználatlan lehető- < ségek mielőbbi feltárására ösztönzi a szakembereket. Aczél György Zala megyében Közélet