Pest Megyei Hírlap, 1985. július (29. évfolyam, 152-178. szám)

1985-07-19 / 168. szám

Magyarország győzőit és harmadik lett Szovjet siker Ráckevén Csütörtökön négy mérkőzés­sel — a helyosztókkal — befe­jeződött az ötödik alkalommal kiírt Aranykalász Kupa nem­zetközi ifjúsági labdarúgótor­na, a kontinens legnagyobb, évről évré visszatérő esemé­nye a 16 éven aluli játékosok­ból álló válogatottak számára, A házigazda Magyarország, miután csoportjában második lett (csak rosszabb gólkülönb­sége miatt maradt le az NDK mögött), a harmadik helyért játszhatott a ráckevei pályán. A magyar fiatalok esélyt sem adtak ellenfelüknek, győztek és ezzel harmadikok lettek. A vendéglátó országok váloga- - fótijának az ötödször kiírt tor­nán sem sikerült a csúcsra ér­keznie. A 3. helyért: Magyarország—Jugoszlávia 3-0 (1-0) Ráckeve, 400 néző, v.: Hu­ták. Góllövők: Varga, Linka, Bí­ró. A magyar válogatott az alábbi együttessel szerepelt: Mitring — ■ Kovács, Bánfi, Braun, Cumpf — Belvon, Árki, Linka (Szikszai), Varga (Bíró) —- Báder, Kámán (Gyüre). Kezdettől Magyarország irá­nyított, a jugoszlávok nem tudtak kibontakozni. Mind a három gól a kitűnően játszó és óriási területen mozgó Bá­der alakításai után született. Az első előtt elhúzott a jobb oldalon, pontos beadását Var­ga biztosan lőtte a hálóba. Fordulás után Báder cselsoro­zatát követően a jó beadást Linka 16 m-ről vágta a bal felső sarokba, majd ismét Bá­der szólózott, ifi helyzetben önzetlen volt, Bíró elé tálalt, aki nem hibázott. \ A magyar fiatalok ezúttal jól és eredményesen játszot­tak, gratulált teljesítményük­höz Szepesi György, az MLSZ elnöke is. A 16 éven aluliak váloga­tottja a harmadik helyért játszhatott tegnap a jugo­szlávok ellen Ráckevén az Aranykalász Kupa elődöntő­jében. A magyar fiatalok Mit­ring, Kovács, Bánfi, Braun, Czumpf, Belvon, Árki, Linka, Varga, Kálmán, Báder össze­állításban kezdtek, csereként Bíró, Gyüre és Szikszai jutott szóhoz. Gól: Varga, Linka, Bíró. Mintegy 600 néző fergeteges biztatása közepette a hetedik percben Báder jobbról át­ívelte ä labdát, az őrizetlenül hagyott Varga a hosszú sa­rokba lőtt. A találat megszer­zése után az első játékrész­ben kiegyenlítetté vált a küz­delem, az eredmény nem vál­tozott. A második félidőben a ti­zenhatos bal sarkáról Linka lőtt fordulásból szépségdíjas gólt. Ezután Bíró percei kö­vetkeztek, Báder labdájával kiugrott, néhány lépést vezet­te, majd 13 méterről laposan a hosszú sarokba lőtt. A kö­zönség tapssal köszönte meg a remek győzelmet. A mérkőzés után kérdé­seinkre Szepesi György, az MLSZ elnöke elmondta, hogy elégedett a csapat játékával, harcos, jó szellemű válogatot­tat látott. Lényegesnek ne­vezte azt. hogy ilyen fiatalon nemzetközi mérkőzéseket ját­szanak, s ezek a küzdelmek elősegítik, hogy később érett futballistákként lássuk őket viszont. Zieger János, a csapat ed­zője elmondta, hogy csalódott­nak érzi magát. Nagyon sze­rették volna megtörni a ha­gyományokat (ezen a kupán eddig négyszer volt második a magyar gárda), de ez saj­nos nem sikerült. Sorsdöntő­nek nevezte, hogy az NDK ellen tizenegyest hagytak ki a fiai. Véleménye szerint a legjobb teljesítményt a jugoszlávok elleni 3-0-ás győzelemmel nyújtotta a csapat. Személy szerint kiemelte Bánfit, Ková­csot, Linkét, Báder) és Braunt. A csapat legnagyobb értéké­nek a kitűnő közösségi szelle­met, a fegyelmezettséget és a céltudatos munkát tartja. Augusztusban a Tokaj Kupán indulnak nemzetközi tornán, egy évvel idősebb válogatot­tak ellen. Takács Lajos, az Aranyka­lász SE elnöke elmondta, hogy az MLSZ vezetőivel megbeszéléseket folytattak, a jövőben nem magyar bírók fogják vezetni a meccseket, hanem külföldiek. Elképzel­hető az is, hogy minden ne­vezett csapat hoz magával egy játékvezetőt. A résztve­vők számát 12-re bővítik, s, nevezési díjakat is fognak kérni. A végső döntést szep­temberben hozzák. Az Aranykalász Kupán részt vett csapatok vezetőinek egyöntetű véleménye, hogy az idén is kitűnően szervezték meg a küzdelemsorozatot, a mérkőzések sportszerűek vol­tak, alkalmasak arra, hogy a fiatal labdarúgók fejlődését segítsék. Közülük < máris töb­ben jelezték részvételi szán­dékukat a jövő évi Aranyka­lász Kupára. Vicsotka Mihály Ezután lépett pályára a végső győzelemért a Szovjet­unió és az NDK együttese. Gól nélküli első félidő után a szovjetek biztos győzelmet Sfelttelk Szovjetunió—NDK 3-1 (0-0). Ráckeve, 560 néző. V.: Sza­bó B. Óriási lendülettel kezdett a szovjet csapat, egymás után több helyzetük adódott, kapu­fát is lőttek. Szünet után ne­gyedóra leforgása alatt kétgó­los előnyhöz jutott. A Szovjetunió 1982 után már másodszor mgérdemelten nyer­te az Aranykalász Kupát. A döntőben egy jó NDK-t győz­tek le, jogosan. Az 5. helyért: Románia—Csehszlovákia 4-3 (2-3). A 7. helyért: Bajor válogatott—Svájc 2-0 (0-0). SI&S&os Loaäaidsaii próbálkozik Decker és Budd is indul A kedd esti nizzai atlétikai Mobil Grand Prix már a! leg­kényesebb igényeknek is meg­felelt, a korábbi kétkedőket is meggyőzhette az új verseny­fonna létjogosultságáról. Cram nagyszerű világcsúcsa mellett több kiváló eredmény szüle­tett. Érthető tehát a felfokozott várakozás a pénteki újabb GP- viadal iránt, amely a londoni Crystal Palace-ban lesz. Világsztárok egész sora áll rajthoz. A figyelem előzetesen még az amerikai Mary Decker- Slaney és a brit Zola Budd párharca felé irányul. A Los Angeles-i nyári olimpián a 3000 méteres síkfutás döntőjé­ben összeütköztek, s aranyér­mes reményeik tovaszálltak. Hosszú ideig mindkettőjük a másikat okolta a balesetért, versenyen azóta nem is talál­koztak. Decker és Budd pár­harcának létrehozásában nagy erdeme van az 5000 méteres síkfutás világcsűcstartójának, Dave Moorcroítnak, a londoni viadal egyik szervezőjének A Crystal Palace-ban két magyar is fellép. Bakos György a Nizzában elért 13.38 mp-es rekord további javításában bí­zik, a súlylökő Szélingerné a tisztes helytállásban remény­kedik. Gáton Bakos György vezet 26 ponttal a kanadai McKoy (24) és a szovjet Kazanov (13) előtt. Férfi távolugrásban a szovjet Emmijan, az amerikai Conley, Szalma László és Pá- lóczi Gyula egyaránt 9 ponttal állnak az élen. Az 1983. évi, ötödik, Arany­kalász Kupa végeredménye: 1. Szovjetunió, 2. NDK, 3. Ma­gyarország, 4. Jugoszlávia, 5. Románia, 6. Csehszlovákia, 7. Bajor tartományi válogatott, 8. Svájc. 1985. JULIUS 19.. PÉNTEK AoMyCvwMvooM. wuc*MoaM0.'>o*««4Moe4«<) A szovjet csapat edzője, Borisz Iginatycv nem volt annyira biztos a dolgában, mint NDK-beli kollégája. A pályán azután fiai bizonyí­tották : ok a jobbak. Képünkön az Aranykalász Kupa győztese, a Szovjetunió válogatottja. Így született a kisdöntőben a magyar válogatott első gólja: Varga Károly jóütemű ívelésével szemben a jugoszláv kapus tehetetlennek bizonyult. Háncs óvsz ki János felvételei II ally c líndapesiíő! ESndapestig Ma beindul a nagyüzem Ma reggel a gépátvétellel meg­kezdődik a nem­zetközi Budapest Rallye, a 2. Elkon Kupa. Először a papírmunkákra kerül sor, majd kora délutántól a techni­kai átvizsgálások következ­nek. Ez már látványos, érde­kes lesz, ilyenkor még gyönyö­rűen csillog-villog a sok ver­senyautó, hogy aztán két nap múlva porosán, sárosán, nem­egyszer szakadtán láthassa vi­szont a közönség. A verseny miatt útlezárá­sokra kerül sor a következő helyeken, az alábbi időpon­tokban (körülbelül): A népligeti körverseny út­vonala 9.30-tól 12 óráig szom­baton. Budapest Tündérhegyi út szombaton 9-től 12.30 óráig, vasárnap 02.20 órától ötig. Do­bogókő—Esztergom út szom­baton 9.50-től 13 óráig és va­sárnap 03.10-től 06 óráig. Pilismarót és Szob között a komp kizárólag autóverseny­zőket és versenyautókat szál­lít szombaton 10.30 és 14 óra között és vasárnap 04 órától 06.30-ig. Kemence—Diósjenő—K irály­réti út szombaton 07 órától 20 óráig és vasárnap 04.50 órától délig. Királyrét—Kóspallag út szombaton 06.30-tól 20.30-ig, vasárnap 05.45-től 12.30 óráig. Kóspallag—Márianosztra—Ze- begényi út szombaton 06.30-tól 19-ig és vasárnap 05.40-től 11 óráig. Azoknak, akik még nem tudják: a budapesti körver­sennyel kezdődik szombaton délelőtt negyed tízkor az idei verseny, akárcsak a nagysike­rű tavalyi. Ezúttal a belépő­jegy egy pazar kiállítású fü­zetke tele autósport-érdekessé­gekkel,. s beszámozva, mert egyben tombolajegyként Is szolgál. Fődíj: egy Grundig videomagnó. Bizonyára az idei versenyen is nagyszámú nézősereg lesz szerte a megyében, az utak mentén. Mindenki legyen óva­tos, ne feledjék, az autósport veszélyes lehet, különösen, ha fegyelmezetlen nézők népesí­tik be a pályák melletti terü­leteket. Eoóz Péter Jsillus 21-éra Fu fa kalász Az országszerte egyre tere­bélyesedő íutó-kocogó mozga­lom tagjai július 21-én, va­sárnap újabb lehetőséget-kap­nak arra, hogy lemérjék fel- készültségüket. A budakalászi Omszki parkban levő labda­rúgópályáról indulva a fel­nőtt férfiak öt, a nők és a gyermekek pedig három kilo­méteres tömegfutáson vehet­nek részt. A rajt 10 órakor lesz, ne­vezni reggel 8 órától lehet a helyszínen. Mai kerekes Körversenyen Csütörtökön Szófiába uta­zott a magyar országúti ke­rékpáros-válogatott, hogy jú­lius 19—28. 'között részt ve­gyen a bolgár körversenyen. Borbély Tibor csapatvezető irányításával Halász Zoltán, Sajó Péter (Szekszárdi, Zám- bori György, Kovács Attila, Kiss Zoltán (Csepel), és Vá­mos Attila (Pécs) kelt útra. Eladó kétszobás össz­komfortos, . kertes, gázfűtéses családi ház vagy I. emeleii, 2 szO' bás, erkélyesre cse­rélem. Nagykőrös, Május 1. u. 20. ___ El adó 2 és 1/2 szobás lakás, Nagykőrös, Gát u. 2. IV. 41. Érdek­lődni: du. Eladó Monoron, a Jó­kai u. 71. sz. alatt 2 és fél szobás összkom­fortos családi ház. — Érdeklődni: Háry De­zső, Monor, Pozsonyi U. 62. Családi ház eladó: Vác, Maróthy Lajos u. 20. Érdeklődni: 15 órától. Eladó: Vác, Népek barátságának útja ,106. sz. alatti, ' 130 négy­szögöles telken levő ház, (szoba, konyha, kamra). Irányár: 300 ezer forint. Érdek­lődés: Verőcemaros, 52-es telefonszámon, hétköznap 8-tól 18 óráig, (Spitzer). UE 28-as traktor, pót­kocsival eladó. Érdek­lődni (levélben): Ko­vács László, Göd -alsó. Damjanich utca 3. UE 28-as traktor, pótkocsival olcsón el­adó. Érdeklődni: Vác, Bacsó Béla út 53. Eladó központi íűté- ses, háromszobás összkomfortos családi ház, plusz toldalék szoba, konyha. Ér­deklődni: Piros Jenő, Göd, Kazinczy u. 4., hétköznap 17 órától, hétvégén egész nap. MERCURY 1350 köb­centiméteres, ötsze­mélyes túratésttel, utánfutóval Vagy kü­lön is eladó. OTP-hi- telre is, bizományin keresztül. Érdeklődni lehet: Vác, Petőfi ut­ca 30. Eladó Nagykőrösön, a Kalocsa Balázs u. 7. szám alatt összkom­fortos családi ház, két fürdőszobás, fűtött garázs, 160 nm-es lakóterület. ___________ Üz emképes Wartburg olcsón eladó. Érdek­lődni: Nagykőrös X., Csalogány u. 1. 300 négyszögöles zárt­kert a Pálfája mellett eladó. Villany, kút, kisebb lakható épület van. — Érdeklődni: Nagykőrös, Mészáros J. u. 9. _______________ Ga rázs eladó a Gyo­pár utca garázssoron. Érdeklődni lehet a 81-55-ös telefonon vagy személyesen, Nagykőrös, Ceglédi út 18. III. 60.____________ Na gykőrösön három­szobás lakás igényes­nek eladó. Érdeklőd­ni: Mukus Józsefék- nél. Nagykőrös, Köl- csey u. 11. szám alatt. x kerületi, 2 szoba, félkomfortos, tanácsi lakásomat Pest kör­nyéki házra cserélem. ..Megegyezéssel PmH 103 041” jeligére a kiadóba.______________ El adó 1 db 150 n.-öles telek. közművesített. Víz, villany közel, a most kiépülő hőfor­rás mellett. Pince, szerszámoskamra. a többi szőlő, bekerítve. Ára: 380 ezer Ft. Ér­deklődni lehet: Var^a Mihály, Göd felső,, Toboz u. 2. 2132. Budapest környékén tanyát vagy falun kisebb házat keresek megvételre. 100 000 Ft kn. Alánlatot ..őszi költözés PmH 101 367” jeligére, a kiadóba. Budapesttől 70 lem­re, jói megközelíthe­tő. komfortos, búto­rozott tanya eladó. Kisállattartásra is al­kalmas. Jó megélhe­tés. Érdeklődni: Szá­raz, Nagykáta, Erek köz. Tomos, 4 LE-s. új csónakmotor alkat^é- <57;QV1rpT plnóó. 475-fi?3. 4 szobás, 140 négyzet- méteres, összkomfor­tos ház. 800 négyszög- öles telken eladó, a telek feie is. őrbotv- tván, Táncsics u. 77. Telefon: 450-605 Harisnyakötő gép, parkettafényesítő gép eladó. Filkorné, Bp. VI., Weiner Leó u. 17. r. 12. ____________ Vá c, Szentmihály dű­lő 24 sz. alatt építési lakótelek eladó vagy elcserélhető. Érdek­lődni: pénteken, szom­baton délután 4 óráig. Eladó Jászberény, Tö- tevény 9?. sz. alatti tanya, mely gazdál­kodásra és pihenésre egyaránt alkalmas. Villany, központi fű­tés, fürdőszoba van. Érdeklődni: Bp., 775- 195, 13 óra után. Eü 175/1000 csúcsesz­terga eiadó. Cegléd, Széchenyi u. 14/c. 2700, egész nap. Eladó 6 db új Hunor rakodó kaptár. Cím: Jurászikné, Üllő, Ócsai u. 4._______ Vá cott kétszobás össz­komfortos, loggiás öröklakás eladó. — Készpénz, plusz OTP- átvállaíás. Megtekint­hető: naponta 16 órá­tól, Vám utca 12. IX. 55. Sebők.^ Vác, Hanusz u. 21. szám alatt négyszo­bás családi ház, kert­tel, olcsón eladó. — Megtekinthető pénte­ken és vasárnap dél­után.__________________ Da bas II. kerület, Viola utca 2. sz. alatt eladó kastélyépület, 300 négyzetméteres alapterülettel, válla­latnak. intézmény­nek vagy IBUSZ-nak. bölcsőde és zeneisko­la között, 750 négy­szögöl területtel .'‘azon­nal beköltözhető. Eladó Péteriben 1526 négyszögöles telek, két kis házzal. A te­lek megosztható. Ér­deklődni: Péteri. Pe­tőfi u. 105., szombat, vasárnap egész nao. Vecsés központjában családi ház eladó. Ér­deklődni lehet Vecsés, Ady E. u. 27. összkomfortos, kertes családi ház eladó. —* Nagykőrös VII., Ma- ros u. 46. Eladó befejezés előtt álló kétszintes, köz­ponti fűtéses családi ház, lakhatási enge­déllyel, Nagykőrös, Niki ősz János u. 22. Érdeklődni: Ceglédi út 9/b. II. 8.______________ Olcsón, sürgősen eladó ház. Nagykőrös, Csip­várj u. 31. ______ i Ta nya, 1200 négyszög- öles területtel, sertés- ólakkal, kúttal eladó. Érdeklődni: Nagykő­rös. Luther u. 8. Kétszintes családi náz. parkosított és gyümöl­csöstelekkel eladó. — Gödöllő, Tábornok u. 41. sz.________________ Ör bottyánban 379 négyszögöles szőlős­gyümölcsös telek, kis téglaépülettel, 60 ezer forintért eladó. Érdek­lődni: Vác. Kandó Kálmán u. 35. (Hor­váth).__________________ Eladó kétszobás, össz­komfortos, loggiás, Földvári téri örökla­kás. Megteltinthető 15 órától: Vác. Vám ut­ca 12. IX. emelet 55. (Sebők). _______ El adó egy cseh ka­zán, 170 centiméteres fürdőkád. Hajdú mo­sógép, Gemenc olaj- kályh*. Göd. Felszaba­dulás útja 220. Ér­deklődni : este hat órától. _ Eladó JVC video HR— D l*23/E, jótállásGS és NSZK Windglaider szörf. Vác, Beniczky utca 19. ______________ Gö döllő központi ré­szén két1 szoba össz­komfortos, loggiás, OTP-öröklakás, azon­nal beköltözhetően, eladó. Gödöllő, Sü­megi István, Mosoly­gó A mai krt. 26. 3 r> Eladó külföldi új bú­tor: szekrénysor, há­ló-, ülőgarnitúra, ét­kező. — Érdeklődni: 16—18 óra között, Cegléd. Sárkány u. 7. Eladó másfél szobás szövetkezeti lakás, Nagykőrös, Ceglédi út 9 c. fszt. 1. és 1300- as Lada. Érdeklődni: 18-tói 20 óráig a hely­színem ________________ Ga rázsszövetkezeti garázs eladó. Érdek­lődni lehet egész nap. Nagykőrös, Gát u. 2. I. 14. Faithék­nál. Tel,: 83-07._______• Na gykőrösön, a Te­mető-hegyben zárt­kert eladó. Érdeklőd­ni: Zsemberi u. 96., hétvégén._____________ Sürgősen eladó Nagy­kőrös ITI., József Atti­la u. 16. komfortos, kertes ház. Érdeklőd­ni: 17 óráig.__________ Vá sárolok régi köny­veket. könyvtárat metszetet. térképet, orvosi, ügyvédi, papi hagva+ékot. 376-592. Eladó Dunanarasztin. a Magyar utca 88. sz. alatt, most épülő csa­ládi ház, lakható ál­lapotban. Érdeklődni: Szicetszentmárton, Kossuth u. 10. Nagykőrös, Esedi u. 32. sz. alatti 2 szoba, konylaás, mellékhe­lyiségekkel rendel­kező kertes ház eladó, ugyanott eladok: bú­torok, edények, ruha­nemű, egyéb felsze­relési tárgyak. Ér­deklődni lehet a fenti címen, július 16-tól 26-ig.__________________ El adó Nagykőrös, Eötvös Károly u. 28. szám alatti kertes, családi ház. 224 négv- szögöles telken épült 3 szoba és mellék- helyiségek. Érdek­lődni lehet szomba­tonként 8-tól 15 óráig a helyszínen, egyéb napokon, Balaton u. 2. Lakótelepi lakás cseréje is lehetséges. Eladók 1300 mm-es csúcsesztergapad, TOS célgép. 500 mm fűrészgép hidraulikus. Szárnyas fúrógép 10 mm-ig. 600 mm csúcs- köszörű univerzál. Hajtóműves autóeme­lő. 45 mm vonalfúró­készülék. 603 Tátra gépkocsi, 15x670 autó­gumik és 2 darab fel­ni Volga. 4 mx2,5 col. padlódeszkák. Zárt­szelvény vasak. Lefej­tő marók. Levélre nem válaszolok. Cím: Szebeni, Ceemő, Zöld- halom, Iskola űt 1. Jó állapotú, piros, modern konyhabútor, táskavarrógép sürgő­sen eladó. Érdeklődni: Gödöllő, 20-791-es te­lefonon. Lakodalomra sátor, asztallal, paddal ki­adó. Nagykőrös, Te­leki u. 17.___________ Bi ztonságtechnikai GMK. elektromos be­rendezések és épüle­tek vülamosfelszere- léseinek biztonság- technikai méréseit vállalja. Fentiek mű­szaki állapotáról hi­vatalos jegyzőkönyvet állítunk ki. Kérjen díjmentes árajánlatot. Nagykőrös, Derkovits U. 1. 2750. __________ Ma gas keresettel szak­csoportunk felvételt hirdet az alábbi szak­mákban : kőműves, ács-állványozó, bur­koló, bádogos, laka­tos, hegesztő. Mun­kavállalási feltételek: több éves, folyamatos munka vizsony igazo­lása a szakmákban. Nem helyi munkavál­lalóknak munkásszál­lást biztosítunk. Je­lentkezni lehet: Sződ- Csörög. Kisfaludy u. Ifi., vagy tel.: (27) 52-063. Olajtartály, két köb­méteres, eladó. Ér­deklődni vasárnap délelőtt: Vecsés, Vö­rös mart v u. 9. Esküvőiruha-külön- legcsségek kölcsön*- zése a Délinél, szom­bati nyitva tartással. Budapest XII., Gre­guss u, 6. ____________ Vi zes házak nedves épületek utólagos szi­getelése, gyorsan, ol­csón. garanciával. — Tel.: 134-975. Bodor­kos Károly. Bp., Fa­zekas n. 8 1027. Dunyhá iából rövid határidővel paplant készítek, átdolgozom, tollát kitisztítom, ha kell érte megyek. Du­bai Miklósné paplan- készítő. Gyömrő. Ber­csényi út 65._________ Mi ndenféle tüzelő- és építőanyag házhoz szállítással kapható, nagy tételben árked­vezmény. Szabó, Tó­almás, Fő u. 6. TÜZÉR_______________ Ép ítőanyag, fürdő­szobai berendezés, kézi festésű csempe­burkoló, féstő- és. kötőanyag. Házhoz szállítva is. Bp XVII.. Pesti u. 316. (31-es főúton). Telefon: 287- 544 csak este Üzlethelyiség eladó Szigetszentmiklóson, forgalmas helyen, 12 nm-es, (21 nm-es üz­let. 21 nm-es raktár). Érdeklődni: (26) 65­774 vagy I?6\ 66-273. Most készítsen utánfu­tót személygépkocsijá­hoz! Olcsóbb. mert csak 999 Ft a 200 és 500 kg közötti hasznos teherbírású utánfutók tervdokumentációja. — Rendeljen utánvétellel — 5 napon belül meg­küldöm. „Autóplar/% Szolnok, Pf.: 67. 5002. / A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapja. Megjelenik — vasárnap kivételével — naponta. — Főszerkesztő: Sági Ague* — Sí TP VSTI A n Főszerkesztő-helyettes: Arkus István és Mészáros János. — Szerkesztőség: Budapest VIII., Somogyi Béla u. 6. Postacím: Budapest, Pf. am. -Irányítószám: 4446. — -Kiadja a rttí! Ili L Ui Ll rSsilLitir Hírlapkiadó Vállalat, Budapest, Blaha Lujza tér 3. 1959. Felelős kiadó: Till Imre vezérigazgató. — A szerkesztőség és a kiadóhivatal központi telefonja: 313-100 és 336-130 Szerkesztőségi titkárság: 142-228.----- -ÍTOKSZETlKESZTÍiSÉGEINK: Ceglédi Hírlap, Cegléd, Kóssuth tér 1., Pf. 19. 2701. Telefon: 11-400. — Érdi Hírlap, Érd, Lenin út 33 . 2030, Telefon: 43-392. (Gödöllői Hírlap, GödCll*. Sz abadság út 2. Pf. 14. 2100. Telefon: 20-798. Monorl Hírlap, Mcnor, Kossuth u. 71. Pf. Sí'. 2201. Telefon: 157. — Nagykőrösi Hírlap, Nagykőrös, Hősök tere 7. 2750. Telefon: 303. — Váci Hírlap, Vác, Lenin út 45. pf 32. 2601. Telefon: 10-09S. — A lapot előállítja a Szikra Lapnyomda, Budapest. Felelős vezető: -Csöndes Zoltán vezérigazgató. — Terjeszti a Magyar Posta. — Előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél és a Posta Központi Hírlap Irodánál (postacím: Budapest V., József nádor tér 1. 1900), személyesen vagy postautalványon, valamint átutalassar a Kin 213—96/162 pénzforgalmi jelzőszámra. A lap ára: 8 oldal 1,80 Ft, 13 -oldal 2,20 Ft. Előfizetési díj: -egy -hónapra 43,— Ft, egy negyedévre 129,— Ft, félévre 2W,— Ft, egyéni előfizetőknek éves előfizetés: B16,— Ft. — ISSN 0183—0659 Pest -megyei Hírlap (Index: «25 064 HU), ISSN 0133-2600 (Ceglédi Hírlap), ISSN 0209-5467 (Erői Hírlap), ISSN 0133-1957 (Gödöllői Hírlap), ISSN «133-2651 (Monori Hírlap), -ISSN 0133-270» íN«gykőrösl Hírlap); ISSN 0133-27» (Vád Hírlap).

Next

/
Oldalképek
Tartalom