Pest Megyei Hírlap, 1985. június (29. évfolyam, 127-151. szám)

1985-06-05 / 130. szám

Értékes lehtekot találtak Folytatódik a feltárás Ls&iismeretesen Népi ülnökök A városi szakmaközi bizott- •ág legutóbbi ülésén dr. Hor- toványi András, a váci bíró­ság elnöke adott tájékoztatást a népi ülnöki rendszerről, amelynek jelenlegi formája 1975-ben alakult ki Az t980- ban választott ülnökökről el­mondta. hogy havonta átla­gosan hatot foglalkoztattak közüiük. A népi ülnökök élet­kora alacsonyabb volt a ko­rábbi csoporténál. Megemlítet­te azt is. hogy a csoport igen lelkiismeretesen látta el fel­adatát. Élettapasztalataikkal, -büicseségükkel hatékonyan segítették a kollektív ítéletho­zatalt. Történelmi múltunk kutatói — történészek és régészek — levéltári adatokból már régen tudják hogy a váci Géza ki­rály téren, a Ferences kolos­tor helyén és annak környé­kén már a XI. századtól a XVII. századig hatalmas vár­rendszer húzódott. Az ősi ro­mok feltárásán^ csak 1962-ben kerülhetett sor. amikor e terü­leten iskolaépítés kezdődött. A több szakaszban folyó faltárás során a talaj mélyéből egyre érdekesebb, különböző korú történelmi emlékeket hoztak a felszínre. A dr. Tettamanti Sarolta és Kővári Klára muzeológusok irányításával végzett munka eddig mát feltárta a várfa! ke­leti vonulatát, s ennek egy-egv végpontját jelentő északi és déli tornyát. A napvilágra ke­rült oszloptöredékek között bukkantak rá — egyebek közt — egy XI. századi templom kőem! ékeire, s egy háromha­jós bazilika oszloptöredékeire. Az értékes leleteket részben tudományos vizsgálatoknak, részben — annak érdekében, hogy a nagyközönségnek is be­mutathassák — gondos restau­rálásnak vetették alá, amely­nek során ugyancsak örvende­tes felfedezésekre jutottak. Si­került helyreállítani — töb­Viragok és sövényok A Kőkapun túl van Kisvác A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXIX. ÉVFOLYAM, 130. SZÁM 1985. JÜNIUS 5., SZERDA i'bfjan az ig:nyakhez igazítva Tízen túliak a tízen fóliákról föl mond a tanár és a diák í A Köztársaság út végé- % ben álló Kőkapu nemcsak Vácon, az országban is j egyedülálló ilyen stílusú .< műemlék. Emlékeztet Má- í ria Terézia 221 évvel ez- | előtti váci látogatására. 5 Régebben mást is jelképe- $ zeit: az itt kezdődő Kis- ^ vácot. Jelképesen elhalá- ^ rolt része. volt ez a város- £ nak, az ott lakók nem köl- ^ töztek más városrészbe, s £ csak környékbeliekkel iiá- í zasodtak. Valami sajátosságot ma is őriz Kisvác. Estefelé szívesen kiülnek a padokra, kiállnak a kapukba az ott lakók, meg­beszélik a tűnő nap esemé­nyeit, a világ dolgát. Amiben példát mutatnak a város töb­bi részének: a házcsinosítás, a járdák és az úttest közötti keskenyebb-szélesebb földsá- vok virággal történő beülte­tése, a sövények gondozása A Kőkapuról elnevezett vendéglő, a nyomda, vagy a címfestöde előtti autóparkoló nem teszi lehetővé a hangu­latos virágágyak kialakítását. A magánházak előtt azonban, kedves színfoltokkal találko­zunk. Szabó Bálinték előtt mindig gondozott az ablakok alatti sáv a Dózsa György úton. Mészáros Zoltánéknál is jelzi*» tavaszt -r'féltő 'gohffös­Az Egészségügyi Dolgozók Szakszervezete Pest megyei Bizottsága XII. sportnapját a Szőnyi Tibor Kórház rendezte Vácott. A Pest megyei alap­szervezetek tagjai közül 420- an jelentkeztek a versenyre. A versenyzők öt verseny- szamban nevezhettek be. Kis­pályás labdarúgásban, női kézi­labdában, teniszben, asztalite­niszben és lövészetben verse­nyeztek a stadionban, a Duna­Befejeződött a körzeti labda­rúgó-bajnokság. A déli cso­portban a felnőtteknél Vácdu- ka végzett az első helyen har­minchárom ponttal, négy pont­tal előzve meg a Galga- völgyieket. Az északi csoport­ban a márianosztraiak bizo­nyultak a legjobbaknak. A bajnoki fordulók során össze­sen harmincegy pontot gyűj­töttek, néggyel többet mint a ieíkésiek. A megyei II. osztályba jutá­sért Észak és Dél bajnoka játszik egymással. Az első mérkőzést június 9-én. 17 óra­kor Márianosztrán, a vissza­vágót június 16-án, 16 órakor Vácdukán játsszák. Az ifjúságiaknál is befejező­dött a bamoki küzdelem. A déli csoportban örbottyán csa­pata bizonyult a legjobbnak harmincegy pontjával. Eggyel gyűjtöttek csak többet, mint a második helyen végzett vácdu- kai fiatalok. Az északi csoport­ban Kemence csapata büszkél­Kösiönetnyllvánltás. Ezúton mondunk köszönetét a rokonok­nak, x volt pedagógus kollégák­nak, egykori tanítványainak, a jó barátoknak, ismerősöknek, akik férjem, Mikulai János, (Kösd), temetésén részt vettek, sírjára ko­szorút, virágot helyeztek és rész­vétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. ságga] körülkerített kertecske. Több helyen nárcisz nyújtó­zik a magasba. Ma már itt is találkozunk kétszintesre növeit lakóépüle­tekkel. Itt ritkábban kell küldeni a tanácsi felszólításokat; a fő­útvonalon lakók maguktól tatarozzák, sok helyen éven­ként átfestik az építetek homlokzatát. A Kisvácról el­nevezett cukrászda — a kör­nyéken elsőként — asztalo­kat, székeket tesz tavasztól— őszig az üzlet elé Nemcsak a söröző forgalma nagy, mind többen ülnek a cukrászda elé a csendesebb, szolidabb szó­rakozás kedvelői. P. R. Tiszteit (R. L.)! 1985 május 17-i Pest me­gyei Hírlapban megjelent „Üvegvita” című írása nagyon meglepte a 73-as nagy ABC vezetőit. Azért, mert annyi üveget, amennyit átveszünk és abban a kis göngyölegnaktárban tá­rolunk és veszekszünk az el- szállíttatasr fHlfctt äZtf'1 £3zoI­parti teniszpályán, a mezőgaz­dasági szakközépiskolában és az MHSZ-lőterén. Ebben az évben a vándorser­leget a Szőnyi Tibor Kórház dolgozói nyerték meg a verse­nyekben elért eredményeik alapján. A kupát Szabó Kata­lin. a szakszervezet megyei titkára adta át Késhegyi Lász­lónknak, a kórház szakszerve­zeti bizottsága szervező titká­kedhet a bajnoki címmel' Itt a második hely a márianoszt- raiaknak jutott. A serdülőknél a Dunakeszi VSE veretlenül nyerte a baj­nokságot. Tizenhat mérkőzésen összesen harmincegy pontot gyűjtöttek. Atlétika Aranyjelvényesek A napokbah rendezték meg Gödöllőn a serdülő B atlétikai megyei bajnokságot. A verse­nyen az Izzó MTE sportolói is részt vettek. Közülük hárman aranyjelvényes eredményt ér­tek el. Gönczöl Krisztina (szü­letett 1971) magasugrásban 156 centimétert teljesített és hatpróbában aranyjelvényes minősítést ért el. Edzője Szi­kom Gyula. Csenterics Anna (1971) szintén 158 centimétert ugrott és hatpróbában is telje­sítette az aranyjelvényes szin­tet. Bállá Krisztina (1971) hat­próbában érte el az aranyjel­vényes minősítést. Mindkét sportoló edzője Pénzes Ad­rienn. Az eredménnyel a váci spor­tolók jogot szereztek az orszá­gos bajnokságon való indulás­ra. bek között — néhány török ko­ri korsót és mázas talpas tálat. valamint számos középkori kályhakövet. A feltáró munka június má­sodik felében tovább folytató­dik. A feladata a Géza király tér nyugati részén feltárt ma­radványok korának és egykori rendeltetésének megállapítása. A már rendelkezésre álló és még felszínre kerülő lelet- anyagból nemcsak a tudomány gazdagodik, hanem a gyűjtés után a múzeumba kerülnek. Ezek rendezése után lehető­ség nyílik majd a vonzó ide­genforgalmi látványosságok b emu látására is. K. Z. ja, hogy nem zárkózunk el az üvegvisszaváitástól. Tudniillik a dolgozóink nagyon jól tud­ják, hogy amit a bolt forga­lomba hoz üveget, kötelesek vagyunk visszaváltani Ha ez az eset, amit ön le­írt. valóban megtörtem, ak­kor az illető vásárló miért nem fordult a boltvezetőhöz vagy helyetteséhez, biztosan megol­dódott volna problémája. Nagyon sok vevő jár az ABC-be vásárolni, és igen jó véleménnyel vannak a bol­tunkról, akár a tisztaságról, akár az udvariasságról legyen szó.. Kérjük, ha jövőben bármi­lyen problémája van, keresse a boltvezetőt vagy helyette­sét, hiszen azért vagyunk, hogy a vitás ügyeket elintézzük, or­vosoljuk. Tisztelettel: Farkas Istvánná boltvezető-helyettes ★ Az illető vevő történetesen egy kamaszlány volt. akinek nyilván nem volt bátorsága panaszt tenni. Mivel ilyen és hasonló vita a város üzletei­ben napirenden van — saját' személyes tapasztalatunk is megegyezik a glosszaíróéval —, ezért adtunk nyilvánosságot az „Üvegvitá”-nak, s a kor­rektség úgy kívánja, természe­tesen a kereskedő levelének is. Am úgy gondoljuk, a leq- jobb mégiscsak az lenne, ha ilyen vitára egyáltalán sor sem keriilne — egyetlen ABC- be«, boltban sem. Tízen túliak színháza cím­mel indítottak hat előadásból álló sorozatot a Madách Imre Művelődési Központban, ta­valy szeptemberben. A szerve­zők szándéka szerint a rend­hagyó irodalomórák, s az eh­hez kapcsolódó színházi elő­adások célja az volt, hogy az általános iskolás gyerekek él- ményszerűen sajátítsák el a tananyagot. Ä bgjebfcan A sorozat utolsó előadása­ként a Háry János című dal­játékot adták elő a Népszín­ház művészei. A szünetben beszélgettünk a gyerekekkel, pedagógusokkal, az iránt ér­deklődve, vajon a program beváltotta-e célját, segítette-e a pedagógusok munkáját, s végül, de nem utolsósorban — tetszett-e a gyerekeknek? Lelkes György, a Sződligeti Általános Iskola 6. osztályos tanulója a következőket mondta. — Engem a Háry érdekel legjobban. De jó volt Pesten is... — Hát igen — szólt közbe Bárány Gábor —. azt mondta a tanár bácsi, hogy Shakes- peare-t 8.-ban fogjuk tanulni. — És a többi előadás? '' "T: ' 5 mi a véleménye a sorozat­ról Kékesi János magyar— orosz szakos tanárnak és Kiss Isivánnénak, aki szintén ma­gyart tanít, mindketten a sződligeti általános iskolában. Kékesi János: — Szerintem az összeállítás nagyon jó, csak nem általános iskolásoknak való. Mi vi­szonylag keveset profitálha­tunk mindebből. A drámával kapcsolatosan szerzett élmé­nyekre tudunk építeni majd nyolcadikban. Kiss Istvánná: — Szerintem is nagyon jó volt a vígjáték a Katona Jó­zsef Színházban. Egyébként az előadások egytől egyig magas színvonalúak voltak, én ma­gam nagyon élveztem Czine Mihály előadását, de általános iskolás gyerekeim keveset ér­tettek belőle. Beavatni őket A Tízen túliak színháza programjának égjük szervező­je Német Péter Mikola. Tőle kérdeztük, mi a véleménye az elhangzottakról ? — Tanulva az elmondottak­ból — s már korábban is ér­keztek visszajelzések e témá­val kapcsolatban —, az idén egy kérdőívet állítottunk ösz- sze, melyeket már szét is osz­tottunk a tanárok között. A kérdések közül csak egy fon­tosabbat: Milyen változásokat javasol a rendhagyó órákra vonatkozóan, az eddigi tapasz­talatok alapján? Szóval sze­retnénk, ha minél többen jut­tatnák vissza hozzánk kitölt­ve a kérdőíveket: a kéréseket, javaslatokat figyelembe véve — a tantervre építve — állít­juk össze a Tízen túliak szín­házának programját a követ­kező fanévre. — Eddigi tapasztalataikból kiindulva milyen elképzelé­seik vannak a következő elő­adássorozatra vonatkozóan ? — A tervek szerint két bér­letsorozatot indítunk: Az egyiket negyedik-ötödik- hatodik osztályos gyerekek­nek. Formailag ezek rendha­gyó irodalomórák és színházi Június 2-től megváltoztak a menetréndek. Lakossági pa­nasz, hogy a heiyi :■ autóbusz­menetrend tormai megváltoz­tatásával nem lehet megálla­pítani, hogy egyes megállóhe­lyekre mikor erkeznek a jára­tok. Baraczka Tamas, a Volán 20. számú Vállalat váci üzem- igazgatója elmondotta, hogy a régi menetrendben már annyi volt a magyarázat, hogy az utas nehezen ismerte ki magát. Ezért egyszerűbbnek tartották, hogy külön tüntessék fel a munka-, a szabad-, a pihenő­napokon induló járatokat, de a panasz orvoslására a me­netrend minden oldalán közük a megállóhelyek neveit és a menetidőket. Nagy Lajos állomásfőnök szerint a vasúti menetrendben váci viszonylatban csak pár perces eltolódások, a veresegy­házi vonalon, a pálya felújítása után 5—10 perces rövidebb menetidők szerepelnek. Éppen ezért kérik az utasokat, utazá­suk előtt tájékozódjanak a pá­lyaudvaron. A Vác—Aszód vo­nalat villamosították, hogy a tehervonatok elkerüljék a fő­várost és így azt tehermente­sítsék. A Vác—Aszód vonalon a személyvonatokat továbbra is dízelmozdonyok vontatják. Baraczka Tamás üzemigaz­gató közölte, hogy a beérkezett észrevételek alapján egy-két helyközi vonalon módosították a menetrendet. A legtöbb vál­tozást a helyi vonalakon ve­zették be. Hangsúlyozta, hogy a menetrendüket egyeztetik a MÁV-menetrenddel is, de a helyi viszonylatban először az iskolák, az üzemek, az intéz­mények munkaidejét, a boltok nyitva tartásait, a helyközi autóbuszok csatlakozásait keli figyelembe venni és bizony nem mindig sikerül a vonatok érkezési, indulási idejével is egyeztetni. A menetrendi változások fel­sorolására itt nincs helyünk, de felhasználjuk az alkalmat arra. hogy tájékoztassuk olva­sóinkat, hogy a menetrendvál­tozás. valamint egy járat me­net közbeni módosítása mivel jár. A menetrendkészítés a nem­zetközi vasúti menetrend ösz- szeállításával kezdődik. Ehhez alkalmazkodik a belföldi vas­úti menetrend és ezt követően előadások lennének, építve a műfajokra. (Beavatnánk a gyerekeket a kulisszatitkokba.) A másikat 7—8. osztályos gyerekeknek szerveznénk. Ne­kik történelmi korok metsze­tében szeretnénk megmutatni az irodalmat, a zenét, táncot, a divatot. Közös érdek Mint minden kísérlet, ez is ráirányította a figyelmet né­hány hiányosságra. Az elkép­zelés mindenesetre jó — a rendhagyó irodalomórák be­váltak, országosan is nagy si- kerűek —, érdemes , azt egy kicsit jobban az igényekhez, a realitásokhoz igazítani. De ez csak akkor lehet eredmé­nyes, ha a szervezők nem maradnak magukra. Pontosan ezért kérték a tanárok segít­ségét, melyet minden bi­zonnyal meg is kapnak. A kö­zös érdek mindenesetre ezt kívánná ... I készül a: helyközi, majd a he­lyi autóbusz-menetrend. Ter­mészetesen kikérik a lakosság véleményét is. Ennek érdeké­ben a helyi tanácsok. így a vá­ci Városi Tanács is felhívást küld a városban levő üzemek­hez, intézményekhez, hogy kér­jék ki az ott dolgozók javasla­tait, erről írásban adjanak vá­laszt. Ezeket a javaslatokat a városi tanács megküldi a köz­lekedési vállalatoknak, ahol ezt a menetrendkészítésnél fi­gyelembe veszik. Ezek után a városi tanács egyeztető tárgya­lást hív össze, ahol a még meglevő problémákat tisztáz­zák. A tanács és a közlekedési vállalatok erőfeszítései sokszor nem vezetnek eredményre. Ezt igazolja az, is, hogy az egyez­tető tárgyalás után is folya­matosan érkeznek megalapo­zott igényele a közlekedési vál­lalatokhoz. Az utólagos módo­sítások pedig nem egészsége­sek, mert azok a menetrend­ben már nem szerepelnek, más járatokra is hatással lehetnek, az utasok tájékoztatása is kö­rülményes. M. Gy. Vonattal Első, utolsó A most életbelépett új me­netrend szerint Budapestről a Nyugati pályaudvarról az el­ső vonat éjjel fél egykor In­dul Váera, az utolsó éjfél előtt fél órával. Vácról az el­ső szerelvény hajnali 4 óra 2 perckor, az utolsó este tíz óra után 23 perccel megy el Budapest felé. Időszakosan Vízhiány Tisztítják. A DMRVVV köz­li, hogy péntekig Vácott az Ambró utca. Nagykörút, Csikós József utca által határolt te­rületen tisztítják az ivóvíz­hálózatot, ezért időszakos víz­hiányra és a víz elszíneződésé­re kell számítani. Az utóbbi az egészségre nem ártalmas. ISSN 0133-3759 (Váci Hírlap) ! A parkban megpihenöknek Elkészültek a kommunális üzemben a köztéri padok felújításá­val. A tél folyamán szerte á városban átfestették, a hordozha- tóakat, mintegy 69 darabot, kijavították. Képünkön: Oszaczki Mihály és Krälik István, amint a Marx tér két ilyen hordozható padját rakják le iefestve, szépen kijavítva Hancsovszki János (elvétel* Xíl. sportnap A kórházé a serleg rana.K. Labdarúgás Osztályozó Nosztrán, Duki 2500 Vas, Pf. 32. Forduljunk a vezetőhöz!{?) R. K. Tájékozódni kell Legjobb lesz megvennünk

Next

/
Oldalképek
Tartalom