Pest Megyei Hírlap, 1985. június (29. évfolyam, 127-151. szám)
1985-06-27 / 149. szám
4 1985. JÜNItIS 27., CSÜTÖRTÖK Irány Mexikó? Magyar kutatók indián földön Augusztus 2-án Ferihegyen gépre száll a csapat és elindul Mexikóba, a totonák indiánok föidjére az első magyar komplex régészeti-ncprajzi-ökológiai terepmunkára vállalkozó expedíció. Hallani is jó ilyen grandiózus vállalkozásról, hiszen óit kint minket, mindannyiunkat képviselnek. Azzal a reménynyel indulnak, hogy munkájuk öregbíti majd a magyar tudomány hírnevét. hHeti filmtbgyzetw Éden boldog-boldogtalannak Álomból valóság Több Szempontból is egyedi vállalkozásról van szó: az expedíció javarészt huszonéves fiatalemberekből áll, akik kerek egy évtizede készülnek tudatosan arra, hogy álmukat valóra váltsák, eljussanak az indiánok közé. Egyedi az a mód is, ahogy több év munkájával a kiutazást megszervezték. De he vágjunk a dolgok elébe, hiszen a kezdet maga is tanulságos és érdekes. Az expedíció vezetője, KézcH Nagy Géza erre így emlékezik. — Gyermekkorunkban mi is, mint minden kisfiú, szívesen játszottunk indiánosdit Szinte észrevétlenül mentettük ót az indiánok iránti rokon- szenvet a kamaszévekbe. Mindent elolvastunk, ami az indiánokról szólt. Éveken át gyűjtöttük a cikkeket, szemléztük a magyar és külföldi folyóiratokat, s így tekintélyes dokumentációs anyag — cikk, fotó, diatár — gyűit össze. Tíz évvel ezelőtt, karácsonykői tartottuk az expedíció alakuló ülését. Azóta mindenki a maga tudományterületén készül feladatára. Emlékszem, akkoriban ismerkedtünk meg Boglár Lajossal, aki már a hetvenes években is a legkiválóbb magyar indiánszakértőnek számított. Kutatóútjáról Budakeszin tartott ismeretterjesztő előadást. Mi is meghallgattuk és*hazafelé elmondtuk neki, hogy a nyomdokaiba szeretnénk lépni. Így utólag tudom csak felmérni, milyen fontos volt az, hogy komolyan vette ti terveinket. Nem volt lekezelő, épp ellenkezőleg. Praktikus tanácsokat adott, hogy érettségi után ki milyen szakra jelentkezzen, mi volna a legmegfelelőbb. Tanácsaival, tudásával azóta is rendelkezésünkre áll. Az amerikanisták között —• neki köszönhetően — szó sincs szakmai féltékenységről, ami másutt, a tudomány berkeiben nem ismeretlen jelenség. Ingyen repülnek — Ügy tudom, már az egyetemi évek alatt Boglár tanár úrral együtt megalakították a folklór tanszék keretén belül és Voigt Vilmos professzor támogatásával a Latin-Ameri- ka munkacsoportot, s ilyen tárgyú tanulmánykötetet is megjelentettek a tanszék kiadásában. — A munkacsoport létrehozása jó ötletnek bizonyult, mozgósította a kutatók energiáit és a kötet egyben nekünk, fiataloknak az első publikációs lehetőségeket is biztosította. A bizalom, amellyel munkánkat, kezdeményezéseinket fogadták és támogatják — kötelez. Nagy dolognak tartom, hogy fiatalon bizonyítási lehetőséget kaptunk. Az ELTE és a Gödöllői Agrártudományi Egyetem, illetve az MTA néprajzi kutatócsoportjának vezetője, Bodrogi Tibor szakmai és erkölcsi támogatásával sokat tett a 2ért, hogy ez a kutatóút létrejöhessen. — A magyar és a mexikói állam közötti egyezmény keretében utaznak, ösztöndíjjal. — A Művelődési Minisztérium pályázatát nyertük el. Hálásak vagyunk rugalmasságukért, mert lehetővé tették, hogy a korábbi gyakorlattal ellentétben, csoportosan pályázzunk, holott ez számukra többletmunkát jelentett. — Hosszú út előtt állnak, de nem sokkal rövidebb az sem. ami idáig vezetett. Nem kevés időbe telhetett, amíg minden apróság, a függőágytól az útiköltségig, „összejött — Az igazat megvallva három évé egyebet se csinálok, mint ezt az utat szervezem. De minden erőfeszítés és igyekezet hiábavaló lett volna, ha falakba, értetlenségbe ütközünk. Az energiát épp az adta, hogy végig azt éreztem: az emberek, ha látják, hogy jó. ügyről, értelmes célokról' van szó, segítőkészek, önzetlenek. Mondok néhány példát: az útiköltséget a MALÉV vállalta: hatunkat ingyen szállít Madridig. Onnan, ugyancsak ingyenjeggyel az AERO- MEX1CO légitársaság visz minket tovább. Komplex expedíció Az egyetem, amely az expedíciót útjára indítja, nem rendelkezi olyan anyagi háttérrel, hogy fedezhesse a kiadásokat, a felszerelések költségeit. Ezért több hazai vállalathoz fordultunk támogatásért. Átnézték a kutatási tervünket, elbeszélgettünk és sok helyütt megértésre találtunk. A Munkaruházati Kereskedelmi Vállalat az expedíció minden tagjának saját költségén készíttetett terepöltözetet. A FÖFOTÖ Vállalat 25 ezer forint értékű nyersanyagot adott és vállalta ala- borálást. A Caola harmincezer forinttal járult hozzá az expedíció költségeihez. A • Che- molimpex 20 ezer forintot ajánlott fel az első idegen nyelvű reklám: megjelenése után. A vállalatoknak ugyanis megígértük, hogy kiadványainkban, a készülő filmekben reklámozzuk termékeiket. A Közművelődési Információs Központ vezetője a kutatóút idejére videó-felszerelést kölcsönöz. A TUNGSRAM izzókat, lámpákat ajánlott fel. Így a legszükségesebb eszközeink már megvannak, a többi meg majd csak összejön. Mindenki takarékoskodik. Bár a minisztériumtól kapunk ösztöndíjat, de az út így sem olcsó mulatság. — Említette, hogy a totonák indiánokhoz készülnek. Kik ők és mi az, ami tudományos szempontból érdekes? Miért épp a totonák? — Mexikó Veracruz és Puebla államában élnek. 120— 130'ezerre tehető a lélekszámúk. Ezen a területen a régészeti-néprajzi feltárás alig Az Ifjú Zenebarátok magyarországi szervezete, e Művelődési Minisztérium és a Zsámbéki Tanítóképző Főiskola július 1. és 10. között rendezi meg a tanítóképző főiskolák ének-zene szakkollégiumának hallgatói számára az első tanítóképzős zenei tábort Az ország több főiskolájáról — Bajáról, Budapestről, Esztergomból, Győrből, Kaposvárról, Nyíregyházáról, Sárospatakról, Szombathelyről, Jászberényből, Szekszárdról és természetesen Zsámbékról — ösz- szesen ötvenöt hallgató vesz részt a munkában. A tábor művészeti vezetője Makiári József Liszt-díjas karnagy, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola tanára. A táborban a kóruséneklés (karhogy megkezdődött. Ez az első alkalom, hogy kultúrájukat komplex expedíció tanulmányozza. Gyanítható, hogy a prekolumbián időszakban a piramisépítő, magas kultúrájú népekhez tartoztak. Jelenleg is rendkívül sok a feltáratlan, beazonosítatlan, feltérképezésre váró régészeti objektum. Érdekesség, hogy ez volt az első indián nép, amelyet Corines és a spanyol hódítók megismertek, illetve amely szövetségre lépett velük a hatalmas, elnyomó azték birodalommal szemben. A jelenleg a tengerparton, a Mexikói-öböl vidékén élő népesség jórészt mesz- ticizálódott. A hegyvidéki to- tonákoknál viszont archaikus településeik varinak. Sok mindent rnegőriztek a hódítás előtti kultúrájukból,- hagyományaikból. Mindkét terület trópusi klímájú. A lakosság földműveléssel foglalkozik: kukoricát, vaníliát és egyéb trópusi növényeket termesztenek. Szeretnénk életüket minél sokrétűbben megismerni és megörökíteni filmen, tanulmányok formájában és fotókon. Tervezzük, hogy az egyetemi tanításhoz oktatófilmet készítünk és néprajzi kollekciót gyűjtünk a magyar múzeumoknak. — Az embernek a trópus szó hallatára az elképzelt csodás látványon kívül menten az is eszébe jut, hogy vannak mérgeskígyók, kaktuszok, legyek hada és támadó rovarok tucatjai fogadják az idegent. Felkészültek az esetleges veszélyekre? — Már amennyire lehet. A Sao Páulo-i Butantan Intézet bárkinek . ingyen küld kígyószérumot, hálókkal védekezünk a rovarinvázió ellen és a biztonság kedvéért függőágyban alszunk, ugyanúgy, mint az indiánok. De bizonyára lejsz egy-két meglepetésben részünk. A monszunesőt, a. trópusi klímát meg kell szokni, Ám a fizikai megterhelésnél is fontosabb, hogy el tudjuk magunkat fogadtatni az indiánokkal, sikerüljön baráti kapcsolatot kiépíteni velük, különben semmire sem megyünk. És az expedíciók történetében már volt rá példa, hogy az indiánok szabályszerűen elkergették a nagy mellénnyel érkező európaiakat. Jó utat! — Még egy utolsó kérdés: kik az expedíció tagjai? — Gyarmati János régész, Horváth Domokos fotós, Nemes Csaba ökológus, a Gödöllői Agrártudományi Egyetemről Tenkely István, aki botanikai jellegű kutatásokat folytat, Lemmel Annamária folklorista. és jómagam. Én régész-etnológus vagyok. Mi mást is kívánhatnánk: jó utat! vezető: Makiári József), a karvezetés-gyakorlat (tanár: Mohainé Katanics Mária) és a gyermektánc-foiglalkozás (tanár: Tóth Ferenc) minden hallgató számára kötelező. A szabadon választható szekciókban (magánének, kamaraének, hangszeres zenélés, kamarazene) — a különböző főiskolákon tanító pedagógusok irányításával — a zeneiskolában megszerzett tudásukat, gyarapíthatják a leendő tanítóik. Több érdekes előadásra is sor kerül a másfél hét alatt. Mélykutiné Dietrich Helga (OPI) az óvodai zenei nevelésről szól, Falus Tamásné (OPI) az alsó tagozatos dalanyag előadási problémáit ismerteti. Ördög László (OPI) a zenei írás-olvasásról beszél. Dévai Jánosné (Debrecen) peTV-FIG YF.I Ó TofiCflCSZCk• Két jeles történészünk, Berend T. Iván és Kosáry Domokos nyilatkozott rövid egymásutánban a televízió kamerái előtt. Azaz dehogyis nyilatkozott: elemzett inkább; egyrészt a maguk tudósi, oktatói pályáját taglalták, osztották fel karakteresebb szakaszokra, másrészt magáról a história tudományáról foglalták össze tapasztalataikat, hitvallásukat. Mindkét okfejtést őszinte, nagy élményként könyvelhetik el mindazok, akik különösen szeretik a szépen szóló — azonmód nyomdagépbe kívánkozó — magyar beszédet, és akik azt is szívesen veszik, ha egy első osztályú szakember töredelmesen bevallja köznapi és közéleti tévedéseit. Egy szó, mint száz: kisiskolás gyermekek módjára csügghet- tünk e két kiválóság minden egyes szaván és — sajnos — szintén kamaszos indulattal tiltakozhattunk e két műsor bántó, illúzióromboló szerep-1 löt ellen. Tudhattuk, hiszen a műsorújság is megírta, hogy Berend T. Ivánt még akkor kérték oda a reflektorok tövébe, amikor a Magyar Tudományos Akadémiának csupán az osztályelnöke és nem, mint most, az első számú embere, azaz az elnöke volt. Ezt a státusváltozást a bevezetőben lepergetett lista azonban nem jelezte és egyáltalán, minden maradt úgy ebben a portréban, ahogyan az egykor dobozba került. Tudván tudja persze a jámbor néző, hogy kín, gond megbontani minden jól lereteszelt telekommunikációs konzervet, de azért mégiscsak illenék elvégezni azt a kis retust, ha mondjuk, az Akadémiánk elnökéről van szó. Például úgy, hogy azt a föntebb említett listát lenyisszantják és a benne foglaltakat — naprakész kiigazítás után — egyszerűen felolvassák. Ennyit mind a szakember, mind annak több milliós hallgatósága föltétlenül megérdemel. _A Kosáry-portréban — de a Berend T. Ivánéban is némiképp — még az zavart, hogy kérdésföltevője volt ugyan ennek a szűk egy órának, de valóságos, kellő súllyal jelen lévő partnere nem. A művelődéstörténet — és még annyi más szakterület — jeles ismerője szinte folyvást úgy szőt- te-fonta példás grammatikájú mondatainak fonalát, hogy önmagának teremtett alkalmat a továbbgondolkodásra. Ketten koptatták ugyan a mikrofont, az előfizetőnek mégis rendre az volt az érzése, hogy csak Kosáryt hallja, látja. Nos, úgy dukálna, ha egy ilyen fölkészült koponya tűnik fel a képernyőn, hát melléje egy érdemben kérdező és partnerként kiegészítő — netán vitára sem rest — szóvivő szegődtessék. Ráadásul egy olyan valaki, akit nemcsak hátulról mutogatnak, és így is csak hébe-hóba. Akácz László dig egy tanóra videofelvételét elemzi majd. Dr. Domokos Pál Péter (Budapest) a moldvai magyarságról tart előadást. Földesi Imre (Budapest) századunk új zenei irányzataiba nyújt bepillantást. A táborozok több hangversenyt Is adnak; így például a budapesti Bartók Emlékházban és Zsámbékon. A gálaestre július D-én kerül sor, a főiskola aulájában. A programban szerepel még Gulyás István fiatal zongora- művész koncertje, házi muzsikálás tanár és diák részvevőkkel, valamint találkozás a váci Vox Humana kórussal. A Pest megyei karnagyi klub tagjai közül többen jelezték, hogy be kívánnak kapcsolódni a tábor munkájába. Nemrég arról láttunk filmet, ni történik, ha egy ambiciózus tévéoperatőr szemébe különleges filmkamerát építenek be (Halál egyenes adásban). Most azt látjuk az Alan Jes- sua rendezte francia filmben, hogy mi történik, ha egy speciális orvosi beavatkozás következtében az ember elveszti érzékét a kellemetlenségek, a kellemetlenséget okozó gondok, érzelmi befolyások és lelki fájdalmak iránt. Mivé lesz az, akit így_ elidegenítenek magától, emberi esendőségétől és érzékenységétől, mit tesz magával, a környezetével, hogyan él, ha érzéketlen, gépies lénnyé válik? A kérdés — és a film — meglehetősen mondvacsinált. Főleg azért, mert ezt a külön, Nem kellene, hogy eléée gyanús legyen egy film, amely négy Oscar-díjat hoz elsői limes rendezőjének (a legjobb film, a legjobb rendező, a legjobb epizódáiakítás és a legjobb. más műfajból .átdolgozott forgatókönyv díját.) Csakhogy a film rendezője a nádunk is számos filmjéből ismert, kedvelt és tehetséges amerikai filmszínész, Robert Redford, aki ezzel az 1931-cs Oscar-aratással debütált rendezőként. Hogy mégis mért gyanús ez? Mert egy elsőfilmes rendező akkor kaphat ennyi díjat, ha 1. valami rendkívülien újat csinált, vagy 2. valami olyasmit csinált, ami éppen nagyon kelendő, divatos, jól futó. S mivel köztudott, hogy az Oscar hazai — tehát amerikai — díjai csaknem kivétel nélkül az éppen divatos, a filmgyáraknak nagy hasznot hajtó tendenciájú, nagy közönségsikerű filmeket jutalmazzák (bár természetesen ezek közül a valóban értékeseket vagy annak tekinthetőket), így nem olyan nagy művészet a Redford-filmről azt jósolni, hogy nem váltja meg a filmművészetet. Nem is váltja meg. Nem is akarja — tehetnénk hozzá. Redford ugyan elég sok olyan filmben játszott, ami nem csupán jól megcsinált és kelendő hollywoodi alkotás volt — de ezekből a (mondjuk így) politikusabb filmekből egy de- bütáns filmrendező, még ha mögötte is áll már egy sikeres filmszínészi múlt, aligha tanulhat. Témát legalábbis nem. Neki, ha rendezői babérokra vágyik, azt kell (kellett) megcsinálnia, amivel azonnal elfogadtatja magát. Tehát valamit, ami benne van a levegőben. Legfeljebb valamivel elegánsakban, színvonalasabban, mint azt kevésbé neves emberek tették volna. A színészként kivívott rang ennyiben okvetlenül kötelező volt. Már most, ami a témát illeti: az Átlagemberek abba a kategóriába tartozik, mint Dustin Hoffmann Kramer kontra Kramer ja. Azaz: egy köznapi érzelmes történet érzelmesen előadva az amerikai család válságáról. Itt egy kamaszfiú gyötrelmes küszködése áll a középpontban, méghozzá lélektani alapon. Bátyjával együtt, valamikor a múltban, egy vitorláskiránduláson viharba kerültek, s a szeretett és csőben érdekes szituációt csak a felszínen vezeti végig. Ráadásul úgy ábrázolja ezt az érzéketlenné vált emberek világát, mint valami zárt áramkört: ä végén mindenki, még a kezelést alkalmazó orvos is belekerül a vonzásába. Tehát errefelé tartunk. Ami nemcsak felületes és üres elmélet, hanem bizonyos ellentmondás is, mert hát épp eléggé elidegenítő ez a világ, s eléggé elidegenedettek tudunk lenni mi anélkül is, hogy ehhez mindenféle orvosi hókuszpókusz szükségeltetne. A film szomorú érdekessége, hogy főszereplője, Patrick Dewaere, a forgatás utolsó fázisában lett öngyilkos. Depressziós volt, mint a film hőse a kezelés előtt ... dált báty, aki a szülők sxemefónye, kedvence és ajnáro- zott drágasága volt. belefulladt a vízbe, az öcs meg, akit nem szerettek annyira, megmaradt,. Hogy maga is akar- ta-e a bátyja Vesztét,'.s. hera segített neki annyira, mint tehette volna — ez gyötri a fiút. És emiatt gyötrődik áz apa és az anya. Utóbbi anriyi- ra, hogy inkább, mintsem beismerné a halott báty iránti majomszeretetét, meg azt a már-már vicclapba illő stílusú önzését, melybep az amerikai nőiknek egy társadalomkritikai célzatú filmben rendelkeznie kell, szétdúlja a család látszat- békéjét és otthagyja a zavart kamaszt, a a még zavártabb apát. Ha nagyon akarjuk, akkor beleláthatunk ebbe a filmbe valamit a fentebb említett tár- sadalorrikritikából; hogy t. i. az átlagosan jómódú, átlagosan rendesen dolgozó amerikai családokban is, amelyekben pedig látszólag nem történik semmi, mégis merinyi a gond. Erre késztetne a fim szándékoltan gondos környezetrajza, a középosztálybeli amerikai életforma jó ábrázolása. De a film e részértékek mellett, s a jó színészi játékokon túl (az apát a kitűnő Donald Sutherland játssza, a fiút a tehetséges Timothy Hutton) semmit nem tud adni. Belefullad a pszichologizálás- ba, az érzelmeskedésbe. Mi innen, a mi szemünkkel nézve, azt látjuk, hogy egy anyagi gond nélküli család, ahelyett, hogy egyszer nyugodtan leülne egy félórára a problémák megbeszélésére, inkább pszichológushoz rohangál, s ahelyett, hogy szembenézne néhány alapkérdéssel, inkább. árnyék- bokszolást végez. Mindezt mintha úgy tenné, mint aki jó dolgában már nem tudja, mi bajt találjon ki magának. A gyermekével nem törődő, a serdülőkor problémáit, nem, is ismerő, tehát meg sem értő szülő olyan közhely már, hogy nem tud érdekelni bennünket ez az egész ügy. Egy szó, mint száz: a négy Oscarra érdemes erényeket nem tudjuk felfedezni ebben a filmben, noha kétségtelen, hogy minden megvan benne, ami a közönségsikerhez kelL Az újfajta (szocio?) giccs úgy látszik, oly halhatatlan, hogy az Oscar-díjak halhatatlanságába is be lehet vele evezni. Takács István Nagy Emőke Zsámbéki kezdeményezés Zenei tábor tanítóképzősöknek Átlagemberek Jelenet az Átlagemberek rimfl filmből; Mary Tyler Moore, a* anya és Timothy Hutton, a fiú
