Pest Megyei Hírlap, 1985. június (29. évfolyam, 127-151. szám)

1985-06-25 / 147. szám

líeszédes számok Jól zárt a váci retesz Befejeződött a labdarúgó NB ÍI 1984—85. évi küzdelemsoro­zata. Most a számok tükrében vizsgáljuk a kitűnően helytállt Váci Izzó MTE szereplését, íme először az élmezőny, s részletezve a váciak teljesít­ménye: 1. Bp. volán 2. Siófok 3. Vác Ősszel tavasszal . otthon Idegenben A húsz csapat közül a Vo­lán aratta a legtöbb győzel­met. A Dunaújváros a döntet­len-rekorder 15 pontosztozko­dással! őket a Vác1 követi. A legtöbb' gólt a Volán szerezte, a váciak hálója zörgött a leg­kevesebbszer, s ez a védelmet dicséri. A Nyíregyháza kettő­vel több, azaz harmincnégy gólt kapott. Az őszi idény végeztével a Volán 29 ponttal vezétte a sort, a 25 pontos Vác és á 24-es Siófok, valamint Szolnok; előtt. A Pest megyei gárda ta­vasszal csupán egy pont­tal maradt el első félévi teljesítményétől. A vetélytárs Siófok viszont 28 pontot szerzett a második félévben, s ez is hozzásegítet­te őket ahhoz, hogy az. éllovas­sal,, együtt az NB I-be juthas­sanak, A Volán három pont­tal elmaradt ugyan őszi ter­mésétől, de így is biztosan ért célba. Az Izzó hazai pályán csu­pán háromszor talált legyőző­re. A Siófok és a Sopron egy­aránt 3-1-re nyert a Duna-par- ton, a Baja pedig 1-0-ás ered­ménnyel utazott - haza* Ven­dégségben sem mem a Sopron és a Siófok ellen, e kisiklások mellé idegenben a szolnoki és nyíregyházi vereség társult. Vácról a Dunaújváros, a Salgótarján és a Diósgyőr gól nélküli, a Bakony Vegyész és a Debrecen pedig 2-2-es dön­tetlennel távozott. Idegenben nyolc találko­zón osztozott meg á pon­tokon az Izzó, tehát mérkőzéseinek csaknem felén. A gól nélküli döntetlen dominált, hétszer fordult elő ez az eredmény. Érdekesség, hogy tavasszal utolsó négy idegenbeli találkozóján egy­aránt gól nélküli döntetlent ért el az Izzó. Nemcsak a helyezés, hanem a nézőszám is dicséretes. A tizenkilenc váci meccset 91 ezer 500-an, mérkőzésenkénti átlagban csaknem ötezren tekintet­ték meg. A Siófok és a Volán őszi ven­dégszereplése vonzotta a leg­több nézőt. Tavasszal a hajrá­ban valamelyest megcsappant az érdeklődés, de a váci láto­gatottságot sok NB I-es csa­pat is megirigyelhetné. Az együttes gólszerzői: 15 gólos: Kovalik, 9: Strausz, 8: Kása, 7: Krómer, 5: Adi, 4: Mózner, 3: Polónyi, 2: Csikós, Gádor: 1: Szalai, Bera. Két öngól is hozzájárult a termés­Jelenet a tavaszi Czabán Samu téri Bp. Volán—Vác találkozóról. Sü tét mezben a Pest megyeiek az 1-l-re végződött meccsen. Koppány György felvétele hez: ősszel a nagykanizsai Fo­dor, tavasszal a debreceni Fe­hér talált saját kapujába. Az Izzó legnagyobb győzel­mét tavasszal a Tapolca elle­ni 5-0 jelentette. Az Ózd és a Szekszárd ellen 4-0, a Volán és a Nagykanizsa ellen 4-1 volt az eredmény. A Pest megyeiek legsúlyosabb veresége a nyír­egyházi 3-0. Ä góllövőknél feltűnő, hogy az első félévben kilenc talála­tot szerző Strausz, a második­ban eredménytelen maradt. Reitter László Szakember a motorosának í B-r»l A csapat elsőség bravúr Az olaszországi Borettóban, a Pó-folyón megrendezett motorcsónak OB hajóosztály (350 kcm) világbajnokságán a csapatversenyben a magyar válogatott végzett az elen, egyéniben pedig 4., 5., 11., 12. és 13. hely jutott a magyar motorcsónakosoknak a 10 nemzet 36 hajóját felvonulta­tó mezőnyben. A csapat­aranyérem és az egyéni helye­zések értékéről nyilatkozott az MTI-nék Szántha János, a Motorcsónak Szövetség főtit­kára. — A csapat-világbajnoki aranyérem egyértelműen az ötfős gárda kiegyensúlyozott teljesítményének tudható be. Nem akármilyen eredmény, hogy mind az ' öt sportolónk értékelhetően fejezte be a vi­lágbajnokságot, ez kevés más országbeli együttesnek sike­rült. A VB-n mindenkinek négy futamot kell megtenni, a három legjobbat értékelik, nem könnyű minden egyes alkalommal talpon maradni. Nem kisebbíti az aranyérem értékét, hogy a motorcsónak­sport egyéni sportág, elsősor­ban az egyéni helyezéseknek van tisztelete. A magyar vá­logatott tagjai ebben a tekin­tetben sem vallottak szégyent, hiszen Volentér László és és Kormos György 4., illetve 5. helye szerencsés esetben akár érmes helyezés is lehe­tett volna. Ez a két sportoló bármilyen erősségű mezőny­ben a legjobbak között tud végezni. — Az OB hajóosztály kép­viselőinek nem sok idejük ma­A Trofco Jugoszlávia után A vezető edző elégedett Befejezte első félévi szerep­lését a magyar női kézilabda- válogatott; amely idén három nemzetközi tornán vett részt: Chebben a második, Neübran- denburgban a negyedik, leg­utóbb pedig Adán a harmadik helyet szerezte meg. A jugo­szláviai torna után Csik János vezető edző nyilatkozott az MTI munkatársának. — Reálisnak és jónak tar­tom a bronzérmes helyezést. A tartalékos magyar csapat a nehezebb csoportba került, s várható volt, hogy a Szovjet­unió elleni mérkőzés kemény diónak bizonyul. Ilyen körül­mények között legfeljebb csak a harmadik hely megszerzése lehetett a cél. Nem volt könnyű a „lengye­lek elleni helyosztó sem.. — Az európai élmezőnyben változások figyelhetők meg. Az utóbbi „ időben .sokat fejlődött a lengyel és a csehszlovák vá­logatott’,. s' ezeken a mérkőzé­seken is teljés erőbedobással kell küzdeni./Ha’ á játékosok nem összpontosítanak , kel lóén. ez megbosszulhatja magát. Ismét ■ bemutatkozott egy, újonc. Milyen benyomást kel­tett? — A sérülések miatt került sor a BHG-ban játszó Salfaí- né beválogatására. ö volt az egyetlen igazi beállós. A tá­madásokban viszonylag elfo­gadható teljesítményt nyúj­tott, azonban a védekezésbe lényegésen nehezebben tudott beilleszkedni. Egyébként az egész csapatnak ez az Achil- les-sarka. Kikkel elégedett? — Az idén először szereplő Rácz M. és őriné végig meg­bízható, jó formában védett. A két húzóembernek újból Gödömé és György, bizonyult, de hozta a formáját Szilágyi is. Pihenőt kainak a válogatot­tak? — A játékosok két hetet tölthetnek kikaDcsolódássai. pihenéssel. Július 8-a után Mátraházán folytatódik a fel­készülés a. decemberi B-cso- portos világbajnokságra, ahol a továbbjutást kell kiharcolni. A programban szerepel tatai edzőtáborozás és augusztusban nyugatnémet túra is. A 20 fős keretbe valószínűleg több fia­tal játékost meghívunk — fe­jezte be nyilatkozatát a veze­tő edző. , rád pihenésre, hiszen július 14-én Nyugat-Berlinben lesz az Európa-bajnokság. Mint em­lékezetes, Volentér legutóbb EB-aranyat nyert, akár ismé­telhet is. Nyugat-Berlinben jó helyezést várunk Kormostól •a. A legnagyobb vetélytárs a Borettóban egyéni világbajno­ki címet szerzett nyugatnémet Loth, a második a szovjet Ber­niéin és az olasz Landini le­het. 1985. JÚNIUS 25., KEDD Peat megyei elsőség Fogatbaj tás Máriapócson országos né­gyesfogathajtó versenyt ren­deztek. A i3 induló sorában Pest megyeiek is voltak. A díjhajtásban és a maratonhaj- tásban Bozsik harmadik, Sípos pedig ötödik lett. A zárónapon mintegy hétez­ren figyelték az akadályhaj­tást, amelyet az üllői Rédei Sándor nyert meg hibapont nélkül. Bozsik (Tápiószentmár- ton) és Sípos (Dömsöd) ebben a számban is a harmadik, il­letve az ötödik helyen végzett. Az összetett versenyben a kiskunfélegyházi Juhász László lett az első, az ezüstérmes Bo­zsik József előtt. Csapatban: 1. Pest megye (Bozsik. Rédei, Sipos). Az OIK-őüniőben Az isaszegieksikere Isaszegen bonyolították le a labdarúgó ÓIK megyei döntő mérkőzését, amelyen a hazai együttes biztos győzelmet ara­tott, s így továbbjutott az or­szágos versengésbe. Isaszcg—Piliscsaba 2-0 (1-0) Zuhogó esőben 200 néző volt kíváncsi a két jól felkészült rivális csatájára. Az első já­tékrészben a hazaiaknak adód­tak helyzeteik, térfélcsere után viszont vendégfölény alakult ki, de az isaszegi kapuvédő, Hanák mindent védett. A dön­tő, második gól, a béfejezés előtt 10 perccel esett. Gól: Palaga (11-esből), Papp. Jók: Hanák, Papp, Palaga, ill. Andirkó, Simon, Gáspár Z. A hármas bírói sípszót kö­vetően Soós Gábor, a Pest me­gyei Labdarúgó Szövetség utánpótlás bizottságának .ve­zetője szólt a mutatott játékr ról, majd átadta a csapatka­pitányoknak a PLSZ okleve­lét. A totó 25. hetén Hétmillió tipp A Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság hivatalos értesítése sze­rint a totó 25. hetének végleges adatai a következők. A hétmillió 10 ezer 498 szelvény között három darab 13+1 találatos akadt, eze­kért 611 ezer 531 forintot fizetnek. A 23 darab 13 találatos egyenként 157 ezer 251 forintot ér. A 12-esek száma 908, 11-es 13 ezer 267, lü-es pedig 112 ezer darab lett. Ezekre 3002, 205, illetve 37 forin­tot vehetnek fel a nyertes szel­vények tulajdonosai. A csepeli versenyen Beeveztek a hajósok Az MTK-VM Csepelen ren­dezte Olympos Kupa országos minősítő evezősversenyét. Húsz egyesület 160 hajója in­dult. A váciak kitűnően szere­peltek. ■ Férfiak. Normál kategória. Kormányos nélküli kettes: 1. Vác (Hénap, Szabó). Kormá­nyos kettes: 1. Vác (Nagy, Ma­gyar, k.: Volentlcs). Nyolcas: Az MHSZ bajnokságán r> • Oí arany az Olaj LK-nak Székesfehérvárott százha­lombattai sikerek jegyében zajlott az MHSZ VI. országos serdülő sportlövő bajnoksága. A, versenyen 40 sportkör mint­egy 500 ifjú tehetsége állt a XV. Nemzetközi Bánon Itallye Húsz pontért utazlak Európa-bajnoki pontokéit utazott az elmúlt hét végére Cseh­szlovákiába a Váci Autó SE sp^gzoros_ magyár bajnok párosa, Ferjáncz Attila és dr. Tandari János. Ütban a negyedik hely felé Ezúttal nemigen volt esély a győzelemre, mert ott volt az indulók között Harald Demuth és négyszáz lóerős Audi Quattrója. Az NSZK-s ver­senyző végül is hírnevéhez méltóan szerepelt, és az elvá­rásoknak megfelelően, fölé­nyesen, végig vezetve nyert. Csupán egyetlen szakaszon nem ő volt a leggyorsabb, ak­kor — a huszonkileneediken — Ferjáncz Attila verte meg. A magyar pilóta jól kezdett, az első etap után a második helyről folytathatta a ver­senyt. A másodikon egy kiesú­szás után kisebb időhátrányba került a későbbi második, a jugoszláv Kuzmics—Sáli ket­tőssel szemben. Fokozatosan dolgozták le hátrányukat a magyarok, s egyre jobban megközelítették jugoszláv márkatársaikat. A harminca­dik gyorsasági szakaszon azon­ban szétrobbant a Rothmans —Renault—5—Turbó generá­torának ventillátorja, elvágta a benzinvezetéket. s áthúzta Ferjánczék számításait. Jellemző az utánuk jövőkkel szembeni fölényükre, hogy bár nyolc percet elvesztegettek a a szereléssel, mégis csak két hellyel szorultak hátrébb. A benzincsőtörés után már az is bravúr volt, hogy elérték az időmérő pontot. A kocsiból ömlött az üzemanyag, attól kellett tartani, hogy kigyullad. Szerencsére ez nem követke­zett be, s a jól összeszokott A szerző felvétele szerelőgárda ideiglenesen meg­szüntette a benzinfolyást, de nem jutott elég üzemanyag a hengerekbe. Ekkor már csak az lehetett a cél, hogy megtartsák negye­dik helyüket Ferjánczék, s hogy pontot szerezzenek. Ezt óvatos autózással sikerült el­érni, s az abszolút értékelés­ben szerzett negyedik hely mellett csoportjukban, a Grup­pe B-ben második lett a váci versenyzőpáros. Mindent összevetve, elérte célját a Ferjáncz—dr. Tanda­ri duó, sikerült 20 EB-pontot szerezniük, annyit, mint a leg­utóbbi versenyen Romániában, a Duna Rallye-n. Ám végződ­hetett volna jobban is ... A XV. Nemzetközi Barum Rallye nehéz feladat elé állí­totta a tizenöt országból érke­zett 86 indulót. Ezt mutatja az is, hogy csak harmincegy egy­ség érkezett be a célba. A kétszeres ÉB-futam vég­eredménye: 1. Demuth—Ra- delli (NSZK—olasz, Audi Quattro kocsival). 2. Kuzmics —Sáli (jugoszláv, Renault—5— Turbó), 3. Hainbach—dr. Ric­ken (NSZK. Opel Manta 400), 4. Ferjáncz—dr. Tandari (Rothmans—Renault—5—Tur­bó). Az Európa-bajnokság élcso­portjának állása: 1. Cerrato 301 pont, 2. Biasion 165, 3. Be­ginn 128.­Roóz Péter lőállásokba; a százhalombattai LK 24 versenyzővel képvisel­tette magát. A battaiak átütő sikerére jellemző, hogy az öt lehetsé­ges csapatgyőzelemből négyet az Olaj LK tagjai szereztek meg, emellett egyéniben és csapatban is további arany-, ezüst-, illetve bronzérmeket szereztek. Eredmények. Egyéni: 20 lövéses légpisztoly: l. Nagy Krisztina 168. kör. 40 lövéses légpisztoly: 2. Ba- yer Agpes 3«.,4Q,i85C#se&.»Í*t. irányzéku légpuska : 2. Szabó Szilr via 366 kör, 3. Békési Attila 361 kör. 20 lövéses légpisztoly: 3. Csíz Petra 157 kör. Nyíltirányzékú lég­puska: 3. Bernáth. Henriette 172 kör. Csapat. Zártirányzékú légpuska (120 lövés): 1. Olaj LK (Szabó, Baricza, Szatmári) 1073 kör. Lég­pisztoly (120 lövés) : 1. Olaj LK (Bayer, Kovács, Papp) 1040 kör. Légpisztoly (60 lövés) : 1. Olaj LK (Székely, Nagy, Hesz) 470 kör. Zárt irányzékú légpuska: Olaj LK B (Békési, Cseh, Dudás) 1068 kör. Nyíltirányzékú géppuska: 2. Olaj LK (Bernáth, Németh, Szá­raz) 492 kör. Az összesített csapatversenyt az Olaj LK nagy fölénnyel nyerte. 1. Vác (Cseh, Matyóka, Hász, Nagy, Magyar, Bácskai, Hénap, Szabó, k.: Dalnoki). Kormányos nélküli négyes: 1. Vác (Nagy, Magyar, Hénap, Szabó, k.: Volentics). Könnyűsúlyú kategória. Egy­párevezős: 1. Noé (Vác). Két­párevezős: 1. Vác (Páti, Noé). Kormányos nélküli négyes: 1. Vác (Jeszenszki, Ballon, Fenyő, Ábrahám). Nyolcas; 1. Vác (Simonyi, Matyóka, Páti, Mizser, 1 Je­szenszki, Ballon, Fenyő, Ábra­hám, k.: Szabó). A kétnapos viadal 19 férfi­számából kilencet nyert tehát a Váci Hajó. Elhódította a kor­mányos nélküli kettesek győz­tesének felajánlott Göt2 Gusztár-vándorserleget, ame­lyet az egyesület Európa-baj- nok evezősének emlékére ad­nak át minden évben. MesikóliaB Újabb vereség Nem megy Pintér Józsefnek a mexikói Taxcóban folyó .sakkvilágbajnoki zónaközi döntőn. A Bp. Honvéd 32 éves versenyzője vasárnap, a 10. fordulóban újabb vereséget szenvedett, ezúttal a jugoszláv Miso Cebalótól kapott ki. Az állás: Timman 8 pont, Spraggett 7, Nogueiras 6,5, Tál 5,5 (1), Cebalo 5, Csi 4,5 (1), Saeed, Romanyisin, Sisniega, Speelman 4,5—4,5, Agdestein 4 (1), Pintér, Alburt és Bala- sov 4—4, Prandstetter 3,5 (1), Browne 3 (2). A IX. fordulóban Pintér Saeeddel találkozik. Utolsó próba Szófia előtt Udvardi kiemelkedett Az augusztusi, szófiai Euró­pa-bajnokság előtt utoljára vett részt nemzetközi tornán a magyar vízilabda-váloga­tott. Budván öt mérkőzésből: három győzelem és két vere­ség á mérleg; a harmadik hellyel. Csalódott vagy elégedett? — kérdezte az MTI munkatársa Rusorán Péter szövetségi ka­pitányt. — A felkészülésnek ebben a szakaszában, amikor a gya­korláson, az összeszoktatáson van a hangsúly, egyik csapat­nál sem döntő a helyezés, így inkább a mutatóit játékról beszélek. A budvai tornán a magyar válogatott — minden kedvezőtlen körülmény e’le­nére — ismételten bebizonyí­totta, hogy a világ élvonalá­hoz tartozik. A két vesztes találkozón egyenrangú ellen­félnek bizonyult a két klas­szisát, Faragót és Csapót is nélkülözve. Tapasztalt előrelépést? — Az emberelőnyös helyze­teket a korábbiakhoz képest jobban használta ki a csapat. Javult a játékfegyelem, s örö­münkre, á játékosok példamu­tatóan vették tudomásul a já­tékvezetői ítéleteket. Kiknek a teljesítménye emelhető ki? — Valamennyien tudásuk­nak megfelelően szerepeltek, á Szovjetunió elleni összecsapá­son a várakozást is felülmúl­ták. Udvardi István (FTC) érett, egyenletes játéka a nemzetközi szaktekintélyeket is meglepte. A torna legfőbb tanulsága? — Több együttes, akárcsak a magyar, az EB-n szeretne a csúcson lenni. Ez érthető is, így a mostani harmadik he­lyezésből nem szabad sem ne­gatív, sem pozitív következte­téseket levonni. A további menetrend? — A válogatott 17—18 játé­kossal július 1-én egyhetes edzőtáborozásra Athénba uta­zik a görögök meghívására. A külföldön szereplők közül nem tart a csapattal Budavári, Faragó, Sudár és Csapó sem, helyettük újból fiatalok utaz­nak. Július 13—14-én Budapes­ten kétszer Jugoszlávia lesz az ellenfél, s ezt követően jelöl­jük ki a szűkített keretet. Utá- ' na a tervek szerint a román válogatottal készülnénk együtt hazai környezetben. Várha­tóan augusztus 1-én utalunk az EB színhelyére. Péraérí Csúcsok Egy angol cég, amely a brit atlétika pártfogója, sajtókon­ferencián jelentette be hogy a. jövőben minden olyan brit. válogatott, versenyzőt, aki vi­lágcsúcsot javít, 50 ezer font­tal jutalmaznak meg. A sajtó­konferencián részt vett a két­szeres olimpiai bajnok tízpró- bázó Daiey Thompson, aki el­mondta: idén csak az évad második felében kez'b meg a versenyzést, akkor viszont — a jelentős jutalom reményében is — mindenképpen szerelne világrekordot javítani...

Next

/
Oldalképek
Tartalom