Pest Megyei Hírlap, 1985. június (29. évfolyam, 127-151. szám)
1985-06-20 / 143. szám
1985. JŰNfrUS 20., CSÜTÖRTÖK bártan Alakuld tanácsülés a városban Beszélgetés Színi Istvánnal, a testület új elnökével Megtartotta alakuló ülését a 42 fős városi tanács. Elnöknek Színi Istvánt, elnökhelyettesnek Ilavass Imrét választották. A végrehajtó bizottság titkára ebben a ciklusban is dr. Bertalan Ferenc. A tanácskozás után beszélgettünk elképzeléseiről, termeiről a testület új elnökével^. A Villamosmérnök és közgaz- idász Színi István még nincs negyvenéves. Felsőfokú politikai végzettsége van. és letette ez angol nyelvvizsgát is. Felesége középiskolai tanár. Négy gyermeküket nevelik. • Mit érez most, elnökké f választásénak első óráiban? — Megtisztelő számomra, hogy az itteni apparátust vezethetem. Szentendre számomra több, mint egy város a sok között. Jólesik, hogy minden tanácstag rám adta a voksát. Eletutamon pedig határozott, előrelépésnek értékelem az állá seserét. © Ügy tudom, hogy eddig nem dolgozott az államigazgatásban. Nem fél az új feladatoktól? — A Központi Statisztikai Hivatalban, a számítástechnika központi fejlesztési programját irányító apparátus tagjaként az államigazgatási munkában hasznosítható tapasztalatokat szereztem. Megismertem az e területen dolgozó szervek munkáját, felépítését. Azt azonban nem tagadba, tóm le, hogy vizsgadrukk bujkál bennem. •Budapesten lakik. Nem ne- hezíti-e a kijárás az itteni munkáját? — A második kerületben élek. Eddig is autóztam. Nem fordult még elő, hogy 30 percnél tovább tartott volna az út. Egyelőre a családtól meghatározatlan időre szabadságot kértem. 0 Szándékában áll-e Szent- endréré költözni? — Ezt a kérdést sokszor feltették a választók is. A lakosságnak megalapozott és jogos igénye, hogy a tanácselnök helyben éljen. Ha munkám alapján a település közössége és vezetői úgy ítélik meg, hogy az ideköltözésem kívánatos, nem zárkózom el előle. • Mennyire Ismeri » város gondjait? — Az utóbbi hat hónapban aokat foglalkoztam ezekkel. Az Információkat két irányból kaptam. A helyi vezetőktől és a jelölő gyűléseken a lakosságtól. de van még tanulnivalóm bőven. © Ml a vezetői alapelve? — Kifejezetten a demokratikus irányítás híve vagyok. Meggyőződésem, hogy hosszú távon csak ezzel a módszerrel lehet megtartani és mozgósítani vaz embereket. Azt is tudom, hogy ily módon esetleg körülményesebben jutok célhoz. Fontosnak tartom, hogy a kollégáim önállóan tevékenykedjenek. Ezt elvárom, de a feltéI teleket is megteremtem hozzá. A munkában fegyelmet kérek. A döntéseimet a2 ésszerű határidőn belül körültekintően előkészítem, sok információt szerzek. Ezután megpróbálok életképes javaslatokat tenni. • Mely tulajdonságait tartja előnyösnek? — Szeretem áz embereket az örömeikkel, gondjaikkal együtt Szívesen foglalkozom a problémáikkal. Bár zárkózott vagyok, könnyen megtalálom a megfelelő hangot a tárgyaló- partnereimmel. Ügy gondolom, hogy mások is fegyelmezett, nyugodt embernek ismernek. • Milyen hibái vannak? — Bizonyos kérdésekben a kelleténél nagyobb vonalú vagyok. Nem törekszem arra, hogy a munkám során minden apró csatát megnyerjek. Általában a végcélra figyelek. Kevéssé foglalkozom a részletekkel. Szívesen bízom az elemzést másokra, a szintézis érdekel. 0 Mivel tölti a szabad idejét? — Kirándulok a családommal, van a Balaton mellett néhány öl szőlőm, szívesen kertészkedem, rendszeresen kocogok, szörfözőm, evezek. A szentendrei Petőfi Sportkör elnökségének tagja vagyok. Meg kell valljam, hogy a szakmámat, a számítástechnikát fájó szívvel hagytam el. Remélem, nem szakadok el egészen attól sem. Szívesen olvasnám a szakkönyveket ezután is. • Milyen tervei vannak? — Az elképzeléseim kialakultak. de róluk felelősséggel még nem tudok beszélni. Az biztos, hogy a legfontosabb a hetedik ötéves terv helyi koncepciójának a kidolgozása. Ügy gondolom, hogy több változatban készítjük el, s azt szeretném. ha a lakosság a lehetőségekhez képest a legaktívabban részt venne az alternatívák kiválasztásában. A mindennapi tennivalóimat azzal szeretném kezdeni, hogy a tanácstagokkal minden körzetet bejárok, hogy megismer- kedhessem az eredményekkel és gondokkal. A módszereket és a tennivalókat azután kijelölik a lehetőségek és a körülmények. A töretlen optimista Tussal, tollal, tintával Szép számú közönség gyűlt össze Szánthó Imre grafikus művész Műhely Galéria-beli kiállításának megnyitójára. Linóleumba metszett, nyomdai estékkel „tükrözöttv pápírtükrök e lapók. kedves városom, Szentendrém sikátorai, templomai, házai, egymásba csusszanó háztetői, macskák járta oromfalak, pincekapuk és tornyok világát, világomat mutatom be vallo- másos szeretettel — írja Szánthó Imre tárlata összefoglalójaként. A falakon valóban Szentendre világa függ. A művek eretnek technikai megoldásokkal készültek. Szánthó tust és tintát, széles ecsetet és tollat egyaránt használ. A hatást az ellentétes színekre építi. Az Október, a Vihar előtt, a Szo- morúfűzjás táj, az öreg város, az öreg ház kimerevített darabok a település matériájából. A kiállítást Bihari József, a Pest megyei Múzeumok igazgatója nyitotta meg. Nem a művekről, hanem Szánthó Imre egyéniségéről beszélt. Az Neves művelődési ház Az elmúlt év tavaszán kezdték tapasztalni a Buda- kalászon élők, hogy szaporodnak a rendezvényekre hívó plakátok a községben. Először csak olvasgatták ezeket, majd amikor egyre jobb műsorokat hirdettek a feliratok, elmentek a művelődési házba megnézni; tényleg ván-e ott valami érdekes? Volt és van. A település pártbizottságának titkára, Zombori Béláné és a tanácselnök. Karsai Miklós„ Koncz Dezső igazgatót dicséri. Mit csinált ez a fiatalember, ami körzetszente nevessé tette a budakalászi művelődési központot? Kezdjük a szabadtéri színpaddal, amit a volt kézilabdapályán alakítottak ki. Ez ugyanis kihasználatlanul áilt. Az új igazgató, miután sikerült összehoznia az úgy 40— 50 tagot számláló lelkes brigádot. nekiállt a tereprendezésnek. Azután székeket szerzett Óbudáról, az iskolából, s ma már hatszáz vendég befogadására alkalmas nézőterük van. Korszerű világítással frissen festve, mázolva. Ám mit ér a színpad üresen? Kiváltképp, ha nincs pénze a háznak. Az igazgató talált megoldást. Létrehozta az ország egyetlen R—GO klubját. A négyezer tag nevét számítógép tartja nyilván, Budakalászról egy nap alatt kapcsolatba lehet kerülni bármelyikükkel. A lelkes rajongók nemcsak évi 120 forint tagsági díjat fizetnek, hanem szükség esetén segítenek is. Koncz Dezső naponta levelek százait kapja. Ezekre a zenekar tagjai szorgalmasan válaszolnak saját kézírással. Az R—GO a próbáit is a művelődési központban tartja. Az említett klubon kívül még nyolc másik működik a falak között. A legjobbak a kertbarát-, a helytörténeti, a nyugdíjas- és a szerb klubok. Legalább kétszáz embert foglalkoztatnak hetente. Koncz Dezső befejezésül anekdotát mond. — Amikor az első plakátot ragasztottam, 1934 januárjában. megállt mellettem egy 18 év körüli leány és azt kérdezte: Hol található a művelődési ház? Remélem, hogy ez a kérdés ma már nem hangzik el a településen. alkotó ötletgazdagságáról, vá- rosszeretetéről, örök elégedetlenségéről, segíteni akarásáról, makacs kitartó igazságkereséséről, Az örök optimistáról, töretlen lelkesedéről. Szántó Imre az, aki mindent tud Szentendre épületeiről, embereiről, madarairól, fáiról. Gyűjti a település rek vizitumait, minikönyvben megírta nevezetességeit. Beadványokkal ostromolja a hatóságokat, hogy utcákat, tereket nevezzenek el művészekről közéleti személyekről. Megöntözi a Kmetty-fát, Számon tartja az évfordulókat. Cikkeket, karikatúrákat helyez el lapokban. Szánthó Imre kiállítását június 23-ig láthatja a közönség a Műhely Galériában. A Felszabadulás lakótelepen Autóbusz-kör járat Másutt nem futhat A lakosság régi kérését teljesítette a Volán 20-as Vállalat szentendrei üzemigazgatósága és a városi tanács azzal, hogy megindította a Felszabadulás lakótelepi körjáratot. A kocsik a HÉV-állomástól indulnak, s a Dunakanyar körút, Lukács fivérek, Radnóti Miklós. Pogány Kálmán, Római sánc utak érintése után a Dunakanyar körúton át térnek vissza a HÉV végállomásához. Az illetékesek a megállókat a legforgalmasabb pontokon helyezték el. A buszokra a Római kőtárnál, a Római sánc úti közértnél, a Felszabadulás lakótelepen, a Házi Árpád úton. a Lukács fivérek útján a K 3 jelű épület előtt, a Radnóti Miklós út 8. és a Pogány Kálmán út 8. szám alatti házaknál lehet felszállni. Megszűnt a megállóhely a Kálvin téren, a Házi Árpád út Felszabadulás lakótelepi oldalán és a Rajk László úton. Az első járat hajnalban 3, az utolsó éjjel 11 órakor közlekedik. A körjárat a város lakosságának egyharmadát szolgálja ki. Végre bekapcsolódhatott a tömegközlekedésbe a Pogány Kálmán út és a Vasúti villasor közötti terület lakossága is. A körültekintő előkészítés ellenére a városi tanácshoz érkeztek bejelentések, amelyekben megkérdőjelezték a körjárat indításának szükségességét, illetve kifogásolták a megállók elhelyezését. Véleményünk szerint sem futhatna másutt az útvonal Azt tudomásul kell venni, hogy egy-egy változtatás bevezetésekor mindig akadnak olyan lakosok, akiket a döntés az előbbi állapotokhoz képest hátrányosan érint. A józan ész azonban azzal érvel, hogy a megállók kijelölésekor a többség érdekeit illik szem előtt tartani. Ez esetben így történt. Befejezésül még egy jó tanács. Az utazók olvassák el a HÉV-végállomásnál és a megállókban kifüggesztett menetrendeket. SZENTENDREI xJtírlan A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA Pétválasziásokra készülve Három kerületben Június 22-én városunkban tanácstagi pótválasztásra kerül sor a 3., a 11. és a 42. választókerületben. A 3. számú választókerülethez tartoznak azok, akik a Möller István, a Levendula, a Honvéd, a Mező Imre utcában, illetve a Gyöngyvirág utcának a Stromfeld utca és a Rózsa utca közötti szakaszán az 1—31., a 2—24. közötti számok alatt laknak. Ide tartoznak azok a lakosok is, akik az Irányi Dániel utca 1- től 17-ig s a Móricz Zsigmond utcában, továbbá a Stromfeld utcának a város felé eső szakaszán élnek. (2—6., 1—9.) ök a Beton- és Vasbetonipari Művek szentendrei gyárának ebédlőjében az 1. számú szavazókörben szavazhatnak. A 11. választókerülethez tartoznak azok, akik az Alkotmány, a Rab Ráby fér, a Hunyadi, a Kígyó, a Malom, a Gőzhajó, az Alsóhegy, a Középhegy, a Felsőhegy, az Angyal, az Apród, a Borpince, a Dézsrna utcákban, valamint a Templom téren, a Szőlő közben, a Kurucz közben és a Munkácsy utcában laknak. A Pest megyei Művelődési Központ . és Könyvtárban a 6. számú szavazókörben adhatják le voksaikat. A 42. választókerülethez tartoznak azok, akik az Egresi út páros oldalán, a 18-tól az utca végéig, a páratlan oldal 15-től az utca végéig, a Jázmin utcában a patakig, páros oldalon 2—6-ig, a páratlanon 1—13-ig, a Jázmin közben, a Hóvirág, a Pacsirta, a Repkény, a Rezeda, a Seregély, a Szélkerék, a Daru, a Gólyaihír, a Vízmosás és a Sármány utcákban, a Mandula közben, a Nap utca mindkét oldalán, a Sztaravoda patakig, a Dunakanyar körút páros oldalán az 50—52. házszám alatt és az Egresi közben laknak. ök a gyermekorvosi rendelőben a 13. számú szavazókörben jelenhetnek meg. Elkészült a parkoló Rendbetelték a Pismány ABC-áruház környékét. A közművek lefektetése után a parkoló is elkészült. Áthúzódó beruházások Mindenki figyel a változásokra területen egyébként befejezték a teljes közművesítést, elkészült az új ABC melletti parkoló is. A hatodik ötéves terv legfontosabb tanácsi beruházása kétségtelenül a Felszabadulás lakótelep mellett épülő gimnázium. Öröm az, hogy a határidő előtt egy esztendővel elkészül a tantermi szárny. Tizenkét helyiségben szeptember elején kezdődhet a munka. A gyorsaság ára az, hogy csak később csatlakozik a tantermekhez. Reméljük, hogy az 1986/87-es tanévben már az is elkészül, mert nem lesz könnyű addig tornaórákat tartani, étkeztetni. A városban csak az izbégi (Lenin úti) általános iskolának nincs tornaterme. Tavaly társadalmi munkában megkezdték egy könnyűszerkezetes létesítmény emelését. A kezdeti lelkesedés a műszaki irányítás hibái miatt elham- vadóban van. Az alapot megcsinálták, a tanács beszerezte a szerkezethez szükséges összes anyagot. Az Ergép (amely a fémszerkezet elkészítését vállalta) néhány napja jelentette be, hogy csúszni fog a határidő, mert nem megfelelő a megvásárolt áru minősége. Az olvasók emlékeznek arra, hogy nemrég hírül adtuk: Az elmúlt héten ülést tartott a városi párt-végrehajtóbizottság. A testület tagjai többek között a tanácsi beruházások alakulását és a középfokú oktatási intézmények átköltözésével kapcsolatos feladatokat tekintették át. Az épülő gimnázium Szentendrén jelenleg a László-telepen és a Nap utcában folyik tanácsi beruházásban lakásépítés. Az előb- bin az idén 48 otthon készül el. Ügy tűnik, hogy a tervteljesítésnek nem lesz különösebb akadálya. Jövőre azonban kettős gond jelentkezik. A közműépítéshez szükséges 6 millió forintnak csak a fele áll rendelkezésre. A Szentendrei Építőipari Szövetkezet (az eddigi kivitelező) bejelentette, hogy nem vállalkozik további közreműködésre, mert a lakóházak építése számára gazdaságtalan. Ebben a helyzetben az OTP kártérítési igénnyel léphet fel a ta- háos ellen is. A Nap utcai lakásépítési akció enyhén szólva befulladt. A tervezett 26 otthonból mindössze négy készült el az eredeti elképzelések szerint, a többit nem betonyp elemekből fogják felépíteni. A Nap utca és az Egresi út közötti megkezdték a belvárosi gázhálózat fektetését. Most éppen a Kossuth utcában tátong a hatalmas árok. Nagyon kellemetlen, hogy a turistaidényben kell lezárni forgalmas utcákat. Más lehetőség azonban nem volt. Mindenki nagyon várja a szeptember 30-i befejezési határidőt, Annyit máris meg lehet állapítani, hogy a versenytárgyalást nyert cég emberi szervezetten és gyorsan dolgoznak. Csatorna, víz, villany A tanácsi beruházások sorából nem maradhat ki a Szamárhegy alatt fekvő pincék felújítása sem. A VI. ötéves tervben a város erre a célra 70 millió forintot kapott. Erre az. évre ebből tizenötmillió maradt. Az idén a malomépület támfalát és pincerendszerét erősítik meg. Érdekesség, hogy a KGST-országok közül elsőként a Szamárhegyen építenek svéd technológia alapján vákuumos csatornát. Július végén az egész rendszert üzembe helyezik. Nagy feladat a csatornaépítés miatt elbontott mintegy négyezer négyzetméternyi útburkolat helyreállítása. Ezekben a napokban fejeződik be a Papsziget csatornázása. A Duna menti Regionális Vízmű Vállalatot dicséri a szentendrei szennyvíztisztító telep bővítése is. Az év végére elkészül, 1986 első felében már üzemel. A Szabadtéri Néprajzi Múzeum felett végre elkezdték az 500 köbméteres víztározó építését. A tanács a költségek negyedét vállalata. A csatorna, víz, villany hármasból az utolsóhoz érkeztünk. A belvárosban, a Pacsirta és a Seregély utcában befejezték a villanyhálózat felújítását, illetve építését, a Martos Flóra utcában most kezdik. Kivitelezőt keresnek S végezetül két, nagy figyelemmel kísért létesítmény sorsáról néhány szót, A Vajda-gyűjteményre eddig 3 millió forintot kapott a város. Ez elfogyott, a befejezéshez szükséges újabb hárommillió még nem áll rendelkezésre. Lehet, hogy időlegesen leállítják a munkát. A mentőállomást tavaly kezdték építeni. A Budai Építőipari Szövetkezet előbb versenytárgyalást nyert, majd bejelentette, hogy a céget szanálják. Most a város illetékesei új kivitelezőt keresnek. A november 30-i befejezési határidő alighanem óhaj marad. Az oldalt írta: Vicsotka Mihály FotóErdősi Agnes