Pest Megyei Hírlap, 1985. június (29. évfolyam, 127-151. szám)

1985-06-19 / 142. szám

FEST • Uf f. VEI 1985. Jűmrs 19., SZERDA WFókuTT CONTADORA­KÍSÉRLETEK Panamavárosban ismét tár­gyaló asztalhoz ültek a Conta- dora-csoport magas rangú képviselői, hogy kiutat keres­senek a közép-amerikai válság megoldására. Közvetítő kísér­letük esélye egyre kevesebb, miközben a térségben mind­inkább összekuszálódnak a szálak. S a helyzet aggodalom­ra •• ad okot. Daniel Ortega nicaraguai államfő vasárnap bejelentette: országa rendkívüli intézkedé­sekre kéri föl o Contadora- csoport tagállamait, mert csakis így menthető meg a térségben nagy nehézségek árán kibontakoztatott békefo­lyamat. Nicaragua aggodalma teljesen jogos, hiszen az Egye­sült Államok képviselőháza a múlt héten állást foglalt az el- lenforradalmároknak nyújtott amerikai pénzügyi támogatás felújítása mellett. Ezzel „zöld utat” kapott Reagan elnök terve, miszerint újabb 27 mil­lió dollárt folyósítsanak a Ni­caragua i „kontráknak”, az ellenforradalmi bandáknak. Ügy tűnik, Washingtonban a józan, megfontolt vélemények egyre inkább háttérbe szorul­nak, s ismét a közép-amerikai térség „katonai megrendsza- báíyozásának” hívei válnak hangadókká. Élénk vitát vál­tott ki a napokban Edward Kennedy szenátor javaslata. A politikus tekintélyes üzlet­emberek előtt elhangzott be­szédében fölszólította Rea­gant: magas szinten újítsa föl a Managuával félbeszakadt tárgyalásokat. Ha ez nem tör­ténnék meg, Kennedy szerint az amerikai politika könnyen belebonyolódhat egy — a vi­etnami háborúhoz hasonló — Nicaragua elleni invázióba. A managuai kormány pedig mindent elkövet a problémák tárgyalásos rendezésére. Leg­frissebb javaslatai azt céloz­zák, hogy a Contadora-csoport .járjon közbe az USA kormá­nyánál a térség' alapvető biz­tonsági feltételeinek rfiegte- remtése érdekében. A sandi­nista rendszer példát is mu­tatott ebben: a kubai szakér­tők és katonai tanácsadók fo­lyamatoson távoznak az or­szágból. ugyanakkor a kör­nyező államokban lévő tá­maszpontokra továbbra is ér­kezik — a CIA közvetítésével — az ellenforradalmi bandák­nak szánt, utánpótlás, amelyek segítségével a „kontrák” újabb és újabb támadásokat intéznek Nicaragua ellen. . Reagan elnök május elsején közzétett Nicaragua-ellenes szankcióiban a többi között azt követelte, a managuai kormánytól, hogy csökkentse katonai készültségét „a térség­ben! egyensúly helyreállítása” céljából. Nos, az ellenforradal- máróknak nyújtott titkos tá­mogatás és a kilátásba helye­iéit újabb hivatalos segély azt átszik igazolni, hogy Mana­ma védelmi képességeinek erősítése nagyon is indokolt. Gy. D. Gorbacsov találkozott a tömegtájékoztatási eszközök vezetőive! Nagy felelősség hárul a sajtóra Mihail Gorbacsov kedden az SZKP Központi Bizottságában találkozott a szovjet tömegtá­jékoztatási eszközök — a hír- ügynökségek, a napilapok, a rádió és a televízió, valamint a gazdasági hetilap — veze­tőivel. Megbeszélésükön meg­vitatták azokat a feladatokat, amelyek a tudományos-mű­szaki haladásról legutóbb megtartott tanácskozás követ­keztetéseinek ismertetésében hárulnak a tömegtájékozta­tásra. A találkozón jelen volt Nyi- kolaj Rizskov, az SZKP KB PB tagja, az SZKP KB titká­ra és. Mihail Zimjanyin, az SZKP KB titkára is. Az SZKP KB főtitkára fel­hívta a figyelmet arra. hogy a tömegtájékoztatási eszkö­zöknek rendszeres és mélyre­ható tájékoztatást kell adniuk arról, milyen munkát végez­nek a párt-, az állami, a gaz­dasági és a tudományos szer­vezetek a termelés intenzíveb­bé tételéért és a termelésben szerzett legértékesebb tapasz­talatok elterjesztéséért. Rend­szeresen foglalkozni kell a műszaki megújítás problémái­val, a gépgyártás korszerűsí­Bshjeződött az ottawai konferencia A magyar küldött felszólalása Hétfő este Ottawában befe­jeződött az európai biztonsági és együttműködési konferen­cián részt vett országok szak­értőinek értekezlete az emberi jogokról. Az értekezlet össze­hívását a madridi tanácskozás záródokumentumában hatá­rozták meg. A hathetes ta­nácskozáson a részt vevő kül­döttségeknek nem sikerült megegyezésre jutniok arról, milyen ajánlásokat és követ­keztetéseket dolgozzanak ki az európai biztonsági és együttműködési konferencián részt vett 35 ország számára. A hétfői záróülésen Urano- vitz Imre nagykövet, a ma­gyar küldöttség vezetője fel­szólalásában rámutatott: az eredmény elmaradásáért nem a szocialista országokat ter­heli a felelősség. „A hivatalos és nem hivatalos megbeszélé­seken, a munkakományokban engedékenyek voltunk, készen álltunk a kompromisszumokra mondotta egyebek között a magyar küldöttség vezetője. Mint Uranovitz Imre rámu­tatott, az értekezleten csupán néhány olyan kérdés volt, ami a szocialista országok elvi ál­láspontját érintette, ahol nem volt lehetőség a rugalmasság­ra — de még ezekben a kér­désekben is lehetséges volt az áthidaló megoldás. A magyar küldöttség nem úgy távozik erről az emberi jogokkal foglalkozó szakértői tanácskozásról, hogy remény­telennek ítélné meg a helyze­tet — sokkalta inkább meg­erősíti bennünk azt az elha­tározást, hogy még keményeb­ben dolgozzunk a közös érde­kek világosabb, jobban elfo­gadható meghatározása érde­kében az európai biztonsági és együttműködési folyamatban. A magyar küldöttség, össz­hangban a többi szocialista országgal, minden lehetőt megtett azért, hogy ez a szak­értői konferencia emlékezetes A Mengele-ügy fejleményei Wiesenthal távirata Kohlhoz Simon Wiesenthal, a bécsi zsidó dokumentációs központ vezetője Helmut Kohl nyu­gatnémet kancellárnak küldött táviratában kérte: az életben- maradt áldozatok közt osszák szét azt az egymillió márkát, amelyet annak idején a Josef Mengele nyomára vezető sze­mélynek ajánlottak fel. Wie­senthal táviratát kedden hoz­ták nyilvánosságra Bécsben. Abban az esetben, ha a vizsgálatok végérvényesen iga­zolják. hogy a Brazíliában ex­humált holttest azonos a ná­ci gyilkos maradványaival, . a jutalmat a Mengele „orvosi kísérleteit” túlélő mintegy 150 áldozat között osztanák szét. A Mengele-ügy ilyen lezárá­sával feltehetően az egész nemzetközi közvélemény egyetértene — olvasható Wie­senthal táviratában. Josef Mengele fia a Bunte nyugatnémet magazinnak ked­den kijelentette, hogy a náci tömeggyilkos családja mindig is tudta, hol rejtőzködik Men­gele, sőt pénzküldeményekkel is támogatta. A Bunte leírja, hogy Mengele akkor állt leg­közelebb a bűnhődéshez. ami­kor 1949-ben az olasz rendőr­ség Genovában tévedésből őri­zetbe vette. A nyugatnémet hetilap sze­rint a Mengeléről készült fényképek, amelyeket szintén fia bocsátott a lap rendelke­zésére, „vitathatatlanul erede­tiek”, ennek ellenére bizonyí­tás céljából az egész anyagot átadják szakértőknek és tör­ténészeknek. siker legyen — mondotta egyebek között Uranovitz Im­re nagykövet. tésének kérdéseivel,, s napi­renden kell tartani' olyan té­mákat, mint a tudományos eredmények alkalmazása, az ésszerű gazdálkodás, a rend és a fegyelem erősítése, a szer­vezettség javítása. A sajtónak, rádiónak és te­levíziónak igen fontos szerepe van abban is. hogy a közvé­leménnyel elfogadtassa az új követelményeket, hogy min­denki tisztán lássa: a párt a tudományos-műszaki hala­dás eredményeinek elterjesz­tésével kívánja meggyorsítani az ország társadalmi-gazdasá­gi fejlődését, A tömegtájékoz­tatási eszközökben elhangzó kritikának nyíltnak, konkrét­nak és építőnek kell, lennie; még szemléletesebben kell be­mutatni a gazdaság átalakítá­sának előremutató tapasztala­tait. A sajtónak, rádiónak és televíziónak aktív segítséget kell nyújtania az idei és az ötéves népgazdasági terv si­keres teljesítéséhez. Jznizelski fogadta Clempst Nem szakadt meg a párbeszéd Wojciech Jaruzelski, a LEMP KB első titkára, árién - gyei kormány elnöke kedden találkozott Józef Glemp bíbo­rossal, Lengyelország prímá­sával. Megbeszélésük azt bi­zonyítja, hogy az állam és az egyház közötti párbeszéd nem szakadt meg — jelentette ki Jerzy Urban kormányszóvivő. A lengyel kormány vissza­lépésként értékeli Helmut Kohl nyugatnémet kancellár hét végi beszédét, afnely a lengyel—NSZK viszonyt érté­kelte. Mint ismert, a kancellár részt vett Hannoverben a Szi­léziából „elüldözöttek” taláIT kozoján, s bár megismételte korábbi konstruktív kijelenté­seit, hogy az NSZK nem tá­maszt területi követeléseket Lengyelországgal szemben, egyúttal azt is hangoztatta, hogy jogi értelemben „Német­ország” ma is az 1937-es ha­tárok között van, elvitatva ily módon Lengyelországtól észa­ki és nyugati területeit. „A bonni kormány vezetője rész­vételével politikai és erkölcsi támogatást nyújtott” azoknak az erőknek, amelyek lengyel- ellenes jelszavakat hangoztat­nak. és a második világhábo­rú folyamán kialakult európai határok felülvizsgálatára tö­rekednek — húzta alá Jerzy Urban. Lengyelország számá­ra ez aggasztó jel — tette hozzá sajtóértekezletén, s rá­mutatott, hogy Kohl nem ha­tárolta el egyértelműen magát és kormányát a revizionisták­tól. Urban megismételte kor­mányának azt az állásfoglalá­sát, hogy kész az NSZK-val a kapcsolatok sokoldalú fej­lesztésére, ami jól szolgálna az európai biztonságot és együttműködést, a lengyel ha­tárokat elismerő 1970-es len­gyel—nyugatnémet szerződés alapján.. Az USA ürügyül használja (Folytatás az t. oldalról.) tőakció vagy katonai válaszin­tézkedés. A szovjet hírügy­nökség szerint ez a mentege­tőzés sem tisztázza, mire is szolgálnak az amerikai kato­nai lépések? A TWA légitársaság utas- szállító gépének elrablásával kapcsolatos nemzetközi véle­ményekből a TASZSZ kieme­li: sokakban felvetődik a kér­dés, hogy Washington milyen céllal fenyegetőzik ismét a li­banoni partoknál? A londoni Daily Telegraph megállapítja, hogy ez a lépés legalábbis erőfitogtatás. Vajon a géprab­lókkal szemben? Hiszen Liba­nonba nem csupán egy hádi- hajóegységet vezényeltek, ha­nem egy csapásmérő repülő- gépanyahajó-egységet, élén az atommeghajtású Nimitzcel. Sőt, a libanoni partok mentén izraeli őrnaszádok is cirkál­nak. A libanoni sajtó szerint az izraeli légierő Libanontól Egyiptomig uralja a légteret. Következésképp egy nagysza­bású amerkai—izraeli akció­ról van szó, amelynek jellege egy esetleges behatolásra, vagy valamilyen ellenséges cselekményre utal. A tények azt mutatják, hogy a washingtoni kormány a Li­banon körül kiéleződött hely­zetet ismét saját hadászati céljaira akarja felhasználni. Az amerikai erőfitogtatás va­lódi címzettjei azonban azok az arab országok, amelyek nem hajlandóak fejet hajtani Washington előtt, az Izrael által megszállt földjeiket akarják felszabadítani, és tar­tós békét szeretnének a tér­ségben — fejeződik be a TASZSZ értékelése. A szfrlai fővárosban a haj­nali órákban bejelentették, hogy megszületett a megegye­zés a libanoni Amal-mozga- lom és az Arafattal szemben­álló erők többségét tömörítő __—-l. ... -i özt&ttiyJtiis'iHa ? ? St&SOSto# »ift Xyfi Y-%. Melyik az igaz, melyik a hamis? Hazugságra épített per Mint ahogy az várható volt, Ali Agca, a pápa merénylője a keddi kihallgatáson tagad­ta, hogy ismerte volna Raf- faele Cutolót, a nápolyi szer­vezett alviág, a Camorra vezérét, valamint annak sze­mélyi titkárát, Giovanni Pan- dicót. Pandico ugyanis az előző napokban határozottan állította, hogy 1982-ben éppen a camorristák „győzték meg” Menhzis rádiónyilatkozata Az FKP reális programot ajánl Georges Marchais, az FKP főtitkára á francia rádióban nyilatkozva hangsúlyozta: a legutóbb közzétett statisztikai adatok azt bizonyítják, hogy a szocialista kormány zsákutcá­ba vezette az országot, és e politika sürgős megváltozta­tására van szükség. Az FKP reális programot ajánl a válság leküzdésé­re. s hajlandó vállalni a kor­mányzati felelősséget, de csak akkor, ha megfelelő súllyal rendelkezik ahhoz, hogy a kormány valóban új politikát folytasson. A mai helyzet nem következett volna be akkor, ha 1981 után a kommunisták megfelelő befolyással rendel­keztek volna. Éppen ezért a választóknak az FKP-re sza­vazva kell megerősíteniük a kommunisták befolyását, hogy az ország kijuthasson a vál­ságból — mondotta. Discovery űrrepülőgép Műholdakat állítottak pályára a bolgárok elleni vallomásté­telre Agcát, mégpedig az olasz titkosszolgálat egyik tá­bornokának a megbízásából. Agca tehát kedden „felhá­borodottan” utasította vissza Pandico szavait (ugyanezt tet­te Musumeci saját bírái előtt). A török férfi ezenkí­vül azzal vádolta Bulgáriát és a Szovjetuniót, hogy „ha­mis híreket” közöl, hogy „mindennap új értesülés lát napvilágot”. Agca tehát úgy beszél, mintha nem is ő lett volna eddig az, aki állandóan el­lentmondott önmagának, a tárgyalóteremben elhangzott vallomásaiban több állítás nem is egyezett azzal, amit a vizsgálatok idején mondott el. Az olasz tájékoztatási eszkö­zök nem véletlenül kénytele­nek időként feltenni a kér­dést tudósításaikban: végül is Agca állításai közül melyik igazi, s melyik hamis? Palesztinái Nemzeti Megmeu- tési Éront között az ellensé­geskedés lezárásáról. Ennél: ellenére kedden is folytatódott Bejrutban a „táborok hábo­rúja", és rakéta hullott a vá­rosa, hagy rombolásokat okoz­va. Az éjféli órákban Damasz- kuszbán megkötött egyezmény hírét Haled Abdel Mazsid. a megmentési front szóvivője közölte. Az ily módon újra feléledt remény ellenére egész nap folytatódtak a harcok Satila és Bordzs El-Baradzsne körül, s a hegyvidéki palesztin tü­zérség, erősen lőtte a külváro­sokat, de Bejrút belső negye­deit is. Tucatnyi belső kerü­letre hullott lövedék vagy ra­kéta, így a város szivében fekvő drúz emlékmű környé­kére is. Itt hárman haltak meg emiatt, s 17 a sebesültek száma. Ezzel párhuzamosan heves összecsapások robbantak ki a demarkációs vonalnál is, ahol a keresztény és muzul­mán milíciák lőtték a másik lakott területeit. Elhunyt Kirifl Mosika'icnko Az SZKP Központi Bizott­sága, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége és a szovjet, minisztertanács ked­den gyászjelentésben számolt be arról, hogy hosszan tartó, súlyos betegség után. 83 éves korában elhunyt Kirill Mosz- kalenkb, a Szovjetunió mar- sallja, kiemelkedő szovjet ka­tonai vezető. Az élhunyt érdemeit mél­tató nekrológ megállapítja, hogy Kirill Moszkalenko egész életét a hadsereg szolgálatá­nak, a szocialista háza vé­delmének szentelte. Részt vett a polgárháborúban, majd a nagy , honvédő .. háborúban. 1920 óta volt a.z SZKP tagja. A‘- haláláról "kiadott gyász- jelentést az SZKP vezetői — köztük Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára —. vala­mint a legmagasabb. rangú szovjet katonai vezetők írták alá. Kcsztomuksa Tyihono y—KoivIs to találkozó Kedden a Szovjetunióba, a finn határ közvetlen közelé­ben fekvő Kosztomuksa vá­rosába érkezett Mauno Koi- visto finn köztársasági elnök. A szovjet—finn határon Nyi- kolaj Tyihonov miniszterelnök fogadta a vendéget. A legfelsőbb tanács elnök­sége és a szovjet miniszter- tanács meghívására Koivisto részt vesz a legnagyobb szov­jet—finn közös beruházás, a kosztomuksai ércdúsító kom­binát harmadik, befejező sza­kaszának átadási ünnepségén. Szovjetunióbeli -látogatását befejezve kedden hazautazott Mauno Koivisto finn államfő. Sikeresen állítottak pályára hétfőn a Discovery amerikai űrrepülőgép személyzetének tagjai egy mexikói rendelte­tésű hírközlési mesterséges holdat. A hétfő reggeli — ez­Csak röviden... MOSZKVÁBAN megtartot­ták a szovjet—amerikai me­zőgazdasági vegyes bizottság ülését, amelyen a két ország képviselői megvitatták a mű­szaki-tudományos és gazdasá­gi kapcsolatok jelenlegi hely­zetét és kilátásait az agrár­ipari szektor különböző terü­letein. A PRAGAI várban kedden megnyílt Csehszlovákia Kom­munista Pártja Központi Bi­zottságának ülése. Az ülésen megvitatják az CSKP KB el­nökségének beszámolóját a CSKP XVII. kongresszusának összehívásáról és előkészítésé­ről. A beszámolót Gustáv Husák, a CSKP KB főtitká­ra terjesztette elő. úttal problémák nélküli — rajtot követően az űrrepülő­gép ráállt a megadott pályá­ra. A keddi programban egye­bek között két újabb hírköz­lési mesterséges hold indítá­sa szerepelt: az egyik egy amerikai hírközlési vállalat, a másik 22 arab állam számára dolgozik majd. Az „arabközi” műhold indítása alkalmából vettek fel a Discovery utas­listájára egy szaúd-arábiai herceget. Az amerikai űríegyverke- zési program keretébe tartozó kísérletet, a lézersugárnyaláb­nak az űrrepülő Irányába történő sugárzását szerdán hajtják végre. A FÉG SZV és o Fészek Aruház közös akciója június 18-tól 22-ig " 0 az Érdi Fészek Áruházban: gázkészülékek árubemutatója és szaktanácsadás. Árusítás. A szerelési megrendelések felvétele. Minden érdeklődőt szeretettel várunk. FÉG LEANYVAILALAT érdi kirendeltség, FÉSZEK ÁRUHÁZ Érd, Felszabadulás u. 29.

Next

/
Oldalképek
Tartalom