Pest Megyei Hírlap, 1985. június (29. évfolyam, 127-151. szám)
1985-06-15 / 139. szám
8 PEST MEGYEI HÍRLAP 1985. JÚNIUS 15., SZOMBAT iiS Szí N HÁZI LEVÉL Zárás, nyitás Miközben a kőszínházak szép lassan bezárják kapuikat, ugyanilyen csendben nyitnak a nyári játszási helyek. Mint az utóbbi néhány esztendőben már szinte szokássá vált: a főszezon folyamatosan megy át a nyári szezonban, nincs szünet, nincs törés, sőt, egy-két produkció, évad végére csúsztatott bemutató . egyszerűén helyet cserél: a zsinórpadlás alól a csillagok alá. (Vagy az esőfelhők alá.) No, de legyünk optimisták, mindaddig, amíg pesszimistának lenni nem kényszerülünk. A nyár még előttünk van, akármilyen legyen is. Mögöttünk van viszont egy évad, amelyről váratlan dolgok már nemigen derülhetnek ki. Legfeljebb a statisztikai adatok hozhatnak még némi meglepetést; igazolhatnak vagy aláhúzhatnak, esetleg módosíthatnak véleményeket, tendenciákat. De az alapvonásokon már ezek se igen változtathatnak. Egy évad alapos, részletes áttekintése ha nem is éppen reménytelen feladat, de semmiképp sem fér bele egy színházi levél kereteibe. Nyilvánvaló, hogy csak néhány benyomást, észrevételt, pár fontosnak, jelentősnek tűnő vonást lehet elmondani e két hasábon. S persze azokat is csak szubjektíve és a látott előadások alapján. Egyetlen ember egyszerűen fizikailag képtelen valamennyi magyar színház valamennyi bemutatóját megnézni — még ha ideje és pénze engedné is. Ha az évi, megközelítőleg háromszáz premiernek egyharmadát síkéiül látni, az jó arány — de ezt is csak a fővárosi színikritikusok tudják abszolválni, mert arra egyetlen vidéki lap kritikusának sincs módja, hogy mondjuk, Pécsről csak úgy elugorjon megnézni egy-egy jó hírű előadást Nyíregyházán, Miskolcon vagy Győrött. így aztán az ő számukra marad a helyi színház any- riyi, amennyi előadása, és azon túl valamennyi — de mindenképp roppant kevés — lehetőség más városok vagy Budapest színházi előadásai megtekintésére. A mai színházi újságírás örök gondja ez — s ha már itt tartunk; az évad egyik gondja és kérdőjele is —, s hovatovább olyan kényszerű beszűküléshez, olyan tájékozódáshiányhoz, olyan lehatárolt összehasonlítási alaphoz vezet, amely szinte megoldhatatlan feladatok elé állítja a vidéken színházzal foglalkozó újságírók jelentős részét. A Pest megyei Hírlap ebből a szempontból kivételes helyzetben van; hasonló körülményekre lenne szükség máshol B eszéljünk azonban az évadról — bár az évadhoz, sőt sajnos az évadokhoz a fentiek is hozzátartoznak. Nos, sok más egyéb mellett leginkább három vonását érzem megem- lítendőnek. Egy: bár szám szerint meglehetősen sok új magyar darabot mutattak be Budapesten is, vidéken is, ezek között kevés volt a válóban jól megírt, valóban érdekes témáról szóló dráma, s e kevésből is alig akadt igazán izgalmas mai témájú, jelenidejű mű. Kettő: változatlanul túl sok gyönge, a leszállított szórakoztatási igényeknek is csak alig-alig megfelelő import darabot — főleg vígjátékokat, zenés darabokat, krimiket — mutattak be, elsősorban nyugati szerzőktől. Három: sajnálatosan sok félkész, .kidolgozatlan, végiggondolatlan vagy éppen nemtörődöm előadást láthattunk, melyekben a színészi és a rendezői munka egyaránt sok kívánnivalót hagyott maga után. Vegyük sorba e három tételt. Ami az új darabokat illeti, sajnos egy több éve mutatkozó tünet jelenlétét tapasztalhattuk. Nevezetesen: sok, nem is gyakorlatlan, nem is elsődrámás szerző egyszerűen nem irta meg a darabjait. Nem úgy értem, hogy nem készül-, tek el, tehát nem lehetett bemutatni azokat, hanem úgy, hogy a bemutatott darabok bizonyultak megíratlannak, kidolgozatlannak, rossz, felületes dramaturgiájának. Példákért nem kell messzire men-” ni, A Nemzetiben, amely hatalmas lendülettel kezdte az évadot, s mindjárt egy sor új magyar darabol vitt színre, a rutinos Kertész Ako színműve, a Családi ház manzárddal s a nem kevésbé rutinos Sárospataki István játéka, a Teakúra, nemcsak témájuk végiggondolatlan- sága, a Teakúra esetében még érdektelensége miatt is lettek szolid kudarcok, hanem mert egyszerűen nem voltak jól megírva, nem csiszolták ki a szerzők, nem végezték el rajtuk a befejező munkálatokat. De ugyanez a hiba jellemezte a Nemzeti két másik (későbbi) magyar bemutatóját is — mert sem Hubay Miklós Freud-darabja, sem Páskándi Géza A szélmalom lakói című darabja nem kezdő drámaíró műve volt — és mégis, olyan alapvető fogyatékosságokat, olyan dramaturgiai slendriánságokat és Irkakat mutattak, amelyeket egy elsődrámás szerzőtől se igen tűrhetnénk el. Nem volt sokkal jobb a helyzet vidéken sem: A debreceni történelmi dráma, Tóth-Máté Miklós A fekete ember című darabja, izgalmas témáját — a Karácsony György- féle lázadást — mérsékelten izgalmas módon adta elő. Jókai Anna mai tárgyú társadálmi drámája Győrben (A feladat) annyi mindenről akart beszélni, hogy a végén semmit nem mondott igazán végig. ' Kolozsvári Papp László groteszk játéka pedig (az Édes otthon, Nyíregyházán) az abszurd dráma modorosságait követte túlságosan. A külföldi szórakoztató dömping néhány halvány műve is pesti színpadokon került bemutatásra. A Jóccakát, anya nyúlós psziichodráma- utánzata a Pestiben, vagy A bolond mutatóan üres tárgyalási drámautánérzése a Madáchban a legek- latánsabb példa erre. Krimiben a József Attila — A hölgy fecseg és nyomoz — vagy Szolnok (Miss Blandisch nem kap orchideát) jeleskedett, még nem is a legrosszabb művekkel, s tűrhetően (sőt, Szolnokon egyenesen kiválóan) megoldott előadásokkal, rendezésekkel. A baj e téren mindössze (?) annyi, hogy ezeket az előadásokat a színházak a darabok értékén messze túlmenően népszerűsítették, s hogy a kritik:a-«Sy*rá&ze, is vatóságga!. szemet hunyt esztétikai, dramaturgiai S egyéb" fogyatékosságaik fölött, s: oly elnézően kezelte ezeket, hogy fele annyi jóindulat is elég lett volna ahhoz, hogy más, sokkal értékesebb, de nem hibátlan műveket érdemük szerint kezeljenek. S zomorú helyzet állt elő akkor, ha a fenti hibák még a színházak, a rendezők s a színészek felületes munkájával tetéződtek. Ilyen is akadt nem egy példa. Kínos volt látni például, ahogyan rendező és színész küszködött Polgár András Töltsön egy estét a Fehér Rózsában című munkájával, s ahogy teljes érdektelenségbe fulladt ez az este a Madách Kamarában. De ilyen kirívó eset mellett is sok összecsapott és túldimenzionált rendezéssel találkozhattunk (az utóbbira a Várszínház Goldoni-előadása éppoly szemléltető példa, mint a nyíregyházi színház Vízkereszt-előadása). Ha már most az értékeket, az emlékezetes előadásokat kellene megemlítenem, bizony nem sokat tudnék felsorolni. A pécsi: Weöres: A kétfejű fenevad, a zalaegerszegi Babel: Húsvét, a szolnoki Örkény: Sötét galamb, a Piníer-egyfelvoná- sosok a Katona József Színházban, vagy Füst Milán vígjátéka, a Máli néni a Játékszínben s a Tartuffe a Várszínházban azonban mindenképp ide tartozik. De ezekről legközelebb. Munkásművelődés tegnap és ma Nem vették igazán komolyan Takács István Megvannak-e a korszerű közművelődési formák a munkahelyeken, egyáltalán van-e akarat e tevékenység tartalmasabbá tételére? Vitairat a mai magyar közművelődésről című munkájában Vitányi Iván felteszi a mindannyiunkat évek óta foglalkoztató kérdést és megpróbál válaszolni is rá. Vitányi véleménye szerint nem mondhatjuk, hogy nincsenek kezdeményezések, de túlságosan erőtlenül jelentkeznek. Találóan jellemzik ezt a szocialista brigádok kulturális tevékenységével kapcsolatos gondok. Egy évtizede joggal vetődött fel — mondja a téma szakértője —, hogy a brigádok kulturális vállalásai csupán formálisak, pontozásra mennek, s nem tudják igazi funkciójukat betölteni. Kétségtelen, hogy a legtöbb helyen elkezdődött egy kísérletsorozat, amely valóban a tartalmi megoldásokra törekedett: a valós igényekből kiindulva akarja megoldani a szocialista brigádok művelődését. Valóságos látleletek Se szeri, se száma azoknak a történeteknek, amelyeket a szocialista brigádtagak ma már mosolyogva mesélnek. Amikor előkerülnek a néhány évvel ezelőtti brigádnaplók, fejünket csóváljuk a beragasztott színházjegyeken. No meg azon, hogy hogyan kerültek oda. Gyakran kiderül. hogy a brigádból senki sem látta | az előadást. Egy kor kulturális moz galmának valóságos látleletei ezek a mondvacsinált bejegyzések, ame lyek arra voltak hivatva, hogy a megfelelő pontszámot megkapja a brigád. Ma már azt is tudjuk, úgy igazán senki sem vette komolyan a kulturális vállalásokat. Az értékelő és értékelt egyaránt kézlegyintéssel intézte e. — Senki se határozza meg nekem, hogy milyen könyvet vegyek a kezembe — mondotta a múltkoriban a Május 1 Ruhagyár ceglédi gyárában az egyik brigódtag. — Egymásnak ajánljuk a jó irodalmat — fűzte hozzá a társa. — Mire az egész brigád elolvasta, mór ajánljuk a következőt. De ennek nyoma sincsen a brigádnaplóban! Miért is lenne? Ezen megnyilatkozások óhatatlanul elgondolkoztatnak azon, milyen fogódzókat nyújthat a szakember a munkahelyi közművelődés számára Egyáltalán van-e igény, alkalom arra, hogy a jelen gazdasági körülmények között felismerjék a vezetők, hogy a kultúra termelőerővé válhat? Önmagukért beszélnek Ahány hely, annyiféle válasz. Mindenesetre ott. ahol korszerű technológiával szeretnék a termelési gondokat megoldani, nélkülözhetetlen a kiművelt emberfő. A közművelődésnek van egy területe, ahol könnyen tetten érhető a kulturálódás iránti igény. A könyvtári mutatók önmagukért beszélnek. Elég, ha belépünk a gyárkapukon, azonnal felmérhetjük: van-e kultusza a könyv szeretetének ? Gödöllőn például, a Ganz Árammérő Gyárban, már mesz- sziről kelletik magukat a legújabb szépirodalmi és műszaki kiadványok. Nem beszélve a jól felszerelt szak- szervezeti — és műszaki könyvtárról. A Csepel Autógyárban egy-egy brigád a házigazdája az író—olvasó találkozóknak. Százhalombattán a Dunai Kőolajipari Vállalat brigádjai azzal dicsekednek, hogy saját könyv táraik vannak. A Lenfonó- és Szövőipari Vállalat budakalászi gyárában a brigádvetélkedők forrása a jól kialakított könyvtár. A Penoraah ceglédi gyárában könyvterjesztést vállalt az egyik brigád. Sorolhatnánk a példákat. Bárhová bekopogtatunk, kevés az olyan munkahely ahol ne lenne legalább néhány szelkrénnyi kötet. — Néhány esztendővel ezelőtt még különböző ajánló bibliográfiákat készítettünk a szocialista brigádoknak — mondotta Kenyéri Kornélia, a Szakszervezetek Pest Megyei Tanácsa központi könyvtárának vezetője. — Ma már nincs ezekre szükség. Sokkal inkább igénylik a munkahelyeken a friss információkat, a gazdag könyvtárakat. A statisztikai adatok sok mindent elárulnak. A Pest megyei szakszervezeti könyvtárhálózat kétszázhetvenegy kisebb-nagyobb könyvtárból áll. Vagyis, a megye dolgozóinak csaknem a felét ellátjuk könyvvel. Az olvasók száma közel huszonnégyezer, s évente mintegy négyszázezer kötetet kölcsönöznek. Elsősorban a nagyobb üzemekben jó az ellátottság. A kisebb helyeken a területi könyvtárakkal keressük a kapcsolatot. Ma mór meglehetősen formálisnak tartjuk, hogy feljegyezzük, szocialista brigádtag-e a könyvtári olvasó. A lényeg, hogy megfelelő körülményeket teremtsünk a munkahelyi könyvtáraknak. Ha az országos adatokkal vetjük össze a megyei szakszervezeti könyvtári ; hálózat helyzetét, Jó képet kapunk. Persze tennivaló akad még bőven. Van, ahol a beszerzési keret alacsony másutt évek óta keresik a megfelelő könyvtári elhelyezést. A kép megfelelő — Az utóbbi években volt fejlődés — folytatta Kenyéri Kornélia. — Tavaly a Váci Forte Gyárban az ebédlő mellett adtunk át könyvtárat, a PÁÉV a csepeli telepen új helyet kapott a bibliotéka, igazán szép a Ganz Árammérőgyár mindkét könyvtára. Megemlíteném azt is, hogy fiz utóbbi években a könyvtárak különös gonddal gyűjtik a helyi adatokat, kiadványokat. A központi, könyvtárban különgyüjteményt hoztunk létre a szakszervezeti irodalomnak. Ma már az olvasómozgalmakat sokkal közvetettebben szervezzük, mint néhány éve. Mert nem az fontos, hogy a brigádtag kipipálja az olvasmányt, hanem az, hogy mindenki kezébe jó könyv kerüljön. Ezekhez a mondatokhoz ismét Vitányi Ivánt idézzük: a munkásművelődés ügye akkor juthat ki a mai holtpontról, az üzemi szakszervezeti, kulturális tevékenység akkor válhat ismét eleven erővé, ha egy ilyen szélesebb körű és általánosabb folyamat részeként bontakozik ki. Erdősi Katalin A győri Kisfaludy Színház mutatta be Georg Kaiser A calais-i polgárok című drámáját. Hegedűs Géza átdolgozásában, jelenet az előadásból üéRa d i ó f i g y e l Építészeti kultúránk, a vidéket járva, eiborzasztó épületeket láthatunk néha: környezetbe nem illőket, önmagukban is ízlésteleneket. Többségükben családi házakat, de nemcsak azokat. Sokszor bizony városaink formálásánál sem mindig az építész szempontjai győznek. S utólag lehet ugyan vitatkozni, de a csúf, a városképet rontó, a kilátást végképp tönkretevő építmények már a helyükön maradnak. Az építészeti kultúránk című műsorban Visy László azt a kérdést tette föl Farkasdy Zoltánnak, van-e hatalma, befolyása az építésznek arra, hogy mi valósuljon meg? A válasz” magától értetődő: hatalma annak van, akinek pénze, tehát a megrendelőnek. A jobbik esetben befolyása lehet az építésznek erre a megrendelőre, esetleg meggyőzheti, hogy a lehetséges megoldások közül melyik a legjobb. Farkasdy Zoltán szerint mindez azzal függ össze, hogy hazánkban a vizuális kultúra színvonala rendkívül alacsony. S ebben az oktatás sem képes előrelépni egy jottányit sem, bármennyit beszélünk is róla. Másrészt környezetkultúránk, építészeti kultúránk elmaradottságának oka lehet még a felszabadulás utáni rendkívül gyors társadalmi mobilitás, amelynek során természetes fejlődési fázisok maradtak ki. Ha külföldön járunk — különösen a skandináv országokban — csodálattal adózunk az ottani építészet remekeinek, legyen szó nagy közintézményről vagy egyszerű lakóházról. Hajlamosak vagyunk ilyenkor azt mondani: ja, könnyű nekik! Pedig ott sincsenek jobb szakembeÉpítőtáborok ’85 rek, mint nálunk, s az ízléses,! a környezethez harmonikusan illeszkedő építkezés sem kerül feltétleáül többe. 1 DOLGOZÓ VEZETŐ. Találó a műsor címe: Egy igazgató névjegye. Amennyire kevés üzenet fér. egy ilyen apró kártyára, annyira nehéz húsz percbe belesűríteni egy ember jellemét, portréját. Ernőd Pál erre vállalkozott, amikor df. Orbán Istvánnal, az ÉGIS Gyógyszergyár vezérigazgatójával beszélgetett a mikrofon előtt. ' Amiket a vezérigazgató elmondott vállalatvezetési stratégiájáról, az nem újdonság. Napjainkban ezeket illik mondani: nagyobb értéket termelni, növelni a szervezettséget, mindezt természetesen úgy, hogy nagyobb teret adunk a fiataloknakHogy mindezt nem éreztük közhelynek, amolyan leckefelmondásnak, az talán annak köszönhető, hogy a névjegykártyára ráfért néhány személyesebb, a vezetőt emberközelbe hozó információ is, amely hitelesítette az elmondottakat. Kételkedhetünk-e az önállóság meglétében, a hatékony munkára törekvésben ott, ahol az igazgató mindössze egy vezetői értekezletet tárt hetente? S mégis, amikor az a kérdés, mire jut kevés ideje, a vezérigazgató azt feleli: a gondolkodásra. Elsősorban a gyáron kívüli programokra sajnálja az időt, ha azoknak nincs igazán értelmük. De ezt ki is mondja: „Ahová csak az .illendőség kedvéért hívnak, oda egyszerűen nem megyek el. Csak így maradhatok meg dolgozó vezetőnek.” M. N. P. Új formákat keresnek Az idén összesen 58 600 diákot várnak 136 építőtáborba. Annak ellenére, hogy az utóbbi években csökkent a mezőgazdaság igénye a diákok munkája iránt, a táborozok 70 százaléka ebben az ágazatban dolgozik majd. A KISZ évről évre keresi az új lehetőségeket, táborozási formákat hallottuk a tegnapi sajtótájékoztatón. Tavaly kísérletképpen próbálkoztak a zöldség- és gyümölcsárusítással. A tapasztalatok kedvezőek voltak, ezért a nyáron a fővárosban és a Balaton partján, összesen 34 diákstandot állítanak föl, ahol a kereskedelmi szakközépiskolák tanulói árusítanak. Ugyancsak sikeres próbálkozásnak bizonyult a pécsi építőtábort hotel üzemeltetése. Az idén kilenc nagyvárosban várják ezek az olcsó szálláshelyek a vakációzó diákokat. S egy teljesen új kezdeményezés: Szombathelyen lakásépítő tábort szerveznek. Az akció célja, hogy a KISZ szervezésében fiataloknak készülő otthonok még olcsóbbak legyenek. Ebben a kísérleti táborban Pest megyei diákok is dolgoznak majd. • • Megyénkből egyébként mintegy 1500 fiatal vesz részt, építőtáborozá- son. Számítanak rájuk a nagykőrösi konzervgyárban, Törökszeiitmikló- son és Lengyeltóton pedig a mezőgazdaságban. Keszthelyen, Badacsonytomajban és a fóti gyermekvárosban környezetvédő táborokat szerveznek. Aszódon az uszoda építését gyorsítják meg munkájukkal a fiatalok. Sződliget és Gödöllő ugyancsak környezetvédelmi tábornak ad otthont — de ide más megyékből várnak diákokat. /
