Pest Megyei Hírlap, 1985. június (29. évfolyam, 127-151. szám)
1985-06-08 / 133. szám
\ A városépítő mellszobra Gubody uram a patika sarkánál Ellenlábasai elismerték érdemeit „Nem alkuszom, mert nem az a célom, hogy polgármester legyek, hanem olyan polgármester akarok lenni, aki a város javát, üdvét előmozdítja . Csuda egy fogadkozás, nem,í Meg igen-igen veszélyes is, mert a sorok, ugye, olyasféle ígéretet hordoznak, amit illik teljesíteni. Az az ember, akinek a száján kigördültek e szavak, megszolgálta a közeli s távoli utókor főhajtását, s már-már lírai jelzőit: szigorú, határozott, erélyes, józan, megfontolt, kiváló, nevezetes, városépítő — Gubody Ferenc. Tekintetét ma is magán érezheti, aki a postával szemközti gyógyszertár ajtaján belép. Szobortekintetét. A városmagban Viták dúltak, nem is kicsik, igaz, csak szűkebb körben, hová kerüljön a hajdani polgármester bronzportréja. Egykori környezete, a Lenin park, kézenfekvő lett volna. Elvetették. Valaki szintúgy méltó helyet kínált: álljon a gimnázium kertjében. A válasz: nem, más teret kell találni, igazi közteret, ahol többen láthatják. Űjabb variáció: jöjjön a városmagba, a tanácsháza közelébe, ahhoz kötődik a neve, utcája egy kőhajításra van, s benne néhai lakása. Esetleg: a vasbolt falának egy bemélyedésében mutassa magát. Stb. Aztán a tanácsi végrehajtó bizottság meghozta a döntést, Vadász György Ybl-díjas építész pedig elkészítette a szobor új- raelhelyezésének és a környezet kialakításának terveit. Horvay János keze nyomát viseli a szobor, amit 1909- ben állítottak közszemlére az akkori Vigadóval szomszédos parkban. A Gubody parkban. (Érdekes, hogy a helybeliek nyelvi tudata milyen makacsul őrzi a hangulatos elnevezést. Átballagtam a Leninen. Tessék? Mondom, sétálA kortesdalok sajátos he- lyet foglalnak el a népdalok között, szövegük helyi tollforgató ember alkotásai, aki a már ismert népdal vagy népies műdal „áriájára” — ahogyan a ceglédi nép a dallamot nevezi — húzza rá. A hajdani képviselő-választásokon zendültek föl és a politikai ellenfelet csúfolták vele, dicsérték a maguk jelöltjét. A jelöltek más-más politikai eszmét képviselő, leginkább a birtokosok osztályából kikerült vagyonos erpberek voltak, akik ezreket áldoztak megválasztásuk sikeréért, avagy — és ez volt a gyakoribb — lézengő dzsentrik, akik a biztos havi ötszáz forint és ingyen vasúti jegy reményében léptek a küzdőtérre, fűt-fát ígérve falunak- városnak. Pártjuk kasszájából merítettek a nagy hangú kortesek díjazására, birkapörköltekre. csapra vert hordó borokra, színes, kalap mellé tűzött toliakra, zászlókra, hetekre kibérelt kocsmákra, amelyek konyháján ott Totyogott a potya bográcshús, s ahol a pincérek hamar kicserélték az üres poharakat. Amikor már elegen voltak a lángvörösre gyulladt orcák, egy jótorkú legény megtanította a népet a kortesno- tára, ami nem. ment nehezen, mert a dallama közismert volt, csupán a szöveget kellett elsajátítani. Ha a boroktól már elég magasra hágott a lelkesedés, útrakeltek s az utcákon vonulva torkukszakadtából énekeltek, útközben leszaggatták a másik jelölt mindenfelé lobogó zászlait, s összevereked tek az ellenfél bandáival. Volt úgy, hogy a másik kocsmája udvaráról egy óvatlan pillanatban leakasztották a szolgaidról a fortyogó pörAz egykor jeles városépítő portrészobra a patika előtt Apáti-Tótb Sándor felvétele tam a Gubodyban. Aha, és működik a szökőkút?) Egészen a második világháborúig háborítatlan maradt a szobor-Gu- body. Az ebben az időszakban szerzett tucatnyi golyó ütötte nyomot csak jóval később, a hetvenes évek második felében tüntette el Kallós Elek, valamint Tószegi Miklós, közgépes csapatával. A szobrot a múzeum, talapzatát a Városgazdálkodási Vállalat őrizte. Nyomtüntetés Az ember azt hinné, ettől fogva már csupán pillanatok választják el dicső polgár- mesterünket a köztéri megjelenéstől. De pénzben mérve sem olyan egyszerű a dolog Eleddig közel 400 ezer forintot emésztett fel az újsütetű patikasarok. Ennek nagyjából a fele számolható át társadalmi munkára. Elismerés illeti egyebek mellett az Asc- faltútépítő Vállalatot, az esőfogó vastestét megformáló Kossuth Tsz-1, a fémláncot elkészítő és az üvegezést végző Ceglédi Építőipari Szövetkezekölttel teli bográcsot, és elszaladtak vele. ]V épszerű kortesdal volt az •*-' alkalomhoz idomított szövegű „Jaj, de magas, jaj de magas ez. a vendégfogadó” kezdetű népies műdal, Simonffy Kálmán Cegléden szerzett nótája. Ennek számos változatát ismerjük az ország különböző tájairól, a hajdani választások emlékeként. A ceglédi gyűjtemények több kortesdalt is őriznek, ezekből kettőt bemutatok. Az egyiket Üllei Mészáros György kéziratos énekeskönyvéből tudjuk, a múlt század hatvanas éveiből: „Abafysta, Szilassysta nem lészek, / Kakastollat kalapomhoz nem teszek, / Mert a kakas kulcoríkol messzire, / Száz forintért nem állnék én az Abafy részire”! A zajos képviselőválasztások négy-ötévenként, egészen a második világháborúig tartották izgalomban Ceglédet. A harmincas években jelöltette magát a később nyilassá lett Zsengellér József nyugalmazott, kövér csendőr százados. Nem nagy eszű, ellenben kártyás és szoknyavadász, aki a képviselői jövedelemből óhajtotta rendezni adósságait. Vele szemben Erdélyi Aladár kormánypárti jelölt lépett föl, sikerrel. A kormánypárt pénztára gazdag volt, több kortest és dúsabfa terített asztalokat bírtak fizetni. A kormánypárt főhadiszállása a Nemzeti Kávéház volt, mai nevén Kossuth Étterem. í'tel-ital volt bőven, csak Li énekelni kellett. Zengett a nyitott nyári étterem, a népszerű szaletli: „Én vagyok a Zsengellér, / öreg zsandár, nem zsellér / Hasam hordó, fejem tök, / En leszek a követtök’’! Hídvégi Lajos tét, a tufa oszlopocskák (kc- babák) kiesztergálására 400 órányi időt és türelmet fordító Közgép-brigádokat, a talapzat felületét kezelő Város- gazdálkodási Vállalatot. És persze a parképítőket is, noha munkájukat nem önzetlenül adták. De kicsoda volt Gubody Ferenc? Nagykőrösről elszármazott jogászember, tehetséges, széles látókörű, akit 1S8Í- ben éppen 83 szavazattal a ceglédi közélet legfőbb elöljárójává választottak. Egészen 1907-ben bekövetkezett haláláig élvezte a helybéliek bizalmát, s magán tudta az ellenzékiek féltékeny figyelmét. Avulhatatlan érdeme, hogy a 19. század végére Cegléd faluból várossá lett. Polgár- mesterségének ideje alatt városháza épül, gimnázium születik, tanyasi iskolák sora nő ki a földből, vasútállomás ma- gaslik fel, kőtakaró kerül földutakra, és mi minden kel még életre. Kiváló képességeit ellenlábasai is elismerték. Összefogtak érte Vajon mit ^zólna Gubody uram, ha tudhá, hogy tágas, a tekintetnek szabad járást engedő helyre készült mellszobra most az előtér szűkössége miatt csupán alulnézetből, esetleg hátulról szemlélhető. Pillantása bizonyosan visszahőkölne. Hiszen megszokta, hogy messzibe nézzen. Varga Sándor Fogadóórák Fekete Antal, a városi tanács elnöke június 12-én, szerdán délelőtt 8-tól 12 óráig fogadóórát tart a városházán hivatali helyiségében. Színek, formák A legújabb divat szerint Ruházati konfekcióban kedvelt márka az Elegant, a Május 1. Ruhagyár termékeinek sora. Kifogástalan minőségű öltözékeket varrnak a ceglédi gyáregységben is, a legújabb divat szerint. A külföldi megrendelők száma népes, széles a gyártmányösszetétel skálája. Az idős magánycsökért Házhoz járnak segíteni Cegléden évek óta szorgalmazzák az idős, magányosan élő emberek felügyeletét, házi szociális gondozását. A feladatkört társadalmi segítőkkel együtt látja el négy hivatásos és egy szervező gondozónő. A hivatásosak a társadalmi aktívákkal egyetemben gyakran fordulnak meg védenceik otthonában. Van, akinek takarítani, mosni segítenek, vannak, A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXIX. ÉVFOLYAM, 133. SZÁM 1985. JÚNIUS 8., SZOMBAT beszerzésre jellemző választék kialakítása a lehetőségekhez mérten gördülékenyen zajlik. A forgalmat különféle akciókkal, kedvezményekkel igyekeznek alakítani. Az eladókra ezelőtt is jellemző volt a közvetlenség, szolgálatkészség, a vásárlók iránt tanúsított jó kereskedői magatartás. Ez rriost tovább erősödik. Hagyományőrzők A cipő- és a konfekció osztályon tapasztalni, hogy az áruválasztékot helybeli üzemekben készült darabokkal igyekeznek bővíteni. Jó a kapcsolat e téren máris a NÍVÓ Ruházati Szövetkezettel, a Cegléd és Környéke Háziipari Szövetkezettel, a PEMÜ cipőgyárával és a cég más üzemeivel. A jövőben, nem titok, szeretnének árusítani valót beszerezni a Május 1, Ruhagyár helybeli gyáráEmberek és kötetek Könyvekkel teli polcokon Alaposan megváltozott a most végetérő tanácsi ciklus éveiben az abonyi könyvtár, amely a megye egyik legszebb községi könyvtara lett. Alapterülete 440 négyzetméter, 40 ezer kötet áll az olvasók rendelkezésére, seregnyi folyóirat és természetesen a kéziKézBabda Vereség fiaial pályán Tarka színfolt a ceglédi Skála-Coop áruház előtt: színes vásári sátor, előtte a gördíthető fogassoron több tucat tarka, lenge ruha. Otthonká- kat kínálnak, a lányok, asz- szonyok házi munkaruháit, amelyek évekkel ezelőtt szinte észrevétlen belopództak a női ruhatárba és ott vannak kiebrudalhatatlanul. Vannak, akiknél a kötényt helyettesíti, mások könnyű házi öltözéknek minősítik át és ez elé kötnek kötényt. Kiszaladnak benne piacra, boltba, viselik egyszerű kisruhaként. Tervezett forgalom Régi. szokás az áruházban, hogy amint a jó idő beköszönt, nemcsak az épületen belüli eladóteret használják ki, hanem az épület előtti, kiszélesedett, kövezett járdát is. Ingvásár, befőttesüveg-vá- sár, gyerekruha-bemutató, kedvezményes áruk felsorakoztatása évről évre zajlik itt. Volt eset, hogy szinte kem- pingíábort vonultattak fel, kínálva sátrakat, turistafelszereléseket, amelyekre természetesen rögvest volt vevő. Most is, hogy utcára vitték : az 'öítiiankákat, jóval több lelt gazdára, mint ha odabent kínálgatták volna. A Skála-Coop Áruház idei forgalmi tervét 253 millió forintra tervezték. Az idén tavasszal jövedelemérdekcltsé- gűek lettek, úgy, hogy a forgalmi tervet csak elvárásként vethették papírra. Az igazság, hogy ilyen új formában bázisévnek, amelyhez hasonlítani lehet, majd ez az esztendő nevezhető. Az áruház minden dolgozója megértette a feladatát, a vezetők vállalták az új módok bevezetésével az új felelősséget. Mint érvelnek, jövőre mindez könnyebb lesz, hiszen egy ily formában lezajlott háromnegyed évet tudhatnak már maguk mögött. Helybeli árakkal A vásárló ebből csak any- nyit vesz észre, hogy az amúgy is többcsatornás áruTavaly egy szocialista brigád a Kiváló műszaki brigád címet nyerte el, a fiataloké pedig kiváló ifjúsági brigád lett. A gyárban készült szép holmik jelentős része export, bérmunka. Szállítanak az NSZK- ba, az USA-ba, .Svájcba, dolgoznak finn, angol és líbiai rendelésre, időnként szocialista országokba is küldik a tetszetős öltözékeket. akiknek étterem vagy a kórház konyháján főtt délebédet viszik házhoz rendszeresen, mentesítve az idős pártfogolta! a beszerzéstől, főzéstől. A betegeket a körzeti orvos útmutatása szerint látják el, beszerzik a szükséges gyógyszereket, gondoskodnak az idős, magányos emberek otthonénak higiéniájáról, öltözékük, ágyneműik tisztántartásáról. A Fát külföldi túrája miatt szombatról keddre halasztották a Ceglédi KÖZGÉP—Fát bajnoki összecsapást. A találkozó megérdemelt vendéggyőzelmet hozott. Főt—Ceglédi KÖZGÉP 28-25 (13-10) Cegléd, városi tornacsarnok, 400 néző. Vezette: Becsi, Baumann. Fót: Lukácsi — Marton (5), Boskó (4), Székely I., Takács (7), Ricsovics (8), Duday. Csere: Danyi (kapus), Rigó, Székely L., Hekker (4), Márta. Ceglédi KÖZGÉP: Turóczi — Nagy (5), Tiba (6), Túlik (5), Pásztor (3), Dér. Tóth (2). Csere: Győré (kapus), Bos- nyák (3). Dávid (1), Farkas. 9-9-ig fej fej mellett haladtak a csapatok. Eddig még úsy tűnt. a ceglédiek megőrizhetik hazai veretlenségüket, hiszen emberhátrányban is sikerült gólokat (négyet!) dobniuk. Ezután a jól védekező, s meggyőzőbb csapatjátékot nyújtó Fót fokozatosan elhúzott, s már 20-13-ra is vezetett. A hajrában még egyszer fellángolt a KÖZGÉP, de már csak csökkenteni tudta jelentős hátrá- nvát. Játékvezetési szemnont- ból furcsa mérkőzést láthattunk. A sportszerű találkozón a Fótból tízszer, a Ceglédből hatszor állítottak ki 2-2 percre játékosokat, sokszor elhamarkodottan. Az. Oroszi és Tóth nélkül kiálló vendégek meglepő. de megérdemelt győzelmet arattak. Jók: Lukácsi. Marton. Takács. Ricsovics, a KÖZGÉP- bői Turóczi az első húsz percben mutatott teljesítményéért dicsérhető. Unorureáii László 4r Gyűlölettől szederjes, vastag hang dörren a lelátón: Légtói és a PEVDI konfekciőrészlegétől is. A nyárra felkészültek. Számon tartják, mikor vannak ajándékos ünnepek, mikor lehet a szokásosnál népesebb vevőközönségre számítani. Mint májusban az otthonkák- kal, sorra más eladni valóval kitelepülnek majd az épület elé, a befőzések idején ismét megrendezik a befőttes üvegek vásárát, kínálják majd a szabadban a kánikulai öltő* zékeket is. Tervezik, hogy július elején sorra kerítik a hagyományos NDK-beli áruk bemutatóját és vásárát, az előkészületek erre javában folynak. Az NDK-napokhoz hasonlóan csehszlovák napokat is terveznek, ugyanis az áruházi cserékapcsolatot most egy csehországi szövetkezeti áruházzal igyekeznek kiépíteni. E. K. könyvtár helyben olvasható kötetser#Ke. Könyifbarátok az abonyiak, sok a felnőtt és a gyerek könyvtári tag. emellett számos családi otthon kezekben forgatott tartozéka a könyvespolcokon látható seregnyi olvasmány. alább reálisan vezess, te, reálisan! Rossz napot fogott ki a Közgép kézilabdázó-gárdája, álmosan, bágyadtan játszik, hibát hibára halmoz, partnere, a Fót nemkülönben. Mégis valamivel hamarabb ocsúdik merevségéből, ma ennyi elegendő, gólokkal vezet, majd győz. öt- lettelen, szárnyaszegett ceglédi próbálkozások, kihagyott ziccerek sora. A vereségnél többre ma nem telik. Feszültség gömbölyödik a hevült levegőben. Vajon a lelátón ülők képesek lesznek-e elviselni? Ügy tűnik, egy részük nem. Hányán lehetnek? Tízen, húszán, talán harmincán? Mégis betöltik a tornacsarnokot. Verést, vandálkodást helyeznek kilátásba, mármint a csapatokéhoz hasonló teljesítményt nyújtó bíróknak. Bundát emlegetnek, felelőtlenül pocskondiázzák, anyanyelvi váladékukkal haji- gálják az egyik játékvezetőt. Közben a csapat, lenn a pályán. csöndben, de biztosan alulmarad, Geriec'elmes és veszedelmes végkifejlet képei villognak. Hallgat a megszokott kórus — a Hajrá, Közgép! hol marad? Aztán nagy nehezen mindenki elvonul. Egyre sürgetőbb annak felismerése. hogy a bírót semmilyen körülmények között nem lehet, de nem is kell legyőzni. Kardot rántani g sípos ember ellen, az annvi, mint saját csapatunkat döfni le. És egyszerre két ellenfelet a hanyatló formában játszó Közgép már biztosan nem bír el. Mint történt ezúttal is. V. S. ISSN 0133—2600 (Ceglédi Hírlap) Nyárelő az áruházban Időnként kiköltöznek az utcára Nóta borért, paprikásért