Pest Megyei Hírlap, 1985. május (29. évfolyam, 101-126. szám)

1985-05-06 / 104. szám

LLOI A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XII. ÉVFOLYAM 104. SZÁM 1985. MÁJUS 6., HÉTFŐ Szabad préda a hétvégi ház Alkohol, család és a bűnözés Közbiztonság és bűnözés Gödöllőn és vonzáskörzetében. Erről kapott tájékoztatót leg­utóbbi ülésén a városi tanács. Ez volt az első alkalom, hogy a testület a száznegyvenezer lakosú területről átfogó képet kapott. A közigazgatási vál­tozások a rendőrség munkáját nem érintették, hiszen a Gö- döllőhöz tartozó vonzáskörzet területileg változatlan maradt. A rendőrkapitányság beszá­molója szerint az elmúlt két esztendőben jellemző volt a jogsértések és jogsértők szá­mának emelkedése, illetve az, hogy az állampolgárok a ko­rábbinál nagyobb aggodalom­mal figyelik ezt a tényt. A jelentésben alighanem az alkohol szó fordul elő a leg­gyakrabban. A bűnelkövetők­nek csaknem huszonöt százalé­ka volt alkoholos állapotban, és jelentős arányt képviselnek azok, akik ital hatása alatt állva váltak sértettekké. Első­sorban azok. akiket kiraboltak. Az olyan sokat és sokféle összefüggésben emlegetett csa­lád is mind többször színtere súlyos következményekkel já­ró botrányoknak. Leggyak­rabban az úgynevezett család­fő a vétkes, többnyire ittasan. Ám az sem ritka, hogy ugyan­ilyen ok miatt a feleség követ el erőszakos csélekményt a — térj ellen. Ugyancsak az alkoholizmus terjedésével összefüggésben több a munkakerülő, a csavar­gó. Növekvő számban követ­nek el öngyilkosságot. Mind­ezek együttes hatására gyara­podik a veszélyeztetett helyze­tű kiskorúak csoportja. Amit megtehetnek, azt a rendőrök igyekeztek megtenni az alko­holizmus korlátozására. Több­ször javasoltak elvonó keze­lést, tettek feljelentést botrá­nyos részegség miatt, sűrűbbek a figyelmeztetések. A propa­ganda eszközeivel is igyekez­tek felhívni a figyelmet az alkoholizmfis veszélyeire. Ke­vés sikerrel. Tájékoztatták a testületet arról, hogy a törvények ellen vétők számának növekedése, a hatásosabb megelőzés több közbiztonsági akciót követel, aminek nem mindenkor tud­nak eleget tenni. Az olyan események szaporodása ame­lyek helyszíneire haladéktala­nul ki kell menniük, gyakran vonja el erőiket a szokványos teendőktől. Az úgynevezett mozgó bűnözők kiszűrésére ennek ellenére fokozták erőfe­szítéseiket. nem eredménytele­nül. Megnyugtató mind a rend­őrség. a tanácsi testület, mind a lakosság számára, hogy kör­zetünkben súlyos bűncselek­mény az eltelt esztendőkben nem történt. A cselekmények szerkezetében sem mutatkozik változás. Továbbra is a vagyon elleni és a közlekedési bűncse­lekmények a leggyakoribbak. A személyek elleni bűncselek­mények valamint az emberölési kísérletek száma csökkent. A közrendet sértő cselekmények száma emelkedett, a köznyu­galmat zavaró garázdaság ke­vesebb volt Sok a lopás. a betöréses lopás és a csalással Műszaki fejlesztő vállalat főiskolai, ill. egyetemi végzettségű gazdasági vezetőt keres, részfoglalkozásra vagy nyugdíjast, azonnali belépésre. Érdeklődni lehet: Gödöllő. (28) 20-644/230-as vagy 113-as melléken. elkövetett bűncselekmény. Je­lentősen emelkedett a rablá­sok száma. Az okokat vizsgálva azt ol­vashattuk a jelentésben, hogy az erőszakos, garázda jellegű bűncselekmények az alkoho­lizmus terjedésével, az italozó életmóddal, a megromlott csa­ládi, szomszédi kapcsolatokkal vannak összefüggésben. A köz­lekedési bűncselekményekben is gyakran van szerepe az al­koholnak. Az talán még szo­morúbb, hogy sokszor okoznak balesetet olyanok, akik egészen nyilvánvaló szabályokat sérte­nek meg. Növekszik az ag­resszív vezetők száma. A kapitányság jelentésében ismételten olvashattunk arról, hogy a társadalmi tulajdon védelme korántsem nevezhető tökéletesnek. Az utóbbi időben például mind gyakrabban ke­resik fel a bűnözők az óvodá­kat, iskolákat, tudván, hogy azok őrzése, védelme eléggé rossz. Ez is elgondolkoztató, az még inkább, hogy miért vesz­nek fel fokozódó számban gaz­dasági vezetők büntetett elő­életű személyeket olyan mun­kahelyre, ahol alkalom kínál­kozik a bűncselekményre. Rak­tárba, szállítónak, éjjeliőrnek. Szabad prédája a bűnözők­nek a hétvégi ház. Ezeket hó­napokra magukra hagyják. Ez nem meglepő. Az már igen. hogy sok értékes tárgyat is ott hagynak. A bűnüldöző szervek állan­dóan figyelik, milyen csopor­tokból, rétegekből kerülnek ki a vétkezők. Ezúttal azt állapí­tották meg,' hogy növekedett a fiatalkorúak aránya és a — nőké. Űj jelenség az ittas női autóvezető. Jellemző, hogy az elkövetők műveltségi szintje alacsony, érzelemvilága sivár. A fiatalkorúak szülei többnyi­re alkoholisták, sőt maguk is bűnözők. Mint az egyénre vagy a tár­sadalomra veszélyes jelensé­gek területén általában, a bű­nözésben is a megelőzés a leg­fontosabb. A rendőrség is er­re törekszik. Nap nap után tapasztalják azonban, hogy eh­hez az ő szervezetük kevés. A bűnözés okainak felderítése, megszüntetése, noha ezzel sem mondanak újat, valameny- nviünk feladata, Nem új, de igaz. Ha valahol, itt igaz a társadalmi összefogás' rendkí­vüli fontossága, nem kevésbé azoknak a szerveknek a sokkal jobb együttműködése, amelyek ezen a téren tehetnek valamit. K. P. Holnap befejeződnek Tanácstagi jelölések Holnap befejeződnek a ta­nácstagi jelölések. 49-ee: Tö­rök Ignác iskola; 50-es: Tö­rök Ignác iskola; 55-ös: agrár­egyetem. Valamennyi g-yűlés 18 órakor kezdődik. A válasz­tókerületi beosztások: 49- es: Guszev utca 1—5, 2— 28, Kállai Éva 2—68, Körösi Csorna Sándor 2—38, 1—25, Telep 2. 50- es: Bihari János utca 1—5, 2—6, Dériné 1—19 sor­ban, Fürdő 1—21, 2—14, Haj­nal 2—6, Liszt Ferenc 1—29, Légszesz 1—13, 2—10, Isaszegi út l—9, 2—18, Mikola Árpád utca utca tér 1—12, Vak Bottyán 1—7, 2—8. Villanyteiep 1—13, 2—10, Vásár, Vágóhíd. 55-ös: Balogh Ádám utca 1— 17, 2—44, Erdész köz 1—7, 2— 10, Fácán sor 1—44 sorban, Köztársaság köz, Köztársaság út 1—83, 2—60, öz utca (üres telkek), Marika-teiep, Páter Károly utca 2—18, Szárító- puszta, Szabó Pál utca 2—64 (2—20-ig üres telkek) 13, 5119/ 0006, 2119/0007 (többi üres te­lek), Veres Péter utca (üres telkek), bejelentkezés a 18, páratlan oldalon a 15, 17 szám alatt. Ünnepélyes megnyitó Filmszemle Holnap kezdődik a XXII. országos agráríilm- és video- szemie Gödöllőn. A háromna­pos esemény ünnepélyes meg­nyitója kedden 11 órakor lesz, majd 17 óráig filmvetítés. Szerdán 10 es 13 óra között ismét filmeket vetítenek, 14 órától videoműsoroKat mutat­nak be. Ezt követően vitaülés a korszerű oktatófilmek készí­téséről. Csütörtökön 9 órától filmvetítés, 12 órakor ünnepé­lyes díjkiosztás. A filmek és videoműsorok bemutatása mellett más szakmai progra­mokról is gondoskodnak a szervezők. Az első napon Szá­mítógép a mezőgazdaságban címmel bemutató és börze, mezőgazdasági könyvek vásá­ra, OFOTÉRT-kiállítás és vá­sár a művelődési központban. Ezenkívül látogatás a traktor- és eketörténeti gyűjteményben, a méhészeti múzeumban és az arborétumban. A map progresnijo Gödöllő, művelődési ház: Ifjúsági mozi. Csillagok há­borúja, amerikai film, 15 óra­kor. Flashdance. Amerikai film, 18 és 20 órakor. Oktatófilm vetítése a Karikás iskolának, 12 órakor. Federico Fellini eredeti raj­zai, kiállítás, megtekinthető 10—18 óráig. Minden kéz a magasban Az idősebbek véleménye Gyors változást senki nem ígért A parlamenti képviselők je­lölő gyűlésein több települést, a megyét, sőt az országot érin­tő kérdések merültek fel. Ért­hető. Egyrészt ezek mindenkit érdekelnek, másrészt voltak jelöltek, akik hosszabb ideje tevékenykednek az országgyű­lésben, munkálkodásukról, ta­pasztalataikról szólva önkénte­lenül előkerültek a tágabb összefüggések. Ezek után men­tünk el az újabb tanácstagi jelölésre. Olyan helyre, ahol nagyobbrészt idősebbek jöttek össze. A gödöllői 21-es válasz­tókerület nem számít a város központjához. Vajon itt mi ér­dekli az embereket? Az előadó tömör tájékoztató­ját nagy figyelemmel követték. Talán maguk is meglepődtek azon, amit ebben a városban az utóbbi esztendőkben épí­tettek. Igaz, az eltelt negyven évről esett szó, de hát min­denki tudja, a fejlődés a vá­rossá válás óta iramodott meg. A negyvenes évtized elején ti­zenkét ezer lakosú község volt Gödöllő, ma harmincezres kis­város. Egyetemmel, országos hatósugarú kutatóintézetekkel. Gimnáziuma van, szakmun­kásképzője. ahol tizenkét mes­terséget sajátíthatnak el a fia­talok. Említették a hírnévre szert tett művelődési házat, a Válasz interpellációra Túrán talál otthonra A városi tanács előző ülé­sén Bernáth Józsefné, a 2-es számú választókerület képvi­selője az egészségügyi osztály­hoz interpellált. Azt kérte, hogy Nyerges Borbála Madách utcai lakost helyezzék el szo­ciális otthonban. A nyolcvanöt esztendős asszony egyedül él. nincs aki gondozza, aki ügyel­ne rá. Lakásán szociális étke­zést kap, gondozónő is jár hoz­zá, de ez kevés. Gyakran al­szik hideg szobában, mert fű­teni nem mindig tud. Nincs aki fát. szenet vigyen be neki. Félő, hogy a lakásban tűz ke­letkezik, mert a reszkető ke­zekben nincs elég erő, a parázs kihullhat a tűztérből. Bernáth Józsefné interpellá­ciójában azt i* elmondta, hogy járt a megyei tanács szociális osztályán, ahol mindenről tá­jékoztatták. Arról, hogy a gö­döllői szociális osztály mindent elkövet az idős asszony hely­zetének enyhítésére. Gödöllői otthonba azonban helyszűke miatt nem tudják beutalni. Nyerges Borbála gödöllői szü­letésű, hat évig járt az idősek napközijébe, továbbra is ebben a városban szeretne maradni. Az interpellációra a hatósági osztály válaszolt. Ennek lénye­ge, hogy felsőbb szintű utasí­tásra a kastélyt határidőre ki kell üríteni, az ott levő gondo­zottak elhelyezése is nehéz, nemhogy újakat vehetnének fel. Jóllehet Nyerges Borbála részére eredetileg a gödöllői otthont jelölte ki a megyei egészségügyi osztály szociálpo­litikai csoportja, az említett okok miatt ide nem költözhet be. Ennek tudatában az újabb kijelölés Túrára szól. Hogy ez pontosan mikortól esedékes, azt írásban közük Nyerges Borbálával. A hatósági osztály még hoz­záteszi, hogy amennyiben a gödöllői otthon bővül, nem lesz akadálya Nyerges Borbála visszahelyezésének. gázvezeték kilométereit, a csa­tornahálózatba bekötött laká­sok arányát, a 18 ezer munka­helyet, a parkok hektárjait. S azt is, ami nem valósult meg, ami nagyon kéne. Az elelmiszeráruház, a báziskony­ha, az új temető, a szeméttelep, a strand. Mi kellene még? Több építési telek, s természe­tesen lakás, lakás. Űj központi gyógyszertár. Olyan közhasznú létesítmények, amelyek gyors megvalósulására magára vala­mit is adó jelölt nem tehet ígé­retet. Ezúttal ilyesmire nem volt szükség, hiszen ez nem választási, hanem jelölő gyű­lés volt. Az egybegyűltek talán meg is lepődtek egy kicsit, amikor a népiront javaslatában Csiba József neve mellett egy másik is elhangzott. Csiba József rég­óta képviseli ezt a körzetet, mint Lazár József választó­polgár is említette, mindig a közért, ezért a közért tevé­kenykedett. Föl is tették vala­mennyien a kezüket, amikor szavazásra kérték őket. A másik javasolt személy valamivel kevesebb voksot kapott, de minden bizonnyal megnyugtató volt az itteniek­nek az, ámit Haltai Tiborné- ról elmondtak. A főiskola el­végzése után a gödöllői Erkel Ferenc iskolában kezdett ta­nítani, ott dolgozik ma is. Nem akárhogyan. Négy éve például az ifívezetők instruktora, s az­óta mindig az első helyen vé­geztek. Miről szóltak egyébként? A buszpályaudvarról és a strand­ról. Kassó Károlyné azt fejte­gette, hogy nem jól jelölték ki a helyét. Lázár József, mint más összejöveteleken oly so­kan a gödöllőiek, arról beszélt, hogy valamikor válogatni le­hetett a fürdőhelyek között, ma pedig egyetlenegy sincs a városban. Lerágott csont? Az. Egyúttal figyelmeztetés, amit mindenkinek ajánlatos tudo­másul venni, aki dönt. Azt jelzi, hogy a közügyekről sok­kal .több embernek van véle* menve, mint ahányan azt a szokásos módon és helyen ki­fejtik. Akik a huszonegyes vá­lasztókerületben véleményt nyilvánítottak, másutt aligha tették volna meg. Ami koránt­sem jelenti, hogy nincs is. Röplabda A tapasztaltabb sikere A női röplabda NB II-ben történt. Dunavarsány—Gödöllői SC 3-0 GSC: Ádám, Kardosné, Ko. Kitol És tájhoz, szülőföldhöz A veszélybe került harmónia — Mindig emberi közössé­geket keresel, a régiek meg­szűnését siratod, az újaknak pedig nem akadsz nyomára. Ha van kedved, indulj el ve­lünk a hét végén, amikor 8a- konybél és környékevei ismer­kedünk, s látni fogod, hogy a természetkedvelők milyen csa­ládi közösséget alkotnak — mondta Major László bará­tom, a 43-as Állami Építőipari Vállalat mérnöke, aki kedvte­lésből és munkatársai szóra­koztatására társadalmi munká­ban vezeti a vállalat termé­szetjáró szakosztályát. így lettem vendége a hét au­tóval útra induló társaságnak, amelynek tizennyolc felnőtt és tizenkét gyermek tagjá volt, s akikkel három napot együtt töltöttem. Nem bántam meg. W Ütitársaim valamennyien a fővárosban élnek, de mint ki­derült, még mindig kötődnek ahhoz a tájhoz, ahol szület­tek, s ahonnan a világba in­dultak diákként, majd vertek gyökeret felnőttként, ám a honvágyuk gyakran jelentke­zik a fénylő neonok alatt, a csillogó, rohanó autók közt, a panellakások rengetegében, és ilyenkor el kell indulniuk gyermekkoruk valóságos vilá­gába. Hová, merre? Mindegy, me­lyik folyó mellé. Lehet a Ce- rence, de lehet a Galga is, amely átszeli a határt, ahol pi­pacs virít, búzavirág kéklik, s aranylóan hullámzik a búza­tábla. El kell indulni a falu­széli kiserdőbe, szippantani az ibolyamezők, a bodzák része­gítő illatából, aztán hanyatt fe­küdni és az égig nyúló mo­csári tölgyek, az inas törzsű gyertyánfák, a májusban mé­zet adó akácfák lombjai kö­zött megkeresni az életet adó napfényt. Jó dolog sétálni ismeretlen falvak poros utcáin, megcso­dálni az épülő emeletes háza­kat, iskolákat, óvodákat. Szí­vet melegítő élmény találkoz­ni a sokat dolgozó emberek­kel, s véleményt cserélni ve­lük a világ és saját dolgaink­ról. Könnyeket csal az ember szemébe, amikor szembe jön vele egy öreg, munkában el­fáradt anyóka, akiben felfedezi az édesanyját. Vidámságot adó a farmernadrágos fiatalok csa­pata. ók a legénykori barátok mai utódai. melegénél, ahol férj és feleség a gyerekekkel együtt nyárson süti a szalonnát, s amikor a felnőttek magukra maradnak, a csillagos ég alatt csendes dúdolással hangzik fel a régi nóta. „Rakd meg, rakd meg, kedves pajtás, azt a tüzet / Is­ten tudja, mikor rakunk me­gint ilyet?’’ — Az emberiség elvált a ter­mészettől, amellyel pedig har­móniában kell élnie — mondja csendesen Major László, mi­közben az erdőt járjuk. — Ez a kis csapat ennek a veszélybe került harmóniának a megte­remtésén fáradozik. Sétálunk a rügyező fák alatt. Várnai Mihály, Görföl Szil­veszter, Kurucz Gyula, Nagy Gyula, Vass Lajos, Nagy Jenő és a többiek, akik feleségükbe karolva, vagy gyermekük ke­zét fogva járják az erdőt, örömmel ismernek fel egy-egy növényt, s a füttyszóról egy- egy madarat. mi w Milyen jólesett a nemesvá­mosi csárda udvarán elfo­gyasztott üdítő. Milyen gaz­dagságot adott mindannyiunk­nak, amikor a Bakony legma­gasabb csúcsáról, a kőrishegyi Van-e közösséget formálóbb kilátóról széttekintettünk. Pápa összejövetel az esti tábortűz és Zirc műemlékei őseink munkaszeretetét és művészi tö­rekvését, értését, a tudomá­nyok tiszteletét egyaránt hir­dette. Három nap ■ csak egy pilla­natnak tűnt ebben a jókedvű társaságban, s amikor elvál­tunk, be kellett látnom, hogy elmúló közösségek helyett újak születnek. Lehet, hogy a panel­házakból való menekülés vá­gya vagy éppen a természet szeretete hozta össze ezeket az embereket. Lehet, hogy a kö­zös tőről fakadó gyermekkor életünk végéig megmaradó azonos élményvilága. Nem tu­dom. W De nem hagy nyugodtan a gondolat. Mi lenne, ha a falusi művelődési házakban szerve­ződnének országjáró autós csoportok, s vasárnap délutá­nonként nem az új házak előtt állnának a gépcsodák, hanem az ország más tájaira szállíta­nák tulajdonosaikat. Mi lenne, ha a hétköznapokon a munka megkönnyítését szolgáló masi­nák vasárnap az ember pihe­nését, ismereteinek gyarapítá­sát szolgálnák. Mi lenne, ha együtt felkerekedne a csa­lád, megismerni először a Gal­ga mentét, aztán a Mátrát, az egyre táguló világot. Ez a meg­ismerés segíthetné megterem, teni a környezet és az ember harmóniáját. Csak gazdagod­nának ezáltal a családok: szü­lők, s gyermekek egyaránt. Fercsik Mihály lo2s E., Kolozs J., Somogyim, Süpek, Csere: Kőrösföi F.. Sza- niszló, Huszár. Edző: Kőrös- fói László. A bajnokság harmadik he­lyén álló varsányi csapat biz­tosan győzött, de a játszmákon belül nagy volt a küzdelem. Elsősorban a nagyobb ütőeró. a jobb sáncmunka és az ered­ményesebb nyitások döntötteik. A gödöllői csapat nem játszott alárendelt szerepet. Dunavarsány ifi—Gödöllői SC ifi 3-0 GSC ifi: Bódi, Bucherna, Dó- czí. Havas, Kiszel, Szaniszló. Csere: Ákoshegyi, Balogh, Bu­dai. Edző: Dóczi István. A több éves játékosmúlt, a nagyobb tapasztalat döntött a varsányi csapat javára. A juniálison Breakverseny Az idén is megrendezi nagy­szabású juniálisát a KISZ vá­rosi bizottsága a gödöllői MHSZ-repülőtéren. Az esemé­nyen breakiáncversenyt is ren­deznek, amelyen bárki részt vehet. A jelentkezéseket má­jus 24-ig várja a KlSZ-bi- zottságon Holló Ilona. Mozi Forróvérű kísértet. Színes, szinkronizált olasz filmvígjá- bék. 4 és 6 órakor. Hány az óra, Vekker űr? Színes, magyar filmvígjáték. Csak 8 órakor. ISSN 0)33—1957 '(Gödöllői Hírlap» )

Next

/
Oldalképek
Tartalom