Pest Megyei Hírlap, 1985. május (29. évfolyam, 101-126. szám)
1985-05-09 / 107. szám
4 PEST « MEG VEI 1985. MÄJUS 9.. CSÜTÖRTÖK Kitárják-e a művelődési házak kapuit? Többet tesznek a látszatnál Acélszobrászoknak Alkotótábor Acélszobrászok alkotótáborát nyitották meg a Dunai Vasműben. A kohászati kombinát és Dunaújváros immár hetedik alkalommal ad otthont a tábornak, amelynek az idén először külföldi — angol, bolgár és finn — szobrászvendégei is vannak. A résztvevők — öt hazad és a három külföldről érkezett fémszobrász — június 13-ig dolgoznak a városban. alkotómunkájukhoz a Dunai Vasmű teremti meg a feltételeket. A táborozok a kohászati nagyüzemben található anyagok és eszközök felhasználásával olyan művészi alkotásokat készítenek, amelyek az acél és a vas természetes szépségét hirdetik, s alkalmasak Dunaújváros szabadtéri szobormúzeumának gyarapítására. A Duna-parti szoborparkban már csaknem félszáz vasból, acélból készült plasztika látható, A hetedik acélszobrász alkotótáborban született műveket kiállításon mutatják majd be a dunaújvárosiaknak. Tatay. Nyilván a televízió irodalmárainak tiszte lenne, hogy portréfilmeket forgassanak az arra érdemes írókról, ám ezt a telekommunikációs arcképfestést, hogy, hogy nem a Szabadság téri szerkesztőségek mezőgazdászai gyakorolják. Igen, Major Sándor szerkesztő és kis csapata veszi a fáradságot, hogy egy-egy jelesebb toliforgatónk társaságában végigjárja annak szülőhelyét, és rögzítse mindazt, amit az elszármazottról a gyermekség és az ifjúság nyomainak keresése közepette megörökíteni érdemes. Ballagtak ők már Illyés Gyulát követve éppen úgy, mint Sütő András nyomában a mezőségi Pusztakamaráson. Legutóbb a most hetvenöt éves Tatay Sándor nyomába szegődtek, és ezt a tiszta szavú, igazi rangját mostanában elnyerő írót követték, ahogy előbb szülőfalujában, Bakony- tamásiban, majd későbbi lakhelyén, Badacsonyban veszi számba múltjának emlékeit, s csinál afféle számadást mindarról, amit átélt, amit könyveinek lapjain majd itthagy. Amilyen szelíd és kedélyes ember Tatay Sándor, éppen olyan sallangtalanul póz nélkülire sikerült az ő mozgóképes ábrázolása. Mindennek örvendve csak azt mondhatjuk az íróink szülőföldjére újból és újból ellátogató tévéseknek, hogy továbbra is a beleérzőképességnek (a közismert idegen szóval mondva: az empátiának) ezen a ritka magas fokán folytassák portréik sorát. Ballagtas- sanak. és a maguk modern masináival még sokszor tartsanak Ha a legújabb helyesírási szabályzatot lapozgatjuk, meglepő magyarázatokat találunk. Vannak fogalmak, amelyeket értelmezés szerint kell leírnunk. Amikor két szóba írjuk le azt, hogy szabad idő, az a munkával le nem kötött tevékenységre utal. Amikor egybe írjuk, akkor hivatalos pihenőidőt takar. A nyelvészek bizonyára sokat foglalkoztak a témával, mire megszületett a döntés. Vajon mit jelent mindez a közművelődési szakembernek? Akár egybe írjuk, akár külön, mindenképpen olyan órákról, napokról van szó, amikor alkalom nyílik felkeresni a művelődési intézményeket, amikor műveltségbeli gyarapodásunkért sokat tehetünk. Eklektikus kép A szociológusok szabadidő-mérlege területenként, foglalkozási áganként, koroszlépést azokkal, akik megérdemlik, hogy a következő generációk is láthassák: milyen volt a testi mivoltában újabb kori irodalmunknak ez vagy amaz a jelese. Kliikä. Tatay Sándor szülőföldjárásában önmaga volt a kalauz, míg ellenben Kulka Frigyes mellkassebész bemutatására Hortobágyi Éva szerkesztő-riporter vállalkozott. Ám ez a portréfilm is olyanná lett, mintha kizárólagosan az alanyra bízták volna: kerekítsen magáról egy találó skiccet. Tehát visszafogottan szellemes, tartózkodóan vallomá- os, s ilyen minőségében rendkívül rokonszenves volt az a kép is, amely erről a sok országban ismert és tisztelt sebészről kibontakozott. Ez a boszorkányosán ügyes kezű, a legfontosabb döntések másodperceiben sem habozó professzor a leghétköznapibb mindennapokon is éppen ilyen. A viccélésre folyton kész fanyar szellem ugyanígy sziporkázik benne, mint ahogyan most a nézők tapasztalhatták. és a szakmája iránti lelkesültség is hasonlóképpen hevíti, ha az egészség visszaadásáról, egy-egy élet megmentéséről van szó. Nagyszerű specialista; és remek ember egyben; az ilyen érték- hordozókat érdemes a képernyőn mutogatni. Ebben a példaképválasztásának nem nagyon kedvező korban efféle két lábon járó eszményeket kell — kellene — mind számosabban felfedezni, hogy kiki láthassa: az a bizonyos cselekvő humanitás öröklődik. Jó kezek viszik tovább a stafétaszikét, vagyis a jelképes vándorbotot... Akácz László tályonként más-más eredményeket mutat. Mindenesetre a néhány esztendővel ezelőtti nagy remények, amelyek szerint a hétvégeken sokkal több lesz a szabad ideje mindenkinek, ma már hiú remény. Hosszú sora lenne számba venni, mennyi és milyen munkával töltik él az emberek napjaikat. Az utóbbi időben egyre többen kezdenek ráébredni arra; nem minden a különmunka. Ezért az egyén érdeklődésén túl a művelődési házakon is múlik, hogy milyen programokat kínálnak. A jól szervezett műsorokra szívesen térnek be a környékről. Ma már a népművelő szervezőkészsége záloga lehet annak, hogy szombat-vasárnap együtt szórakozzon a család. — Egyelőre még meglehetősen eklektikus kép fogadja a látogatót, ha azt vizsgálja, miként tartanak nyitva szombaton, vasárnap a művelődési házak — mondja Jakab Béla, a Pest megyei Tanács művelődési osztályának helyettes vezetője. — A nagyobb városokban mindig nyitott ajtókat találunk. Gödöllőn, Vácott, Szentendrén a hétvégeken éppoly hangos az épület, mint máskor. Az egyszemélyes művelődési házak tájékán viszont már nagy a csend ilyenkor. Sajnos, itt az a legnagyobb gondunk, hogy gyakorta nem találjuk a nyitva^ tartási idő megjelölését sem. Igaz. az eseményeket hamar szétkürtölik a kisebb helyeken. Mégis jó, ha mindenki tudja — a kiírás alapján is —, hogy érdemes-e idelátogatni. Változó szokások — Tapasztalataik szerint milyen módszerekkel lehetne mozgalmasabbá, vonzóbbá tenni az életei a művelődési intézményekben? — Ahány ház, annyi szokás — szokták mondani. Ahány település, annyiféle az igény. Megfigyeléseink szerint a szombat délelőtti gyermekfoglalkozások a legkedveltebbek. Ugyanakkor figyelembe kell venni a nyári és a téli időszakot i$. Télvíz idején szívesebben kerekedik fel a család, hogy együtt töltse az időt akár a művelődési házban is. Nyáron sokakat leköt a kerti munka. Ilyenkor a kimozdító erő a közös kirándulás. Nar gyón sok helyen csak a nyitva tartás alapján, felszínesen ítélkezhetnénk. így például Nagykőrösön gyakorta találunk nyaranta zárt kapukra a művelődési háznál. A szabadban viszont annál több a vasárnap délutáni program. Az bizonyos, hogy átalakulóban vannak a művelődési szokások is, A népművelőknek elébe kell menniük mindezeknek. Az igényes rendezvények sohasem maradnak résztvevők nélkül! Érdemes átlapozni a művelődési központok műsorfüzeteit. Gödöllőn például pénteken délutántól egymást követik a műfajukban is változatos programok. Még a fővárosiak is figyelemmel kísérik, mire érdemes elmenni. Vácott szombat délelőttönként nyitva tart a folyóiratolvasó, sok szakkör ilyenkor tevékenykedik. A közepes nagyságú házaknál már más a helyzet. — Sajátosan mezőgazdasági terület a miénk — mondja Szegedi Pál, a nagykátai művelődési ház vezetője. — Nálunk a rendezvényekre elsősorban a hét közben jönnek el. Szombat délelőttönként a gyerekszakkörök meglehetősen népesek. Az este a tinédzsereké, akiket a diszkó vonz. Vasárnap azok a termek vannak nyitva, amelyekben a kiállításainkat lehet megtekinteni. Nálunk évszakonként változik a nyitva tartás. A nyári hónapokban a hét végére hajókirándulásokat, városnézéseket szervezünk, erre van igény és jelentkező. Körzetünkben, az egyszemélyes művelődési házak csak akkor nyitnak ki, ha rendezvény van. Az a tapasztalat, hogy a települések lakói legtöbbször kérik: hét közben, este tartsák ezeket az eseményeket. A falakon kívül Fóton éppen tatarozzák a művelődési ház belső termeit. Megszépül az épület; bizonyára szívesebben térnek majd be az itt lakók. A terveket nézegetve érdekes megállapításra bukkanunk: a költség- vetésből havonta csupán egy játszóház rendezésére telik. Bánhalmi Gáborné közönség- szervező szerint a fővárosi színházi előadásokra — a gyermekelőadásokon kívül — a hét közepére kérik a jegyeket. Hosszú sora lenne minden egyes háznál elemezni, miért tartanak a hét végén nyitva és miért nem? Természetesen mindenhol az igényekhez kell igazodni. Az is tény viszont, hogy a népművelők gyakorta többet tesznek, mint ami a látszat. Hiányoznak az intézményekben a felhívó plakátok, az előre szervezés a falakon kívüli eseményekre. Mert az lenne a jó, ha minél változatosabb programokon vehetnének részt a családok. Sokat tehetnek még a művelődési házak azért is, hogy a szabad idő — egybe vagy külön írva — valóban az eredeti fogalmat fejezze ki. Erdős! Katalin ITv -FIGYELŐ' > Gelléri Andor Endre emlékezete Álmok a rideg valóságról K ét író fedezte föl számomra a harmincas évek Óbudájának világát, Krúdy Gyula és Gelléri Andor Endre. Két Olyan író, aki alkatilag, szemlélet- módban látszólag merőben különbözött egymástól. Krúdy Szindbádja a tovatűnő pillanatot ejtette rabul csapongó lepkehálóiával, Gelléri viszont a naponta keményen megélt valóságot igyekezett maga alá gyűrni és a *művészet varázspálcájává] tündéri látomássá bűvölni. Végül mindketten győztek mert nemcsak hittek, hanem páratlan tehetséggel bánni is tudtak a költészet erejével, a köznapi élet makrancos jelenségeit lelkűk melegével szelídítették magukhoz. Gelléri Andor Endre nagyszüleinél, az óbudai téglagyárban nőtt föl. Ipariskolát végzett, kitanulta a lakatos szakmát, de volt — ahogy élete rendelte — sok minden egyéb is; kelmefestő, hivatalnok, alkalmi munkás. Dolgozott látástól vakulásig, napról napra gürcölte össze betevő falatját. Robusztus szervezetét a vegytisztító műhely benzingőztől párás levegőle támadta meg, a karcsú írótollat fogó kezét a nehéz munka húzta lefelé. Ám a sokszor megfáradt ujjak mégis tündér súgta dallamokat kottáztak a papírra. Megszépítette, farsangos köntösbe öltöztette a valóságot? Nem. Minden sorából szinte perzsel a valóság érzéki varázsa, megejtően, ám mégis szí-, venütő drámai erővel. Mint említettem. elbeszéléseinek fő színtere Óbuda, ez a kis város a nagyváros csücskében, földszintes házaival, a girbe-gurba utcácskákra térdeplő ablakaival, amelyek előtt a hentes, a szomszéd cipész, a kocsmáros áll meg darab időre, eldis- kurálgatni vevőivel. A macskaköves utcákat csak időnként veri föl a söröshordókat szállító kocsik zaja; különben csönd honol, jótékony takarót vonva a megfáradt polgárok álmai fölé. Művei prózában írt költemények. Egyik méltatója jegyezte meg, hogyha valakinél, úgy nála olvad át igazán költészetbe az elbeszélés. Novellái valóságos versek, friss zenedarabok, szonatinák — a próza határait ez az író szüntelen átlépi. Füst Milán, a nagy pályatárs pedig egyszer szinte könny- belábadt szemmel azt mondta róla: Villog benne minden, úgy villog még a nyomorúság is, a szegény emberek minden dolga, mint az arany. Almok a valóságról, ezt a címet is lehetne adni könyveinek. Följegyezték róla, hogy a harmincas évek derekán, amikor Gelléri első kötete, a Szomjas inasok megjelent, az író hóna alá vett egy példányt és kiballagott a temetőbe. Letette annak az embernek a sírjára, akit életében oly nagyon tisztelt és halálában is oly nagyon szeretett. Mikes Lajosnak, a rejtélyes doktornak, az Est lapok nagy tekintélyű irodalmi szerkesztőjének a fejfája alá vitte el a művét. Mindig meleg hálával gondolt rá, akinek a legnagyobb csodát, a fölfedezés csodáját köszönhette. Már első írását hozzá vitte el félszeg elfogódottsággal, az ő biztatására erősödtek meg — Mikes szavaival szólva — angyalszárnyai. Á m hiába jelentek meg írásai rendszeresen az Est lapok mellett a Nyugatban, hiába nyert díjat a korabeli Magyar Hírlapban Nagymosoda című írásával, hiába voltak olyan mél- tatói — többek között —. mint Kosztolányi Dezső, Szabó Lőrinc, Németh László, az írás soha nem adott számára kenyeret. Végül is ugyanaz a sors jutott osztályrészéül, akárcsak Sárközi Györgynek, Szerb Antalnak, Radnóti Miklós nak és a többieknek. Minden poklod átélt, végül legyengült szervezete nem tudott ellenállni a tífusz gyilkos támadásának. E napokban halt meg, negyven esztendeje. Szombathelyi Ervin bmHeti filmtegyzet Jelenet a Lebegés című filmből. Jobbról Oleg Jankovszkij (Szergej), középen Nyikita Mihalkov Furcsa film ez az új szovjet alkotás. Készítői, Vilen Kaljuta forgatókönyvíró és Roman Báláján rendező egy korosztály, a mai negyvenesek életéről beszél benne. S nem is akárhogyan. Hősük, Szergej, egy tervezőirodában dolgozik, de nem nagyon izgatja a munkája. Felesége, kislánya van, de belehabarodott egy fiatal lányba is, és az irodában együtt dolgozik hajdani (vagy tán még jelenlegi) szerelmével is. Ez a jóképű, rokonszenves férfi nem leli a helyét a világban, nem érzi jól magát sehol, senkivel, nem ragaszkodik senkihez és semmihez, s úgy téblábol az életben, mint egy nehezen beilleszkedő, túlkoros kamasz Néha egészen gyermeteg dolgai vannak, s láthatólag nem is óhajt felnőttebb módon viselkedni. Ugyanakkor maga sem tudja, mit kellene tennie, sőt, nem is nagyon realizálja azokat a kínos, zavaros, kellemetlen vagy keservesen mulatságos szituációkat, melyeket maga körül teremt. Mintha valóban lebegne az életben, céltalanul, értelmetlenül, a kialakult társadalmi, szociális, viselkedésbeli, erkölcsi normákkal • mit sem törődve. S ami a legkülönösebb: Szergej környezete tulajdonképpen nem is nagyon berzenkedik e különös magatartás ellen. Elnézik neki ezt a „lebegést”. Talán mert ők maguk is „lebegnek” valamiképp. Mintha ez az egész korosztály, a negyvenesek nemzedéke is lebegne kissé. Már nem fiatal és még nem öreg, már nem kezdő és még nem igazán beérkezett. Egy előtte járó nagy nemzedéknek ők az ifjoncok, az utánuk jövőknek meg ők az útjukban levők, akiktől nem férnek hozzá az érvényesüléshez, a jó pozíciókhoz, a vezető helyekhez. Mi lehet a megoldás? A lebegés, a kamaszkor kitolása a negyedik X-ig, a gyermeteg felnőttlenkedés, a felnőni nem akarás? Egyszer úgy is szembe kell nézni a tényekkel, a realitásokkal. Meg kell keresni a helyet, a helyünket az életben. Vagy ha nincs helyünk, meg kell teremteni. Hogyan? Erre nem ad receptet a Lebegés, de a tünetet figyelemre méltó eszközökkel jelzi. S minthogy a filmben remek színészek szerepelnek - — Oleg Jankovszkij, Oleg Tabakov, Ludmilla Gurcsenko, Nyilcita Mihalkov — az „üzenet” még erőteljesebb, még hatásosabb. A magyar nép nevében! Majdnem pontosan egy esztendővel Budapest felszabadulása után, 1946. február 5-én kezdődött meg a nyilas „nemzető ezetönek”, Szálasi Ferencnek és társainak pere — a Zeneakadémia nagytermében, mert a Markó utcai törvényszék hatalmas épületét addigra még nem sikerült rendbehozni, a háborús sérülések nyomát még nem tudták eltüntetni. A per három héten át tartott, és a tárgyalás, a kihallgatások során először tisztázódott a nagyobb nyilvánosság előtt is mindaz, amit Szálasi és bűntársai az 1944. október 15-i hatalomátvétel után a nemzet ellen elkövettek — de az is, ami ezt a tragikus fordulatot megelőzte, s nemcsak közvetlenül, hanem évtizedekre visz- szamenően, tulajdonképpen a Horthy-rezsim, azaz a fehérterror és az azt követő huszonöt év egész történetére vonatkozóan. A mai elektronikus tömegkommunikációs eszközöknek akkor még hírük-hamvuk sem volt. A per anyagát elsősorban a korabeli — a papírhiány miatt eléggé korlátozott terjedelmű — írott sajtó közvetítette a nyilvánosságnak. Voltak rádióközvetítések is, és természetesen működött a filmhíradó forgatócsoportja. De a mai értelemben vett dokumentumfilmezés nem volt még akkor „feltalálva”, s talán filmnyersanyag sem lett volna elegendő a per teljes anyagának felvételéhez. A perről utóbb számos történész írt rövidebb-hosszabb tanulmányt, könyvet. Sokáig azt hittük, nincs is már ismeretlen anyag ebben az ügyben. De most egy másfél óra időtartamú magyar dokumen- tümfilm megcáfolja ezt a vélekedést. Róna Péter filmje, az A magyar nép nevében! eredeti filmhíradó- és rádió- felvételek alapján, valamint a perben részt vett s még élő jogászokkal készített interjúk segítségével idézi fel nemcsak magát a pert, hanem az előzményeket, az összefüggéseket is kutatja és igyekszik megvilágítani. Rendkívül érdekes anyag van egybezsúfolva ebben a filmben, de talán épp ez a zsúfoltság nem mindenben szerencsés, mert a legtöbb néző valószínűleg csak nehezen tudja majd követni a bonyolult átkötéseket, az összefüggések elég sok előismeretet feltételező megvilágítását. A film ezzel együtt is sokkal több, mint egyszerű dokumen- tumfilm, mert részint olyan mozzanatokat tár fel, amelyeket eddig nem ismertünk, tehát bizonyos oknyomozást is folytat, részint pedig nem elégszik meg a tények közlésével, hanem a szó jó értelmébe véve didaktikus, tanító- oktató célzatú. Nagyon célszerű lenne minél több középiskolással megismertetni — de csak alanos nwiagógusi előkészítés után. Például oly módszer segítségével, hogy maguk a történelemtanárok nézik meg előbb a filmet — hiszen legtöhbiük már úgy is e per. lezajlása után született, s számukra ez már pontosan olyan történelemi mint tanítványaiknak. Anna Pavlova A balett történetének egyik legfényesebb csillagáról, Anna Pavlováról készített kétrészes filmet szovjet—angol koprodukcióban Emil Lotjanu rendező. Életrajzi film, s mégsem az, mert sokkal inkább a nagy táncosnő legendája, semmint a pontos életrajzi adatokat követi. Az effajta filmek mindig vitatottak; ez is ilyen; Nemcsak terjengősségét lehet felhánytorgatni, hanem azt is, hogy — mint mondani szokták — az élet és a művészet ábrázolása nem válik szerves egységgé benne. Takács István Lebegés
