Pest Megyei Hírlap, 1985. május (29. évfolyam, 101-126. szám)

1985-05-07 / 105. szám

r Citivhar ászt Gyöngyvirág-túra A cél az ősborókás Kívül-belül dolgoznak Voltak már ezren, és voltak félezren — ezúttal vajon hány természetbarát indul útnak a Gyöngyvirág-túr a célja, a csév- haraszti ősborókás felé? A vidék gyönyörű, igazán megéri a nem is nagy fárad­ságot, mert az oda vezető út kényelmes sétára ad lehe­tőséget. A közalkalmazottak szakszervezetének monori kör­zeti bizottsága és a vasadi ta­nács az idén újra megszerve­zi — már harmadízben — a túrát, s május 18-án remélhe­tő; eg az időjárás is kedvező lesz. A túra útvonala 3,5 kilomé­ternyi, úttörők és jelek segí­tenek az eligazodásban. A ter­mészetvédelmi területre gép­járművel behajtani természe­tesen tilos, a kijelölt.parkoló­hely a csévharaszti transzfor­mátornál, a túravonal elején lesz. Egész napon át orvosi ügye­let működik, kitelepült ven­déglátóegység várja az éhes vendégeket, a kijelölt tűzrakó- helyeken azonban — saját esz­közzel — sütni, főzni is lehet. A rendezvény programjában szerepel karatebemutató, sport­lövészet, motocrossbemutató, sakkverseny és labdarúgás. Aki pedig a növényi különle­gességekben páratlan ősboró­kást és környékét szeretné alaposabban szeműgyre venni, az képzett túravezető kísére­tében ezt is megteheti. Hancsovszki János felvételei Monorról a főtéri Volán­pályaudvarról 8 óra 15 perc­kor indul Csévharasztra az autóbuszjárat — onnan bal­laghatnak tovább' a kirándu­lók, akiket szeretette] várnak a rendezők, s mint a meghí­vóban írják, azt szeretnék, ha minél többen töltenék jó le­vegőn, sok mozgással a hét végét, A rendezvény csak tartós esőzés és hideg esetén marad el. Az utóbbi hetekben felgyor­sult a munka Monoron, a Po­zsonyi úti lakótelepi építke­zéseken. A Monori Építők Ipari Szövetkezetének dolgo­zói igyekeznek valamit lefa­ragni az eddigi lemaradásból. Jelenleg a szakipari brigádok szerelik a villanyt, a vízháló­zatot. A festők is szorgoskod­nak, az asztalosok pedig el­helyezték az ajtókat, ablako­kat. Kialakulóban az épület­tömbök homlokzata (felső kép). A lakások belső terében a kőművesek a korszerű gipsz­kartonnal készült Alba-fallal rakják a válaszfalakat. Kos- tyalik Pá> és Czimrák János a C-jelű lakások válaszfalait állítja össze (alsó kép) Levelesládánkból Az anyákat köszöntötték Három év híján három év­tizeddel ezelőtt, 1958-ban nyílt meg Gyomron az Országos Ta­karékpénztár helyi fiókja. Húsz évig — a mai könyvesház he­lyén, a Steinmetz kapitány ut­ca 23. alatt fogadták az ügy­feleket. A felszabadulás 35. év­fordulójára lényegesen jobb körülmények közé kerültek, hiszen az ESZKV székháza mellett birtokba vehették a minden igényt kielégítő új iro­daházat. A gyömrői fiók dolgozói hu­zamosabb ideje jól teljesítik feladataikat. Ezt az is bizo­nyítja, hogy a pénzintézmény­ben dolgozó Tyereskova brigád többször elnyerte már az aranykoszorús címet. A közelmúltban az OTP me­gyei igazgatósága a Kiváló fiók címmel tüntette ki a gyömrőieket, s a szocialista kollektíva ismét „aranyos” lett. A Táncsics utcai kisiskolá­ban bensőséges ünnepségre gyűltek össze a szülők, nagy­szülők, pedagógusok és a gye­rekek. Az első B osztály ta­nulói megható jeleneteket, ver­seket, énekeket adtak elő az édesanyák köszöntésére. Ta­nító nénijük Kabay Józsejné, mint édesanya is, tiszta szív­vel készítette fel kisdiákjait erre a kis ünnepségre. Mint nagymamát, meghívott kicsi unokám engem is. Meghatva ültem be a kis padba. Már amikor elkezdték kis műsoru­kat, arra gondoltam, milyen jó Amit lehet, önerőből TAVASZI HAJRA? No, ilyen se volt még, mondja mérnök barátom, ám hangjá­ban nyoma sincs iróniának. Inkább bizakodó. Hiszen olyan intézkedési tervet készítettek, hogy ha végrehajtják, behoz­zák a kemény tél okozta tete­mes termeléskiesést. Ami per­sze nem könnyű. Hiszen nem­csak a január 6-tól (mintegy kéthetes szünettel) március közepéig tartó földgázkorlá­tozás okozott megpróbáltatást több iparvállalatnak. A ke­mény fagyok, a néha orkán- saerű szél is növelte a gondo­kat: itt gépek, berendezések fagytak ei, ott kényszerű leál­lás. fagyszabadság hátráltatta a termelést. Az ipar mellett az építőipar, az építőanyag-termelés, a köz­lekedés, az úthálózat, a mező- gazdaság - is szenvedő alanya volt a zord télnek, amit végül is nekünk keli megfizetnünk. Az összeget ismerjük. A párt- kongresszuson is elhangzott, hogy a tél okozta többlet- kiadás. a felbecsülhető ká­rok együttes összege meg­haladja a 20 milliárd fo­rintot. Azért, hpgy e mind­annyiunk pénztárcáját apasz­tó kiadás kisebb legyen, szinte mindenki tehet valamit. Ha másképp nem. úgy, hogy takarékosikodúnk az energiá­val Ügy, ahogy barátoméit te­szik — jól szervezett többiet- mu irkával. Mindenképpen öröm halla­ni, olvasni, hogy a legtöbb he­lyen a súlyos gondok köze­pette sem az elkeseredés, a panasz vagy a csodavárás (majd az állaim be- vagy kise­gít nézet) a jellemző, hanem a tenni akarás. így volt ez már a nehéz napokban is: a vesz­teségeket csaknem mindenütt igyekeztek a lehető legkisebb­re mérsékelni; a technológiai károsodásokat megelőzni, a tétlenségre kárhoztatott embe­reknek másutt értelmes mun­kát adnj és még sorolhatnánk. A szándék dicséretes: rugal­masan igyekeztek alkalmaz­kodni a szokatlan körülmé­nyekhez. Hogy miért a dicsé­ret? Mert ez ma még nálunk sajnos nem mindennapi. Bi­zony, jó lenne, ha ez az alkal­mazkodó képesség nem csök­kenne a hőmérséklet emel­kedésével. Továbbra is szükség van e rugalmasságra, hiszen a fo­lyamat, amely a kiküszöböl­hető károk megszüntetését szolgálja, most indul be iga­zán. Most. amikor ismét van elegendő energia, most. ami­kor az idő javultán mód nyí­lik a veszteségek pótlására. S nem is „tavaszi kampány”-ra van szükség, hanem év végéig szóló átgondolt tervekre, hogy amit lehet, pótoljanak az üze­mek. Mert nemcsak a többletki­adás érinti érzékenyén az or­szágot, hanem a nagy értékű termeléscsökkenés — ennek következtében a jelentős ex­port-kiesés is, miközben olaj­ból. gázból kénytelenek vol­tunk többet importálni. Nehe­zen létrehozott külkereskedel­mi egyensúlyunk is a veszte­ségek mérséklését, sőt, az ere­öeti tervek teljesítését kíván­ja. Biztató, hogy a gázkorláto­zástól sújtptt üzemek többsé­ge teljesen vagy nagyobb rész. ben behozhatónak véli az el­maradt termelést. Biztató, hogy az embereik — ez szinte általános tapasztalat — fegyel­mezettebben dolgoznák, átér­zik a termeléskiesés okozta gondokat. A felszabadulási és kongresszusi munkaverseny­ben már eddig is sokan áldoz­ták fel szabadnapjukat, ám, ezen túlmenően is szükség van hétvégi műszakokra. Követhe­tő és követendő az is. ahogyan több nelyen átszervezték az éves nagyjavítást, akképpen, hogy azt a tervezettnél hama­rabb végrehajthassák — így is nyernek néhány íjapot Nem volt teljesen igazuk azoknak a pesszimistáknak sem, akik úgy vélték: a há­rom műszakos, folyamatosan dolgozó üzemekben lehetetlen az elmaradt termelést pótolni. Jó néhány ilyen üzem talált megoldást: a kényszerű állás­ideje alatt olyan javításokat, technológiai ésszerűsítéseket végeztek el, amelyek a továb­biakban lehetővé teszik a ter­melési kapacitás növelését. Nem reménytelen a kénysze­rű fagyszabadságok miatt fel­borult termelési egyensúly helyrétől lentése az építőipar­ban sem; ott az ütemtervek át­programozásával igyekeznek magúikon segíteni. Igen, első­sorban magukon, hiszen a ter­melési tervet teljesíteni, nye­A PEST MEGYE! HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXVII. ÉVFOLYAM, 103. SZÁM 1985. MÁJUS 7., KEDD Vecsési ifjúsági napok ’85 Bemutató, vásári komédia, térzene Hagyománynak számit már, hogy a vecsési József Attila Művelődési Ház, a nagyközsé­gi KISZ-bizottsággal karöltve megrendezi a VIN-t, a vecsé­si ifjúsági napokat. Az idei események három napban sű­rűsödnek. május 10-én, 11-én, 12-én zajlanak. Május 10-én, pénteken lesz az ünnepélyes megnyitó, még­pedig délután fél ötkor a ta­nácsháza nagytermében. Ezt követően öt órakor a művelő­dési házban videofilmek vetí­tésével folytatódik a program. Ugyanezen a napon este nyolc órakor a Szekta együttes kon­certjével zárul az esemény- sorozat. Május 11-én, szombaton több helyszínen várják az érdeklő­dőket. Reggel hét órakor kis­pályás labdarúgó-villámtorna kezdődik a sporttelepen. Ne­vezni a helyszínen lehet, a részvételi díj csapatonként 100 forint. A tanácsháza mögött a piactéren délelőtt 10 órakor kezdődik a vásári komédia, is lenne, ha én is mehetnék édesanyámhoz, akit sajnos 11 eves koromban elveszítettem. Minden kislány és kisfiú el­szavalt egy-egy verset, közö­sen énekeltek, a magnó is szóit halkan. A gyerekek Ica nénije is el­mondta anyák napi köszönté­sét. Utána a kicsik maguk ké­szítette ajándékkal, kezükben egy szál szegfűvel siettek édes­anyjukhoz, nagymamájukhoz, hogy átadják azokat szeretetük jeléül. Köszönjük. Olasz Jőzsefné Monor reséget elérni csak ekképpen lehet. De ne essünk a félreértés csapdájába: a látszat ugyan amellett szól, hogy csak az érintett üzemeknek kell ser­kenteni önmagukat — ám ez távolról sincs így. Van fel­adatuk bőven az őket ener­giával, alapanyaggal, félkész termékkel ellátóknak is, füg­getlenül attól, hogy. megle­het, az utóbbiakat nem, vagy csak alig hátráltatta munká­jukban a tél. Vonatkozik ez a kül- és belkereskedelmi szer­vezetekre is. amelyeknek szintúgy gondoskodniuk kell a termelőüzemek egyenletes és ütemes ellátásáról. A koráb­biaknál jobb munkaszervezés­sel sokat segíthetnek a bajba jutott üzemeken, az egész or­szágon. Az elmaradt termelés pót­lásához nem egy helyen több- letbénre is szükség lenne; jó néhány vállalat ezt központi bérpreferenciaként óhajtja megkapni. Jogosságát — ter­mészetesen — majd az illeté­kesek döntik el. aranyi azon­ban bizonyos, amit lehet, el­sősorban önerőből kell meg­tenniük. AZ EDDIGI tapasztalatok alapján joggal lehet remélni, mind kevesebben lesznek azok. akik egész éven át az — egyébként valóban jelentős károkat okozó — időjárásra hivatkoznak majd. Nincs is helye ennek, hiszen, aki nem igyekszik megtenni, amit le­het, hogy csak az emberi] es elkerülhetetlen károk marad­janak, az sáját érdekével is szembekerül. T. P. amolyan igazi vásári hangula­tot idéznek majd a szereplők. Délután két órakor dilidélután lesz a tanácsházán és környé­kén. Kaszab Tibor és barátai couptrykoncertet adnak. Be­mutatkozik a Figurina báb­együttes, a kung-fu karate szakág képviselői. Tréfás játé­kok, cserebere-akció színesíti a programot. A rendezők — bízva az időjárásfelelősben — a szabadtérre tervezik az ut­cabált, amely több szempont­ból is rendhagyó lesz. Mégpe­dig azért, mert lesz szépség- verseny, táncbemutató, bűvész­produkció, és külön táncvetél­kedő, természetesen a break kategóriában is. Május 12-én, vasárnap dél­előtt a gyerekek lesznek a fő­szereplők. Tíz órakor a ta­nácsháza előtti téren aszfalt- rajzversenyre, bábkészítésre és -műsorra várják a piros- és kéknyakkendős pajtásokat. Délután három órakor a ve­csési tűzoltózenekar ad térze­nét, Fazekas József karnagy dirigálásával. Este hét órakor — jó idő esetén — a Jókai szabadtéri színpadon — zárul a háromnapos program. Ek­kor lesz a VIN-napi meglepe­tés, amelyről a rendezők csak annyit árultak ei, hogy érde­mes lesz minden érdeklődő-, nek elmenni. A rendezőktől megtudtuk, hogy rossz idő esetén is meg­tartják a programokat. Ter­mészetesen ebben az esetben a művelődési házban zajlanak majd az események. —ér Ostrom a kapu előtt Labdarúgás, megyei II. osz­tály, A-csoport: Pilis—Gödöllői EAC 2-1 (0-1), Gödöllő, 200 néző, vezet­te: Horváth J. (tárgyilagosan). Már az 1. percben Gáspár J. szerezhetett volna vezetést, de elpuskázta a lehetőséget. Nem sokkal később Földvárszki 20 méteres lövése alig kerülte el a kaput. A 7. percben a helyi középcsatár 20 méterről óriási lövéssel szerzett vezetést a he­lyieknek. A 25. percben Gaj­dost lefutotta a hazaiak szél­sője, de Földvárszki felvágta őt. A megítélt — jogos — bün­tetőt az egyetemista csatár a kapufára lőtte. A szünet utáni percek sokáig emlékezetesek maradnak mindkét fél számá­ra. Fél órán keresztül valósá­gos ostrom alatt volt a pilisi­ek kapuja, de az önfeláldozó- an játszó védők és középpá­lyások. no és a kapus mindent bántottak. Drámaian alakul­tak az utolsó percek. A 84. percben Gáspár J. javította korábbi hibáit, a 16-os vonalá­ról b ód ü let es erővel egyenlí­tett. És még nem volt vége. A 88. percben Gajdos fejesét a kapufa mentette. Egy perccel a lefújás előtt Haluszka a 16-oson belül ollózva vette be a helyiek hálóját, megszeretve ezzel csapatának a nagyon ér­tékes győzelmet. Nagy volt az öröm a lefújás után' a pilisi játékosokat sokáig éljenezték a lelkes szurkolók. Meg is ér­demelték, mert mindenki je­lesre vizsgázott ezen az össze­csapáson. Gados Ferenc Monor—Tápiószelo 1-1 (0-0), Monor, 300 néző, vezette Mé­száros. Az első félidőben vé­gig mezőnyfölényben játszott a Vendég tápiószelei csapat, két­szer csak a kapufa mentette meg a hazaiakat a góltól. Szü­net után nagyot változott a já­ték képe. a Monor került fö­lénybe, s az 55. percben Tóth Gy. elfutott a jobbszélen, be­adását Ohát J. vágta a hálóba. Nem sokáig örülhettek a haza­iak. mert öt perc múlva nagy védelmi hibából egyenlítettek a vendégek. A mérkőzés hátra­levő részében továbbra is tá­madott a monori csapat, de gólt nem tudtak elérni. A já­ték képe alapján igazságos pontosztozkodás született. JÖ: Csóti, Szőnyi, Tóth Gy. IFI: Tápiószcle—Monor 3-2. • Fábián József Gyömrő—Örkény 3-2 (2-2), Örkény, 100 néző, vezette Ro- jik (jól). Nem mindennapi bo­nyodalom előzte meg a mér­kőzést. Feloldották az Örkényi pályabetiltást, de a találkozót eredetileg vasárnapra tervez­ték. Huszonnégy órával (!?) a meccs előtt megjelentek az Örkényi vezetők Gyomron, ke­zükben a PLSZ papírjával, mégis szombaton lesz az ösz- sz ecsap ás. A vendégek együt­teséből hiányzott Csató, Szűcs S. és Sebestyén. A helyükre beugrók becsületére legyen mondva, nagyszerűen küzdöt­tek. Az első 45 percben már ,2-0-rá vezetett a Gvöjrurő, de á'kiesés elíen harcoló hazaiak ezt az előnyt még kiegyenlítet­ték. A gyömrői gólszerzők eb­ben az időszakban Babicz P. és Kormány S. voltak. Szünet után nagy harc indult a győz­tes gólért, amelyet Csirkó J. fejesével a gyömrőieknek si­került megszerezniük. Vég­eredményben a lelkesen játszó vendégek rászolgáltak a meg­lepő győzelemre. ÍFI: Örkény—Gyömrő 5-0 (0-0). Kiábrándítóan játszottak a gyömrői fiatalok. Üllő—Nagykáta 1-1 (0-0), üllő, 200 néző, vezette: Széki (jól). Mindkét csapatnak égé­iben) szüksége lett volna a két pontra, s ez meglátszott a küz­delem hevességén. A 18. perc­ben egy remek akció végén szerzett vezetést a vendég együttes. A hazaiak próbálko­zásai nélkülöztek minden el­képzelést, a kátai védelem könnyűszerrel hárított. Sőt a félidő lefújása előtt újabb gólt szerezhettek volna. A második félidőben elszántabban harcol­tak a helyiek, mozgósították minden erőtartalékukat, de meglehetősen sok volt a pon­tatlanság. A 64. percben Pén­zes jó csellel betört a 16-oson belülre, ahol az egyik védő el­húzta a lábát. 11-es! A bün­tetőt a sértett fél biztosan ér­tékesítette. Az első félidőben a Nagykáta, a másodikban az. Üllő játszott jobban, így a pontosztozkodás igazságos. JÓ: Birta, Pénzes, Hornyák. Pandur. IFI: üllő—Nagykáta 2-0 (0-0). Megérdemelt értékes győzelem, gól: Fajka, Oláh. Gér József Mai foci MNK-MÉRKÖZÉS: Pilis— Kartai, Pilis, 16.30. Hálás köszönetét mondunk a vasadi szakszövetkezet vezetőinek dolgozóinak és tagságának, á Pest megyei és monori földhivatal kollektíváinak, a 20. Volán igaz­gatóság dolgozóinak, a monori biztosító vezetőinek és dolgozói­nak, valamint mindazoknak, akik felejthetetlen férjem, illetve édes­apánk. nagyapám. dr. Nagy Ambrus ny. jogtanácsos temeté­sén Monoron megjelentek, sírjára koszorút, virágot hoztak. Gyá­S7oliS f'salád. (ISSN 0133—2651 (Monori Hírlap) t A só munka elismerése

Next

/
Oldalképek
Tartalom