Pest Megyei Hírlap, 1985. május (29. évfolyam, 101-126. szám)

1985-05-06 / 104. szám

1985. MÄJÜS HÉTFŐ Pillantás — előre Az előttünk álló hét a győzelem napjának megünneplése jegyében telik el. Több országos és főváro­si eseményre, ünnepi ülésekre ke­rül majd sor. Szűkebb pátriánk­ban, Solymáron és Budaörsön ko- szorúznak. Hétfőn kezdődik a Magyar Tu­dományos Akadémia 145. közgyű­lése és a magyar nyelv hete. Dél­előtt Budapesten, a Hazafias Nép­front Országos Tanácsa a környe­zetvédelemmel összefüggésben vizsgálja meg a természetvédelmi kutatómunkát. Kedden cipőfórum lesz. A láb­beligyártó és az azt árusító cégek előkészülnek arra, hogy a Fogyasz­tók Országos Tanácsa júniusban a cipőellátást, valamint a felsőruhá­zati áruk gyártási és eladási gond­jait vitatja meg. Szerdán a HNF keretében meg­tárgyalják az országos mintául is szolgáló kőbányai családvédelmi központ munkáját, majd még az­nap az anyanyelvi táborok és az anyanyelvi ismeretterjesztés idei nyári feladatait. Csütörtökön ismét az anyagiak kerülnek szóba a HNF fórumán; a sportfelszerelések és a sportruhá­zat forgalmi adójának csökkenté­séről tanácskoznak. Pénteken megalakul a Vezetés­tudományi Társaság Pest megyei szervezete. A nagy erőpróba előtt álló érettségizőknek ez lesz az utolsó tanítási nap. Szombaton kerül sor a Szmbat- íhelyen megrendezendő országos munkás dalostalálkozóra. Vasárnap Nagyszénáson munkás- mozgalmi találkozó lesz. Szentend­rén pedig Pest megyei ifjúsági ta­lálkozót rendeznek. Kiváló sütőipariak Kísérletező kedvű pékek Az utóbbi esztendőkben gyakran adtuk hírfii, hogy egyre csökken a kereslet a sütőipar termékei iránt. Nos, a Nyugat- Pest megyei Sütőipari Vállalat tavalyi gazdálkodását mérlegre téve viszont éppen az derül ki, hogy erőfeszítéseik sikerrel jártak, s az elmúlt esztendőben mintegy tíz százalékkal növel­hették árbevételüket, és ennek révén hasonló arányban emel­kedett nyereségük Is. E kimagasló eredményeknek köszönhe­tően megkapták a Kiváló Vállalat címet, amelyet a szombaton tartott ünnepségen — erre a Csepel Autógyár kultúrházában került sor — Csonka Tibor, a megyei tanács elnökhelyettese adott át Polgárdi József igazgatónak. A dunaharasztiaknak híre van a szakmában. Az újító kedvű szakemberek több tudo­mányos kutatóintézettel együttműködve az elmúlt években olyan termékek gyár­tási eljárását dolgozták ki, amelyek jól szolgálják az egészséges táplálkozási szoká­sok elterjedését. Emellett gyógyszerként használható ké­szítményeket is forgalomba hoznak. Százhalombattai üze­mükben például lisztérzéke­nyeknek sütnek kenyereit, s nemrég került a boltokba Nep- ropán elnevezésű termékük is, amelyet a vesebetegeknek ajánlanak. A korszerű termékszerkeze­tet említette a vállalat egyik legfőbb erényeként Sáron Sán­dor, az MSZMP Pest megyei Bizottságának osztályvezető­helyettese is, aki tolmácsolta és átadta a testület köszöne­tét tartalmazó levelet a kollek­tívának, amely tavaly az anyag- és energiatakarékosság­ban is élen járt. Az ünnepségen többek kö­zött jelen.volt Frei Ferenc, a Mezőgazdasági és Élelmezés­ügyi Minisztérium munkatársa is. Derűs szombat, borús vasárnap ^ Kertben, lóháton, stégen Bár mostanában egyre gyakrabban hangzik el a megállapítás, hogy az embereknek kevés a szabadi idejük, mert ami lenne, azt is inkább pénzkeresettel töltik el, a legtöbben vasárnap mégsem dolgoznak. Az íratlan szabályok szerint e napon illik tisztességcsen felöltözni, s a pihenésre szánt órákat a családdal eltölteni. Ami a ruházatot illeti, persze sokan fittyet hánynak arra, hogy milyen pulcsiba, nadrágba vagy szoknyába bújnak, mondván: az a lényeg, hogy megfeleljen a cél­nak. S alighanem igazuk van. Virágzik az eper Igazuk van, mert pihenés­képpen lehet például kertész­kedni* is. Fischer János bácsi Nagymaroson szintén ezt az el­foglaltságot választotta vasár­nap: ritkította a retket, palán- tázta a salátát és a paradicso­mot, lecsipkedte az öreg sző­lőtőkék hónaljhajtásait. Azt mondja, a född szava parancs. Ha permetezni keli, nem lehel halasztani, s rossz gazda mód­jára mondogatni: ej, ráérünk arra még. Mert az emberrel szemben ott ágaskodik a tet- vek, bogarak milliója, és más, a növényeket gyötrő, betegsé­get hordozó gyiüoksereg, amely nem rest akár egy hét alatt tönkretenni egy egész esztendő munkáját. Nemcsak Fischer János bácsi gondolkodik így. Szombaton Dunakeszi határában, a gödi Dunamente Termelőszövetkezet nagy darab földjén találkoz­tunk permetezőt cinelő embe­rekkel. Néhány esztendeje még paradicsom díszlett errefelé, most meg dús lombú epres mutatja: a gondos gazdák nem bíznak semmit a vélet­lenre. Zab tizenötért Bár a földművelés sem ol­csó foglalatosság, a közhiede­lemmel ellentétben a lovaglás, vagy fogalmazzunk pontosab­ban: a lótartás nem milliomo­sok passziója. Korona Károly és Klucsár András, akikkel Nyúlréten, a hét végén rende­zett amatőr lovasversenyen találkoztunk, bizonyságul rög­tönzött számvetést is készí­tett. Egy paci szerintük na­ponta mindössze tizenöt fo­rint értékű zabot ropogtat el. Emellé csupán némi széna ke­rül még a jászolba, s persze, egész nap lehet legelészni is. S aki beleszeret ebbe az érde­kes hobbiba, néhány tízezer forintért már szép csikót ve­het, amelyet — ha betársul a fóti Vörösmarty Termelőszö­vetkezet szakcsoportjaként működő kis csapatba — itt, Nyúlréten is tarthat. Csakhogy — teszik hozzá beszélgetőpart­nereim — azért nem ennyire egyszerű a dolog. Reggelente etetni keli, s ha az ember mondjuk hatra jár munkába, bizony már fél ötkor fel kell kelnie, hogy idejében elvégez­zen mindent. Délután aztán a csutakolás, a lovak megdolgo­zása, a bokszok takarítása ad sok-sok elfoglaltságot. Üres szakok A szombati versenyen Fodor Gabriella kapta a legnagyobb1 tapsot, miután a díjugratáson két lovon is nulla hibaponttal, az első helyen végzett. Akik ismerik, nem csodálkoznak a sikerén, hiszen az egy hét múlva érettségiző Gabi hat­éves korában ült először nye­regben, s mint mondja — íé- iig-meddig tréfára fogva a dolgot —, azóta több időt tölt a ló hátán, mint a földön jár­va. E hobbi szerelmesei szerint a lovak nagyon intelligens ál­latok és sokszor a gazda gon dolatait is kiolvassák a moz­dulatokból. Mit nem adnának egy ilyen horgász—hal kapcso­latért a pecások! Mert sajnos, hiába kívánja az ember mond­juk a hatvan-hetven kilós har­csát az inycsiklandóan feltá­lalt piócacsokorral csalizott horogra, ha a termetes nagy- bajuszú nem hajlandó a gon­dolatolvasásra. Ezúttal is so­kan mentek haza üres szákkal a vizek partjáról. F. Z. Kontra a piros ultinak II. Siivölvény akácok magasodnak Mostanában még korán ül a sötétség a földre. Aki nem is­merős erre, Sarlósár környé­kén, könnyen eltéved. Üttalan utakon kanyarog az autó, de sehol egy kivilágított ablak. Már-már feladom, hogy meg­találjon! Obornyák József ta­nyáját, amikor váratlanul egy lámpára leszek figyelmes: kint ég a tornácon, s két kocsit vi­lágít meg. — Nem jó helyen jár, kár volt lekanyarodni az útról — fogad a házigazda, akiről nem nehéz megállapítani, hogy nem ez a föld adja a kenye­rét. — De ha már idetévedt, hát kerüljön beljebb — invi­tál egy késel feketére. Szerződtek a lovaspanzióval A jókedvű háziakról kide­rül hogy pestiek. Vida Ger­gely és családja, valamint a közeli barát, Barcza István tölti itt a hétvégét, kihasznál­va, hogy most kisebb a turiz­mus. Mert, mint mondják, nem azért vették tizenötezer forintért az öreg épületet nyolcszáz négyszögölnyi te­lekkel, s nem azért költöttek rá még több százezer forintpt — a pontos összeget, kérik, ne írjam le —, hogy maguk élevezzék itt a nyár örömeit. Kihasználva a lovaspanzió kö­zelségét, nyugati turistáknak adják ki a tanyát. — Már az előző tulajdonos is pesti volt, de ő állatokat tartott — mondja az asszony. — A padláson csirkék voltak, idelenn meg disznók. Aztán tönkrement: a Ladából gyor­san Trabant lett, s el kellett adnia a tanyát is. Panaszkodnak, hogy mosta­nában gyakoriak a betörések errefelé. Szinte mindig a be­települtek házait látogatják meg a tolvajok, igaz, ott van­nak a nagyobb értékek is. Egy öreg paraszt tanyáján mit találhatnak? Legfeljebb egy rossz tévét egy akkumu­látorral, egy recsegő zsebrá­diót. De a pestieknek már van színes tévéjük, hűtőszekré­nyük, gáztűzhelyük. ■ — Hozzánk is betörtek, ám szerencsénkre tisztességes vendégünk volt — meséli Vida Gergely. — Lejöttünk szil­veszterezni, s amikor megér­keztünk, láttuk, hogy az ablak be van nyomva. A szoba kö­zepén azután egy idegen tás­kát találtunk, benne ruhákat, ötven forintot és egy levelet. Egy kiskatona töltött néhány napot itt. Elnézést kért a tet­téért, és meghagyta, adjuk fel a mellékelt címre a csomagot. S mellékesen meghívott min­ket Vásárosnaménybe vendég­ségbe. Vidáék tízéves szerződést írtak alá a lovaspanzióval. Azt mondják, a bevételből jut is, marad is. Mindenesetre telik a havi nyolcezernégyszáz fo­rintos hiteltörlesztésre. Csak a villany hiányzik Itt minden út visz valahová. Van, amelyik önmagába tér vissza, mások gyakran keresz­teznek újabb nyomokat. Tér­kép nincs, nem is lehetne: ha meghal valamelyik tanya öreg gazdája, a sorsára maradt ház lassan összedől, s az utat, amely összekötötte az élettel, benövi a gaz, betemeti a föld, évtizedek múlva pedig süvöl- vény akácok magasodnak a kerékvájta barázdákban. Mostanában egyre kevesebb erre az út, mégis nehezen lel­tem rá Obornyák József ta­nyájára. Az öreg petróleumlámpa felerősített lángjánál számba vesszük, hogyan telik a gazda napja. . Most már csak lassacs­kán — igazítja meg szemüve­gét a házigazda. — A ká- péemtől jöttem nyugdíjba. Ez valamikor az apósom földje volt, mi építettünk ide az asz- szonnyal előbb egy putrit, ké­sőbb egy nagyobb házat, öt lányom született, ők már rég elmentek. Felesége egész életében ott Horgászok Szigethalom határában. Vajon ml van a szákban? Erdős! Ágnes felvétele AZ ETIÓPOK IS 0LYAN0K E mberek az utcán, pályaudvaron, ki­rándulóhelyen, strandon. Az egyik ilyen, a másik olyan. Valamennyien kü­lönböznek, mindegyik hasonlít. A turds-- taiöcsny öltözékükről nem nagyon ismer­hetők fel a nemzeti hovatartozás szerint. Szólítottam meg járókelőt, akiről kiderült, ho-gy külföldi. Kirándulóhelyen társasá­gunktól is érdeklődtek úgy, hogy előbb megkérdezték, bocsánat, önök magyarok? Külsőnk sízerint lehettünk volna külföl­diek. Léteznek persze csalhatatlan jelek. A kínaiakat, japánokat, mongolokat, viet­namiakat, a fekete bőrűeket, nem lehet összetéveszteni az európaiakkal. Az em­beriség mai kavarodásában azonban még ez sem biztos támpont. Ügy tizenöt éve sok nyugat-európai család fogadott be harmadik világbeli gyermeket. Az adap­tált kicsik az illető országban nevelked­tek. Hiába sárgák például, tudatuk, ész­járásuk, szokásaik, nyelvük német, belga, francia.. Az emberekben lévő különbségek, ha­sonlóságok régóta foglalkoztatják a tudó­sokat, s az egyszerű halandókat. Tudo­mányos eszközökkel, S közönséges meg­figyeléssel igyekszünk azokat megragadni. A valódi vagy vélt eltérésekre elméletek, eszmerendszerek, ideológiák épültek, ame­lyeket nem is olyan ritkán magyarázat­ként használtak tömegméretű tragédiák­hoz vezető hadakozások igazolására. A primitív törzsek legalább ilyen kibékíthe­tetlen ellentéteket láttak az egyik és a másik kétlábú között. Elég arra utalni, hogy gyakori az ember elnevezés kisajá­títása.. Sok ilyen csoport önelnevezése: ember. A többi elpusztítható lény. A humanisták évszázadok óta a hason­lóságokat keresik, magyarázzák, azokat tairtják fontosnak, elsődlegesnek, az elté­rések másodlagosak. Természetesen ők is tudományos apparátussal teszik, hiszen az elterjedt felfogás szerint, az az igazi. A makunkíajták egyszerűbb gondolkodás­ra hajlamosak, noha nem zárkóznak el a tudomány érveitől, nem tévesztik szem elől a hétköznapi jelenségeket. Számunk­ra ezek gyakran meggyőzőbbek az érte­kezések bizonyítékainál. De mindenkép­pen érzékletesebbek. Pár éve etióp lányok tanultak Magyar- országon. Egyik tanárukkal annyira ösz- szebarátkoztak, hogy azóta is tartják a kapcsolatokat. Az óriási távolságok miatt ezek ma kizárólag a levelezésre korláto­zódnak. A Lányok kisebb-nagyobb időkö­zökben beszámolnak sorsuk alakulásáról, a nálunk tanultak hasznosításának lehe­tőségeiről. Emellett persze az élet egyéb apróságairól. Állandó téma például a még Magyarországon született kisgyerek fejlődése. Most már felül, már tud állni, kezd járni, már gagyog. Nemrégiben olyasmiről írt az egyik lány, ami minden tudománynál ékeseb­ben bizonyítja, a mégoly távoli, akármi­lyen külső eltéréseket mutató emberek­ben lévő lényegi azonosságot. Szomorú esemény vollt. A lánynak meghalt a.z édesanyja. Hazaérkezése után telefonon még beszéltek, nagyon várták a szemé­lyes találkozást. Ami már nem történhe­tett meg. Édesanyám, írta a lány, nagyon örült, hogy visszaérkeztem, látni akart, én is őt, de nem tudtunk találkozni. Na­gyon -szerettem az édesanyámat, tette hoz­zá, kedves volt, sok mindent csinált ér­tünk, hogy jó ember legyen belőlünk. Olyan volt ez a.z etióp édesanya, mint a magyar édesanyák, mint minden jó édesanya szerte a világon. M ondják, a magyar ember szemérmes, bánatát nem kürtőid világgá. Nos, ez az etióp kislány édesanyja halála után egy évveli írt a szomorú eseményről. Ami­kor fájdalma már kezdett enyhülni. Kör Pál hon volt, a tanya sok munkát adott. Most meg, öregségére bedolgozó lett. — Kunpeszérre járunk vá­sárolni, hetenként kétszer- háromszor. Ide közel a köves- út, a busz reggel visz, délután hoz minket. A gyerekeim is gyakran jönnek. Nagy ünne­peken együtt a család, tíz unoka üli körül a szüleivel az asztalt — koppant a térítőre Józsi bácsi, s elmagyarázza, hogyan rendezik át olyankor a konyhát, a szűkösségben is tágasságot teremtve. Egyetlen szórakozásuk az újság, a rádió meg a tévé. Az akkumulátor egy hónapig is kibírja, utána a veje tölti fel, s hozza vissza. Obornyik Jó­zsef sohasem járt külföldön, nem telne rá. De annyi pénze csak lenne, hogy a villanyt megfizetné. Igen, a villany! Kucsák Ist­ván is, három esztendővel a nyugdíj előtt, még a panzió­ban dolgozik éjjeliőrként. Ta­lán már nem kellene munkát vállalnia, de a pénzre szüksé­ge van, hátha egyszer szól­nak: jön a villany. Csak öt­hatszáz métert kellene vezet­ni... De nem: a hír késik. Ezért azután most azon töri a fejét az öreg, hogy házat vesz a faluban. Jobb lesz az, mondja, más ott az élet. — Bár Tatárszentgyörgy csak egy kilométer tőlünk, mégis Kunpeszérre járunk vá­sárolni. Ott egy boltban meg- vehetjük mindazt, amit Tatár- szentgyörgyön négyben sem. A tanyán szép gazdaság. Bérhizlalást vállalnak, s az egy hold mellé még bérelnek is földet. Nemrég vettek egy kocsit, jogosítvány híján azonban az öreg a fiára bízza a volánt. — Ha lesz villany, mara­dok! — köszön el Kucsák bá­csi, mert várják a lovak: este mindig megnézi az istállókat. Néha talán eszébe jut, hogy egy-egy kanca árából akár két házra is telne a faluban. Még olcsón vesztegetik Kicsi még a forgalom a panzió éttermében. Néhány lovászlegény vacsorázik a presszórészben, beljebb az egyik megterített asztalnál fiatal pár várja a megrendelt birkapörköltet. A sarokban hárman ultiznak, egyforintos alapon. Közülük Kálmán és Pista vendéglátósok, egyikük­nek bérelt üzlete van Pesten. Hetente egyszer felugrik meg­nézni, minden rendben van-e. Elhozza a pénzt, á folytatja tovább, amit abbahagyott: na­ponta többször kilovagolnak, nyáron az uszoda vize kelle­mes, s teniszezés sem megve­tendő testedzés. A másikuk éppen most akar egy tanyát venni, mert tudja, jó befekte­tés. Még olcsón vesztegetik az öreg parasztok, de ha már mind elkelt, nagy ára lesz itt a birtoknak. Rendelek egy hollóvér kok­télt, s közben jegyzeteimet lapozgatom. Eszembe jut, hogy nemrég döntötték: a me­gye tizenhétmillió forintot kap a villamoshálózat bővítésére, s ebből Tatárszentgyörgyre négyszázezer forint jut. Ha szerencséje lesz, Obornyák József és Kucsák István is kap villanyt. Szarka bácsi azonban várhat tovább, ő túl messze lakik a legutolsó osz­loptól. De talán mégis: né­hány ezer forintot az öreg is tudna adni, s akkor ... A pénzcsörgés zökkent visz- sza révedezésemből. Kálmán nyert nyolcvan forintot, Pis­tának éppen most számolja le az ötszázasból a visszajárót fémhúszasokban. De már kéz­ben az új le^ztás. Valakinek jó lapja lehet, ám hiába min­den, másnak még nagyobb a szerencséje: — Csakazértis kontra a pi­ros ultinak — hallom, miköz­ben a szivar maró füstje el­homályosítja a falilámpa erős sárga fényét. Furucz Zoltán (Vége.)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom