Pest Megyei Hírlap, 1985. május (29. évfolyam, 101-126. szám)

1985-05-31 / 126. szám

,«fí re;] 1885. MÁJTTS 31., FENTEK-í ________ F/ S uttól mészkőoszlop Közös emlékmű Két süttői mészkőoszlop fog közre egy bronzhéjat, közepén aranyozott gömbbe!. Mint ar­ról lapunkban már tudósítot­tunk, az elmúlt pénteken fel­avatták Főt jövendő faluköz­pontjában Janzer Frigyes Munikácssy-díjas szobrászmű­vész alkotását, a felszabadulá­si emlékművet. A szobrot övező park ter­vezője Szekeres József Ybl- díjas építész volt, a kivitele­zők pedig a nagyközség lakói, akik nemcsak fizikai munkára vállalkoztak, hanem társadal­mi összefogással teremtették elő az emlékmű felállításának költségeit is. Ezért sokszoros a fótiak öröme és sikerélmé­nye. Az eseményhez méltó, az érzelmek mélyére ható mű­sorral tették emlékezetessé ezt a napot a fóti Gyermekváros diákjai és tanárai. Vakáció idején Nyári tábor Napok kérdése és vége az iskolai évnek. Üjabb gond a munkába járó szüléknek: hol töltse az időt gyermekük, amíg dolgoznak? A tanács művelő­dési osztályán már elkészült a körlevél, hogy július 1-től augusztus 29-ig ismét lesz nyári napközistábor. A körle­vélben részletesen ismertetik a fei tételeket. A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIAD A homok sem győzi elnyelni Rendezik a belvizet A közelmúlt nagy esőzései idején kerteket mosott el a víz, állatok pusztultak — han­goztatta valaki egy fóti meg­beszélésen. — Mit tud erről Kovács Jó­zsef, a nagyközségi tanács építési csoportvezetője? — Ha az történt volna, amit a felszólaló bizonyára közve­tett információk alapján adott tovább, mi is tudnánk erről. Az eseményeket magam is fi­gyelemmel kísértem. Nagyobb károk nem keletkeztek. Az vi­szont tény, hogy a község dom­borzati viszonyai miatt gyak­ran húzódik le a víz a mé­lyebben fekvő területekre, ker­tekre, udvarokba, s ez sok he. lyen megtörtént. A település sokféle fejlesz­tési, rendezésre szoruló fel­adatai közül az egyik, való­ban a belvízelvezetés. Meg­esik, hogy pincékbe áramlott vizet kell kiszivattyúzni, vagy- a közlekedést akadályozó ki­öntéseket megszüntetni.-' A te­rület fő vízgyűjtője a Mogyo­Séta, napozás, kikapcsolódás Miért szűnt meg a strand? A dunakeszi tanács végrehajtó bizottsága május 14-1 ülésén szabadidőparkká nyilvánította a Duna-parti strandot. A költ­ségvetési üzem által 1815 óta kezelt területen — ahol a für- őózőkre mentőcsónakos strandőr felügyelt — a különféle szolgáltatásokat a tanács fedezte. Bár a költségek egy része a csónaktárolási és kabin- használati díjakból megtérült, a teljes bevétel nem volt elég sem a bérekre, sem a kar­bantartásra. Csaknem 100 ezer forintot fizettek még a tanácsi költségvetés terhére. Ezért a költségvetési üzem javasolta a belépődíjak meg­állapítását, vagy a szolgálta­tások árának emelését. Kivé­telt képeztek ez alól az óvodá­sok és iskolások, akik pedagó­guskísérettel díjtalanul láto­gathatták a strandot. A belépődíj bevezetése után tiltakozó levelek áradata ér­kezett a város vezető testüle­téihez. többen kérték a belé­pődíj eltörlését. Ezért a ta­nács vb ismételten napirend­re tűzte a strand ügyét. Figyelembe véve a lakosság véleményét és azt a tényt is, hogy anjrngi erőink nem teszik lehetővé a város alapellátásán kívüli költségek átvállalását. oK'an döntés született, hogy ebben az évben a területet nem strandként, hanem mint szabadidőparkot kell megnyit­ni. s a legszükségesebb kiadá­sokkal kell fenntartani. Erre azért volt szükség, mert a ta­nács pénzügyi keretei nem te­szik .lehetővé, hogy a támoga­tás mértékét az óvoda, isko­la. egészségügyi hálózat, a közvilágítás, a közterület fenntartási költségeinek rová­sára tovább növelje. A költségvetési üzemet, mint gazdálkodó szervet, .nem lehet kötelezni arra, hogy veszteséges tevékenységet foly­tasson. A területet ebben az évben bárki látogathatja, s az a sétá­ra, pihenésre, sportolára. na­pozásra vágyók céljait szol­gálja. Nem lehet azonban strandolni, s ellenőrzés nélkül, mentőcsónak nélkül ez veszé­lyes is. A strandolás feltéte­leit sajnos, csak a támogatá­sok növelésével lehetne megte­remteni. A jelenlegi helyzetet a' ta­nács természetesen nem te­kinti véglegesnek. A hetedik ötéves terv elkészítésének idő­szakában visszatérünk erre a kérdésre, számításba véve a lakosság igényéit. A megoldás­ról gondoskodva előzetesen tá­jékozódunk, a város lakóinak a véleményét is figyelembe vesszük. Az eredményes köz­vélemény-kutatás érdekében már most kérjük, hogy aki a stranddal kapcsolatban, véle­ményt szeretne mondani, az észrevételeit juttassa el a ta­nács műszaki, termelési és el­látás-felügyeleti osztályára. Kértük, tiósv vegvék figye­lembe az itt vázolt körülmé­nyeket is. Demeter Domokos osztályvezető Versenyek győztesei fiz elismerés örömei — Felkérem ár. Kovács Ár­pád elnököt, hogy adja s Templom József elnökhelyet­test. hogy vegye át az okleve­let és az azzai járó 13 ezer forintot. A gyűlést levezető elnök felszólítása a fóti , Vö­rösmarty Termelőszövetkezet­ben hangzott így a közelmúlt­ban. A Mezőgazdasági Ter­melőszövetkezetek Pest megyei Területi Szövetsége megyei gyümölcstermelési főágazati versenyt hirdetett, s ennek első helyezettjei a fótiak let­tek. Ezen a napon másoknak is bőven jutott az elismerés örömeiből. A szocialista bri­gádok versenyében a szövet­kezet Március 8. brigádja e Megye kiváló brigádja címet nyerte el. A zászlót, oklevelet és az azzal járó 20 ezer forin­tot Korenv Janosné brigád- vezető vette át. A termelőszövetkezet nőbi- zottsága április 29-én szocia­lista brigádoknak rendezett vetélkedőt, hazánk felszabadu­lásának 40. évfordulójára.' A legjobb eredményéket elérő csatiatok között több ezer fo­rint jutalmat osztottak ki. El­ső lett a Hámán Kató, a má­sodik a Klara Zetkin, a har­madik a Lendület szocialista brigád. A sorban negyedik­ként következett a Gábor Áron, ötödikként a Május 9., s végül hatodik helyezettként a Rákóczi brigád. rád patak, amelyhez részben zárt. részben nyitott csatornák szállítják a csapadékot. Ám ahhoz képíest, hogy a homo­kos vidék talajviszonyai miatt sokszor állja a víz-útját a le­mosott partoldal, a csatornába mosott hordalék, kicsi az elve­zetek keresztmetszeté. Sőt, Ahogy Kovács József fogal­maz, elsősorban a Mogyoród patakot kell rendezni. Ez a kö- zép-Duna-völgyi Vízügyi Igaz­gatóság feladata lenne, azon­ban nékik sincs jelenleg pén­zük a költségek fedezésére. — Mi hát a megoldás? A kérdésre azt a választ kapjuk, hogy egyelőre, a,hpl baj keletkezik, oda megy a szi­vattyú. Középtávon pedig a VII. ötéves tervidőszakban megoldásra váró feladat lesz a csapadékvíz elvezetése, s a válasz után nyomatékosan el­hangzik még egy mondat: — ezt meg kell oldani. Bíznak abban, hogy a területfejleszté­si hozzájárulás bevezetésével sikerül megteremteni a pénz­ügyi alapokat. Természetesen erről még Fóton is szavazni kell, s többek között ott van a szennyvízelvezetés gondja is. amit egyelőre megelőz, de o családok zsebeit jócskán meg­terheli, a gázvezeték-építés. A crossbar telefonnak mindenki örül. de kevés a vonal, leg­alább kétszáz állomáshoz való vezeték kellene még. Szóval, sok az igénv, lesz mit tenni a következő öt évben. Terven felül és a terv ellenére Több a plusz, mint a mínusz Mindig együtt Mikes Mária, a gödi nagy­községi tanács elnöke még ma is fel tudja állítani az akkori sorrendet. Ezek közül az egyik volt a Kilián György általá­nos iskola bővítése négy tan­teremmel, konyhával és ebéd­lővel. Utána következett a 100 gyerek befogadására alkalmas új óvoda terve, aztán a csa­torna társulat megalakítása, hogy a közegészségügy javára megszűnjenek a talajt szeny- nyező emésztek, s korszerű csatornahálózat épüljön. A Jó-» zsef Attila művelődési ház életveszélyessé vált, sort kel­lett keríteni a felújítására, korszerűsíteni a fűtését. — Ezzel szemben — mond­ja az einöknő, összegezve a kü­lönféle előjelű tényeket, me­lyek közül több a plusz, mint a mínusz — felépült két egész­ségügyi szolgálati lakás, fedél alá juttattunk egy ötgyerekes családot otthont adtunk a kör­zeti megbízott rendőrünknek, s négy lakást a régiek felújítá­sa idejére tudtunk átmenetileg kiutalni. Itt persze meg kell jegyezni; a népesség száma nö­vekszik, sok az ideiglenesen bejelentett albérlő, aki Buda­pesten dolgozik, ám az így ala­kuló létszám szociális terhei ránk hárulnak. Vagyis a nagy­község hivatalos lélekszámán, a 14 ezernél több emberen kí­vül 5, 5 és fél ezernek bizto­sítunk pihenést. A lehetőségek Gödön Is bő­vültek a társadalmi összefogás révén. A négyezer folyóméter járdához a tanács adta az alap­anyagot, a lakosság a munkát, meg a cementet, bár az is tény, hogy 100 folyóméterenként 2 Hibás műszer nem utazik Nyersanyag- és energiakutatási célokra készülnek Dunakeszin a Geotrun Ipari és Szolgáltató Szövetkezet geofizikai mérőmű­szerei. A szocialista exportra induló berendezéseket Koncsi Andrásné és Bálint Lajosné ellenőrzi ezer forintot is fizetett a köz­ség vezetősége. — Terven felül eggyel több körzeti orvosunk és fogorvo­sunk gyógyít — folytatja az elnöknő. A négy iskolai tan­terem elkészült és a hatszáz- adagos konyha is. Közterüle­teket adtunk magánszemélyek­nek, akik csérébe szolgáltató és kereskedelmi tevékenységet folytatnak. A csatornamű tár­sulat megalakult. iskola vagy óvoda? Iskola vagy óvoda? Ez volt a kérdés, mert az óvodára már nem jutott a megyei tárnoga tásból. Igazság szerint fel tu­dunk mi venni minden gyere­ket, csak hát Régiek az épüle­tünk. Szóval ez a kérdés ma­radt a következő öt évre. A művelődési házunk pedig a sa­ját fejlesztési költségvetésünk­ből épülget, ki tudja még med­dig,) ahogy a szűkös keretek engedik. Megszületett viszont a munkát jól segítő két Intéz- ■ ményünk, a GAMESZ és a családi és társadalmi ünnepe­ket rendező iroda. Megcsinál­tuk a tanmedencét, utakat újí­tottunk fel, s a postától átvál­lalva a fele költséget, azaz 3 millió forintot, bekapcsolód­tunk az országos távhívó te­lefonhálózatba. Nem lesz könnyű A hetedik ötéves terv kon­cepciója Gödön is most fiia­kul. Költségekről még korai lenne beszélni. Biztos azon­ban, hogy megkezdődik a gáz­vezeték- és a csatornahálózat kiépítésé, s különösen a sok idős emberre, a nagy távolság­ra való tekintettel, fejleszteni kell a helyi közlekedést. A Tol- buhin utca környéke fehér folt az ellátás szempontjából, oda tehát ABC-áruházat ter­veznek. Göd-alsón bővíteni kell az egészségházat, több or­vosi rendelőre lesz szükség, és ... Máris kicsi a termálme­dence, kellene mellé egy má­sik, ha már a kincs teljes ki­aknázásáról egyelőre nem is lehet beszélni. Ne irigyeljük a tervek készítőit. Akikről 2 szavazók döntenek Fóti tanácstagjelöltek Folytatjuk a tanácstagjelöltek listáját. A számok a válasz­tókerületet jelentik. Fóti jelöltjeink: 1. Fehér Margit üzletvezető, Kapecska Antal gépszállító, 2. Bartha Károlyné Adorján Ilo­na betanított műszerész, Hol- finger István üzletvezető. 3. Demény István gépkocsivezető, Gyarmatai Pál vegyésztech­nikus. 4. Dr. Garay József né Kecskés Irén nyugdíjas, Nagy­fejed István gépkocsivezető. 5. Cselötei János műszerész, Körösi József fűtés-vízveze­ték szerelő, 6. Gódor Sándor kisiparos, Tóth István, gépla­katos. 7. Bóza Mihály műszaki vezető, Kiss Zoltánné Nagy Piroska, magánkereskedő. 8. Böszörmény Béla kocsikísérő, Hegedűs László lakatos. 9. Dudás Józsefné Kürth Katalin bölcsődevezető, Kiss János elektrotechnikus. 10. Pesti Béláné Juhász Éva gondozónő, Richterné Jakubecz Katalin gazdasági előadó. 11. Guzsaly István üzemvezető, Pák Lászlóné Stefanidesz Borbála árukiadó. 12. Bujanovszky János technikus, Török István takarító. 13. Balogh István műszerész csoportvezető, Szől- lősi László üvegező. 14. Bencze József vegyésztechnikus, dr. Csáder Dezső ügyvéd. 15. Kiss Lajos postavezető, Var­ga János bedolgozó. 16. Bese Lászlóné Keresztes Borbála anyakönyvvezető, Köpi László­né személyzeti vezető. 17. Ko­vács Ferenc darukezelő, Őrlik Ferenc hőkezelő. 18. Baffia Lajos művezető, Kóltai László esztergályos. 19. Csizmadia Zoltán üzletkötő, Károlyi! Éva női fodrász. 20. Baranyai Já­T alálkoztunk a jelölő gyű­lésen, ahol neki kedvez­tek a hazai pálya körülményei. A felszólalók közül többen ír-- ták a javára, hogy a MÁ V Du­nakeszi, Járműjavító Üzem sok segítséget ad a városfejlesz­téshez. — Köszönöm a bizalmat, a jelölést — mondta Varga La­jos. a József Attila művelődé­si központ színpadán állva, s a tőle megszokott határozott­sággal kijelentette: — nem én segítettem, hanem o gyár kö­zössége, amely altkor is meg­telte ezt. amikor még nem én voltam iap igazgató. Beszélgettünk személyesen is, miközben a fejünk fölött üte­mesen tik-takolt a falióra, s belemerültünk a város és a körzet megoldásra váró kérdé­seinek megvitatásába. Túl is léptük az igazgató számára mindig szigorúan kimért idő határait. — Gondolom, hogy ez a je­lölés nem pusztán az én sze­mélyemnek szól, hanem ez üzem tekintélyének is. — Vé­lekedett akkor Varga Lajos. A kérdésre, hogy mit ígérhet a képviselőjelölt megbízóinak, viselje választóit megfelelő szí­vóssággal. N ekem van ilyen tulajdon­ságom. Jól tudom, hogy a Parlamentben nemcsak ki­álló ember kell. A törvényal­kotásban is részt kell venni, de akkor is el kell mondani az általam képviseltek prob­lémáit. Ezt megígérhetem, tisz­ta szívvel vállalom. nos nyugdíjas, Lakatos Erika műszaki adminisztrátor, Sze­rencsi Józsefné Kiss Mária előadó. 21. Guzsaly Lászlóné Benke Zsuzsanna ügyintéző, Lissai József szállításvezető. 22. Csöndes Zoltánné Zavadsz- ki Csilla óvónő, Erdei Erzsébet adminisztrátor. 23. Balogh Sándor gázszerelő, Tóth Béla nyugdíjas. 24. Lipták János csoportvezető, Tóth Sándor tanácselnök. 25. Gódor László munkavédelmi vezető. Sáfár József sportszervező. 26. Rick > János lakatos, Sörös Istvánná Hegyi Éva betanított szabász. 27. Béres István műszaki osz­tályvezető, Kerek József cso­portvezető. 28. Horváth István gépkocsivezető, Tószegi Kál­mán gépkocsivezető. 29. Zom- bor János betanított munkás, Varga István kőműves kisipa­ros. 30. Kopp Vilmos gépla­katos, Tóth Tiborné Bacsó Zsuzsanna csoportvezető. 31. Matyej Béláné Kiss Erzsébet személyzeti vezető, Nagy Jó­zsefné Cseri /Mária betanított munkás. 32. Pittmann György villanyszerelő, Veres Dániel rendőr. S3. Keresztes Márton­ná Novák Mária nyugdíjas. Mile Bálint lakatos. 34. Filep Bertalan főelőadó, Verdes La­jos műszaki vezető. 35. Jas-e- nák Tibor kisiparos, Szóka Ferenc meo-ellenőr. 36. Pod- maniczky Béla üzemvezető, Csapó Imréné Venczel Mária forgalmiiroda-vezető. 37. Fó~ rizs Sándor öntő, Fülöp János művezető. 38. Czidor Józsefné Kovács Magdolna, Nagy Ká­roly lakatos. 39. Horváth Fe­renc esztergályos. Szabó László bedolgozó. 40. Kapitány György energetikus, Kovács Nándor szerelő. 41. Horváth Sándor gépkocsivezető,' dr. Székely Lajos főiskolai tanár. 42. Váradi Ernő technikus, Magyari Mihályné Vigh Mag ­dolna párttitkár. 43. Haskő István műanyag-fröccsöntő. Pektor József raktárház-ifíp"- gató. 44. Czibók Istvánná Sző- kely Mária, Sallai Sándort Hudel Julianna. 45. Korín István kőműves, Sárközi Mii lós gépszerelő. Péntektől péntekig ' Isten madárkái. Kávécsar­nok. Két egyfelvonásost mu­tatnak be ma este az ifjúsági bérletsorozat negyedik előadá­saként. A József Attila Műve­lődési Központban színre ke­rülő darabokat 17 órától néz­heti meg a közönség. Kovács Kati és az Univer­sal. A József Attila Művelő­dési Központban mára hir­detett koncert elmarad. Mozi/ A Vörös Csillag Film­színházban jűnjus 1—3-ig a 1 Menekülés a győzelembe című amerikai filmet játssza, va­sárnap 10 órától Mesemozi. A József Attila Filmszínház­ban június 2—3-án Bomba­nő, amerikai film. Június 5r én^a Bástyasétány ’77 című magyar film kerül bemutat . ra. Az oldalt írta: Kovács T. István Fotó: Rantsovnti Táno« / Hangzatos szavak nélkül így válaszolt: — Nyugodt lel- kiismerettel mondhatom, hogy ha én kapom meg a bizalmat, akkor legjobb tudásom szerint képviselem majd választóim- érdekeit. Dunakeszi, Göd és jFót legjelentősebb gondjai, tö­rekvései lényegében azonosak. Egészséges és elegendő vízre van szükség. A gödi termál­fürdő kiépítése Dunakeszinek is érdeke lenne. Megjegyzem, ma még furcsa ellentmondás, hogy ösztönözzük a kertbarát mozgalmat, érdekünk a háztá­ji termelés sikere, de ugyan­akkor öntözési tilalmat kell el­rendelni az ellátás mai gond­jai miatt. Más kérdés. El kell érnünk, bogy Főt térsége ne Budapest szemétlciüritő telepe legyen. Olyan a természetem, hogy ha a meggyőződésem szi­lárd, nem hagyom magamat lerázni. A/fóti 'Vörösmarty Termelő­szövetkezetben május 23-án hallgatták meg a választók Varga Lajost A képviselők kö­telességeiről azt mondta: kép-' Az ember tervez, a pénz segít, hiánya pedig korlátokat szab. ■ Annyi bizonyos, hogy az alig több mint négy évvel ezelőtti tervezés időszakában nem volt könnyű összeállítani a hato­dik ötéves tervet. Még nagyobb erőfeszítések kellettek ahhoz, hogy az elképzelések valóra váljanak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom