Pest Megyei Hírlap, 1985. május (29. évfolyam, 101-126. szám)
1985-05-04 / 103. szám
10 PEST MEGYEI HÍRLAP 1985. MÄJUS 4., SZOMBAT V, Színházt levél Mindenki másvalaki Az értékek is átértékelődnek Művelt ember leszek? Shakespeare mesternek fogalma sem lehetett még a modern lélektan egyik alapkérdéséről, az úgynevezett identitás- zavarokról — azaz, vulgárisán fogalmazva, arról, amikor valaki valamiért nem annak képzeli magát, aki. Más (laikusabban, de talán érthetőbben hangzó) kifejezéssel, a személyiségzavarokról van szó. Téveszmék, tévesztések, hamis tudat, képzelgések — van itt egész (««•korra való fogalom, vagy ha úgy tetszik, a lélek betegsége, eltorzulása, a tudat kibicsaklása, megbillenése. Hogy mihez képest billen, csúszik, bicsaklik ki a tudat, az persze más kérdés — vagy talán éppen ez az alapkérdés. Mert hogy egy adott korban, társadalomban, szituációban mi a normális (a normális tudat, magatartás, gondolkodás, viselkedés, erkölcsi szint, stb.) az jórészt valamiféle közmegegyezésen alapul. Elég egyszerű belátni, hogy mondjuk a középkor normái e téren nem voltak azonosak a klasszikus görögök vagy a mai modem ipari civilizációk normáival. Ami azt is jelenti, hogy ezeket a normatívákat az adott kor társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális, civilizációs és osztályviszonyai határozzák meg, befolyásolják, alakítják ki. De ne kalandozzunk el, maradjunk annál, hogy Shakespeare korában a mai értelemben vett modern lélektanról még nem beszélhettünk. Beszélhettünk viszont az emberi lélek ismeretéről, az emberi magatartások, viselkedési formák ismeretéről, tehát mindarról, amit egy olyan kvalitású író, mint Shakespeare, mintegy írói minimumként kellett hogy tudjon. Az író megfigyelései, következtetései, összefüggéseket átlátó éles felismerései a tudományos lélektan terminológiája, szabályai, rendszerezései nélkül is találóak, hitelesek, élőek lehettek — s voltak is. Shakespeare- ről már a kortársíú megírták, éppen jóindulatúan, hogy nagyon kevés iskolát járt, a két híres angol egyetemnek, Oxfordnak vagy Cam- bridge-nek a közelébe se szagolt, alig valamit tudott latinul, s még kevesebbet görögül, olvasottsága enyhén szólva hézagos volt, földrajzi ismeretei nem kevésbé. A tudás- és műveltségszintnek azzal a bizonyítható fokával, amellyel ő rendelkezett, ma egy ötödikes általános iskolás se igen boldogulna. De ez mit sem számít a mű, a művészi, írói alkotás szempontjából, mert azt a Shakespeare- nél sokkalta okosabb, tanultabb, műveltebb, olvasottabb kortársak sem tudták volna létrehozni. Épp ezért máig csoda az, amit Shakespeare mint író művelt. Sokan még most se hiszik, hogy valaki, aki csak ennyit tudott a mérhető tudásból, képes lehetett megírni azt a harminchét drámát, melyből az emberi léleknek olyan gazdag tárháza bontakozik ki, mint sem előtte, sem azóta talán egyetlen írónál sem. Ma is élnek elméletek, melyek a William Shakespeare név mögött a kor valamely tudós nagyságát sejtik, mert elképzelhetetlennek tartják, hogy ez a'strat- fordi bunkó, egy mészáros és kesztyűkészítő fia, többet tudott az emberi lélekről, annak mélységeiről és sötét erőiről, de a szárnyalásáról és a szépségéről is, mint az Erzsébet- kori angol tudomány és művészet együttvéve. Hogy a magyarázat egyszerű, mert Shakespeare zseni volt? No igen, — de hát ha ebbe bonyolódunk, akkor meg kellene magyarázni, mi is a zseni, s akkor megint a modern lélektan egyik nagv elméleténél lyukadnánk ki. Jobb. ha bnevjuk ezt, itt és most. •-"B~ nkább arról beszéljünk, hogy I mily sok Shakespeare-műben 1 felbukkan az a bizonyos iden- _JL tttás-zavar; hány vígjátékban okoz óriási bonyodalmakat, hogy a szereplők nem azok, akiknek vélik őket, sőt, hogy nem azok, akiknek ők maguk gondolják magukat. Nem, nem a megszokott félreértésekről, összetévesztésekről. tévedésekről van itt szó, vagy le.sa'ábbis nem csupán e kötelező vígjátéki fogásokról. Shakespeare ezt néha a személyiség elbizonytalanodásának vagy a tévesztéseknek szinte az abszurditásáig viszi, mint a Szentivánéji álom négy ifjú szerelmesének őrjítő szerelmi csereberéjében. De ha énnél kevésbé bonyolult szituációkról van szó. akkor sem elégszik meg a bohózati megoldással. Ennél mindig méréebb- re ás, a személyiség mélyebb, hitelesebb rétegeit fedi fel. Remek példa erre az a vígjátéka, Egymásra meredünk és a levegőben elakadnak a szavak. Mintha a gondolatokra telepedtünk volna a főigazgatói iroda foteljeibe süppedve. Talán jobb lett volna a kollégiumban találkozni és a szőnyegre kuporodva füstfelhőbe burkolózva gombolyítani a beszélgetés fonalát. Tényleg: egy cigarettát? Ketten nyúlnak a pakli feié, de továbbra is csak közhelyekre telik mindannyiunktól. Igaz, a téma magában hordozza ennek veszélyéi: mit jelent a műveltség ma Magyarországon? Pontosabban: mi a véleményük erről a zsáiQbéki Tanítóképző Főiskola másodéves hallgatóinak? melyet most újított fel a Madách Színház. A címe — Vízkereszt, vagy amit akartok — kissé talányos és az égvilágon semmi köze nincs a darabhoz. A shakespeareoiógia szerint ezt a játékot nem a Globe színház ismert nyitott színpadán játszották, hanem egy zárt teremben, valamely ünnepi alkalommal, s talán éppen vízkeresztkor, azaz január 6-án. Jobb híján ezért került á címbe a jeles nap neve (angolul: Twelfth Night), s tette utána a szerző: vagy amit akartok (Or What You Will), azaz: ha nektek alkalmi játék kell, íme, itt van, amit akartok. Csak hát ez a darab korántsem olyan felhőtlen bo- londozás, amilyenre feltehetőleg gondolt a megrendelő nagyűr. Igaz ugyan, hogy épp vízkereszt napja a korabeli Angliában a bolondozás, a tréfák ideje is volt, de a játékban megint csak nem ez a lényeg. Hanem mi? A tévesztések és tévedések, a személyiségzavarok és a hamis tudat, mesteri ábrázolása. A mese elég közismert: Orsino herceg reménytelenül szereti a frissen megözvegyült szép és gazdag Olivia grófnőt, de a grófnő azt a Violát szereti, aki fiúruhát öltve, a herceg apródjául szegődik, Cesari.no néven. Cesarino-Viola viszont a hercegbe szerelmes. Felbukkan Viola ikertestvére, Sebastiane, akitől egy hajótörés még kisgyermek korában elszakította. És ezzel kész is a kvartett, s a megoldás: Orsino feleségül veszi a lánynak bizonyult Cesarino-Violát, Olivia meg hozzámegy Sebastianhoz. Ez így elég szimpla kis históriának tűnik. De ha jobban belegondolunk, a következőkről van benne szó. Egy viszonzatlan, eget-földet panaszokkal betöltő szerelemről (Orsino), egy másik viszonzatlan és titkolandó szerelemről (Viola), egy hidegkeblű hölgy (Olivia) viszonzatlan szerelméről (Cesarino-Viola iránt), majd egy ifjú váratlanul révbeérő szerelméről (Se- Közben, pedig^ senki nem ná, akikék mdtatfa magát, vagy amilyennek véli magát. Orsino nem pusztul bele a bánatba, sőt, nagyonis könnyen vált át Oliviáról Violára. Olivia nem hervad el a Cesarino iránti reménytelen szerelemben, sőt, nagyonis gyorsan vigasztalódik az ikerfivérrel, Sebastian óval. Fiúból lány lesz, ellenkezésből odaadás, gyászból nász. És ezen egyik szereplő sem akad fenn. Egyszerűen tudomásul veszik a száznyolcvan fokos fordulatokat. Tehát, mondja Shakespeare, mindnyájan lehetünk másvalakik, anélkül, hogy ezt észreven- nénk, vagy hogy ettől a fejünk fájna. Személyiségzavarainkat úgy élhetjük meg, hogy csak a környezetünket hökkentjük meg vele. Érzéseink, indulataink, szenvedélyeink vad csereberéje, változása, ellentétekbe átcsa- pása a magunk számára nem lényeges, nem tudatosul, mi magunknak normálisak vagyunk. Másoknak esetleg annál kevésbé. De hát mi is a normális? Melyik énünk? Ezeknek az éneknek melyik pillanata, szituációja, cselekedete? A z avoni mester ezekkel a kérdésekkel csempészi be a vígjátékba a lélektant, azt a modern tudományt, melyet még nem is ismert. S ha valami hiányzik a Madách Színház Szirtes Tamás rendezte előadásából, akkor ez az elmélyítés, a ragyogás melletti árnyék, a vidámság mellett a komoly és szorongó kérdések felvetése hiányzik. A néző ráébresztése arra, hogy mindnyájan másvalakik vagyunk — vagy lehetünk. TAKÁCS ISTVÁN Kuka a társaságban Talán az is oka a hallgatásnak, hogy az alapkérdést sokfelől meg lehet közelíteni, mert minden igen és nem bizonyítására lehet érveket találni. Annál is inkább, mert a műveltséget gyakran a tudással azonosítják, holott a kultúra ennél sokkal szélesebb fogalom. Meghatározza a magatartást, az életmódot, az értékrendszert, a világnézetet. Máris túl messzire kanyarodtunk, hiszen az általánosságok mit sem érnek konkrétumok nélkül. — Azt hiszem, hogy a többiek nevében is mondhatom, azért jelentkeztünk főiskolára, mert pedagógusok szeretnénk lenni, tanítani akarunk — kezd bele — Nemoda Éva. — Az a követelmény, hogy a szaktárgyakban elmélyedjünk, jól vizsgázzunk. — A szakkollégiumi rendszer már többet, bővebb kitekintést ad — egészíti ki Kincses Árpád. — A közművelődést választottam, mert meggyőződésem, hogy hasznát vehetem. Se,- gítségével jobban tudok majd bánni a gyerekekkel, a szülőkkel, egyszóval könnyebben teremthetek kapcsolatokat. A pedagógusnak feltétlenül szüksége , van a műveltségre, mondja Cseh-Szakál Katalin. Nem szeretném majd válasz nélkül hagyni a gyerekeik kérdéseit. Mégsem mondhatom: jól van fiam, utánanézek, aztán a következő órán visszatérünk rá. — Általános műveltséget egyre nehezebb, sz^eziji, .viszont sok kér- dSsről íánéf agyéni véleményem ■ — vészi at ismét a siót 'Neríiodá Éva. — Nincs annál rosszabb, mit amikor az ember kukán ül a társaságban és nem tud hozzászólni a tárnához. — Az általános műveltség maximalista fogalmát nyugodtan, behelyettesíthetjük az általános tájékozottsággal — teszi hozzá Csabai Klára. Van ebben igazság, hiszen a tájékozottság is műveltséget kíván. Hiányában nemcsak a munkában nehéz boldogulni, hanem a magán- és a közéletben is. Hozzátéve: a tudatlan ember nem képes élni azokkal a lehetőségekkel, jogokkal, amelyeket a SZAKMUNKÁSOK. Éppen a napokban mondta Gazsó Fereiic művelődési miniszterhelyettes egy előadásában: a, mai iskolarendszer által útjukra pocsátott fiatalok nincsenek fölkészülve a gazdasági-technikai fejlődés követésére. A fiatal szakmunkások zöme nem rendelkezik megalapozott szakmai tudással, az ismeretbővítéshez szükséges képességekkel. I.gv a legkorszerűbb, importált technika is legfeljebb 70— 80 százalékos hatásfokkal üzemeltethető. Ez a fejlődéstől, az élettől való lemaradás általában is jellemző oktatási rendszerünkre, de legélesebben taíláin a szakmunkásképzésben jelenttársadalom nyújt De mi van akkor, ha nem az egyénen múlik, hogy nem találja meg a számítását? Már a beszélgetés elején biztos volt, hogy szembe találjuk magunkat evvel a kényes, ám elkerülhetetlen kérdéssel. Az iparban és a mezőgazdaságban még mindig sok az olyan munkahely, ahová úgymond: nem profesz- szorokat keresnek. Ugyanakkor másutt, a magasabb képzettség nem feltétlenül jár együtt nagyobb jövedelemmel. — Ugye most azt akarod hallani, hogy a társadalom nem ismeri el a műveltséget, a diplomát? — kérdez vissza Kincses Árpád. Mondandójának kifejtése halasztást szenved, mert Nemoda Éva rögtön közbevág: Futószalag mellett — Ha csak a pénz számítana, senki nem menne pedagógusnak. Persze hogy nem 3500 forintos kezdőfizetésről álmodozom, de nem ez az elsődleges. — Aki ezt a pályát választja, tudja, hogy mire számíthat — egészíti ki Csabai Klára. — Négy éve képesítés nélkül 1700 forintot kaptam, mégsem riadtam el Ugyanakkor ismerek egy autószerelőt, aki keményen dolgozik, szépen keres és nem tudnának neki annyit fizetni, hogy rászánja magát a tanulásra. Ezzel nem azt, akarom mondani, hogy rossz ember, el kell őt ítélni, csupán arról van szó, hogy másképp gondolkozik. A pártkongresszuson is többen felhívták a figyelmet ezekre az ellént.mondásokra. A legutóbbi bérrendezés javított valamit a helyzeten, s úgy hírlik, lesz folytatása. — A múltkor vitatkoztam ezekről a dolgokról egy ismerősömmel, aki oktató egy szakmunkásképzőben — kap újra szót Kincses Árpád. — Váltig védtem az álláspontomat, miszerint az értelmiséget jobban meg kellene becsülni, de azért szöget ütött a fejemben, amit mondott. Szerinte nagyon nehéz különbséget tenni a szellemi és a fizikai munka értéke, az emberek között. Különösebb műveltség nélkül is élhet, dolgozhat valaki tisztességesen. Miért kerüljön akkor hátrányba? A vitát nem zárkózik. Nyilván nem véletlen, hogy ennek a témának a szakembereit hívták meg a Tanakodó című műsorba a szakmunkásképzés helyzetének megvitatására. Egy órában nem lehet megváltani a világot, legfeljebb valóban csak tanakodni az Okokon és a lehetséges megoldásokon. (Bár ez utóbbiról viszonylag kevesebb szó esett.) Felszínre került viszont szinte minden lényeges kérdés a témával kapcsolatban. Gyakran hangoztatott megállapítás: a szakmunkásképző intézetekbe kerülő fiatalok nem- tudnak rendesen írni és olvasni, csak a leggyengébb tanulók jelentkeznek • ebbe az iskolatípusba, különösen a hiányszakmákra. így sokan be sem fejezik az iskolát, pedig — amint a műsorból kiderült — a kimaradóknak a 60 —70 százaléka manuálisan nagyon jó képességű gyerek, tehát a szakmai fogásokat remekül el tudná sajátítani. csak az elméleti tárgyakkal nem képes megbirkózni. , Ugyanez más megközelítésből: sokan keveslik a gyakorlat arányát az oktatásban, s ebben látják annak okát, hogy a végzett szakmunkás még jó ideig nem képes teljes ér téli ű munkát végezni. S talán éppen ez vezet odáig, hogy sok üzem, vállalat inkább már gyakorlott szakmunkásokat próbál toborozni, mintsem saját magának neveljen szakembereket. A viszonylag nagy beruházás — amire a szabályozók sem ösztönöznek — csak lassan, hosszú idő alatt térül meg. Hiányoltam, hogy ezen a ponton a műsor nem keresett választ egy ellentmondásra. Nevezetesen arra, hogy az új oktatási törvény éppen a vállalatokat kívánja ösztönözni a' szakoktatás színvonalának javítására, azoknak tűk le, lesz még folytatása. Most már másképp „állok hozzá’’, mert gondolataimat rendezve eszembe jutott egy korábbi élményem. Amikor a konzervgyárban dolgoztam, láttam, hogy mennyit hajladoznak az asszonyok a futószalagok mellett, űk is 3500 forintot keresnek, annyit, amennyit én kapok majd. Bizony többet érdemelnének, és elvárható-e, hogy ilyen fárasztó munka után könyvet vegyenek a kezükbe, moziba vagy színházba járjanak? Sokat lehetne beszélni arról, hogy mi mindenen múlik a műveltség megszerzése. Az esélyegyenlőtiense- geken biztosan — de az egyéni akarat, az iskolában kapott muníció sem mellékes. És az sem, hogy mikor és mennyi idő jut az önképzésre, a lépéstartásra. A társadalmi értékrendben előkelő helyet foglal el a műveltség fogalma, az egyéni értékrend azonban állandóan változik. Különböző helyzetekhez, konfliktusokhoz igazítjuk életünket, vágyainkat és nem azért, mintha szemforgatók lennénk. Lakás, kocsi lebeg a szemünk előtt, vagy éppen új kabát, cipő kell a gyereknek. Az a könyv, amit kinéztünk, egyelőre ott marad a kirakatban, a színházat is el lehet halasztani. Sajnáljuk a pihenés óráit, és az vesse ránk az első követ, akinek nincs szüksége lazításra, uram bo- csá\ még arra is, hogy a tévé bárgyú krimijeit bámulja árgus szemekkel. Nem kapcsoltak — Engem zavar, hogy akadnák műveitségbeli hiányosságaim — mondja Cseh-Szakál Katalin. — Ez a képzés hibája is, mert például irodalmat gimnáziumban tanultam utoljára, a főiskolán pedig csak a harmadik évben szerepel újra ez a tárgy. Ha nagyon akarnám, előve- hetném a könyveket, de mindig úgy alakul, hogy közbejön valami. — A tanulás mindannyiunkat lefoglal, alig jut idő másrá.—fejteget) Nemoda Éva. — Gyakran a tévéhíradót sem tudjuk megnézni, a hétvége pedig a hazalátogatással telik el. Otthon végképp nem a művelői déssel törődünk, hiszen olyan ritkán látjuk a szüleinket, barátainkat. A vizsgaidőszakok után és a nyári szünidőben jutunk csak több levegőhöz. Hasonló helyzetben vannak azok is, akik dolgoznak. Nem csodálkozom rajta, hogy a vasárnap esti Kapcsoltam című műsorban még a diplomás emberek is leszerepelnek. Olyan kérdéseken buknak el, amelyekre egy iskolás gyereknek is tudnia kellene a választ. KÖVESS LÄSZLÖ pedig ez nem kifizetődő. Rövid távon legalábbis. TÜDŐSÖK. A különböző szakterületek művelőit a szélesebb közvélemény általában akkor ismeri meg, amikor valami rendkívüli felfedezést tesznek, vagy hosszú, sok évtizedes tevékenységükkel alkotnak kimagaslót. Indulásukat többnyire csak szakmai körök követik nyomon. Erdei Grünwald Mihály új sorozata éppen arra vállalkozik, hogy tudományos életünk derékhadát mutassa be kis portrékban, olyan szakembereket, akik már letettek valamit az asztalra, de pályájuk még korántsem ért a csúcsra. A Tudósportrék félidőben című műsor első vendége dr. Magyari Beck István, a Marx 'Károly Közgazdaságtudományi Egyetem docense volt. A beszélgetésből nemcsak egy felkészült, nemzetközileg is elismert, számos könyvet publikált tudós portréja rajzolódott ki. Megismerhettünk egy fiatal tudományágat is, a kreatológiát, amelynek hazai megteremtése gyakorlati l^g Magyari Beck István nevéhez fűződik. Ez a tudományág az alkotói folyamat kérdéseivel, eredményeinek, mérésével foglalkozik valamennyi tudomány bevonásával. Végső célja nem más, mint megfejteni a kreatív, önfejlesztő társadalom titkát. S hogy ettől még messze járunk, azt igazdlja, hogy a riportalany koz. dőneik vallja magát, mondván, benne a problémák mindig újra és újra fogalmazódnak egy egyre magasabb síkon. Ilyen értelemben szerinte a jó tudósnak mindig tudatlannak kell-lennie, csak így juthat közelebb céljához. M. N. PPiros Qdikő és Sztankay István a Szirtes Tamás rendezte darab egyik Jelenetében a Madách Színházban ADIOFIGYELO
