Pest Megyei Hírlap, 1985. május (29. évfolyam, 101-126. szám)

1985-05-30 / 125. szám

Fegyelmi vizsgálat pénteken A főtitkár figyelt A szombaton lejátszott Szombathelyi' Haladas—Ta­tabányai Bányász NB I-es labdarúgó-mérkőzéssel kap­csolatosan kapott szárnyra a hír: a vendégek'egy ak­tív és egy volt futballistá­ja megkeresett két hazai já­tékost, hogy a mérkőzés eredményét számukra ked­vezően alakítsák. Az eset­ről és a fejleményekről Tö­rök Péter, a Haladás VSE ügyvezető elnöke a követ­kezőket. mondta: — Tény az, ami a lapok­ban megjelent: csütörtökön megkeresték labdarúgóin­kat, akik ezt másnap közöl­ték is a vezetőkkel. Mi dr. Táncsics Miklóst, az MLSZ főtitkárát értesítettük, ö volt a mérkőzésen a meg­figyelő. Azért nem akarok részletesebben beszélni az ügyről, mert pénteken Bu­dapesten kerül sor a fegyel, mi vizsgálatra, amely min­dent tisztázni fog. Játéko­saink és vezetőink azt tet­ték, amit tenniük kellett. A városban egyébként felis­merték a tatabányaiakat, megindult a szóbeszéd, ami­re a csapat szombaton csat- tanós választ adott 3:l-es győzelmével. Még annyit feltétlenül el kell mondanom: számunkra is roppant kellemetlen volt a helyzet, hiszen a bundára kiszemelt futballistáink nem akarták vállalni a játékot — nehogy esetleges mérsé­kelt teljesítményük gyanú­ba hozza őket, egy életre tönkretegye pályafutásukat. A sportbizoííság ülése Iskolai helyzetkép A Pest megyei Tanács‘V. B. Testnevelési és Sportbizottsá­gának ülésén két napirendi.pont szerepelt: Turóczi Béla. a PTSH elnöke az egyesületi közgyűlésekről, Kendéné Osváth Éva testnevelési és sport főelőadó az iskolai testnevelés és sport helyzetéről, feladatairól tájékoztatta a tagságot. Ez a megbe­szélés volt az albizottság záróosszejövctcle, lejárt ötéves man­dátuma. Balázs Gézáné a megyei tanács elnökhelyettese kö­szönte meg a dr..Kovács Ferenc vezetésével működő testület tevékenységét, s elmondta, hogy a tanácsi választások után már bizottságként működhetnek. Menekülőben a Göd Szönyi úti pontrablás Elhalasztott területi bajnoki mérkőzést játszott szerdán a Gödi Dunamenti Tsz SK lab­darugó-csapata a Szőnyi úton. A kirándulás jól sikerült, ugyanis á megyeiek pontot ra­boltak a rutinos ellenfél ott­honában. Gödi Tsz SK—BVSC 1-1 (1-1). .Szőnyi út, 300 néző. V.: Kas­sai. Gödi Rögodics — Pét ró, Hor- nyák, Dunai III., Bánföldi (Mudri), Juhász P., Bencze (Paulusz), Noficzer, Rosta, Zámbó, Papp. Meglepetésre a kiesés ellen harcoló gödiek vették maguk­hoz az irányítást és már a 3. percben megszerezték a veze­tést. A bal oldali támadás vé­gén Bánföldi középre, perdí- tett és a résen lévő Noficzer elegánsan a hálóba helyezett. (1-0). A szélvihar által támo­gatott BVSC rohamái a 17. percben góllá értek. (1-1). A térfélcserét követően is­mét a Göd kezdeményezett, három gólszerzési lehetőséget is elpuskáztak játékosai. A lá­tottak alapján a döntetlen va­lós. A gödi edző, Dálnoki Jó­zsef elégedett volt az ered­ménnyel. Jók: Petró, Dunai III., Ju­hász, Zámbó, Papp. Simkő Géza Kulcskérdés az iskolai test­nevelés és sport. Már fiatal korban, meg kell szerettetni a testedzést, hogy a. gyerekekből egészséges, edzett felnőttek váljanak. írásos beszámoló foglalkozott a témával, ame­lyet hozzászólások, észrevéte­lek követek. Javult a képesített testneve­lők aránya, s o teremhelyzét. De ez még most sem elégsé­ges. A megyében 267 általános iskolában 127 ezer gyerek ta­nul. Csupán 173-ban van te­repi, s a középiskolákat Ls fi­gyelembe Véve még 1 .">0 fedett létesítmény hiányzik. Dr: Novak István; a megyei tanács művelődési osztályve­zetője megemlítette: még jócs­kán vannak kihasználatlan lehetőségek. Jobban kellene él­ni a szabadtéri foglalkozások­kal. Jó példa erre az elmúlt té!: 50 oktatási intézményben létesítettek szabadtéri jég­pályát. A megyében 20 testnevelés­Szcrdán már eldőli Kispestiek aranyérme tagozatos iskola van, ebből 4 a középfokú intézményekben. A beszámoló megemlítette, azt a gondot: kiszorulnak a test- nevelési órák a teremből, a ta­gozatosok foglalkoztatása miatt. Olyan furcsaság is előadó­dott: Cegléden az egyik osz­tályt nem tudták elindítani a kévés jelentkező miatt. Ami­kor a minőségi sport bázisa­ként bevezették a tagozatos osztályokat, nem számoltak ilyen gondokkal. Az ország négy megyéjében kísérle­teznek új megoldással. A tehetségek foglalkoztatásá­ról nem szabad lemonda­ni, ha nem tagozatos iskolái formában, akkor esetleg más körülmények között. Testnevelési óra, tanórán kívüli tömegsport, különböző versenyek — sokrétű a fiata­lok elfoglaltsága. Az általános iskolákban az ötnapos mun­kahét miatt nem arányos a testnevelési órák beosztása. A középiskolákban is gondok je­lentkeztek az ötnapos tanítás bevezetésével. A délelőtti órák délutánra áthúzódnak, s emi­att nem tudják megtartani a tömegsport-foglalkozást. A hétközi NB I-es labdarúgó bajnoki forduló legnagyobb eseményét a Bp. Honvéd dup­lázása jelentette: a kispestiek ismét megszerezték * a bajnoki címet. Ü. Dózsa—MTK-VM 1-1 (1-0). Hungária krf., 3000 néző V.: Pádár. Gól: Kiss S., ill. Bo- da. Az alacsony színvonalú játék, az egy-egy pont a kiesés elleni célokat szolgálta ugyan, ám egyik csapatnak sem válik dicséretére. A Vár otthoni mecntcn , . : la •■jaüÉimisj!«! , vf jcm í Bejött a papírforma A hét közi NB II-es fordu­lóban a Váci Izzó igazolta a papírformát, es biztosan tar­tóttá otthon a két pontot. Váci Izzó:—22. sz. Volán 3-1 (2-0) Vác, 2500 nezó. V : Aczél. Váci izzó: Schiller (Fieskó) — Kurnasz, Krőzsei, Strausz, Szaiai, Kósa, 'Poiónyi. Csikós, Kromer, Kovalik. Mozner tGódoi). Goi: Krómer (2), Poiónyi, ill. Vad. A hazai csapat végigtámad­ta a mérkőzést, mégis csak há­romszor tudta bevenni ellen­fele kapuját. Az Ntí II-ből már korábban kiesett fővárosi együttes felszabadult játék címszó alatt igen agresszív és héiyenket kíméletlen harcmo­dorban küzdött. Az első fél­időben oiykor-oiykor még egy- egy ügyes megelőzéssel elcsíp­ték a váci támadók elöl a lab­dát, ám a második félidő 54. percétől, amikor a Volán cse­rejátékosa, Molnár, súlyos sé­rülést okozott a Vácott eddig két mérkőzésen nagyszerűen helytálló kapusának,. Schiller­nek, igen feszült légkörűvé váJt a küzdelem. A hazai csapat a sérülések­től félve érthetően óvatosabb volt. és nem tudta a korábban már oly sokszor megcsodált gördülékeny, .szemre, is tetsze­tős játékát’nyújtani. Összességében a Váci Izzó megérdemelten győzött, és ez a siker három döntetlen után önbizalmat adhat a bajnokság utolsó három fordulójára. Jók: Szalai, Krómer, Kósa. Spangel Péter További NB II-es eredmé­nyek: Salgótarján—Tapolca 4-0 (0-0). Nagykanizsa—Bakony Vegyész 2-0 (0-0). Dunaújváros—Baja 2-2 (2-0), Bp. Volán—Keszthely 4-1 (4-1), Diósgyőr—Szolnok 2-0 (1-0). Ózd— Nyíregyháza 2-0 (2-0), Szekszárd— Siófok 3-3 (1-0). Metripond—Sop­ron 1-1 (1-1). Debreceni Kinizsi— Kazincbarcika 1-0 (0-0). Az ifiknél is A Kőolaj vezet A megyei T. osztályú labdarúgó- bajnokságban — akárcsak a felnőt­teknél — a Dunai Kőolaj vezet, nagy fölénnyel. Megyei Ifjúsági bajnokság i. D. Kőolaj 29 24 3 2 123- 27 49 2. Dunakeszi 29 16 5 8 77- 38 37 3. Kartal 29 16 4 9 73- 49 36 4. Szentendre 29 14 7 8 60- 46 35 5. Cegléd 29 13 8 8 58* 50 34 6. Fót 29 13 7 9 52- 42 33 7. Dabas 29 11 9 9 52- 39 31 8. SZTK 29 14 3 12 67- 58 31 9. VOSE 29 10 8 11 34- 37 28 10. Dány 29 11 6 12 51- 56 23 n. Szigetújf. 29 10 7 12 68- 59 27 12. Bae 29 10 5 14 36- 44 25 13. Budaörs 29 11 3 15 58- 69 23 14. Sülysáp 29 10 5 14 42- 61 25 15. T.-márton 29 3 5.21 34-106 11 16. Vecsés •29 2 3 24 25-U29 7 lapzártakor: Verekedés, halottakkal Bp. Honvéd—Csepel 4-0 (1-0). Kispest, 5000 néző. V.: Makó. Gól: Dajka (2), Détári, Gyimesi. Egymást követő má­sodik bajnokságát harcolta ki a Bp. Honvéd, amely nagyobb arányban is nyerhetett volna. PMSC—Eger 1-1 (0-0). Pécs, 7000 néző. V.: Nagy M. Érdek­telen játék folyt a pálya kö­zépső harmadában. Gól: Mé­száros, ill. Kiss T. ZTE—Békéscsaba 3-1 (3-1). Zalaegerszeg, 4000 néző. V.. Nagy B. Gól: Péter (2), Soós, ill. Királyvári. A vendéglátók az első félidő második felében mutatott teljesítményükkel rászolgáltak a győzelemre. Rába-ETO—Haladás VSE 2-0 (2-0). Szombathely, 8000 néző. V.: Drigán. Gól: Hajszán, Hannich. A győriek gyors gól­ja megzavarta a Haladást, amely ezután már csak árnyé­ka volt önmagának. Videoton—Tatabánya 2-2 (1-1). Tatabánya 5000 néző. V.: Szabó B. Gól: Szabó-J., Bur- csa. 111. Plotár, Emtrjer; A Ta­tabánya vezetése ellenére is csaknem alulmaradt. SZEOL AK—Vasas 5-4 (1-2). Szeged, 2500 néző. V:. Divinyi. Gól: Deák' (3, egyet' 1'1-esbőO, Móricz. Kozma, ill. Nyúl, Bi- rinyi, Mundi, Csorba. A már kiesett szegediek lelkes játé­kukkal rászolgáltak a két pont­ra. Ferencváros—DMVSC 2-0 (1- 0). Üllői út. 20 000 néző. V: Kőrös. Gól: Ruboid, Pöiöskei. A szünet után feljavult DMVSC sorsát a második gól pecsételte meg. A tanórán kívüli testneve­lés cgyro szélesebb körben hódít. Ehhez hozzájárul az úgyneve­zett divatsportágak — tenisz, karate, aerobic — belépése. Bár emiatt ingadozóvá vált a tömegsport-foglalkozásokon részt vevők száma, ezekről a tanfolyamokról nem szabad lemondani, hiszen a gyerekek testedzését szolgálja. Nagy szükség van a gyógy­testnevelésre, a személyi ék tárgyi feltételek hiánya ak-a-- dályozza a munkát. A bizott­ság javaslata alapján felmé­rést készítenek, hol és hányán igénylik a részvételt, s mit tehetnek foglalkoztatásuk ér­dekében. Jó példaként emlí­tették Dunakeszit, ahol 400-an Vesznek részt a gyógytestne- velésben. Az általános iskolásoknál az úttörő-olimpia az egyik ver­senyforma. Most zárultak a megyei döntők, a hét végén kézilabdában és labdarúgásban területi viadal színhelye lesz megyénk. Pon­tosabban Vác, ahol az elmúlt héten középiskolások vetél­kedtek a területi viadalon az országos döntőbe jutásért. Balázs Gézáné, a megyei ta­nács elnökhelyettese zársza­vában az együttműködés fon­tosságát hangsúlyozta. Az is­kolai testnevelésben szép és elismerésre méltó eredmé­nyek születtek, összefogással tovább javíthatunk ezen. Reitter László Az rlmaradt hegyiversenj esete Sok vesztes nyertes nélkül 1985. MÁJUS 30. V ll>párosmercs Újra Moszkva . Az ÁFPKírügyni'kség gyors­hírben jelentette Madridból: Florencio Campomanes, a Nemzetközi Spkk Szövetség, a FIDE elnöke a spanyol fővá­rosban tartott sajtótájékozta­tóján beszámolt arról, hogy az Anatolij Karpov—Garri Kasz- parov megismételt sakkvilág- bajnbki döntőt szeptember 2- kától Moszkvában rendezik meg. Rallye Elkon Kupa Sajtótájékoztatót tartott teg­nap a Váci Autó SE autós szakosztálya az elmúlt hét vé­gére tervezett és meghiúsult magyar bajnoki autós hegyi­verseny ügyében. Mert ügy lett a Pilisbe tervezett ver­senyből £Ql$4ezer ember szóra­kozása » A szálak tavaly szeptember­re nyúlnak vissza, amikor is a Pest megyei autós szakosztály megkezdte a szervezést. Ez tár­gyalásokkal kezdődött és szó­dban mindenki biztosította a szervezőiket arról, hogy támo­gatják, illetve nem ellenzik a verseny megrendezését. Aztán sorban érkeztek az írásbeli en­gedélyek is, csupán a környe­zetvédőké nem jött. Illetve jött, s abban az állt, hogy hoz­zájárulnak a verseny megren­dezéséhez, ha nem lesz közön­ség. Aztán ezt is visszavon­ták, hátha sok érdeklődőt von- zana a Pilis útjain zajló autós verseny, ha nem is kifejezet­ten közönségként lennének ott. Azaz kizárták azokat — az embereket —. akikért a kör­nyezetvédelmet kitalálták, akiknek létrehozták a turista- utakat. a pihenőket, a szalon- názóhelyeket. A verseny elmaradása azon­ban túlmutat mindezen. A kér­dés valójában úgy szól: le­gyen-e hazánkban autósport? Legyen-e egy a főváros kör­nyékén rendezett autós ver­seny? Akarjuk-e, hogy Ma­gyarország megkísérelje be. hozni lemaradását — akár csak a szocialista országokkal szemben is — ebben az ízig- véríg huszadik századi sport­ban? ' 1 1 -------\ S e gyáltalában mílrt ~mellét késén, kiért és ki ellen védik környezetünket azok, akiknek értünk kellene fáradozniuk? Mert nogy sokan —- szurko­lók, versenyzők. rendezők, szervezők — veszítettek egy élményt, egy versenyt az biz­tos, de ki a nyertes? Roóz Péter ,x ; v.:: * Csinos kis prospektussal lepték meg a Nemzetközi Bu* dapqst Rallye—2. Elkon Ku­pa rallyeverseny rendezői az autósport szerelmeseit. A jú­lius 20—21-i verseny előkészü- ; létéi már javában folynak, s előreláthatólag eljönnek a szocialista országok verseny­zőn kívül, néhány nyugat­európai ország képviselői is. Maga a viadal a már tavaly is bétáit fővárosi körverseny­nyel kezdődik majd és a foly­tatás megyénkben zajlik majd mintegy 300 kilométernyi gyorsasági szakasszal nehezít­ve. A rajtnál természetesen ott lesznek a Váci Autó SE ver- senyzőpárosai is. R. F. Oliiiun kaput! ki a ( s. Autó A Tökölé a két pont Ökölvívó Ell Budapest Sportcsarnok Füzesy igen, Gönczi nem Harminc perccel a Liver­pool és a Juventus labdarúgó BEK-döntő előtt a zsúfolásig telített brü'.zeli Heysel stadion egyik lelátóján átszakadt a felső beton mellvédje, és a kö­rülötte dulakodó szurkolók a mélybe zuhantak. Első- ieien- tések szerint 36-an életüket vesztették. Előtte brit és olasz szurko­lók között verekedés tört ki. Késekkel, kövekkel, botokkal estek egymásnak a megvadult és felizgatott nézők, akik el­árasztották a pálya gyepsző­nyegét is. A beiga csendörség vízágyúkkal és lovasosztagok- ka! teremtett nagy nehezen rendet. f A stadion környékét lezár­ták. Helikoptereken szállítják kórházba a súlyos sérülteket, akiknek számát egyelőre nem lehet pontosan megállapítani. A mérkőzés megtartásáról ilyen körülmények között az UEFA helyszínen lévő veze­tői tanácskoznak. Egyértelmű a brit szurkolók felelőssége a példátlan fejleményben. A 26. ökölvívó EB-n szer­dán délután a Budapest Sport- csarnokban sorjában négy ma­gyar sportoló volt érdekelt, és a tét közös volt számukra: ha győznek, akkor csatlakozna k Isaszegi és Botos mellé, azaz elődöntőbe lépnek, és legalább bronzérmesek. , A kezdet nem volt kedvde­rítő, hiszen Gönczi Róbert (57 kg) egyhangú pontozással ki­kapott a jugoszláv Konovalov- tól. Az 1981-es és két éve is EB-bronzérmes Gönczi tehát — negyedikként a magyar csa­patból — kiesett. Alig több. mint két. menet után viszont Füzesy (75 kg) legyőzte a török származású svéd Ayedet, és ezzel ő is elő­döntős lett. A Bp Honvéd ők lözője a tőle megszokott tán- coíós stílusban egyetlen egy­szer sem adott lehetőséget a svédnek arra. hogy megüsse Füzesy után a 91 kg-ban Al­vics a 91 kilogrammon felet­tiek táborában pedig Somodi harcolt ki győzelmet első bu­dapesti EB-csatáján, és ezek a sikerek mindkettejüket a leg­jobb négy közé segítették. Alvics .tanári módon verte meg a spanyol Ortega-Sálu- dost. A kiütés ideje a harma­dik menetben következett el. Ekkor Alvics egy jobbegyenest megtoldott egy jobbhoroggal, majd zárásként egy végzetes, fejre ütött balcsapott követke­zett. . Ha Alvics az ész, akkor Só- modi az akarat, a szív diadalá­nak etalonja, A junior Eur.ópa- bajnok, VB-második, EB- bronzermes bolgár Sztojmenov elleni csata előtt nagyon fél­tették a magyar együttes 'kor­elnökét. joggal. A bolgár tá­volról pontosan ütött, többször talált, mint Somodi. A tata­bányai veterán azonban vál­lalta a bekapott ütések kocká­zatát, de .. rendületlenül jött előre. Ügy tűnt: az egyenlő erők csatáját csakis a ponto­zók dönthetik el. Így is történt, mert Somodi 3:2-es pontozás­sal diadalmaskodott. H. Porcelán—Cs. Autó 27-20 (17-9) Szigstsz'íiumlkiós, sou néző. Cs. iiutu ( Kövér — Burghardtné, Sárközi (2), Gyárfás (2), Molnár (2), Gazdagné (a), Magda. csere: Bakó, Zsizsiana (6), Szabó, Ha­vasi. Mar az első félidőben eidőit a mérkőzés. A Pest megyei csapat gyenge védekezését a vendegek jól kitiasznáiták. es biztosan győztek a faradt csapat ben.yoma- sat keitó bazaiak eilen. Jók: Ba­kó, Gazdagné. Tököl nyerte a „szigeti” rang­adót A megyei kéziiabda-ba.ino.,- ságban továbbra is sikeresen sze­repel a tököli férficsapat. MEG VEI I. OSZTÁLY Férfi felnőtt Tököl—Csepel Auto 20-23 (12-13) Tököl. 400 néző.. Szoros első félidő után az éllo­vas hazaiak a bravúrosan védő kapusukkal az élen leronanták a kapkodón és fegyelmezetlenül ia, szó vendégeket. Cd: Rozgics A. < > Upsz (0), Bozgics L. (5), Ul. Ja­kab Orosz (5—3). Jók: Dávid c. (kapus), Bozgics A„ Rozgics 1.. Ili. Jakab. Budakalász—Pihsvörös- vár 30-25 (15-13). Pilisvörösvár. Ld: Nemes (9), ill. Gyarmati, -chuck (6—6). I.VJ Vasas—GEAC 25-15 (11-5). Gödöllő Ld: Urbán (7). ilj. N. Kovács, Rátz (4—4). Gyömrö— Túra 31-22 (14-10). Gyömrő. Ld: Novak (10) ill. Nagy G., Tóth 1. (6—6). Gödöllő—Nagykőrös 40-25 (19-42). Nagykőrös. Ld: Hegyi.(70) ill. Budai (12). Pilisvörösvár— Nagymaros 21-21 (11-10). pilisvö­rösvár. Ld: Wéber (7), Hl. Ber- czelly (8) Gyömrö—Budakalász 28-24 (14-12). Gyömrö, Ld: Hor­váth (6), ill. Blonszki (6). Nagy­kőrös—Túra 28-27 (15-14). Nagykő­rös. Ld: Budai (14). ti:. Tóth L. (9) Női felnőtt Cegléd—Hernád 19-18 (8-12). Ceg­léd. Ld: Varga (9). ill. Presinsz- kiné (5). Veresegyház—Hernát), 24-1? (13-9). Veresegyház. Ld • Tomésányi <12) ill. Krekács P' Tóalmás—V Forte 25-23 (12-13). Tóalmás. Ld: Kiss M. (11). ill. Nevfeild (7) Göd—Veresegyház 17- 17 (9-7) Göd, Ld: Benedik (8) ill. Tomcsrtny) (7) PEMÜ—G- • 18- 13 (7-8). Göd. Ld: Brannauer (8), 111. Benedek (10). PEMÜ- Diósd 19-7 (6-2). Solymár. Ld: Brannauer, Czeiner (4—4). 111. Mrázik, Töreki (3 -3) Gödöllő— V. Forte 14-14 (fi-fi). Gödöllő. Ld: Botszki (3), ill, Csornák (8), Tá­plóvölgj’e—Dömsöd 26-11 (13-4). Űri. Ld: Deckner (9). Ul. Amb- ruska, Katona (4—4). Cegléd— Dömsöd 30-7 (16-2). Cegléd. Ld. Gyöngyösi (8) Ul. Ambruska. He­gedűs (3—3), Tóalmás—Pilisszent- iván 23-18 (12-9). Tóalmás. Ld: Kiss M. (7) ill. steckl Á. (ai, Pi- lisszentiván—Tápióvölgye 16-13 (6-7). Őri. Ld: Fekete (7). Ul. Rádi (6). Férfi ifjúságiak. Tököl—Cs. Autó 22-21, Budakalász—Pilisvörösvár Nagymaros 26-8. Gyömrő—Burtuka­lász 15-15, Túra—Nagykőrös 32-16. Női ifjúságiak. Cegléd—Hernad 29-8, Veresegyház—Hernád 20-11. V. Fort-o--Tóalmás 14-12 G d— Ve­resegyház 26-17. Solymár—Göd 19-10 Solymár—Diősd 36-U. Forte —Gödöllő 22-9, Dömsöd—Tápirtvöl- gye 22-9, Cegléd—Dömsöd 19-15. ráplóvölgya—Pilisvörösvár 15-13. MEGYEI II. OSZTÁLY Férfiak. Babas—Erdőkertes 16-15. Dabas—Veresegyház 30-23. Varöce- maros— II, Nógrádi SE IW-27. Do- mony—M gyoród 31-18. Albertirsa —Vecsés 31-24' Nők. Kartal—Érd 35-14 Abooy— GEAC 18-18 Abonv—Vecsés 17-16 Dány— Vecsés 21-12 GCAC—Ns-v. maros 24-13 Ga iga völgye—Verőce­maros 36-12, isaszeg— Dány 21-16 Erdőkertes—Érd 19-11. Tsas/ee— Abony 33 GEÁC- Versés 32-9. MAI MŰSOR Megyei férfi I. osztály. Gödöllői SC—GEAC (17). (hertóthy) Älejjyri totó Öl hetes A megvei totó 28 hetére 750 darab szelvény érkezett. Nyol­cas nem akadt Hét találatot öten értek el.. Húsz-húsz totószelvényt nyert: Sági István (2700 Ceg­léd. Árok u. 12), Drávái Mi­hály (2191 Bag Epreskerl u. 9). Lengyel László (2750 Nagy­kőrös. Máius i. u. 16 ), Jakab Pál (2600 Vác. P. Togliatti u. 29.) és Rácz Géza (1211 Bp., Saliai u. 21.). A nyereményeket postán küldjük *L

Next

/
Oldalképek
Tartalom