Pest Megyei Hírlap, 1985. május (29. évfolyam, 101-126. szám)
1985-05-29 / 124. szám
Megyei kézilabda-mérleg L/ Tehetségek kerestetnek Négyévenként az olimpia után — az új olimpiai ciklus elején — az egyéb szövetségek mellett a megyei kézilabda-szövetség is számot ad a négy év alatt történtekről, illetve a jövővel kapcsolatos elképzeléseikről. Ezt tette a közelmúltban az elnökség nevében Kende György is, a megyei szövetség elnöke —■ a Ferencvárosi Torna Club elnökhelyettese a PTSH apparátusi értekezletén. Az írásos anyagról egy későbbi időpontban beszélgettünk Kende Györggyel. Elsőként azt „tisztáztuk”, hogy tulajdonképpen kikről is szólt a tájékoztató:r a megyénkben az I. és II. osztályban összesen 44 felnőtt és 40 ifjúsági női és férfiegyüttes, továbbá 11 mojgasabb osztályban játszó csapat irányítására hivatott a szakszövetség. Ez utóbbiaknál érdemes kissé elidőzni. Eredményes időszak Mint megtudtuk, az NB I- ben jelenleg nem szerepel Pest megyei gárda, az NB I B-ben viszont három férficsapat is: a fóti, a ceglédi és a solymári. Az NB II-ben mind a nőknél, mind a férfiaknál négy-négv csapat vesz részt a bajnoki küzdelmekben. A Hölgyeknél a Váci Forte, a Budaörs, a VOSE, a Csepel Autó, míg a férfiaknál a Csömör, a Dunakeszi, a Dunai Kőolaj és a Váci Izzó. S most nézzük, hogyan is tekinthet vissza az öt híján 100 együttes az elmúlt négy évre. összességében mindenképpen eredményes időszakot zártunk — mondotta Kende György. — Ha a csapatok számát nézzük, > úgy bizonyára előkelő, dobogós helyezést foglalunk el a megyék közötti országos rangsorban, de maga a szövetség, annak elnöksége is a korábbiaknál eredményesebben látta el feladatát. Ez talán annak is betudható, hogy az ötödik éve változatlan felállásban ténykedik. Általában tehát nem túlzás a megállapítás: az elmúlt ciklus a megyei kézilabdázás megerősödésének időszaka volt. Végre válogatottak A számtalan pozitív és negatív jelenség sorából ezután Kende György kettőt emelt ki: örvendetesnek és az egyik legjelentősebb dolognak tartja, hogy az elmúlt időszakban végre sikerült létrehozni és működtetni a megyei utánpótlás válogatottakat, fgy tehát a serdülőknél és az ifiknél mind Botos már az elődöntőben A magyarok olasz napja A maeyar válogatott kedden délután a Budapest Sportcsarnokban ott folytatta, ahol hétfőn késő este befejezte! A 28. ökölvívó EB-n ugyanis az előző napi négy fényes győzelem mellé Botos Tibor is odatett még egyet, amivel az 54 kilogrammos EB-újonc biztosította helyét a dobogón. Péntek este az elődöntőben a jugoszláv Szimiccsel méri össze tudását 4 döntőbe jutásért. A salgótarjáni ökölvívó — akárcsak másfél órával később Bácskái — olasz ellenféllel találkozott. A 19 éves Capoaíról azt jegyezték fel a krónikások. hogy ötéves pályafutása során mindössze egy vereséget szenvedett el. A Cagliari- bói Budapestre érkezett olasz katona Botostól elszenvedte a második vereséget is. — Nehéz volt, de túl vagyok rajta és remélem, minél több társam csatlakozik hozzám — mondta Botos, aki ezzel a győzelmével a 70. magyar EB- bronzérem tulajdonosa. Persze ez a bronz iehet még fényesebb j.s. Növényi bet t ős szerepben Edző és versenyző is Annak idején, majdnem egy éve, nagy port vert fel a kötöttfogású birkózás 90 kilogrammos súlycsoportjában olimpiai aranyérmet nyert Növényi Norbert bejelentése: egzisztenciális (főként anyagi) nehézségei miatt felhagy az aktív sportolással. így is tett. Utolsó mérkőzését 1984. június 15-én, a szocialista országok nyílt, nemzetközi viadalán, a Budapest Sportcsarnokban vívta, majd a Bp. Spartacus edzője lett. Néhány hete Milan Ercegan, a Nemzetközi Birkózó Szövetség jugoszláv elnökének személyes felkérésére elutazott Japánba, ahol — többek között az amerikai világbajnok Gibsont is legyőzve — aranyérmet szerzett. Akkor elindult a találgatás: az olimpiai bajnok visszatérésre készül? A szóbeszédből kedden valóság lett. Növényi ismét teljes intenzitással edz, készül az augusztusi kolbotni (a norvég fővárostól. Oslótól 17 kilométernyire található ez a kisváros) világbajnokságra. — Hegedűs Csaba szövetségi kapitány és számos jó barátom hónapok óta „bombáz” a kéréssel: kezdjem újra — mondta a szövetkezetiek birkózója, aki továbbra is edzőként dolgozik majd a Bp Spartacusnál. — Egyesületi vezetőim maximális támogatást ígértek, most már anyagi gondok nélkül, felfrissülve újrakezdhetem. Időközben alaposan „elszaladt” a testsúlya...! — Köze! voltam a százhoz, de könnyedép. napok alatt leadtam négy kilót. Most 95 kilót nyomok, de a rég: edzésekkel elérem majd a 90 kilogrammos súlycsoporthatárt. Formája? — Sok mindent tisztáztam magamban. Lehiagadtam. 28 éves vagyok, s tudom, mit és hogyan kell tennem a szőnyegen Az erővel nincs baj. hiszen az utóbbi hónapokban rendszeresen karatéztam. Első fellépés a gondolkodás éve után ? — Június 24-én rajtol a válogatott VB-tábora. Meghívtak, és csakis egy cél lebeg előttem: Mihamarabb csúcsformába kerülni. Ha Japánban 50 százalékos hatékonyságú felkészüléssel nyerni tudtam, akkor a világbajnokságon sem kell félni. Az olimpiai bajnok még elmondta : — Végre nem érzem azt a lélektani nyomást, ami moszkvai bajnoki címem megszerzése után több világversenyen is visszavetett. Mindig csak az aranyérem járt a fejemben. Most másként lesz, új Növényi lép szőnyegre a VB-n. Nyerni fogok Kolbotnban! A 22. sz. Volán ellen Két pont kell Amennyiben a papírforma érvényesül a másodosztályú labdarúgó-bajnokság hétközi fordulójában, akkor az NB I- be jutásra pályázó három együttes pontszámaiban nem lesz változás, hiszen mindegyikük hazai környezetben lép pályára. A jelenleg jobb gól- különbségével vezető Siófok azt a Szekszárdot fogadja, amely most a harmadik kieső helyet foglalja el. A Bp. Volán az ugyancsak veszélyes zónában levő Keszthelyt látja vendégül, a Baiaton-partiak bizonyára^ mindent elkövetnek pontjaik gyarapítása ércteké- ben. A legjobbak felé tekingetek közűi most a lépéshátrányban levő Vác van a legkönnyebb helyzetben — 3 ponttal áll a 46 pontos Siófok és a Bp. Volán mögött —..hiszen a biztos búcsúzó 22. sz. Volánnal játsziic A kiesés szempontjából fontos találkozót vív a 16- és a 17. helyezett Nagykanizsa és a Bakony Vegyész. a lányoknál, mind a fiúk esetében szem előtt vannak a tehetségek. Fiatalok, tehetségek. E fogalmakhoz kötődött Kende György további mondandója is: — Sajnos, a legtöbb gondot. is az utánpótlás, illetve annak hiánya okozza. Élvonalbeli együtteseink — de nemcsak ők — választják a könnyebbik, a rövidebb utat, amikor új fiatal játékosokra akarnak szert tenni: más egyesületektől hozzák el őket. Kétségkívül rövidebb távon az tűnik eredményesebb módszernek — amíg van honnan hozni a játékosokat —, de hosszabb távon ez mindenképpen megbosszulja magát. A tennivalókról Kende György tizenegy éve a kézilabda-szövetség elnöke, így tehát hihettünk neki, amikor végeredményben megállapította, hogy a kézilabdaszövetség jó időszakot tudhat maga mögött. De természetesen ez nem jelenti azt, hogy ne volnának bőviben tennivalók dolgában. — Elsősorban a mi munkánkat szeretnénk korszerűsíteni, és ennek szerves részét képezi a szakembergárda fiatalítása. A jövőben azután — éppen az utánpótlás terén mutatkozó hiányosságok megszüntetése érdekében — többek között nagyobb figyelmet kell szentelnünk az iskolai szakosztályok patronálási rendszerének kidolgozására, de az NB-s csapatok felé történő játékosáramlást is egészségesebbé kell tennünk. Bődi István mvyyei Hírlap \ . 1985. MÁJUS 29., SZERDA La bdarúgóm üsor NB II. Váci Izzó—22. sz. Volán (17). Területi bajnokság: BVSC— Göd (17). Megyei MNK-selejtezők. A mérkőzések 17 órakor kezdődnek. Pildsvörösvár—GEAC, Tápiószele—Dány, Pilisi KSK —Dömsöd. Az országos ifjúsági és serdülőkupa újabb játéknapján négy ÓIK- és négy OSK-talái- kozóra kerül sor 17 órai kezdettel. A Tápióság—Váci Izzó ifimeccset június 5-re halasztották. •k Nem lehet szó nélkül elmenni a váciak sportszerűtlensége mellett. Az Izzó ifjúsági labdarúgócsapata ugyanis szerdán külföldön szerepei, erről azonban a Pest megyei Labdarúgó Szövetség illetékesei is csak véletlenül és ugyancsak az utolsó pillanatban, ezen a hétfon szereztek tudomást. A vendéglátó tápióságiak pedig könnyen lehet, bogy csak ma, azaz az eredetileg kitűzött játszási napon, e sorokat olvasván értesülnek a kényszerű változtatásról. Félreértés ne essék, nem a külföldi szereplés ellen emelek szót. hanem a sportszerűséget hiánvo- lom. Ilyenkor ugyanis a minimális illendőség azt diktálna, hogy időben megkeressék a szövetséget, amelynek illetékesei feltehetően beleegyeznek a program- módosításba. Ez esetben viszont időben lehet értesíteni a hoppon maradt ellenfelet. Ez a legkevesebb, amit megérdemelnének. <jocha> Ötödször Brüsszelben A Liverpool mindig nyert Amikor tavaly szeptemberben elkezdődött a labdarúgó Bajnokcsapatok Európa Kupájának 1984—85-ös sorozata, sokan már akkor a Liverpool— Juventus döntőről ■ álmodtak. A két-együttes nem hagyta cserben az ínyenceket és ha kisebib-nagyobfa botlásokkal is, de túljutottak a négy fordulón, s így a kontinens legjobbjai között számon tartott angol és olasz gárda vívhatja szerdán este a brüsszeli Heysel - s tad ionba n a 36. BEK- finálét. A címvédő Liverpool eddig négyszer jutott el a döntőig a bajnokcsapatok vetélkedésében (1977. 1978, 1981 és 1984) és mindannyiszor el is nyerte a trófeát! Ezzel az angolok az örökranglistán a második helyen állnak a hatszoros győztes spanyol Real Madrid mögött. Az olasz ellenfél viszont eddigi tizenkét próbálkozása során egyszer sem tudott az élen végezni, kétszer is az utolsó pillanatban botlott meg, 1973-ban a fénykorában levő holland Ajax, 1983-ban pedig a nyugatnémet Hamburger SV állta útját. A helyszínről: Brüsszel már ötödször ad otthont a bajnokok tornája végső csatározásának. A belgák tehát gyakorlott házigazdák, de az angol szurkolók Európa-szerte ismert rendbontásai miatt mégis aggódva várják a találkozót. A 22. bél Totót ippek 1. Frankfurt—Hamburg 2. Düsseldorf—Mönchengl. 3. Schalke 04—Dortmund 4. St. Pauli—Blau Weiss 90 5. Ulm—Fortuna Köln 6. FC Homburg—Duisburg 7. Aachen—Saarbrücken 8. Darmstadt—Nürnberg 9. Bologna—Pescara 10. Cam pobasso—Genoa 11. Parma—Varese 12. Taranto—Empoli 13. Triestina—Lecce Pótmérkőzések: x; l; 2 l x 2. Dunakeszi rövidzárlat Csömöri bravúr Vácott KÉZILABDA FÉRFI NB II Keleti csoport Taurus—Dunakeszi VSE 38-25 (16-14) Ker3pesi üt, 300 néző. DVSE: Tillmann — Tisza (2), Lambeck (8). Kiss M. (4). Gendur (2), Szokom (3) Lőrik (5). Csere: Orosz, Germán. Molnár (1). Sándor. Szilágyi. Jól kezdett, már 4-l-re vezetett a Dunakeszi. Ekkor hétméterest hibázott, ez felhozta a helyieket, akik fordítottak. A Pest megyei csapat érthetetlenül nagyon visz- szaesett, rosszul védekezett, s helyzeteit nem tudta értékesíteni. Még további négy hetest hibázott a vereségébe korán beletörőd-* Vasutas Ha nyer a Pest megyei csapat, tavaszi első lehetett otna. Buchard Tibor Középcsoport Szila smenti SK—Vác 28-23 (14-7) Vác, 400 néző. Szilasmenti SK: öry — Trnka (2), Tavasz (6), Bátovszki’ (7). Deák, Mihályi (7). Fábián p. Csere: Fábián F.. Szovszki (5), Paulihusz. Krizsán G. (1). V. Izzó: Bielik — Horváth (1), Hunyadkürti (2), Sári (»), Flaska. (9) Kovacsics (3). Csere: Hegyesi Rozmann (3), Makrai, Varga. A Sztlasmenti SK Csömör 9. a Vác 7 ponttal] a tarsolyában várta. a megyei rangadót, amely kitűnő időben, fölényes vendégsikert hozott. A csömöriek 2-0-ás vezetését még kiegyenlítette az Izzó. majd 7-4, 10-5 és 14-7 volt a vendégek javára, akik kitűnően védekezik öry bravúrosan védett. A második félidő 5. percében Hunyadkürti helyzetbe került Fábián P.-vel ütközött. mindketten kakaskodtak, s kizárták őket a folytatásból. A szilasmenti SK már 24-13-ra vezetett, de több százszázalékos helyzetet és büntetőt kihagyott. Ekkor az Izzó csökkentett hátrányából F. F. Dunai Kőolaj—Szegedi Felszabadulás Tsz 26-18 (11-7) Százhalombatta, i00 néző. D. Kőolaj: Szabó J. I. —Horváth Németh. Komor, Koller. Gó'lya. Eischrich. Csere: Hoffmann, Kitz- heinbaun, Boda. Bergel, Szabó J. II. Az első félidő közepétől a Dunai Kőolaj végig négy-öt góllal vezetett, a szívós ellenféllel szemben. Az előny azonban inkább az akarás. mintsem a szellemes, kony- nyed játék eredménye volt. A mérkőzés krónikájához tartozik. hogy a Szeged két darab hétméterest hibázott Jó: Koiler. H. P. NŐI NB II. Középcsoport Váci Forte—Szegedi Tanárképző 19-14 (12-6) Szeged. 100 néző. Forte: Schluch — Dónuszné 2. Vargáné, Oroszkiné 5, Herédiné 3, Jakuíyákné 4, Lánczi 5. Csere: Békési Lukács. Lázár Kitűnő kezdést követően 6-2-re megugrott a vendég váci együttes. ám ugyanolyan gyorsan lőtt az egyenlítés is. Ezt követően ismét a Forte vette át a? irányítási a szegediek a második félidőben is csak próbálkoztak a közelítéssel. A különbség azonban maradt — a váciak hazai veretlenségüktől fosztották meg a Tanárképző csapatát. Pénteken a pillanatnyi listavezető Goldberger fogadja a 2. helyen álló Váci Forte gárdáját. Nyári József 7 • . 7 ‘ \ TT^v rj —, -• . -rf -f s' £ 7-í 7'“ /. ''SÄ',* ÄP.ROJH [ I Rí 3ETES Ili Vác városi Tanács V. B. Kommunális Költségvetési üzeme felvételre keres építőipari kőművest, kövezőt és autóvillamossági szerelőt. Bérezés: gyakorlattól függően, a Munkaügyi Szabályzat szerint. Jelentkezés: Vác, Deákvári fasor 2. (Üzemgazdasági cso- port). ______________ Ku bikost és vízvezeték-szerelőt felvételre keres a gödöllői V árosgazdálkodási Vállalat, Dózsa György út 69. A NEFAG felvesz forgácsoló szakmunkást, marógépes gyakorlattal. Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezés a munkaügyön, Nagykőrös, Örkényi u. 94. A Monori Kefe- és Játékgyár nagykőrösi telepe felvételt hirdet asztalos szakmunkások és betanított szakmunkások részére, akiknek gyakorlatuk van a bútor- asztalos szakmában. Több főből álló munkabrigád jelentkezését is várjuk és elfogadjuk. _____________ A Vác és Vidéke Afész ipari szolgáltató szakcsoportja felvesz: kőműves, festő-má- zoló. bádogos, villanyszerelő, tetőszigetelő szakmunkásokat, valamint árkalkulátort és építész- tervezőt. Jelentkezni lehet: Vác, Lenin út 48. 2600. Telefon: 13- 730, (Fehér András szakcsoport elnöknél). Fizetés: megegyezés szerint. _____ Gy akorlott konyhalányokat felveszek. Nagykőrös, Tormási bisztró, Szőke._______ MHD Váci Gyes. felvételre keres időbéres és teljesítménybéres lakatos, hegesztő, betanított hegesztő-lakatos munkaerőt. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet, a gyes személyzeti osztályán, Vác, Derecskéi dűlőben. A Városgazdálkodási Vállalat felvételre keres középfokú végzettségű rendelkező férfi munkaerőt köztisztasági, , ügyintézői munkakörbe. Felvesz továbbá 2 gépkocsi- rakodót. Jelentkezni lehet: Nagykőrös. Mentovich u. 12. sz. alatt, a munkaügyön. összevont telek. 346 négyszögöles, Mono- ron, Móricz Zs. és Ságvár utca sarkán, eladó. — Érdeklődni: Kaldenekker, Ady u. 26., és Búzás. Ságvári u. 33. _______________ Gö döllőn, íMáriabes- nyő«n), Antalhegyi felső úton 298 négyszögöl telek egybe vagy megosztva eladó. Gáz, víz, villany van. Érdeklődni: Barta, Bp. 111., Gárdonyi Géza u. 50/a. 1026. __________ El adó kék busz vonalán két szoba összkomfortos, elkülönített házrész, külön bejárattal és kerttel, korszerű fűtéssel. — Cserelakást beszámítunk. Megtekinthető hétvégeken. Cím: Budakeszi, Erdő u. 99. Pesthez közel. Halásztelken, kék busz vonalán eladó sorházban 3 szintes, 3 szoba összkomfortos öröklakás, 138 nm. Lakástelefon este 6-tól: 06-26-74 487. Uj váriné. ___________ Ár verésre kerül 1985. jún. 6-án, 11 órakor a Maglód külterület 3976. túl. lap. 068/59 Hrsz. címen fekvő ingatlan 40 000 Ft becsértékben. Az ingatlan adatait, jellemzőit, az árverés helyét, az árverési feltételeket tartalmazó hirdetményt a Maglódi Tanács és Monori Bíróság hirdetőtábláján függesztik ki. Érdeklődni lehet minden délelőtt, a 835-140/104- es te1efonszámon. Bádogos szerszámok és horganyozott lemez, 100x200 mm, betegség miatt eladó. Érdeklődni: Mindszent V. Kiss Ernő u. 8. Gutt- m'ip ZoHán. Két nyugdíjas barátnő férjet keres. Fényképes leveleket ,,Szimpátia” jeligére várnak a Gödöllői Hírlaphoz. Lavan! _________ Be tonkeverő 250 literes, MIA-motormeg- hajtású, önindítóval felszerelve, gumikerékkel, pótalkatrészekkel eladó. Cegléd VIII., Sarló utca 13. Családi ház, 5 szoba, 2 előszoba, fürdőszoba, konyha, 480 négyszögöles kert. pince, több részes kamra, garázs eladó. Érdeklődni minden szombaton : Szob, Köztársaság út 19. Az állomástól 5 perc. Központhoz közeli családi ház eladó, (gazdálkodásra alkalmas). Nagykőrös. Kölcsey u. 12.______ 2 és 1/2 szobás, erké- lyes, 62 nm-es; OTP* öröklakás eladó. Cegléd, Kossuth Ferenc u. 28. II. lh. 3. em. Telefon: 16 óráig: 10- 235, 16 órától, 10-268. Eladó Tiszakécske, Tisza-parti üdülőtelepen nyaraló. (Érdért 32-es iaházzal. Érdeklődni lehet: egész nap, Cegléd, Kossuth Ferenc u. 56. L lh. VIII. 22. Gödöllőn 314 négyszögöles szőlő, körbekerítve. áron alul eladó, (még belterület). Telefon napközben: 641-160. este: 838-696. Budapesttől 27 km-re. 2 lakásos családi ház sürgősen eladó. Szép kivitelű. 4 szoba összkomfort -f garázs, pince, műhely, telekrész, A lakások egyenként is értékesíthetők. (ABC, tanács, óvoda, bölcsőde, orvosi rendelő, autó- buszmegálló 2 perc.) Igényesek érdeklődését a helyszínen, egész nap és postán várjuk. Százhalombatta, Felszabadulás út 42/a. Eladó ház, Nagykőrös V. Akácfa út 1. sz alatt. Nagykőrös, Mintakert u. 19. sz. alatti ház eladó. — Érdeklődni: Németh József, Lencsés dűlő 7. GEV mellett. Eladó 2 éves SN 51-es Simson, 4 éves Swal- be, továbbá 84-es évjáratú, 250 köbcentiméteres cross CZ. — Érdeklődni lehet: Cegléd, Felszegi út 9. szám. TZ—4K—14B kistrak- tor eladó. Szűcs Albert, — Nagykőrös, Szolnoki u. 68. Eladó cserepes tanya, a városhoz közel, a hobbitelkek közt, csendes helyen. Villany. víz, pince van és 870 n.-öles föld, betonút 5 percre. — Nagykőrös. Bokros d. 13., gyár háta mögött, Kört vei y es iné. Nagykátán, külterületen 2 szoba, fürdőszobás ház sürgősen eladó. Érdeklődni lehet: Nagykáta. Költői An na _u. 7. Kelemen. Dabas ít. központjában eladó 72 nm-.es, 2 és fél szobás összkomfortos öröklakás 4- garázs. 800 ezer Ft kp. 4- OTP Mező Imre u. 1, Gyurmán. Sürgősen eladó 3 szobás, tetőtér-beépí- téses, ül családi ház, teljes komforttal. Ar: 750 000 Ft 4 OTP-át- vállalás. Monor. Malomhegy 4. Horváth Jánosa _____________ Mo noron, a Mezőgéppel szemben levő utcájában eladó 198 négyszögöles építési telek, a rajta levő anyagokkal, sóder homok, faanyag. Érdeklődni: Vidovenee Milánná, Monor. Csokonai u 37. Eladó a Monor. Mun- kásfír u. 48 számú családi ház. 150 néev- szögöles telken. Érdeklőim 3 heivszfnen vagy a s^oleáltaióház- ban telefonon: ?B? üllőn, az Öregszőlőköz 8. szám alatti 3 és fél szobás, új, összkomfortos családi ház sürgősen eladó. Érdeklődni a helyszínen. egész nap.________ Eladó Monori-erdőn 300 négyszögöles ikertelek, egyben vagy megosztva, egy lakható szobával + víz, villany. Érdeklődni: naponta 18 után, Gyömrő. Vadvirág u. 21. sz. Eladó Nagykőrös. Bárány u. 2/a fszt 1. szám alatt 2 és félszobás OTP-lakás Érdeklődni* 18 órától Hajdúszoboszló, Bánóinkért Akácfa u. 39. sz. alatt kétszintes üdülő eladó. Érdeklődni: Varga József Debrecen. Szatvori u 9 P 12-es Pannónia. 250 köbcentiméteres. 15 Qzer km-rel, kitűnő áúaootban, sürgősen e7adó. Érdeklődni lehet munkaidőben 8—16.30-ig. Cegléd. 10- 09 fpiofonon Családi ház tetőt érbeébítéses 300 n-öles tplpkket eladó Tnáros riot's?; Sándor őt 4/A,, Gödöllő, Rónai Dezső u. 4 emeletes, kertes ház, az ATE közelében, azonnal beköltözhetően eladó. Pet- rovics. Eladó kertes ház, Nagykőrös, Maros u. 20 Érdeklődni: szombat és vasárnap 10—IS óra között. _________ Új szilvás! ház eladó, 1600 négyszögöles, gazdálkodásra is alkalmas telekkel. Érdeklődni lehet: Tápió- szőlős. Felszabadulás útja 79.___________ Ba betta kismotor el-' adó. — Érdeklődni: Nagykőrös, Töhötöm u. 8.. 15 óra után. Ugyanitt esküvői ruha kiadó. Kétszintes, három szoba, hallos, kertes családi ház, garázzsal, melléképülettel, fűthető fóliasátorral eladó. Nagykőrös, Abo- nyi út 15. Érdeklődni lehet, naponta 18 órától és hétvégeken egész nap.___________ Eladó: 25 db 7-8 m-es tölgyfa gerenda. Érdeklődni lehet: hétfőtől péntekig 8—14 óra között, a (26) 74- 517-es telefonon. ÜN-es frsz. 1200-as Lada eladó. Vác, Boty- tyán utca 49. Vuts oazak nedves épületek utólagos szigetelése gyorsan, olcsón garanciával. Tel.: 134-975 Bodor- kos Károly, Bp., Fa- 'éu ■-*- u 6 102? 3 szobás, OTP-örökla- kás, garázzsal együtt eiadó. Nagykőrös, Ceglédi út 20. II. 51. 5 óra után.___________ Na gykőrösön, a Bállá Gergely utcában beépíthető telek eladó. Érdeklődni lehet, a Bállá Gergely u. 66. sz. alatt,____________ Te lek eladó Kisoroszi köszségben. Érdeklődni (bármikor): a Vác. 10-418-as telefonszámon___________ Ko mfortos családi ház eladó. Nagykőrös, Enr esi út 34.___________ Tr abant. Wartburg, Lada, Moszkvics, Skoda. Volkswagen 1300, 1500, 850 és 500 Fiat bontott alkatrészek, szivattyúk, villany- motorok és egyéb műszaki cikkek nagy választékban. Nagykőrös, Kossuth Laios u. 11. sz. alatt. Molnár János használtműsza- kicikk-kereskedö. 65 évea özvegy, ala-; csony, asszonyszerer tő, nyugdíjas vagyok.' Szeretnék házasság céljából hasonló, •alacsony, kisigényű, barna asszony, nem dohányzó ismeretségét megtalálni. Cím: Ku- ezor Sándor. Nagykor rös, postán mar ad ó. ; A szentendrei Móricz Zsigmond Gimnázium; zárt láncú Iskolar televíziójába technikusi munkakör betöltésére szakembert keres. Jelentkezni ler hét: a Római sánc út 1. szám alatt, az Iskolában._____________ Építkezik, felújít, fuvaroz, anyagbeszerzési gondja van? Forduljon ,„MOZAIK” GMK-hoz, Gödöllő, Palota kert 6. Tel.: (28)-20-230. Tüzelő- és építőanyag-telep nyílt Val- kó, Szabadság úton. Kapható: hazai és importált szénfajták, kazánszenek. Mindenfajta építőanyag, padló-, lapcsempe-, fürdőszoba-felszerelés, tégla, cserép, cement, mész és faáru, nagy választékban. Házhoz szállítás, vidékre is. ____ Vi dékieknek! Nyelv- tanítás 90 forinttól, havonta levelezéssel, angolul. németül, franciául, oroszul, olaszul. spanyolul, telefonon (835-761), Doktor Farkas külföldi diplomás szaktanár. Budapest Tábornok m)«7onopv n i<J 3 kefés autómosó berendezés és autóemelő eladó. Eger Breznai út 21. Telefon; 12-970. Montovai Mik’ns Szociális otthon (Sződ- íigét). felvételre kérés áúatgondozót és segédmunkást. Jelentkezés: a helyszínen. A KISZ KB politikai Képzési Központja (Sződliget) takarítót keres felvételre Jelentkezés; az 52-023-as telefonszámon va^y Sződligeten személyesen. A GEV nagykőrösi üzemegysége felvesz 800-as szalagfűrész gépre gépmunkáso- kaf és Jeszedőket, valamint gépi sz<'ge- zőket. Telefon: 228.