Pest Megyei Hírlap, 1985. május (29. évfolyam, 101-126. szám)

1985-05-25 / 121. szám

1985. MÄJIJS 25., SZOMBAT

Egy mondat a határozatból

Erősítendő tulajdonosi tudat

Váljék világossá a közgondoSkodásbcli képtelenség

Szándékosan éles, végletes a szembeállítás: egy esztendő alatt — 1984-ben —, a megyében az összes közvádas bűncselekmény hatvan százaléka tartozott a vagyon elleni bűnesetek közé. Ezen belül kétharmad a személyek javait, cgyharmad a társadalmi tulajdont károsította.

Vajon tényleg csupán így, ezekkel az esetekkel károsodott, rövidült meg közös jószágaink tárháza? Avagy — tetszik, nem tetszik — ide tartozik ezer minden más is, a fölös, rosszul felmért hasznú beruházás, a szervezetlenség, a kapkodás miatt hol túlhajszolt, hol tétlenségre kárhoztatott gép, berendezés, az elpocsékolt műtrágya, alapanyag, az értelmetlenül, mert haszon nélkül elillan- tott energia úgyszintén?

Szoros

egységet

Elkerülve a sértett hangú tiltakozást: nem arról van szó, hogy tolvajokkal, sik- kasztókkal, csalókkal, rongá- lókkal, orgazdákkal, a társadalmi "tulajdon sokféle más megvámolójával egy sorba állítanánk azokat, akik akaratlanul — de korántsem ártatlanul! — rossz sáfárai a közös birtofctárgyak egy-egy csoportjának. Az éles szem- beállítással mindössze azt szerettük volna elérni, hogy világossá váljék a közgön- dolkodásbeli képtelenség. Annak képtelensége, hogy a társadalmi tulajdon értő óvása, megőrzése egyenlő a korábban említett minden rendű- ranigú csirkefogók lefülelésével, szoros pórázra fogásával, a vagyonvédelmi rendszabályok betartásával.

Ez a szemlélet — és az annak nyomán kialakult gyakorlat — messzire gyűrűző veszedelmes hatások gerjesztője, hiszen azt sugallja, ahol nincsen csaló, sikkasztó, tolvaj, ott a társadalmi tulajdonnal — annak védelmével, kamatoztatásával, gyarapításával — minden rendben van, Hazánkban a termelőeszközöknek szinte a teljes egésze állami, szövetkezeti, azaz szocialista tulajdon.. Megegyező a helyzet a megyében az előbbivel. A védelem — csupán a megye iparában az állóeszközök értéke meghaladja az 53 milliárd forintot — azután a gyarapítás — 1980. és 1984. között a megyében, a szocialista szektorban 59,6 milliárd forintot adtak ki beruházásokra —, továbbá a.z adottságokban rejlő előnyök maradéktalan kamatoztatása nem külön-külön feladatot, hanem szoros egységet alkot. A három tényező közül egyik sem a másik ellenében valósiul meg — az egymást kizáró megvalósítás lehetetlen —, hanem logikus összefüggések, kölcsönhatások láncolata tapintható ki itt. Mégis, a tapasztalatok azt mutatják, ezekre az összefüggésekre, kölcsönhatásokra jut a legkevesebb figyelem, egy-egy részitényezóre még igein, a háromra együtt azonban csupán szabályt erősítő kivételként.

Ezeknek a logikus összefüggéseknek, törvényszerű kölcsönhatásoknak a legfontosabb csomópontját a Magyar Szocialista Munkáspárt XIII. kongreszusának határozata így jelölte meg: „Erősíteni kell a dolgozók tulajdonosi tudatát, növelve érdé kéltségükét a termelőeszközök hatékonyabb működtetésében, fokozottabban bevon va őket a döntésiek előkészí tésébe és a végrehajtás el lenőrzésébe”.

Ne födje az emlékezés megszépítő púdere a múlt szeplőit: a tulajdonosi tudatról évtizedek alatt sok milliónyi szó esett beszédekben, cikkekben,, tudományos tanácskozásokon és politikai gyűléseken. Fokozatosan és iassan ismertük fel, hogy a szavak mellé más is kell. Olyan társadalmi-gazdasági, politikai-szabályozási környezet, módszertár, amely megteremti a szavak igazolhatóságának feltételeit a gyakorlatban. Ennek a felismerésnek a valóságban való érvényesítését — ne maradjon az igazságnak ez a darabja sem háttérben —, nem csupán a puszta belátás, a politikai érzékenység serkentette, hanem egyre sürgetőbbé tették, teszik a gazdálkodós gondjai is. Az olyan gond például, mint az, hogy a megye termelőágazataiban az állóeszköz-állomány a nyolcvanas évtized eddig eltelt esztendeiben átlagosan négy százalékkal bővült tizenkét hónaponként, a termelésnél — egy-két százalékkal —, nagyobb mértékben. Es ez rendkívül kedvezőtlen folyamat, mert egyre nagyobb ráfordítások fejében — ma a megyében a jelentősebb ipari fejlesztések értéke százmillió forintnál kezdődik, két évtizede évente egy-két ilyen beruházás akadt — egyre kisebb fajlagos jövedelemhez juttatja a népgazdaságot.

Nemcsak

szavakban

Sajnos, nem ez az egyetlen elgondolkoztató jel arra, hogy a szocialista tulajdonban rejlő lehetőségek nagyobbak, mint amekkorák a tényleges eredmények. Ver- senyképességre, korszerűségre, a tartalékok — a megerősödő tulajdonosi tudat által feltárható tartalékok —, hasznosítására vet fényt az a keserves tény, hogy négy esztendő alatt, 1981 és 1984 között a kiviteli és a behozatali árak számunkra kedvezőtlen viszonya okán — 47— 48 milliárd forintot tettek ki cserearány-veszteségeink...! Az ilyen és hasonló tények fennmaradásában jelentős része van az érdekeltségi rendszer gyengeségének, ellentmondásosságának. A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest Megyei Bizottsága jelentése, amely a megyei pártértekezleten került megvitatásra — 1985.

március 2—3-a, Gödöllő —, a nyers valóságot rögzítette, amikor kimondta: „Az üzemek jelentős része még nem él kellően a belső érdekeltségi rendszer javításában rejlő ösztönzési lehetőségekkel. A vállalatok belső irányítási rendszere számos helyen még túlzottan centralizált. A gyárak, a gyáregységek, a telepek döntési hatásköre szűk, belső érdekeltségi rendszerük alacsony hatásfokú”.

Természetesen kiemelhetünk a mérleg másik serpenyőjéből is példákat, amelyek a tulajdonosi tudat bővülő köréről, lehetséges elmélyítéséről tanúskodnak. Bizonyos, hogy nem pusztán műszaki, szervezési intézkedéseknek, hanem a tulajdonosi tudat közvetlenebb érvényesülésének is köszönhető: a megye mezőgazdasági

üzemeiben 1981 és 1984 között öt százalékkal csökkent az energiafelhasználás, az iparban ennek mértéke tizenhét százalékot tett ki. Tavaly azonban már érzékelhetővé lett a kifulladás'... A talajmuveiés, a terményszántás új, energiakimélő és a megyéből országos térhódításra útnak induló módszereinek kialakításában, elfogadásában és alkalmazásában nagy valószínűséggel az is közrejátszott, hogy a népgazdaságnak ezen a terepen a tulajdonosok folyamatosan érzékelhetik tulajdonosi lehetőségeiket, azt, hogy érdemes beieszetni a döntésekbe, a végrehajtás mikéntje senkinek sem magánügye, s hogy az ellenőrzés nem bizalmatlanság, hanem a munka természetes része.

Emlékeztetünk a szocialista brigádvezetők VI. országos tanácskozására — 1983-ban

—, ahol a felszólalók nem a brigádmozgaiom értelmét, célját vonták kétségbe, hanem éppen a formalizmust kárhoztatták, azt bírálták, hogy a gazdasági vezetés — tisztelet a kivételnek — a puszta végrehajtó szerepet szánja ezeknek a közösségeknek. E kollektívák erejére, súlyára, a bennük rejlő lehetőségekre fényt vet az az egyetlen adat, hogy a megyében a brigádok száma tízezer, a tagoké 120 ezer felett van...! Ahhoz azonban, hogy bölcsői lehessenek, legyenek a tulajdonosi tudatnak, nem elég, ha akkor gondolnak rájuk, amikor baj van, amikor túlmunka kell... Utalhatunk, mint a tulajdonosi tudat lehetséges megnyilvánulására, az újítómozgalomra, amelynek keretén belül a megyében évente hat-hétezer korszerűbb, takarékosabb megoldást dolgoznak ki az alkotók, s amelynek gazdasági eredménye egy-egy tizenkét hónapos időszakban 800—900 millió forint között van.. Szó sincsen tehát arról — amint ezt, sajnos, még politikai, társadalmi szervezetek gyűlésein is hallani —, mintha hiányoznánaik a lehetőségek, a formák a tulajdonosi tudat erősítésére, s vele a társadalom vagyonának jobb kamatoztatására, egyéni és közös érdekeltség ös&zeka p-cs olá sá Végre

a gyakorlatban

A legutóbbi két-három esztendőben már érzékelhető, bizonyos értelemben látványos jelei vannak az érdekeltség fokozásénak a termelőeszközök célszerű kamatoztatásánál. Amit nemcsak a jövedelemszabályozás korszerűsítése fémjelez — mert e kamatoztatás korántsem attól függ, kinek mennyit fizetnek! —, hanem például az új vállalkozási formák, lehetőségek, az egységes érdekeltségi alapok stb. ugyanezt teszik. A döntések előkészítésébe történő bevonása a tulajdonosoknak olyan újdonságokkal társítható, mint a vezetői kinevezések pályázati rendszere, az új vállalatirányítási formák, az előzetes konzultációk előírása a többi között a bizalmi testülettel. A végrehajtás, annak ellenőrzése szintén gazdagodó eszköztárral mutatkozik meg napjainkban — utalunk itt az ellenőrzés jogilag megszabott és annál még tágabb kereteire egyaránt —, azaz néhány év alatt több történt, mint korábbam évtizedek alatt. A gyakorlatban, az érzékelhető valóságban történt ez a több. S ez a lényeg! Ez a haladásnak az egyetlen lehetséges további útja, módja.

Mészáros Ottó

Magunknak okozunk kárt

Az emberek védelmében

IWsffyck a József körúton. Az egyik sarkán csődület. Nem ritka látvány ez errefelé. A hangulat erősen zaklatott, tett- legességre utaló szófoszlányok jutnak a fülemig, — őt kellene így kihajítani — szitkozódik egy izgatott hang. No, helyben vagyunk, mondom magamban, és eredménytelenül keresgélem a felháborodás okozóját, majd odafordulok az egyik acsarkodóhoz: mi történik itt? — Nézze — mutat a földre — ezt a szerencsétlent kidobták egy robogó autóból. — Most veszem csak észre, hogy a földön jókora eb fekszik mozdulatlanul. Nagyon értelmetlen lehet az ábráza- tom, mert egyszerre többen is magyarázni kezdenek, ám az összekuszálódott szólamokból nem vagyok képes többet kihámozni, mint amit már úgyis tudok. A kérdéses gépkocsi rendszámát pedig nem figyelte meg senki. Az emberek szétoszolnak, indulok én is, de nem tudok szabadulni a látványtól. Mi lesz most ezzel az állattal? Nem nehéz elképzelni.

Néhány napra azért sikerűi

megfeledkeznem a kutyákról. Aztán vasárnap a még bekerítetten budakalászi telken szőlőt ültetek. Körülöttem tesz- vesz a család. Már közel a naplemente, amikor a kisebbik fiam odajön: — Apa, emlék-1' szel arra a kis fekete kutyára, amelyik ősszel idehúzódott a kölykével a gerendák alá? Azt hiszem megint itt van, de most olyan furcsa, nem morog és nem mozdul. Gyere nézd meg!

Fölhajtóm a fóliát, inkább csak sejteni lehet mint látni, hogy ott az állat. Gyanúsan csendes és mozdulatlan. Az émelyítő bűz aztán mindent elárul. A nap közben a domb mögé fordul, gyorsán sötétedik, nincs már idő szétbontani a farakást. Ott marad hát a tetem a következő hét végéig.

Emiatt aztán egész héten rossz a kedvem és állandóan eszembe jut: mikor pusztulhatott el? A szomszédok azt mondják, hogy ősz óta nem látták. Valaki úgy emlékszik, hogy ott, a falu felé lakik valahol a gazdája. Többen is látták amikor bottal verte, meg rugdosta, mert már nem kel-, lett neki.

Amikor a gyerekeim felfedezték a letakart gerendák alatt, október lehetett. Barátságtalanul morgott, hiába dug- dosták orra alá az ennivalót, nem volt hajlandó barátkozni. Ha a telken voltunk, előbb- utóbb behúzott farokkal elfutott valahová, és amíg ott tartózkodtunk, nem jött vissza. Pedig sohasem bántottuk.

A tél folyamán kétszer Is fönn jártam a hegyen. Érintetlen volt a hó, nem emlékszem kutyanyomokra a farakás körül. Mióta feküdhet ott kimúlva? Éhen pusztult el vagy a hidegtől? Talán a sérüléseit nem bírta? És mi lett a köly- keivel? Jó lenne tudni, hogy ki a gazdája. Különben mindegy. Vasárnap szét kell majd bontani a gerendákat, kiszedni valahogyan és eltávolítani.

Meggyőztem magam, hogy írni kell róla-. Megkezdem a módszeres tájékozódást: és fura dolgokat, tudok meg. például, hogy a fóti kutya- menhelyt már régen felszámolták, Vasadon viszont létrejött egy másik hasonló. Sintért vagy gyepmestert ne keressek a telefonkönyvben, mert a hivatalos nevük eb- rendészet, de így sem találom. Kapok két telefonszámot, de vagy foglalt vagy nem veszik fel a kagylót.

Keresem az Állatvédő Egyesületet. A főtitkár, dr. Kárpáti Attila örül, hogy végre valamelyik laptól érdeklődnek. Tőle tudom meg, hogy Magyarországon nincs még semmiféle állatvédelmi törvény. Alti elzavarja vagy kóborolni hagyja a kutyáját, legfeljebb szabálysértést követ el.

A gazdátlanul kóborló kutyák száma pedig növekszik.

A fővárosban évi négyezerre becsülhető a számuk, és a megyében sem lehet sokkal kevesebb. Az ebrendészet évente mintegy két, két és fél ezer kutyát fog össze, ezeknek elenyésző hányadát kiváltják, a többiből vagy kísérleti alany lesz, vagy túlaltatják. Megtudom, hogy vannak élelmes emberek, akik havi húszezret is összeügyeskednek kísérleti célra eladott macskákból. Honnan lehet annyi macskát összeszedni, nem kell hozzá sok fantázia.

Felhívom a kérdéses vállalatot. Megtudom, hogy dr. Szabónétól kérhetek tájékoztatást a kísérlett állatokról. Amikor azt is megmondom, hogy miért keresem, akkor viszont közlik, hogy nem tudják adni, nincs bent. Elmondom: az érdekelne, valóban átvesznek e kísérleti célra állatokat magánszemélyektől. — Minden további nélkül — mondják készségesen. Ám a további kérdéseim már úgy látszik kényelmetlenebbek, mert megszakad a vonal.

Fe! sem merném hívni a

szűcsöket, akik kutyagereznát is árusítanak. Mi jogon zaklatnám őket. Viszont eszembe jut Péntek, a Luppasziget- tel szembeni nyaralók kedvence. Intelligenciáját az egész környék csodálta. Hozzánk — különösen a három gyerekemhez — szoros baráti szálak fűzték. Hatéves korában nyomtalanul eltűnt. A gazdája valósággal belebetegedett. Mi is, főleg, amikor megtudtuk, hogy lopják a német juhász kutyákat ügyelőnek.

Maxinak azonban — elfajzott boxer lévén — nem volt dekoratív bundája. FIosszú vándorlásai alatt annyi sérülést szenvedett, hogy hegek borították az egész testét. Egyszer Esztergomból szökött vissza a lakótelepre és hozzánk kéredzkedett Néhány nap múlva — a környéken több helyre kifüggesztett felhívásunk alapján — rátalált és elvitte tőlünk a gazdája. Aztán egy idő múlva elajándékozta. Azt mondta, Olasiz- liszkára, és elégedetten tette hozzá, hogy onnan már nem tud majd visszaszokni. Csaknem egy év múlva Max ismét megjelent. A gazdáját

nem Kereste. Nálunk boldog volt, Kiegyensúlyozol! es megnatóan alKairnazkoüó, de a Lukasban nem mar cult meg egyedül. Ha magára hagytuk, orjöngeni kezdet. Egyszer a negyedik emeleti erkélyről is utánunk akart ugrani. Több mint egy hónapig tartottuk úgy, hogy reggel felnyakör- vezve, biiétájan névvel, címmel es telefonszámmal a ház kapuja eiott hagytuk. Estere mmuig megjött.

Így azouoan nem szabad kutyát tartani. Kerestünk hát gazeiat a számára kertes ház-, oan. Egy fóti családhoz adtuk, ahonnan két hét múlva éltunt. Azóta nem tudunk róla.

A kutyák igen nagy százalékának ilyen a sorsa.

Idáig jutottam, amikor felvetődött bennem a kétkedő kérdés: ki a csudát érdekel- nek majd íelindult soraim. Hiszen az Állatvédő Egyesület főtitkára is hiába kilincsel hónapok óta, erdeklelenség- gel Keli szembenéznie. Pedig szinte mindennapos hír az újságokban a gazdátlanul kóborló kutyák által megihara- pott gyerekek, felnőttek esete. A veszettség elleni védőoltás — amit pedig ilyenkor muszáj beadni —, ma sem veszélytelen az emberre. Egy vasad! kutyamenhely nem megoldás, bármilyen dicséretes is ez a magánkezdeményezés.

Slir^ÖSCn szükség van jól átgondolt és egyértelműen megfogalmazott állatvédelmi törvényre. Igenis, minden egyéb fontos gondjaink mellett erre is figyelnünk kell. Sokkal több kárt okoztunk mostanáig — felelőtlenségből, kapzsiságból és tudatlanságból — a bennünket körülvevő állatvilágban, hogysém tovább odázhatnánk az érdemi intézkedést.

Elég szomorú, hogy önmagunktól kell védeni a természetet, de ha már így van, azt is be kell látnunk végre, hogy minden életet tiszteletben kell tartani saját érdekünkben, még a kutyákét is, mert még velük sem lehetünk büntetlenül embertelenek.

S. Tarkó Endre

Ellenőrzés a csőben

A képünkön látható hatalmas cső csupán egy alkotóeleme annak az olvasztókemencének, mely a Kohászati Gyárépítő Vállalat tápiószelei gyáregységében készül. A hegesztések varratainak ellenőrzése igen nagy figyelmet igényel. Tóth Lajos aprólékos munkával kontrollálja a minőséget.

, Veress Jenő felvétele