Pest Megyei Hírlap, 1985. május (29. évfolyam, 101-126. szám)
1985-05-23 / 119. szám
PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! JlllljP AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGÉ ES A MEGYEI TANACS LAPJA XXIX, ÉVFOLYAM, 1X9, SZÁM Ára: 1,80 forint 1985. MÁJUS 23., CSÜTÖRTÖK MA:--------------------Jele itek a választók között (3. oldat) Hogyan tovább, VOSS? (7. oldal) Álló gépkocsinak ütközött (8. oldal) Párt- és állami vezetők a BNV-n Megnyílt a tavaszi vásár Huszonhét ország és Nyugat- Berlin mintegy kétezer kiállítójának részvételével szerda délelőtt a kőbányai vásárvárosban ünnepélyesen megnyitották a 81. Budapesti Nemzetközi Vásárt, a beruházási javak szakvásárát. A megnyitó ünnepségnek nem kedvezett az időjárás, a szakadó eső miatt a főtér helyett a B-pavilonban gyülekeztek az ünnepség vendégei. Megjelent Grósz Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a budapesti pártbizottság első titkára, Pál Lénáid, az MSZMP Központi Bizottságának titkára. Marjai József, a Minisztertanács elnökhelyettese, továbbá az Elnöki Tanács és a kormány több tagja. Részt vett a megnyitón Pest megye képviseletében Kraszna! Lajos, a megyei pártbizottság első titkára, valamint Lénárd László titkár. Ott volt a diplomáciai képviseletek számos vezetője és tagja. s a hazai és a külföldi kiállítók több képviselője. A Himnusz elhangzása után Olle Herold, a Nemzetközi Vásárok Szövetségének elnöke üdvözölte a megjelenteket, a BNV szervezőit és résztvevőit. Ezután Veress Péter külkereskedelmi miniszter mondott beszédet. Bevezetőben elmondotta, hogy az idei tavaszi vásáron a tavalyinál hat százalékkal több, 1960 hazai és külföldi cég képviselteti magát. A szocialista országok vállalatainak növekvő érdeklődését mutatja, hogy kiállítóik száma 26 százalékkal meghaladja a múlt esztendeit. A tavalyihoz hasonló számban érkeztek kiállítók a nem szocialista országokból. de a korábbinál nagyobb kiállítási területen mutatják be újdonságaikat. A hazai vállalatok érdeklődése is nőtt, a múlt évinél tíz százalékkal többen vesznek részt a tavaszi BNV-n. A Szovjetunió köztársaságai közül a tavaszi vásárokon most először mutatkozik be Azerbajdzsán. — A vásár rendezői az idén különösen törekedtek arra, hogy gazdaságpolitikai, iparpolitikai céljainkkal összhangban álló áruösszetételt mutassanak be — hangsúlyozta Veress Péter. A magyar népgazdaság helyzetéről szólva kifejtette: A Budapesti Nemzetközi Vásár megnyitásának ünnepélyes pillanata, Veress Péter külkereskedelmi miniszter átvágja a nemzetiszinü szalagot gazdasági egyensúlyunk még meglehetősen törékeny, lassú a termelés szerkezetének átalakítása. Célunk olyan gazdasági növekedés megalapozása, amely biztosítja a külgazdasági egyensúly megőrzését és egyben adottságainknak megfelelő szerkezeti változásokat eredményez. A külkereskedelmi miniszter ezután arról szólt, hogy Magyarország számára meghatározó a nemzetközi gazdasági kapcsolatok fejlesztése. Kiemelte: a magyar nép megkülönböztetett jelentőséget tulajdonít a Szovjetunióhoz, annak népeihez fűződő politikai és gazdasági kapcsolatoknak. Tovább bővül Magyarország együttműködése a szocialista országokkal, hazánk részaránya a KGST-országok egymás közötti forgalmában az 1960. évi 7,2 százalékról 1984-re 8,6 százalékra nőtt. Dolgozunk a KGST-tagországok legutóbbi felső szintű értekezletén kijelölt programok megvalósításán. — A csúcsértekezlet határozatának lényeges része a kelet —nyugati kapcsolatok kérdéseiben kialakított álláspont, amely hangsúlyozza, hogy a tagországok készek kereskedni minden állammal, fejlettségi szinttől és társadalmi berendezkedéstől függetlenül, egyenjogú alapokon, kölcsönösen előnyös módon. A protekcionizmus terjedése, a kereskedelemkorlátozó intézkedések széles körű alkalmazása azonban veszélyezteti a nemzetközi kereskedelem fejlődését és kedvezőtlen feltételeket teremt az olyan nyitott gazdaságú kereskedő nemzetek számára, mint amilyen hazánk. Annak vagyunk hívei, hogy a nemzetközi kereskedelempolitikában a deklaráció és a gyakorlat összhangban legyen. Ezután sikereket kívánt a kiállítók munkájához, és megnyitotta a 81. Budapesti Nemzetközi Vásárt, amely egyúttal a 13. a tavasz} szakosított vásárok sorában. ismerkedés körsétán a sokszínű bemutatókkal Grősz Károly, a Budapesti pártbizottság első titkára (középen) a Mechanikai Müvek standjánál Heinrich János vezérigazgató ismertetését hallgatja A megnyitó részvevői ezután körsétát tettek a vásárban. A B-pavilonban a Tiszai Vegyi Kombinát, a Hungária Műanyagfeldolgozó Vállalat, a Graboplast, a Taurus, a Bu- dulakk kiállításával ismerkedtek. A 18-as pavilonban pedig az építőipar kínálatát vették szemügyre. A Váév-Bramac Kft magyar—osztrák vegyes vállalat képviselői például elmondták, hogy új üzemük június 30-án kezdi meg a termelést. Veszprémben az idén még hétmillió darab beton tetőcserepet gyártanak, s jövőre az éves termelés eléri "a húszmilliót. A 16-os pavilon is sok látnivalót kínált, így a Villamos- szigetelő és Műanyaggyár új termékcsaládját, az Erősáramú Tervező és Szerelő Vállalat 400 voltos kapcsolóberendezése vívta ki a vendégek érdeklődését, hiszen ebből már több ezer darabot szállítottak a paksi atomerőmű építéséhez. Legújabban pedig szovjet partnerükkel tárgyalnak a kapcsos- lók exportjáról. A Ganz Villamossági Művek termékei éppúgy lekötötték figyelmüket, mint a 23-as pavilonban az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság által kiállított hatvan számítógépes rendszer. (Folytatás a 2. oldaton) A VSZ katonai tanácsának ülése Jubileumi konferencia A Varsói Szerződés tagállamai egyesített fegyveres erői katonai tanácsának budapesti ülésén részt vevő küldöttségek szerdán jubileumi hadtudományi konferencián vettek részt. A védelmi szövetségnek az elmúlt három évtizedben betöltött szerepével és továbbfejlesztésének kérdéseivel foglalkoztak. Anatolij Gribkov hadseregtábornok, az egyesített fegyveres erők törzsének főnöke értékelte a védelmi szövetség eddigi tevékenységét, majd részletesen szólt azokról a javaslatokról, amelyeket a Varsói Szerződés tett a politikai és a katonai feszültség csökkentésére. Rámutatott: a szerződés meghosszabbítása kifejezi a szövetséges szocialista országok testvérpártjainak és népeinek azon akaratát, hogy továbbra is erősítik egységüket, egyeztetik tevékenységüket a nemzetközi életben, törekednek a szilárd béke megteremtésére földünkön. Ezt követően a tárgyalócsoportok képviselői szólaltak fel. Mórocz Lajos altábornagy, honvédelmi minisztériumi államtitkár korreferátumában kiemelte: a Varsói Szerződés az európai szocialista országok történelmi, politikai és védelmi szövetsége, amely egy országot sem fenyeget, s egyetlen célja volt és marad, a béke megőrzése, a szocializmus vívmányainak védelme. Befejezésül a tagországok közötti katonai együttműködés különböző területeiről, eredményeiről szólt. A konferencián részt vett Oláh István vezérezredes, honvédelmi miniszter, valamint a Honvédelmi Minisztérium katonai tanácsának több tagja és számos meghívott vendég. Szeminárium Ráckevén Az innovációról Szerdám befejeződött Ráckevén az a háromnapos nemzetközi szeminárium, amely az UNESCO megbízásából az alkalmazott kutatás és innováció irányításának kérdéseivel foglalkozott. A tanácskozás résztvevői ajánlást juttatnak el az UNESCO főtitkárának, amelyben javasolják: a nemzetközi szervezet fordítson fokozott figyelmet az innovációval kapcsolatos kutatásokra, azokat vegye fel munkaprogramjába. Számvetés négy évtizedről A kapcsolatok ezer szála A bemutatkozás harmadik napján A Pest megyei barátsági hét keretében tegnap délután került sor Bíró Gyula, az MSZBT főtitkárának előadására, aki az MSZBT négy évtizedes munkáját tekintette át a kezdetek' tői napjainkig. Az eseményen jelen volt Alekszandr Gri bovszkij, a Szovjet Kultúra és Tudomány Házának Igazgató- helyettese és Méd Alfréd, a megyék közti nemzetközi barátsági munkát koordináló bizottság elnöke. Mint Bíró Gyula elmondotta, a mai MSZBT 1949-ben alakult Magyar—Szovjet TársaIsmét közszemlére teszik Választók nyilvántartása A helyi tanácsok végrehajtó bizottságai a választók nyilvántartását május 24. és 28. között ismét közszemlére teszik. Első alkalommal április 5. és 12. között volt közszemlére téve. Az azóta eltelt idősziaik változásai — például elköltözés, elhalálozási, választójog megszerzése — miatt kerül sor a módosított nyilvántartás kifüggesztésére. A nyilvántartásba újólag felvett választópolgárok erről értesítést kapnak. Az a választópolgár, aki a módosított nyilvántartásban sem szerepel, vagy választóFüzesgyarmati jelentés Elfojtották a kitörést Szerda estére elfojtották a füzesgyarmati oiajkitörést. A 107-es kútnál, amely, hétfőn hajnalban tört ki, a védelem tagjai szerda délelőtt rögzítették a kitörésgátlót. A részsiker ellenére ekkor még nem szűnt meg a veszély. Ahhoz ugyanis, hogy a gáz-, olaj- és gazo- linömlés megszűnjön, a kitörésgátlót el kellett zárni, de visszahelyezése közben a her- metikus elzárást megteremtő tömítőgyűrű megsérült és elmozdult a helyéről. A kitörés, védelmi brigádoknak a robbanásveszélyes gázfelhőben, nagy erőfeszítések árán délutánra sikerült a tömítőgyűrűt helyreilleszteni, A kitörésgátló lezárásának döntő műveletére 18.00 órakor került sor, és 12 perc múlva megszűnt az olaj, gáz és gazolin két és fél napig tartott kiáramlása: a füzesgyarmati 107-es olajkút kitörését elfojtották. jogáról még nem kapott értesítésit, jelezze ezt szóban, írásban vagy telefonon állandó lakóhelyének tanácsa végrehajtó bizottsága titkáránál és ő a szükséges intézkedéseket megteszi. Ha a választópolgár állandó lakóhelye a nyilvántartás összeállítása után megváltozik, az új lakóhelye szerint Illetékes tanács végrehajtó bizottságától június 7-ig kérje felvételét a választók nyilvántartásába. A kérelemhez csatolja a korábbá lakóhelye szerint illetékes tanács végrehajtó bizottságának igazolását arról, hogy a választók nyilvántartásában szerepelt, és onnan törölték. Ilyen igazolás birtokában a választópolgárt június 8-án a szavazatszedő bizottság is felveszi a választók nyilvántartásába, és lehetővé teszi számára a szavazást. Akik a választás napján előreláthatólag nem tartózkodnak lakóhelyükön, azok június 7-ig kérjék tartózkodási helyükön nyilvántartásiba való felvételüket. Ehhez mutassák be az állandó lakóhelyük szerint illetékes helyi tanács végrehajtó bizottságának igazolását választójogukról. Az igazolás alapján június 8-án a szavazatszedő bizottság is lehetővé teszi a választópolgár számára a szavazást, de az ideiglenes tartózkodási helyen csak az országos választási listára lehet szavazni. m * Bíró Gyula, az MSZBT negyven esztendejéről tartott előadást ság néven, de a kapcsolat jóval távolabbi múltba nyúlik vissza, a nagy októberi szocialista forradalom idejéig, amikor százezer internacionalista harcolt, a forradalmárokkal vállvetve. Ez közismert tény a Szovjetunióban, de az MSZBT munkájával arra törekszik, hogy ne csak a múltbeli kapcsolatokat ismerjék, hanem minél többet tudjanak a Szovjetunió népei a mai Magyarországról is. Az évtizedek során jó kapcsolatot sikerült kiépíteniük a különböző társadalmi szervezetekkel, a Hazafias Népfronttal, a KISZ-szel, az Országos Béketanáccsal. így velük és a Szovjet Baráti Társaságok Szövetségével igyekeznek minél szélesebb hatókörűén dolgozni, a két nép barátságát elmélyíteni. Tevékenységüket sokrétűen segítik és támogatják a Szovjet Kultúra és Tudomány Házának munkatársai. Nemcsak a mostani rendezvénysorozat, hanem a Pest megyében működő, több, mint nyolcvan tagcsoport munkája is bizonyság arra, hogy egyre több szálon kapcsolódik a két nép egymáshoz. N. E. A szerdai nap második eseményéről, a megye orosztanárainak és a Puskin Intézet munkatársainak eszmecseréjéről a 4. oldalon számolunk be. A védekezés döntő pillanata Közélet Szűrös Mátyás, az MSZMP Központi Bizottságának titkára az SZKP Központi Bizottságának meghívására szerdán a Szovjetunióba utazott. Kíséretében vannak Kovács László és Őszi István, a KB külügyi osztályának helyettes vezetői. Búcsúztatásukra a Ferihegyi repülőtéren megjelent Vlagyimir Bazovszkij, a Szovjetunió magyarországi nagykövete. Kapolyi László ipari miniszter szerdán hazaérkezett Szófiából, ahol küldöttség élén részt vett az atomenergetikai gépgyártási együttműködést koordináló kormányközi bizottság 12. ülésén.