Pest Megyei Hírlap, 1985. május (29. évfolyam, 101-126. szám)
1985-05-20 / 116. szám
M*5. MÁJUS 20., HÉTFŐ vonalban Pillantás — előre Hétfőn délelőtt ünnepélyes keretek között adják át a BNV-díjakat a vásár területén. Az alkalmazott kutatás és az innováció irányítása címmel tanácskozás lesz Ráckevén. Kedden választási nagygyűlés lesz Budapesten. Az eseményen részt vesz Grósz Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a budapesti pártbizottság első titkára. Ugyanezen a napon para- faüzemet avatnak Veresegyházon. Szerdán Budapesten ülést tart az országos választási elnökség. Megnyílik a tavaszi BNV. A Pest megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága a kisajátítási ügyintézésről tanácskozik. Csütörtökön Budapesten ülést tart a Minisztertanács. Választási nagygyűlés lesz a fővárosban, Pozsgay Imrének, a Hazafias Népfrorit Országos Tanácsa főtitkárának a részvételével. Pénteken szovjet hősi emlékművet avatnak Foton. Béke és barátsági gyűlés lesz Cégléden. Ugyancsak Cegléden nyílik meg Somogyi István festőművész kiállítása. Vasárnap gyermeknapi rendezvények lesznek a megye több településén. Szentendrén megnyitják Platti György festőművész kiállítását. Hét vége az erdőben, víz mellett 1/ Kirándulók, horgászok között Sztálingrád Tárgyilagosan kellene nézni ezeket a képeket, hogy mint fotóriporteri teljesítményt értékelhessük azokat. Olyan híradásként, amelyek ágyú- tűzben, bombazáporban születtek, amelyek a Szovjetunió nagy honvédő háborújának kamerával írt történetévé állnak össze, nyomon követve az eseményeket « háború kitörésétől kezdve a végső győzelemig. Szakmai szempontból sem megvetendő teljesítmény az, amit a szovjet hírügynökség, a TASZSE munkatársai nyújtottak, s amelynek óriási mennyiségű anyagából látható most kiállítás a Néprajzi Múzeumban Hogy a földön szabadsáp legyen címmel. Ezeket a képeket azonban nem lehet tárgyilagosan nézni; a tények, a második világháború történetének ismeretében semmiképpen: Hogyan is elmélkedhetnénk azon, miként született e'gy- egy felvétel a sűrű golyózáporban — esetleg a haditudósító életének kockáztatásává! —, amikor tudjuk, hogy percenként tíz, óránként 5^—6.00 és összesen 20 milliónál is több szovjet ember esett áldozatául a pusztító háborúnak, Hogyan maradhatnánk tárgyilagosak, amikor; ismerjük, milyen erőfeszítések árán védte meg a Vörös Hadsereg Moszkvát, milyen hősi helytállással törték meg Leningrád blokádját, miként fordították meg a háború sorsát Sztálingrádnál. Nézhetjük-e szenvtelen, szakmai szemmel az otthonukból kibombázott lakosságot ábrázoló képeket, vagy a hátországban, a gyárakban dolgozó gyermekeket megörökítő fotókat? Nem állhatunk megrendülés' nélkül az auschwitzi haláltábor felszabadításakor készített megrázó felvételek előtt sem. Ha az ember mégis érzelmeitől szabadulva szemléli a tárlatot, nem mehet el szó nélkül a fotóriporteri teljesítmények mellett. Az alaposabb szemlélő két alapvetően különböző — bár egymástól élesen el nem határolható — kategóriába sorolhatja a fotográfiákat. Fölfedezhet éles helyzetben, ütközetben, bombázás alatt, harckocsiroham közben készült felvételeket. Ezek a kevésbé gondosan komponáltak és kidolgozottak, de ezek a drámaibb erejűek is. Láthatunk aztán jól szerkesztett felvételeket, amelyek nem feltétlenül ellesett pillanatokat ábrázolnak, még ha annak is akarnak látszani. Szokás ezt gúnyosan beállított pillanatképnek is nevezni. A maguk idejében azonban ezeknek a fotóknak komoly szerepük volt: a hadi- tudósítónak az is feladata, hogy a fotográfia eszközeivel lelkesítsen, buzdítson, példát állítson. A szó nemes értelmében vett agitatív hatású felvételek ezek. S ilyen az egész tárlat. Negyven esztendővel a háború után is. Mert a cél ma is az, hogy a földön szabadság legyen. M. N. P. A feldobott kalapok és a valószínűségek A semmitől a végtelenig Természetes és úgy érzem, jó tulajdonságunk, hogy azt akarjuk hinni, miként a földön, úgy a földön kívül sem vagyunk egyedül. Azok, akik átlagosnál gyakrabban néznek az esti égboltra, vagyis az amatőr csillagászok, nagy figyelemmel kísérik szakembertársaik, a csillagászok kutatásait arról, milyen is a valószínűsége annak, hogy a földi civilizációval egy időben másutt is létezik értelmes élet a világegyetemben. A TIT Pest megyei szervezetének csillagászati, űrkutatási szakosztálya erről a kérdésről rendezett ankétot a Kossuth Klubban, amelyre a csillagászat baráti köre néhány megyei tagját is meghívták. Gesztesi Albert, a szakosztály elnöke tartott előadást. Ami a repülő csészealjakat illeti a legtöbbről bebizonyosodott, hogy a beszédes fotók csalások, vagy véletlen pillanatok művei. Feldobott kalap, egy madár fél szárnya, tűzgömb- meteorit felvillanása vált gyakran szenzációvá. A kérdést feltehetjük másként is. Vajon rólunk hogyan szerezhetnek tudomást? Első rádióadásaink fél évszázada hagyták el földünket. Azóta 50 fényévre jutottak. Számunkra ez irdatlan távolság, de az 50-szer 9 és fél billió kilométer a világűrben csak egy lépés. A hatalmas távolságok és hozzá képest a leggyorsabb mozgás viszonylagos lassúsága az egyik akadálya tehát az értelmes élővilág idegen képviselői megismerésének. Vajon mennyi tényező befolyásolja még azt, hogy hány civilizáció létezhet a világban. Nem alkalmas például valamennyi csillag arra, hogy a körülötte esetleg kialakult bolygórendszer égitestjein élet szerveződjön. Az esélyeket tovább csökkenti, ha arra gondolunk, legyen meg bár minden feltétele az élet kialakulásának egy égitesten, akkor sem bizonyos, hogy az ki is alakul— A sort folytathatnánk követve az előadást, de az abban felvázolt képlet sem ad pontos választ, mert optimista esetben végtelen a lehetséges civilizációk száma, viszont ha a legkedvezőtlenebb eseteket vesszük, akkor meg nulla. Persze az ankét után senki sem távozott ez utóbbi feltételezéssel. Balázs Gusztáv Hogy a földön szabadság legyen Kamerával az első Járjatok szerencsével Szombaton délután végeláthatatlan autókaraván halad a Soroksári úton, a Ráckevei-Duna-ág irányába. Ez már nem a megszokott hétköznapi forgalom, amikor teherautók és kamionok között bujkálnak utat keresve a személyautók és a motorosok. Most nagyobb gépjármű csak elvétve akad, és a vikendezők, kirándulók uralják a terepet. Az autók tetején olykor szörföt, kajakot szállítanak, máskor jól-rosszul rögzített bútordarabok, kerékpárok állnak ki a csomagtartókból. Óvatosan haladunk. Zárt kemping ‘ Dünaharasztíban, a HÉV- mégállónál tábla hívja fel a figyelmünket, hogy a vízpart felé lekanyarodva kempinget találunk. A nyíl irányát követve zötyögő, hepehupás földútra kanyarodunk. Bűbájosán szép a táj. Szomorúfüzek ága hajlik a víz fölé, csönd van és nyugalom. A jelzett Kvarc-kemping már nincs is messze, csak éppen nem fogadóképes. A kapu ugyan tárva-nyitva, de a recepció ajtaján lakat, és kihalt■ az egész terület. Aki netán itt akarta volna tölteni az éjszakát, azt csalódás éri. Az idő pedig szép, és vendéghivo- gatók a tágas faházak. A szomszédban azonban, a Csepel Autógyár teniszpályáján pezseg az élet. Népes társaság, lehetnek vagy húszán, építi a kerítést, salakozza a pályát. Sumakker Péter, a te- níszszakosztály vezetője készségesen beszél arról, hogy mi folyik itt. Teniszpálya épül — Egy hét múlva kezdődik a házibajnokság, és rendbe- hözzuk előtte a pályát. Természetesen társadalmi munkában. Az idén kemény tél volt, még a kerítésünk is tönkrement, de gyorsan megcsináljuk. A játékosok közül többen itt lakunk Dunaharasztiban, de a pestieknek sincs messze ide eljönni. Jól töltjük, az időt ebben a szép környezetben. Hallgatás a válasz A szálláskeresést nem bíztuk a véletlenre, és egy duna- varsányi víkendházban töltjük az éjszakát. Reggel még párás a levegő, a lecsapódó víztől csatakos a fű, de zárt cipőben kellemes a séta. Nagyon szép ilyenkor a varsányi erdő, csak az a kár, hogy sok a szemét. Kitaposott ösvényen sétálunk a vízparton. Tíz-húsz méterenként stégre épített kis házak, horgásztanyák sorakoznak egymás mellett. Itt nincs utca vagy házszám, és úgy tűnik, a civilizáció szabályainak betartása sem kötelező. A fák tövében helyenként félreérthetetlen nyomok utalnak arra, hogy az egyébként nagyon bájos kis vityillókhoz nem tartozik mellékhelyiség. Beszédbe elegyedünk egy fiatalasszonnyal, aki éppen széles ívben a Dunába zúdítja a mosogatóvizet. Barátságosan meséli, hogy tegnap jó fogás volt, szép ponty akadt horogra, de nyomban elzárkózik, mikor arra tereljük a szót; hallott-e róla, hogy márciusban megjelent egy rendelkezés a stégekről? Eszerint felépítményes vízi állás nem létesíthető a Duna-ágban, és a létkérdéssé vált környezetvédelmi szempontoknak megfelelően szabályozzák a vízi életet. Gyerekek a pályán Ellátogatunk a dunavarsányi focipályára is, ahol helybeli gyerekek rúgják a labdát. A pálya mellett a Petőfi Termelőszövetkezet lakóházai sorakoznak. Bekopogtatunk Törési vári lstvánnéhoz, aki két fiú édesanyjaként nagyra értékeli, hogy van ez a sportlehetőség, amit a gyerekei alaposan ki is használnak. Délelőtt, amikor Budakeszi felé indulunk, csöndes az út. A Ráckevei-Duna-ágban még javába tart a víkend. Gál Judit Egy hős portréja Pontonhíd a Dunán ——Hétfő van (közben kerékpáros gyerekekkel találkoztunk. A budapesti Menyecs- e úti nevelőotthon tanulói az országos kerékpáros úttörő körtúrára készülnek Barcza Zsolt felvételei AZ ETIÓP ÉDESANYA H ónapok óta egy etióp édesanyára gondolok. Egy halott asszonyra, akit sosem láttam, akiről jóformán semmit sem tudok, mégis úgy érzem, ismerem őt. Ismerem, noha sem a koráról, sem a termetéről, arcáról, haja színéről, szeme állásáról még fényképről sincs tudomásom. Okos volt, szép, kedves, erős, törékeny? Vallásos volt, vagy babonás? Hol lakott, hogyan lakott? Mi volt a kedvenc étele, időtöltése? Hány gyermeke volt? Annyi, amennyit szeretett volna? Lányok, fiúk, ahogyan várták? Hogyan lehet egy asz- szonyra gondolni, akit az ember nem ismert, sosem látott? Miért érez egy kis szomorúságot, amikor arról értesül, hogy az a sosem látott ismeretlen asszony meghalt? Pár éve etióp lányok tanultak Magyarországon. Egyik tanárukkal annyira összebarátkoztak, hogy hazatérésük után sem szakadt meg a kapcsolatuk. Az óriási távolságok miatt ez a kapcsolat azóta kizárólag levelezésre korlátozódik. A lányok egyike-másika kisebb-nagyobb időközökben beszámol sorsának alakulásáról, a nálunk tanultak hasznosításának lehetőségeiről. Emellett az élet egyéb apróságairól. Állandó téma például a még hazánkban született kisgyerek fejlődése. Most már felül, most már tud állni, kezd járni, már gagyog. Az ilyenkor szokásos rendkívüli események. Nemrégiben olyasmiről írt az egyik lány, ami azóta is foglalkoztat, gyakran eszembe jut, s azt bizonyítja, legyünk bármilyen távol is egymástól, legyen testszínünk, alkatunk bármennyire is eltérő, szokásaink, életformánk. kedvteléseink, ételeink különbözőek, de lényegileg azonosak vagyunk. Szomorú eseményről számolt be az etióp lány. Meghalt az édesanyja. Hazaérkezése után telefonon még beszéltek egymással, mindketten nagyon várták a személyes találkozást. Ami nem történhetett meg. Édesanyám, írta a lány, nagyon örült, hogy visszaérkeztem, látni akart, én is őt, de nem sikerült találkoznunk. Nagyon szerettem az édesanyámat, teszi hozzá, kedves volt, sok mindent tett értünk, hogy jó ember legyen belőlünk. Ennyit tudok az etióp édesanyáról. A lányával sem beszéltem soha, egyszer- kétszer láttam. Amit tudok róla, azt tanárától tudom. Mégis úgy érzem, a legfontosabbat tudom arról az etióp édesanyáról. Sok mindent tett értünk, hogy jó ember legyen belőlünk — ennyit irt róla a lánya. Olyan volt ez az etióp édesanya, mint a magyar édesanyák, mint minden jó édesanya szerte a földön. Sok mindent megtesznek értünk az édesanyák. Megtanítanak ülni, állni, járni, enni. Ébren lesik mozdulatainkat, ezerszer elmondják, hogy ezt meg azt ne vegyük a szánkba, mert rossz, betegek leszünk tőle, míg nagy nehezen megjegyezzük. Elvisznek a bölcsődébe, elkísérnek az óvodába, az iskolába. Fogják a kezünket, hogy átvezessenek a,z út másik oldalára. Addig kísérnek, mígnem terhűnkre lesznek, kirántjuk kezünket a kezükből, hagyjál, egyedül is át tudok menni. Attól kezdve mind kevesebb helyre megyünk együtt Járjuk utunkat, egyedül, másokkal. S ok mindent megtesznek értünk az édesanyák. 9 ha szerencséjük van, felnövünk, megalapozzuk, berendezzük a saját életünket. Ha jók vagyunk, amilyenné szerettek volna nevelni bennünket, mi is igyekszünk törleszteni valamit a sok próbálkozásért, noha szívünk mélyén sejtjük, ahogyan az etióp kislány is írta, fáradságukat viszonozni nem tudjuk. ők ilyesmit nem is várnak. Tudjuk ezt mi is, s ezzel a tudással néha visszaélünk. Kör Pál
