Pest Megyei Hírlap, 1985. május (29. évfolyam, 101-126. szám)

1985-05-16 / 113. szám

A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXIX. ÉVFOLYAM, 113. SZÁM 1985. MÁJUS 18., CSÜTÖRTÖK Szélesedő demokratizmus iost a választópolgárokon a sor Bolondoztak a gimnazisták Amint az régi hagyomány, az utolsó nagy erőpróba az érettségi előtt még ki kell ereszteni a jókedvet is a zordon iskolai falak közűi. Képünk a gimnazisták játékos-bolondos körjátékát örö­kítette meg Varga Irén felvétele Elmúlnak a fagyosszentek Május 10-én Nyársapákon is befejeződtek a tanácstagi je­lölő gyűlések. Vinczepap lg- nácné, a Hazafias Népfront helyi bizottságának elnöke az előkészítésről és a gyűlések lefolyásáról a következőket mondta: Elismerő szavak — A demokratizmus széle­sítése gondos szerveződ előké­szítő munkát igényelt. Ennek megfelelően a jelölő gyűlések megkezdése előtt végiglátogat­tuk a választókerületek vá­lasztópolgárait és kértük a la­kosságot: megjelenésükkel, aktivitásukkal segítsék elő a gyűlések sikeres lebonyolí­tását. A látogatások alkalmával elhangzott vélemények, javas­latok jól segítették munkán­kat. A jelöltek kiválasztása­kor támaszkodtunk a jelenle­gi tanácstagokra, akiknek 70 százalékát ismét javasoltuk. Tizenkilenc választókerület­ben 373-an vettek részt a je­lölő ' gyűléseken. Az aktivitás felülmúlta az öt évvél ezelőt­tit Valamennyi választókerü­letben elfogadták a Hazafias Népfront jelöltjeit, csupán két alkalomal javasoltak har­madik jelöltet a résztvevők, d,e egyikük sem vállalta a jer Idlest, míg a másik javasolt nem • kapta meg a jelenlévők szavazatainak harmadát. A je­löltek összetétele jól tükrözi a község lakosságának réteg­ződését. — A jelölő gyűléseken mi­lyen kérdéseket, észrevétele­ket tettek a választópolgárok? — Összességében 55 hozzá­szólás hangzott el,, amelyek­nek fele közérdekű volt. A résztvevők örömmel nyugtáz^ ták az óvodaépítés, - bővítés befejeződését és a megvalósu­lást. segítő lakossági és közüle­ti anyagi hozzájárulást. Felve­tették továbbá közösségi ösz- szefogás szükségességét az Ügyeli gázcseretelep és a Ró­Az ember, ha telke van, boldog, s sokszor tán még azt. is képzeli,. azon tetszése sze­rint bármit csinálhat. Nos, nem egészen van így, hiszen ha melléképületet — nyári konyhát, mosókonyhát, tüzelőanyag-tárolót. fészert. szint, garázst, állattartásra szolgáló épületet, vagy mellék- építményt — szennyvízszik­kasztót, szeméttároló gödröt trágyalétárolót — vágv kerí­tést szándékozik építeni, azt — az építés megkezdése előtt! — be kell jelenteni a városgaz- dá'kodási osztály műszaki cso­portjánál. Mindennek illetéke mindössze ötven forint, s ha erre a stencilre, amit a műsza­ki csoport ad ki. 15 nao eltel­tével nem kapnak választ — azaz a tanács nem emelt kifo­gást — elkezdhetik az éoítke­Az idei fóliás salátaterme­lés idénye befejeződött, köze­pes eredménnyel. Az Áfész Gárdonyi utcai telepén kezd­te meg a szabadföldi saláta át. vételét majd a múlt héten a Csokonai úti telepét is meg­nyitotta Évről évre kevesebb salátát, ültetnek A két. telepén napon, ta csak 25—30 ezer fej saláta gyűlik be. Mivel a fóliás sa­na telepii iskola előtti buszvá- ró létrehozása érdekében. Elismerően szóltak az el­múlt éveikben történt villa­mosításról, a bisztró felépíté­séről, amely jól szolgálja a fiatalok helyi szórakozását és az iskolások étkeztetését. Több felszólaló hiányolta a dűlőutak folyamatos karban­tartását. Az ugyeriek kérték a lakóhelyükhöz vezető út ki­építését. Az erre adott válasz­ban el kellett mondanunk, hogy az út építése jelenleg meghaladja községünk anyagi lehetőségeit. A kereskedelmi ellátás helyzetét érintve elismerték, hogy az ugyeri bolt a vezető­változás után széles válasz­tékkal áll a vevők rendelke­zésére. A szolgáltatások is szó­ba kerültek. Elmondták, mi­lyen könnyebbséget jelent a mozgó Patyolat a háziasszo­nyoknak. Apparátus A tanyákon élő idősek arról beszéltek, hogy a körzeti pos­taládák elérése nagy fárad­sággal járt a télen. Ezzel kap­csolatos legújabb információ: a nyugdíjakat télen a tanya­világban is házhoz viszik a postások. A jövő megoldásra váró fel­adatait támogatták, ig.v: az iskola szociális létesítményei­nek: korszerűsítését, az új köz­ségi szemétlerakóhely létesíté­sét, amelynek tervei már el is készültek. A választópolgárok hozzá­szólásain, közérdekű bejelen­tésein túl, a jelöltek is szól­tak. Kérték a Lakosságot — elsősorban választókerületük választópolgárait —, hogy munkájukat a jövőben jobban támogassák, segítsék, bárki is lenne közülük a kerület ta­nácstagja. — Milyen apparátus segítet­te a jelölő gyűlések lefolyta­tását? zést. A válasz nélkül hagyás nem udvariatlanság, hanem a tudomásul vétel jele ezúttal, ugyanis a bejelentést nyilván­tartásba veszik. Nem árt tudni, ha valaki, mégis nekifogna, emeli saját költségeit, ugyanis 500 forin­tos illetékkel fennmaradási en­gedélyt és szabálysértési eljá­rást, több ezer forintos bír­sággal „érdemel ki", jelentő­sen megdrágítva az építményt. Az is lényeges, hogy bizo­nyos védőtávolságokat be kell tartani, nevezetesen árnyék- szék, szennyvízoldó és szik­kasztó szeméttároló meg trá­gyatároló és lakóépület között tíz métert, ásott kút esetében 4 métert, kell kimérni legki­sebb távolságnak. B. O. láta után csökkent a kereslet, az átvételi árak is csökken­nek. A nagyobb nagykőrösi ter­melők sok korai zöldségfélét átvisznek Kecskemétre is. ahol az exportpiac bővítése során a hétfői és a csütörtöki napokon bevezették a délután 4 órától másnap reggelig va­ló nyitva tartást is. kaptunk a vállalatoktól, a tsz-től és a községi tanácstól. Számos párttag részt vetít a szervező és végrehajtó mun­kában. Az említettek segítő­kész magatartása, a Hazafias Népfront tevékenységének mindennapos támogatása eredményeként a jelölő gyűlé­sek jó hangulatúak voltak és pozitív hatást gyakoroltak a falu közösségére. Egyenlő esélyek — A jelölő gyűlések után mik lesznek a legfontosabb feladataik? — Készülünk a június 8-án megtartandó választásokra. Községünkben öt szavazókör- zet lesz kialakítva, amelyek­ben 1200-an adják le szavaza­tukat. A jelölteknek az eddi­gihez hasonlóan egyenlő esé­lyeket biztosítunk. Most már a választópolgárokon a sor, hogy eldöntsék: ki legyen ke­rületük képviselője a községi tanácsiban — fejezte be a tá­jékoztatást Vinczepap Ignác­Az idei fagyosszentek, a hagyományos fagy helyett, szinte a nyárból hoztak ízelí­tőt. Ezzel jól jártak azok a szorgalmas körösi zöldségter­melők, akik a régi öregek ta­pasztalaira hallgatva nem fél. tefc Szervác. Pongrác, Boni­fác közeledésétől. Hogy az idei tavasz csak­nem háromhetes késéséből minél többet behozzanak, már két-három héttel ezelőtt a me­legebb földekbe kiültették a paradicsomot, sőt egyesek a paprikát, a görög- és sárga­dinnyét is. amelyek szépen fejlődnek. A régi öregek ugyanis azt mondták, hogy ha április vé­ge felé nagy hidegek vannak, akkor nem lesznek május ele­ji fagyok. Bebizonyosodott ez­zel az is. hogy jó az időseb­bekre hallgatni... NIt. Kgy. Kinizsi—Karcagi SE 180-48 (73-30). Nk.: Újhe­lyi (18), Szabó (30), dr. Salgó (21), Bútor (18), Ábrahám I. (16); csere: Foki (12), Lakatos (28), Danóczi, Pijakovics (16), Mocsai (11). A Petőfi-torna- csarnokban új, 30 másodper­cet mérő elektromos óra — ami segíti a tájékozódást — avatója is volt egyben az NB II-es férfi bajnoki kosárlab­da-mérkőzés. A jóval tapasz­taltabb körösiek a megfiatalí­tott vendégeikkel szemben vé­gig jobbak voltak a példásan sportszerű összecsapáson. A helyiek időnként szellemes megoldásokat is produkáltak. A nagy ponttéljesitményé'rt és a nem mindennapi kü­lönbségért dicséret illeti a csapatot. A konzervesek össz. kosár-különibözete így pozi­tívvá vált. Előbb városunkban, a gim­náziumi labdajátékterembe, majd Vácra volt négyes me­gy ebajnoki mérkőzés kiírva. Ifjúsági férfiak. Nk. Gimnázium—Ceglédi Gimnázium 84-34 (38-22); biztos győzelem. Legjobb dobók: ifj. Ábrahám (28) és Pásztor (10). Nk. Gim­názium—Váci Gimnázium 47-44 ((28-29); nagyo-n izgal­mas mérkőzésen az utolsó perc döntött. Ld.: Nemes (16) és N. Szűcs (15). Serdülő és diák fiúk. Ceglédi Gimnázium—Nk. Gimnázium 48-27 (22-9); a tar­talékos helyiek ellenfele jobb volt. Ld.: Módra (17), és Som- lyai (6), Váci Gimnázium—Nk. Gimnázium 2-0, a körösiek csak hárman voltak. Ifjúsági nők. Geglédi Gimnázium—Nk. Gimnázium 31-30 (16-11); az utolsó másodpercben dobott büntető döntött; ld.: Kosa (13) és Lengyel Gy. (10). Váci Gimnázium—Nk. Gimnázium 40-33 (25-10); a körösiek számára szokatlan, szabadtéri pálya az első fél­időben befolyásoló tényező volt; ld.: Kósa (15) és Len­gyel Gy. (6). Serdülő diáklányok. Nk. Gimnázium—Ceglédi Gimnázium 38-29 (27-13); az első játékrészbeli jó játék volt a döntő, ld,: Kósa (18) és Horváth (9). Nk. Gimnázium— Váci Gimnázium 44-22 (20-12); eléggé biztos volt a körösi győzelem. Ld.: Kósa (24) és Horváth (12). KOCSÉRIAK A TOVÁBBJUTÓK A XXI. nyári úttörő-olimpia IV. korcsoportos nagypályás labdarúgó körzeti vetélkedőjé­nek tavaszi fordulóját az if­júsági-sporttelepen játszották. A kocsériak tartották ősszel szerzett előnyüket és így ők a továbbjutók. Az eredmények sorrendben a következők voltak: Nk. Rá­kóczi isk.—Kocséri isk. 2-1, Nk, Petőfi isk.—Nk. Arany isk. 3-0; Petőfi—Rákóczi 4-2. Ko­Nyársapáíi tanácsiagjeiöííek Felkerültek a listára Az 1. sz. választókerületben: Bíró Gézáné és Kulcsár Sán­dor. A 2. számúban Pásztor Jánosné és Szücs-Szabó Fe­renc. A 3. számúiban Flórián Sándorné és Berényi Ferenc. A 4. számúban Csonki Lász­ióné és Kubinyi Zoltán. Az 5. számúban Bíró Józsefné és Nagy József. A 6. számúban Bíró László és Vigil Károly. A 7. számúban Palik Ferenc és Lantos Pál. A 8. számúban dr. Virsinger György és Far­kas József. A 9. számúban Pópity Lászlóné és Kapás Mi­hály. A 10. számúiban Hege­dűs József és Vinczepap lg- nácné. A 11. számúban dr. Gyáfrás Sándor és Bognár István. A 12. számúban Ká­roly József és Tóth László. A 13. számúban Imre Istvánná és Langa László. A 14. szá­múban Perlaki Istvánná és Tóth János. A 15. számúiban Krenyóczi Pál és Pesti György. A 16. számúban La- bancz Árpád és Faragó Fe­renc. A 17. számúban Kispru- mik József és Pásztor Dénes. A 18. számúban Bárány Ist­vánná és Tóth Sándor. A 19. számúiban Cseh József és An­tal Ferenc. csér—Arany 0-0; Rákóczi— Arany 0-0, Kocsér—Petőfi 1-0. Az összesített végeredmény a következő: 1. Kocséri isk. 6 4 119-49 2. NK. Petőfi isk. 6 3 1 2 13- 6 7 3. Nk. Rákóczi isk. 6 2 2 2 11- 9 S 4. Nk. Arany isk. 6 — 2 4 0-14 2 S. Z. Kosárlabda. Petőfi-iskolai tornacsarnok, 17.30: Kecskemé­ti SC (NB I.)—KuS Berlin (NSZK) női, 18.45: Nk. Ggy. Kinizsi—KyS Berlin férfi ba­rátságos mérkőzés. Tekézés. Temetőhegyi teke, csarnok, 15.30: Nk. Mészáros Tsz SK—DUTÉP (Kecskeméti, NB III-as csapatbajrioki mér­kőzés. iajális A B. Tóth Ferenc Kertba­rátkor május 20-án, hétfőn családias kirándulást tart á Pálfája erdőben. A tagok és hozzátartozóik úgy mennek ki, ahogy tudnak, ki gyalog, ki kerékpárral. Ott főznek is. az erdei szórakozás estig tart. Csikai Pál elnök az erdő éle­tét ismertető sétát vezet, s az ehető és mérges gombafaj té­kát ismerteti. A kör szeretet­tel várja a kertbarátokat és családtagjaikat. Érdekes műsor Nyugalmunk érdekében A polgárvédelmi parancs­nokság ezúttal is felhívja a város lakossának figyelmét egy érdekes műsorra. A címe: Nyu­galmunk érdekében. Az adás­ra a televízió I. műsorában, csütörtökön, május 16-án, 18.05 órai kezdettel kerül sor. Lubickolunk Mint ahogy a Városgazdál­kodási Vállalat megígérte, az első langyos tavassá napon megnyílt a tatarozással szé­pen rendbe hozott városi strandfürdő. Azóta vígan lu­bickolnak a medencékben a gyerekek és a felnőttek. Vasárnap már sokan voltak a strandon. A pedagógus sportnapon az úszóversenyt itt rendezték. Kellemes, szép tiszta környezet és figyelmes kiszolgálás várja a fürdőzö- ket. SzínhAÍ A kecskeméti Katona József Színházban este 7 órakor, A kaméliás hölgy. A szolnoki Szigligeti Szín­házban este 7 órakor: Miss Blandish nem kap orchideát. ISSN 0133—2708 (Nagykőrösi Hírlap) né. Tálamon Attila Állampolgári jogok Közhírré tétetik Falvainkban nem is olyan régen a kisbíró dobolta ki a forgalmasabb köztereken, mi mindenféle fontos ese­mény leend a közeljövőben. A dobot később felváltot­ták a hangszórók, amelyek azt közvetítették, amit a tanácsházán a mikrofonba mondott a tanácstitkár, vagy más illetékes tisztségviselő. És azután? Jöttek a plakátok, szórólapok. Ez utóbbiak rendszerint olyan előregyártott nyomtatványok, amelyekbe adott alka­lommal akár általános iskolai nebulók — őrsi foglal­kozáson — beleírhatják, mi, hol, mikor, miért fog tör­ténni a településen, mire várják szeretettel — esetleg kötelező jelleggel — a népet. Nos, az idei általános választások előkészületeinek során is ilyen plakátokon, szórólapokon értesítették a lakosságot a megye legtöbb településén arról, mikor és hol lesz a jelölő gyűlés, amire mindenkit feltétlenül el­várnak. Mint olvasóink írják, nem mindenütt járt ez a fajta hírelés igazi sikerrel. A plakátokat vagy elmosta az eső — vagy nem is tűztek ki eleget az arra illetéke­sek. Vagy kevés szórólap született, vagy ha elegendő volt is, nem jutott el — esetleg szervezési hibából — oda, ahová szánták. A megye néhány településének egy- egy választókerületében — summa summárum — az állampolgárok késve tudták meg e gyűlés helyét, ide­jét. Netán utólag szereztek tudomást róla. Ezért, ha akartak volna, akkor se jelenhetnek meg az esemé­nyen. Levélíróink ezt nehezményezik — joggal. Néhány községben előfordult, hogy a jelölő gyűlések színhelyét nem a legmegfelelőbben határozták meg a szervezők. így azokat, akik a közélet jelenleg legfonto­sabb eseményeivel foglalkoztak, időről időre megza­varták például kívül haogoskodók, kiváltképp olyan helyen, ahol a kisvendéglő különtermében rendezték meg a jelölő gyűlést — más. alkalmasabb helyiség nem lévén Olyan is volt — mint levélíróinktól tudjuk —, hogy a meghívottaknak csak elenyészően kis hányada jelent meg a gyűlésen, bár a szervezők minden tőlük telhetőt megtettek a siker érdekében. Lehet, hogy itt korábban csalódtak valamiben az emberek, azért ma­radtak most közömbösek. Kirívó esetekről tudósítottak bennünket olvasóink. Olyanokról, amelyek lényegében nem feltételeznek törvénytelenséget, csupán a választópolgárok érzékeny­ségét sértik. Akik írtak nekünk, a jobbítás szándéká­val tették, bizonyítandó újfent, hogy komolyan veszik mindazt, amire most készülünk. Közhírré tétetik hát ezúton is: az új választójogi tör­vény is biztosítja mindenki számára a demokratikus állampolgári jogok gyakorlását. Ha valahol ennek — látszólagos — akadályai voltak, az észrevételek nyo­mán ezután még ilyenek sem lesznek Mert nálunk ha­gyomány. hogy a jószándékú — a közöm van hozzá elv alapján születő — javaslatokat, megjegyzéseket fonto­lóra veszik az arra illetékesek, majd munkájukban kö­szönettel hasznosítják. B. I. — Már az előkészítő munka során is sok-sok segítséget TeíeSiíulajdcnosok figyelmébe! Antit be kell jelenteni Az iáén kevés a saláta lÉSf iSPOftTHÍREfíBiMi Példás összecsapás volt

Next

/
Oldalképek
Tartalom