Pest Megyei Hírlap, 1985. május (29. évfolyam, 101-126. szám)
1985-05-11 / 109. szám
8 PEST MEGYEI HlRLAP 1985. MÁJUS 11., SZOMBAT Színházt levél Ösztöndíj a leendő tanároknak ^ Korteshadjárat a főiskolákon Szomorú, de szinte magától elindul az írógép, ha megyénk oktatási helyzetéről, peel agógusell átoiisagár ól kívánok szólni. Egymás után idéződnek föl az oly sokszor ismételt gondolatok a nagy bevándorlás okozta gondokról, a magas születésszámról, az agglomerációs gyűrű létéből adódó nehézségekről. Mindezek ellenére soha egyetlen megye sem költött annyit az oktatásügyre, mint a miénk — szorongató gazdasági helyzetben, hiszen ez nálunk társadalmi ügy. A két pártkongresszus közötti időszakban egyre-másra épültek az óvodák, iskolák, s bővültek tantermekkel oktatási intézményeink. A korábbi elmaradást azonban még nem sikerült megszüntetni. Helyenként új feszültségek keletkeztek s ezért a megnövekedett igényeket nem tudták teljes mértéiben kielégíteni. H A címet olvasva gondolhatnánk az ismert latin mondásra is (alea iacta est). De aki beül a Thália Színház új bemutatójának megtekintésére, ott másfajta kockával találkozik. A Rubik-kockával. Amely szintén el van (el volt) vetve. És nemcsak úgy értve, hogy eldobtuk, elgurítottuk (mert hát ezt a kockát ugye nem is így kellett használni), hanem úgy, hogy elvetették. Azok, akiknek az lett (lehetett) volna a dolguk, hogy felkapják a zseniális ötletet, azonnal és nagy tömegben gyártaná és reklámozná kezdjék, vi- lágsizabadalmat jelentsenek be rá, megvédjék az ötletet a hamisításoktól!, az eltulajdonítástól, a gátlástalan üzleti kihasználástól. A Rubik-kocka történetéinek ez a szomorú és fölöttébb veszteséges oldala közismert. Mezei András, akiinek már-már megszállottan a szívügye, hogy a szellemi és egyéb termékeink körül mutatkozó bűnös pazarlásról beszéljen abban a reményben, hogy riportjai, publicisztikai írásai hatására talán valami javulás mutatkozik majd e téren, megírta a Rubik-ügyet is. Magyar Kocka — avagy még mindig ilyen gazdagok vagyunk? című könyve (akárcsak az előző kötet, az Ilyen gazdagok vagyunk?) megdöbbentő, felháborító és elszomorító olvasmány. Aki olvasta, igazat ad ebben. Márpedig sokan olvasták. A könyv egyetlen szépséghibája (de ez nem elkerülhető hiba), hogy post festa, azaz már a lezajlott események után íródott. Le kellett előbb zajlania mindannak a sok ostobaságnak, tehetetlenkedésnek, irigykedésnek, riadt óvatoskodásnak, nemtörődömségnek és érzéketlenségnek, amitől a Rubik-kocka ügye Ügy lett, hogy meg lehessen írni. Következésképpen bármily felháborító is, amii történt, bármekkora (többszáz millió dolláros!) a veszteségünk, bármennyire világos is most mór, miit kellett és lehetett volna tenni — ha Mezei könyve az események menete közben jelenhetett volna is meg, a folyamatot vissza azzal sem fordíthatta volna. Az effajta, lényegében véve utáni- lövésnek számító riportköteteknek azért persze megvan a maguk igen- igen nagy haszna. Az első az, hogy széles körben tudomást lehet szerezni belőlük valamiről, amiről egyébként csak egy szűk kör tudna. S ha már a szélesebb körök is ismerik a tényeket, talán remélni lehet, hogy máskor majd jobban odafigyelnek azok, akiknek az a dolguk (az lenne a dolguk), hogy odafigyeljenek. Ez lehetne a második haszon. Vagy tán éppen az első. Innen nézve viszont nem is olyan lényeges, hogy a tárgyalt események fölött már eljárt az idő. A tanulságok idötállóak lehetnek. De beszéljünk magáról a Tháliá- ban látható produkcióról, elvégre az eleveníti fel ezt a kocka-ügyet. Mezei András — Kazimir Károly közreműködésével, s az ő rendezésében, némi zenével feldúsítva —, úgy ut színpadi játékot a kocka körül történtekről, hogy egy nem ritka dramaturgiai formát, a tár- gyalást választotta darabja keretéül. Egy bíróság megidézi mindazokat, akiknek szerepük volt a kocka karrierjében, idehaza s külföldön — akár pozitív, akár negatív volt ez a szerep. A tárgyalás során megpróbálják kideríteni, ki volt a felelős azért, ami történt, ki miben, mennyire, hogyan bűnös, kit vádolnak, s ki vádol, és mivel. Mulatságos tojástánc zajlik előttünk; mindenki úgy igyekszik táncolni, hogy szinte lebegjen az események fölött. Legalábbis a honi érintettek. Mert a külhoni megidézetteknek nemigen van okuk óvatoskodni, A játékból ez világosan ki is derül. S kiderül az is, hogy a mi szerencsétlen erdekeltségi struktúránk következtében nálunk, idehaza majdhogynem az inkább az érdek, hogy a Rubik-kocka, s a hozzá hasonlatosan rendhagyó, a merev és kényelmes, mert hetvenhét oldalról lefedezett szabályokba bele nem férő ötletek (ne) valósuljanak meg. Minden, ami eltér a köznapi átlagtól, minden, ami nem sízorítható bele a sémákba, veszedelmes. Az, mert megkérdőjelezi a sémák helyénvalóságát, értékrendjét, meg- másíthatatlanságát. Az, mert gondolkodásra kényszerít. Az, mert a megszokott, kitaposott, gondot nem okozó régi helyett valami szokatlant, be nem járatottat, gondot okozót, újat akar. Es itt már régen nem a Rubik-kockáról van szó, hanem egy szemléletről, egy magatartásról, egy elvről — egy egész köz- gondolkodásról. Nem tehetek róla, egyre Hlyen publicisztikai megfogalmazásokba tévedek, holott a darabról, az előadásról kellene beszélnem. De hál maga ez a sehová sem sorolható múíajú előadás is folyton publicisztikába téved. Jöhet a színpadra Zsa-zsa Gábor (aki igen szép summát szedett be a kocka népszerűsítése révén.), feltűnhet ötpercenként egy fregoli bohóc-, vagy narrátor-, vagy kommentátor-kettős, csasztuska-szerű versikékkel, vil- lámtréfákkail, megjelenhet Marx, hogy megpróbálja megérteni, amit az ő neve ailatt, az ő eszméi nevében művelnek egyesek a közgazdaságtannal, izgágáskod'hat az írót megszemélyesítő Író — az egész produkció lényege mégiscsak az, hogy itt alapkérdésekről, alapfogalmakról van szó, alapjelenségekről és alaphibákról. Aki akar, vagy akinek ennyi ostobaság, tehetségtelenség sitb. láttán még kedve van hozzá, nevethet is a Tháliában. Nevetnek is, sokan. De vajon hányán veszik észre, hogy itt végül is magunkon, a saját elképesztő butaságunkon, gyávaságunkon, tehetetlenségünkön nevetünk? Hogyha jobban körülnézünk, mindnyájunknak megvannak a magunk kis Rubik-ügyei? Hogy éppen az a baj, hogy évtizedeken át arra szoktattak bennünket — legyünk önkritikusabbak: arra szoktattuk magunkat —, hogy ne vállaljuk a döntéseket, a felelősségeket, mert majd valakik, odafent, úgyis eldöntik, mi a jó, mit kell tenni, s ezzel felmentenek bennünket a gondolkodás, az önálló-/ ság, a felnőtt módon cselekvés alól. S hogy ha ezeken a beidegződött- ségeken nem változtatunk, mi, mindnyájan, akkor zátonyra futhatnak a mégoly remek gazdasági vagy politikai elképzelések is. r A z, amit a Thália Színház ebben a — minek is ne- vezzem? — színpadi mi- JL csodában produkál, színházművészeti, esztétikai, dramaturgiai szempontból alig értékelhető. Szinte maga a téma is túlhaladottnak tűnik, még túLhaladottabbnak, mint az életben, ahol ma már alig fogy a Rubik-kocka, lefutott, kész. Sőt, amit a színpadiról politikai és gazdaságpolitikai vonatkozásban hallunk, az is elég lapos, itt-ott vulgárisán fogalmazott, máshol naiv vagy untig hallott. Fölösleges, ráadásul igen snassz is a revüje- lenet. Nehéz lenne megmondani, szatíra, pamflet vagy politikai kabaré akar-e lenni ez az előadás, vagy mind a három, — vagy sem egyik, sem másik. Arról is beszélhetnénk, mennyire merevek és pa- pírízűek a figurák, akikbe csak a színészek lehelnek — ha lehelnek — némi életet Es mégis: ez a Magyar Kocka nem érdektelen munka. Ha esténként csak öt néző gondolkodását lódítja meg, már az is valami. Betöltetlen állások Májust írunk. A gyerekek lassan számlálgatni kezdik, hány nap van még hátra az utolsó tanítási napig. A közigazgatási szakemberek pedig elkezdik a fölkészülést a következő tanévre. A tervekről, a pedagógus- ellátottságról, a nagyobb népességű korosztályok iskoláztatásáról kérdeztük Balázs Gézánét, a Pest megyei Tanács elnökhelyettesét. — A közoktatás tartalmi céljainak megvalósítását a feltételrendszer javításával is biztosítani kell — kezdte Balázs Gézáné. — Az ellátásban pedig föl kívánunk zárkózni az igényekhez és az országos átlaghoz. A közoktatás feltételeit tekintve, három kiemelt feladatot kell megoldani: Megfelelő hálózatot hozunk létre — az ugrásszerűen növekvő középiskolai és szakmunkásképzési igények kielégítésére, hiszen a demográfiai csúcs még érezteti hatását az általános iskolákban, de már jelen van a középfokú képzésben is. Javítanunk kell az alsófokú oktatásban részt vevő diákok intézményi körülményeit, s csökkenteni kell a már krónikussá vált pedagógushiányt. — Milyen jelenleg megyénk pedagógusellátottsága ? — Az óvodáskorú gyerekek száma legutolsó adataink szerint 41 ezer 124, s velük 2831 óvónő foglalkozik. Sajnálatos tény, hogy mindössze 57- 58 százalékuk rendelkezik felsőfokú végzettséggel s 13,5 százalékuk pedig képesítés nélküli. Mig országosan egy óvodai csoportra két nevelő jut, addig szűkebb pátriánkban ez az arány csak 1,87. Évente 40-60 nevelői állás marad betöltetlenül. Igaz, hogy Nagykőrösön és Gödöllőn minden esztendőben 60-72 óvónő végez, 20-30-an szereznek felsőfokú diplomát (hiszen Zsámbékon megkezdődött a felsőfokú képzés a nappali tagozaton), ám a hiány pótlására ez nem elég. A gyermekgondozási segélyre, illetve nyugdíjba menőkkel együtt, már több mint évi 550-re emelkedik a pótlandó szakemberek száma. Magasabb kezdőbér Áttérve az általános iskolára: mind az ellátás, mind a pedagógusellátottság elmarad az országos átlagtól. 122 ezer 414 tanulónk van, s 35.6 százalékuk napközis. Pedagógusaink 7281- en vannak, s közülük 792-en képesítés nélküliek. Jelenleg 92 állás betöltetlen, 210 a nyugdíjasok száma és 211-en tartósan vannak távol. A képesítés nélküli helyekkel együtt ez már 1307-es szakképzettre váró állás. Egy osztályra 1.65 pedagógus jut. Az országos 89,7 százalékos szakos ellátottsággal szemben, nálunk ez az arány mindössze 85.4. Ugyanakkor egyre kevesebb frissen végzett kezd el megyénkben dolgozni. — Mit tesznek a helyzet javításáért? — Ügy gondolom, jelentősek az erőfeszítéseink. 1972 és 1980 között 248 szolgálati lakást adtunk a letelepedő pedagógusoknak, s 1055-en részesültek építési kölcsönben. 48-an kaptak szolgálati szobát és 200-an szolgálati helyet. Az igénylőknek kedvezményesen biztosítottunk telket is. A nálunk munkába állók kapják országosan a legmagasabb kezdőbért, és a központi fizetésemelésen túl. saját erőből két ízben hajtottunk végre bérkorrekciót. Azok a diákok, akik Pest megyében laknak és a pedagógushivatást választják, ösztöndíjban részesülnek. Zsámbékon jelenleg évente 150-170-en végeznek, ám ezt a számot 250-re kívánjuk emelni. Az az elképzelésünk, hogy a községet az elsőfokú képzés központjává építjük ki. — Milyen képet nyújt a középfokú oktatás ? — A 30 középiskolánkba és 17 szakmunkásképzőnkbe 20 ezer 622 diák jár. 44 különféle szakközépiskolai profilunk van. s ipari tanulóink 74 szakma közül választhatnak. Gimnáziumainkban bevezettük a fakultációt. Immár négy esztendeje, hogy a középiskolákban is pedagógushiánnyal küszködünk. Évente 70-80 szaktanárral van kevesebb a kelleténél. Különösen az idegen nyelv, a matematika, a testnevelés szakos és a kollégiumi nevelők hiányoznak. Milyen a közérzet? — Az 1985-86-os tanévre hánv pályakezdő számára hirdetnek állásokat? — Kilencvenhárom óvónői, 177 tanítói, 341 általános iskolai tanári. 43 gvó'vpedagógiai tanári, 9 zenetanán és 75 középiskolai tanári állást. Összesen 119 szolgálati lakást, szobát, illetve helyet tudunk számukra biztosítani. Az elmondottakon túl is vannak még üres állások. Ez abból adódik, hogy az igazgatók részben nem jeleznek mindent, részben pedig közben is üresednek állások. — Mostanában sokat beszélünk arról, hogy rossz a pedagógusok közérzete. Ügy gondolom azonban, hogy az elmúlt időszakban végrehajtott béremelések elég jelentősek ahhoz, hogy ez a megállapítás így ne álljon helyt. Mi a véleménye erről? — A közérzet nagy mértékben függ a tantestülettől, az adott pedagógusközösségtől. Néhány évvel ezelőtt ugyan, de magam is tanár voltam. Ezért tudom, hogy milyen sokat jelent a közös munka, az, hogy miként lehet együttes erővel valamilyen nevelési problémát megoldani. Felelősséggel állítom, hogy a pedagógusok többsége még a rossz körülmények ellenére is jól oldja meg a rábízott feladatot. Ha pedig így van, akkor ez a rossz hangulat már nem lehet igaz. — Az oktatási törvény mit jelent a gyakorlatban, a körülmények job- bátételében ? — A javítás sok lehetősége benne rejlik a törvényben. Teret nyer az önállóság, a pedagógus alkotói szabadsága. kiszélesedhet az Iskolai demokrácia. Természetesen nagyon sok függ a vezetőtől, és az iskola társadalmi kapcsolataitól: attól, hogv a környezetében lévő üzemek hogvan támogatják. Tovább kell fejleszteni a tartalmi együttműködést a közművelődési intézménvekkel s az üzemeket, téeszeket pedig az általános iskolai fakultáció színhelyévé kell tenni. A törvény értelmében a jövőben az oktatási tevékenység mellett erősödnie kell az iskolában a nevelői munkának is. Ez utóbbit azonban egvedül nem tudja megvalósítani, szüksége van a szülők és a környezet segítségére. Ahhoz, hogy oktatási és nevelési célkitűzéseinket — kellő számú szakemberrel — meg tudjuk valósítani, a Művelődési Minisztérium támogatását is igényeljük, hiszen a pedagógusképzés kibővítése nélkül minderre nem nyílik lehetőség. A magunk részéről javítani kívánjuk az orientációs és a pályaválasztási munkát. A helyi tanácsoktól azt kérjük, hogy minden erejükkel támogassák a pedagógusok letelepedését: kamatmentes kölcsönökkel, kedvezményes telekvásárlási lehetőséggel, szolgálati lakással. Ösztöndíj- rendszerünket továbbfejlesztjük, ami gyakorlatilag annyit jelent, hogy nagyobb támogatást biztosítunk a tanárnak készülőknek. Ugyanakkor „korteshadjáratot” indítunk a főiskolákon és az egyetemeken, hogy szűkebb pátriánkba csábítsuk a pedagógiai szakembereket. KÖRMENDI ZSUZSA R A DIÓFIGYELŐI RADIOSZINHAZ. A televíziózás, a videotechnika térhódítása idején van-e jogosultsága a rádió prózai adásainak? Az utóbbi időben egyre többen kérdőjelezik meg az irodalmi alkotások hangi feldolgozását. Mondván: ma már a tömegkommunikációs eszköztár specializálódik. Mindegyik üzenetközvetítőnek megvan a maga szerepe. Jelen esetben a rádió lenne a zenés műfajok gazdája. Elsőrendű feladata az, hogy háttért, aláfestést adjon az ember mindennapi, otthoni, üdülési tevékenységének. Korai lenne a prózai műfajok száműzése az éter hullámairól. Való igaz, hogy akár munka közben is bekapcsoljuk a készüléket. Egy kis zene csak segíti az agytekervények működését, ritmust, ütemet ad a munkának. De kár lenne megfeledkeznünk arról, hogy évtizedek alatt sajátos műfajok alakultak ki. Ezekre nyugodtan mondhatjuk: csakis hallgatás közben bontakoznak ki teljes szépségükben. A hangjátékok, a rádiószínház bemutatói ezt az örömet jelentik — nem csupán a vájt- fülűek számára. Egy-egy irodalmi alkotás adaptációja során számtalan olyan újdonságra lelünk, amelyre addig nem figyeltünk. A nyelv szépségei ekkor bomlanak ki igazán. Ekkor érezzük legjobban: milyen felelősség egy hangsúly. Nem mindegy, miként, milyen szövegkörnyezetben és hanglejtéssel ejtik ki a mondatokat. Az persze vitathatatlan, hogy ez a műfaj egy bizonyos rétegnek szól. Az irodalmat kedvelő ember szakít időt arra, hogy odaüljön a rádió mellé, s úgy hallgassa végig az adást, hogy közben ne vegye a kezébe a javítandó dolgozatot, a várakozó olvasmányt vagy éppen a félbemaradt kötést. A rádiós szerkesztők tudják, milyen felelősség az irodalom gazdag kincsestárából a válogatás. Éppen ezért köszönthettük örömmel az egymás utáni bemutatkozásokat. Azt viszont úgy tűnik, nemigen tartják szem előtt, hogy az emberi befogadóképesség véges. Ugyancsak időmilliomosnak kell lennie annak, aki egy estén két jó rádiószínházi bemutatót is meghallgat. Éppenhogy véget ért Jan Ulicny, a fiatal csehszlovák szerző Zongoraemlék című hangjátéka a harmadik műsoron, következett a Kossuth Ráidóban a Bulgakov-mű adaptációja. (Zárójelben jegyzem meg, hogy ez utóbbi alkotás filozófiája meglehetősen nehéz. Nem hiszem, hogy az éjféli közvetítési idő a legalkalmasabb időpont). Mihail Bulgakov Turbinék végnapjai című műve meglehetősen ismeretlen a hazai olvasó előtt. Ezért is jelentett különleges élményt az 1918- ban, Kijevben játszódó színmű. A meglehetősen bonyolult cselekmény tulajdonképpen nem is fontos. Bulgakov — kifejezésmódjára jellemzően — sokkal inkább általános, minden korban tanulságos élethelyzeteket ragad meg. A rádiójáték erénye, hogy csak keretében, a jellemeket rajzolja meg igen árnyaltan. Molnár Mihály rendező az emberi tulajdonságok fejlődésének ívét mutatja be. Azokat a pillanatokat emeli ki, amikor az események hatására változik, nemesül, avagy torzul a jellem. olvasókör, a röpke félórás műsornak már a címe is találó. A szerkesztő-műsorvezető, Filippinyi Éva ezúttal Illyés Gyula birodalmába hívta a rádióhallgatót. Ennyi idő alatt inkább a figyelmet lehet felhívni egy életműre, mintsem bemutatni azt. Mégis sikerült olyan pillanatokat teremteni, amelyek az újdonság erejével is hatottak. Bajomi Lázár Endre élményszerűen szólott Illyés Gyula Hunok Párizsban című könyvéről. Hatására nem állhatjuk meg. hogy ismét kézbe ne vegyük, át ne lapozzuk. Er. K. A kocka el van vetve
