Pest Megyei Hírlap, 1985. május (29. évfolyam, 101-126. szám)
1985-05-11 / 109. szám
1985. MÁJUS 11., SZOMBAT mr .IM6I Egy mondat a határozatból A kicsikre nagyobb gonddal Megfogalmazódott a társadalmi igazságosság A megye népességének több, mint a nyolcvan százaléka 1970-ben községekben élt, napjainkban ez az arány hetvenöt százalék. A döntő része persze ennek az arányváltozásnak — szemben a közhiedelemmel — nem a községekből történő elvándorlás, hanem korábbi községeknek a várossá nyilvánítása, azaz a népesség ilyen átcsoportosítása vezetett a városi népesség mai, huszonöt százalékos — és országosan még mindig rendkívül alacsony — részesedési arányához. Történelmi örökség Ami ebben és a hasonló folyamatokban, azok belső mozgásait illetően nagy figyelmet keltett — és olykor viharokat, szenvedélyes vitákat kavart —, az az ún. kistelepülések ügye, sorsa, holnapja volt. Területenként lényegesek az eltérések abban, mit értenek „kis” településen. A nagyobb város környékén, mint például Érd, a maga két és fél ezer lakosával Sóskút is kicsinek látszhat — Pusztazámorról, hatszáz fő feletti népességével nem beszélve —, a megye városhiányos térségeiben viszont ugyanilyen lélekszámú község — hivatkozhatunk Valkó példájára — jogosan tölthet be körzeti szerepet. Amint megye és megye között — objektív helyzetüknél fogva — szintén tetemesek az ilyen értelmű különbségek, hiszen Baranyában a településeknek a hetven százalékán(l) ötszáz embernél kevesebb él... Meghökkentőnek látszik első pillanatban, valójában a történelmi örökségnek az egyik jellemzője: az ország több, mint háromezer településének az 52,6 százaléka kistelepülés ... ! A megyében — és ennek szintén történelmi okéi vannak, közöttük egészen irjssen kialakultak is — az országostól erősen különböző ez az arány. Huszonhárom falu tartozik a kistelepülések — az pzer lélek- számnál kisebb l^jiOfsságú községek — közé, az áímegye ösz- szes településeinek a tizenhárom százaléka. Csalóka azonban a mechanikus összevetés. A megyében ugyanis — a településszerkezet jellegénél fogva, a települések sajátos gazdaságföldrajzi helyzetét tekintve — valójában kistelepülésnek számítanak az ezer és kétezer jós lakosságú helyek is, ilyen pedig további harminckilenc van — ami az összes településnek a húsz százaléka, azaz harminchárom százaléknál tartunk! —. ami már aligha elhanyagolható arány. Ha megmaradunk az országos mércénél, azaz az ilyen módon értett kistelepüléseknél, ez akkor is — kerekítve — ötvenezer ember. Mielőtt bárki legyintene. nem döntő arány, ismételten leírjuk: ötvenezer ember a főszereplője ennek az ügynek. Azaz, ha úgy tennénk, hogy nem fontos hétköznapjaik hogyanja, akkor akként cselekednénk, mintha — mondjuk — Dunakeszit, Fótot, Gödöt, vagy ha úgy tetszik Ceglédet és Al- bertirsát, avagy Monort, Gyomrát, Vecsést, mint nem létezőket, letörölnénk a térképről, mert egy-egy, így említett településcsoport népessége annyi, mint a kistelepüléseké, ötvenezer. Ugye így, ad abszurdumig elmenve, létező településeknek a térképről való letö- röltetésével, már egészen más megvilágítást kap a kistelepülések ügye, az ott élők helyzete, jövendő sorsa?! A társadalmi igazságosság fogalmazódott meg a Magyar Szocialista Munkáspárt XIII. kongresszusának a határozatában, amikor kimondatott: „A kistelepülések ellátására nagyobb gondot kell fordítani’ A nagy súlyú politikai doku mentum ez egyetlen, rövidke mondata azért roppant fontos, mert az életkörülmények egy jelentős része, s ez helyzetük objektív jellemzője, a kistelepülések lakossága semmilyen befolyással nincsen. Érzékeltetésül említhetjük a mezőgazdasági kistermelésben előállított termékek értékesítési lehetőségeit, a kereskedelmi ellátást, a közlekedési lehetőségeket, az egészségügyi, oktatási feltételeket stb. Ezek a tényezők java részben központi — gazdasági, államigazgatási — döntésektől függnek, illetve átfogó — területfejlesztési — elhatározásoktól. Ezek a döntések és elhatározások hosszú időn át mostoha sorsot juttattak a kistelepüléseknek — egyebek között a sietős iramú koncentrációjával a fejlesztési pénzeknek a városokba —, sok tekintetben furcsa helyzetet alakítva ki. Ezt a furcsa helyzetet jól jellemzi egy világhírű közgazdász — Galbraith — megfogalmazása a ..manánjólét és közszegénység” állapota. Ami — véljük — nem kizárólagosan az Egyesült Államok településeinek egy részére értendő. hanem érthető a kistelepülések előbb jelzett furcsa helyzetére is. Kanyarodó útra lépve Gazdag — és gyakran keserves — tapasztalatok birtokában fogalmazódott meg a Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottságának a megyei pártértekezlet elé — Gödöllő, 1985. március 2—3. — beterjesztett jelentésében: „A gyors népességnövekedést a rendelkezésre álló fejlesztéssel nem tudjuk követni. Továbbra is nagyok a területi aránytalanságok. Ez az állapot e népes megye lakosságánál — differenciáltan ugyan — feszültségeket okoz, amelyek feloldása folyamatosan, a hosz- szú távú tervezés keretében biztosítható.” Az országgyűlés legutóbbi • ülésszakán elfogadott törvény már jelzi e hosszú távú tervezési törekvések szükségességét és indokoltságát, persze, az új jogszabály nem szaporítja a rendelkezésre álló anyagforrásokat. ám kötelezettséget ír elő ezeknek a forrásoknak a korábbiaktól eltérő elosztására... 1 Ismerős ugyanis a menet: körzetesített iskola, a tanács másutt, a kenyérkereset lehetősége szintén, a szövetkezeti központ távol. .. Nem tanácsszékhely község 1984-ben a megyében negyvenkilenc volt. Amiben persze rengeteg az ésszerűség, a célszerűség, a lakosságnak előnyt adó koncentráció. Amiben azonban sokféle hiba is sűrűsödött, hiszen olykor már-már más nem is maradt a településen, mint egy vegyesbolt meg a népfrontbizottság. Ez utóbbiaknak meghatározó szerepe volt abban, hogy napjainkban már kanyarodik az út: a június nyolcadikén esedékes országgyűlési képviselő- és tanácstagválasztásokkor — a tanácsi testület első ülésének részeként — megalakulnak a nem székhely társközségek — döntő részben kistelepülések — elöljáróságai. Mind a képviselet, mind az érdekérvényesítés egészséges módszertana megteremtésének jó lehetősége ez! Aminek szükségességét a többi között az is igazolja, hogy a megyében a kistelepüléseknek egy. nem jelentéktelen részén — hivatkozhatunk Káva. Ipolydamásd példájára — növekszik, illetve változatlan marad a népesség, azaz veszedelmes lenne úgy gondolkodni, a kistelepülés egvenlő a fogyatkozó népességgel. a fejleszteni nem érdemes — mert amúgy is elnéptelenedő — hellyel. Egy esztendő alatt tizenháromezer ember telepedett le — lakóhelye megváltoztatásaként — a megye más részeiből újonnan érkezőként a megye községeiben, közülük száz fő híján tízezer lélekt!) községből ment a másik községbe. Figyelmet érdemel, hogy alig van el térés az állandó, illetve az ideiglenes jelleggel lakóhelyet változtatók táborának létszáma között, azaz aki útnak indul, nem okvetlenül gyökértelensé- ge, helyhez nem kötöttsége okán teszi ezt, hanem — bizonyára — nyomós indokokkal. Ne hökkenjünk meg a tényen: a megyébe egyetlen esztendőben — a megyén belüli költő zéseket most nem számítva — harminchétezer ember érkezett letelepedőként. Ezeknek több mint a fele a fővárosból, s az így érkezők minden tízes csO' portjából heten Budapestről a megye valamelyik községét célozták meg ... ! Tapasztalhatjuk: a kistelepülések népességének igényei, céljai mind erőteljesebben közelednek — olyan hatásokra, mint például a tv-ben látottak, a munkahelyről hozott maga tartás-, életmódminták — i városlakókéhoz, ám ugyanakkor a kistelepüléseken élő körülményei jóval nehezebbek, lehetőségei sokkal korlátozottabbak. Ennek az ellentmon dásnak a tartós fennállása va lójában keresztezné annak a szándéknak az érvényesülését, hogy növekedjék a községek népességmegtartó ereje, hogy a kistelepülés státus ne ítélet, hanem puszta megjelölés legyen. Tükörbe nézve Gororhba igazságot mondatott ki hősével Móricz Zsig- mond a Boldog emberben. így hangzik: „Aki a faluból kiment, az azt akarja, hogy aki itt van a faluban, az csak ma radjon meg falusi bunkónak ők azért nem akarnának visz- szajönni, de aki beleragadt ebbe a sárba, azt nem engedik kimászni belőle.” Vajon mondhatjuk-e. mindenben és mindenkor, mindenkinél — keres kedelmi áruforgalmi vezetőnél éppúgy, mint tanácsi tisztség viselőnél és tisztviselőnél, orvosnál, pedagógusnál, kétkezi munkásnál, bárkinél, aki érintett a döntésben, a cselekvésben, részes egy közmagatartásban — már érvényét vesztette ez a goromba igazság? Vagy éppen a kistelepülések ügye int tükörbe nézésre, önkritikára?! Mészáros Ottó Szerződéses üzletek Belső ellenőrzés A kereskedelmi és vendéglátóhálózat mintegy 20 százaléka — több, mint 10 ezer üzlet, illetve vendéglátóhely — szerződéses formában működik. A tapasztalatok szerint forgalmúk gyorsabban növekszik, mint a hagyományos bol toké, a nyereség átlagosan 50- 60'százalékkal magasabb, mint korábban, egyebek közt azért, mert a boltvezető jobban érdekelt az árubeszerzési lehetőségek felkutatásában, a kulturáltabb kiszolgálásban, s a költségek csökkentésében. A vásárlók, illetve a vendégek is elégedettek: mert a boltokban és a vendéglátóhelyeken az igényeiknek jobban megfelelő választékot találnak. A nyilvánvaló eredmények ellenére számos hiányosság is akad a szerződéses kereskedelemben, gyakoriak a visszaélés sek a bizonylatok kezelésében, az árak kialakításában Mindez főként annak tulajdonítható, hogy a vállalatok a Szükségesnél kevésbé törődnek szerződéses üzleteikkel. Az Országos Kereskedelmi Főfelügyelőség, illetve a megyei felügyelőségek országszerte megvizsgálták, milyen a vállalati belső ellenőrzés a szerződéses üzletekben. Az ellenőrök 157 vállalati és szövetkezeti köznontot. valamint több mint 800 üzletet kerestek fel. A vizsgálat megállapította, hogy a vállalatok gyakrabban ellenőrzik ugyan a szerződéses üzleteket mint korábban, hatékonysággal azonban továbbra is gondok vannak. Az ellenőrzések ugyanis nem tel- jeskörűek, egyes fontos dől gokkal — például az árképzéssel. áralkalmazással, az árarányokkal, az áruval összefüggő vásárlói tájékoztatással, a bizonylati fegyelemmel — csak esetenként, vagy egyálta Ián nem foglalkoznak. Az al kalmazott vizsgálati módszerek egysíkúak, próbavásárlást csak néhány hejygn — ejgő- sóriten a 'szövetkezeteknél — végeztek. Ennek egyik oka hogy a vállalatok a Belkereskedelmi Minisztérium felhívása ellenére sokhelyütt nem rögídtették a vállalkozóval kö- tött' szerződésekben az ellenőrzési jogosultságukat, holott a jogszabály nemcsak lehetőséget ad, hanem kötelezi is a vállalkozókat, a rendszeres ellenőrzésre. A vállalati irányítómunka fogyatékosságait, a kialakult helytelen szemlélet jelzi, hogy a hálózati ellenőrzések során feltárt hiányosságokat — helyszíni intézkedéseken túl —, felelősségrevonás, a vállal kozóval szembeni eljárás kezdeményezése általában nem vagy csak az indokoltnál kisebb mértékben követi. HA HÉT HIRE TANÁCSOK O Budapesten tartotta ülését a Mezőgazdasági Bankok Nemzetközi Szövetsége. ® Fórumot rendezett a Fogyasztók Országos Tanácsa a cipőgyártásról és -kereskedelemről. ® Csurgó adott otthont a növénytermesztő-gépész szakmunkástanulók országos versenyének. A hét híre az is, hogy ma harmincöt éve fogadta el az országgyűlés az 1950. évi I. törvényt, az ún. első tanácstörvényt. Mely kútba nézünk, ha visz- szatekintünk arra az időszakra, mert annyira régen voltnak érezzük. Abban az évben nyilvánították nemzeti ünneppé április negyedikét. Akkor — 1950. szeptember 27-én — avatták fel Gödöllőn a Ganz Árammérő Gyárat. A Minisztertanács 1949. decemberi határozatával alakult ki a megye mai területe, 1951. január 7- én jelent meg a lapokban a Dánszentmiklósi Állami Gazdaság kollektívájának verseny- felhívása a mezőgazdasági dolgozók kongresszusi versenymozgalmának elindításáról... Szikrák a folytonos változások forró közegéből, mely körülfogta a tanácsrendszer megteremtését. A felszabadulástól egészen a tanácsok megalakulásáig nem voltak választott önkormányzati testületek a megye településein, közigazgatási területegységeiben. A pártok által delegált tagok — ezek voltak az ún. paritásos kiküldöttek — alkották az önkormányzatot, még korábban a nemzeti bizottságok. Mindezeket volt hivatott múlt időbe tenni a tanácsok intézményrendszere. Ahogy akkor általában mindenben, ebben is gyorsan követték egymást a jogszabályok. Az 1950. május 11-én az országgyűlés által elfogadott 1950. évi I. törvényre alapozva, a kormány rendeletének eleget téve június 15-én megalakul a megyei tanács — de: nem a testület, hanem az, amit, ma szakigazgatásnak nevezünk!—, július 25-i ülésén rendeletet hoz a Minisztertanács a járási, a városi tanácsok felállítá- ról — augusztus 15-én kezdik meg munkájukat —. október 20-án határoz a kormány a községi tanácsok tevékenységéről ... Gyorsan követték egvmást a jogszabályok, a rendelkezések, az intézkedések, ma már látjuk, nem okvetlenül mindenben egészséges sie- tősséggel. Az állampolgárok egy jelentős része egészen pontosan nem is értette, miről van szó — holott roppant fontosságú dologról volt szó —, de tapsolt, örvendezett az október 8- án megrendezett — országosan egyszerre, katonás fegyelmezettséggel lebonyolított — választási gyűléseken. örvendezett, tapsolt, mert azt hallotta: maga, társai lehetnek, lesznek a helyi kormányzók. Az 1950. október 22-én lebonyolított, a ma harmincöt éve elfogadott törvényt a valóságba átültető tanács- választásokon — a megye lakossága akkor 788 200 fő volt — a szavazásra jogosultak 96.9 százaléka megjelent az urnák előtt, a voksolók 97,8 százaléka a Magyar Függetlenségi Népfront jelöltjeire mondott igent. Ez az igen 91 megyei, 840 járási. 374 városi és 10 121 községi tanácstagra vonatkozott. Fontos politikai siker? Az. Mert hiszen a tanácsrendszerre mondtak ki egyetértést a szavazók, a jelöltek személyére kevésbé, mivel lajstro- mos volt a választási rendszer. Ennek a formának — ne töprengjünk most rajta, előnye avagy hátránya volt-e ez — az a lényege, hogy a szavazó vagy elfogadta a teljes névsort — a lajstromot —, vagy ha nem értett egyet valaki személyével, akkor a lajstorm egészét is elvetette. Véljük maj okossággal, az akkor: tapasztalatok nem lehettek teljesen egyértelműek, mert bár az október 26. és november 8. között megalakult helyi tanácsi testületek, a november 8-án alakuló ülést tartott megyei tanácsi testület igyekeztek becsülettel tenni a dolgukat, a következő tanácsválasztásokkor — az 1954. évi IX. törvény alapján — eltűnt a lajstrom, a jelöltnek, a megválasztottnak egyéni • választókerülete lett... Innét, 1954- től már nem az alapok • formálása, hanem a folyamatos korszerűsítés jellemzi a tanácsokat körülvevő politikai, társadalmi, gazdasági környezetet, azaz a ma harmincöt esztendős törvény jónak, az érdekek kifejezőjének, a történelmi változások helyi önkormányzatbeli rögzítőjének és egyben további serkentőjének bizonyult. Első lépés volt egy történelmi úton, s ez az út végül is a most lezajlott, élénk vitákkal telített, két, három, négy jelöltet állító tanácstagi jelölő gyűlésekig vezetett. M. O. Befejeződött az MTA közgyűlése (Folytztás az 1. oldalról.) Zsigmondi Pál, Pásztor Emil, Stefanovits Pál, Szentágothai János. Vajda György és Vámos Tibor akadémikusokat. A tiszt- újítást követő délutáni zárt ülésen a tudományos élet legfontosabb kérdéseit mélyrehatóan elemző vita után jóváhagyólag tudomásul vették az elnökség és a főtitkár beszámolóját, és határozatot hoztak az MTA előtt álló feladatokról. A Magyar Tudományos Akadémia 145. közgyűlése — csütörtöki zárt ülésén — rendes tagnak választotta Antoni Ferencet. Berényi Dénest, Czíbe- re Tibort. Csikai Gyulát. Dénes Gézát. Falusné Szikra Katalint, Garas Klárát. Halász Bélát. Hardy Gyulát, Hermann Istvánt, Imre Samut, Jermy Tibort, Kapolyi Lászlót, Kátai Imrét, Kiss Dezsőt, Klibürsz- kyné Vogl Máriát. Kosáry Domokost, Láng Istvánt, Lovász Lászlót. Lukács Józsefet, Magyar Jánost. Nagy Ferencet, Nász Istvánt, Papp Ferencet, Pándi (Kardos) Pált, Prékopa Andrást. Simái Mihályt. Székely Györgyöt. Tőkei Ferencet és Üjfalussy Józsefet. Levelező tevékenyen közreműködjék az MSZMP XIII. kongresszusa által kijelőlit célok megvalósításában. Az Akadémia a következő ötéves időszak legfontosabb teendői közé sorolta olyan alapkutatások kezdeményezését és támogatását, amelyekben választ keresnek változó világunk, korunk, társadalmunk égető kérdéseire. A határozat szükségesnek tartja a teljesítmény és a hatékonyság növelését elősegítő kutatáspolitika megvalósítását. A továbbiakban a megfelelő szakember-utánpótlás, illetve a tudománvos tevékenység személyi feltételeinek biztosítására kívánatosnak tartja, hogv az Akadémia legyen további kezdeményező lépéseket az egyetemi oktatásban való részvételre, és szorgalmazza az oktatók bekapcsolódását az akadémiai Intézeti kutatásokba. Egvúttat felhívja a figyelmet a fiatal tehetségek időbeni felfedezésére és nevelésére, a posztgraduális képzés javítására, és sürgeti, hogy az eddiginél nagyobb mértékben vegyenek részt rátermett, fiatal kutatók a tudományos alkotó tevékenységben, illetve a tudományos közéletben. A határozat elfogadásával befejeződött az MTA 145. közgyűlése. Berend T. Iván életrajza Berend T. Iván, a gazdaságés társadalomtörténet nemzetközileg is ismert és elismert művelője, 1930-ban született. Tanulmányait a budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen és az ELTE bölcsészettudományi karán végezte. 1953— 60 között a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen tanársegédként tevékenykedik. 1960—64 között docens 1964- ben professzori címet szerez. 1962—65 között a dékáni, majd 1973-tól 1979-ig a rektori tisztet tölti be az egyetemen. 1967-től a gazdaságtörténet) tanszék vezetője. A Magvar Tudományos Akadémia 1973-ban választotta levelező, majd 1979- ben rendes tagjává. Munkásságát 1961-ben Kossuth-díiial Ismerek el. Az utóbbi esztendőkben megjelent jelentősebb művei: A szocialista gazdaság fpiiÖdé^p Magvarországon (1974, 1976. 19791. Gazdaság és társadalom (Bánki Györggyel 1974). Gazdasági elmaradottság, kiutak és kudarcok a XIX. századi Furónában íRánki Gvörggvel ,9"'9), Naninink — a történelemben (1980). Válságos évtizedek. tagok lettek: Ancsel Éva, Barabás Zoltán, Bíró Péter, Bö- könyi Sándor, Csurgay Árpád, Daróczy Zoltán, Eckhardt Sándor, Finta József, Forgó László, Herczegh Géza, Hoch Róbert, Horn Péter, Juhász Gyula, Kardos Lajos, Reviczky László, Klement Zoltán, Kroó Norbert, Makkai László. Mészáros Ernő, Pataki Ferenc, Simonovits István, Székely György. T. Sós Vera, Vida Gábor, Vizi E. Szilveszter. Zawadowszki Alfréd. A választást követően folytatódott az elnöki és a főtitkári beszámoló feletti vita. Külön téma volt a tudományos kutatás és a felsőoktatás viszonya. Szentágothai János és Láng István vita-összefoglalója után került sor a közgyűlés határozatának elfogadására. A közgyűlés által egyhangúlag elfogadott — és végső megfogalmazásra a soron következő elnökségi ülés elé utalt — határozat leszögezi: a Magyar Tudományos Akadémia feladatának tekinti, hogy a törvényben és az alapszabályaiban biztosított lehetőségek és eszközök felhasználásával kezdeményezően és
