Pest Megyei Hírlap, 1985. április (29. évfolyam, 76-100. szám)

1985-04-25 / 96. szám

Gyorsan fogy az építőanyag n Cm jó az, ami egyszerű? A íiét végén bérbe adják Építkezési anyagokkal meg­rakott tehergépkocsik gördül­nek ki sorra a deákvári TÜ- ZÉP-telep kapuján. Rác Sán­dor telepvezető arról beszél, hogy a tél kemény volt, elhú­zódott, így a családi házak építése későbben kezdődhetett a szokásosnál. Tavaly 142 milliós forgal­mat csináltak, az előzetes jelek szerint az idén sem csökkent az építkezési kedv. A TÜZÉP feladata: sokolda­lúan gondoskodni a megnöve­kedett igények kielégítéséről. Ami tavaly ilyenkor hiány­cikk volt: ikersejttéglából, Uniform téglából és kis mére­tű téglából is van mqst ele­gendő a Deákvári fasori épí­tőanyag-telepen. Nemrégen itt járt Tunyogi András, a Buda- pest-környéki TÜZÉP Válla­lat vezérigazgatója. Elismerés­sel szólt a telep belső parko­sításáról, az áruk áttekinthe­tő bemutatásáról. Mindebben benne van az aranykoszorús Matejka János szocialista bri­gád munkája is. A 10 tagú kö­zösség — napi feladatai mel­lett — gondoskodik arról, hogy a mintatelep kulturált körül­mények között árusíthasson. Az .építőanyagok nemzetközi találkozót adnak itt egymás­nak: magyar, román, jugoszláv nyílászáró szerkezetek, osztrák betoncserép sora­kozik egymás mellett. A fuvaroztatás nem gond, mindig nyolc-tíz magánfuva­rozó várja a vevőket az utcai bejáratnál. A telep dolgozói­nak a munkáját daru, targon­ca segíti. A darut hét végén bérbe adják az építkezőknek is. Néhány anyagból — gipsz, samott — néha átmenetileg hiány mutatkozik. Az ellátás ennek ellenére jónak mondha­tó. Akivel írásos megállapo­dást kötnek, annak — 30 szá­zalék előleg lefizetésével — biztosítják a , szükséges építő­anyagokat. Korábban a Be- tonelemgyár Kisrét-dűlői te­lepén készített béléstesteknél úgynevezett műszaki kiszolgá­lást alkalmaztak. (Ez bevált a DCM-nél, a sódert forgalmazó FÓKÁ-nái s máshol.) A vevő a TÜZÉP-telepen fizetett, s a kapott utalvánnyal átvehette az árut 17,60-as egységárban a gyártás helyén. Most a BVM azt javasolta: a TÜZÉP szál­lítsa saját telepére a béléstes­teket, s ott hozza forgalomba. Ez viszont — a plusz fu­varköltség miatt — 30 fo­rintra emeli az egységárat, ami egy lakóház építésé­nél 10-18 ezer forint több­letköltséget jelent. Tárgyalnak, remélhetőleg meg­nyugtató lesz az eredmény. Papp Rezső Mozi Kultúr Filmszínház (Lenin út 58.): április 25-től 28-ig csak fél 4 órakor a Nehéz fiúk című színes szovjet filmet játsszák, 14 éven felüli nézők­nek. — .Este fél 6 és fél 8 órakor III. helyáron vetítik a Maraton életre-halálra című amerikai krimit. Főszerepben: Dustin Hoffman, Laurence Oli­vier és Roy Scheider. VÁCI vaírfa A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXIX. ÉVFOLYAM, 96. SZÁM 1985. ÁPRILIS 25., CSÜTÖRTÖK A tizensiyoicas választókerületben Lakás, egészségügyi központ A 18-as választókerület ked­den tartotta tanácstagi jelölő gyűlését a közgazdasági szak­középiskolában.' Már a kapu­ban várták a választókat az egyenruhába öltözött diáklá­nyok, s kézről kézre adva egészen a helyükig kísértek mindenkit. A folyamatosan érkezőknek újabb és újabb székeket kellett elhelyezni, vé­gül a jelölő gyűlésen részt ve­vők létszáma 59 lett, amibe a vendéglátó diáklányok is be­leszámítottak. Tumbász Fe­renc levezető elnök, a 4-es körzeti népfrontbizottság tit­kára rövid köszöntő után be­mutatta az előadót, Berkó Árpádot, a dolgozók iskolá­jának igazgatóját és át is ad­ta neki a szót. Vác a hazai lapokban — A Népszabadság közölte Gombos Lászlóné levelét, akit a váci kórház II. számú pszichiátriád osztályén kezel­tek páratlan embferszereteittel, humanizmussal, visszaadva a beteg egészségét. — A Petőfi Népe (Kecske­mét) arról tudósított, hogy a 623-as Ipari Szakmunkáskép­ző Intézetben rendezték a Szakma kiváló tanulója ver­senyt s a váci Králik Sándor (épületvillamosság) II. lett. — A Magyar Hírlap tava­szi idegenforgalmi felmérése szerint, a hét végén sok száz jármű halad Vácon át a Bör­zsöny festői vidékére, s bené­pesülnek a verőcemaros! és a nagymarosi kertek, víkendhá- zak is. — A Muzsika oldalas cikk­ben számolt be arról, hogy a váci Bartók Béla Zeneiskola huszonöt növendéke Fazekas László irányításával, Durkó Zsolt Ludus Stellaris című improvizációs játékát mutatta be. „ Az előadás az elmúlt öt év értékelésekor legfőképpen a lakásépítés eredményeit hang­súlyozta, s rámutatott, hogy az állami lakásépítési prog­ram leállása után is az egyik legfőbb feladatnak tartják a város vezetői a lakáshelyzet javítását. Mint mindenkit ér­deklő témát, a kommunális létesítmények fejlesztését tet­te a második helyre. Külön is szólt a Szőnyi Tibor kór­ház körül kialakított egész­ségügyi centrumról. Az elő­adás végén a levezető elnök ismertette a kettős jelölés szabályait, majd a Hazafias Népfront két jelöltjének jel­lemzése következett. Tari Kálmán; 31 éve tagja a városi tanácsnak, 1956—83- ig tanácselnök-helyettes volt, végrehajtó bizottsági tag. Sok­éves közéleti tevékenysége alatt sokat tett a városért, kiemelkedő szerepe van a la­kásállomány fejlődésében. Je­lenleg nyugdíjas, de továbbra is tettre kész a város építése, szépítése érdekében.. Varecza Gyula, a másik je­lölt 1961-től a Híradástechni­kai Anyagok Gyárában dolgo­zik, mint beállító lakatos. Ki­váló szakember, segíti a kez­dő munkatársak beilleszkedé­sét. Lakóhelyén jól ismerik, szeretik. Szívesen végez tár­sadalmi tevékenységet. A szavazás előtt, talán azért, mert mindenki ismeri a jelöl­jtffket,.,, ,ej,ptaia4t:. ,a„ s?gsaéte&. Soha sincsen tervek nélkül A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa 2411984. számú határozatával új kitüntetést alapított, az Ápri­lis Negyediké Érdemrendet, melyet az állami, gazdasá­gi, társadalmi és politikai életben végzett jelentős te­vékenység elismeréseként adományoznak az arra érde­meseknek. Azzal büszkélkedhetünk, hogy szűkebb pát­riánk egyik polgára az elsők között vehette át ezt a kitüntetést. Pár évvel ezelőtt, a téli szünetben történt. A sztáro- nos diákok focizni akartak a tornateremben, de a csapat nem volt ki. Természetesnek tűnt a megoldás: szóljunk az igazgatónak, biztosan eljön játszani! tgy történt. A partner Természetesen nemcsak sporttal foglalkozik Lábai László, sok más területen szá­mítanak munkájára. Milyen pedagógus és ho­gyan törődik tanítványai sor­sával? Erről érdeklődtem a diákoktól. Bánki Tünde ne­gyedikes a többiek nevében is nyilatkozik. — Az iskolai KlSZ-vezető- séget sokat segíti az igazgató úr. Döntései nem megfelleb­bezhetetlenek, együtt hatá­rozzuk meg a tennivalóinkat. A diákrendezvényekhez, a fordított naphoz és más ta­nulók kezdeményezte vidám­sághoz sok ötletet ad. Pinke József és Újhelyi László tanárok már nagyon régen ismerik igazgatójukat, együtt diákoskodtak a régi Konstantin téri épületben. Ők is tagjai voltak — Lábai Lászlóval együtt —, az isko­lai labdarúgócsapatnak, ame­lyik eljutott az országos elő­döntőig. Tőlük tudom, hogy a gim­náziumban igazi demokrati­kus vezetés valósult meg. Eredményesen ösztönzi az igazgató a kollégáit és a gye­rekeket a kiemelkedő mun­kára. A dicséret, a jutalom vagy a kitüntetés nem marad el a plusz munka, az eredmé­nyes tanulmányi és sportver­seny után, a kulturális ren­dezvényeken való szereplés kapcsán., a tömegszervezetek­ben végzett munka esetén. Egyformán nyíltan, őszintén mondja el véleményét a diá­koknak, tanároknak és fe­letteseinek. Irigylésre méltó Nagy Géza, a Vác Városi Tanács művelődési és sport- osztályának vezetője úgy fo­galmaz, hogy Lábai László vezetése alatt jutott el a gimnázium arra a szintre, amire már korábban is képes lehetett volna. A Művelődés- ügyi Minisztérium értékelése alapján a Sztáron az ország legjobb 25 gimnáziuma között van. A tavaszi szünetben egye­dül találtam az igazgatót az iskolában. — Hogyan kezdődött ez a mindenki számára irigylésre m,éító, eredményes pedagógus- pálya? — Debreceniben., a Kossuth Lajos Tudományegyetemen végeztem történelem-földrajz szakon 1965-ben, Nem sike­rült visszakerülnöm a volt középiskolámba tanítani, csak közvetlen szomszédságában, a Hámán Kató Általános Isko­lába. Rögtön csapatvezető ta­nár lettem, majd úttörőelnök a városban, később a me­gyénél. Hét évvel ezelőtt kér­tek fel a Sztáron Sándor Gimnázium vezetésére, ahol korábban már óraadóként ta­nítottam. — Mit tart legfontosabb fel­adatának? — A nevelést, a tanítást, ezek személyi és tárgyi fel­tételeinek a megteremtését a Sztáron Sándor Gimnázium­ban, és hogy közmegelégedés­re vezessem a tantestületet. — Ma talán Vác legsokol­dalúbb, legsikeresebb pedagó­gusa. Mi volt az a forduló­pont, amely elindította felfe­lé a pályán és a közéletiség irányába terelte? — Nem" volt fordulópont, fokozatosan, alakult így ae életem. A családi környezet és a sok olvasás irányította figyelmemet az úttörőmozga­lom felé. Ha valamit szervez­ni vagy csinálni kellett — már általános iskolás korom­ban — tanáraim rám bíztak komoly feladatokat 1*. Fáradhatatlanul — Vác és körzete pedagógu­sai önt választották meg szakszervezeti titkárukká. Ve­zeti az iskolát, tanít. ' Sokat foglalkozik a KISZ-esekkel, a sportolókkal. Idegenvezető, ápolja az iskola nemzetközi kapcsolatait, s maga is spor­tol. Mire marad még ideje? — A Múzeumi Egyesület el­nökségi tagja vagyok, az Iz­zóban az iskolákat képvise­lem. A lakótelepi srácokat gyakran viszen a Ligetbe fo­cizni. Idegenvezető idegen nyelv nélkül nem sokat ér. Most tanulom az eszperantót és a németet. Szeretek olvas­ni. — Milyen tervei vannak? Mely feladatok megvalósítása foglalkoztatja mostanában? — Szeretnénk elérni vagy túlszárnyalni a tavalyi felvé­teli eredményünket. Bővítésre szorul az iskola. Több tante­remre, tornateremre és ki­szolgáló helyiségre van szük­ségünk. A szakszervezetben arra kell törekednünk, hogy az intézmények helyi szerve­zetei döntéseikben n.e hagyat­kozzanak a központi szervek­re. Kevesebb legyen a bürok­rácia és demokratikusabb a szervezeti élet. Czmarkó Gyula bemutatás, ezt később pótol­ták. Az első jelöltre minden­ki szavazott, a második sza­vazás előtt elbizonytalanodás érződött. Szóvá tették, hogy a választókerület szavazati joggá! rendelkező lakosainak töredéke van csak jelen, ho­gyan lehet mégis jelölőképes a gyűlés? Mivel a szabály ér­telmében a jelenlévők egy- harmadának szavazata szük­séges az érvényes jelöléshez, ezt megértve már a második jelöltre is szavaztak. További jelöltet nem állítottak. D. Z. jelölő gyűlések Pénteken a város hét vá­lasztókerületében lesz tanács­tagjelölő gyűlés. A 19. vk. a közgazdasági szakközépiskolá­ban, a 20. vk. a könyvtárban, a 26. vk. a vásártéri FORFA iskolában, a 28. vk. a Forte gyár KISZ-klubjában, a 38. vk. a Bauer Mihály utcai is­kolában, a 43. vk. a Diófa ut­cai óvodában, az 52. vk. pe­dig a szakmunkásképző inté­zetben tartja jelölő gyűlését. Négy korcsoportban Gitárverseny Rangos eseménynek ad ott­hont április 26—28. között a Bartók Béla Állami Zeneisko­la. A Művelődési Miniszté­rium, az Országos Pedagógiai Intézet, a Pest megyei Tanács vb művelődési osztálya, a Vác Városi Tanács vb mű­velődési osztálya és a Bartók Béla Állami Zeneiskola orszá­gos gi tárversenyt rendez az ál­lami zeneiskolák tanulóinak. A versenyen azok a diákok vesznek részt, akiket az ille­tékes területi zeneművészeti szakközépiskola bíráló bizott­sága előzetes meghallgatás alapján javasolt. A négy kor­csoportban huszonöt intéz­mény növendékei vetélked­nek majd. A versenyzők a kötelező műveken kívül, egy-egy sza­badon választott művet is el­játszanak. Az előadást öttagú bíráló bizottság értékeli, amelynek elnöke Szendrey- Karper László Liszt-díjas gi­tárművész. A rendezvényre a belépés díjtalan. Területi versenyben Báb- és színjátszók A minap, a Madách Imre Művelődési Központban ren­dezte meg a Magyar Úttörő Szövetség városi elnöksége a dramatikus és bábjátékok te­rületi versenyét. A színját­szóknál öt, a bábosoknál négy csapat élt a bemutatkozási le­hetőséggel. A bábjátékok ver­senyét a Radnóti Miklós Ál­talános Iskola tanulói nyerték. A csoport vezetője OravecZ Sándorné. A színjátszóknál a Hámán Kató és a Gábor Jó­zsef általános iskolák csoport­jai között osztották meg az el­ső helyet, őket dr. Molnár Jö- zsefné. illetve Rada Károly- né készítették fel a verseny­re. 100 és 50 évesek Ünnepre készülőben . Díszes meghívókat kézbesít, napok óta a postás, a váci és környékbeli vállalatok, szö­vetkezetek, intézmények május elsejei ünnepségeire invitál. A Senior idén ünnepli ala­pításának 100. évfordulóját, ebből az alkalomból pénteken, április 26-án délután 2 óra­kor a Madách Imre Művelő­dési Központ színháztermében tartják központi ünnepségü­ket, amelyen ott lesznek a te­lephelyek dolgozói is. Május 10-ig lesz nyitva a vállalat történetét bemutató kiállítás a művelődési köz­pont aulájában. Este 6 órakor a Technika Házában „születés­napi” bált rendeznek, dlvatbe- ' mutatóval. A Marx téri 1. számú posta- hivatal közössége elmúlt évi munkája alapján elnyerte az élüzem címet. A postások szombaton, április 27-én dél­után 5 órakor a Fehér Galamb étteremben tartják meg él- üzemünnepségüket. A Magyar Selyemipari Vál­lalat váci bélésszövögyára ala­pításának 50. évfordulóját ün­nepli. s ez a jubileum ezúttal a Kiváló gyár cím elnyerésé­vel is párosul. Hétfőn, 29-én délután háromnegyed három­kor a Technika Házában tart­ják ünnepi összejövetelüket. Százával emberek, autók Amint beköszöntött a jobb idő, hirtelen megnövekedett a váci rév forgalma is. Naponta százával viszik-hozzák az utasokat a Pokolsziget és a város között, ha kell, folyamatosan Veress Jenő felvétele ISSN 0133—2759 (Váci Hírlap* MÓDI-napok a Dunakanyar Áruházban Divatos fürdőruhák, 420 Ft-fól 1140 Ft-ig Rövid ujjú férfiingek, reklámáron, 205 Ft-éri Pamuttrikók. 130 Ft-érf Divatos vászonsapkák, 38 Ft-tóJ 120 Ft-ig mm ffM Az áruház napi ajánlata karton szoknya, 100 Ft-ért pamutblúz, 150 Ft-ért Várjuk kedves vásárlóinkat!

Next

/
Oldalképek
Tartalom