Pest Megyei Hírlap, 1985. április (29. évfolyam, 76-100. szám)

1985-04-30 / 100. szám

1985. ÁPRILIS 30., KEDD PEST MEGYEI HÍRLAP 11 A verseny teljes embert kíván A starttól a célig Sokan CS sokszor megkondítot­tuk a vészharangot, egy adott pil­lanatban tévedhetetlenül érezve, a tények birtokában állítva: a munkaverseny korábban oly tö­retlen lendülete, a szocialista bri­gádok tenniakarása valahol félre- siklott. Vakvágányra futott. Az adott pillanatban, helyzetben, amikor a munkaverseny-felelős a korábbi eredményeket ismételget­te, a brigádvezető is bizonytalanul sorolta, mi mindent csináltak egy évvel korábban, s akarnak, szán­dékoznak majd — akkor, abban a pillanatban, ott s abban a hely­zetben igazuk volt. Közhely, ám még mindig igaz: ahol a gazdasá­gi vezetés adós maradt az értel­mes célok, feladatok' megjelölésé­vel, felsorokaztatásával, ott elbi­zonytalanodik a brigádmozgalom. Mert a brigádtagok éppúgy nem biztosak abban, mint vezetőjük, hogy abból a sok-sok tennivaló­ból, mely egy vállalat, egy üzem­rész, égy műhely előtt tornyoso- dik, melyik a legfontosabb s me­lyik a legcélravezetőbb. Hosszú az út a starttól a célig. Am hogy mégis képesek vagyunk a célba beérni, azt a vállalatoknál, ter­melőszövetkezetekben dolgozó szocialista brigádok teljesítmé­nyénél, az általuk elért kiváló címnél semmi sem bizonyítja job­ban. Ez még akkor is igaz, ha azon a vállalati ünnepségen, amelyen a kollektíva munkája alapján el­nyerte az ágazati minisztérium, a szakszervezeti központi vezető­ség által odaítélhető kiváló címet, oklevelet, a brigádoknak csak úgynevezett házi kitüntetés ju­tott, jut. A vállalat kiváló brigád­ja címmel kell beérniük. Azért tévedés lenne azt hinni, hogy a vállalat kiváló brigádja cím nem lenne fontos, megbecsült elisme­rés. Elég, ha figyelmesen nézi az ember a brigádvezetők arcát. Például legutóbb a Pest megyei Műanyagipari Vállalat ünnepsé­gén, ahol tizenkét brigád vezető- je-képviselője vette át a kitünte­tést. Mert a jók között a legjob­bakhoz tartozni, a jók között a legjobbak egyikének lenni, az nagyszerű dolog. Most, amikor a munkát kö­szöntjük, az elért eredmények előtt tisztelgünk, bebizonyosodik, mily szerencse, hogy a vészharan­got csak emlegetjük, de nem húz­zuk meg. S az is szerencse, hogy azokra a jelekre, melyek a meg­torpanásra, az elbizonytalanodás­ra irányítják figyelmünket, oly' érzékenyen reagálunk. Elég kö­rülnézni Pest megye vállalatainak portáján, az eredményeket szám­ba venni, s máris kiderül, mit adott, mire képes a szocialista munkaverseny-mozgalom. Mennyi mindennel gyarapodtunk, gazda­godtunk általa, s hányszon segí­tett a nehéz órákon, meleg hely­zeteken át bennünket az az erő, amit a szocialista brigádok jelen­tenek, amire egyesegyedül ők ké­pesek. Változó gazdasági körülmények közepette, a szabályozók szorítá­sában, nehezen szokva, hogy ve­lük együtt kell megtanulnunk él­ni — lám, mégis csak legalább huszonhatan yehették s veszik majd át május végéig a kiváló munkát tanúsító okleveleket. El­sősorban ott, ahol a gazdasági vezetés a feladatok megoldásakor a szocialista brigádokra támasz­kodott, rájuk alapozott, épített. S j hogy nem homokra építettek, ha­nem szilárd alapra, az mint már annyiszor, most is bebizonyoso­dott. S bebizonyosodik az év hát­ralevő részében, a majd ránk kö­szöntő hetekben, hónapokban. A Csepel Autógyárban éppúgy, mint a Váci Kötöttben vagy a bélésse- lyem-szövőben, a budaörsi költ­ségvetési üzemben, a százhalom­battai DKV-ban. S lehetne a fel­sorolást folytatni. Mert a lista te­kintélyes. S valahogy gyarapodik — bár már nem számottevően —, mert pgész váratlanul kiderül, hogy még az utolsó pillanatokban, az alapos mérTegelés feljuttatott újabb kollektívát a kiválók listá­jára, az arra érdemesek csapatá­ba. Iparról beszélünk, nem fe­ledkezhetünk meg a mezőgazda­ságról sem. Pest megye mezőgaz­dasági üzemei között is nem egy akad, amely birtokosa lesz rövi-s desen a kiváló címnek. Kiváló munkáért, a hozamok növekedő-' séért, az alaptevékenység átgon­dolt tervezéséért, egy olyan év után, amikor másodjára sújtotta a gazdaságokat az aszály. Van itt erő, alkotókedv, megújulási kész­ség. A mezőgazdaságban tevé­kenykedő szocialista brigádok tenniakarása, az általuk elért eredmény húzódik meg a négy kiváló termelőszövetkezeti cím, három elismerő oklevél s az ugyancsak három miniszteri di­cséret mögött. Mert munkáért adták-kapták... Éppúgy, ahogy az ágazat kiváló brigádja címet a kerepestar- csaicknak s a gyáliaknak. Nem vették még át, ám a jó hír gyors lábon jár, így bejelentették a TESZÖV küldöttgyűlésén. S hogy ne torpanjon meg a brigádok tett­vágya, áldozatvállalása, a felada­tok teljesítése, ebben segített a TESZÖV által tavaly első ízben meghirdetett — a gazdaságokban dolgozó brigádoknak szóló — o TESZÖV kiváló brigádja címért indított verseny. S verseny volt ez a javából, ezt a benevezők né­pes tábora is igazolta-bizonyítot- ta. S az eredményhirdetés: az abonyi Ságvári Endre (Bánki Do­nét), a ceglédberceli Egyetértés (Lakatos), a vácszentlászlói Zöld­mező (Arany János, a solymári Rozmaring (Dobó Katica), a bu­daörsi Sasad (Üttörő), a sziget- szentmiklósi Szigetfő (Universal), dunavarsányi Petőfi (Március 21.), a tahitótfalui Kék Duna (II. Rá­kóczi Ferenc) brigádjai egyértel­műen bizonyították, a szabály­zók, ha nagyon nehéz helyzet elé is állították az ágazatot — mert nehéz helyzet elé állították! —, s ha csökkent is a melléküzemág bevétele, az ott foglalkoztatottak száma, azért a közös gazdaságok még ilyen körülmények között is példásan helytálltak. A rögös Úton a brigádok a sok­sok buktató ellenére is képesek a verseny tempóját felvenni, a dik­tált „menetsebességet” tartani, sőt, ha a szükség úgy kívánja — s a belső szükségszerűség, a ten- niakarás úgy kívánta! — átvenni a vezetést. S most újra startolni, hogy egy év múlva újra felsora­kozzanak abban a népes tábor­ban, amelynek tagjai á munkát köszönteni egy rövid időre össze­gyűlnek. VARGA EDIT lassan világosodik az égbolt kékje Biztos kezű szerelők műszakja Kavics MiháJy autószerelő alvázvizsgálat közben A kiemelt motort szállítja targoncán Budavári Endre Hancsovszki János {elvételei latban: garázsmester). Minden oké, mert int. s fellendül, a sorompóféle, feldübörög a motor. Ismét egy kato­nás jelentés, s egymás után, rendben futnak ki az autóbuszok a járatindí­táshoz. A mindennapos pontos szolgálati menetrendben egy meglepő inter­mezzo. Az előtérben összefutunk Tóth Gábor nyugdíjas kertésszel. Hallotta a tv-ben, hajnalra fagypont körüli hőmérséklet várható. Felkelt kettőkor és bejött, hogy fóliával ta­karja be a kőedényekbe kiültetett bimbózó muskátlijait. És micsoda parkot gondoz kerítésen kívül és be­lül!? Hozzáértő kezekkel nyírott pá­zsit, csemetefasor, fenyőfák és dísz­cserjék zöldellnek üdén az épület szakban általában harminc kocsi megy át a kezük alatt. Á hajnali órák­ban a legerősebb a munkatempó. A tömegközlekedés az agglomerációban alkalmazkodik a fővárosi üzemek reg­geli munkakezdéséhez. Legkésőbb öt óráig valamennyi busznak el kell in­dulnia. Az érdi volánosok hetven au­tóbusza tizennyolc vonalon naponta ezerháromszáz járatot teljesít, a fő­városba (és vissza, a körzetben és a helyi vonalakon több tíz ezer embert szállít. Biztonságukért mindenekelőtt itt kell nagyon megdolgozni. Csak ezzel a biztosítással tehetik meg az­után a magukét a gépkocsivezetők is. Stabil a gárda Stabil a gárda évek óta. Biztos ke. zű, megbízható szerelők kellenek ide. Az állandó éjszakai műszak embert nyűvő munkáját csak a különösen teherbírók vállalhatják. Közöttük dolgozik a fiatal, nyírott szakállas Kovács Mihály szerelő, aki az immár tizenegy éves gyakorlatával pálya­kezdőnek számít — ahogy tréfásan bemutatják. Az érdi szakmunkáskép­zőben végzett annak idején, s ez az első munkahelye. Két kisgyermek ap­ja, házat épít a Gyula utcában, kell a pénz. Egyébként a felesége is az üzemigazgatóság dolozója. Ami az éjszakázást illeti, megszokni nem le­het, legfeljebb beletörődni — mond­ja, amikor néhány percre előbújik a szerelőaknából. Aki itt helytáll éjszaka, azt meg kell fizetni — vallja az igazgató. Ta­valy emelték tíz százalékkal az éjsza­kai pótlékot, így most már 50 száza­lékot fizetnek. A munka folyamatos, hétvégeken ügyeletet tartanak, fél létszámmal. Ezután a hétfő érthetően a legnehezebb. Bizony, elkel a segít­ség is az éjszakásoknak. Gyakrán megy a kocsi mindenkiért, aki moz­gósítható. A hétfőknél irdatla­nabb tempót csak a kemény, hideg téli nápók'diktáltak — így emlékez­nek vissza. S miközben a műszáki telepen- az utolsó kocsikat mossák, vizsgálják, az utcákon, a megállók­ban egyre több az ember. Pontos indítás Lassan világosodik az égbolt kék­je. Ezen a hajnalon is tizenhétezer embert kell eljuttatni Érdről, túlnyo­mó többségében a fővárosba, munka- helyk'özslbe, rövid két-három óra alatt. Ilyenkor a parkvárosi Bem tér a legforróbb pontja a városnak. Stoppoljuk az időt, a központ felől ötpercenként — hol zsúfoltan, hol félig üresein — érkeznek a térre az autóbuszok. Minden kocsira több tu­cat ember vár. A térről induló men­tesítő időközönként kiüríti a megál­lót. Fél hat után ritkul a tömeg, de csak rövid időre, majd kezdődik min­den elölről... A buszvonal város­központi végén, az Érd-felsői fordu­ló indítófülkéjében Tóth Sándorné pontos indításokról ad számot. Egyet­len járat sem marad ki. Tóthné Pusztazámorról, a 3.20-as első járat­tal érkezik ide, vagy megy tovább a Kosztolányi térre minden hajnalban. 'Nehéz élet ez, de határozottan küe- léntij semmi pénzért be nem ülne egy számára unalmas irodába. A központi pályaudvaron találko­zunk ismét a hajnali szolgálati busz ősz hajú sofőrjével. Takács László­val, aki 1963 óta vezeti a Harc a bé­kéért gépkocsivezető szocialista bri­gádot, a vállalat kiváló brigádját. Most kapták meg harmadszor ezt a kitüntető címet. A tizenöt tagú csapat a tétényi és a helyi vonalakon dol­gozik. A brigádvezető mai első talál­kozásunk óta már többször végigjár, ta Tétény—Érd között az utat. ' KÁDÁR EDIT Még alszik a nap is. A csillagfé­nyes sötétkék ég alatt pihen a város. Kihaltak Érd utcái. Két fénynyaláb pásztáz a kanyarban, a helyi Volán üzemigazgatóság hajnali szolgálati autóbusza rója szokásos körútját. Ta­kács László ül a vezetőfülkében, az érdi volánosok egyik rangidős piló­tája. Utasai az első járatok gépkocsi- vezetői. A sofőr néhány baráti szót vált a hajnali ellenőrzésre érkezett igazgatóval, Klement Andrással, s már indul is tovább. Néptelen a központi autóbusz-pá­lyaudvar. Két-három álmos utas écsorog az indítóállások kivilágított táblái alatt. A forgalmi szolgálat üvegfalú helyiségében még egyedül ül Szabó József, forgalmi szolgálat­patai László garázssofőr viszi át a buszokat az automata mosón Damu Gábor szerelő a próbapadnál tevő. Jelenti, hogy minden rendben, már kifutott a legelső járat Puszta- zámor felé, perceken belül elindul a kocsi Diósdon át Budapestre, utána a másik, a Bem téren át az M 7-esan, szintén a fővárosba. Katonás jelentés Megelevenedik a pályaudvar kör­nyéke, egymás után érkeznek a sár­ga kocsik az indításhoz. Fél négy múlt... Míg kifelé tartunk az üzem- igazgatóság Szajkó utcai műszaki te­lepére, újabb négy-öt üres csuklós suhan el mellettünk, a végállomásra igyekeznek. A másfél éve átadott korszerű telep! kapujában a kifelé tartó busz lépcsőjén állva ellenőrzi a ' kocsiokmányofcat Szalisznyo Sán­dor garázs-művezető (belső haszná­előtt. Díszére válna a város központ­jának is. Az épület mögött parkoló autóbu­szok sora. Szemben a nagy szerelő­csarnokból motortúráztatás zaja hal­latszik. Bozsér József éjszakai szere­lő csoportvezető járkál a szervizak­nák fölé állított bqszok között, uta­sításokat osztva a rend kedvéért. Mert hiszen itt mindenki tudja a dolgát. Éjszakánként tizenöt ember dolgozik a szerelőben, az a feladatuk, hogy forgalombiztonsági szempont­ból ellenőrizzék az alvázakat; a fék­rendszert, a futóműkötéseket, a gu­mikat, a kormányszerkezetet, a vilá­gító- és jelzőberendezéseket, az olaj­szinteket, s közben rendbehozzák, ami hibás. Bozsér József és csapata évek óta éjszakázik a szerelőben. Egy-egy mű­

Next

/
Oldalképek
Tartalom