Pest Megyei Hírlap, 1985. április (29. évfolyam, 76-100. szám)

1985-04-03 / 78. szám

-isi Mim }tf i. YnJM MSm 1985. április 3., szerda Az állami díjas vezérigazgató Tárt ajtók, nyitott gondolatok Fiatalodnak a szibériai falvak írta: Szergej Manjakin, az SZKP KB tagja, 0mc7k mpöun! nárthizflttság ídső titkára BECK TAMÁS 1929-ben szü­letett. Diplomáját a műszaki egyetem gépészmérnöki karán 1950-ben szerezte meg. Járt Csehszlovákiában, ahol a tex­tilipari gépgyártást tanulmá­nyozta. 1972-ben pedig az Egyesült Államok princetoni egyetemén bővítette szakmai ismereteit. Az idegen nyelvek közül a németet, a. csehet és az angolt beszéli felső fokon. Több kitüntetés birtokosa. Megkapta egyebek között a Munkaérdemrend ezüst foko­zatát (1966), a Haza Szolgála­táért Érdemrend arany foko­zatát (1979 és 1983), az Eötvös Loránd-díjat (1980), s négy­szer vehette át a Könnyűipar kiváló dolgozója oklevelet. Je­lenleg a budakalászi Buda- fiax Lenfonó- és Szövőipari Vállalat vezérigazgatója — ez az ötödik munkahelye. 1975- től párttag. 1982 júniusában titkos szavazással a Magyar Kereskedelmi Kamara elnö­kévé választottak. De ki is ez az ember? Életéről, a hétköznapokról beszéljenek azok, akik a leg­jobban ismerik: a vezérigaz­gatóság és a budakalászi gyár vezetői, munkásai. Jokán Péterné, a budakalá­szi gyár igazgatója: — Hadd kezdjem egy szemé­lyes vallomással. Amikor tíz esztendeje idejöttem a válla­lathoz, hosszan beszélget­tünk a vezérigazgatóval. Azt mondta, a tehetséges fiatalok előtt minden ajtó nyitva áll. S ennek igazát saját sorsomon tapasztalhattam. A vezérigaz­gatóságon osztályvezető-he­lyettes voltam, amikor megke­resett Beck Tamás és felaján­lotta a gyár főmérnöki poszt­ját. Elvállaltam, s néhány év múlva már az igazgatói szék­ben találtam magam. S ezzel nemcsak én vagyok így: szá-' mos munkatársam került fia-, talon vezető beosztásba, hiszen itt, a Buda-flaxnál az az elv, hogy a káderkérdés megoldá­sában mindig elsőbbséget él­veznek azok, akik már bizo­nyítottak. Tulajdonképpen kezdhettem volna egy másik emlékezetes esettel is. Alig egy napja dol­goztam a vállalatnál, amikor hivatott a vezérigazgató. El­mondta, tegnap hallotta egy értekezleten, hogy sikeresen védtem meg a második diplo­mámat, ezért kétezer forint jutalomban részesít. Akkor ezen nagyon meglepődtem, de ma már tudom, hogy Beck Ta­más nem csupán velem szem­ben figyelmes. Bárki, a por­tástól a vezérigazgató-helyette­sig bármilyen kitüntetést kap, az első gratulálok között ta­láljuk a vezérigazgatót. SOK JÓ tulajdonsága közül hadd említsek még egyet. Ez pedig az, hogy megköveteli a rövid, tömör beszédet, s ha valamilyen megoldandó fel­adatról esik szó, javaslatot is kér. Persze, megesett már, hogy valamit rosszul csinál­tam, meg is kaptam érte a fejmosást, de az elmarasztalás csak az adott hibáért szólt. Néhány perc múlva, egy má­sik témát megbeszélve, már nem éreztem, hogy haragud­na rám a vezérigazgatóm. Az ő gyors tempójához fel kell nőni, ám akinek ez sikerül, olyan példát láthat maga előtt, amely követendő. Kugler Nándor szövődéi gyárrészlegvezető: — Én a hatvanas évek eleje óta ismerem Beck Tamást. Ak­koriban még a minisztérium­ban dolgozott, s már fiatalon is szaktekintélynek számított. Amióta egy cégnél vagyunk, gyakrabban találkozunk. Sű­rűn előfordul, hogy néhány percre leszalad a gyárba, meg­iszik egy kávét a kávézóban, vesz magának néhány szend­vicset a büfében. Hogy sza­vaim ne felejtsem, ezt is neki köszönhetjük. Amíg nem volt kávézó meg büfé, az emberek a gépek között ettek. A vezér­igazgatónk döntése alapján alakították ki a kis helyiséget. De visszatérve a mondandóm­hoz: a . övödeiek nagyon szeretik egyenes, nyílt maga­tartásáért, s azért, hogy fi­gyelme a legapróbb dolgoktól a legnagyobbakig szinte min­denre kiterjed. Ha valamit lát, tapasztal, felhív telefonon: Nándi, ezt meg kell csinálni — mondja, s ha legközelebb erre jár, rákérdez, mit végez­tem. Máskor meg kis cetlit kapok, mint legutóbb is. Ez állt rajta: „Nándi! Ezeket a gépes dolgozókat meg kell be­csülni!’’ Bognár Mihályné, a meo csoportvezetője: — Amióta a vállalatnál dolgozom — 1949-ben léptem be először a gyárkapun —, a mostani vezetéssel vagyok a legjobban megelégedve. VAGYOK? Mondhattam vol­na többes számban is, hi­szen a műhelyekben szinte ki­vétel nélkül ez a munkatár­saim véleménye. Mindig nyi­tott ajtót találunk, akár mun­káról, akár magánügyről van szó. A vezérigazgatónk sok embert ismer, mindenkit ke­resztnevén szólít, s erre a ben­sőséges kapcsolatra jellemző az is, ami nemrég történt: mindenki a fizetési borítékjá­ban egy levelet talált, amely­ben Beck Tamás arra kért bennünket, hogy javaslataink­kal, véleményünkkel segítsük a VII. ötéves terv összeállítá­sát. S hogy az ilyen és ehhez hasonló kezdeményezéseknek van haszna, arra bizonyságul hadd mondjam el, hogy öt esz­tendővel ezelőtt egy hasonló felhívásra több mint száz le­velet kapott a vezérigazgató. S még egy dologról szeretnék szólni. Sok munkatársam gondja volt a megoldatlan la­káskérdés. Amikor először fel­merült, hogy a vállalat támo­gatásával kellene kiutat ke­resni, Beck Tamástól minden támogatást megkaptunk. A Lenfonó által adott telken ed­dig negyvenként lakás épült... Fábián László művezető: — öt évvel ezelőtt brigá­dunk patronálását a, vezér­Kedden Budapestre érkezett a Szovjetunió Vörös Zászló­renddel kitüntetett fekete­tengeri flottájának három egységből álló folyami hajó­osztaga. A szovjet hadihajókat — amelyeket a magyar nép­hadsereg dunai naszádjai kí­sértek — ünnepélyesen fogad­ták a Margit-híd pesti hídfő­jétől északra eső Duna-parti szakaszon. A vendégek köszön­tésére tisztelgő katonai alaku­lat sorakozott fel, s a buda­pestiek százai gyűltek össze. Az ünnepélyes fogadtatáson jelen volt a magyar néphad­sereg tábornoki karának több tagja, ott volt a Szovjetunió budapesti nagykövetségének, valamint az ideiglenesen ha­zánkban állomásozó szovjet déli hadseregcsoport parancs­igazgató vállalta el, így tisz­teletbeli taggá választottuk. Jelenléte kis közösségünkben nem volt formális, minden megbeszélésünkre eljött, s ha felmerült valamilyen észre­vétel, jó kollégához méltóan vette ki részét a megoldásból. Nemegyszer panaszkodtunk a fonal minőségére — egy-két nap múlva megjött a segítség. Ha társadalmi munkára men­tünk, s tehette, jött ő is. Ami­kor egy átszervezés miatt megszakadt a kapcsolatunk, az utolsó megbeszélésen Beck Ta­más megjegyezte: ha patró- nusként nem is, de vezérigaz­gatóként bármikor számítha­tunk rá. Honti László vezérigazgató­helyettes : Beck Tamással egy idő­ben kerültem a Buda-flaxhoz. Akkor a mélyponton volt a vállalat, most pedig szinte minden területen sikereket érünk el. Szerencsés vagyok, hogy vele dolgozhatom: az új dolgokra rendkívül fogékony, s nagyfokú önállóságot ka­pok. Fel sem merül, hogy a döntésemért, még ha az nem is a legjobb, súlyos elmarasz­talást kapok. Ilyen szinten az ember sokszor kockáztat, s persze lehet tévedni is. Ha ez megtörténik, közösen megbe­széljük, hol csúsztunk el, s azt is, hogyan tovább. Ehhez na­gyon fontos a bizalom, amit meg is kapok. Sohasem fordul elő, hogy a vezérigazgató át­nyúlna a fejem felett. A di­cséret és a bírálat nála min­dig a legjobbkor hangzik el. A munkatársaiért kiáll, ha azok igazáról meggyőződik, íme egy példa: egyszer egy árhivatali vizsgálat után telje­sen alaptalanul elmarasztal­tak, megvonták a prémiumo- mát. Amikor ezt megtudta Beck Tamás, sok fórumot vé­gigtalpalt, mire elérte, hogy vonják vissza a rossz döntést. Hát ilyen ember ő.. nokságának számos vezető képviselője. A parti ütegek üdvözlő díszsortüzére a hadihajók ugyancsak díszsortűzzel vála­szoltak. A felsorakozott kato­nazenekar indulókat játszott, amikor a parancsnoki hídról kilépett Oleg Muravjov első osztályú kapitány, az osztag parancsnoka. Fölcsendült a szovjet és magyar himnusz, majd a Magyar Népköztársa­ság honvédelmi minisztere és a néphadsereg katonái nevé­ben Darányi Miklós vezérőr­nagy köszöntötte a hazánk felszabadulása és a Szovjet­uniónak a fasizmus felett ara­tott győzelme 40. évfordulója alkalmából fővárosunkba ér­kezett hajóosztag tisztjeit, tiszthelyetteseit, matrózait. A A falu mindig a legfőbb for. rás volt — ma is, s a jövőben is az lesz, ahonnan a népgaz­daság városi szektora — vagy­is az ipar, az építőipar, a szol­gáltatások bővülő hálózata — munkaerő-utánpótlást kap. A városokban növekszik a mun­kaerő-kereslet. Ilyen szem­pontból törvényszerűnek és köztudottan szükséges dolog­nak kell tekintenünk a fa­lusi munkaerő elvándorlását. Ügyelni kell viszont arra, hogy ez a folyamat szabályozható, irányítható legyen. A falusi lakosság városokba költözésé­nek nem szabad túllépnie a megengedett mértéket, nehogy pótolhatatlan veszteségeket okozzon az agráripari terme­lésben. Évről évre nő a szerepe Tisztázni kell azonban vala­mit, mielőtt félreértés kelet­kezne. Amikor a Szovjetunió­ban a demográfiai folyamatok irányíthatóságát mérlegelik, teljes mértékben számolnak azzal, hogy adminisztratív in­tézkedésekkel nem lehet eze­ket szabályozni. Az embernek joga van ott élnie, ahol a megélhetési körülményeket jó­nak tartja, a szakmát, a mun­kahelyet pedig maga választja meg. Tehát az az egyetlen járható út, hogy olyan társa­dalmi és gazdasági előfeltéte­leket teremtsünk, amelyek nyomán az állampolgárok mil­lióinak egyéni — és természe­tesen önkéntes — választása egybeessen az egész nép, az ál­lam érdekéivel. Mondani sem kell, hogy ez nem egyszerű feladat. S most mi a helyzet? Az szívélyes fogadtatásért és a meleg szavakért Oleg Murav­jov mondott köszönetét. A szovjet vendégeket — kö­zöttük azt a hat veteránt, aki részt vett a Magyarország fel­szabadításáért folytatott har­cokban, a fasiszták kiűzésében — az üdvözlő beszédek el­hangzását követően vízi úttö­rők köszöntötték virágokkal. Oláh István vezérezredes, honvédelmi miniszter fogadta a szovjet hajóosztag küldött­ségét, s 15 tagját a Fegyverba­rátságért Érdemérem különbö­ző fokozataival tüntette ki, a felszabadító harcokban való részvételük, valamint a szov­jet—magyar fegyverbarátság és internacionalista együttműkö­dés érdekében végzett tevé­kenységük elismeréseként. utóbbi három év alatt orszá­gos viszonylatban nyolc száza­lékkal kevesebben költöztek el. A 15 szovjet köztársaság közül legnagyobb mértékben — 24 százalékkal — az OSZSZK-ban csökkent az el­költözők száma, ezen belül az omszki területen, ahol ez az arány még magasabb. Ami pe­dig a falusi családokban a szü­letések számát illeti, éppen azokban a köztársaságokban csökkent az elvándorlás, ame­lyekben a demográfiai helyzet annak idején a 60-as, 70-es években nyugtalanságot kel­tett. így Ukrajnában, Belo­russziában, a balti köztársasá­gokban és ismét csak az Orosz Szövetségi Szovjet Köztársa­ságban. Különösen fontos, hogy ezt a folyamatot Szibéria tekintetében vegyük szemügy­re. E térség ugyanis rendkívü­li, évről évre növekvő szere­pet játszik a Szovjetunió tár­sadalmi-gazdasági fejlődésé­ben. a komplex célprogramok, a többi között az élelmiszer­program sikeres megvalósítá­sában. Keletre tolódik a hangsúly Manapság gyakran és sok szó esik arról, hogy a szov­jet gazdaságban hangsúlyelto­lódás figyelhető meg az ország keleti területei felé. De van-e elegendő munkaerő ehhez az eltolódáshoz? Milyen irányban is halad a dolog? Ez itt való­ban a kulcskérdés. Jómagam mintegy negyed- százada találkoztam gyakor­lati munkámban e problémá­val. De nem egyhamar értet­tem meg a dolog lényegét, s nem láttam eléggé világosan a probléma gyökerét. Mert mi is ebben az alapvető? Amikor valaki a faluból városba köl­tözik, a leggyakrabban nem azért teszi, mert nem tetszik neki az éghajlat, vagy kevés a fizetés, avagy lakásgondjai vannak. Inkább azért fordít hátat a falunak, mert kevés ott a bölcsőde és az óvoda, nincs elég lehetőség művelő­désre, továbbtanulásra, kul­turált szórakozásra. A hatvanas-hetvenes évek­ben ezek megoldása előrendű feladattá vált, s elsőrendű fel­adat ez mind a mai napig. Először is, megkezdődött a kolhozok és szovhozok köz­ponti telephelyeinek átszerve­zése. Szibériában — az óriási távolságok miatt — ez külö­nösen fontos. A történelmileg szétszórtan kialakult falvak­ban éppen a gazdaság köz­pontja vált a korszerű mező- gazdasági termelés fejleszté­sének bázisává, az a hely, ahol ügyes-bajos dolgaikat a lako­sok megoldhatják. Az omszki területen egy közepes nagysá­gú kolhoznak 14 ezer hektár szántója, közel 4 ezer szarvas- marhája, ezen belül 1220 no-; vendékmarhája, vagy nyája és sok baromfija van. Számtalan falu valóságos mezővárossá változott. A nagy állami gaz­daságok központjaiban, mint a' Szosznovszkij vagy a Lm- zinszkij, 4000—8000 lakos él a gazdaság központja körül ki­alakult településeken. Hogyan értük el ezt? Az el* ső és a legfontosabb a lakás­építés volt, persze, nem olcsó, de a terheit nem lehet áthárí­tani a parasztok vállára. Vagy lakást kaptak vagy hosszúlejá­ratú kedvezményes kölcsönt, hogy építsenek maguknak csa­ládi házat. Ezek rendsze­rint a városi komfortfokozat­nak megfelelően készülnek; Az omszki területen a kolhoz- és szovhozközpontban a házak 94 százalékába bekötötték a gázt és a házak kétharmadá­ban bent van a vízvezeték; Külön ügyelünk azonban arra; hogy az az épület — bár el­látjuk a városi közművesítés előnyeivel — azért a szó iga­zi értelmében falusi ház ma­radjon: portával, az állat- és baromfitartáshoz szükséges gazdasági épületekkel, kerttel, veteményessel. Közepes és apró települések fejlesztése Ezenkívül természetesen új iskolákat, kultúrházakat, klu­bokat, gyermekintézményeket és orvosi rendelőket, kulturá­lis és sportlétesítményeket épí­tettünk. Parkokat hoztunk lét­re, a mesterséges tavaknál ki­rándulóhelyeket alakítottunk ki. Ez utóbbiak különösen fon­tosak az egykori szibériai szűzföldek helyén, ahol » sztyeppés területen nincs er­dő és rendkívül szélsőséges az éghajlat. S ahol a gazdaságok köz­pontjai körül már minden egyéb megteremtődött, áttér­nek a sok éve tartó és egyál­talán nem könnyű munka má­sodik szakaszára: a közepes és apró települések fejlesztésére. Nem maradnak ki ebből a Szi­béria távoli, északi tajgai öve­zetében fekvő falvak sem, A demográfiai és végső so­ron a gazdasági és szociál­politikai problémák megoldá­sának nem kevésbé fontos as­pektusa: a szakképzett mun­kaerő a falusi szakmákban, az iskolai ifjúság munkára neve­lése, a paraszti munka meg­becsülésének. növelése. Végül is mindezekkel sikerült elér­nünk a legfontosabbat, amire oly régóta törekszünk: ma már fiatalodik a szibériai falu. Tegnap fél tízkor, a Szent István rakparti kikötőbe befutott a felszabadulásunk negyvenedik évforduló­jának ünneplésére érkezett hajóraj, a szovjet flotta CCB 10 jelzésű zászlóshajójának vezetésével. Kikötés előtt a fedélzetről bárom diszlövést adtak le, amit a Margitszigetről három löveg három gortüze viszon- zott. Veress Jenő felvétele Pest megyei honvédek a díszszemlén Csapatzászlóhoz méltón A felszabadulásunk 40. évfordulója tiszteletére rende­zendő díszszemlén minden bizonnyal magára vonja a nézők figyelmét a honi légvédelmi díszezred, amelynek élén ott lobog majd a gödöllői Ganz Árammérőgyár ál­tal adományozott csapatzászló. Zopcsák László alezredes, a díszezred parancsnoka és Szögedi Tibor őrnagy, politikai helyettes elmondta, hogy a katonák számára nagy megtiszteltetés és nagy lehető­ség is a részvétel a díszszemlén. Fenyített katona már eleve kiesett a pályázók közül, s akik februártól részt vesznek a felkészülésben, a legmagasabb fokú fegyelme­zettséget tanúsítják. ' Lakatos János alezredestől, a díszezred parancsnok­helyettesétől azt is megtudtuk, hogy a felvonulásban részt vevő honvédek közül sokan fognak kapni külön­féle kitüntetéseket, elismeréseket, ha olyan pontosan hajtják végre a részükre megszabott feladatokat, mint a legutóbbi gyakorlatokon és a főpróbán tették. A díszezred harcosai között ott látjuk majd a győm- rői Román András őrvezetőt, a gödöllői Mészáros István honvédet és a kerepestarcsai Polohányi János honvédet is. Szorgalmuk, felkészültségük parancsnokaik szerint méltó a csapatzászlóhoz. Csert Slndof Furucz Zoltán Budapestre érkezett Szovjet flottilla hajóosztaga

Next

/
Oldalképek
Tartalom