Pest Megyei Hírlap, 1985. április (29. évfolyam, 76-100. szám)
1985-04-27 / 98. szám
ma A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXIX. ÉVFOLYAM, 98. SZÄM 1885. Április 27., szombat Ébresztő és térzene Szép ünnep lesz május elseje Az üzemek, vállalatok dekorációs műhelyeiben már elkészültek a transzparensek, felfrissítették a zászlók selymét, mindenhol megtették az előkészületeket a május elsejei ünnepre. Városunkban az idén — az évekkel ezelőtti hagyományt felújítva — ismét felvonulást rendeznek a munka ünnepe alkalmából. Felvonulás a városban Reggel hét órakor zenés ébresztő köszönti a ceglédieket. A városközpont és az új lakónegyedek táján hangzik fel a frissen pattogó indulók sora, jelezve, hogy ideje véget vetni a lustálkodásnak, készülődni kell a gyülekezőhelyre, az előre kijelölt négyszögekbe. Fél Éltől már a Szabadság téren szól a zene, majd pontban fél 10- kor felhangzik a Himnusz, és Varga István, az SZMT titkára mond rövid köszöntőt. A felvonulók menete a vasútállomás felől halad a főtéren álló dísztribün felé, élén a veteránokkal, a város vezető testületéinek tagjaival, majd a diákok, a kiváló üzemek dolgozói menetelnek, s végül a sportolók csapata zárja a sort. Még a délelőtt folyamán színpaddá alakul az emelvény, műsornak adva helyet. Gondoskodnak a gyerekeknek és a felnőtteknek megfelelő szórakozásról. Kabos László kabaréja iránt nagy az érdeklődés, az óvodások, iskolások, az aszfaltrajzversenyre készülődnek, este a felnőtteknek terveznek szabadtéri diszkót. A sportolni vágyók is találnak maguknak megfelelő programot. Ha szép idő lesz. a délutáni órákban bizonyára sokan kirándulnak a Putrisarki erdőibe, ahová egy sereg vállalat maga szervez összejövetelt munkásainak. Községi programok A községbeli megemlékezések sorát április 30-iki délután két órai időpontjával Cegléd- bercel nyitja meg, ahol az Egyetértés Tsz-ben óiba László tsz-elnök tart beszédet. A többi településen május elsején ünnepelnek. Abonyban Szűcs László, a nagyközségi tanács elnöke lesz a szónok. A felvonulás délelőtt tíz órakor kezdődik. Albertirsán délután 2 órakor a vásártér lesz a nagygyűlés színhelye, ahol Losó József, a Hazafias Népfront nagyközségi bizottságának elnöke mond beszédet. Dánszentmiklóson délelőtt Propagandisták napja Előadás a párt szerepéről Oklevél, jutalom a legjobbaknak Megtartották a propagandisták napját a városi pártbizottságon. Az eseményen a város és a vonzáskörzet településeinek párttitkárai, üzemeinek, intézményeinek vezetői, propagandistái vettek részt. Az elnökségben foglalt helyet Szabó József, a megyei pártbizottság osztályvezető-helyettese és Podmaniczki István, a párt városi bizottságának titkára. Mucsányi Józsefné, a párt- bizottság politikai munkatársa nyitotta meg a tanácskozást és méltatta Lenin munkásságát, a nemzetközi munkásmozgalomban betöltött szerepét, tanítását, a nagy forradalmár születésének 115. évfordulója alkalmából. Geczkó József, az MSZMP Politikai Főiskolájának tanára a párt vezető szerepéről és szövetségi politikájának főbb kérdéseiről tartott előadást. A ceglédi Várkonyi István Általános Iskola diákjai verssel, énekszóval köszöntötték a propagandistákat, majd Pod- maniczki István kitüntetéseket, elismerő okleveleket és jutalmakat adott át. Kiváló agitá- ciós és propagandamunkáért emléklapot vett át Bába József nyugalmazott tűzoltótiszt. An- dó Antal, a Dél-Pest megyei Sütőipari Vállalat igazgatója harmincéves propagandamunkáért, Czinege Imre, a 203-as Bem József Ipari Szakmunkás- képző Intézet igazgatója, Lé- deczi Béla, nyugalmazott iskolaigazgató, Lencsés Gábor, a Cegléd és Környéke Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat dolgozója. Babosán Istvánná, az abonyi Mechanikai Művekből a SZOT Országos Tanácsának elismerő oklevelét kapta. Többen a megyei megemlékezésen vették át az oklevelet. Székhazukat felújítják Példát mutató kisiparosok Megérett felújításra Cegléden a KIOSZ székháza. Villanyhálózata kiöregedett, tetején igazgatásra vártak a cserepek, csatornák. A vezeték- csere miatt bolygatott falakat is rendbe kell szedni. Főként erről esett szó egy tavaszi tanácskozásukon. A kisiparosok Ceglédért tetemes mennyiségben végeztek már társadalmi munkát. Nemrég vehették át ezért a város elismerő oklevelét. Ügy döntöttek, hogy saját székházukat is megújítják, hasonló módon, csak a szükséges anyagokat szerezzék be a számukra. Kiszámították, hogy az anyagköltség lehet, hogy meghaladja a 14 ezer forintot, ami nem csekélység. De papírra vetették azt is, hogy a munkára jelentkezett iparosok munkadíja, ha pénzért dolgoznának, meghaladná a 37 és fél ezer forintot. A napokban már a tetőn dolgoztak, az ereszcsatornát javították a bádogosok, tetőfedők. Jut feladat a villanyszerelés során a vállalkozó kőműveseknek, festőknek is. Az épület valóban a székházuk, sokan és gyakran megfordulnak ott. Tájékoztatókat, tanácskozásokat, gyűléseket rendeznek sorra, van, hogy tanteremmé válik a tanácskozó szoba, mert a továbbképzést ott bonyolítják le, ott vizsgáztatnak. Hivatalos ügyekben tájékozódni, tanácsot kérni gyakran betérnek a kisiparosok. Napjainkban — az újszil- vásiakat és tápiószőlősieket is beleértve Ceglédnek és vonzáskörzetének úgy 800 kisiparos dolgozik. Valamennyien a KIOSZ ceglédi szervezetéhez tartoznak. tíz órakor a sportpályán hallgatja meg a lakosság Bimbó József községi tanácselnök megemlékezését. Mikebudán délelőtt tizenegy órára az erdei nagy tölgyfánál gyülekeznek, ahol Virág János, a NEFAG ágazatvezetője köszönti a munka ünnepét. A jászkarájenőiek és a kőröstetétleniek a községi erdőben tartanak majálist. Délelőtt fél tízkor dr. Bódi Gyula, a községi közös tanács társadalmi elnökhelyettese mond emlékbeszédet. Csemőben délelőtt tíz órakor kezdődik a felvonulás. Az ünnepi előadó Ménesi Jánosné, a városi pártbizottság politikái munkatársa lesz. Törteién délelőtt tíz órától vonulnak fel, s hallgatják meg Fazekas Sándornak, a Dózsa Tsz elnökének szónoklatát. Az újszilvá- siak az MHSZ lőterét választották a fél tízkor kezdődő megemlékezés színhelyéül, ahol Szelepcsényi László iskolaigazgató méltatja az ünnep jelentőségét. Tápiászőlősön délelőtt kilenc órától a sportpályán jelennek meg a falur beliek, s meghallgatják Szegedi óyörgy KISZ-titkár szavait. Vidám szórakozás Nemcsak a városban, hanem a községekben is szórakoztató műsorok lesznek, a fővárosi művészek és helybeli amatőr csoportok fellépésével. Mindenhol benépesülnek a sportpályák, a szórakozóhelyek. Az ünnepre ételből, italból .megfelelő ellátást ígér a kereskedelem és a vendéglátóipar. T. T. Kiegészülhet a térkép Árpához kerül a Kalász Megszűnnek a nevesincs utcák Bármilyen furcsának tűnik, egy éles szemű felfedező találna még fehér foltokat a város képzeletbeli térképén. Szó sincs róla, hogy akár egy talpalatnyi is a senki földje lenne, az viszont megesik, hogy nincs neve az érintett fertálynak, hiányzik az utcanév, amely ismeretében a postás kézbesíthetné a küldeményt. Némely utca már többé-ke- vésbé beépült, másokat csak a legújabb térképek jeleznek, a következő években emelnek telkeiken házat az építkezők. Ahol viszont már megtették ezt, ott kellemetlenségek származnak, ha ügyes-bajos dolgaik intézésénél csak körülményesen tudják elmagyarázni; merre is találni az otthonukat. A helyrajzi szám alapján sokkal nehezebb eligazodni, mint a _ házszámok ismeretében. Ezért tartotta fontosnak a városi tanács végrehajtó bizottsága, hogy döntsön az új utcák elnevezéséről. Alapelvként fogadták el az ügyben döntést hozók, hogy olyan neveket kell kitalálni, amelyek nem téveszthetök ösz- sze már meglevő más utcák elnevezésével. Fontos szempontként szabták meg a település történetéhez való kapcsolódást, továbbá azt az elvet, hogy egy-egy területen azonos fogalmi körbe tartozó nevek honosodjanak meg. Ilyen előzmények után vagy másfél tucat utca, köz, tér elkereszte- léséről döntöttek. így a jövőben például senki se keresse a Túzok közt, lévén a Sátor utca folytatása, logikus, hogy így hívják. A Gerje telepen az árok mentén kialakult házsor ezentúl Koppány utca lesz, hiszen Álmos, Lehel és Bulcsú is arrafelé lelhető. A régi külső Gerje telepen a Márvány utcára merőlegesen Mályva utcai lakosnak mondhatja magát, akinek ott van az otthona, hiszen van már arra Jácint, Muskátli és Tulipán utca is. Az öregszőlő frissen nyitott, parcellázás alatt álló három utcája Berda József költő, Pais Dezső nyelvész és Braun Soma tanár nevét veszi fel. A Bajza utcától befelé sorakozik majd a szép hangzású Citera, Furulya és a Harang utca. A Nagy- kátai út és a Csalogány utca Cipőgyári szandálszezon mi. w A tavaszi időszakban kétezer párnál több gyermekcipő, szandál, papucs készül naponta a PEMÜ ceglédi cipőgyárában. A Béke szocialista brigád tagjai — felső képünkön — szandálok felsőrészeit szabják. Tóth Istvánné és Szabó Katalin csinos lánykaszandálok részeit készíti — alsó képünkön. Apáti-Tóth Sándor felvételei A W közé fészkelte be magát a Csíz utca. A Horgász utcát követi a Harcsa utca. A Szállás utcából nyílik a Kéve utca, az Árpa, a Kalász és a Vetés utcához csatlakozik. A Csengeri és a Szüret utcát köti össze ezentúl a Bojtorján. Bedében a tangazdaság bejárati útja a Tangazdaság utca, közelében fut a Gereblye utca, meg a Kasza utca. A szirénázó piros autók székhelyének környéke lett a Tűzoltó utca. A felüljáró környékén, ahol a tejipari vállalat és a vasipari szövetkezet van, immár hivatalosan is Ipartelepi utat emlegethetünk. A hordógyár és az autószerviz előtt húzódik a kellemes hangzású Kosárhegyi út. A tanács megteszi az intézkedéseket az utcanévtáblák elkészíttetésére, majd az ott lakók személyi igazolványába bevezetik az új lakcímet, amire bárki könnyen odatalál. —ás Versenysor Éneklő ifjúság Kikelettől a tanév végéig résztvevőként vagy akár nézőként, hallgatóként bőséges rendezvénykínálatból válogathatnak a város és környéke úttörői. így például a sportkedvelők több megyei szintű találkozó szemlélői lehetnek. Május 5-én a ceglédi színházteremben rendezik meg az éneklő ifjúság Dél-Pest megyei hangversenyét, május 10-én pedig ugyanott a környék dramati- kus játszókörei adnak egymásnak randevút. Május 11-én 300 gyerek, azaz épp harminc úttörő gárda alegység özönli el a tápiószőlősi sportpályát, hogy nemes vetélkedőben döntsék el, ki a legjobb. Míg az elmúlt esztendőkben szinte lasszóval kellett összefogni az épkézláb, versenyképes alegységeket, idén az induló csapatok nagy száma mindenképpen figyelmes előkészítést jelez. (Ugyanebben a „sportágban” a megyei döntőt május végén és június elején Cegléden láthatjuk.) Az V. hónap jeles eseményei a kisdobos- és úttörőavatások, és 24-én a körzeti gyereknap színes forgatagában vegyülhetnek el a kisdiákok. A hely szelleme Alföldi fényképes könyv Az élő város szép pillanatai A CSUDA TUDJA, miért van az, hogy bár szépen gyarapszik a Cegléd történetét méltó részletességgel és szabatossággal felidéző, vékonyabb és vastagabb írásos közlemények száma, mégis csak most kezdtem megsejteni, hogy valami csekélyke közöm van ehhez a történethez. Most, amikor módomban áll ide-oda lapozgatni Apáti-Tóth Sándor frissiben megjelent fényképes albumát, ami mindössze azt a címet viseli fedőlapján: Cegléd. Szóval nem tudnám megmagyarázni, miért éppen a könyvbe zárt fotóösszeállításból lengedez olyannyira a hely szelleme s miért, hogy hatására settenkedik elő belőlem meg másokból is a ceglédiség. Ismerősöm nem sokáig várt az indoklással. Ö azt mondja, eloszlott a rejtély, amikor kezében tartotta mindazt, amivel egyébként nap mint nap összeakad a városban. Ezért gondoltam, legjobb, ha így jelöljük meg az album műfaját: városkönyv. Olyasfajta fotográfiai kötet, ami egyaránt alkalmas arra, hogy a helybeli atyafiak végre alaposabban szemügyre vegyék a város egyik-másik műemléki épületét, köztéri látványosságát; arra, hogy a vidékünkre vetődő távoli ismeretlen nagyobb bizalommal kószálja végig az utcákat; és mert kivitele igencsak elegáns, alkalmas ajándékozásra is. Régóta hiányzott ez a kötet. Hiányzott annak népszerűsíthető bizonysága, hogy az alföldi település önbecsülését nem csupán hajdani sorsfordító személyiségek emléke és napjainkba nyúló legendája táplálja, hogy Cegléd ezen a többihez oly nagyon hasonlító Olvasónk levele tavaszi napon is történelmet formál, a ma történelmét, hogy a piactéri kerékpárerdő látványa éppen úgy elválaszthatatlan jellemzője a város zsáneré- nek, mint a régvolt ceglédi parasztok forradalmi hevülete, Apáti-Tóth Sándor, a városmagban kezdi el a szemlélődést, fogja munkára a kamerát, s a nézőpontok és képkivágások játékos váltogatásával olyan látványok titkos megfigyelőjévé avat bennünket, akik mellett bizony még a tősgyökeres helybeliek se mehetnek el közömbösen. Részletek, csupa kapcsolatkereső részlet. A szilárd értékű historikus emlékek mellett az élő Cegléd természetes pillanatai. Egyenrangúan kerekítve teljessé a benyomásokat. A Rákóczi úton és a Kossuth Ferenc utcán tett séta a meg- megiramodó városiasodás mozaikjait illeszti össze, újdonatúj létesítményeket sorjáztatva. mégis éppen a terjeszkedő lakótelepek lírája az, ami igazából megragadó a nem kevés kiváló képet tartalmazó sorozatban. Megint csak a részletek — amik az emberi élet esélyeit próbálják megragadni, a betonföldön. Mezőgazdaság, ipar, állattenyésztés, egészségügy, közművelődés — egy-egy kecses pillanat, tárgyi lenyomat valamennyiből. így lesz teljesség az apró pontokból. így lesz fontos Apáti-Tóth Sándor fotós kötete, nekünk pedig Cegléd. A HAMAROSAN forgalomba kerülő városkönyv a kecskeméti nyomda munkáját dicséri, köszöntőt Fekete Antal tanácselnök írt hozzá, történeti kalauzt pedig Szabó Alfréd művelődési osztályvezető. Varga Sándor Torma, más színben Nem lett semmi a vacsorából Meddig jő, meddig ízletes csemege a torma? — Ezt találgattuk a napokban, egy dobozka tartalmát mustrálva. A dobozt, amelynek állítólag reszelt tormát kellett a felirat szerint tartalmazni, csak otthon bontottam fel, mivel tormás virslit szerettünk volna vacsorázni. Ám sem a tormából, majdhogy a vacsorából sem lett semmi, mert a dobozban valami sötét massza volt. Még a virsli evésétől is elment az étvágyam. A tormát az albertirsai áruház élelmiszerosztályán vásároltam. A doboz feliratát nézve, megtaláltam rajta a szavatossági bélyegzőt. Ez a következő volt: 1984. április 24. Mivel én most április 24-e előtt vásároltam a tormát, biztos, hogy nem a bélyegzést tévesztették el, hanem rég lejárt a szavatossági ideje. Kérdeném: hogy szabad ilyet árusítani? A boltosok nem nézik a polcra szánt árun, mielőtt azt a vevő elé tennék, a szavatossági határidőt? Tószegi Mihályné albertirsai lakos Április 30-án, kedden délután három órakor a városi tanács aulájában kiállítás nyílik az iskolások azon rajzaiból, amelyeket a tűzoltóság és a városi tanács művelődésügyi osztálya által kiírt pályázatra készítettek. ISSN 0133—2600 (Ceglédi Hírlap)