Pest Megyei Hírlap, 1985. április (29. évfolyam, 76-100. szám)
1985-04-25 / 96. szám
Vif*Jaii tanács az állami gazdaságban Továbbra is együtt, és előre Ragyogó volt az idő, hétágra sütött a nap, a szőlősorok között serény munka folyt, mégis kicsit feszült, ideges hangulat vibrált a levegőben tegnapelőtt Szárazhegyen, a Monori Állami Gazdaság ottani kerületében. Az egyik új épület nagytermében .több mint harminc ember feszengett, fészkelődött a székeken. Közülük hu- szonhatan fontos elöntésekre készülődtek. A többiek az irányító szervek hivatalos képviselői, illetve meghívottak voltak, szintén leendő tanúi egy fontos eseménynek. Dr. Orbán Ferenc, a MÉM osztályvezetője később a szünetben mondta: — Ha az ember ismeretlenül is nézi végig az arcokat, miközben a program hivatalos részé zajlik, meg tudja állapítani, hogy mennyire érdeklődők a jelenlevők, mennyire vannak tisztában szerepükkel. Itt azt láttam, mindenki érzi a felelősség súlyát, jól választották meg a dolgozók képviselőiket. m De miről is volt szó Szárazhegyen? A vonzáskörzetben elsőként megtartotta alakuló ülését a Monori Állami Gazdaság vállalati tanács^, A testületbe a dolgozók tizenhárom munkatársukat delegálták, kilenc vezető munkaköréből adódóan lett tag, három embert az igazgató bízott meg a részvétellel, s ő maga a vállalati tanács huszonhatodik tagja. Az előkészítés már az év elején megkezdődött, s több szálon is folyt. A szervezeti és a működési szabályzat tervezetét már hónapokkal ezelőtt vitára bocsátották, az észrevételeket, javaslatokat beépítették a vállalati tanács elé került anyagba. így azután nem csoda, hogy vita nélkül, egyhangúlag fogadta el a testület. Ez volt az első közös döntésük. Ettől kezdve már e magunk alkotta törvény betűi és szelleme szerint kell folytatni a munkát. Észrevehető mozgolódás, élénkség támadt a teremben, amikor Pongrácz Sándorné szb-titkár, az előkészítő bizottság Vezetője kért szót, hogy javaslatot tegyen a vállalati tanácsi éFnSRé"í*é' "és"'''élrföRhé-" lyettesére. A jelölteket az eddigi közös munka révén nyilván a jelenlevők többsége jól ismerte, de érdeklődéssel hallgatták azokat az életrajzi adataikat, amelyek talán akaratlanul is befolyásolhatják maid tevékenységüket. A szavazás szintén egyhangú volt, s nagy tetszésnyilvánítással ért véget. A Monori Állami Gazdaság vállalati tanácsa elnökévé Gróf József közgazdasági igazgatóhelyettest választotta, aki — 1947-es születésű lévén — viszonylag fiatalon. 1972-ben lett a gazdaság főkönyvelője, s két éve dolgozik jelenlegi beosztásában. Szakmai képzettsége, pénzügyi, számviteli jártassága, emberi magatartása, az MSZBT—tagcsoport vezetőjeként végzett közéleti tevékenysége egész eddigi munkája garanciát jelentett a testületnek. A vállalati tanács elnökhelyettese Forczek Miklós — a dánszentmikiósi kerület igazgatója — lett. Az 1946-ban született fiatal szakember hosszú, tiszteletre méltó utat járt be, hiszen rakodóként került a gazdaságba, azután szerelőként dolgozott, volt állategészségügyi szaksegéd, függetlenített szb-titkár. a főiskolát 1982-ben végezte el. Mindkettejük megnyilvánulásából kiderült a szavazás után, amikor megköszönték a bizalmat: a szép szavaknál többre tartják a tetteket, a hasznos munkát. A vállalati gazdálkodás korszerűsítése tulajdonképp még gyerekcipőben jár, de az új útra elsőként a mezőgazdasági tárca üzemei léptek, az állami gazdaságokban gyakorlatilag be is fejeződött a vállalati tanácsok létrehozása. E testületeknek a továbbiakban egyre jelentősebb szerepet kell betölteniük az adott gazdasági egység tevékenységének meghatározásában. A leglényegesebb, legátfogóbb kérdésekben semmi sem történhet az ő jóváhagyásuk nélkül. Ez érvényes a termelésre, beruházásokra, a javak elosztására, a szociális intézkedésekre, a fejlődés irányának meghatározására. A vállalati tanács ülései között természetesen az eddigiekhez hasonlóan a szakmai vezetők irányítják a munkát. Nem csökken sem az igazgató, sem helyettesei személyes felelősségének súlya. Ám az ennek a legmagasabb üzemi fórumnak a joga, hogy , eldöntse, megerősíti-e az első számú vezetőt tisztségében, vagy esétleg pályázatot ír ki a poszt betöltésére. Szárazhegyen egyértelműen eldőlt ez a kérdés: a vállalati tanács — titkos szavazáson — Kis Lajost egyhangúlag megerősítette funkciójában. A Monori Állami Gazdaság igazgatóját aligha kell bemutatni a Monor környékén élőknek, legkevésbé a gazdaság dolgozóinak. Hogy menynyire isrfierik s miért tisztelik, becsülik' arról a szavazás előtt és után sokan beszéltek a vállalati tanács tagjai közül. Árokszállási István, a nagy- kátai kerület igazgatója: „teret engedett a nyílt, őszinte, előre vivő vitáknak, s ennek látszik is az eredménye”. József Ferenc, a dánszentmikiósi kerület öntözőmunkása: „egy jó vezető akkor áll feladata magaslatán, ha velünk együtt örül a sikereknek, de ott van akkor is, ha baj van. Kis elvtárs személyes gondjainkban is nemegyszer osztozott velünk”. Deák György, a csévharaszti takarmányfeldolgozó munká- ainak képviselője: „a gazdasági munka mellett mindig kiterjedt a figyelme a dolgozók munka- és életkörülményeit javító intézkedésekre >is”. Szabó István, a felsőfar- kasdi kerület igazgatója arról beszélt, hogy kettőjük munka- kapcsolata nem volt mindig felhőtlen;•«akadtak- vitáink,'de* később mindig rá kellett jönnöm, az ő higgadtsága előrelátóbb volt, mint az én vehemenciám”. Godó János párttitkár az igazgatóról, mint példamutató politikai munkásról beszélt. Pál György villanyszerelő és Mészárosné Topolcsik Ilona könyvelő pedig megerősítette az előzőeket. A vendégek közül dr. Orbán Ferenc és dr. Szászik Károly, a monori városi jogú pártbizottság első titkára kért szót. Mindketten a gazdaság eredményeiből, az igazgató személyes érdemeiből kiindulva javasolták Kis Lajosnak tisztségében történő megerősítését. — Jó szívvel, tiszta lelkiismerettel ajánljuk ezt a vállalati tanácsnak — szögezte le dr. Szászik Károly —, hiszen a Monori Állami Gazdaság a jelenlegi első számú vezetője irányításával a hasonló üzemek mezőnyének utolsó harmadából az élbolyba került közel tíz év alatt. A testület ülésén szót kapott még Klenszner András, a szolgáltató ágazat vezetője, Hadanich Péter, a növénytermesztési főmérnök, dr. Varga János főállatorvos. A legnagyobb tetszés, derültség Döme Józsefnek, a sörpalackozó üzem vezetőjének hozzászólását követte: — Hallottuk — mondta —, hogy mik, az igazgatóval szemben támasztott követelmények. Elnézést a bibliai hasonlatért, de szerintem a mi igazgatónk háromszor olyan nehéz helyzetben lesz, mint Jézus a Golgotán, mert annak csak tizenkét próbatételt kellett kiállnia ... Szóval bármilyen bőséges is a lista, én javaslom, egészítsük ki még egy feladattal — fordult Kiss Lajos felé. — Arra kérünk a családod s a mi érdekünkben is, a sok munka ellenére vigyázz nagyon az egészségedre. ŐRI Ma A PEST MEGYE! HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XX VÍI. ÉV FOL VÁM, 96. SZÁM 1985. Április 25., csütörtök Ä végrehajtó bizottság tárgyalta A bajok már a küszöbig érnek A szavazás eredményének kihirdetése után szót kért Németh Ferenc, a megyei párt- bizottság munkatársa is, aki azt hangsúlyozta: nem elég majd határozatokat hoznia a vállalati tanácsnak, azokat el kell fogadtatni az emberekkel, mindenkit meg kell nyerni a végrehajtásuknak. S erre nagyon is jól rímelt az a mondat, amelyben — a bizalmat megköszönve — Kis Lajos tulajdonképpen a maga s a gazdaság programját is megfogalmazta: — Hát akkor, továbbra is, együtt, előre. Vereszki János Kulturális program Eeseren csütörtökön 9 órától: a Kincskereső klub foglalkozása, 16-tól: logopédia, 17- től: gyermektorna, 18-tól: dzsesszbalett, 19-től: társastánc. Gyömrőn, 10-től: az ifjúsági népi tánccsoport próbája, 14- től: művészi torna az óvodákban, 16-tól: szabás-varrás tanfolyam. Az úttörőházban, lü- tól: az asztalitenisz-szakkör foglalkozása. Monoron, 15-től: Csókon vett menyasszony, zenés vígjáték a monori MEZŐGÉP- nél, 17-től szabás-varrás és angol nyelvtanfolyam. Vecsésen, 17-től: kismotoros KRESZ-tanfolyam a pinceklubban, 19-től: ifjúsági klub- foglalkozás. Az anyakönyvi, a gyámhatósági feladatok ellátásáról és a népesség-nyilvántartási tevékenységről tárgyalt egyebek között legutóbbi ülésén a monori tanács végrehajtó bizottsága. Nevet változtatnak Monor lakossága a közigazgatási területen 20 ezer 512 fő, ebből 1 ezer 493 az ideiglenesen bejelentett lakos. Az elmúlt két-három év tapasztalata: a lakosság számának növekedése megállt. A népesség-nyilvántartási feladatkör ellátása a tanácsnál az azonnali szolgáltatások körébe tartozik. Az ügyfélszolgálati iroda megszűnése a munka folyamatosságában sem okozott fennakadást, az ügyfeleket rendszeresen fogadják. A munkához a személyi és tárgyi feltételek adottak, a nagy gyakorlattal rendelkező ügyintéző jól dolgozik. Más kérdés, hogy a gépről viszont, amelyhez továbbítják az adatokat, már egyáltalán nem lehet hasonlóképp nyilatkozni.., A városi jogú nagyközségi közös tanács anyakönyvvezetője közreműködik a házasságkötéseknél, intézi az anyakönyvi igazgatással összefüggő ügyeket, s feladata a névváltoztatási, .az ..állampolgár- sági ügyek intézése is. Néhány közérdeklődésre számot tartó adat: 1983-ban 7 születést, 141 házasságkötést és 133 halálesetet jegyzett be az anyakönyvvezető Monoron. Ä bejegyzett válások száma 1983-ban 60, a 1984-ben 40 volt. Magyar állampolgár külföldi házasságkötéséhez évente 8—10 esetben kérik a tanúsítványhoz szükséges adatfelvételi lap kitöltését, s ugyan- ennyien kérik névváltoztatási kérelmüket a Belügyminisztériumhoz továbbítani. Utolsó intézkedés A gyámügyi munka tárgyi feltételei javultak, a gyámügyesek feladatai azonban jelentősen megszaporodtak. Számokkal illusztrálva: 1981-ben az iktatott‘ügyek száma 848, a Csigabiga ki a házbél... Termékkel fizetnek a gépekért A piszkos övezet várja a három napig a szellős kosarakban, rekeszekben nyüzs-gő éticsigákat, a zavartalan pihenést nemzetközi higiéniai szabvány írja elő. Később azután valóságos özönvízben fürdetik, majd az életüket kioltó zubogó forró vízbe kerülnek. végül, hogy a házon se essék folt. gőzfürdő következik a MAVAD vecsési új csigafeldolgozó üzemében. így jutnak át a csigák tiszta övezetbe, ahol az ellentétes irányba mozgó szállítószalagokkal felszerelt asztal mellett 30 asszony ül, s kötőtűhöz hasonló alkalmatossággal csalogatja ki a csigahúst, amelyet a szalag az utómosóba visz, majd onnan a csomagolóba jut. A végállomás a hűtőkamra. A csigaház ellentétes irányba haladva újabb forróvizes fürdőt vesz, szárított állapotban, csomagolva a raktárban pihenhet meg. Találkozása a hússal, majd csak a nyugati országok kereskedőinél valósul meg, ahol az ínyencek igénye szerint ízesítve töltik vissza. A használhatatlan részek végállomása az udvari konténer. A zárt rendszerű, rozsdamentes acélból készült feldolgozó gépsort Görögországban készítette a kölcsönösen előnyös szerződés alapján a teljes berendezés szállítását vállaló svájci vállalat. Értékét a MAVAD a különleges készítményével egyenlíti ki. a beruházás összege tehát nem terheli a fejlesztési alapot. Európa legkorszerűbb csigafeldolgozó üzemében ragyog már a tisztaságtól a világoskék csúszásmentes padló, a falakat szintén ez a vízzáró, higiénikus, szemnek is tetszetős — hazánkban még alig ismert — burkolóanyag, a tipox fedi. m A háromhónapos csigaszezon befejeztével sem maradnak, munka nélkül a „csigások”, akikor már erőltetett menetben veszi kezdetét a szárnyasvad-feldolgozás, eddig ezt a kényes műveletet bérmunkában végezte a Szolnoki Baromfifeldolgozó Vállalat. Április 20-a táján rendszerint már mozdul a gépsor, érkezik a „nyersanyag”, bár a múlt szombaton és vasárnap rr 'g a szerelők egész légiója hétköznapi szorgalommal dolgozott, a takarításba besegített az egyik budapesti leányiskola 8. osztálya is. ES A FAGVAD volt — egész Lőrincig benyúló — telepén ma még a terület teli gödrökkel. árkokkal, kőtörmelékhegyek, épüiet'rnaradványok tarkítják a terepet, területet a poros tolólapos monstrum azonban már készlenlétben áll. Csodákban alig hisz, a vasárnapi látogató, a gép kezelője vezetője azonban megnyugtat, két napon belül olyan egyenes. Sima lesz itt a terület, mint az asztallap. Ahogy a hétvégi munka vitalitását, tempóját látjuk, hiszünk a szónak. Kiss Sándor határozatoké 158 volt, tavaly pedig 2 ezer 949 ügyet iktattak és 480 határozatot hoztak ... Emelkedett a veszélyeztetett kiskorúak száma, 1981-től több mint kétszeresére. A szerény jövedelem nem minden esetben eredményez veszélyeztetett helyzetet, erről a gyámügyesek hosszan tudnának beszélni, annál inkább a felelőtlen szülői magatartás. A gyámhatósági munka fontos része a megelőzés. A jelenlegi leterhelés mellett viszont éppen ez az a terület, ahol igen nehéz előrelépni, hiszen a már meglevő bajok is a küszöbig érnek. Az állami gondozásba vételre, mint „utolsó intézkedésre” szintén egyre többször kerül sor: 1981-ben 65, 1984-ben már 134 gyerek édes szülője lett az állam ... A konzultációk visszatérő témája a társadalmi összefogás szükségessége, mert kétségtelen tény, hogy a negatív jelenségek visszaszorításához a hatósági eszközök nem elegendők. Hasznos kapcsolatok A gyámhatóság jó kapcsolatot épített ki a rendőrkapitánysággal, a bírósággal, a Gyermek- és Ifjúságvédő Intézettel, a monori nevelési tanácsadóval. A körzeti védőnők segítsége is nélkülözhetetlen, s a veszélyeztetettség enyhítésében az óvodák, bölcsődék munkája ugyancsak pótolhatatlan. K. Zs. Az évfordulón Hangverseny Hazánk felszabadulásának 40. évfordulója tiszteletére rendeznek hangversenyt ma délután fél hatkor a monori körzeti állami zeneiskola tanárai a helyi tanács házasságkötő termében. Minden érdeklődőt szeretettel várnak MoüT^B Monoron csütörtökön 18 és 20 órától: 39. lépcsőfok. Pilisen, ifjúsági előadáson: Gyermekfüzér, 17.30-tól és 19.30-tól: Szirmok, virágok, koszorúk. Ember a fa tövében Az Ember ül a fa tövében, felhúzott térdére fektetett karral, űzött tekintettel, és azt hajtogatja: — Menjen haza, jó embereknek, nincs itt semmi látnivaló. Menjenek szépen a dolgukra. ★-4z Ember ül a fa tövében. Körülötte csoportosulás, az úton lassítanak az autók, az ember kíváncsi. Többen leállnak, kiszállnak, így jött össze ez a kisebbfajta tömeg. — Baleset? Hívtak orvost? — ilyesféleképpen kezdi minden újonnan érkezett. — Nem tudom — mondja egy hátrább álló. — Ez az ember csak ott ül, és nem mondja, mi a baja ... Az Ember tényleg csak ül. Nem mondja. Alulról néz fölfelé, a szemében bünbánat és zavarodottság. — Azt mondják, ásott — jegyzi meg egy korábban jött jólértesült. — Ásott?! — Azt mondják. — És? Mit ásott? —■ Hát ott, ni — bök oda a jólértesült a frissen szántott földre. Ott ásott, azt mondják... A szántott föld szélében valóban ott az ásás nyoma. És az Ember mellett, a fa tövében tényleg ott az ásó. — Itt? Itt ásott... ? — Azt mondják ... ★ A nép az ásott földre, aztán az ásóra, meg az Emberre pillogat. Az Ember elkínzottan, szégyenlősen néz, hol erre, hol arra. Fehér kötött sapka van rajta, melegítő, rossz cipő. — Nem gyanús ez maguknak? — mondja egy hatvanas asszonyság. — Mi van itt ásnivaló? Ez az ő földje? Ekkora földje nem lehet ... — Nem hát, ez a téesz földje, hogy lenne már egy embernek ekkora földje? Meg föl is van ez már ásva... — Ásva!? Jól adja. Szántva van ez, kérem! Még hogy ásva! Minek beszél az, aki... — Miért ne beszélhetnék!? Csak magának szabad? Én mondom, itt valami bűncselekményről ván szó. — Nem kell mindjárt a legrosszabbra gondolni, drága asszonyom. Én szerintem ez az ember egyszerűen ásni akart. Csak úgy. Ásni. Az emberkupac már kört alkot, hitetlenkedve hallgatnak. — Csak úgy ásni!? — szólal meg végül valaki. — Miért? Maga talán nem szeret ásni? — Hát, nem is tüdőm, attól függ. — Mitől? — Hogy mit. — Mit, mit. Nem mindegy az? Ásni akart, és kész. Én is szeretek ásni, miért ne szerethetne más is? — Csak úgy? — Hát, ha valakinek nincs saját ásnivalója, akkor csak úgy. Miért ne? Tudja, asszonyom, mekkora érzés az? Beleszúrni azt az ásót a földbe, amikor jó puha, még egy kicsit nedves, nem porhanyós, hanem olyan, hogy is mondjam .., — Hát... — Bezonyám! Na, nézze csak ... hol az az ásó, kölcsönvenném ettől a jó embertől, itt, a fa tövében ... ★ A nép egy emberként néz a fa tövébe, aztán csak néznek némán egymásra. Az Ember, a fehér sapkában, aki állítólag ásott, nincs sehol. Hol volt. hol nem volt — talán az egész igaz se volt. II. E. (ISSN 0133-2651 (Monori Hírlap)