Pest Megyei Hírlap, 1985. április (29. évfolyam, 76-100. szám)
1985-04-25 / 96. szám
8 19S3. ÁPRILIS 25., CSÜTÖRTÖK III E K UR . 1085. április 25. CsüÍTIXk , törtök. Márk napja. A Nap kél 5.38 — nyugszik 19.47 órakor. A Hold kél 8.20 — nyugszik órakor. 8 ViinrxT O | I» (UA?I A S ■ Átmenetileg napos, száraz, majd délután ismét egyre ércesebben tellies idő valószínű. Az északi, északnyugati szél gyakran erős — főként a Dunántúlon —, időnként viharos lesz, majd napközben lassanként mérséklődik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0, 5 fok között, nyugaton a szélvédett területeken kevéssel 0 fok alatt, a legmagasabb nappali hőmérséklet 7, 12 fok között alakul. ALKATRÉSZEK A VI. kerület Jókai utca 1. sz. alatt Mibilelte néven Polski Fiat 125. 126, és Dacia személygépkocsi-alkatrészek márka- szaküzletc nyílt. A tervezett évi mintegy Só millió forintos forgalom nagy részét a háromféle gépkocsitípushoz szükséges általános felszerelési cikkekből, berendezésekből. gumiabroncsokból, akkumulátorokból és részben karosszériákból kívánják elérni MTI Foto — Balaton József — Vízvezeték. Nyolcszáz családi házba kötik be az idén a vizet Tökölön. A mintegy kétszázmillió forintos beruházásból épült vízbázis központi rendszerére folyamatosan kötik a vezetékeket. — Vonatpótló autóbusz. A Mávinform jelenti, hogy pályaépítési munkák miatt április 27-én és 28-án, szombaton és vasárnap Aszód és Galga- mácsa között 8-tól 14 óráig valamennyi vonat helyett autóbuszokkal bonyolítják le a vasúti forgalmat. — A mozi helyén. Diósdon annyira elöregedett a mozi epülete, hogy nem erdemes felújítani. Helyén a DATA- COOP Kisszövetkezet Számítástechnikai szerelőüzemének felépítését engedélyezték. — A két kultúra. Gyarmati István Állami díjas akadémikus A két kultúra címmel tart előadást április 29-én, délután fel hat órai kezdettel a budapesti művészbarátok egyesületének klubjában. — Felújítás. A kommunális költségvetési üzem hét lépcsőházat festett ki és hozott rendbe a Rózsa Ferenc körúton Százhalombattán. A közösségi helyiségeket is rendbe hozták. — A pszichológus szemével. Újszerű kezdeményezéssel találkozhatunk Vácott, a helyőrségi művelődési központban. Az érdeklődők közösen megnéznek egy-egy filmet, majd pszichológus irányításával megbeszélik. Április 25- én Bacsó Péter Kitörés című filmjét tekintik meg, Flamm János pszichológus vezetésével. — Haszonbérbe adják. Kösd, Rád, Penc és Vác határában összesen 67 hektár megműve- letlen, elhagyott föld található, kisebb-nagyobb parcellákban elszórtan. A fóti termelőszövetkezet — a nagyüzemi művelésre alkalmatlan területet — tíz évi haszonbérbe adja kistermelőknek. — Kulturális vezetők klubja. A Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság vezetési szakosztálya a fővárosi és a Budapest környéki kulturális intézmények vezetőit várja megalakuló klubjába. A cél, hogy megvalósuljon a közvetlen információáramlás. MARKUSOVSZKY LAJOS SZÁZHETVEN ÉVE, 1815. április 25-én született, és 78 éves korában, 1838. április 2l-én halt meg Alarkusovszky Lajos orvos, egyetemi profesz- szor, akadémikus, a magyar orvostudomány újjászervezője. Bécsben folytatta orvosi tanulmányait, s ott ismerkedett meg Semmelweis Ignáccal, akivel életre szóló barátságot kö- tütt. 1847-töl Balassa János orvosprofesszor mellett lett Pesten tanársegéd, 1313-ban a hadisebészet oktatója, majd kórházi főorvos és Görgey seregében törzsorvos. A szabadság- harc után nem térhetett vissza az egyetemre; magántanári képesítési kérelmét pedig — protestáns volta miatt — az orvosi kar elutasította. 1857-ben megalapította az Orvosi Hetilapot, amelyet 32 évig szerkesztett. 1867-től a vallás- és közoktatás- ügyi minisztériumban az orvos- képzési ügyek, majd az összes egyetemi ügyek előadója volt, egy negyedszázadon át. Áz ő nevéhez fűződik az orvosképzés korszerűsítése, a közegészségtani tanszék létesítése, a klinikák fejlesztése, az orvostovábbképzés elindítása. Következetes szorgalmazója volt az egészségügyi reformnak; 188G-ban megalapította az Országos Közegészségügyi Egyesületet. A nevét viselő szombathelyi kórház IVIarkusovszky- emlékérmet alapított, egykori szerkesztőjének tiszteletére pedig az Orvosi Hetilap jutalmazza meg a legkiválóbb közlemények szerzőit. Építőanyag, ruha. cipő A vevő keres és áss Iái Vámosmikola szépen rendezett főterére több irányból futnak be az autóbuszok. A környékbeli községek lakói szívesen keresik fel a mindig forgalmas ABC-áruházat. Joggal büszkék erre az üzletre a helybeliek és a szobi Áfész vezetői. Minden olyan cikk megtalálható a polcokon, ami a háztartáshoz szükséges. Kaphatók a legkülönfélébb csemegeáruk is. Amiből pedig pillanatnyilag hiány keletkezik, azt a bolt vezetője hamarosan beszerzi. Fürdőkád, mosdófoiszorelé- sek láthatók a két éve megnyílt műszaki bolt kirakatában. Ezekért nem kell a lakásépítőknek a községtől távol eső központokba utazni. Kapható itt méteráru és kötött ruha is, amit olykor az alkalmilag kirakodó magánkereskedők is kínálnak. Jó lenne persze, ha cipőt, férfiöltönyt, s más hasonló ruhaneműt is vásárolhatnának itt a helybeliek és Letkés, Perőcsény. Tésa. Kemence, Bernecebaráti lakói. Ez azonban még várat magára, s drágul az áru azzal, hogy Szob- ról, Vácról, vagy Budapestről szerzik be az emberek. 84-12-58 (Bl'ÜIPESTJ HÍVÓSZÁM) TELEFONNÁL: AZ ÜGYELETES RIPORTÉ« 10 töl 18 óráig: HA GMNIIJA VAN. Antal Piroska SEGÍTSÉG HE SZOtll'l,. H SVA A FBI.! VAGY Kiskertek műveléséhez Műtrágyák, védőszerek Az idei tavaszra szánt műtrágyát már teljes egészében kiszállították a boltokba. A zöldségtermő földek műtrágyázásához kétféle terméket is kínálnak, az egyik a nyújtott hatású Buviplant, a másik a természetes hatóanyagokat tartalmazó dolomit, amelyből most a tavalyinál nagyobb mennyiség várja a vásárlókat. A tápanyag utánpótlásához ajánlják a levéltrágyákat, amelyek különösen száraz időit A » f O ES TV MITSOltAKOL KOSSUTH RÁDIÓ 4.39: Reggeli zenés műsor. 8. fii): Hírek. Idő járásjelentés. 8.20: Elődeink emlékezete. 8.30; Mendelssohn: Hazatérés idegenből. 9.3G: Torit Takemicu: Kerti erdő. 3.44: Szólj, szólj, sípom! 10.00: Hírek. Időjárásjelentés. 10,05: Diákfélóra. 10,35: Labirintus. lO.SOr Weiner Leó műveiből. 11.40: Illés Endre két írása. 12.00: Déli krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.45.: Régen találkoztunk. 13.03: Operottfelvételek. 13.14: Banchieri-kantáta. 13,43: Nyíregyházi stúdió. 14.09: Hírek. Idő járásjelentés. 14.10: A magyar széppróza századai. 14.26: Népi dallamok. 15.00: Most je’ent meg. 15.30: Zenei tükör. 16.00: Hírek. Idő járásjelentés. 16.05: Révkalauz. 17.00: Ugrás a túlsó féltekére. 17.37: Két hegedűverseny. 18.13: Hol volt, hol nem volt . . • 18.25: Mai könyvajánlatunk. 18.30: Esti magazin. 19.15: Nagy színházi siker volt. 2Ó.10: Lakatos Tibor: Fantázia két hegedűre. 20.23: A színházi közvetítés folytatása. 22.09: Hírek. Tdöjárásjelentés. Sporthírek. 22.20: Tíz pere külpolitika. 22.30: Schubert: Rosamunda. 23.27: Berlioz operáiból. 24.00: Hírek. Id ö iárás iconi cs, PETŐFI RÁDIÓ 4.30: Reggeli zenés műsor. S.OfJ: Hírek. Időjárás jelentés. 8.05: Kecskés Sándor klarinéíozik. 8.20: A Szabó család, 8.50: Tíz perc külnolitika. 9.00: Hírek. Útközben. 9.05: Napközben. 12.09: Hírek németül, oroszul és angolul. 12.10: Indulók, táncok fúvószenekarra, 12.25: Útikalauz üdülőknek. 12.30: Mezők, falvak éneke. 13.0.0: Hírek. Útközben. 13.05: Nosztalgiahullám. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.93: Portugál dalok és táncok. 14.09: Johann Strauss: Örakettős. 14.15: Idősebbek hullámhosszán. 15.05; Tudományos könyvespolc. 15.10: Operaslágerek. 15.45: Törvénykönyv. 16.C3: Találkozás a stúdióban. 17.03: Hírek. Útközben. 17 05: Karlheinz Miklin-trió. 17.30: Az erkölcsöm az erkölcsötök? 18.30: Slágerlista. 19.00: Hírek. Útközben. 19.05: Operettkedvelőknek, 20.03: A Poptarisznya dalaiból. 21.00: Hírek. Útközben. 21.10: Kabarécsütörtök. 22.20: Népi muzsika. 23.00: Hírek. Időjárásjelentés. Sporthírek. 23.20: Kellemes pihenést! 3. MÜSOH 9.00: Hírek. Időjárásjelentés. 9.08: Magyarán szólva. 9.23: Népdalkórusok. 9.43: Brahms: A-dúr zongoranégyes. 10.33: Operaáriák. 11.05: Pillanatkép. 11.10: Dzsesszarchívum. 11.45: Zenekari muzsika. 13.00: Hírek. Időjárásjelentés. 13.05: Negyvenéves az ENSZ. 13.35: Kam aramuzsika. 15.00: Pophullám. 16.00: Portugál zeneszerzőktől. 17.00: Iskolarádió. 17.30: Az udvarló. Zenés játék. 18.00: Rádióbangversenyekről. 18.30: In limba maícma. 13.00: Hírek. Időjárásjelentés. 19.05: Iskolarádió. 19.35: Kapcsoljuk a G-os stúdiót. 20.40: Vallomás a műfordításról. 21.03: A zongoraverseny közvetítésének folytatása. Kb. 21.50: Operaáriák. 22.00: Napjaink zenéje. 23.30: Hírek. Időjárásjelentés. TELEVÍZIÓ 8.00: Tévétorna. 8.05: Iskolatévé. 9.45: Evezz egyedül! 11.00: A fényképezés úttörői. 11.25: Csodálatos madár — a pelikán. 11.50: Húsevő növények. 12.30: Iskolatévé. 15.09: Iskolatévé. 16.30: Hírek. 16.35: Tízen túliak társasága. 17.25: Pulzus. 18.25: Telesport. 18.50: Adni érdemes. 19.10: Tcvétorna. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Családi kör. 20.50: A hét műtárgya. 20.55: TTírháttér. 22.00: Unokáink is látni fogják. 22.45: Tv-híradó. 3. 2. MŰSOR 18.00: Képmagnósok. figyelem! 18.30: A narrycszű sündisznócska. 19.09: Tetőtér — kép. 19.30: Balett —• mindenkinek. 20.09: Suomi — film — jegyzetek. 20.50: Tv-híradó. 2. 21.10: Kötöttfogású birkózó EB. A (V10S7KV AI TELEVÍZIÓ ELSŐ PROfifi AM !AN\K MŰSORÁBÓL MOSZKVAI IDŐ SZERINT! 8.00: Híradó 8.35: Ookumentumfilm 9.00: Koncert 9.50: Nyilvánvaló — hihetetlen 10.50: Koncert 11.50: Hírek 11.30: Hírek 11,30: Dokumenturafilmck 15.40: Filmkarcolat Tanzániából 15.10: Hírek 16.15: Ügyes kezek 1G.45: „Eskü az Elbánál” 17.15: Vidám hangjegyek 17.30: . .. Tizenhat évig és azon túl 18.15: Milliók lenini egyeteme 18.45: Ma a világban 10.00: Rajzfilm 19.55: \ győzelem stratégiája. Film. XI/2. rész 21.00: Híradó 21.45: Jégkorong-világbajnokság: Svédország—Csehszlovákia. 22.30: Jégkorong-világbajnokság: Kanada—Szovjetunió ORBITA-PROGRAM: 1. Bemondó 2. Esztrádmíísor (105 perc) 5. Hírek (5 perc) 4. orosz múzeum (30 perc) 5. Bemondó ben hasznosíthatók jól, amikor a növény nehezebben szívja fel a talajban levő éltető elemeket. Ebből is többféle van. A Folisolból például kétfélét is kínálnak. Áz egyik a gyümölcsösök általános, többféle nyomelemet is tartalmazó levéltrágyája, míg a másik változat csak vasat tartalmaz, amelynek a hiánya a fa leveleinek sárgulásából vehető észre. A Folisol termékek tavaly igen kapósnak bizonyultak, ezért most növelték a termelését. Növényvédő szerekből is bőséges a boltok választéka, s ezekből még mindig folyamatosan érkeznek a szállítmányok. A háromévesnél idősebb gyümölcsösök hagyományos gyomirtószere a Hungazin, a szamóca gyomtalanítására ajánlott Devrinol viszont új termák. A Decis nevű áltál á- nos rovarirtó szerből a tavalyinak a duplája, mintegy 300 ezer üveg kerül most a boltokba. A japán hatóanyagból készített Bancol és a — nagyüzemekben már jól bevált — Afugán rovarölő szerrel az idén először találkozhatnak a vásárlók. A választék bővülése nemcsak az ellátást javítja, hanem lehetőséget ad a növényi kártevők elleni hatékonyabb védekezésre is. A gyakorlott kertészek jól tudják, hogy a különféle szereket felváltva érdemes alkalmazni, így a rovarok nem válnak immunissá egy-egy megszokott készítménnyel szemben. AUTÓSORSZÁMOK BUDAPESTEN Trabant Limousin Ilycomat 287 Trabant Hycomat Combi 69 Trabant Limcusin 33 078 Trabant Combi 9 S93 Wartburg Standard 14 725 Wartburg Special 22 491 Wartburg Special, lolótctős 5 074 Wartburg Tourist 8 792 Skoda 105 S 8 80G Skoda 120 L 18 229 Skoda 120 GLS 1 148 Lada 1700 34 710 Lada 1300 s 13 222 Lada 15C0 12 5C1 Lada Combi 5 900 Moszkvics 13 673 Polski Fiat l?G P 20 839 FSO (Polski Fiat) 1500 4 908 Dacia 25 5G8 Zasztava 8 7G7 A környékbeli települések építkezőinek igényeit elégíti ki a helyi TÜZÉP-telep is, melynek kínálatát viszonylag jónak minősítik a községi tanácsházán, de hozzáteszik; néha olyan hiánycikkek miatt kell Szobról. Verőcemarosról hozatni az építőanyagot, melyek hiánya drágítja az anyagszállítást. Az Ipoly menti terület, a talaj adottságai miatt nem köny- nyű ezen a vidéken a zöldségellátás. Ezzel csak egy kiskereskedő szolgálna a községben, ha nem betegeskedne már hónapok óta. Nélküle csak a szobi Áfész boltjára számíthat a lakosság. Az átmeneti gondok ellenére az alapvető szükségleteket sikerült előteremteni az elmúlt télen. K. T. I. Fizetési kedvezménnyel Parcellázás tjálon Gyál lakossága lassan meghaladja a húszezret. Nem véletlen e település népszerűsége, hiszen közel van a bő munkalehetőséget kínáló fővároshoz. A népesség szaporodása itt is együtt jár azzal, hogy segíteni kell az otthonteremtőket. A nagyközségi tanács a közelmúltban 240 telket alakított ki, melyek átlagnagysága 164 négyszögöl. Négyszögölenként 720 forintért kínálják a telkeket. A helybeli jelentkezők — eddig csak körülbelül 120 telek kelt el — fizetési kedvezményben részesülnek. Az előszerződés aláírásakor 13 eze- forintot kell kifizetni. Az OTP-szerződés megkötésekor a telek vételárának 30 százalékát kérik, de ebbe beleszámít a már kifizetett 13 ezer forint. A fennmaradó összeget tíz év alatt kell letörleszteni. Kullúi cikk-kínálat tavaszra, nyárra Elegendő az árwválaszték c3 Ilyenkor tavasszal az úgynevezett kultúrcikkek közül különösen a sportszerek, játékok, a fényképezőgépek és a filmek iránt növekszik ugrásszerűen a kereslet. A Triálnál kapott tájékoztatás szerint a legkeresettebb sátrakból az igényeket folyamatosan ki tudják elégíteni, s szállítóikkal úgy állapodtak meg, hogy a megrendelt termékek május közepéig az üzletbe kerüljenek. A kétszemélyes túrasátrakból öt belföldi típus kerül forgalomba, s a kínálatot csehszlovák import színesíti. A három- és nágyszemélyes túrasátrakból a tavalyihoz hasonlóan 2200-at, lakósátrakból pedig csaknem 5 ezret szerzett be a vállalat. Hátizsákokból az elmúlt évinél mintegy 30 százalékkal többet hoznak forgalomba, 16 típusból több mint 20 ezer kerül az üzletekbe, s ez várhatóan kielégíti az igényeket. Hasonlóképpen javul a gumimatracok és a felfújható ágybetétek kínálata, ezekből a cikkekből a tavalyinál 20 százalékkal többet szerzett be a vállalat. Arra számítanak, hogv a gumimatracok és ágybetétek iránt megnövekszik a kereslet, mivel fogyasztói áruk február 6-án 20—25 százalékkal csökkent. Várhatóan megszűnik az úszósapkahiány: háromféle fazonban és ugyancsak háromféle méretben 160 ezer kerül az üzletekbe az év első felében. Reneszánszát éli a teniszjáték, s az ehhez szükséges ütőkből, labdákból szintén elegendőt szerezett be a Triál. Az első félévben több mint 10 ezer teniszütőt hoznak forgalomba, a vevők 15 típusból válogathatnak. Az elmúlt évben gyakorta hiányzott a boltokból a teniszlabda, az idei megrendelt 255 ezres mennyiség várhatóan elegendő lesz. A sportlabdák kínálata is javult. Sportruházati cikkekből 320 millió forint értékűt szerzett be a Triál; a mennyiség is több a tavalyinál, s kedvezőbb a választék is. Mindemellett számolni kell azzal, hogy tréningruhából nem tudják az igényeket teljes egészében kielégíteni. Pomázon Támfal helyett Pomázon az elmúlt esztendőkben sok gondot okozott a csapadékvíz elvezetésének szakszerű megoldása. A Mes- salina útnál levő munkára 780 ezer forint áll rendelkezésre. Az eredetileg tervezett támfal építése helyett a vízmosást feltöltik. A földmennyiséget az újonnan nyitandó után helyéről, valamint a Messalina út bal oldalának töltéséről nyerik. A Körte utcából lejövő csapadékvizet és lehordott iszapot a KPM út felett a Hunyadi út teljes szélességében egy rácsos víznyelőbe vezetik. A tervmódosítás elkészült, hamarosan megkezdik a munkálatokat. Életveszélyesen megsérüli fiatalok SiíItoss motor® slsaleset Fékezés közben. Az M7-es autópálya Pest megyei szakaszán Fritz János 38 éves szobrászművész személygépkocsijával a forgalmi sávból jobbra tért és fékezés közben felborult. Fritz János könnyebben megsérült. Szabálytalanul előzött. Isaszeg és Dány között Pohányos György 35 éves diszpécser személygépkocsijával szabálytalanul akart megelőzni egy másik gépkocsit, melyet Bene Andrásné 43 éves technikus vezetett. A kocsi az árokba borult és Bene Andrásné. valamint három utasa: Bene András, ifj. Bene András és Bene Annamária megsérült Nem adott elsőbbséget. Nyáregyházán Csuka Józsefné 30 éves varrónő kerékpárján haladva nem adta meg az elsőbbséget egy személygépkocsinak, mellyel összeütközött. A kerékpáros megsérült. Felborult a segédmotor. A Vecsést és Gyált összekötő útszakaszon Megyeri István 77 éves nyugdíjas segédmotoros kerékpárjával nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel haladt cs felborult. Az idős ember megsérült. Személygépkocsik ütköztek. Budakalászon Horváth János 36 éves villanyszerelő nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel vezette személygépkocsiját és egy másikkal ösz- szeütközött. A két kocsi utasai közül Horváth Jánosné és Garamszegi József megsérült. Szabálytalan kanyar. Erdőkertesen Konsai László 22 éves gépkocsivezető teherautójával szabálytalanul próbált balra kanyarodni és összeütközött egy motorkerékpárral, amit Stiasznyi Sándor 17 éves tanuló vezetett. A motorkerékpáros fiatalember és utasa: Mnios Sándor 17 éves tanuló életveszélyes sérüléseket szenvedett. A rendőrség a balesetek ügyében tovább folytatja a vizsgálatot. / A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapja. Megjelenik — vasárnap kivételével — naponta. — Főszerkesztő: Sági Agnes. — rsrnr lirpi/rl UIDI AD Főszerkesztő-helyettes: Arkus István és Mészáros János. — Szerkesztőség: Budapest Vili., Somogyi Béla u. 6. Postacím: IBudapest, (Pf. 31(1. Irányítószám: 1446. — Kiadja a ILmI IYiLuiLI nlRLttr Hírlapkiadó Vállalat, Budapest, Blaha Lujza tér 3. 1959. Felelős kiadó: Till Imre vezérigazgató. — A szerkesztőség és a kiadóhivatal központi telefonja: 343-100 és 336-130. — Szerkesztőségi titkárság: 142-228. 1 ■ •" ~ nöKSZERKESZTÖSÉGEINK: Ceglédi Hírlap, Cegléd, Kossuth tér 1„ Pf. IS. 2701. Telefon: 11-400. — Érdi Hírlap, Érd, Lenin út 33 . 2030. Telefon: 45-352. (Gödöllői Hírlap, Gödöllő, Szabadság út 2 Pf 14 2100. Telefon: 20-796. Monon Hírlap, Monor, Kossuth u. 71. Pf. 51. 2201. Telefon: 157. — Nagykőrösi Hírlap, Nagykörös, Hősök tere 7. 2750. Telefon; 398. — Váci Hírlap, Vác, Lenin út 45 Pf 32 2601 'Telefon- 10-095. — A lapot előállítja a Szikra Lapnyomda, Budapest. Felelős vezető: (Csöndes Zoltán vezértgazgató. — Terjeszti a Magyar Posta. — Előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél és a' Posta Központi Hírlap irodánál (postacím: Budapest V., József nádor tér 1. 1900), személyesen vagy postautalványon, valamint átutalással a Kin EIS—96/162 pénzforgalmi jelzőszámra. A lap ára: 8 oldal 1 CO Ft 12 oldal 2,20 Ft. Előfizetési díj: egy hónapra 43,— Ft, egy negyedévre 129,— Ft, félévre 236,— Ft, egyéni előfizetőknek éves előfizetés: 516,— Ft. — ISSN 0133—0653 Pest megyei Hírlap (Index: •r. 064 HU), ISSN 0133-2600 (Ceglédi Hírlap), ISSN 0209-5467 (Érdi Hírlap), ISSN 0133—1957 (Gödöllőt Hírlap), ISSN 0133—2651 (Monori Hírlap), ISSN 0133-2708 (Nagykőrösi Hírlap), ISSN 0133-2750 (Vád Hírlap).