Pest Megyei Hírlap, 1985. április (29. évfolyam, 76-100. szám)
1985-04-20 / 92. szám
1985. ÁPRILIS 20., SZOMBAT PEST MEGYEI HÍRLAP 7 Egy mondat a határozatból Csak együttesen érvényesíthetők Válaszol a 207. belépő Értéket a kevésbé értékesből A haladás itt visszaesésektől tarkított Ismerős helyzet: a méregtől kivörösödött arcú ügyfél kiabál, jogaira hivatkozik, majd ő megmutatja... A helyszín lehet hivatal, intézmény, közüzemi vállalat, sok más. Vajon bizonyosak lehetünk benne, hogy az illetőnek igaza van? Valóban jogaiban sértették, sértik meg? S ha igen, akkor vélt vagy létező jogaiban? Az ellenkező végpontra lépve: az ügyfél nyel egyet, forgatja a kezében a papírt, úgy érzi, semmire sem mehet a hivatallal szemben, holott „a hivatalnak” tartott hely egy szolgáltató vállalat és ráadásul az ügyfélnek igaza van, jogsérelem érte. Melyik végpont a gyakoribb, a jellemzőbb? A döntő rész Hétköznapok apró-cseprő helyzeteit szándékkal említettük az előbbiekben, érzékeltetéseként annak, kis és nagy ügyekben egyaránt fellelhető a szereptévesztés, ar jogok és a kötelességek szembeállítása, az állampolgári fegyelem hol merev, hol túlságosan is rugalmas értelmezése. Amit mindennapos tapasztalatok mutatnak: a megye lakosságának döntő része — tudatosan és ösztönösen —, tiszteletben tartja a törvényeket, az általánosan elfogadott erkölcsi normákat, ezekhez igazodva dolgozik, tevékenykedik munkán túli szerepköreiben, azaz él jogaival, de kötelességeit is maradéktalanul teljesíti. Mindennapos tapasztalatok mutatják ugyanakkor azt is, hogy — és ezeket a tapasztalatokat élesen tették láthatóvá a helyi pártéérte- kezletek, a megyei pártértekezlet — a korábbiaknál több a törvénybe ütköző, az erkölcsi normákat sértő jelenség, amikben elegyedik a felelőtlenség és a fegyelem lazulása, a köztulajdon hanyag kezelése és a jogtalan haszonszerzés, a már-már cinkos szemhu- nyás és a hamisan értelmezett humanizmusból származó elnéző magatartás. Társadalmi igényt, a sző nemes értelmében vett közakaratot fogalmazott meg a Magyar Szocialista Munkáspárt XIII. kongresszusának határozata, amikor leszögezte: „A társadalmi élet minden területén erősíteni kell az állami, állampolgári fegyelmet, tudatosítani, hogy a jogok és a kötelességek egymástól elválaszthatatlanok, és csak együttesen érvényesíthetők”. Tények, vélemények serege figyelmeztet bennünket, baj van az állampolgári fegyelem értelmezésével. Sokan ugyanis — minden rossz szándék nélkül! — úgy vélik, ennek a fegyelemnek meglehetősen szűk a köre, olyasmik tartoznak bele, mint a katonai szolgálat teljesítése, a bűn- cselekmények elkerülése, a szavazópolgár státusával járó jogok és kötelességek gyakorlása. Lakossági fórumokon nem ritka eset a megyében, hogy a hallgatóság tágra nyílott szemmel értetlenkedik, mert hiszen mi köze lenne, lehetne az adóbefizetések elmaradásának, a lakbér, a közműfejlesztési hozzájárulások hátralékainak az állampolgári fegyelemhez, a jogok és a kötelességek együttes érvényesítéséhez?! Az értetlenkedő tekintetek nagyon is gyakorlati következménye: a megyében több területen a legutóbbi években emelkedett a hátralékosok száma, a be nem fizetett forintok összege! Néhány helyen a késlekedők — holott ott önként vállalt kötelezettség fegyelmezett teljesítéséről lenne szó — a társulati közműberuházások folytatását sodorták veszélybe, mert már- már nem volt miből kiegyenlíteni a kivitelezők benyújtotta számlát...! Gondjaink — fegyelmezetlenségeink — egy tetemes része éppen ebből a sajátos fegyelemértelmezésből táplálkozik, mert hiszen, az előbbi példánál maradva, nem maga az összeg a döntő — társulati vezetőségek nagy szaladgálások után meglelték az áthidaló megoldásokat —, hanem a magatartás, a hatás a környezetre, azoknak az apró fegyelmezetlenségeknek a sokasodása, amelyek összege- ződve már társadalmi teherré lehetnek. Bonyolult folyamatok sűrítését adják azok a szavak, amelyeket Lenin mondott el a munkás- és katonaküldöttek szovjetjeinek második össz- oroszországi kongresszusán: „Az állam akkor erős, ha a tömegek mindent tudnak, mindenről véleményt tudnak alkotni, és mindent tudatosan tesznek”. Ami persze nemcsak az ún. nagypolitika köreire, köreiben igaz, hanem az ún. szürke hétköznapok cselekvésfolyamataiban úgyszintén az. Ezekben a folyamatokban ugyanis — ez az egyértelmű megyei tapasztalat — mintha nehezebb lenne gyakorolni a fegyelmet, mint a nagy ügyekben. Példák kosarába markolva: napjainkban már harmincezer fölé emelkedett az egy esztendő alatti szabálysértések száma...! Előre tudottan Megtévedtek, akaratlanul szabályokat sértők? Bizonyára sokan vannak ilyenek az ügyek szereplői között, ám figyelmet érdemlő módon egyre többen azok, akik előre tu- doltan, azaz szándékosan sértettek szabályt, cselekedetük költségeibe belekalkulálva a bírság összegét is! S az sem mellékes, hogy a megyében erőteljesen megnőtt a mezei, kerti lopások száma, ami bizonyos körzetekben — főként az ún. hétvégi telkes településeken —, már-már közhangulatot befolyásoló tényezővé lép elő. Mert nem néhány szem gyümölcsöt, maroknyi zöldséget visznek el a tolvajok, hanem a teljes termést, sok-sok rekesznyi árut, gépkocsival ... Folytatva a példákat: egy év alatt öt és fél ezer jogerősen elítélt személy távozik a megyében a bíróságok épületeiből, közülük minden ötödik a társadalmi tulajdont károsító vagyon elleni cselekmény miatt kapta a büntetést. Másfelé nézve: csupán egyetlen tényező, a szabadban tiltott módon történő tüzelés egyetlen év alatt 21 millió forintos kárral járt, a tiltott helyen vagy tiltott módon való dohányzás pedig 36 milliós értéket emésztett fel, tüzet okozva. További adalék a témához: a közúti balesetek egynegyede a nap három órájában — délután három és hat között — történik, azaz nem munkába menet, hanem hazafelé tartva ... Évek óta ia megye iparában másfél ezer, szövetkezeti mezőgazdaságában pedig háromezer felett van az üzemi balesetek száma ... Sajnálatosan gazdag és minden területre kiterjeszthető a példatár. Gazdag, hiszen annak is szoros a kapcsolata az ön- és közfegyelemmel, hogy az iparban átlagosan a létszám hét százaléka van táppénzen. Az ilyen ok miatt távollévők — a napi átlag ez —, a megye ipari vállalatainál hat, hat és fél ezer főt, a népgazdaság egészéhen pedig negyedmillió főt tesznek ki! Ennyire betegek lennénk, avagy bajaink egy jelentős része a fegyelem hiányára — lásd alkohol, közlekedés, túl- tápláltság, technológiai előírások megsértése stb. — vezethető vissza? A kérdésre valamennyien tudjuk a feleletet, ám a gyakorlati igazodás lassúbb a kívánatosnál, egyenetlen, a haladás itt visszaesésektől tarkított. És ezzel még nem érintettük a közvéleményt legjobban irritáló területeket, a korrupciót, a ha- rácsolást, az élősdiségnek bármely formáját, hiszen senki sem gondolhatja komolyan, hogy csupán az a másfél, kétezer személy az üzér, alti ellen esztendőnként ilyen címen eljárás indul. Mindezek észlelése fogalmazódik meg a Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottságának a megyei pártértekezlet — 1935. március 2—3-a, Gödöllő — elé beterjesztett jelentésében, amikor azt olvashatjuk: „Különösen sok jogos bírálat éri a terjedő korrupciót, az indokolatlan jövedelemdifferenciákat, a munkával nem arányos és a nem munkából származó kiugróan magas jövedelmeket, az ügyeskedést, az ellenőrzés és a határozott fellépés hiányosságait”. Ne másítsuk meg a valóságot. A környezet legtöbbször félreérthetetlenül tapasztalja jogok és kötelességek visszás viszonyát, a fegyelem sérelmét, mégis, ritka az az eset, amikor valaki azt mondja, álljon meg a menet...! Ritka, mert kedvez — furcsán hangzik, de így igaz — a kibúvást keresőknek a jogi túlszabályozottság, hiszen jelenleg ötezer hatályos jogszabály érvényesül elvben, a gyakorlatban azonban olykor nemcsak az állampolgár — akár magánemberként, akár mint valamelyik gazdálkodószerv alkalmazottja —, hanem a jogszabály alkalmazója sem tudja eldönteni, mit szabad, mit nem. S ritka azért is az álljon meg a menet felszólítás elhangzása, mert kellemetlen helyzet teremtődhet, mert szembenéz velünk a kétség, vajon saját magatartásunk, példánk, fegyelmünk kiállja-e a próbát? A példa ereje Nevelni, biztatni természetesen kell a fegyelemre, az élet minden területén — még családon belül is! — nagy szükség van erre, mert jogok és kötelességek együttes érvényesíthetősége, mint erkölcsi alaptétel, sokak számára az újdonság erejével hat... Mégis, nevelés, biztatás közepette elsősorban magunk legyünk mind a nevelés, mind a számonkérés alanyai! S ha ez így történik tág körben, akkor a példa ereje is tág körben ható lesz; követőkre talál, követőket formál, követésre kényszerít. MÉSZÁROS OTTÖ Két jubileumot ünnepelhet ebben az évben a Dunai Kőolajipari Vállalat 3000 dolgozója. Az egyik természetesen hazánk felszabadulásának 40. évfordulója; a másik a vállalat megalapításának negyedszázada. Dr. Rátosi Ernővel, a DKV Eötvös Loránd- díjas vezérigazgatójával beszélgetve nemcsak azt érthetjük meg, miért írhatták ki a főépület homlokzatára, hogy Tizenegyszeres ^ Kiváló Vállalat, hanem még a szénhidrogének egyenes és gyűrűs láncú szerkezeti felépítéséről is kapunk egy érdekes ismertetést. Ez utóbbiból annyit feltétlenül érdemes megjegyeznünk, hogy az úgynevezett aromás termékek tartoznak a petrolkémiai szintézis gyűrűs láncú eredményei közé, s azokból aztán szinte mindent — így például mosószereket, műanyagokat, műanyaglágyítókat stb. — elő lehet állítani. Ha az egy-, két-, háromgyűrűs, aromás termékekről ennyit megjegyeztünk, az elegendő is lesz az alábbiak megértéséhez. • Hogyan összegezné a Dunai Kőolajipari Vállalat 25 éves történetét? — A KGST határozatával kell kezdenem, amely szerint a szocialista országok energiarendszerei korszerű bázisra helyezik. A DKV létrejötte előtt hazánkban alacsony színvonalú, egy-két millió tonnás kapacitású volt a kőolajfeldolgozás. A 1Q,5 tonna feldolgozásáig 1979-ben jutottunk el, s ebben vállalatunk szerepe, kiépítettségének előrehaladásával, egyre növekedett. A KGST-határozat nyomán a vállalat felépítésének előkészítése 1960-ban kezdődött meg. A létszám akkor 4 emberből állott. Az építkezés 1963-ban vett lendületet a kukoricaföldeken, én is akkor kerültem ide technológusnak, a 207. belépő voltam. Ezt a, negyedszázadot jellemezhetem'" úgy is, hogy a vállalati állóeszközállomány értéke a nulláról eljutott a húszmilliárd forintig, vagy hogy a termelési értékünk eléri a 70 milliárdot; megemlíthetem, hogy létszámunk volt már 3600 fő is, aztán visszaestünk 2800- ra, s a jelenlegi háromezres számot tartjuk az optimálisnak; s végül, de nem utolsósorban; csak az utóbbi 10 évben 230 millió dollárt tettünk a népgazdaság asztalára úgy, hogy a dollárbevételt az elmúlt 5 évben is megdupláztuk. A korábbi döntések eredményeként 1976-ig az extenzív fejlődés volt a jellemző a mi vállalatunknál is, attól kezdve viszont a kooperációban, majd a fejlesztésben is az intenzív elemeket helyeztük előtérbe, pedig akkor még nem is számolhattunk azzal, hogy a világpiaci árrobbanások következményeként az 1979. évi csúcsról, a 8,5 millió tonnáról, 20 százalékkal visszaesik kőolajfeldolgozásunk. O Ebben a helyzetben a fejlesztési és beruházási politikájuknak igazodnia kellett a világ- gazdaság lépésváltásaihoz. — így van. A kömbinatív energiapolitika részeként termékszerkezetünkön változtat- tunk. Korábban a kőolaj-feldolgozás mennyiségét az országos igények szabták meg. Vagyis egyik oldalról az, hogy. mennyi fehérárura: benzinre, gázolajra, háztartási olajra, propán-bután gázra, másik oldalról mennyi fűtőolajra van az országnak szüksége. Az említett időponttól viszont arra törekedtünk, hogy a fűtőolaj szerepét vegye át az atom, a gáz és a szén az energiatermelésben. így a feleslegessé váló fűtőolajat másodlagos technológiával fehéráruvá dolgozhattuk fel, mivel az erőművi villamosener- gia-termelésben más fűtőanyagok felhasznál lása került előtérbe. A termékszerkezet-váltás másik, kisebb léptékű vonulatát jelentette az, hogy exportbővítő és energiaracionalizálási hitelek segítségével olyan technikát fejlesztettünk ki, amelynek segítségével a kevésbé értékesnek minősülő termékekből is jelentős értékeket tudunk kiszedni. Mindez azt jelentette, hogy a kőolaj-feldolgozás mennyiségének növelése helyett a vegyipar alapanyagellátását tekintettük feladatunknak, másrészt a vegyipar petrolkémiai ágában 1971-ben aromás kémiai egységeket helyeztünk üzembe, és a petrolkémia aromás bázisának kifejlesztése azóta is itt halad előre, a hazai igények és a pénzügyi lehetőségek függvényében. A benzol, a toluol, a xilol, később a sztirol és polisztirol gyártása vált jelentőssé, s ezek a termékek a világpiacon mindig értékesíthetőek. Az elmúlt 10 év annak a törekvésnek a jegyében telt el vállalatunknál, hogy a népgazdaság keményvaluta iránti éhségét kielégítsük. Vállalatunk az ország egyik legnagyobb exportálója lett. Elsősorban nem energetikai termékeket exportálunk, hanem paraffinokat, kenőolajokat, aromás szénhidrogéneket; benzint, gázolajat csak olyan meny- nyiségben, amennyire azt a hazai igények kielégítése mellett reálisnak látjuk. Idén megkezdjük az ólommentes normál benzin gyártását és exportálását is. • Mindenkit érdekelhet, hogy egy ilyen, a népgazdaság számára nagy jelentőségű vállalatnál milyen szerepe van a vezérigazgatónak? Mekkora az önállósága és a kockázatvállalási lehetősége? Próbálkozhat-e bizonytalan, netán jelenleg veszteséges, de távolabbi előnyökkel kecsegtető üzletek kötésével is? — Furcsa lenne, ha a magam szerepét kezdeném értékelni. Mégis válaszolok a kérdésére, mert úgy gondolom, hogy általában a vállalatvezetőkről van szó. Szerintem a vezérigazgató meghatározó szerepet tölt be a vállalat prosperitásában vagy hanyatlásában, a stratégiai irányok kijelölésében. Tőle függ, hogy a vállalatnál megújulásra képes és kész szakembergárda alakul-e ki. Rajta múlik, hogy megtalálja-e minden helyzetben a fejlődés útjait, vagy hagyja fejére nőni a külső körülményeket. A vezérigazgatónak legyenek a tarsolyában hosszú távra kidolgozott koncepciói, amelyeket persze mindig lehet alakítani. De ea vonatkozik a munkatársakra is. Mi sok olyan elképzelést kidolgozunk, amelyeknek a létjogosultságát vagy igazolja vagy cáfolja majd az idő. Ismernünk kell a technika világszínvonalú eredményeit, az iparág előrehaladását, a piacok várható igényeit, a szakirodalmat. A vezérigazgatónak olyan stábra van szüksége, amely hozhat eretnek gondolatokat is, de a vállalat -megrekedésébe nem tud beletörődni Egyetlen vállalati vezető sem mondja manapság, hogy elég önállóságot élvez. Én sem. De azt elmondhatom: elképzelésünket, ha késve is, mindig keresztül tudtuk vinni. A katalitikus krakküzem például 8—10 évi küzdelmünkbe került. Ha előbb megvalósíthatjuk, sokkal több hasznot hozott volna a népgazdaságnak. Annyi önállóságom mindenesetre van, hogy ha a hosszúra nyúló küzdelmet nem adom fel, addig járhatok egy-egy ügy érdekében, míg célt érek. A kontroll, a fék kell, ezt elismerem^ mert a könnyelműségektől megóvja az embert. Ennyi haszna tehát van a hosszú küzdelemnek. Nálunk csak a jó műszaki fejlesztési elképzelések kapnak zöld jelzést, olykor azonban nagyon későn. Soha nem jutottam könnyen fejlesztési pénzhez. Nagyon alaposan be kellett bizonyítani a műszaki elképzeléseink gazdaságosságát. Kiváltképpen a bank számára kellett nagyon meggyőzően tálalni az ügyünket. Ebben aztán nagy szerepe van a munkatársi gárdának is, amely olyan előterjesztést készít, hogy bátran aláírhatom. Kérdésére visszatérve: kockáztatni muszáj, de nagyon bizonytalan üzletet nem szabad kötni. Veszteséges üzletet csak akkor engedhetünk meg magunknak, persze nagyon módjával, ha azzal egy nagyobb, távoli célt szolgálunk. Megpróbálkoztunk például egy fővállalkozási részleg létrehozásával. Ez eddig még nem hozott sikert. A beruházási piac világszerte pang, így aztán, ha ajánlataink magasak, akkor nem nyernek a versenyben, ha alacsony árakat tartalmaznak, veszteséges lesz a vállalkozás. Egy kis részleget, nem nagy kockázattal, mindezek ellenére fenntartunk, jöhet rá még jobb idő is. • ön milyen vezetési stílust tart üdvözítőnek, és ahhoz tartja-e magát? Hogyan jellemezné kapcsolatát a munkatársaival? — A diktatórikus vezetési stílust borzalmasnak minősítem. Azt nem kívánhatom, hogy mindenki szeréssen, de arra törekszem, hogy megértsenek. Sok esetben kénytelen vagyok azt mondani: gyerekek, ennek erre az időpontra el kell készülnie, s ilyenkor a határozottság és következetesség a legfontosabb. A vezetőkkel s a mérnökökkel tegező viszonyban vagyok a vállalatnál. Mikor lemegyek az üzemekbe, nekem nem kell jelenteni, nem katonásdit játszunk. A rideg formák helyett a közös, eredményt hozó munka számít. Ügy érzem, a vállalat dolgozói bíznak bennem, problémájukat nyugodtan elmondják. Nyíltságra és őszinteségre törekszem magam is. Azt sem titkolom, hogy a névtelen levelet a szemétkosárba hajítom. © A DKV hatalmas területű, veszélyes üzem. MilyenXitt a fegyelem? — Azt remélem, hogy sokkal nagyobb, mint másutt. Voltak nehéz időszakaink, túl vagyunk rajtuk. Kétféle vétség esetén nem ismerünk könyörületet. Az egyik az italozás, a másik a társadalmi tulajdon elleni vétség. Ami a munkafegyelmet illeti: a munkaidőt mindenkinek ki kell dolgoznia. Munka van bőven, az alkalmazottak alig győzik. O Milyen az ön kapcsolata Százhalombattával? — Pesten lakom, de munkámmal és köz- életi szereplésemmel Százhalombattához és Pest megyéhez kötődöm. Nem lehet számomra közömbös, hogy dolgozóink milyen körülményeid között élnek, ezért örülök, ha valamivel gazdagodik a város. Kevés olyan akció van itt, amiben mi ne tudnánk Százhalombattát segíteni. • Vezérigazgatóként milyen gazdaságpolitikai intézkedéseket tartana szükségesnek előrehaladásunk érdekében? — A reformtörekvések következetes vé- gigvitelét kívánom. Nagyobb önállóságot a vállalatoknak és következetesebb számonkérést velük szemben. A főhatóságok iránti bizalmat lazító közbülső intézkedések ritkítását várom. A produkálni képtelen vállalatokat szerintem nem feltétlenül kell életben tartani olyan áron, hogy a jóktól oda szivaty- tyúzzák ét a nyereséget. Ha egy-egy ilyen vállalat léte népgazdasági érdek, akkor ott a hatékonyság javítására határozottan lépni kell. A döntések és határozatok végrehajtását mindenkitől egyformán meg kell követelni. CSERI SÁNDOR