Pest Megyei Hírlap, 1985. április (29. évfolyam, 76-100. szám)
1985-04-19 / 91. szám
TANÁCSKOZIK AZ ORSZÁGGYŰLÉS TAVASZI ÜLÉSSZAKA Párt- és állami vezetők az ülésteremben (Folytatás a 2. oldalról) nősen a nagy kiterjedésű alföldi településeinken —, hogy nem tartott vele lépést a megnövekedett szennyvíztömeg elvezetése és tisztítása. Üjabb gondot okozott az, hogy az ipari és a lakossági hulladékok mennyisége rohamosan növekedett. Az 1971-ben elfogadott irányelvek tehát némely szempontból olyan belső és külső feltételekre épültek, amelyek nem voltak teljességgel előre láthatók, nem bizonyultak helyesnek vagy tartósnak. Bebizonyosodott, hogy nem lehet egyoldalúan csak a nagyvárosokat, a kiemelt településeket fejleszteni, s nem szabad egy- egy település jövőjéről „fölülről” határozni. Az elmúlt években azt is tapasztalhattuk, hogy a nehezebb gazdasági körülmények közepette új, értékes társadalmi folyamatok bontakoztak ki és erősödtek föl. Megsokasodtak a helyi kezdeményezések. Fokozódott lakosságunk cselekvő részvétele, anyagi rész- vállalása a településfejlesztésben. A közösség javára végzett társadalmi munka értéke ebben az ötéves tervidőszakban meghaladja az 50 milliárd forintot, s ez két és félszerese lesz az előző időszakénak. Népünk helytállása az elmúlt nehéz esztendőkben, az elért eredmények tanúbizonyságát adják annak, hogy o helyi közösségek csakugyan érettek az önkormányzatra. A kormány elnökhelyettese ezután arról szólt, hogy az előterjesztett hosszú távú irányelvek miben jelentenek változást az eddigiekhez képest. A fejlődés irányát, a fejlesztési tendenciákat jó előre tisztázni kell, és az egész ország fejlődési lehetőségeihez kell arányosítani — mondotta többek között. Az expozé ezt követően kiemelte a terület- és település- fejlesztés hosszú távú feladatai közül a legfontosabb összefüggéseket és célokat. — A területek és a települések fejlesztése, amely magában foglalja a különféle országrészek, a főváros, a megyék, a városok és a községek jövőjének formálását, csakis arra épülhet, hogy a termelőerők és a gazdasági alapok erősödnek. Nem szabhatjuk meg csupán az igényekből kiindulva a fejlesztés irányait és mértékét — ha ezek mégoly jogosak is. Városaink és fal- vaink fejlődése sem táplálkozhat másból, mint a gyárakban, a földeken, a szellemi alkotóműhelyekben gyarapodó javakból, az elosztható nemzeti jövedelem növekedéséből. A gondokról szólva a Minisztertanács elnökhelyettese néhány határmenti és aprófalvas térség helyzetét említette. Elsősorban az ilyen adottságú tájegységek, városok és községek gazdálkodó szervezeteit igyekszünk erősíteni, s az eddiginél gyorsabb fejlesztjük az infrastruktúrát. Ehhez a jövőben is lesz állami segítség: egy olyan árnyalt támogatási rendszer működik majd, amely a kedvezőtlen adottságú térségek hátrányainak leküzdésében a tartós megoldásokat szolgálja. Ami településpolitikai törekvéseinket illeti: elsősorban arról kívánok szólni, hogy társadalmunk óhajaihoz igazodóan a jövőben is nagy figyelmet kell fordítanunk a város és a falu viszonyára. Ez mindig is településpolitikánk kulcskérdése volt! A jövőben nagyobb hangsúlyt kap a községek fejlesztése, és ez majd az állami és a megyei fejlesztési eszközök elosztásában is kifejeződik. Emiatt voltak, akik azért kezdtek aggályoskodni, hogy netán háttérbe szorul a városlakók jogos szükségleteinek kielégítése. Ez azonban elkerülhető veszély, kivált, ha a fejlesztési döntések a város és a falu kölcsönös egymásrautaltságából indulnak ki. Be «kell látnunk: a városlakóknak is érdekük, hogy javuljanak a környező falvak lakóinak élet- körülményei, mert ezáltal mérséklődhet a bevándorlásból a városokra nehezedő nyomás és tágíthatok a városi ellátás szűk keresztmetszetei. A városok fejlődése ugyanakkor jótékonyan hat a községek lakóinak életkörülményeire is, éspedig azáltal, hogy közelebbi munkaalkalmakat teremt, s hozzáférhetőbbé teszi a magasabb fokú szolgáltatásokat. A városokat és a falvakat tehát nem egymás rovására, hanem kölcsönös érdekeikből kiindulva, nem a köz- igazgatási határok között, hanem a valóságos vonzáskörzetekben, a természetes egymásrautaltságban és érdekközösségben gondolkodva kell fejlesztenünk! A lényeg tehát az, hogy — a korábbi merev kategóriákat mellőzve — a települési viszonyokat és a gazdálkodás rendszerét folyamatosan olyanná formáljuk, amely minden település számára lehetővé teszi az önálló fejlődést, akár tanyacsoport az, akár üdülőtelep, kisközség, közepes vagy nagyközség, akár kisváros vagy nagyváros, netán több településnek valamilyen együttese. Az önállóság azonban nem lehet parttalan. Azt a jövőben sokkal jobban a helyi anyagi és szellemi teljesítményekre, a nagyobb szervezettségre és az ott élők összefogására, tenni akarására kell alapozni! — A célok közül kiemelésre kívánkozik a természeti, környezeti és települési értékeink megőrzése. Az önmagunk okozta és elszenvedett környezeti károk orvoslása már most is jókora erőforrásokat von el más fontos, célok megvalósításától. S ha nem lépünk föl még határozottabban az újabb károsodások ellen, ha nem tudunk a műszaki haladással egyidejűleg kellő szemléletváltozást elérni környezetünk megóvásában, akkor ebbéli gondjaink csak tovább szaporodnak. Mindebből következik: azon kell lennünk, hogy valamennyiünk jobb közérzete érdekében az eddiginél jobban megbecsüljük természeti, táji, települési és építészeti értékeinket, környezetünket. A középtávú népgazdasági tervezőmunka eddigi eredményei alapján a hosszú távú feladatok közül az évtized végéig kiemelt figyelmet kell kapnia az alapfokú ellátás fejlesztésének. Faluvégi Lajos ezután azzal az országgyűlés bizottságaiban és a társadalmi vitákban is nyomatékosan hangot kapott kérdéssel foglalkozott: vannak-e biztosítékok arra, hogy a kitűzött feladatokat meg tudjuk valósítani? Mint mondotta, ennek vannak a már említett nemzetgazdasági föltételeken kívül gazdálkodási és szervezési követelményei, s vannak a helyi közélettel öaz- szefüggő vonatkozásai is. — Céljaink megvalósításának fontos föltétele az, hogy a döntéseket azok hozzák meg és végrehajtásukról azok gondoskodjanak, akik a szükséges ismeretek birtokában vannak, illetőleg akik a döntéseket a legjobban tudják végrehajtani. A tanácsi gazdálkodás önállóságának erősítéséről szóló javaslatot a kormány a közeli napokban vitatja meg. Kialakult elgondolásainknak az a lényege, hogy jócskán megnövekszik a helyi tanácsok '— a városok és községek — feladata és felelőssége. Bővül az anyagi eszközök fölötti rendelkezési joguk. A következő években fokozatosan nő majd a helyi- gazdálkodó szervezetektől származó bevételeik aránya és csökken az állami támogatás. A megyei tanácsok 1986 első negyedében hagyják jóvá hosszú távú fejlesztési elgondolásaikat, a városok és a vonzáskörzettel bíró községek tanácsai pedig 1986 derekáig munkálják ki a maguk fejlesztési terveit Ezekkel párhuzamosan készülnek el vagy korszerűsödnek a települések rendezési .tervet — Nagyon is tudatos, hogy közvetlenül pártunk XIII. kongresszusa után ilyen gazdag az országgyűlési ülésszak napirendje — mondotta a továbbiakban. A terület- és tele püléspol i tik ár ól s zületendő határozat a jövőbeli életföltételeinket, a bennünket körülvevő környezetet formáló cselekvésnek kíván irányt mutatni. A napirenden szereplő három törvénymódosításra tett javaslat pedig szorosan kapcsolódik gazdálkodási rendszerünk átfogó korszerűsítéséhez, a reformfolyamat továbbvitel léhez. Az országgyűlés az expozéra figyel S. HEGEDŰS LÁSZLÓ: KAPJON NYILVÁNOSSÁGOT Az ülésszak kezdete előtti percekben A Hazafias Népfront Országos Tanácsának alelnöke. Pest megye képviselője (24. vk), a terület- és településfejlesztés hosszú távú feladatairól szóló előterjesztéssel a népfrontmozgalom sok tízezer aktivistája és a HNF Országos Tanácsa nevében egyetértését fejezte ki, hozzátéve, hogy meggyőződéssel megszavazza. Az előterjesztés — mondta — tartalmazza azt a sok-sok javaslatot, amelyet 6—8 éven éven át a tanyákról, az aprófalvakról. a kisvárosokról és általában településrendszerünk helyzetéről folytatott országos vitákon az állampolgárok jó szándékkal és felelősen tettek. Mozgalmunk fejlődésének jelentős vonása, hogy a népfront nemcsak összegyűjtötte és továbbította az érdekeltek véleményét és javaslatait. hanem azokat a politikai és állami szervek előtt is következetesen képviselte. Kezdeményezéseink beépültek az MSZMP XII. és XIII. kongresszusának határozataiba és a kormány ötéves programjába. Ezek nyomán már eddig is intézkedések történtek a falvak népességmegtartó képességének növelésére és településrendszerünk fejlesztésének korszerűsítésére. Szólt ezután arról, hogy az elmúlt évek településfejlesztési gyakorlatának az egyik legtöbbet kifogásolt és bírált eleme volt a költségvetési források aránytalan elosztása. Mintegy 2000 kistelepülést, amely 2—2,5 millió embernek ad otthont, az előző koncepció „szerep nélküli” településnek minősített, amit néhány megyében megszűnő, elhaló, visszafejlődő jelzővé változtattak. E települések lakosain kedvtelen- ség, kilátástalanság lett úrrá és helyzetüket igazságtalannak tartották. Az utóbbi években meghozott több intézkedés és most ez a koncepció segít helyreállítani az aprófalvakban lakó emberek hitét, életkedvét és alkotó erejét. Kitért arra is, hogy a népesség tömörülésének és a termelő erők koncentrációjának mindinkább határt szabnak a gazdaságossági és a környezeti tényezők; s miközben jelentős érdekek szólnak a tömörülés mellett, más erők a népesség és a termelőerők egyenletesebb elhelyezkedését indokolják. A gazdaság és a termelés új fejlődési szakasza általában a második tendenciát, a decentralizációt erősíti. Az előterjesztésben megfogalmazott feladatok megvalósításának két fontos feltételét említette végül a képviselő. Az egyik, hogy a helyi tanácsok elé kerülő helyi terület- és településfejlesztési koncepciót és annak első harmadaként a helyi tanács VII. ötéves tervét ugyanúgy a lakosság nyilvánossága elé kell tárni, minthogy azt a kormány tette az országos koncepció kialakítása során. A másik: az országgyűlés igényelje, hogy a kormány középtávú és éves terveiben, beszámolóiban térjen ki a megvalósításra és a következő ciklus közepén adjon általános tájékoztatást a most születő határozat érvényesülésének országos, megyei és helyi tapasztalatairól. Pest megyei képviselők a széksorokban AZ ÜLÉSTEREMBEN többen fölkapták a fejüket — elsősorban gazdasági vezetők, szakemberek —, amikor a művelődési miniszter azt mondta expozéjában, hogy a középfokú szakoktatás irányításában a szakminisztériumok és a vállalatok együttműködése az egyik alap- feltétele a megújulásnak, annál is inkább, mert a tulajdonképpeni szakmai képzést egyedül az iskolától egyébként sem lehet elvárni, mivel a gyakorlati oktatás csaknem kilencven százalékban a vállalatoknál folyik. Számítunk tehát a vállalatok hatékonyabb részvételére az oktatásban — húzta alá Kö- peczi Béla, s még többen kapták föl a fejüket. Miért? Erre az első szünetben megkaptam a feleletet, két Pest megyei képviselőtől is. Ha emlékeznek még rá. tavaly áprilisban vetette föl Bata János (Pest m. 12. vk.), a Gyömrői Ruhaipari Szövetkezet elnöke a szakmunkásképzés problémái közül éppen azt, hogy a gazdasági szabályzók nem éppen a vállalati közreműködést ösztönzik. Még Parlamenti jegyzet Pénzügyi buktatók? a nyáron választ kapott a pénzügyminisztertől: komplex módon figyelembe veszik mindazt, amit említett, a pénzügyi szabályozók soron következő módosításánál. Nos, az előírások tényleg változtak, ám annak nyoma sincs, hogy o szakoktatás tekintetében a vállalatok érdekei egy kicsit is érvényesülhetnének. Bata János ez ügyben interpellálni kívánt most, a tavaszi ülésszakon, de szándékától elállt, mert a parlament ipari bizottsága részletesen foglalkozott a múlt héten a témával, s ez garanciának tűnik arra, hogy végre megoldásra jut a dolog. A BIZOTTSÁG említett ülésén Antal Imre (Pest m. 19. vk.) részletesen kifejtette, miben is állnak ezen új szabályzók. Bármilyen furcsán hangzik, azt a céget sújtják a rendelkezések, amelyik vállalkozik arra, hogy számottevően részt vesz a szakmunkásképzésben. Bizonyára nem gondolták ezt így át a szabályzókat előkészítő törvénytudó emberek. Mert miről is van szó tulajdonképpen? Arról, hogy ha valamely vállalat tanműhelyt hoz létre, kétféle következményét viseli: felhalmozási, illetve vagyonadót fizet utána. Mindkét képviselő konkrét példával rukkolhatott elő: Érden már működik tanműhely, Gyomron idén májusban adják át rendeltetésének. A valós számoktól tekintsünk most el, az egyszerűség kedvéért. Mondjuk, 10 millió forint értékű a szóban forgó objektum. Ezért az építés évében fizet a cég 1,7 millió forint felhalmozási adót, 300 ezer forint vagyonadót (s a további években már csak ez utóbbit), azaz jelentős többlet- kiadás terhét vállalja magára csak azért, mert létesített egy oktatási célokat szolgáló intézményt. Az igaz, hogy ezzel a beruházással gyarapodott a vagyona. Ám az is igaz, hogy ebből nem profitál, közvetlen anyagi haszna nem származik. Mégis ugyanolyan elbírálás alá esik, mint a termelési beruházások, amelyeket azért eszközölnek, hogy a nyereséget növeljék. ÉRTHETŐVÉ VÄLT ezt végiggondolva, miért ráncolták a homlokukat a képviselők, amikor azt hallották, hogy a művelődési tárca számít a vállalatok közreműködésére, miközben a pénzügyi tárca alaposan elvette a kedvüket ettől. Az ipari bizottság említett ülése nyomán beadvány született a pénzügyminiszterhez, amelyben kérik az illetékesek, hogy módosítsák a szabályzókat: az oktatási célokat szolgáló gyarapodás essék más elbírálás alá. Ez ugyanis az egész népgazdaságot szolgálja, nem csupán azt a céget, amelyik hajlandó arra, hogy tanműhelyt üzemeltessen. A saját hatékonysági mutatója, bérfejlesztési lehetőségei s a többi rovására. Bálint Ibolya
