Pest Megyei Hírlap, 1985. április (29. évfolyam, 76-100. szám)
1985-04-16 / 88. szám
nyílt, demokratikus szellem a jelölő gyűléseken Viola Károly az ócsal és Zábojl Attila a gyáli képviseliijelölt a 14. sz. választókerületben Veress Jenő felvétele Amint arról lapunk első oldalán beszámoltunk, tegnap a megye hat településén tartottak országgyűlési képviselőválasztási jelölő gyűléseket. Ketten a DKV-ból Százhalombatta, Diósd, Tárnok, Sóskút és Pusztazámor (Pest megye, 20-as. vk.) lakói tegnap délután a Dunai Kőolajipari Vállalat kultúrtermében tartották meg az ország- gyűlési képviselőt jelölő első gyűlésüket. A mintegy 3G0 választópolgár között ott voltak a tanácskozáson a város pártbizottságának és tanácsának vezetői, a tömegszervezetek tisztségviselői. Rabóczi László, a Pest megyei pártbizottság tagja, a Hazafias Népfront megyei bizottságának titkára elnöki megnyitója után Károlyi József, az MSZMP Százhalombatta városi Bizottságának titkára tartott tájékoztatót a legutóbbi választások óta eltelt Időszak eredményeiről. A gyűlés következő részében Sokorai Istvánná, a HNF városi bizottságának titkára ismertette, hogy a Hazafias Népfront kiket javasol országgyűlési képviselőjelöltnek. Fodor Barnabásné üzemmérnök, üzemszervező 1976- tól a DXV dolgozója. Az elmúlt esztendőkben, mint szocialista brigádvezető, különböző KISZ-tisztségek betöltője, lakóbizottsági és szülői munkaközösségi elnök bizonyította, hogy szívén viseli a közösség képviseletét. Kovács László az elmúlt ciklusban volt a választókörzet országgyűlési képviselője. Vegyésztechnikus, művezető a DKV-ban, több KISZ-funkciót látott el. Izig-vérig közéleti ember, aki már eddigi -munkássága alapján kiérdemelte munkatársai és a választókerület lakóinak megbecsülését. Mindketten Százhalombattán laknak, tagjai az MSZMP-nek. Fiatalok, alig vannak túl a harmincadik évükön. Ezután hozzászólásában Nagy Béla, a DKV KlSZ-bi- zottságának titkára egyetértett a javaslatokkal, Radnóti Tamás, a Dunai Hőerőmű Vállalat közgazdásza pedig arra szólította fel őket, hogy ismertessék programjukat. Ezzel a lehetőséggel most azonban egyikük sem élt, mint mondták, erre majd a százhalombattai választási nagygyűlésen kerül sor. A DKV-ban tartott gyűlés résztvevőinek túlnyomó többsége Fodor Barnabásné és Kovács László jelölésével egyetértett. Fodor Barnabásné a jelölő gyűlésen 329, Kovács László 339 szavazatot kapott. Aktívan a közéletben Nagy érdeklődés mellett, több mint 140 résztvevő jelenlétében tartották meg tegnap délután Szentendrén a BVM-ben a 24-es számú választókerület országgyűlési képviselői jelölő gyűlését. Az eseményen részt vett dr. Fo- nyó Gyula, a Minisztertanács Tanácsi Hivatalának elnökhelyettese, Hegyi Ferenc, a HNF Országos Tanácsának munkatársa, Bodor Zoltán, a IINF Pest megyei Bizottságának munkatársa, dr. Tarpai Emese, a Pest megyei Tanács munkatársa, Rozgonyi Ernö- né dr., az MSZMP városi bizottságának első titkára. Benkovics György, a HNF városi bizottságának titkára ismertette a népfront javaslatát, a 24-es számú választó- kerület országgyűlési képviselőjének jelölésére. Dr. Balassa Iván, a Szabadtéri Néprajzi Múzeum tudományos titkára csaknem két évtizede dolgozik és él a városban. A környék iránti érdeklődése ennél.is régebbi ke-i letű. mert már egyetemi tanulmányai során, mint néprajzos foglalkozott ezzel a vidékkel. Aktív közéleti ember, aki mint alapszervezeti párttitkár és a városi pb tagja, már eddig is nagyon sok munkát végzett. A másik jelölt Farkas Adám szobrászművész, gyermekkora óta szentendrei honpolgár. Kora ifjúságától részt vesz a közéletben. Éveken keresztül a Képző- és Iparművészek Pest megyei Szervezetének titkára volt, majd a megalakuló grafikai műhely vezetőségének a titkára. Mint a javaslatban is szerepelt, vitatkozó hajlamú ember, aki jól tud érvelni az igaz ügy érdekében. S. Hegedűs Lászlót, a HNF szintén jelöltnek javasolta. Két cikluson keresztül voit a 24-es választókerület képviselője. Ma már nyugdíjas, a HNF Országos Tanácsának alelnöke, a népfrontmozgalom elkötelezett vezetője. Mint Benkovics György mondta: sokat tett Szentendre és Po- máz fejlődéséért. Országos viszonylatban is nagyon jelentős az aprófalvak és a tanyák elsorvasztása ellen kifejtett tevékenysége. Mindhárman elmondták tervezett programjukat, egyéni elképzeléseiket arról, hogy megválasztásuk esetén, mit tartanának a legfontosabb célkitűzéseknek, feladatoknak. Tízen szólaltak fel ezen a nagyon aktív jelölő gyűlésen. Hangsúlyozták, hogy valamennyi jelöltet alkalmasnak tartják a tisztség betöltésére. Tefner Zoltán közművelődési felügyelő ajánlotta, hogy Ma- rosvölgyi Lajos tanácselnököt is vegyék'fel a jelöltek listájára. Nagy taps fogadta az indítványt. A tanácselnök azonban megköszönve a bizalmat arra hivatkozott, hogy rövidesen nyugdíjba készül, és tapasztalatainak átadásával segíti majd a munkát. Ezt követően került sor a nyílt szavazásra. Farkas Ádám a szavazatok mintegy 80 százalékát, Balassa Iván kétharmadát, S. Hegedűs László pedig a felét nyerte el. Egyenlő arányban Szűknek bizonyult a gyáli Szabadság Tsz ebédlője, tegnap a 14. országgyűlési választókerület gyáli jelölő gyűlésének résztvevői számára. öt település: Gyál, Felsőpakony, Öcsa, Alsónémedi és Bugyi község polgárai már jóval 15 óra előtt megtöltötték a termet és több százuknak már csak az udvaron jutott hely, ahol hangszórón keresztül hallgatták az eseményeket. Barna Illés, a HNF gyáli bizottságának titkára, levezető elnök köszöntötte a megjelenteket, a körzet tanácsi és társadalmi szervezeteinek képviselőit és az elnökségben helyet foglaló Kiss Józsefet, a Pest megyei Tanács kereskedelmi osztályának vezetőjét. Bevezetője után Gazdik Istvánná, a gyáli tanács elnöke ismertette a nagy lélekszámú település utóbbi években elért eredményeit. A Hazafias Népfront javaslatát, a 14. választókerület országgyűlési képviselő jel öl tjeiA WTCA tagja bit Naprakész információt ad A Világkereskedelmi Központok Szövetsége (WTCA) Tokiéban tartott igazgató ta_ nácsi ülésén felvette a Magyar Kereskedelmi Kamarát teljes jogú tagjainak sorába. Mint Zányi Jenő, a Magyar Kereskedelmi Kamara alelnöke elmondotta: a Világkereskedelmi Központok Szövetsége — mely 1968-ban alakúit New Orleans'!an — a kereskedelem te bni.kai feltételeinek javításával, a nemzetközi üzleti kapcsolatok fejlesztésével foglalkozik. A szervezetnek 40 ország 114 kereskedelmi központja a tagja. A munkában — a szocialista országok kamarai szervezetei közül —‘ részt vesz a moszkvai, illetve a sanghaji világkereskedelmi központ, ős a kubai kereskedelmi kamara. Bővül a WTCA-tagok világméretű számítógépes adatbank-hálózata. amely pontos, naprakész üzleti, gazdasági információkat tesz hozzáférhetővé a tagok, így a Magyar Kereskedelmi Kamara számára is. A Magyar Kereskedelmi Kamara jó nevet szerzett külföldön azzal, hogy sokrétűen segíti a hazai vállalatok külpiaci kapcsolatainak építését, s számottevő szerepet vállal a kelet—nyugati kereskedelmi kapcsolatok ápolásában. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy a Világkereskedelmi Központok Szövetsége a kamarát fölvette tagjainak sorába. Az igazgató tanács ülése egyben elfogadta a kamara meghívását, s így a WTCA 1937-ben Budapesten rendezi meg közgyűlését. re Tóthné Csorba Hona felső- pákonyi népfronttiíkár ismertette a jelenlevőkkel. Záboji Attilát, a gyáli Szabadság Tsz 41 éves csoportvezetőjét jól ismerik a községben, hiszen tizenkét éve aktívan dolgozik a tanács tagjaként, s képviseli választói érdekét. Ötödik esztendeje pod.ig már a Pest megyei Tanács testületében is. A HNF által javasolt másik jelölt Viola Károly 35 esztendős ócsai lakos, a magyar néphadsereg polgári alkalmazottjaként dolgozik, főelőadó, építőipari üzemmérnök. Munkahelyén megbecsült ember, rendszeres újító. Ötödik éve tagja az ócsai tanácsnak, szakmai hozzáértése révén tevékenyen részt vesz a településfejlesztési célok megvalósításában. Bár ma Ócsán, Viola Károly 1 ikóhelyén is rendeznek jelölő gyűlést, a felszólalásokból kiderült, hogy Gyálra is elkísérték munkatársai, ismerősei, akik méltatták a fiatalember önzetlen lelkesedését, jó munkáját. Hasonlóan méltatták a hozzászólásra jelentkezők Záboji Attila érdemeit is. A gyűlés résztvevői mindkét jelöltet 400 szavazattal, ellenvélemény nélkül javasolták a jelölőlistára történő felvételre. félték a bizalomra Pest megye 13. választókerületének első országgyűlési képyiselő jelölő gyűlését — ahol Üllő, Vecsés, Vasad, Bénye, Káva, Csévharaszt lakói voltak jelen — az üllői művelődési háziban rendezték tegnap, amelyet a nagyközségi tanács elnöke, Erdei Gábor vezetett le. A Pest megyei pártbizottságot Németh Ferenc, a megyei tanácsot dr. Kiss György osztályvezető képviselte. A Hazafias Népfront Pest megyei Bizottságának megbízásából Járadi László, a HNF monori titkára vett részt az elnökségben, amelyet a tanácselnök javaslatára még további tizenegy fővel egészítettek ki, részben a helyi, részben a választókerülethez tartozó hat helység tömeg- és társadalmi szervezeteinek vezetőiből. Az elnöki bevezető után Pesti Sándorné, a HNF üllői titkára javaslatot tett a jelöltek személyére, majd ismer- tetta rövid életrajzukat és társadalmi, közéleti tevékenységüket. Az egyik jelölt Dobos Ferencné — jelenleg is országgyűlési képviselő — a ve- csási Ferihegy Tsz üzemgazdasági osztályának helyettes vezetője, a szövetkezet alapító tagja, 1960-ban, fizikai dolgozóként kezdte pályáját, és igen nehéz körülmények között képezve magát jutott el jelenlegi beosztásáig, amelyet 1932 óta tölt be. A másik jelölt, Sebeők Csabánc gépészmérnök szintén a Ferihegyi Tsz dolgozója és gazdasági munkájával, társadalmi tevékenységével vált méltóvá a bizalomra. Így aztán a hozzászólók mindegyike egyformán méltatta mindkettőjük érdemeit éa eddigi munkásságukat. Végül is a jelen lévő 210 választó egyhangúan úgy döntött, hogy mindkét ajánlott jelöltet felveszi a listára. Egyetértéssel Tegnap délután 4 órakor Visegrádon a Pilisi Állami Parkerdő Gazdaság székházában 158 állampolgár részvételével tartották a 25. ország- gyűlési választókerület jelölő gyűlését. Megjelent Rozgonyi Ernöné dr., az.MSZMP Szentendre városi Bizottságának első titkára és Marosvölgyi Lajos, Szentendre város tanácselnöke. Mezei Anna, az MSZMP városi végrehajtó bizottságának tagja, a jelölő gyűlés levezető elnöke Húgai Tibornét, Vi- segrád nagyközségi Tanácsának elnökét k^rte meg az előadói beszéd megtartására. Ö a 25. országgyűlési választókerület sajátosságairól beszélt, majd a Hazafias Népfront Pest megyei Bizottságának felkérésére javaslatot tett a jelöltek személyére. Dr. Berdár Béla erdőmérnök, á Pilisi Állami Parkerdő Gazdaság igazgatója, budapesti lakos, 43 éves. Aktív közéleti ember, fiatalként a KISZ-ben, később a pártban dolgozott. A XIII. kongresszuson küldött volt. Reketye Károly, a Lenfonó- és Szövőipari Vállalat vezérigazgató-helyettese, budakalászi lakos, 57 éves. 1947 óta párttag. Volt KISZ-titkár, 1956-tól folyamatosan dolgozik a szentendrei pártbizottságban és végrehajtó bizottságban. A jelölő gyűlés résztvevői közül hozzászólt Rovnyai Imre leányfalui, Karsai Miklós budakalászi, Lázár Antal és dr. Madas László szentendrei lakos. Mindnyájan egyetértettek dr. Berdár Béla és Reketye Károly jelölésével. A szavazáson dr. Berdár Bélára 153-an, Reketye Károlyra 145- gn voksoltak. Lokálpatrióták A 15. számú országgyűlési választókerület első jelölő gyűlését tegnap tartották némádon. Természetesen nemcsak a községbeliek. hanem a Dobás vonzáskörzetében élő választópolgárok is eljöttek. A levezető elnök. Kálmán Ferenc, az Örkényi Béke Termelőszövetkezet általános elnökhelyettese köszöntötte a megjelenteket. A HNF Pest megyei Bizottságának javaslatát a két jelöltre Z sadányi L ászióné, a hernádi tanács elnöke ismertette. Az egyik jelölt dr. Fodor István, a HUNNIAHIBRID broylertermelési rendszer igazgatója, a választókerület jelenlegi országgyűlési képviselője, aki már eddig is jó szervező- készségével tűnt ki. Számos közéleti feladatot vállalt el — egyebek között tagja a HNF Pest megyei Bizottságának is — és segítségével a környező településeken a társadalmi ösz- szefogás előnyeit kamatoztatva számos beruházás valósult meg. A másik jelölt is megérdemli a lokálpatrióta címet: Vörös Ferenc, a Dabasi Építési és Költségvetési Üzem vezetője tanácstagként eddig is példamutatóan képviselte szűkebb közössége érdekeit. Az MSZMP- nek 1957-től tagja, s legutóbb a városi jogú nagyközségi párt- bizottság fegyelmi bizottságának elnökévé választották. A két jelölt rövid bemutatkozó beszéde után négyen kértek szót, közülük hárman a javaslat támogatását ajánlották a jelenlevőknek. Lauter György új hártyán i lakos viszont harmadik jelöltre tett javaslatot, s kérte, hogy vegyék fel a jelölő listára Riz- mayer Imrét, aki Inárcson, a Március 21. Termelőszövetkezet targoncaszerelő műhelyében dolgozik. A szavazáson azonban a 224 választópolgár csak Vörös Ferenc (173 szavazat) és dr. Fodor István (184 szavazat) jelölését támogatta. Rizmayer Imre nem kapta meg a jelöléshez szükséges voksokat. Tudósítottak: Csulák András, Gál Judit, Móza Katalin, S. Tarkó IIndre, Vicsotka Mihály, Furucz Zoltán. Április 16—29-ig: megyei helyszínek és időpontok (Folytatás az 1. oldalról.) közös tanács és társközségei, Erdőkertes. Szada, Verseg_ községek, Galgamácsa községi közös tanács és társközségei (2. vk.): Veresegyház, művelődési ház 18.30 óra. Túra nagyközség. Bag, Val- kó nagyközségi közös tanácsok és társközségeik, Dány, Galgahéviz községek <2. vk.): Túra. művelődési ház, 13 óra. Gödöllő város és Isaszeg nagyközség (4. 'vk.): Isaszeg, művelődési ház, 15 óra. Nagykáta városi jogú nagyközség, Tápiószecső nagyközség, Káka. Szentlőrinckáta, Szentmártonkáta, Tápióság, Tóalmás község (5. vk.): Nagy- káta. művelődési ház. 14 óra. Tápiószele, Tápiószcntmár. ton nagyközségek. Farmos, Pánd. Tápióbicske, Tápiógyör- gye községek (5. vk).: Tápiószele. KGYV, 14 óra. Albertirsa nagyköz.ség, Ceg- lédbercel. Csemő, Dánszent- miklós, Mikebuda községek (8. vk.): Albertirsa, művelődési ház, 18 óra. Nagykőrös város, Kocsér, Nyársapát községek (10. vk.): Nagykőrös, művelődési központ, 15 óra. Ráckeve városi jogú nagyközségi közös tanács és társközségei, Dömsöd, Dunavar- sány, Kiskunlacháza, Sziget- szentmárton nagyközségi közös tanácsok és társközségeik (16. vk.): Kiskunlacháza, tanácsterem, 16 óra. Dunaharaszii, Szigethalom, Taksony nagyközségek (17. vk.): Szigethalom, tanácsháza, 16 óra. Érd város (19. vk.): Érd, művelődési központ, 17 óra. Budaörs városi jogú nagyközség, Törökbálint nagyközség, Biatorbágy nagyközségi közös tanács és társközségei, Páty község (21. vk.): Páty, tsz, szociális létesítmény, 17 óra. Pilisvörösvár nagyközség, Piliscsaba, Zsámbék nagyközségi közös tanácsok és társközségeik, Perbál, Pilisszent- iván községek (23. vk.): Piiis- vörösvár, művelődési ház, 13 óra. Dunakeszi város, Fót, Göd nagyközségek (26. vk.): Dunakeszi, művelődési központ, 15.30 óra. Dunakeszi város és a Dunakeszi városkörnyék községei <26. vk.): Főt, művelődési központ, 13 óra. Ácsa, örbottyán nagyközségi közös tanácsok és társközségeik, Kösd, Sződliget községek, R.ád, Szód, Váchartyán községi közös tanácsok cs társközségeik (27. vk.): Püspökhatvan, művelődési ház. 15 óra. Vác város (28. vk.): Vác, művelődési központ, 15 óra. Április 23. Csömör, Kerepestarcsa, Perel nagyközségek, Mogyoród, Nagytarcsa községek (1. vk.): Kerepestarcsa, Szilasmenti Tsz 15 óra. Kartal, Veresegyház nagyközségek, Aszód nagyközségi közös tanács és társközségei, Erdőkertes. Szada, Verscg községek, Galgamácsa községi közös tanács és társközségei (2. vk.): Aszód, tiszti klub. 18 óra. Túra nagyközség, Bag, Val- kó nagyközségi közös tanácsok és társközségeik, Dány, Galgahéviz községek (3. vk.) Zsámbok. művelődési ház. 18 óra. Gödöllő város és Isaszeg nagyközség (4. vk.): Gödöllő, Ganz Árammérő Gyár, 14.30 óra. I Abony nagyközség, Tápiószőlős, Törtei, Újszilvás községek, Jászkarajonő községi közös tanács és társközségei (9. vk.): Abony, művelődési ház, 18 óra. Dunaharaszii, Szigethalom, Taksony nagyközségek (17. vk.): Dunaharaszii művelődési ház, 16 óra. Pilisvörösvár nagyközség, Piliscsaba, Zsámbék, nagyközségi közös tanácsok és társközségeik, Perbál, Pilisszent- iván községek (23. vk.): Piliscsaba, Rozmaring Tsz, 17 óra. Dunakeszi város, Főt, Göd nagyközségek (26. vk.): Göd, tsz-központ 15 óra. Vác város (23. vk.): Vác, Forte, 14 óra. Nagymaros nagyközség, Szob, Verőcemaros nagyközségi közös tanácsok és társközségeik, Nagybörzsöny, Zcbcgény községek, Kemence, Lctkés, Vá- mosmikola községi közös tanácsok és társközségeik (29. vk.): Perőcsény, művelődési ház, 15 óra. Április 25. Nagykőrös város, Kocsér, Nyársapát községek (10. vk.): Kocsér, művelődési ház, 15 óra. Április 28. Cegléd város (7. vk.): Cegléd KÖZGÉP ebédlő, 14 óra. Albertirsa nagyközség, Ceg- lédbercel, Csemő, Dánszent- miklós, Mikebuda községek (3. vk.): Ceglcdbercel, tanácsháza, 18 óra. Április 29. Cegléd város (7. vk.): Cegléd, művelődési központ 18 óra. Abony nagyközség, Tápió- szőlős, Törtei, Újszilvás községek, Jászkarajenö községi közös tanácsok és társközségeik (9. vk.): Jászkarajenö, művelődési ház, 18 óra. j