Pest Megyei Hírlap, 1985. április (29. évfolyam, 76-100. szám)

1985-04-11 / 84. szám

A huszonegyedik fordulóban Szentendre beiratkozott A 21. forduló nyerőszámot Jelentett az élboly tagjainak a megyei első osztályú labdarú gó-bajnokságban. Az első négy helyezett — Dunai Kőolaj, Du­nakeszi, Kartal, Dabas — egy­aránt győzött. Sikerük értékét növeli, hogy Dunakeszi kivé­telével idegenből hozták el a két pontot. Igaz, a Kartal csak ez utolsó percekben érte el a győztes találatot Budaörsön, s ez a vendéglátók első tavaszi hazai vereségét jelentette. A hét végén megszerezte Idei első győzelmét a Szentendrei Petőfi, tehát nekik is jól sike­rült a 21. forduló. A mezőny­ben most már csupán a sereg­hajtó Vecsés tavaszi nyeret­len. A legutóbbi játéknapon jól ment a vendégeknek, összesen hét pontot hoztak el idegen­ből. Az élmezőny tagjainak győzelmén kívül a hetedik pontot Tápiószentmárton sze­rezte Cegléden. A CVSE ezzel folytatta döntetlensorozatát. Immár tizedszer ikszelt, s jog­gal mondható a mezőny dön- tetlemrekorderének. A Fót kö­vetkezik mögöttük a sorban pontosztozkodással. A fóti lila-fehérek egyébként a legutóbbi fordulóban kitet­tek magukért, 4-0 verték a Szigetszentmiklóst, s ezzel idei legnagyobb győzelmüket arat­ták. A csatárok nem minde­nütt voltak ennyire elemük­ben. Ezt bizonyítja: összesen húsz találat esett mérkőzésen­ként. átlagban 2,5. Hét együt­tes nem tudta bevenni ellenfe­le kapuját. S ha már a hálózörgetésnél tartunk, érdekesség, hogy a MI i A soroksári és bagl Játékos párviadala a Bag—VOSE találkozón, amely S-O-ás hazai sikert hozott Balázs Gusztáv felvétel« huszonegyedik forduló. után. 21 találattal vezet Palotai, a Dunai Kőolaj csatára. A góllö­vőlista élmezőnye most is na­gyon tömör. Igaz, az elmúlt hetekhez viszonyítva valame­lyest széthúzódott a mezőny. A 19. fordulóban hárman vezettek, a huszadikban Lip­csei lemaradt társaitól, s ek­kor Palotai és Szolnoki állt az élen. Kettőjük közül a leg­utóbbi játéknapon csak a száz­halombattai találatmester volt eredményes. Az élmezőny. 21 gólos: Pa­lotai (D. Kőolaj), 20: Szolnoki (Dabas), 18: Lipcsei (Bag), Mé­száros (Dunakeszi VSE), 14: Sinkó (Dány), 13: Móczár (D. Kőolaj), Kovács (Kartal), Torna — iskolásoknak Budaörsi győzelem A kamaraerdei Ifjúsági parkban az iskolások számá­ra szerveztek Húsvét Kupa el­nevezéssel kispályás labdarú­gótornát. Erre az eseményre az ország minden tájáról el­látogattak a csapatok. Sop­rontól Egerig, Mezőtúrtól Bu­daörsig 16 csapat nevezett be, méghozzá nem is akármilyen díjakért. A legjobbak ugyanis kupát, éló nyulat és egyéb „finomságokat” egyaránt el­nyerhettek. Megyénket a Budaörsi 1-es számú általános iskola együt­tese képviselte, teljes sikerrel A Fazekas Csaba, Halász Gá­bor, Zimon Gábor, Molnár Pál, Tóth László, és Nagy Ist­ván összetételű csapat ugyanis az első helyen végzett Az is­kolások öt mérkőzést vívtak, és mind megnyerték. A dön­tőben az egrieknél bizonyul­tak jobbnak. A béseknél Verőcemaros az éleit A labdarúgó megyei n. osztály A-csoportjában Pilis mind az öt mérkőzését megnyerte, s a máso­dik helyre Jött lel csoportjában. Kiskunlacháza Ismét pontot ra­bolt, a Monor Idegenben is nyert. A B-seknél a Verőcemaros vette át a vezetést. Megszerezte első ta­vaszi győzelmét a Diósd. Halász­telek hét közben sziporkázott, de hét végén nem bírt a Pomázzal. Verőcemaros—Fortuna SC 2-1 (1-0) Verőcemaros, 400 néző. Vezette: Toldi. Verőcemaros: Bürgermeister — Reményi, Pécsi, Balogh, Talham- mer. Horváth (Kristóf), Feibert, Bodor, Sziebig, Kaviár, Raszler. Edző: Lózs János. Fortuna SC! Molnár — Verebes, Sztruhán, Láng, Hidasi, Sárkány, Csitárl, Sorec, Karsal, Tencel (Kormos), Strasszer, Edző: Láb Alfréd. A hazai csapat csak a szerencsé­jének köszönheti a győzelmét. A vendég csatárok, ha nem ügyetlen­kednek el annyi helyzetet, akkor simán megnyerhették volna a mérkőzést. Gól: Balogh, Bodor, 111. Sorecz. Jó: Pécsi, Balogh. Rassz- ler, illetve Molnár, Sorec és Hi­dasi Ifi: 0-0 a hazai csapat ja­vára, A-csoport: Vácszentlászló—Győm- rő 3-0 (3-2), Iklad—Pilis 0-1 (0-1), Üllő—Táplószele 0-4 (0-1), Kakucs —Monor 2-3 (0-2), Örkény—GEAC 2-5, Kiskunalacháza—Hemád 2-2 (2-5), Nagykáta—Bugyi Tsz SK 1-1 (0-0). B-csoport: H. Esze Tamás SE— Törökbálint 3-0, Szokolya—Duna- varsány 4-1 (3-4), Veresegyház— Pécel 2-1 (2-0). Diósd—Zsámbéki Med. Tsz 1-0 (2-1), Nagymaros—Pi- lisvörösvár 0-5. Pomáz—Halászte­lek 1-1 (5-3). Hét közben játszották: Halászte­lek—Törökbálint 5-0. A-csoport! 1. GEAC 17 13 2 2 60-26 28 2. Pilis 18 13 2 3 44-16 28 3. Hemád 18 12 3 3 47-29 27 4. Kakucs 17 10 3 4 46-28 23 5. Monor 17 10 1 6 35-25 21 6. Tápiószele 17 10 1 6 42-34 21 7. Bugyi Tsz SK 18 8 4 6 24-25 20 8. Nagykáta 17 5 4 8 28-30 14 9. Iklad 18 6 2 10 31-40 14 10. Örkény 18 4 5 9 30-48 13 11. Kiskunlach. 17 4 4 9 27-31 12 12. Üllő 18 4 3 11 26-46 11 13. vácszentl. 18 4 1 13 19-56 9 14. Gyömrő 18 2 1 15 3-38 5 11: Merczel (Sülysáp), 10: Plri- si, Faggyas (SZTK). A 21. forduló krónikájáról még annyit: erős szél zavarta a küzdelmeket. A Cegléd—Tá- piószantmárton találkozó gól­nélküliségéhez a két csapat kapusának parádés védései is hozzájárultak. — Reltter — Megyei bajnokság 1. D. Kőolaj 21 16 4 1 61-16 36 2. Dunakeszi 21 14 5 2 49-19 33 8. Kartal 21 14 5 2 47-17 33 4. Dabas 21 13 5 3 54-16 31 5. Bag 21 13 1 7 59-25 27 6. Cegléd 21 8 10 3 34-19 26 7. Fót 21 7 7 7 32-34 21 8. Szigetújfalu 21 7 5 9 40-38 19 9. Dány 20 8 3 9 41-38 19 10. SZTK 21 7 2 12 41-56 16 11. VOSE 21 6 4 U 18-39 16 12. Budaörs 21 6 3 12 27-52 15 13. Sülysáp 21 4 6 11 27-48 14 14. T.-márton 21 5 3 13 21-49 13 15. Szentendre 21 3 6 12 29-36 12 16. VecséS 20 1 1 18 7-85 3 Azonos pontszám esetén az ifi­csapat Jobb helyezése dönt. 1985. Április h. Ökölvívás Aranyérmesek Több mint kétszázan vetél­kedtek Szolnokon a középfokú tanintézetek országos serdülő és ifjúsági ökölvívó-bajnoksá­gán. A Pest megyeiek közül ketten szereztek aranyérmet, a serdülőknél Tőkési, az ifjúsá­giaknál Nagy révén (mindket­tő szigetszentmiklósi szakmun­kásképző). Gyálon Crossnyitány Gyálon, mintegy ötezer né­ző előtt rendezte a Zalka Má­té Motoros Klub az országos egyéni motocross bajnokság idei első futamát. I. osztály. 250 kem: 1. Gyu- rászik László (Honvéd Petőfi SE), Honda motoron, ... 4. Gyurászik Kálmán (Kiskun­lacháza) KTM. 500 kem: 1. Czuni (Zalka M. MK) Yama­ha, ... 4. Tóth A. (VOSE) Honda, 5. Kocsi (Tápióbicske) CZ. II. osztály. 125—250—500 kem összevont kategória: 1. Kamarás (Kiskunlacháza) KTM 125, 2. Illyés (VOSE) Honda 500. Vasárnap Kiskunlacházán lesz az idei második forduló. Szoros meccs Bndakalászon Jól indult az Autó Kézilabda női NB II. Középcsoport Csepel Autó—Taurus 21-18 (8-7) Cs. Autó: Bakó — Németh, Sza­bó, Temesi (9), Zslzsikné (4), Molnár (2), Burghardtné (2). Csere: Kövér, Gyárfás (2), Sár­közi (1), Magda (1), Milel. Sikeresen rajtolt a Pest megyei csapat, és régi mumusa ellen két év után sikerült győznie. Fej fej melletti első félidő után. a II. fél­idő első 10 percében sikerült el­húznia az autógyári együttesnek. Jő: Bakó, Kövér (kapusok), Te­mesi, Molnár. A megyei kézilabda-bajnokság nyitányán hazai sikerek születtek. A férfi I. osztályban a Budakalász —Gyömrő és Gödöllő—IM Vasas mérkőzésen egygólos hazai. Illetve vendégsiker született. MEGYEI I. OSZTÁLY Férfi felnőtt Budakalász—Gyömrő M-SS (10-14). Budakalász. Ld: Horváth (6). Országh (5), Illetve Nagy J. (8), Szabó I. (5). Tököl—GEAC 36-17 (17-7). Tököl. Ld: Llpsz (11), Illetve Tromnosh (7). im Vasas Iklad—Gödöllői SC 20-19 (9-11). Gö­döllő. Ld: Urbán (8), Raffal (7), Illetve Hegyi (10). A Túra—Nagykőrös és a Nagy­maros—Plllsvörösvár mérkőzés jegyzőkönyve nem érkezett be. Gö­Ifjuságiak Budakalász—Gyömrő 21-11, döllő—IM Vasas 21-18. Női felnőtt PEMÜ—Göd 15-7 (5-5). Solymár. Ld; Kaposvári (6), Illetve Bene­dek (4). Hernád—Veresegyház 16-13 (7-6). Hernád. Ld: Kandics, Pre- sinszkiné, Karllk (4—4), Illetve Tomcsányl (8). Dlösd—Gödöllő SC 17-12 (9-7). Dlósd. Ld: Szélné (6), Illetve Szabó (4). V. Forte II. —Tóalmás 26-12 (15-7). Vác. Ld: Spargl (8), Illetve Kovács M. (5). Cegléd—Dömsöd 9-4 (4-1). Döm- söd. Ld: Gyöngyösi, Türei, Molnár (2—2), Illetve Ambruska, Katona (2—2). Pilisszentiván—Táplóvölgye 19-12 (8-6). Pilisszentiván. Ld: Kerti (6), illetve strobán (5). Ifjúságiak Göd—PEMÜ 14-13, Hemád—Ve­resegyház 14-18, Gödöllő—Dlósd 24-22, V. Forte—Tóalmás 20-11, Dömsöd—Cegléd 16-12, Pilisszent- lván—Táplóvölgye 18-5. MEGYEI II. OSZTÁLY Férfi felnőtt Alberörsa—Nógrádi SE 26-20, Do- mony—Verőcemaros 25-20, Erdő­kertes—Veresegyház 14-13. Női felnőtt Nagymaros—Kartal 22-11, GEAC —Vecsés 11-7, Abony—Isaszeg 16-15, Erdőkertes—Érd 26-15. — Bertóthy — MM-f»rdnló Vidi-előnya visszavágóra Hatalmas érdeklődés mellett, a zsúfolásig megtelt székesfe­hérvári stadionban játszották tegnap a Videoton—Zseljezni- csar UEFA Kupa labdarúgó­mérkőzést, az elődöntő első felvonását. A román Ion Igna sípjelére kezdődött a találkozó. Videoton: Disztl P. — Végh, Disztl L., Csuhay, Horváth — Burcsa. Wittmann, Vadász — Májer, Szabó, Palkovics. Bár az első nagy helyzet a jugoszlávok előtt adódott, az első találatot a 6. percben a Vidi szerezte Burcsa révén, majd az előrehúzódott Disztl László szép góllal növelte az előnyt. Közvetlen ezután. a 20. percben szépített a szaraje­vói gárda Skoro révén. A Vi­deoton az UEFA Kupa küzdel­mei során most kapott először otthonában gólt. Felváltva forogtak veszély­ben a kapuk, a jugoszlávok néhány húzásból álló, gyors akciókkal veszélyeztettek. Szünet után folytatódott a nagy iram, küzdelem. A táma­dójáték javítása érdekében cseréltek a hazaiak. Borsányi és Vaszil jött be, de sokáig nem változott az eredmény, Vadász a 37. percben 3-1-re „módosított”, így a Vidi két­gólos előnnyel utazhat a visz- szavágóra. ★ A labdarúgó Magyar Nép­köztársasági Kupáért tegnap országos forduló volt. Hat NB I-es, egy NB Il-es és egy terü­leti bajnokságban küzdő együt­tes játszott a továbbjutásért. ZTE—MTK-VM 0-1 Diósgyőr—Rába ETO 2-1 Bp. Honvéd—FTC 2-1 Szegedi D.—Tatabánya 1-5 Egy elmaradt NB I-es talál­kozót is játszottak: SZEOL AK—Haladás 2-0. ★ A labdarúgó MNK megyei selejtezőjének második fordu­lóját tegnap játszották a ti­zenhat közé jutásért. Egy vá­ratlan eredmény: GEAC—Dunakeszi VSE 4-1 (1-1). Gödöllő. V: Soós G. Szünet után jobban kihasz­nálta helyzeteit a másodosz­tály éllovasa, a Dunakeszi vi­szont sorra elpuskázta lehető­ségeit. Gól: Simon (2), Tóth, Seregi ill. Szaniszló. Százhalombattán Karateviadal A százhalombattai sportcsar­nokban szombaton 12 órától rendezik az országos karate­bajnokságot. Százhúsz verseny­ző részvételére számítanak, több mint 20 egyesület képvi­seletében. Moszkvai ifimerhőzes Női pólós pontvadászat Sokam emlékeznek még a néhány hete Budapesten leját­szott magyar—szovjet vízilab­da-mérkőzésekre, amelyekhez évek óta hozzátartoznak az if­júságiak találkozói is. A két ország legjobb fiataljai szom­bat—vasárnap Moszkvában szállnak vízbe, biztos, hogy a budapestihez hasonlóan ott is érdekes lesz a hagyományos párviadal. Itthon a hét végén nem lesz férfi bajnoki forduló, megkez­dődik viszont a női pontvadá­szat. Ismeretes, hogy a tavalyi premier után nőtt a női vízi,;, lábdázás népszerűsége, s most még csak hat csapat (a bajnok Vasas, továbbá a BVSC, a Bp. Honvéd, a Szen­tes. az Eger és a Szolnok) in­dul a bajnokságban, újabb fő­városi és vidéki egyesületek is már alakítgatják szakosztá­lyukat. — Sok más sportághoz ha­sonlóan a vízilabdában Is „polgárjogot” nyertek a nők, amit mutat, hogy augusztus 11—18. között Oslóban Európa- bajnokság lesz — mondta Kiss Ottó, a szövetség vizilabda- titkára. — Erre ml is nevez­tünk. Az Európa-bajnokságon két csoportban összesen 10 csapat játszik, s a körmérkő­zés után lesznek a helyosztók és a döntő összecsapások. Népligeti távok Tömegverseny A futónaptár áprilisban 25 tömegversenyre hívja fel a fi- bár gyeimet, közülük az egyik leg­jelentősebb a Népszava-futás, amelyre április 20-án, szomba­ton kerül sor. Az akciót a Nép­ligetben bonyolítják le, három kategóriában. A családok (3 fő) 1600, a nők 2500, míg a fér­fiak 5000 métert futnak. A leg­jobbak díjazásban részesülnek, az amatőrök közül pedig töb­ben lehetőséget kapnak, hogy külföldön tömegsport-viada­lon induljanak. U; jabb nagy esemény Vitorlások a Balatonon Május 17—27. között Ismét rangos vitorlásverseny színhe­lye lesz a Balaton: Balatonfti­red központtal rendezik meg a soling hajóosztály Európa- bajnokságát. Szerdán az At­rium Hyatt szállóban megtar­tott sajtótájékoztatón Schmitt Pál, az Országos Testnevelési Szereti Solymárt, Nagykovácsit Tájfutóból m szerből lett maratonista. 1979- ben mindjárt háromszor telje­sítette a 42 195 métert, ekkor már a MAFC versenyzőjeként fogyasztotta a kilométereket. Ideje (2:48 óra) nem ígért kü­lönösebb nagy karriert gazdá­jának, ám a következő évben már 2:28-nál állt meg a stop­per. — Jött a katonaság, egy kis visszaeséssel, hogy azután 1983-ban az Építők SC-ben folytassam Szabó János és Szekeres János irányításával. A szegedi maratoni bajnoksá­gon, a szokásos melegben 8. lettem, tavaly pedig a népli­geti idényzárón 2:20.14 órás egyéni csúcsot értem el. Dersze ősszel sajátos re­* korddal Is gazdagította eredménylistáját: edzésben 63 kilométert teljesített egyhu­zamban, mégpedig a Nagyko­vácsi—Piliscsaba—Piliscsév— Kétbükkfanyereg—Dobogókő —Nagykevély—Solymár útvo­nalon. Ilyen és hasonló fej­adagok után az idei évadban Jogos a várakozás vele szem­ben: javítsa tovább egyéni csúcsát. — Télen megsérültem, s ez kivételesen szerencsét hozott. Edzőim ugyanis nem vártak tőlem jó eredményt az idény­nyitón, s ezért rám esett a választásuk: utazzak én a Tel Avivban sora kerülő nemzet­közi maratoni viadalra. Klub­társnőmmel, Molnár Gizellá­val repültünk Izraelbe, ahol ő a félmaratonin győzött, én a teljes távú versenyben egy olasz mögött a 2. helyen vé­geztem, miközben hatalmas él­ményt jelentő benyomásokat szerezhettem. Penge azt Is elmondta, hogy a viadal egyik fő szervezője a magyar származású Perjési József volt, aki egyébként az Izraeli Röplabda Szövetség fő­titkára is egy személyben. A sportember reményét fejezte ki, hogy a későbbi években is indulnak magyarok Tel Aviv­ban. If eményen készülök az lv újabb feladatokra — folytatta —, elsősorban ősszel szeretnék jó időket futni. Közben a 10 ezer méteres gyorsaságom javítása a cél, mert a jó maratoni eredmé­nyekhez elengedhetetlenül szükséges a megfelelő alapse­besség, a rövidebb távokon való eredményes szereplés Barátommal, a 2:15-ös idővel rendelkező Jenkei Andrással futok legszívesebben, lehetőleg minél többet a festői szépségű Pest megyei útvonalakon. Jocha Károly és Sporthivatal elnökhelyette­se. az EB fővédnöke, beveze­tőjében utalt arra, hogy a via­dal megrendezése a magyar sportdiplomácia, a vitorlás­sport elismerését jelenti. A Balaton az elmúlt években már több világversenynek volt színhelye, többek között itt randevúztak a windglider- világbajnokság, a mistral, és a 470-es Európa-bajnokság részt­vevői, az elmúlt esztendőben pedig a Barátság verseny több hajóosztályának küzdelmei zajlottak Közép-Európa legna­gyobb taván. Starnfeld Iván, a Magyar Vitorlás Szövetség főtitkára el­mondta, hogy a nyílt Európa- bajnokságra eddig 62 egység küldte el nevezését, várhatóan mintegy 70-en lesznek a via­dalon, sorukban tengerentú­liak is. Magyarország, a rendező Jo­gán, 12 soling hajóegységet in­díthat. Nyolc hajó már az 1984-es magyar ranglista alap­ján biztos induló, további há­rom egység az idei válogató­versenyeken vívhatja ki a részvételi jogot. A 12. magyar résztvevő a soling hajóosztály­ban idén először szereplő — mint ismeretes, eddig a repü­lő hollandiban hajóztak — Detre Szabolcs és Detre Zsolt lesz, Bakos Tamással kiegé­szülve. Az Európa-bajnokságot a szél erejétől függően két pá­lyán rendezik meg. a hosszabb 23, a rövidebb pedig 17 kilo­méteres lesz. A korábbi bala­toni világversenyekhez ha­sonlóan az érdeklődők részére nézőhajókat indítanak a szer­vezők. / t B-csoport! 1. Verőoemaroe 18 11 3 9 36-16 27 2. Halásztelek 18 11 4 3 47-20 25 3. Pilisvörősvár 18 11 3 4 45-20 25 4. Szokolya 18 9 2 7 35-36 20 5. Pomáz 18 6 7 6 34-30 19 6. Dunavarsány 18 7 5 6 33-32 19 7. Veresegyház 18 8 3 7 31-40 19 8. Pécel 18 8 6 7 22-27 17 9. Diósd 18 5 6 7 32-36 16 10. Törökbálint 18 5 6 7 25-35 16 11. Esze T. SE 18 6 4 8 38-36 16 12. Nagymaros 18 5 5 8 37-41 15 13. Zsámbék 18 3 5 10 17-30 11 14. Fortuna SC 18 2 2 14 19-52 6 Szacsky Zoltán A mikor társaival kirajza- nak a Komjádi uszodá­ból, egész sor útvonal közül válogathatnak. Igen gyakran meglátogatják Nagykovácsit, Solymárt vagy éppen a Pilisi­hegyeket. Kovács Lajosnak ma már természetes, hogy na­ponta 20—25 kilométert lefut, olykor még ennél is többet. Pedig tizenvalahány évvel ko­rábban ő is megelégedett sok­kal rövidebb távokkal. — Veszprémben mint vegy­ipari szakközépiskolás barát­koztam meg a tájfutással, amelyet azonban hamarosan abbahagytam, mivel bokám nem bírta a terep okozta megpróbáltatásokat. Amikor Budapestre jöttem, még egy ideig kitartottam a kedvenc sportágnál, a tájfutásnál, a Bp. Spartacusban II. osztályú mi­nősítést is szereztem, de végül rájöttem, műfajt kell változ­tatnom. A társai körében Penge névre hallgató, 190 centire megnőtt sportoló tehát kény-

Next

/
Oldalképek
Tartalom