Pest Megyei Hírlap, 1985. március (29. évfolyam, 50-75. szám)

1985-03-08 / 56. szám

2 1985. MÄRCIUS 8., PÉNTEK A Leghlséhb Tanáss küldöHségéajk látogatása Seserbkkij tárgyalásai Reaganael Déi-Lihsnor.ban kiéleződött a feszültség Újabb izraeli Tüntetés volt a libanoni fővárosban amiatt, hogy Izrael még mindig megszállva tartja aZ ország egy részét, és erőszakos cselekményeket követ el a lakosság ellen. George Shultz amerikai külügyminiszterrel találkozott csütörtökön a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának kül­döttsége, amely az amerikai kongresszus meghívására tesz hivatalos látogatást az Egye­sült Államokban, Vlagyimir Scserbickij, az SZKP KB Po­litikai Bizottságának tagja ve­zetésével. A küldöttség három napon át tárgyalásokat foly­tatott az amerikai törvényho­zás vezetőivel és tagjaival is. A csütörtöki eszmecsere Az SZKP KB Politikai Bi­zottsága legutóbbi ülésén .egyebek mellett megvitatta és jóváhagyta azokat az utasítá­sokat, amelyeket a március 12- én Genfben kezdődő új szov­jet—amerikai tárgyalásokon részt vevő szovjet küldöttség kapott. A politikai bizottság hangsúlyozta, hogy a tárgya­lások lehetőséget adnak a fegyverkezési hajsza megaka­dályozására a világűrben és megállítására a Földön, amennyiben erre mindkét fél Az amerikai űrfegyverkezé­si program elfogadása aláásná a stabilitást és a nemzetközi biztonságot — jelentette ki Viktor Iszraeljan, a genfi le­szerelési konferencián részt vevő szovjet delegáció veze­tője a csütörtöki plenáris ülé­sen, ahol megkezdődött az űrfegyverkezés elhárításának vitája. Washington tervei — mon­dotta Iszraeljan — káros kö­vetkezményekkel járhatnak a leszerelésre nézve, és igen sú­lyos anyagi, szellemi értékek elfecsérlését vonnák maguk után, ami tovább súlyosbíta­ná korunk gazdasági problé­máit. A Szovjetunió — mondta a szovjet diplomata — nem csupán a veszélyre és a sür­gős ellenintézkedések szüksé­gességére figyelmeztet, hanem konkrét javaslatokat is tesz ennek a problémának a radi­kális megoldására: hajlandó akár kétoldalú, akár többol­dalú megoldások keresésére. Ehhez azonban — szögezte le Iszraeljan — mindkét félnek jószándékról es készségről kell bizonyságot tennie, hogy az RIPORTEREKKEL beszél­get Andrija Artukovics a Kali­forniában levő surf-sidei villá­ja teraszán. Tekintete a Csen­des-óceánt pásztázza, öregesen ejti a szavakat. „Még mindig fenyegető leveleket kapok. A gyerekek is kérdezik, hogy megint el kell menni a bíró­ságra?” Március elején döntött úgy egy Los Angeles-i bíróság — amint azt a hírügynökségek világgá röpítették —, hogy el­rendelték Andrija Artukovics kiutasítását az Államokból. Jugoszlávia ugyan 1951 óta állandóan követeli a horvát usztasa bábállam volt belügy­miniszterének kiadatását, az első pozitív döntés azonban csak most született a bírósá­gon. Most sem azért, mert az egykori fasiszta belügyminisz­ter felelős 770 00 ártatlan em­ber haláláért, hanem azért, mert egy volt usztasa társát többedmagával megölte ... Artukovics védői benyújtot­ták a fellebbezést, amit a leg­felsőbb bíróság tárgyal majd. Majd ... Mert ugyebár, aki időt nyer, az életet nyer, s Mr. Artukovics már negyven évet nyert. És micsoda nyereség volt ide érkezni családostul, hamis útlevelestül, a világ vé­gére. Akkor még szinte kihalt tengerpart volt a virágzó üdü­lőhely, s ami nagyon sokat nyomott a latba: Zágráb mesz- sze volt. S ami legalább eny- nyit: testvére közel. John, a központjában a kétoldalú kap­csolatok, illetve a jövő héten kezdődő új leszerelési tanács­kozással, a fegyverkezési ver­seny megállításával kapcsola­tos kérdések álltak. Georgij Arbatov, a Szov­jet Tudományos Akadémia Egyesült Államok és Kanada Intézetének igazgatója, aki tagja a küldöttségnek, egy csütörtöki televíziós nyilatko­zatában szólt a leszerelési tár­gyalásokról. Mint mondotta, az amerikai kormányzat je­késznek mutatkozik. Ez igen jelentős lépés lenne a nukleá­ris fegyverek teljes és általá­nos megsemmisítése újján. A tárgyalásokon a Szovjetunió határozott és építő jellegű magatartást fog tanúsítani, az egyenlőség és egyenlő bizton­ság elvéből indul ki, s feltét­lenül szem előtt tartja azt a január 8-án létrejött szov­jet—amerikai megállapodást, amelynek értelmében a nuk­leáris és űrfegyverzet kérdé­seit egymással összefüggésben kell megvitatni és megoldani. egyenlőség és az azonos biz­tonság elvének szigorú betar­tásával ésszerű kompromisszu­mot érjenek el. A csütörtöki ülésen a fel­szólalók többsége üdvözölte azt a tényt, hogy az űrfegy­verkezés kérdését a küszöbön- álló genfi szovjet—amerikai tárgyalások napirendjére tűz­ték. Befejezte washingtoni tár­gyalásait és elutazott az ame­rikai fővárosból Bettino Craxi olasz miniszterelnök. Craxi kedden Reagan elnökkel foly­tatott megbeszélést, szerdán felszólalt a kongresszus két házának együttes ülésén. Láto­gatása során tárgyalt az ame­rikai kormány számos tagjá­val is, részben nemzetiközi kér­désekről, részben a kétoldalú kapcsolatokról. Amerikai részről igen elége­detten nyilatkoztak az olasz fivér ugyan nem sokkal előbb alapított itt szerény mélyépítő vállalatot, de az jól ment, oly­annyira, hogy a volt belügy­miniszter gyorsan levetette az inkognitót, újra régi nevét használta, legfeljebb kereszt­nevét írta angolosan Andrew- nak. FIVÉRE EGYRE VIRÁG­ZÓBB vállalatának főkönyve- lőjeként hozzálátott a külde­tés teljesítéséhez: építeni az usztasát, ami feltámadást je­lent horvátul. Belépett a zárt és előkelő Colombus-lovagok rendjébe. A Hercegovinában született horvát mindig vonzó­dott a titokzatoshoz. Ugyan­úgy, ahogy 1929-ben is, hiszen akkor, megalakulása után né­hány hónappal belépett az usz­tasa mozgalomba, s letette a pisztoly, a tor és a kereszt előtt fogadalmát, sőt, azonnal akció­ba is lépett. Akkor nem sikerült egy tervezett merénylet, Hor- thy-Magyarországra menekült, itt akkor egy titkos usztasa tá­bort alapított, majd tovább ment Mussolini Olaszországá­ba. 1932-ben elérkezettnek lát­ták az időt vezérével és barát­jával, Ante Paveliccsel arra, hogy „új lapot nyissanak Hor­vátország történelmében”. Először egy csendőrőrsöt rob­lenlegi magatartása nem ad okot különösebb derűlátásra a tárgyalások küszöbén. Wa­shington a napokban tett köz­zé egy olyan „hivatalos” ok­mányt, amdy a jövendőbeli tárgyalás másik résztvevőjét, a Szovjetuniót „szerződéssze­géssel” igyekszik megvádolni, s az amerikai kormány a kö­zelgő tárgyalásokat arra is fel akarja használni, hogy újabb fegyverek gyártásának enge­délyezésére vegye rá a kong­resszust. Mindez felveti a kér­dést, hogy vajon mennyire őszinték az amerikai kor­mányzat szándékai s mire akarja felhasználni még Wa­shington a tárgyalásokat — hangoztatta Arbatov. Vlagyimir Scserbickij, az SZKP KB Politikai Bizottsá­gának tagja, az Ukrán KP KB első titkára, aki a Legfelsőbb Tanács küldöttségét vezeti, csütörtökön délután megbeszé­lést folytatott Ronald Reagan elnökkel. Irak és Irán csütörtökön ki­szélesítette támadásait a másik országban levő polgári célpon­tok ellen. Mindkét hadvezetés arra hivatkozik, hogy csupán a másik fél által végrehajtott korábbi támodásokat torolja meg. Mint az ÍRNA iráni hírügy­nökség jelentette, csütörtökön, helyi idő szerint délután az iráni tüzérség ismét tűz alá vette Bászra és Mandali ira­ki városokat. Ugyanaznap reg­gel az irániak egyszer már lőt­ték Bászra kikötővárost. Az érintett polgári lakosokat mindkét támadás előtt fölszó­lították, hogy hagyják el la­kóhelyüket kormányfővel folytatott tár­gyalásokról. Craxi kiállt a NATO erősítése, ezen belül az amerikai közepes hatótávolsá­gú nukleáris eszközök telepí­tése mellett. Óvatos egyetérté­séről biztosította az amerikai kormányzat . űrfegyverkezési terveit, bár ő is aláhúzta, hogy a telepítés előtt feltétlenül tár­gyalásokat kell kezdeni az ilyen fegyverekről. Egyetértett azzal a politikával is, amit Washing­ton a jövő héten kezdődő új leszerelési tárgyalásokon akar folytatni. bántották fel, majd jött a nagy akció: Marseille-ben megölték Sándort, a szerb királyt és Bar- thou francia külügyminisztert. A jobboldali felkelés még­sem tört ki. Újra öt év Hor- thy-Magyarországon, majd a hitleri Németország követke­zett. A sok „hányattatás” után Artukovicsra „arany napok” köszöntöttek: 1941. április 6- án a nácik lerohanták Jugo­szláviát, s Zágrábban a német és olasz csapatok mellett ott masírozott Artukovics is, 200 komor usztasa élén. A bábál­lam második számú hatalmas­sága lett — belügyminiszter. Első dolga a „faji kérdés” megoldása volt.- Sürgősen ta­lálkozott Adolf Eichmann-nal, s a hatalmas jasenováci tégla­gyárat jelölte ki koncentrá­ciós táborul, krematóriummal. Négy év — 770 000 áldozat. Zsidók, baloldali érzelmű szer- bek, magyarok, kommunisták, sőt, gyermekek és ortodox pa­pok is a krematóriumokba ke­rültek. Még a „tárgyilagosnak” mutatkozó németek is borzad­va beszélnek az usztasák to- rokelvágásj versenyéről, ame­lyen egy főhadnagy egy éjsza­ka alatt ezerháromszáz embert ölt meg. Horst Ehmke nyilatkozata Horst Ehmke, a Német Szo­ciáldemokrata Párt parlamenti frakciójának alelnöke, aki március 4-e és 6-a között tar­tózkodott Varsóban, csütörtöki bonni sajtóértekezletén azt a meggyőződését hangoztatta, hogy végükhöz közelednek a Lengyel Népköztársaság kül­politikai elszigetelését célzó, nyugati próbálkozások. George S.'ultz köveit lése George Shultz amerikai kül­ügyminiszter azzal Vádolta meg a kormány űrfegyverke­zési politikáját bíráló tudó­sokat, hogy nem tudományos, hanem politikai okok miatt ellenzik annak folytatását. A külügyminiszter szerdán este egy tudományos társaság előtt mondott beszédében védel­mébe vette a programot, amely szerint csak kísérleti szakaszban van, és csak ké­sőbb derül ki róla, hogy egyál­talán alkalmazható-e. Ugyancsak teheráni jelentés szerint az iraki légierő csü­törtök dél körül bombázta Ábádán iráni várost, vala­mint a szintén iráni Szári Pul Zehab körüli falvakat. Az el­ső jelentések szerint e táma­dások következtében legkeve­sebb hat ember meghalt, 38 megsebesült. Mint a két fél hadijelenté­seiből kitűnik, a hajnali iraki akcióban találatok érték Dez- fud, Ábádán és Horramsahr iráni városokat. Dezfulban legkevesebb öt polgári sze­mély meghalt, mintegy hetven megsebesült. Ábádánban a hajnali támadás következtében egész városrészek borultak lángba. három ember meg­halt, öt megsebesült. Mint a teheráni rádió je­lentette, az iráni parlament tagjai csütörtökön határozatot fogadtak el, s ebben felszólí­tották Khomeini ajatollahot, az ország legfőbb vezetőjét, hogy az általa megfelelőnek ítélt időpontban adjon általá­nos támadási parancsot a hadseregnek. Az iraki légierő harci gépei csütörtökön délután az Irán­hoz tartozó Hárg olajkikötő közelében sikeres támadást hajtottak végre egy nagy mé­retű tengeri célpont ellen — közölte egy bagdadi katonai szóvivő. Az iraki katonai szó- használatban ez általában tartályhajót jelent. összeomlott a nácizmus, Ar­tukovics menekült Horvátor­szágból. Papi ruhában érkezett Bad-Ischlbe, ahol az angolok vették őrizetbe, majd titokza­tosan elengedték. Svájc követ­kezett, ír útlevél, s Írország­ból hontalanként 1948-ban út­ra kelt, s meglátta'a Szabad­ság-szobrot New Yorkban. Ez után kezdődhetett a békés élet a Csendes-óceán partján. A JUGOSZLÁV kormány azonban 1951-ben felfedte tartózkodási helyét — hiszen saját nevén élt, és már publi­kált usztasa kiadványokban — s kiadatását kérte. Rövid eljárás — s a bírósági döntés: „nincs kiadatási szerződés Jugoszlávia és az Egyesült Államok között”, s így a kérés nem teljesíthető ... Űjabb ki­adatási kérelmek, hivatkozván arra, hogy az ENSZ a háborús bűnösök kiadatását törvénybe foglalta. Amerikai elutasítás: a jugoszláv vádak „politikai jel­legűek” — s a fickót (így a hivatalos szövegben) biztos bántalmaznák. Már-már el­aludni látszott az ügy, amikor Izraelben sor került Adolf Eichmann perére. Az egyik ta­nú. történetesen a zágrábi zsi­dó hitközség titkára, új nevet vetett fel: Eichmann társa egy bizonyos Andrija Artukovics volt... Az idősödő usztasa- vezér újra amerikai bíróság előtt: szemrebbenés nélkül hazudta, hogy sohasem ismer­te Eichmannt, egyébként is, mint belügyminiszter, állító­Örákkal a libanoni panasz biztonsági tanácsbeli vitájá­nak újrafelvétele előtt, csütör­tökön Izrael további provoká­ciókat .követett el a déli or­szágrészben. A megszállók egyik páncélos egysége a demarkációs vonal­tól északra fekvő Kantarije el Szijjala község felé közeledve tüzet nyitott a libanoni had­sereg állásaira, ahonnan vi­szonozták a lövéseket. Két és fél órás tűzpárbaj alakult ki. Az Antal-mozgalom közölte, hogy két tagja életét vesztette az összecsapásban. A libanoni hadsereg szóvivője — cáfolva a jeruzsálemi rádió állítását — bejelentette, hogy a táma­dók legkevesebb egy katoná­ja súlyosan megsebesült. Eközben a megszállt terüle­teken egyre nő a vesztegzár alá vett települések száma. Csütörtökön két újabb falu, Haluszije és Tarfilszaj került izraeli vesztegzár alá. Az előbbit 120 izraeli katona két tucat páncélossal valósággal megrohamozta, szétverve á tiltakozó falusiakat. Timor Gokszel, az UNIFIL szóvivője is megerősítette áz izraeli ak­ciók tényét, közölve, hogy a 60 finn katona, az ÉNSZ-kon- tingens tagjai hiába igyekez­Három nagy erejű robbanás történt szerda este a nicara- guai főváros, Managua egyik épületcsoportjában, ahol ka­tonai létesítmények vannak. A detonáció és az utána ke­letkezett tűzvész súlyosan megrongált egy katonai kór­házat. A lángok hatására a kórház raktárában lévő gyógyszerek és illékony anyagok szintén lag „csak a közlekedés bizton­ságáért” volt felelős... Kali­forniában úgy tettek, mintha elhittek volna ezt... 1972-ben megszüntették az eljárást Ar­tukovics ellen. Tanuk százai jelentkeztek ugyan, hogy az usztasa belügyminiszter sze­mélyesen gynivolt gyerekeket, asszonyokat. MI A MAGYARÁZAT? Mindazok, akik az elmene­kült és életben maradt náci- vezerek ezreinek sorsával fog­lalkoznak, egyerteimüen állít­ják, hogy 1944-ben Martin Bormann, Hitler helyettese hetszázotven amerikai vako­latot vásároltatott fei. S nem- csas Dél-Amerikában. Ezek a vállalatok pénzéibe az ODZaSa szervezetet (Organisation der enemaiige SA Angehörige — az egykori SS-tagok szerveze­te). jsz a szervezet pénzelte Mengeiének, a „halál angya­lának” titokzatos kanadai út­jait, és sok hivatalba és ügy­nökségbe épült be, így az ame­rikai Bevándorlási Hivatalba és a ClA-be. Barbie kiadatása, a közelgő 40. évforduló most arra kényszeríti az amerikai hatóságokat, hogy valamit te­gyenek. Perújrafelvétel indult. Artukovics eddig minden eset­heti „kipergette” a dollártíz- ezreket a szabadlábon védeke­zésért. Ügyvédekre mindig volt pénze. Meddig tart vajon egy ilyen eljárás, öt év, tíz? Az usztasa gyilkos egyidős szá­zadunkkal ... Ruttkay Levente tele megakadályozni a falvak elleni támadást; Közelebbi részietek nem ismeretesek, mert a megszállók minden esz­közzel gátolják a helyszíni tá­jékozódást. Dortmund Pokolgépes merénylet Pokolgépes merényletet haj­tottak végre az NSZK-beli Dortmundban. A város Hertie áruházában ismeretlen tette­sek időzített szerkezetet he­lyeztek el az írószer- és fotó­osztály egyik pultja alatt. A robbanás következtében hét vagy kilenc személy megsérült, közülüli többen súlyosan. A Bild-Zeitung dortmundi szer­kesztőségébe olyan telefonhí­vás érkezett, amely szerint a merényletet az eddig nem is­mert „Christian Klar akció- csoport” hajtotta végre. A tele­fonáló további merényleteket helyezett kilátásba. Christian Klart, a Vörös Hadsereg Frak­ció elnevezésű terrorszervezet egyik- vezetőjét jelenleg egy stuttgarti börtönben őrzik. robbanásokat okoztak. Az eset oka egyelőre nem ismeretes, és az sem, hogy voltak-e ál­dozatok. A robbanás után néhány perccel orvosok, nővérek és katonai alakulatok bevonásá­val megkezdődött a kórház kiürítése. A betegeket a fő­város más kórházaiban he­lyezték el. Hírek szerint a belügymi­nisztérium létesítményei is megrongálódták. A kivonult tűzoltók munkáját a gomoly- gó füstfelhő és a mindent el­borító lángtenger akadályozta. A tűzvészt a helyszíni tudósí­tások szerint sikerült megfé­kezni. A robbanásokat követően a helyszínre érkezett Dániel Or­tega elnök, Tomas Borga bel­ügyminiszter és a sandinista front több más vezetője. mCsAK Ráv'nfiJTTTm. MAGYARORSZÄG és Cseh­szlovákia utóbbi negyvenéves történelméről az MSZMP KB és a CSKP KB politikai főis­kolájának együttműködésével tudományos tanácskozást tar­tottak csütörtökön a prágai magyar kulturális központban. BOLGÁR—NYUGATNÉMET külügyminiszteri tárgyalások kezdődtek csütörtökön Szófiá­ban. Petr Mladenov bolgár és Hans-Dietrich Genscher nyu­gatnémet külügyminiszter idő­szerű nemzetközi kérdésekről és a két állam közötti kapcso­latokról folytat véleménycse­rét. Hans-Dietrich Genscher a bolgár külügyminiszter meghí­vására tesz kétnapos hivatalos látogatást Bulgáriában. PIETER BOTHA dél-afrikai elnök visszautasította Edward Kennedy és huszonhat másik amerikai szenátor kérését, hogy bocsássa szabadon az apartheidellenes Egyesült De­mokratikus Front (UDF) tizen­hat nemrégiben letartóztatott vezetőjét. Az SZKP Politikai Bizottságának ülése Megállítható az űrfegyverkezés Genfi leszerelési konferencia Ésszerű kompromisszum mellett ^mJíGYIBT A Hóm IS Átír MEGÚSSZA ? Befejeződtek a washingtoni megbeszélések Craxi óvatos egyetértése Iraki—iráni hadijehntésck Sorozatossá vált támadások Súlyosan megrongálódott egy katonai kórház Robbanások Mamgmhm

Next

/
Oldalképek
Tartalom