Pest Megyei Hírlap, 1985. március (29. évfolyam, 50-75. szám)

1985-03-07 / 55. szám

Abonyi krónikás Téglatárat avatnak ismertetőjük, hogy jegyesek Megjelent a Múzeumi hír­mondó, az Abonyi Lajos Falu­múzeum kiadványának idei el- Sí száma. A művelődési intéz­mény tavalyi rendezvényeiről olvashatunk benne és megta­láljuk a decemberben megnyílt két kiállítás megnyitó beszé­dét. Közli a kiadvány a mú­zeum idei kiállításainak és egyéb rendezvényeinek naptá­rát. A pincegalériában Blaskó Sándor szobrai április 8-ig te­kinthetők meg. Ebben az évben lesz száz esztendeje, hogy megalakult az abonyi ipartestület. Ebből az alkalomból a tanácsháza dísztermében kiállítás nyílik március 17-én és két hónapon át tekinthetik meg az érdeklő­dik. Májusban két bemutatóra várják a közönséget. Először a falumúzeum képzőművészeti anyagából rendeznek tárlatot a pincegalériában, majd a cen­tenáriumát ünneplő helyi tűz­oltó egyesületről emlékeznek meg. Júliusban, az építők napján avatják — a téglagyárral kö­zösen — a téglatárat, — a téglákat jelzéssel látták el a gyártók. Ősszel a múzeumi hó­nap alkalmából emlékkiállítás­ra kerül sor és ekkor láthatja a közönség a XVIT. őszi tár­latot. Az egyéb programokból kiemelésre kívánkozik a Pirók György-emlékünnepség és a múzeumi hónap rendezvényso­rozata. A hírmondó ismerteti, kik és mivel gyarapították a múzeum gyűjteményét a múlt esztendő­ben. Győré Pál egy olyan em­bert mutat be, aki ismerte a nádverés minden csínját-bín- ját, a következő oldalon pedig egy régi abonyi nyomdában készült táncmulatságra invitá­ló meghívó szövegével ismer­kedhet meg az olvasó. Végül a közelmúltban elhunyt Pólyák Istvánná életútját méltatja a kiadvány. Gy. Sportkörkép A birkózók a legjobbak Kijutni a hullámvölgyből Abonyban a sportolás lehe­tősegei bővültek, és ezzel csak­nem hasonló mértékben csök­kent az aktívan sportolók lét­száma. Az Abonyi Tsz SK mi­nap megtartott küldött- és ve­zetőségválasztó közgyűlésén hallottunk erről Nagy, András­tól, az elnökségi beszámoló is­mertetésekor. j:::S iääs — Ebből a hullámvölgyből mielőbb ki kell jutnunk, ezt kívánja tőlünk a település sportszerető. közönsége-----han­go ztatta a sportkör elnöke, majd az elnökség működéséről és a sport anyagi és tárgyi fel­tételeinek megteremtéséről be­szélt. Az előrehaladás egyik gátja, hogy a pénzből nem lesz több ezután sem, ezért egyet­len szakosztálynál sem lehet magasabb osztályba való felju­tást feladatként megjelölni. Anyagiak és szervezési buzga­lom híján megoldatlan a lab­darúgók öltözőjének bővítése. Talán tavasszal tudnak tenni valamit, társadalmi összefogás­sal. Egyelőre nem várhatnak több pénzt. Tavaly a megyei sporthivatal, a nagyközségi ta­nács, a téglagyár, az Új Világ és József Attila tsz, valamint az építőipari szövetkezet támo­gatta anyagilag az egyesületet. A tömegsport iránt szintén mérséklődött az érdeklődés, bár akik részt vettek a külön­féle versenyeken, kitettek ma­gukért Bizonyítja ezt az elis­merés, amelyet az 1984-es eredmények alapján kiérde­melt a település. A pályák, sportlétesítmények jobbak, mint azok igénybevétele. Ezen kizárólag az üzemek, intézmé­nyek tudnak változtatni, mind­ehhez hathatós segítséget nyúj­tani. A sportkör legeredménye­sebb szakosztálya változatlanul a birkózóké volt. Az országos rangsorban az első húsz között tartják nyilván, sőt az 1984-es eredmények alapján a hatodik helyet érdemelték ki. Olimpiai pontjaik száma hosszabb ide­je húsz vagy ennél több volt. Tavaly kiemelkedő eredményt ért el — az akkor még Abony színeiben birkózó — Szávai Zsolt, aki Bukarestben az IBV-n hatodik lett, a lodzi Európa-bajnokságon pedig bronzérmes. Jó eredményei alánján a Magyar Népköztár­saság Kiváló Ifjúsági Sportoló­ja kitüntetésben részesült. Ugyancsak tavalv aranyjelvé­nyes sportoló lett: Csáki Gá­bor. Budavári László és Zsákai Zoltán. A 66 fős szakosztály teljesítményeiben fontos szere­pe van Tarjányi Jánosnak. A labdarúgók immár ötödik esztendeje a Cegléd—Monor összevont körzeti bajnokság­ban szerepelnek, a múlt idény­ben a harmadik helyen végez­tek, most a tavaszi szezon kez­detén a második helyen állnak, öt év alatt háromszor kellett edzőt cserélni, de az utánpót­lásra nem panaszkodhatnak, mind a secdülő, mind az ifjú­sági csapatnak tekintélye van a környéken. Az utóbbi két esztendőben javult az úszók működése, a megyei csapatbajnokságon har­madik helyezést értek el. Vál­tozatlanul gond még, hogy az edzők sűrűn váltják egymást, és télen nem tudnak trénin­gezni. A természetjáró szakosztály a Mechanikai Művek gyáregy­sége dolgozóinak kezdeménye­zésére alakult. Létszámuk megközelíti a százat, évente átlagosan húsz túranapot szer­veznek, amelyeken nagy lét­számban vesznek részt. Vizs­gázott túravezetőik vannak. Mélypontra jutott viszont Abony egykor eredményekben gazdag kézilabda szakosztálya. Csapatuk a múlt évben a me­gyei első osztályból a második osztályba esett vissza. Az ok: a játékosok sportszerűtlen fel­fogása. az edzésekről, a verse­nyekről való távolmaradása, valamint az edzők sűrű válta­kozása. Az utánpótlás megol­datlan. Az elnökség úgy dön­tött, hogy 1985-ben szünetelte­ti a szakosztályt. Az elnökségi tájékoztatást követően szenvedélyes vita ke­rekedett. Valamennyien azt szeretnék, hogy a hullámvölgy­ből. mielőbb kijussanak. A fel­szólalók többsége segítséget ígért ehhez. Most arra lesz szükség, hogy az új elnökség, melvnek élére ismét Nagy András került, összehangolja ezt a törekvést. Gy. F. Berobbant a földkábel Már járható az út Áramszünet volt Cegléden technikai okokból a Széchenyi út, Juhász Gyula utca, Béke tér térségében. Az történt, hogy berobbant egy 10 kilowattos elektromos földkábelvezeték a Széchenyi út említett szaka­szán —, szerencsére a járda menti kerékpárút alatt. A javí­táshoz az áramszolgáltató azonnal hozzálátott, a hibát ki­javították, és a szükséges föld­munkák is befejeződtek úgy, hogy a kerékpárutat is ezek­ben a napokban már rendelte­tésének megfelelően használ­hatják a Széchenyi úton bicik­li zőik. időszerű kérdésekről A televízió Hét című műso­rának szerkesztője, Sándor István március 13-án, szerdán délután fél 2-kor a PENOMAH ceglédi gyárában tart'előadást időszerű nemzetközi politikai kérdésekről. Sci-fi klub. A ceglédi Dózsa György Ifjúsági klubban rend­szeresen összejöveteleket tar­tanak a sci-fi műfaj kedvelői. Március 14-én, csütörtökön a sci-fi és a film kapcsolatáról hallhatnak előadást. Március 15-én Borverseny Ceglédbercelen borversenyt rendeznek március 15-én este 6 óraikor a Dózsa György mű­velődési házban. Bárki bene­vezhet, aki vállalja, hogy sa­ját termésű borát szakértőkből álló zsűri vizsgálja meg, érté­kelje. A rendezőktől megtudtuk, hogy március 14-én 17-től 19 óráig lehet leadni a zsűrizésre szánt, fajtánként 2 liter bort és a nevezési díjat. A résztve­vők finom vacsorára, zamatos borokra és hajnalig tartó mu­latságra számíthatnak. A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXIX. ÉVFOLYAM, 55. SZÁM 1985. MÁRCIUS 7., CSÜTÖRTÖK Kezdetnek nem rossz Javul a Stylus Kisszövetkezet Értik a célt a tagok, vezetők A ceglédi Stylus Faipari Kisszövetkezet 1984-es eszten­dőt záró közgyűlésének színhe­lye ezúttal a helyőrségi mű­velődési központ emeleti nagy­terme volt. Ünneplőbe öltözve érkezett a tagság, volt aki Csemöből, Tápiószőlősről jött, de nem sajnálta a fáradságot. Egyenes beszéd Többnyire elégedett arcok, elégedett tekintetek néztek szembe az elnöki asztalnál he­lyet foglaló vendégekkel és a szövetkezet vezetőségével. Kolóniái asztalt az utóbbi években elég sokat gyártottak. Most sima vonalú, egyenes asz­tal mellől hangzott az egyenes beszéd, eredményekről és gon­dokról, próbálkozásokról, ta­nulságokról, a dolgozókról és a kisszövetkezetté alakult fa­ipari cégről. A beszámoló je­lentés igen alaposan, részlete­sen került jó időben közkézre, és Reich László, a szövetkezet elnöke egészítette ki néhány gondolattal a benne írottakat. A múlt év- mozgalmas esz­tendő volt a Stylus számára. Az, hogy sikert hozott, mint az elnök mondta, nem véletlen siker, hanem a tagságé. Az in­dító Ok, hogy akl ’cSák érzi, 'S't- érzi a jövővel kapcsolatos el­képzeléseket, az szívvel-lélek- kel, kétkezi munkával igyek­Szívós adósok Nőttön nő a tartozás A növekménynek, pláne, ha pénzben mérik, az esetek többségében örülni szokás. Hogy a Rákóczi Lakásfenntar­tó Szövetkezeten mégsem árad el a boldogság, csupán azért van, mert be nem kasszírozott forintjai, vagyis hátralékai 'gyarapodtak. A minap közre­adott tájékoztatóból kivilág­lik, hogy a szövetkezet üze­melési számláján épp 168 ezer forint hibádzik, mintegy 40 ezer forinttal több* mint az esztendővel ezelőtti zárszám­adókor. De mindhiába, vékony a remény arra, hogy bármit is lehetne kezdeni a leginkább kitartóan és évről évre szívó­san nem fizető lakótársakkal. Emellett persze a közös buk­szába várják a tavalyi áreme­lés során keletkezett pluszo­kat, valamint az OTP-nek visszaadott lakások után járó összegeket. Csemőbe guruinak a cipók Nehezítették a téli szállítást a havas, csúszós utak, de minden Cegléd környéki üzletbe eljutnak az alapvető élelmiszerek. A Dél-Pest megyei Sütőipari Vállalat Kossuth Ferenc utcai üze­méből —■ képünkön — frissen sült, illatos, ropogós kenyérszál- litmány indul rövidesen Csemőbe. Apáti-Tőtb Sándor felvétele A szövetkezet természetesen nem hagyja magát, ellenke­zőleg: ádáz harcot folytat minden huncut fillérjéért. Töb­bek között levélben nógatja az immár notórius, vagy épp csak pályakezdő adósokat. Ám ezzel ismét önmagának árt, hiszen a közismert áremelés nyomán csupán az idei év el­ső két hónapjának postaszám­lája 1300 forintra rúgott. szik segíteni, sőt munkatársai körében néha felkéretlen, buz­dító szavával is segít. Megmu­tatták, hogy a tagság képes jó eredménnyel dolgozni, nem el­szigetelten, hanem, ha kell, hát megoldást és partnert ke­resve. A Stylus 1983-ban. alakult kisszövetkezetté. Banktámo­gatással tudtak csak élni és a pénzügyi szervtől a bizalmat a forintokkal együtt megkapták. Nem sáfárkodtak vele rosszul. A piacot tekintve felmérték, mire képesek, mire van vevő, miből mennyit győznek jó mi­nőségben. Nem titok, hogy a létszám alaposan kicserélődött. De Reich László elmondhatta, s a kiadott füzet is dokumentál­ta: most a Stylus Szövetkezet­nek annyi szakmunkás-tanuló­ja van, hogy számuk szinte fe­lét adja a jelen fizikai állo­mánynak. Ilyen itt még nem fordult elő. Az idén 15 szak­munkástanulójuk végez, re­mélhetően olyan eredménnyel, hogy azzal biztos jövőt ala­pozhat meg ki-ki saját maga számára, a szövetkezet pedig nem zárkózik el attól, ha va­laki a szakmában tovább sze­retne majd tanulni. ‘4 Ügy tíz fiatalra számíthat­nak, akik az idén a szaícmun- kásbizíonyítvány megszerzése után a szövetkezetnél kíván nak maradni. A többieknél fi­gyelembe kell venni azt, hogy más településről járnak be és más terveiket is. A szak- és be­tanított munkások közül akad­tak. akik az év során kiléptek, munkahelyet változtattak. Okuk volt rá. Nem kellett so­káig kérniük a munkakönyvü két... Kallántlovaglás Az év tavaly ,,hullámzó” volt a Stylus számára, de a vég­eredményen úgy mutatkozik, megtanulták a „hullámlovag­lást”. A szövetkezet tiszta nyeresége több mint 3,2 millió forint lett. Beruházásra, gép­vásárlásra 2,7 millió forintot Virág és koccintás — Elmondaná az idei nőnapi köszöntő' eseményeit? Az idei még előttünk áll, honnan tudhatnám, miként alakulnak az események. Ta valy a szakszervezeti bizalmink írt egy szép szöveget, ami az anyaságról meg a nők szere­péről szólt. (Mo^t talán műsor is lesz.) Ja, igen, és kaptunk mindannyian egy-egy kártyát, rajta, hogy a nőnap alkalmá­ból, alatta pedig a férfikollé­gáik aláírásai. Virág, koccintás. Utóbbit igen szerényen, hiszen később még tanítás követke­zett. — Még szerencse, hogy nem csupa nőkből áll a tantesület. — Dolgoztam én óvodában is, ott a nők egymást köszöntöt­ték. — Teszem azt, valami oknál fogva sor kerülne a férfiak napjának megünneplésére is. Milyen ajándékot kapnának? — Éppenséggel elképzelhető egy ilyen alkalom, de hogy mit kapnának, nem is tudom így hirtelenjében... — Lépten-nyomon hallani, hogy elnőiesedik a pedagógus pálya. Valójában kinek és miért baj ez? — Főleg a gyerekeknek, mert egyszerűen nincs módjuk megismerni a férfias viselke­dési mintát. így az iskolai ne­velés sohasem lesz teljes. Ha ezt veszem szempontnak, a leg­rosszabb helyzetben azok a gyerekek vannak, akiket édes­anyjuk egyedül nevel. Persze a pedagógus feladata az, hogy nem női vagy férfi, hanem em­beri tulajdonságokat plántál­jon a gyerekekbe. Csakhogy ezeket a tulajdonságokat más ként viseli egy nő és másként egy férfi. — Márpedig jelen közfelfo­gásunk szerint a gyereknevelés az asszony dolga, még a teljes családokban is. — Rossz és téves felfogás, de hű képe a gyakorlatnak. Az alapja valószínűleg az, hogy a nők figyelme nagyobb terje­delmű, s az otthoni munkákkal együtt jut benne hely a gye­reknek is. A férfiak bár ha- tározottabbak, egyúttal felüle­tesebbek is, apró, de fontos dolgokat nem vesznek észre. Az egyoldalú nevelés hátrá nyos következményei nem is annyira a diákévek alatt, ha­nem majd később bukkannak elő. — Végül is egy iskolában nőnek lenni, előny vagy hát­rány? — Nálunk legalábbis: se egrik, se másik. Aki nőnapi kérdéseinkre vá­laszolt: Nany Eva. a Budai úti iskola napközis nevelőie. V. S. tudtak fordítani. Most kiváló dolgozóik között több ezer fo­rintot jutalomként osztottak szét, a tisztségviselők lelkiis­meretes munkájának honorá­lására is jutott. Törzsgárda tagjaikat az em­lékjelvény- és oklevélátadás mellett összességében 31 ezer forint becsületpénzben részesí­tették. A törzsgárda tagok kö­zül, hogy csak a legrégebbiek nevét emeljük ki: 3 évtizedes törzsgárda tagságért kapott ju­talmat Szeker László és Baum­gartner Jakab. Kiváló dolgozó lett Grohol Sándor művezető, M. Tóth Férencné kárpitos. Posztot József asztalos, Vadas László asztalos és Tóth István­ná főkönyvelő-helyettes. Azo­kat, akik tavaly vonultak nyugdíjba, tárgyjutalomban részesítették. S a lényeg: A Stylus Faipari Kisszövetkezet az 1984-es ter­melési eredmények után tagi részesedésként arányosan több mint egyhavi fizetésnek meg­felelő pénzösszeget adhatott most dolgozóinak, ami megha­ladta jóval a félmillió forin­tot Brigádmozgalom A Stylus az ország úgy száz kisszövetkezetének egyike. Dr. Bernáth Tibor a közgyűlésen szót kérve hangsúlyozottan ki­emelte: csak tisztességes mun­kával lehet jó eredményt el­érni. A szövetkezetnek, léte­zése óta voltak már jó s rossz esztendei bőven. Jó lenne, ha az 1984-es év egy sorozat kez­dete volna. Fordítsanak gon­dot továbbra is arra, hogy le­gyen a munkához elegendő, biztonságos anyag, eszköz, le­gyen jó az irányítás, fegyelme­zett és valóban minőségi a munka. Akkor sem bel-, sem külföldön piaci igényben nem lesz hiány. Jó, hogy a szövetkezetnél, mint elhangzott, megint élet­re kel és eredményeket mutat fel a szocialista brigádmozga­lom. S végezetül, mivel a fa­ipari szövetkezetben, ha kis számban is, de fizikai és iro­dai munkán nők is dolgoznak, munkájukhoz, életükhöz ered­ményeket és sok boldogságot kívánva köszöntötte őket a kö­zelgő nemzetközi nőnap alkal­mából. E. K. A Penomah ceglédi gyóro felvesz: © áruforgalmi előadót 9 raktárost 9 raktári nyilvántartót továbbá közgazdasági szakközépiskolai végzettségű 0 pénzügyi előadót és 0 könyvelőt. Fizetés megyezés szerint, Jelentkezés a személyzeti vezetőnél: Cegléd IV., Dohány u. 14, Telefon: 10-088, 82-es mellék. ISSN 0133—2600 (Ceglédi Hírlap)

Next

/
Oldalképek
Tartalom