Pest Megyei Hírlap, 1985. március (29. évfolyam, 50-75. szám)

1985-03-07 / 55. szám

Vasárnap: előjáték Dnbason Körzeti focikörkép A labdarúgóknál lépcsőzetes a távaszi rajt. Négy osztályban, már mégkezdődtek a küzdelmek, s a hét végén a megyei második vo­nalban is indul az Idény. A kör­zeti bajnokságokban ugyancsak kö­zeleg a nyitás. Mint Ismeretes, az elmúlt esz­tendő elején megszűntek a járások. A közigazgatási átszervezés válto­zást okozott a sportág pilléreit je­lentő bajnokságban is. Az 1984,05. évi küzdelemsorozat hét körzetben zajlik. Korábban is összevontan rendezték a ceglédi és monori via­dalt, s most újabb két területen rendeznek összevont bajnokságot. Ez az osztály egyébként több mint 00 felnőtt és csaknem ugyan­ennyi ifi- és serdülőgárdát mozgó­sít. Nem érdektelen feleleveníteni a közelgő második felvonás előtt hogyan állnak a csapatok a kör­zetekben. Buda, Érd, Szentendre: Az ösz­szevont körzeti bajnokságban a Perbál veretlenül 26 ponttal vezet a 15 csapatos mezőnyben, a Pilis- csaba, valamint a Pilisszántó előtt. Az ifiknél is a perbáliak jelesked­tek. Tíz meccsen 21 pontot gyűj­töttek. Babas: 10 csapat részvételével zaj lik a bajnokság, nagyon tömör az élmezőny. A Pusztavacs és az Inárcs egyaránt 18, az Újlengyel 18 ponttal várja a folytatást. Ér­dekességet hoz majd a bajnokság befejeztével a rájátszás. A dabasi körzeti szövetség Ko­vács István irányításával március 10-én előkészületi tornát rendez, bemelegítésül a rajtra. Gödöllő: A dabasiakhoz hason­lóan Itt is azonos pontszámúra! áll az első két helyezett: az Aszód és a Túra egyaránt 23, míg a harma­dik helyezett Kerepestaresa 21 pon­tot gyűjtött. A többiek erősen le­szakadva következnek, hiszen a mögöttük lévő ilévizgyörknek csu­pán 14 pontja van. A listavezető Aszód 13 találkozóján nem talált legyőzőre. • Az Ifiélmezőny: 1. Gödöllői SC 19, 2. Zsámbok 18, 3. Mogyoród 17 ponttal. Monor—Cegléd: 13 felnőtt csapat játszik. Az élmezőny: 1. Maglód 21, 2. Abony 19, 3. Nagykőrös 18, 4. Albertirsa 17 ponttal. A magló-, di gárda is veretlen: kilenc győ­zelem, valamint három döntetlen a mérlege. Az ifiknél öt pont előny­nyel vezet a Nagykőrös. Nagykáta: Tíz mérkőzés úján az élmezőny: 1. Farmos 15, 2. Tápió- szecső 14, 3. Tápiószőlős 12, 4. Új­szilvás 12 ponttal.. A tápióságl ifi- csapat veretlenül vezet. Szlgetszentraiklós, Ráckeve: Ti­zenegy mérkőzés után: l. Kiskun- lacháza fi. kér. (Pereg) 18, 2. Szi­gethalom 17, 3. Délegyháza 15 pont­tal. A Dunaharaszti ifi veretlenül várja a tavaszt. Vác: A legtöbb együttest a váci körzet mozgósítja. Két ll-es cso­portban vetélkednek a felnőttek. Észak: 1. Márlanosztra 17, 2. Let- kés 14, 3. Kösd 11, 4. Perőcsény 11. Dél: 1. Vácduka 19, 2. Csővár 16 ponttal, 3. Rád 13, 4. Göd II. 13 ponttal. Az Ifiknél Bernecebaráti, illetve Orbottyán vezet. Mint a körkép is mutatja, min­den körzetben tömör az élboly, nagy harc várható a feljutást je­lentő eiső helyért. Reitter László t9€*SÍ ■ *n mvyyei ti ír lap M ti ' ■ , • - ' ■ ; ~v:é ;,(■ j,«*. m1 1985. MÁRCIUS 7. Megyei totó Két nyolcas A megyei totó tavaszi nyi­tányára 738 darab szelvény érkezett. Telitalálat kettő akadt, s ezzel 50—50 totószel­vényt nyert a két hibátlan tippelő: Dobos Sándor (2700 Cegléd, Forgács u. 17.) és Bo­dor János (2200 Monor, Köl­csey út 18.). A nyereményt postán küld­jük el. Olaszország után Amerika Öttusázók készülődése Az elmúlt hét végén fejező­dött be az öttusa-válogatott olaszországi edzőtáborozása, amelynek záróeseményeként az olasz és a magyar élvonal képviselői rendhagyó összecsa­páson mérték össze erejüket. IDindkét nemzet tíz—tíz tagú csapatot állított ki. A gyorsí­tott menetű vetélkedőből 30 FIDE, Linares, szuperbajnokság Sakk futószalagon Szentendrén a művelődési ház- bari rendezték meg a FIN Kupa kisdobos és úttörő sakkversenyt. A legnépesebb mezőny az úttörőknél és a kisdobos fiúknál jött össze. A megyei úttörő-olimpiai bajnokok újra győztek mindkét csoportban (Iszák, Sótonyl). Eredmények. Kisdobos leány: 1. Kelemen Éva, 2. Szentesi Katalin, 3. Eglsaer Katalin (Szentendre). Fiú: 1. Mlncsovics Miklós (Szent­endre), 2. Vass Attila (Dúnakeszl Körösi), 3. Honfi László (Tápió- szecső). Úttörő lány: 1. Sótonyl Zsuzsa (RáckéVe). 2. Viola Zsuzsa (Göd). FIÚ: 1. lszák Gyula (Törökbálint), S. Arnold Ferenc (Szentendre), 3. Reiner Sándor (Pusztazémor). A helyezettek könyvvásárlási utalványt vehettek át Tusák József versen y szervezőtől. Cjabb kisdobos és úttörő verseny lesz április 20-án 9.30 kezdettel Tá- piószecsőn. Nevezni április 10-ig Ébergéiiyi Edéné, 2231 Tápiőszecsö általános Iskola címen lehet. A megyei csapatbajnokság 3. fordulójának meglepetése a Du­naharaszti és az Érd nagyarányú győzelme. Eredmények: Dunaha­raszti—Gödöllő 9:1 (Rutkal—Kovács 0:1, Maráczy—Schubert 0:1), Vác— Szob 4,5: 5,5 (Zala—Bender 0,5:0,5, Marót—Virág 0,5:0,5), Aszód—Duna­keszi 6:4 (Valentinja—Molnár P. 1:0. Grósz—Hönsch 0:1), Csepel Autó—Ráckeve 5:5 (Kiss—Varga 0:1, Kiszely—Novák M. 0:1), Fót— Érd 2:0. A 3. forduló után a sorrend: 1. Dunaharaszti 23,5, 2. Érd i8, 3. Aszód 17,5. 4. Dunakeszi SE, Vác 13, 3. Ráckeve, Gödöllő, Csepel Autó 14 ponttal. . . A Pest megyei III. o. és ifjúsági bajnokság március 7-én 17 órakor kezdődik. S» X4» ★ A Nemzetközi Sakk Szövet­ség (FIDE) nyilatkozatot jut­tatott el minden tagországá­nak, amelyben hivatalos meg­fogalmazásban szerepel a FIDE elnökének, Florencio Campomanes-nak a világbaj­noki döntővel kapcsolatos ha­tározata, Az elnök döntése, melynek értelmében 48 játsz­mát követően beszüntette a Karpov—Kaszparov sakkvilág- bajnoki mérkőzéssorozatot, eddig csak szóban hangzott el: a február 15-én Moszkvában megtartott sajtótájékoztatón. Campomanes a héten Moszk­vában járt, ahol bejelentette, hogy a világbajnoki döntő új kiírásával kapcsolatos döntés májusra várható, amikor a FIDE végrehajtó bizottsága Tuniszban ülésezik. Az elnök széfint a szeptember 1-én kez­dődő megismételt párviadalon minden bizonnyal 24 vagy 30 játszmában kell eldönteni a világbajnoki cím sorsát. Eddig csak Moszkva és London ke­rült szóba rendezőként, most felmerült Béca neve is, mint esetleges színhely. Campomancs-sza! egyidejű­leg nyilatkozott Kurt Jung­wirth, a FIDE osztrák alelnö- ke is. Elmondta: az idei ta­pasztalatok alapján nem tart­ja kizártnak, hogy a FIDE kongresszus új kiírást fogad el, és a' jövőben visszatérnek a döntő 24 játszmás lebonyolí­tásához. A világbajnoki döntő még kiosztásra váró 72 ezer rube­les pénzdíjával kapcsolatban Anatolij Karpov Becsben — ahol az osztrák szövetség ven­dégeként tíz nemzetközi mes­terrel szimultánt adott — úgy nyilatkozott, hogy tudomása szerint az összeg az 5:3-as eredménynek megfelelő arány­ban kerül felosztásra közte és Kaszparov között. ★ Március 8-án kezdődik, és 15 nappal később fejeződik be a dél-spanyolországi Linares- ben a hagyományos nemzet­közi sakktorna, amelynek idén a világbajnoki címet védő Anatolij Karpov a legneve­sebb résztvevője. Mint isme­retes, a szovjet sakkozó alig három hetet pihent a Kaszpa­rov elleni maratom csatát kö­vetően, ám szekundánsai sze­rint már kipihente magát, s jó esélyekkel várja a rajtot. A tizenkét világhirességet felvonultató tornán a magyar színeket Portisch Lajos kép­viseli, akire nehéz feladatok várnak Linaresben, hiszen Karpov mellett ott lesz a rajt­nál Szpasszkij, Korcsnoj, Timman, Vágányán, Poluga- jevszkij, Hübner, Ljubojevics, Miles, Christiansen és Rives. A sorsolást hétfőn készítik el, a verseny költségvetése az AFP értesülése szerint 55 ezer dollár, amelynek 75 százalé­kát osztják ki a résztvevők kö­zött — helyezésüknek megfe­lelően. pontos előnnyel a vendéglátók kerültek ki győztesen. Aligha­nem másképpen alakult volna a csapatviadal, ha Pajor Gá­bor nem sérül meg — Achilles- ín bántalmak kényszerítették visszalépésre —, s nem meg­fogyatkozott létszámú együttes fejezi be a küzdelmet... A menetrend szerint folyta­tódik a válogatott felkészülé­se. Szerdán reggel dr. Török Ferenc szövetségi kapitány ve­zetésével három versenyzőnk, Demeter József, Fábián Lász­ló és Mizsér Attila az Egyesüit Államokba utazott a március 8-án San Antóniában kezdődő viadalra. San Antonio után a követke­ző bizonyítási lehetőséget az európai szezon kezdetét jelző párizsi nemzetközi viadal je­lenti, amelyen Buzgó, Dobi es az Amerikából hazatérő Deme­ter indulása már biztos. Kér­dés viszont, hogy Pajor a már­cius 24-j rajtig rendbejön-e? Itthon a Csepel versenyén rajtolnak először az utánpót­lás legjobbjai. De csak akkor, ha a rendező klub megfelélő patrónust talál, ugyanis a le­bonyolításhoz szükséges anya­gi fedezettel egyelőre nem ren­delkezik. Rozmaring-próba Gyerekek Gatyán A Rozmaring SE országos serdü­lő és gyermek műlesiklóversenyt rendezett Galyatetőn. A nehéz, je­ges pályán 370 induló volt. Húsz kaput jelöltek ki. Nők. Győztesek. Serdülő II.: Ap- jok Tünde (ÖSGj. Serdülő I.: Gön­czi Judit (3KV Előre). Gyermek, 1974-es születésűek: Szováti Gab­riella (Soproni Építők). 1375: Koch Éva (Soproni MAFC). 1376: 1. Bu- ránszky Barbara, 2. Kovács Móni­ka, 3. Litter Ildikó (mindhárom Rozmaring SE). Férfiak. Serdülő II.: Jandl Nor­bert (Soproni MAFC). Serdülő I.: Majtényl Szabolcs (VESK). A három gyermekkorcsoport győztesei: Keresztesi Koppány (Kékesi Sas), Baják! Tamás (HPSE), Litt key Csaba (K. Sas). Az 1976-os szaletésűeknél: 3. Sely- lyei Tamás (Rozmaring SE). \ PEAIF SE Solymár dinamikusan fejlődik Főszerepben a kézilabda Aligha van még olyan sportkör Pest megyében, amelynek életeben akkora — méghozzá pozitív —t változások mentek végbe az elmúlt négy év során, mint a PEMÜ SE Solymárnál. Az ok prózaian egyszerű: éppen a négy év előtti vezetőségvá- lasztó küldöttközgyűlésen jelentették be, hogy a Solymár nagyközségi SK-t a PEMÜ veszi pártfogásába, úgy, hogy a vállalati dolgozók és a helyi lakosok sportolási igényeit egy­aránt igyekszik kielégíteni. Amint a most lezajlott, újabb négy évre irányt mutató közgyűlésen elhangzottakból is kiderült: már eddig is majdnem csodák történtek. Alig volt üres hely a nagy­községi tanács dísztermében, amikor Behovics Antal, a PE- MÜ SE Solymár ügyvezető el­nöke beszámolóját megkezdte. Emlékeztetett az 1981. február 24-í közgyűlésre, amely igazi mérföldkőnek bizonyult a sportkör további életében. \ feljutásért Az akkor két szakosztállyal —• férfi kézilabda, természet- járás — funkcionáló helyi sportkör a PEMÜ anyagi tá­mogatásának köszönhetően ma már öt, egyre eredményeseb­ben tevékenykedő szakosztályt mondhat magáénak. — Amíg négy éve 143 volt az igazolt sportolóink száma, addig ma ez a szám már 337- re emelkedett — mondta az elnök. — A négy éve az NB I/B-ben szereplő férfi kézilab­dázók jelentik a minőséget, őket már tavaly az ország leg­jobbjai közé vártuk. Sajnos, 1983 végén addigi kitűnő ed­zőnk, Hajdú János munkahe­lyi elfoglaltsága miatt megvált a sportkörtől, az 1984-re szer­ződtetett Csutak Csaba vi­szont nem váltotta be a hoz­zá fűzött reményeket. Idén a Bp. Honvéd és a Veszprémi Építők korábbi sokszoros vá­logatottja, a játékosként is még számításba vett Kocsis Pál irányítja a tovább erősö­dött gárdát, amelytől most is az NB I kiharcolását várjuk. Jó sorsolás Az elnök méltatta a többi szakosztályt is. így az 1982- ben újraszerveződött női ké­zilabdázókat, akik két bajnoki idényt követően már az NB II-veI kacérkodnak. Szólt a három év csipkerózsika-álom után ismét felélesztett labda­rúgásról. ahol a legfőbb gond: a környéken majd’ mindenki kézilabdázni akar, így nehéz az utánpótlást biztosítani. En­nek ellenére a körzeti bajnok­ságban az 1983/84-es sikerte­lenséget követően ősszel a 6. helyen fordultak, s jó sorsolá­suk révén joggal remélhetik a tavaszi szezonban az előre­lépést. A természetjárók gaz­dag programjának bizonysá­gául csak egy szám: két év alatt 76 napot voltak úton. A sakkozók viszont mindössze két éve bontottak zászlót: ti­zennyolc versenyzőjük nem­csak a budai körzeti pontva­dászatban érdekelt, hanem a gyári, évenkénti kétszeri tö­megversenynek is aktív szer­vező je-részvevő je. — A tömegvetélkedések, a valóban amatőrök próbái ki­emelt feladataink közé tartoz­nak — hangsúlyozta Beho­vics Antal. — A slágerlistát a házi labdarúgó-bajnokság ve­zeti, amelyben legutóbb a Ci­pőgyár vitte el a pálmát. Rendezünk még úszóbajnoksá­got, szánkóversenyt, autós ügyességi próbákat, de az at­létika és a labdajátékok gyári es községi kedvelői is lehető­ségeket kapnak kedvenc sportáguk űzésére. A sportte­lepen levő teniszpályák mini­mális térítés fejében ugyan­csak igénybe vehetők. Tömegsportnál» A tömegversenyek az után­pótlás kiválasztásának komoly lehetőségét kínálják, ezért is biztosítják a folyamatosságot a sportköri vezetők. A ver­senynaptár legközelebbi nagy­betűs programját az április 6-i nagyszabású tömegsport­nap jelenti, amellyel a spor­tolók kívánják megünnepelni hazánk felszabadulásának 40. évfordulóját. A beszámolóhoz többek kö­zött hozzászólt Pogonyi Tibor nagyközségi párttitkár és Ig- nácz Gyula, a Pest megyei Testnevelési és Sporthivatal főelőadója. A vitát követően megvá­lasztották a PEMÜ SE tiszt­ségviselőit. Az elnök ismét Benkő László, az ügyvezető elnök pedig Behovics Antal lett. Joeha Károly Röplabda NR II Gyors győzelem A röplabda női NB IK tavaszi nyitányán gyors győzelmet ara­tott szigetszentmiklósi otthoná­ban a Dunavarsány. Dunavarsány—Tatabánya 3-0 (3, 4, 3) Dunavarsány: Hauserné, Bo­ros, Milkovits, Tóthné, Gergő- né, Major. Csere: dr. Vígh, Káplár, Kövesdi, Feil. Edző: Szalisznyi László. A több NB 1-es játékossal megerősödött vendégek ellen a Pest megyei csapat remek játékkal háromnegyed óra alatt gyors győzelmet aratott. Valamennyi hazai röplabdázó kitűnően játszott. — Bcrtlióty — Százan a listán Egyesületi rangsor Már közöltük a Pest megyei egyesületeit 1984. évi rang­sorának első 25 helyezettjét. A korábbi esztendőhöz képest egy hellyel előbbrelépett a Rozmaring .SE, Különösen sokat javí­tott a Nagykőrösi Kinizsi, az 1083. esztendei 245 pontját 603-ra gyarapította, s a I4.-ről a 6. helyre jött fel. Most a további rangsort ismertetjük. 26. Fóti Tsz SE 140, 27. Pest­vidéki Gépgyár 134, 28. Dabasi Fehérakác SE, Monori SE, Vá- c\ Autójavító 130, 31. Kiskun- lacházi KSK 118, 32. Nagyma­rosi Spartacus 115, 33. Száz­halombattai VSI 112, 34. Pi- lisvörösvári SC, Iklad, Dány 110, 37. Budakalászi Textiles, Sziíasmenti SK, Dunakeszi SE, Váci Forte, Nagykátai VM, Hernád, Dánszentmiklós 100 ponttal. 44. Aszódi Spartacus 99, 45 Tápióbicske 96, 46. Veresegy­ház 90, 47. Dunavarsányi Tsz SK, Pomáz, Vecsés, Gyömrő 80, 51. ÉGSZÖV MEDOSZ 76, 52. Dunaharaszti MTK 75, 53. Verőcemaros 70, 54. Dunai Erőmű SE, Tápiószelei Kohász 66, 56. Kartali MEDOSZ, Sülysáp, Váci DCM. Albertir­sa, Domony, Szigetújfalu, Ül­lő, Bag 60 ponttal. 64. Farmos Szigethalom, Tö­köl, Diósd, Perbál, Alsónéme- di, Űjhartyán, Bugyi Tessedik SC, Szokolya, Vácszentlászló 50, 74. Tóalmás. Zsámbék, Monori József Attila DSK 45, 77. Pécel, Gyál, Halásztelek, Túra, Erdőkertes 40 ponttal. 82. Váci Amatőr SE, Szobi VSE, Ceglédbercel, Bem SE 35. 86. Nagykátai DSK, Váci Sztáron DSK, Galgahévíz, Pi­lisszenti ván, Vácduka, Üröm, Nagykőrösi Arany J. DSK, Dunaharaszti DSK, Váci Tán­egyes programjait ki-ki meg­találhatja az éves versenynap tárban, amelyet a sportegyesü­let a KISZ-szel és szakszerve­zettel közösen állít össze. Egyébként a közgyűlésen többször is elhangzott, hogy a Pestvidéki Gépgyárban egyfor­ma súlyt fektetnek a szabad­idősportra és a versenysport­ra. Nem húznak éles határvo­nalat közéjük. Ügy próbálják összehangolni a két területet, hogy egyik se gátolja a mási­kat. A küldöttközgyűlésen termé­szetesen a jövőről is szót ejtet­tek. Az egyesületnek az elkö­vetkezendő időszakban nincse­nek világmegváltó tervei. A versenysportok közül például a tenisz meghonosításával pró­bálkoznak, de ehhez alapfelté­tel télén a tornatermi edzésle­hetőség. nyáron pedig a sala­kos pálya, összességében a célkitűzések kapcsán megálla­pítható, hogy a szóban forgó egyesületben csak addig nyúj­tóznak, ameddig a takaró ér, és eddig — a vállalat politikai és gazdasági vezetése támoga­tásának köszönhetően — ez a takaró korántsem bizonyult rövidnek. Bódi István csics DSK, Tápiószecső, Ady Endre DSK, Orbottyán 30, 98. Szentendrei Vízmű, Zsámbok, Sződliget 25 ponttal. Több mint kétszáz egyesü­let van megyénkben, közülük azonban csak százat rangso­roltak, hiszen a többiek kevés pontot gyűjtöttek. Egyébként az értékelésnél az olimpiai és nem olimpiai egyéni sport­ágakban szerzett minősítése­ket, valamint a csapatsport­ágak eredményeit vették fi­gyelembe. Területi bajnokság Előzött az Érd A területi labdarúgó-baj­nokság tavaszi nyitányán csak döntetlent ért el a Dömsöd. s a második helyrői a hatodik­ra csúszott vissza a szoros me­zőnyben. A győzelemmel raj­toló Érd viszont előbbreruk­kolt. DUNA-CSOPORT I. Oroszlány 10 6 2 42-14 2 fi 2. Budafok 10 5 3 34-4,8 25 3. Építők 9 7 2 30*17 25 4. Érd 10 4 4 39-23 24 5. Ikarus 9 5 4 33-21 23 6. Dömsöd 8 7 3 25-1« 23 7. Esztergom 6 7 5 29*25 Ifi 8. Nyergesújíalu 6 7 5 21-17 19 9. Dorog 8 3 7 24-22 19 10. Pénzügyőr 7 4 7 20*24 1H 11. Göd 5 7 6 21-21 17 12. Rákóczi SE 4 9 5 18*18 17 13. III. kér. 5 6 7 19-25 10 14. Ráckeve 5 6 7 21-30 16 15. BVSC 5 5 8 19-22 15 16. KKFSE 5 4 9 15-2!) 14 17. Bem SE 1 5 12 15-31 7 18. Szondi SE — 1 17 .13-63 1 Pest megyei labdarúgó-vá­logató lesz ma a Haraszti úti VOSE-sportteiepen. Bevezető­ben 9 órától az 1969. augusz­tus 1. után született fiatalok, 11 órától pedig az egy évvel idősebbek lépnek pályára. Árvízi versen ven Megyei csúcsok Szegeden a fedett sportuszo­dában rendezték meg a nagv árvízre emlékező úszóver- seúyt. Az országos találkozón nyolc egyesület vett részt. Pest megyét csak a váci Víz­mű SE sportolói képviselték. Mint azt Virrasztó Gabriellá­tól, a váciak edzőjétől meg­tudtuk, szép sikerekkel szere­pelt a 21 tagú csapat. Az-emlékversenyen Molnár, Marschalek, Mártonffy, Jászai Pest - megyei csúcsot úszott. Marschalek Emese ifjúsági ezüstjelvényes címet szerzett. Az 5 eredménye azért is fi­gyelemreméltó, mert ilyen jól évek óta nem szerepelt váci versenyző a találkozón. N. P. J. vidéki Gépgyárban és azóta is lelkesen művelik, ma már mintegy félszázan. A költsé­gesnek számító motorcsónakos szakosztály helyett hívták élet­re ezt a férfias sportot — ame­lyet azonban hölgyek is mű­velnek szép számmal —, az ed­zéseket a közelben levó 208-as Ipari Szakmunkásképző Inté­zet tornatermében tartják. Ilrálís tervek A szabadidősport keretében jószerint minden „hagyomá­nyos” sportágban rendeznek üzemi bajnokságokat, így foci, kézilabda, asztalitenisz, sakk, természetjárás, tenisz szerepei a kínálatban. Már a múltban, de a jövőben is e területen a jelszó: „mindig valami újat produkálni, amely vonzza az embereket”. Most éppen csó- nakkiránduiás szervezésén tö­rik a fejüket. A szabadidősport lássál sincs különösebb gond, az úttörő, serdülő és ifjúsági korosztály képviselőit egyaránt megtalálhatjuk a remek felté­teleket nyújtó vízi telepükön. • Asztaliteniszben a megyei bajnokságban érdekelt a gyári csapat, ahol a szezon első fél­idejét a hatodik helyen zárták. Ez azt, jelenti, hogy nem fenye­geti őket a kiesés veszélye, jó középcsapatnak számítanak. Legnagyobb gondjuk az ificsa­pat szerepeltetése, lévén köte­lező. de ha figyelembe vesz- szük, hogy a gyárban még i l.yen korú fiatalok nemigen találha­tók a munkapadok mellett, ak­kor érthető e nehézség. A meg­oldást csak az jelentheti, hogy a környékbeli iskolákból, ame­lyekkel jó az egyesület kapcso­lata — „szerzik be” a játékoso­kat. Gazdag kínálat Két éve új sportágként ala­pították meg a karatét a Pest­Kajak-kenu, asztalitenisz, karate és szabadidősport. A sportnak ezek azok a területei, amelyek a Pestvidéki Gépgyár közelmúltban megtartott sport küldöttközgyűlésén az érdek­lődés előterébe kerültek. Hagy miért, annak rém egyszerű az oka: a Budapesttől karnyújtás­nyira található gyárban a fel­soroltak képezik a sportéletet. Azt a tevékenységet, amely­nek milyenségéről, színvonalá­ról számot vetettek a sziget- szentmiklósi illetékesek. Néz­zük röviden, hogy milyen ered­ménnyel. Itenick i isi telep A kajak-kenut kiemelten ke­zelik ezen egyesületben és ez tükröződik is az eredmények­ben. A fejlődés ’81-től folya­matos. amelyre bizonyíték: két év múltán két, újabb egy év elteltével már négy aranyjel­vényes, illetve hét ezüst- és há­rom bronzjelvényes sportolót tartanak számon. Az utánpót­A Pestvidcki Gépgyárban minden rendben Kajak-kenu

Next

/
Oldalképek
Tartalom