Pest Megyei Hírlap, 1985. március (29. évfolyam, 50-75. szám)
1985-03-30 / 75. szám
A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXIX. évfolyam, 75. szám ______________________ 1935. március 30., szombat Be járták érte Tolnát, Baranyát Alkatrész kell az autókhoz Jelképes lakatok A tehervagon tíz gyönge pontja A Pe\t megyei Népi Ellenőrzési Bizottság legutóbb tájékoztató jelentést kért több helyről, így a Ceglédi Népi Ellenőrzési Bizottságtól is azzal kapcsolatban, hogy miként alakult a személyautókhoz az alkatrész- és pótalkatrész-forgalmazás, milyen a személygépjármű-javítás helyzete? A feladat amolyan szúrópróba volt, a többi közt a ceglédi NEB számára. Cegléden a vizsgált helyszín a volt AFIT-szerviz, vagyis a Ceglédi Autójavító Kisvállalat lett. Három, a szakterületen alaposan jártas népi ellenőr kapta a feladatot. A munkát maga a NEB kérdőívek kiadásával segítette. Ezt a vizsgált cégek vezetői kapták kézhez, hogy az adott kérdésekre válaszoljanak. A személyes tapasztalat feljegyzése és a kérdőívek adatainak összesítése során alakult kép lett válasz a tájékoztató jelentés kérdésére. Számítanak a fiatalokra A Ceglédi Autójavító Kisvállalat önálló vállalat már 1983 eleje óta. Feladatkörét három csoportban határozták meg: közlekedési eszközöket javítanak, ilyeneket gyártanak, forgalmaznak, mint kiskereskedelemben értékesíthető iparcikkeket. Autóval többféle típussal foglalkoznak ugyan, de nem minddel, ahány féle a hazai utakon gördül végig. Az önálló szervezetté válás óta a személyi létszám összességében nem változott, viszont volt személycsere, nem is egy. A kilépők helyére kerülve mások próbálkoztak itt a szerencsével. A műhelyt, állítják, jobban is ki lehetne használni, ha a szakmunkások száma nagyobb volna. Épp ezért szorgalmazzák ők is a szakmunkásképzőben az autószerelést, villamosságot, szükséges társszakmát tanulók képzését. A fiatalok igyekeznek az iskoHosszú esztendők hiánya és kérdőjelei múltával alighanem valamennyien jóleső érzéssel nyugtázzuk: lesz színháza, s a jelek alapján színházi kínálata a városnak. Április 3-án a József Attila Színházé a szó, délelőtt likőr a gyerekek kedvére a Dörmögöék vidámparkja, este 7-kor pedig a Régi nyár című zenés darabot játsszák. 4-én 19 órakor: az Omszk megyei kulturális küldöttség gálája. 11-én 14 és 16.30 órakor a Budapesti Gyermek- színház érkezik vendégségbe, a vígjáték címe: Scapin farsangjai (Moliére). 12-én 17 és 20 órakor: Színlelni boldog szeretőt. 16-án 17 és 20 órakor Körmendi János lép a színre (Ami a szerepeimből kimaradt). 17-én 10 óra 30- kor és 14 óra 30-kor cirkusz gyerekeknek, Veress Miklós * kompozíciója, a Krikszkraksz. íSna-án 19 órakor: a kecskemé- borftéjtáb szereplésével: Faustus Totöoíi‘or boldogságos pokoljá- iyéi)SZN> 20-án 18 órakor: helyen kerthelyiségben sramli s-w hc;.” címmel a Vidám rúsó-raéi^d mutatkozik be. 23- rcpei. órakor: a pécsi Nem- zínház alakításában a la elvégzése után ott helyet keresni, ahol több a kereset. Az alkatrészellátás hiányosságait ez a kisvállalat is alaposan megérzi, Ráadásul; bár régebbi terveikben szerepelt, most pótalkatrész-gyártással nem foglalkoznak, jelen anyagi helyzetükre hivatkozva. A vizsgálatot végző népi ellenőrök jelentésüket összefoglalva így fogalmaztak: A kisvállalatot a jelenlegi vállalati forma, ellentétben a központi irányítással, takarék kosabb és hatékonyabb gazdálkodásra kényszeríti. Anyag és utazás Milyennek képzelték, tervezték indulásakor a ceglédi kisvállalatot? Természetesen meg eredményesebbnek — hiszen különben ilyen nagy fába nem is vágták volna a fejszét. Ám egy sereg dolog közbejött, amire nem számítottak eléggé. Ilyen például, hogy ha a saját erőből akarnak anyagot beszerezni, mint ahogyan teszik is, az sokkal több utánjárással jár. Szinte fellélegezhetnek, ha a megrendelő, járműve hibáját ismerve, a szükséges javítás elvégzéséhez maga szerzi be és hozza a kicserélendő, pótolandó alkatrészt. A kisvállalat ilyenkor csak szerelési költséget számít fel. Szót érdemel az is, hogy tavaly például ez a cég a megrendelt, pótalkatrészek és szerkezeti elemek háromnegyedét, ha megkapta. A fényekhez tartozik, hogy 1933-ban márka vállalatokká váltak a személygépjármű-alkatrészt és szerkezeti elemeket forgalmazó kereskedelmi vállalatok. Feladatvégzésükről megoszlanak a vélemények, melyek közül a mön.o- polhelyzet hangsúlyozása sem marad ki. Önmaguk fejlesztésére időt és anyagiakat bőven fordítottak, gépi adatfeldolgozásra tértek át többek közt, de a megrendelés és a tényleges kiszállítás, a készlejgazWest side story. 26-án 19 órakor: A kaktusz virága (pécsi előadók közreműködésével). ajfiÉÍ Mozüiik Cegléd, Szabadság Filmszínház, szombaton és vasárnap, délután: A sárga rózsa visszatér (román kaland film). Este: 39 lépcsőfok (angol krimi). A kamaramoziban Hétköznapi fasizmus (szovjet dokumentumfilm. A mesemoziban szombaton és vasárnap, délelőtt és délután: Szélmolnár (magyar mesefilmsorozat). Abony, szombaton és vasárnap: A legyőzhetetlen Vutang (kínai kalandfilm). Albcrtirsa, vasárnap: István, a király (magyar rock film). Ccglédbcr- cel, szombaton és vasárnap: Széplány ajándékba (francia —olasz film). Vasárnap, délután: A kő fia (szovjet mesesorozat). Törtei, szombat: Hazánk, Magyarország (magyar dokumentumfilm). Vasárnap: Maekenna aranya (Amerikai westernfilm). Jászkarajenő, vasárnap: Finom kis bordély (csehszlovák filmvígjáték). Dánszentmiklós, szombaton, délután: Az idő urai (magyar —francia rajz tudományosfantasztikus film). Este: Ellopták Jupiter fenekét (francia filmvígjáték), . jobbik oldaluk — ez utóbbi a Pest: megyei NEB tájékoztató jelentéséből is kitűnik. Kiskereskedőtől beszerezni ? — Magasak az áraik. Viszont van, hogy csak ez az egyetlen megoldás: vagy fizetnek és gurul, vagy várakoznak és a javítóműhelyben, vagy udvarán áld sorára várva az autó. Kismértékben javulás a műit ev második felétől mutatkozott ugyan a személy- gépjármű alkatrészellátásában, de a járműpark bővülése, elöregedése sürget, növeld az alkatrészigényt. A Ceglédi Autójavító Kisvállalat Ladákkal, Skodákkal, Trabantokkal, Wartburgokkal, Polski 125-össel, Dáciákkal, Polski 126-ossal és Moszkviccsal foglalkozik. Ami az anyagbeszerzést illeti, jelezték a kérdőíven, hogy tavaly júliusban például 69 ízben 20 helyről, decemberben 50 alkatommal 18 helyről szereztek be szükséges elemeket, alkatrészeket a munkák elvégzéséhez. Raktárkészletüket is a beszerzés lehetősége határozza meg főkiém.t. A feiadst neheze A Ceglédi Népi Ellenőrzési Eizottsag vizsgálata a megyei és az országos vizsgálathoz csatlakozva, az Összkép kialakításában segít. A feladat nehezét, hogy az általuk tett segítő szándékú javaslatokat miként foganatosíthatják majd a helyzet javítására, az autójavítással foglalkozó cégek kapták. Mólés ifjú tántorodik be az ajtón. — Bo ... bocsánat, maguk a kalauzok? Egy emberként állítják hogy nem, nem ők a kalauzok, de mindhiába, már késő, mert: — Megmondjam az igazságot? Látszik, hogy elszánt, meg fogja mondani. Jaj, pedig beh nagy kár érte, valamennyi igazság ott homályosodik jól láthatóan a'szemeiben, de ha egyszer elhatározta, nincs ember, aki leállíthatná: — Berúgtam, mint a csacsi. Stb. És nem szűnák ezt a tényt részletezni, pedig az esti személyvonat már rég nyílt pályán kattog, kilométerekre a ceglédi pályaudvartól. S bár a fentinél sokkalta fergietegesebb történetekre nemigen emlékszik Fábián Miklós, a ceglédi vasúti rendészet vezetője, akivel az esti terepszemlére utazunk, de beszámol a legfrissebb trükkökrök — Az illető fölmászik a vagon tetejébe szenet lopni. Ott van vele a ■ zsák is, de hozzá se nyúl. Nocsak! Elkezdi lehajigálnd a tüzelőt, s csak miután feketéink a sín melléke, száll le. Innentől fogva már kész a magyarázat: ő csupán a hulladékot kapkodja össze és tölti zsákba, ami mindenképp veszendőbe ment volna. Mert ugye ki az ördög veszd a fáradságot. hogy a földről összegyűjtse a szenet, ha ő történetesen nincs itt. Egyébként ettől semmiben sem különbözik az, aki a kocsi oldalába fúrt lyukon ereszti le a terményt, hogy aztán a magokat a földről kotorja a táskába. A látszat szerint még jót is tesz a vasúttal, mert nem hagyja' az elhullajtott búzát a madaraknak. Szóval nincsenek igazán ízes sztorik: A legutóbbi nagyobb port krvaró ügy o szalámilopás volt. jó tíz esztendeje. Az idő tájt még csak atokuígátott -a MÁV-os rendészet, Cegléden pedig jóval utána, 1981-ben állították föl. Igaz.' nhní igaz, a rendészet: renornejá* ielsősorbm az lendítené előbbre, ha fölön tudnék csípni a vngoníosztogatókat. Tavaly akadt is egy ilyen esetük: lisztet és kon- zerveket lovasított meg néhány jámbor lélek Cegléden, de nem jutottak messzire. Több elfogásról nem is szól a fáma. Hogyan is szólna? A ceglédi körzeti üzemfőmérnökség 73 kilométer hosszan elnyúló szakaszát 8 rendész felügyeli (fordánként 2—2 fő adja a szolgálatot), menetrendhez kötve, egyenruhában (gyakran hasznosabb lenne a civil), a nyomozás lehetősége és önvédelmi eszköz nélkül. Szinte reménytelen. Az esetek nagy részében csupán rögzíteni tudják, hogy valaki fölnyitotta a vagonajtót, vsiaki megdézsmálta a szállítmányt. Akinek aztán bottal üthetik, a nyomát. Csoda-e, ha a rendészet egyelőre keresi a helyét a MÁV-on belül, önnön fontosságának elismertetéséért hajt. Monoron szóltunk le először Fábián Miklóssal, s körüljárjuk az állomás közelében ácsorgó ’ szerelvényt. Egyetlen femzár sem hiányzik. Nem akarok tippeket adni, de hát ismert dolog, hogy egy 2 tengelyes vasúti teherkocsinak legkevesebb 10 gyönge pontja van: a két ajtó és a nyolc szellőzőnyílás. Az ajtókat jószerével az imádság, no és a fémzár tartja össze. Már szóvá tették, hogy esetleg lakatot kéne alkalmazni, de gondoljunk csak bele, lakatok és kulcsok egymásra találása micsoda nehézséget okozna. Meg hol is lenne Ilyesmire pénz. Érezni a föld illatát a határban, látni az emberek nekigyür- kőzését a tavaszi munkáknak, amelyeket az idén alaposan késleltet az időjárás. A talaj mélyebb rétegeiből csak lassan távozik a föld fagya, ezért az egyébként oly értékes csapadékvíz nehezen szivároghat az alsóbb régiókba. Ráadásul a párás idő is késleltette a talajfelszín száradását. Jászkarajenő és Kőröstetét- len határában az Árpád Termelőszövetkezet tábláin is meg kellett várni a szikkadást. Jóllehet a téli csapadék több mint duplája volt a tavalyinak, mégsem sokallják a gazdák. Az őszi vetésű búzák jól teleltek és szépen fejlődésnek indultak. Időben megkapták a fejtrágyát. A hét elején megkezdődött a vegyszerezés. A napokban hozzáláttak a tavaszi árpa vetéséhez. Bizony két- három hetes késésben vannak, amit mindenképpen be kell hozni. Méltán bízhatnak gépeik jó állapotában, az emberek múnkakedvében. Még közelgő ünnepeinken sem áll meg a munka a földeken, jó szervezéssel próbálják behozni a lemaradást. A talaj elmunkálása van soron, a lucernát és a cukorrépát vetni kell, s hamarosan következik a kukorica és a napraforgó földbe juttatása is. A kertészetben a paradicsom- palánták szépen fejlődnek. Reményeket fűznek ehhez a növényhez, hiszen mindeddig nyereségesen termesztették. A vetőmagok beszerzésével nincs gond, a szükséges műtrágyákhoz hozzájutnak, így akadálytalanul folyhatnak a tavaszi teendők. 9 Az állatállomány rendben átvészelte a telet. Elegendő takarmányt halmoztak fel, a silóból még eladásra is jutott. Jelenleg a halastó betelepítése folyik, részben vásárolt ivadékokkal, részben a telelőből átkerülő halakkal. Szép termetű piaci pontyaikat húsvét hetében adják el, várhatóan jó áron. A fővárosban működő ipari részlegeik mostanában nehezebben jutnak elegendő megrendeléshez. A helybeli üzeA fityegő fémzárnak nincs valami , magasztos szerepe. Mindössze annak jelképéül szolgál, hogy a vasút átvette a szállítandó holmit. Ez a je- lecske legtöbbet épp a rendésznek mond, főleg, ha hiányzik. Az már gyanús. A ceglédi rendészcsapat az első negyedév leforgása alíjtt 1200 vagont vizsgált át, 300-ról hiányzott a fémzár. Ez nem azt jelenti, hogy mind a 300- at ki is fosztották. Fábián Miklós szavai szerint a szervezett rendészeti munka hozott tagadhatatlan eredményeket. Az utóbbi években országosan is csökkent a vagondézsmálások száma, n.em úgy a lopott tárgyak pénzbeli értéke. Albertirsán egy tárolt személyvonatra akadunk. . Nagyon rövid idő kell a felismeréséhez: irtózatosan kellemetlen, bizonytalan érzés vé- gigballagnii egy magára hagyott, koromsötét szerelvényen, mint ahogyan viszolyog- tatóan népszerűtlen feladat pásztorőráját töltő párocskát letessékelni a reggelig itt pihenő vonatról. Mégis ezt kell tenni, így szól a szabály. A rendészek azt vallják, az ő dolguk a megelőzés. Vagyis: ahol jelen vannak, ott nem történik baj. V. S. Fopefóórák Április 3-án, szerdán reggel 3 órától 12 óráig dr. Horváth Géza, a városi tanács vb-tit- kára fogadóórákat tart a városházán hivatali szobájában. meiknek nincsenek ilyen gondjaik. Az ekék műanyag kormánylemeze iránt megnőtt az érdeklődés, sokkal többre van vevő, mint tavaly. Újdonságként vezették be a NÉRA rusztikus kockakő térburkoló lapok gyártását. Bazaltból és andezitből készülnek a mutatós lapok, amelyek egyaránt jól festenek a kertekben, parkokban, harmonikusan illeszkednek a műemléki környezetbe, alkalmazhatók autóparkolókban, de még éhül etek, kerítések lábazatául is felhasználhatók. A szövetkezet kiegyensúlyozott pénzforgalmára vall, hogy 1985 első két hónapjában jóval kevesebb volt a kiadás, mint egy évvel ezelőtt. Ez részben a takarékosabb, átgondoltabb gazdálkodás eredménye. T. T. Rímvásznon a Prognózis Népszerűségnek örvendenek Cegléden a Szabadság Filmszínház klubelőadás-sorozatai. A Kortárs filmklub előadássora hamarosan véget ér. Két előadás maradt hátra: április 1—3-ig a kamaramoziban este 19 órától vetítik a Prognózis című lengyel filmet, amelyet Antoni Krauze rendezett. Április 8—10-ig az Egy nő azonosítása című színes olasz filmet láthatják a nézők. Michelangelo Antonioni rendezésében. Méreg nélkül A megyei tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályának felhívása szerint a piacra kerülő zöldség, gyümölcs, egyéb termák emberi szervezetre káros növényvédő szert nem tartalmazhat. A növényvédő szerrel kezelt termék az előírt várakozási idő eltelte előtt nem szüretelhető és nem hozható forgalomba. A termelő a növényvédelmi kezelésekről nyilvántartást köte- lés vezetni, A rendelkezés megsértői ellen szabálysértési eljárást indítanak. ISSN 0133—2600 (Ceglédi Hírlap) E. K. Csokoládényulak, -tojások Közeleg a húsvéti ajándékozás Ideje, csokoládényulak és -tojások bő választékát kínálják az élelmiszerüzletek. Kaphatók kicsi — és árban is szerényebb — figurák, díszes csomagolású, drága édességek. A Cegléd és Környéke Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat Rákóczi úti ABC-jében is bőséges a kínálat. • ______________ ApáU-Tóuli Sándor íelvétele dá lkodás még mindig nem a Ceglédi teátrum Áprilisi játékrend fiz Árpád Tsz-ben Kedvvel fogtak a munkához