Pest Megyei Hírlap, 1985. március (29. évfolyam, 50-75. szám)
1985-03-29 / 74. szám
BEFEJEZŐDÖTT A XIII. PARTKONGRESSZUS PEST MEGYEI VIIäG-PROLETÄRJäI, EGYESÜLJETEK! 'JH inai ÄZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSAGAÉSA MEOYEITIMÍCS LÄPJÄ XXIX. ÉVFOLYAM, 14. SZÁM Ára: UO forint 1985. MÁRCIUS 29 PÉNTEK A Központi Bizottság tagjai és tisztség- viselői (2. oldal) Elfogadták a dokumentumokat • KÁDÁR JÁNOS VITAZÁRÓ BESZÉDE • MEGVÁLASZTOTTÁK A TESTÜLETEKET A Magyar Szocialista Munkáspárt XIII. kongresszusa csütörtök reggel 9 órakor a Budapest Kongresszusi Központban folytatta munkáját. A tanácskozást Losonczi Pál, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, Somogy megye küldötte nyitotta meg. Felkérte övári Miklóst, a Központi Bizottság titkárát, Szolnok megye küldöttét, a szerkesztő bizottság vezetőjét, hogy terjessze elő a bizottság jelentését. Övári Miklós jelentette a kongresszusnak, hogy a szerkesztő bizottság elvégezte munkáját. Megállapította, hogy a határozat tervezete összhangban van a Központi Bizottság és a Központi Ellenőrző Bizottság beszámolójával, Kádár János elvtárs és Gyenes András elvtárs szóbeli kiegészítésével. A kongresszuson felszólaló küldött elvtársak kifejezték egyetértésüket a határozat tervezetével. A tartalmi mondanivalót érintő módosító javaslatok nem hangzottak el, A kongresszus előtti vitákat, a pártértekezletek állásfoglalásait is figyelembe véve javasoljuk, hogy a kongresszusi határozatban is fogalmazzuk meg: a párt fontos feladatának tartja, hógy folyamatosan figyelemmel kísérje a munkásosztály helyzetének alakulását, és azt is, hogy — bár a város és a falu közötti különbség csökken — a falusi lakosság életkörülményeinek javítása a jövőben is fontos feladat marad. Szükségesnek tartottuk, hogy a határozat foglalkozzon az ellenőrzés fontosságával. Ezért a határozatban javasolunk egy mondatot arról, hogy a szocialista törvényesség érvényesítése megköveteli a következetes és határozott ellenőrzést, és ennek részeként a népi ellenőrzés munkájának fejlesztését. A pártértekezletek és a hozzászólások alapján javasoljuk annak az igénynek a megfogalmazását, hogy az irodalom és a művészetek járuljanak hozzá a valóság ismeretének gazdagításához, az emberek élet- szemléletének, magatartásának alakításához. A tervezet a párt politikai irányvonalának folytatásából indul ki. Ez felel meg egész pártunk és népünk óhajának és a felszólaló küldött elvtársak egyértelmű állásfoglalásának is. Ez egybén azt is' jelenti, hogy a párt vezető szerveinek korábbi fontos határozatai változatlanul érvényben vannak, és ezért most az elfogadásra javasolt határozatban nem szükséges ezeket részletesen megismételni. A teendők részletezése ellen szól az is, hogy a határozat meghozatalával a munka nem fejeződik be. Mondhatnánk azt is. hogy valójában csak ezután kezdődik. A Központi Bizottság és a párt végrehajtó szervei öt éven át e határozatok szellemében fognak dolgozni, és legfontosabb: feladatuk, hogy a teendőket konkretizálják és a végrehajtásra részletesebb programot dolgozzanak ki. A pártértekezletek állásfoglalásai, amelyek természetesen hangot kaptak a kongresszusi felszólalásokban- is. nem teszik szükségessé a határozati javaslat érdemi módosítását. övári Miklós előterjesztését követően Losonczi Pál a kongresszus nevében megköszönte a szerkesztő bizottság munkáját, s mivel a bizottság jelentésével kapcsolatban kérdés, észrevétel nem hangzott el, tájékoztatta a küldötteket, hogy a jelentésről a határozathozatalkor szavaznak. Ezt követően az elnök bejelentette: a Központi Ellenőrző Bizottság jelentéséhez nem hangzott el módosítást igénylő javaslat, ezért Gyenes András, a KEB elnöke elállt a külön vita-összefoglalótól. Ezután Kádár János emelkedett szólásra, foglalta össze az első és második napirend együttes vitájában elhangzottakat. (A beszédet a 3—4. oldalon ismertetjük.) Kádár János nagy tapssal fogadott szavai után határozathozatal következett. Az MSZMP XIII. kongresszusa egyhangúlag elfogadta a Központi Bizottság írásos beszámolóját, valamint Kádár János szóbeli kiegészítését és vita-összefoglalóját. A küldöttek ugyancsak egyhangúlag elfogadták a Központi Ellenőrző Bizottság írásos jelentését és Gyenes András ehhez kapcsolódó szóbeli kiegészítését, valamint a határozati javaslatot azokkal a módosításokkal, amelyeket Óvári Miklós a szerkesztő bizottság nevében előterjesztett. Szintén egyhangú szavazással fogadta el a kongresszus a párt szervezeti szabályzatának módosítására vonatkozó javaslatot, amely — egyebek között — kimondja: A Központi Bizottság, tagjai közül megválasztja a párt főtitkárát, főtitkár-helyettesét és a Központi Bizottság titkárait. Losonczi Pál bejelentette, hogy a kongresszus zárt ülésen folytatja munkáját. A zárt ülés után a kongresszus Kádár János elnökletével ismét plenáris ülést tartott. Kádár János bejelentette, hogy a zárt ülésen a küldöttek meghallgatták és elfogadták a fellebbviteli bizottság jelentését, majd megválasztották az MSZMP Központi Bizottságát és a Központi Ellenőrző Bizottságot. A Központi Bizottság és a Központi Ellenőrző Bizottság megtartotta első ülését, ahol megválasztotta végrehajtó szervét és tisztségviselőit, a KB mellett működő munkabizottságok vezetőit és tagjait, valamint a munkaközösségek elnökeit. Kinevezte a KB osztályvezetőit, a KB mellett működő intézmények és a pártsajtó vezetőit. A KEB megválasztotta elnökét, titkárát, valamint titkárságának tagjait. Ezután Gáspár Sándor a jelölő bizottság elnöke ismertette a döntéseket. A Központi Bizottság első ülésén megválasztotta végrehajtó, szerveit és tisztségviselőit. A Központi Bizottság megválasztotta a Politikai Bizottságot és a KB Titkárságát. A párt főtitkára: Kádár János. (A bejelentést a küldöttek hosszan tartó tapssal fogadták.) A párt főtitkárhelyettese: Németh Károly. A Központi Bizottság Titkárságának tagjai: Kádár János, Németh Károly, Berecz János, Havasi Ferenc, Horváth István, Óvári Miklós, Pál Lcnárd és Szűrös Mátyás. A Központi Bizottság megválasztotta a KB mellett működő bizottságokat, a KB mellett működő munkaközösségek vezetőit. A munkaközösségek létszámának megállapításával s tagjainak jóváhagyásával a Politikai Bizottságot bízta meg. A Központi Bizottság érdemei elismerése mellett felmentette tisztségéből Baranyai Tibort, a párt- és tömegszervezetek osztályának vezetőjét, akit korábban megválasztottak a SZOT főtitkárának; Horn Gyulát, a külügyi osztály vezetőjét, aki más fontos beosztásba kerül; Tétényi Pált, a tudományos, közoktatási és kulturális osztály vezetőjét, aki más fontos beosztásba kerül; Katona Istvánt, a KB Irodájának vezetőjét, aki egészségi állapotára tekintettel kérte nyugállományba helyezését. a* aa UDWQZÍO TAVBRAT KADAR JANOS ELVTARSNAK, A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT FŐTITKÁRÁNAK Kedves Kádár elvtárs! A Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága és a magam nevében szívből köszöntőm önt a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkárává történt megválasztása alkalmából. A Szovjetunióban mély tisztelet övezi önt. a testvéri Magyarország és a magyar kommunisták pártjának vezetőjét, a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom kiemelkedő személyiségét. Közismert az ön tevékenysége, amelyet a magyar—szovjet barátság és együttműködés erősítése, valamint a békéért és a szocializmusért folyó közös harcunk érdekében kifejt. Kívánok önnek, kedves Kádár elvtárs, Magyarország kommunistáinak s minden dolgozójának újabb sikereket a fejlett szocialista társadalom építésében, az MSZMP XIII. kongresszusa határozatainak végrehajtásában. -------MI HAIL GORBACSOV, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának főtitkára A Központi Bizottság kinevezte a KB osztályvezetőit, valamint a pártintézmények és a központi pártsajtó vezetőit. A kongresszus 27 tagú Központi Ellenőrző Bizottságot választott. A Központi Ellenőrző Bizottság is megtartotta első ülését és megválasztotta tisztikarát. A Központi Bizottság vezető szerveinek megválasztására és az apparátus vezetőinek kinevezésére vonatkozó döntések ismertetése után Kádár János mondott zárszót: Kongresszusi zárszó Kedves elvtársak! A Magyar Szocialista Munkáspárt XIII. kongresz- szusa befejezte munkáját. Meggyőződésem szerint betöltötte azt a felelős szerepet, ami reá várt. összegezte az elmúlt öt esztendő munkájának tapasztalatait. Számot vetett a helyzettel, az előttünk álló feladatokkal és kijelölte a mindnyájunkra kötelező ' tennivalókat, a további fejlődés irányát. A kongresszus jóváhagyta a párt eddig folytatott politikai fővonalát, és határozottan állást foglalt amelA dokumentumokról szavaznak a Pest megyei küldöttek. lett, hogy következetesen haladunk tovább az eddigi úton, és a fejlett szocialista társadalom felépítésén dolgozunk. A végzett munkáért köszönetét mondok a kongresszusi küldötteknek, a meghívott elvtársaknak, mindazoknak, akik a kongresszus munkáját a legkülönbözőbb területeken segítették. Külön köszönetét szeretnék mondani a külföldi elvtársaknak, hogy jelenlétükkel elmélyítették és erősítették azt a mély szolidaritást, amely bennünket a szocialista országokkal, a kapitalista országokban küzdő kommunista és munkáspártokkal, testvérpártjainkkal összefűz. Amikor ismételten megköszönöm jelenlétüket, a hozzánk intézett szavaikat, megkérem őket, vigyék el forró, elvtársi üdvözletünket, üzenetünket az általuk képviselt szocialista országok népeinek, testvérpártoknak. Mondják el, hogy olyan párt kongresszusán vettek részt, amely elszántan és következetesen küzd a szocializmusért, a békéért és internacionalista szellemben a legjobb, a legközvetlenebb együttműködésre törekszik a szocialista országok vezető pártjaival és népeivel, a testvérpár- tokkal. Élve az alkalommal, a kongresz- szus befejező perceiben innen, a kongresszus fórumáról üdvözlöm pártunk tagságát, munkásosztályunkat, népünket. Mi igyekeztünk felelősen elvégezni munkánkat, és kérjük egész párttagságunkat, munkás- osztályunkat, szocializmust építő népünket, hogy segítsék valóra váltani törekvéseinket. Építsük együtt, az eddiginél nagyobb lendülettel szocialista hazánkat. A Magyar Szocialista Munkáspárt XIII. kongresszusát berekesztem. Jó egészséget, sikereket kívánok, A kongresszus az Internacionálé eléneklésével ért véget; A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága és Központi Ellenőrző Bizottsága a kongresszus befejezése alkalmából csütörtökön este fogadást adott a tanácskozáson részt vett külföldi vendégek tiszteletére. A meleg, baráti hangulatú fogadáson Kádár János, a párt főtitkára mondott pohárköszöntőt.